Népújság, 1976. október (27. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-22 / 250. szám
Helyben maradt a Hatvani Kupa A Hatvani Kupát másodszor elnyert Spartacus fiúegyüttese, Zágonyi Artúr edző és Tóth János szakvezető társaságában. (Foto: Prelics Miklós) Tíz sportegyesület versenyzőinek részvételével most bonyolították le a tollaslabda Hatvani Kupa. küzdelmeit, amely leány- és fiúszámokra korlátozva a magyar utánpótlás nevelését igyekszik szolgálni. A hét évvel ezelőtt alapított kupát az összetett eredmények alapján 1969-ben a szolnoki Kilián SE nyerte, s egy ízben fölkerült rá a Hatvani Spartacus leánycsapatának neve is. A most lezajlott verseny ismét hatvani sikert hozott, ám ezúttal & fiúk nyújtottak többet. Tóth László egyéni második, Vsztöke György ötödik helyezése, valamint Juhász Gábor. Strausz János, Halmos Gyula, Sufránszki János és Kovács János helytállása első díjhoz, a Hatvani Kupa elnyeréséhez juttatta az - együttest, azt is igazolva, hogy Tóth János szak- tanácsadó és Zágonyi Artúr, ez új edző, érti a dolgát. Persze a Hatvani Spartacus leányaira sem panaszkodhatunk. A népes. mezőnyben az SZMTE és a MAFC mögött a harmadik helyet szerezték meg. Eredményük annál biztatóbb, mert erősen megfiatalodott a csapat, s tagjai közül nem egy csak az idén került „mély vízbe”. A most indult versenyidény már a közeli hetekben újabb erőpróba elé állítja a Heves megyét oly szépen képviselő hatvani tollaslabdásokaft Az ifik október 31-én a szolnoki országos bajnokságon fognak ütőt a kezükbe, november első hetében pedig négy Spartacus- versenyző is helyet kap a II. Magyar Nemzetközi Tollaslabda Bajnokság hazai együttesében. A válogatott szakvezetésének állásfoglalása szerint Szabó Ildikó. Tóth János, Tóth László és Máté La)os jogosult a küzdelmekben való részvételre. Bízunk benne, hogy nem hoznak szégyent sem hazánk színeire. sem a hatvani tollaslabdasportra 1 LABDARÚGÓ-it/je/r/fá fTTTTT V ▼ T-T T ▼ 1 f Az országos Ifjúsági bajnok- 1 tág északi csoportjában szereplő Heves megyei csapatok eredményei : Borsodi Bányász—Hatvani Kinizsi 4—0 (2—0), Ózdi Kohász—Egri Vasas 3—1 (2—0), Miskolci VSC—Gyöngyösi Spartacus 3—Is (1—0), Egri Dózsa— Lenin városi MTK 3—1 (2—0). 0 A gyöngyösi járási bajnokság eredményei: „A” osztály: Visznek—Gyöngyöspata 2—3, Selyp— Heréd 3—2, Gyöngyössolymos— Boldog 3—2, Ecséd—Karácsond 5—1, Adács—Gyöngyöshalász 1—0, Nagyréde—Szűcsi 5—0, Márkáz—Dom oszló elmaradt. A bajnokság állása'. 1. Ecséd ,0 8 1 - 29-11 17 2. Domoszlö 8 7 - 1 28-11 14 3. Adács 9 8 1 2 21- 8 13 4. Gyöngyösh. 9 5 2 2 17-14 12 5. Márkáz 8-3 12 19- 9 11 3. Gyöngyöspata 9 5 13 17-14 11 7. Heréd 9 4 2 3 17-12 10 ív Gy.-solymos 9 3 15 13-19 7 9. Szűcsi 9 2 2 5 14-24 6 10. Karácsond 9 3 - 6 10-22 6 11. Nagyréde 9 2 1 6 16-20 5 12. Selypi Építők 9 2 16 12-19 5 13. Visznek 9 1 2 6 9-25 4 14. Boldog 9 117 12-26 3 Ifjúságiak: Visznek—Gyöngyöspata 1—1, Selyp—Heréd 1—4, Márkáz—Domoszló 3—3, Adács— Gyöngyöshalász 0—0, Nagyréde— Szűcsi 7—1. A Gyöngyössolymos —Boldog és az Ecséd—Karácsond mérkőzés elmaradt. „B’* osztály: Abasár—Hatvani Spartacus 5—0, Kisnána—Atkár 4—3, Gyöngyöstarján—GYESE IT. 1— 2, Gyöngyösoroszi—Vámosgyörk 9—0, Nagyfüged—Vécs 4—0, Vi- sonta—Gáspár SE II. elmaradt. Ifjúságiak: Abasár—Hatvani Spartacus 2—4, Nagyfüged— Vécs 2—8. A Kisnána—Atkár és a Gyöngyösoroszi—Vámosgyörk mérkőzés elmaradt. Serdülők: GYESE—Karácsond 18—0, Gyöngyösi Spartacus—Nagyréde 4—0, Gyöngyöspata—214. sz. DSK 2— 6, Szűcsi—Domoszló 8—0, MÁV HAC—Petőfibánya 3—3, Hatvani Kinizsi—Selyp 1—0, Apc—Ró- zsaszentmárton 4—1, Ecséd—Hort 7t—2, Gyöngyösi Vak Bottyán— Hatvani Kinizsi n.- 6—3, Gyöngyöshalász—Gyöngyösi Spartacus n. 2—1, A füzesabonyi járási bajnokság eredményei: Sarud—Honvéd Stromfeld SE 0—3, Mezőtárkány —Kompolt 0—8, Füzesabony— Poroszló 4—0. Szihálom—Besenyőtelek II. 4—2. Megnyílt az ALMA VAS AH , a 3-as és a 33-as út mentén a Füzesabonyi Állami Gazdaság pavilonjaiban 5,— Ft-os egységáron. Cukrász szakmunkásokat FELVESZÜNK. Jelentkezés: ÁFÉSZ Kereskedelmi Főosztály, Rákóczi út 4. Telefon: 133. Főiskolai előkészítő tanfolyam A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola az 1977; 78-as tanév felvételi vizsgáinak előkészítő tanfolyamára 1970, OKTOBER 30-IG LEHET JELENTKEZNI. A tanfolyam 0 hónapos. A foglalkozások hetenkent két alkalommal az esti órákban lesznek a felvételi vizsga tárgyaiból (matematika, történelem, illetve matematika, kémia). A részvételi díj 650,-— Ft. A jelentkezéshez szükséges nyomtatvány beszerezhető Miskolr, Hősök tere 1. (Kereskedelmi Szakközépiskola). Részletesebb felvilágosítás a Kereskedelmi Értesítő 37. számában található. A Heves megyei Áltatforgalmi és Húsipari Vállalat pályázatot hirdet boltvezető-helyettes, (egri Finom Falatozóba) kereskedelmi szakon végzett közgazdászt osztályvezetői munkakörökbe. valamint gyakorlattal rendelkező gépészmérnököt irányítói munkakör betöltésére. Jelentkezés a vállalat központjában Gyöngyös, Szurdokpart L Apróhirdetés A Felnémeti Fűrészüzem zetorvezetöt keres felvételre. Jelentkezés: 8—14 h-íg, Bérezés teljesítmény szerint Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, jó barátoknak és munkatársaknak, akik szeretett férjem és édesapám SZAKÁCS JANOS temetésén részt vettek, részvétükkel és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló felesége és fia. Salakmegrendelőink figyelmébe! Az ÉM. TÜZÉP Vállalaton kérészül forgalmazásra kerülő VÖRÖSES SALAKRA történt befizetésekre kérjük szíveskedjenek október—november hónapban a szállításokat fokozni. December bónap során a TMK-munkák mialt csak időszakos kiadást biztosítunk, ezért kérjük minél több salakot szíveskedjenek BETAROLNL Novemberig újabb megrendelőket is azonnal kiszolgálunk. Borsod-Abauj-Zemplén megyei ÉPÍTŐ ANYAGI? ARI VÁLLALAT 3501 MISKOLC, Pf. 162. DIÓSGYŐRI SALAKBANYA Az Észak-magyarországi Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat (Kazincbarcika. Tardonai u. 1. sz.) FIATAL KÖZGAZDÁSZOKAT keres felvételre. Közgazdász házaspár előnyben. Jelentkezés írásban, vagy személyesen a vállalat személyzeti osztályán. Részletes önéletrajzot kérünk. A Csepel Művek Qualital Könnyűfémöntödéje Apc munkahelyre kokillaöntő, nyomásosöntő, tömbösítő munkakörökbe segédmunkásokat felvesz. Bérezés a kollektív szerződés szerint. Jelentkezni lehet Apcon a munkaerő-gazdálkodáson. Telefon: Apc, 5, 13, 20. ÁLLÁS A parádi AFEsz felvételt hirdet dekoratőr állás betöltésére, (eimfestéshez értők előnyben) továbbá klsker. és vendéglátó- ipari alapegységvezetői munkakörök betöltésére. Jelentkezés Párád. Kossuth üt. TI. sz. Az egri Mezőgazdasági Szakmunkásképző Iskola azonnali belépéssel alkalmaz szakácsot. Jelentkezés az Iskola gazdaságvezetőjénél. Eger, Lenin tú 132. ez. alatt. Heves megyei Állami Építőipari Vállalat felvételre keres vizsgával rendelkező olajtüzelésű kazánfűtőket, valamint telepkezelői vizsgával rendelkező vülanyszerelöt. Jelentkezés: Gyöngyös, Bobért Károly u. 19. gépgazdálkodási osztályon. Felvételre keresünk konyhamészárost (nyugdíjast le. Jelentkezés: Panoráma Vállalat munkaügyi osztály, Eger, Bajcsy. Zsilinszky tömbbelső. Kétszoba-komfortos lakás eladSJ Kp plusz OTP-át. vállalással. Gyón- gyös, Kossuth u. i9/i. m. 3. Eladó 2 és fél szór bás szövetkezeti lakás IH. emeleten kp -I- OTP-átválla- lással. Belvárosi 3 szobás csere is érdekel „Lajosvároa 017” jeligére az egri hirdetőbe. Eger város központjában levő 3 szoba (nagy méretű) előszoba-fürdőszobás, alacsony^ bérű. földszintes tanácsi lakásomat elcserélnem lakótelepi kettő esetleg másfél szobásra. „Csebokszári előnyben” jeligére az egri hirdetőbe. 3 szoba-összkomfortos garázsos lakás eladó. Eger, Petőfi S. út 26. fszt. 1» Vállalatnak egyszemélyes külön bejáratú íolyóvizes; utcai, napos vendég, szoba, központban kiadó. Telefoni 28-40. Tündérpart a. délelőtt. Eladó Egerben a Vörösmarty és Ser- tekapu utca sarkán épülő társasházi lakás. Aldebrő, Árpád u. 91. Lipkovics. Érd.: 17 Órától. Egerben új kétszintes gázfütésea családi ház eladó garázzsal. Érdeklődni mindennap IS órától, vasárnap egész nap. Eger. Dr. Nagy János u. 14. JÁRMŰ Az Egri Gyermekváros Igazgatósága felvételt hirdet központi fűtésű kazánfűtői munka, körökbe. Jelentkezés munkanapokon. INGATLAN 3 szoba + étkező gázfűtéses társasházi lakás garázs- zsal novemberi beköltözhetősóggel eladó. Eger, Pápay Sámuel út 1. U/2. Elcserélném szegedi kétszobás gázfűtéses OTP-lalcá- som két és fél szobás, háromszobás hatvanira. Lehetőleg összkomfortos. Ajánlatokat 6726 Szeged. Középfasor 1/j, ni. H. címre levélben kérem. Eladó műút mellett levő 600 n-öl területű szőlő. Kere- csend, Abónyi út 43. Jó állapotban levő 406-as Moszkvics 70 ezer km-rel eladó. Kiss Albin, Fel- debrő. ISOO-as Polski Fiat eladó. Érdeklődni Eger, Csákány sor 3. Skoda MB 1000 eladó. Felsőtárkány, Fő ut 280. Eladó egy jókarban levő M 21-ea Volga. Gyöngyös, Baross G. u. 21. 353 Wartburg - olcsón eladó. Eger. Csákó sor 3. ZH-s 1500-as 'Zsiguli eladó. Eger, Lő-r csel u. 16. VEGYES Bútorok és egyebek eladók. Eger* Széchenyi u. 55. Istállótrágya eladó. Kerecsenül Demjéni út 51. sz. 2 személyes haverő eladó. Eger. P?- pav Sámuel út 6« uiA. Üj betonkeverő eladó. AndornaKíá- lya, Széchenyi u. 50. A TÜZÉP-telepeken készleten lévő körüreges PG jelű födémgerendákat 1976. OKTOBER 1-TÖL 25 SZÁZALÉKOS árengedménnyel értékesítjük. A PG-gerenda alkalmazható kéttámaszú gerendaként, EB jelű födémbéléstesttel összeépítve, vagy pallóként egymás mellé helyezve. Az épületek alul-felül síkfödémeinek célszerű, gazdaságos kialakítását biztosítja. Észak-magyarországi TÜZÉP Vállalat. Miskolc