Népújság, 1976. október (27. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-22 / 250. szám

II csehszlovák Salari Cirkusz Egerben Ma, holnap és holnapután Egerben, a Vásártéren mu­tatja be több mint két és jél órás színes, változatos műsorát a csehszlovák álla­mi Safari Cirkusz. Az együt­tes hazánkban először Győr­ben mutatkozott be burmai, szovjetunióbeli, törökországi és japáni sikerei után. Az érdeklődök megcsodálhatják a SO egzotikus vadállat, a fekete telivérek a pónilovak, a majmok, az oroszlánok, a zebrák, az elefántok, a kaf- jerbivalyok az emuk, a vad­kutyák produkcióit. Képünk az oroszlánidomí- tás egyik izgalmas pillana­tát örökíti meg. Ahol a jövő ápolónőit képzik... Az épületet 1964-ben avat­ták, ám ma épp olyan kor­szerűnek hat, mint az át­adás idején. Érezni a törődést, megle­pő a rend, a tisztaság, s sze­met gyönyörködtető, a gond­dal ápolt sok virág. Az egri egészségügyi szak­iskolában korábban kétéves bentlakásos tanfolyamokon képezték az általános, a gyermekápolónőket és csak azok jelentkezhettek ide, akik elmúltak tizenhét éve­sek. 1975 őszén újfajta oktatás kezdődött itt. Ennek lénye­gét ismerteti, tapasztalatait összegzi Révész Mihályné igazgatónő. — A lányok közvetlen a nyolcadik osztály befejezé­se után jöhettek, s azt vál­lalták, hogy három évig ta­nulnak nálunk. Régebben beiskolázási gondokkal küsz­ködtünk, tavaly viszont há­romosztálynyi diák sereglett hozzánk. Érthető is: a fia­talok jelentős része kedve­li az egészségügyi pályát, csak épp nem volt türel­mük kivárni, amíg elérik a felvételi korhatárt. Persze, az ajánlat is kedvező: ápo- lónőlür- asszisztensek lesznek, • s nincs zárva előttük a to­vábbfejlődés útja: ha az ok­levél megszerzése után egy évvel szakvizsgát tesznek, akkor tizenkétféle munka­kör között válogathatnak. Az is tény, hogy most jóval gazdagabb ismeretanyagot sajátíthatnak el, mint egy­kor. Gyarapodott a közis­mereti rész. A tantárgyak közül ma már nem hiány­zik a magyar irodalom és a nyelvtan, a biológia. Na­gyobb óraszámban foglal­koznak matematikával, fizi­kával, kémiával, történelem­mel, egyszóval tájékozottab­ban indulhatnak az éleibe, mint hajdani kollégáik. — Változott-e a szakmai gyakorlat ? — Több idő jut erre is. Egy dolgot azért kifogásol­nék. Viszonylag későn jut­nak el a kórházba, holott a betegápolást választották hi­vatásul. Nem lenne rossz, ha hamarabb találkoznának a valósággal. Ez a megjegyzés már a demonstrációs termek egyi­kében hangzik el. Ott, ahol megtalálhatók a legfonto­sabb orvosi felszerelések, gyógyszerek, ápolási segéd­eszközök. az értékesnél érté­kesebb műszerek. Van itt szépen vetett ágy is, csak éppen a törődésre, a figyel­mességre várók hiányoznak. A hallgatók, vagv jókora méretű kaucsukbabák he­lyettesítik őket, s ez bizony sovány illúzió ... Q nincs szebb, mint örömet okoznj azoknak, akik segít­séget, jó szót remélnek. Ezt nemcsak akkor hittem, ma is vallom. — Mi a legnehezebb? — Az elmélet, különös­képp az anatómia. Sokat kell biflázni, de hát ez más­ként nem megy. — Ösztöndíj? — Tavaly havi 250-et kap­tam. A kollégiumért és az étkezésért havi száz forin­tot fizettünk, így valameny- nyi költőpénz is marad. — Hová szeretne menni dolgozni? — Az SZTK laborjában gyakoroltam. Megtetszett a munka, ha lesz hely, oda pályázom majd. A gyöngyösi Lilinger Zsu­zsanna eminens diák lett. — Van már a családban ápolónő, ezért pontosan tud­tam, mit vállalok. Jelenleg is elégedett vagyok, azt hi­szem, emiatt sikerül min­den. Szorgalmát havi 650 fo­rint támogatással méltatják. Ám ezzel még korántsem zárult a kör. — Délután négytől hatig van szilencium, nekünk azonban nem kötelező a részvétel. Nevelőink meg­bíznak bennünk, s így saját elképzeléseink szerint oszt­juk be időnket. A kimenőnk — ezt is a jegyekhez mére­tezik — este hat óráig szól. Aki kevésbé szorgalmas, nem számíthat ilyen kedvezmény­re. Nem rossz megoldás, hi­szen többre serkenti a ké­nyelmesebbeket. A kötetlen­ség számukra is elérhető, természetesen szorgalom, igyekezet az ára. — A jövő? — Az oklevél után szak- vizsgázóm, később megszer­zőm az érettségi bizonyít­ványt, s ha minden jól megy, akkor jelentkezem az egészségügyi főiskolára. 0­Vajon miként vélekednek, hogyan érzik magukat, akik csaknem másfél éve vették birtokukba ezt az igénye­sen berendezett intézményt, A hevesi Balassa Mária mehetett volna gimnázium­ba, szakközépiskolába, ő mégis idejött. — Magam döntöttem, szü­leim nem befolyásolták el­határozásomat. Szerintem Qjlemmi 1976. október 22., péntek Mácsai Sára is otthonra talált, dicséri az oktatást, az anyag} juttatásokat. Egy mondata meghökken­tett: — Nálunk a bukott tanu­lók is kapnak ösztöndíjat... Sehogy se akarom elhinni, de aztán az igazgatónő elém teszi a minisztérium által kiadott szabályzatot, s vége is a kétkedésnek. Íme a tények! Havi 170 forintot kell ad­ni annak, akj az első év vé­gén vagy a második év el­ső félévének zárásakor elég­telen érdemjegyet szerzett. S nem marad pénz nélkül az sem, aki osztályt ismétel. Hát ez bizony fura ügy. Jutalmazzuk a resteket, a kötelességüket nem teljesítő, a hanyag diákokat? Módosítani kellene ezt a rendelkezést, mert így a méltatást épp ösztönző ha­tásától, rangjától fosztjuk meg. Nevezzük inkább hivata­losan is szociális segélynek, s csak az vehesse fel, aki rászorul. S ha már itt tartunk, időzzünk még egy ellent­mondásnál. Régi gond; de az idén még élesebben vetődött ü. mint bármikor. Nézzük a részleteket! A Gárdonyi Géza Gimná­umból — a nevelőkkel együtt — ide kerültek a szakközépiskolai osztályok. Ez helyes, hiszen ha egy helyütt összpontosítják az egészségügyi képzést, akkor kedvezőbb feltételeket biz­tosíthatnak, s jobb lesz a szakemberek aránya is. Igenám, de az oktatók egy része státusz szempontjából, bérezési rend szerint az egészség-, a másik az okta­tásügyhöz tartozik. Az egyiknek nyolcórás munkaideje van, a másika nak csak óráit kell ellátnia. Ha helyettesítenek, akkor az egyik tanár ingyen, a má­sik túlóradíjért végzi felada­tát. Csoda-e, ha jó néhányan morgolódnak, végtére is azo­nos tevékenységért azonos fizetség jár. Ezt egy utasí­tással rendezhette volna a minisztérium. Az intézkedés eddig nem született meg, de pótolható. Mindenképpen javítaná a légkört, egy új arcú iskola alkotó közösségének hangu­latát. Szerencsére a pedagógu­sok nem ezen rágódnak, nem a jogos méltatlanko­dásra fordítják az időt, ha­nem arra, hogy Máriából, Zuzsából és a többiekből felkészült, szakmájukat hi­vatásként gyakorló ápolónők legyenek ... ____ Pécsi István Besenyőtelek- hétmillió Közművelődési alapból a komplex intézményekre A közművelődési alapból 140,5 millió forinttal támo­gatják a közművelődési be­ruházásokat ebben a terv­időszakban — döntött leg­utóbbi ülésén az Országos Közművelődési Tanacs el­nöksége. Főleg a komplex művelődési központok léte­sítését segítik' elő. Mezőhe­gyes (Békés), Földes (Haj- dú-Bihar), Besenyőtelek (Heves) pénzalapjait példá­ul hat-hét millióval egészí­tik ki, hogy a községbeliek létrehozhassák az általános iskola-művelődési otthon- könyvtár együttest. A Bács- Kiskun megyei keceljek 1980 végéig az oktatási-mű- velődési-sportközpont egy részét: az iskolát és a könyvtárat szeretnék felépí­teni. Terveik megvalósítá­sához az alapból előirány­zott négymillió forint járul hozzá. A VI. ötéves terv időszakában a művelő­dési ház. filmszínház, óvo­da, tornaterem, konyha, ét­terem megvalósításához to­vábbi összeget kapnak majd. A komlói művelődési központ egy része már el­készült, a további beruhá­zást ötmillióval segítik elő. Tízmilliót folyósítanak a sá­rospatakiaknak, akik a nagy múltú városhoz méltó mű­velődési központot tervez­nek. Gödöllő, a fejlődő egyetemi központ művelő­désének tárgyi feltételeit te­remti meg a Pest megyei tanács. Az Állami Ifjúsági Bizdttság 14 millió, a MÉM tízmillió forinttal támogat­ja ezt a beruházást, a köz- művelődési alapból 12 mil­lióval segítik. A Szolnok megyei művelődési központ számos üzem, vállalat jóvol­tából, széles körű társadal­mi összefogással valósul meg, előreláthatólag 1977. november 7-ig. Az a nyolc­millió forint, amelyet a közművelődési alapból nyúj­tanak, a mielőbbi befejezést segíti. A támogatásban részesülő 26 város és község között szerepel Pécs, Eger, Gyön­gyös, Tótkomlós, Dióskál, Battonya, Szombathely, Za­laegerszeg is. RAHMATi/UA RAfMKULOV; Hirtelen úgy rémlett, hogy nem azt mondom, amit kel­lene. Szemmel láthatóan Jermek is észrevette, mert felnyerített, mint egy szilaj csikó, és a lábával kalim­pálva a levegőben, hasra ve­tette magát. Ez határozot­tan nem tetszett nekem. — Állj fel! — mondtam most már acélkemény han­gon. — Hol a húgod? — Ott — felelte az ap­jára méltatlan fiú, és pisz­kos ujját a vízlevezető csa­torna felé nyújtotta. Kulsat az árok partján egy ócska, rozsdás lavórban szor­galmasan mosta a tegnapi ruháját. A ruha már elnyer­te azt az utánozhatatlan színezetet, melynek alapján a padlórongyot tévedés nél­kül meg lehet különböztet­ni a frissen keményített tö­rülközőtől. — Kulsat! — szóltam rá panaszosan. — Kislányom! — Mosok, apu ... Nem tudom, hogyan tar­tottam vissza a sírást, ami­kor meghallottam cérnavé­kony hangocskáját. Elhihe- tik, nem kis erőfeszítésembe került. Ám, amikor újra megszólaltam. a hangom olyan’ volt, mint a fogyasz­tási szövetkezetünk elnökéé, ha meg akarja mutatni, hogy elégedetlen valakivel. — Kiscsibém csavarod ki rögtön azt a rongyot, ami az előbb még a legjobb ru­hád volt! Gyerünk haza! Az atyai harag büntető kardját ismét kiütötte a ke­zemből kérő hangja: — Te ceávard ki, apu. Kinyomtam, leöblítettem a zavaros vízben, újra ki­nyomkodtam és megmutat­tam Kulsatnak — Tetszik? — Fekete — mondta vi­dáman Kulsat. — Pedig az­előtt egész fehér volt. Mi­ért? — Talán azéét, mert mo­sás után a szín rendszerint megváltozik, kislányom. Most pedig indulás haza! Jermék, ebédelünk! Varázsló fakírnak képzel­tem magam, lerántottam az újságpapírt a tegnapi va­csoráról —, de nem történt csoda: az ételmaradékok ételmaradékok maradtak. Igaz, a paradicsom össze­fonnyadt, egyébként azon­ban minden úgy volt, ahogy az este. Ünnepi lakoma a legyek számára. A gyerekek várakozóan néztek rám. Rájuk pillan­tottam én is, de én már nem vártam semmi jót. És amikor a kétségbeesés kor­bácsként cserdített végig a hátamon, hirtelen feleszmél­tem és felkiáltottam örö­mömben: A meghívó Kevés olyan nyelv van a világon, amellyel annyira ér­zékelhetően lehet kifejezni az árnyalatokat, a finomságo­kat, mint a magyar. Nem csupán a kimondott szó, de a hanglejtés, a hangsúly is-- egészen más értelmet ad az el­hangzott szónak, más-más érzelmi töltést a mondatnak. Mindennek a fordítottja is igaz, mert — nyelvészek szerint is — kevés olyan nyelv van a világon, amellyel olyan sokrétűen és árnyaltan lehet sérteni, bántani, nega­tív irányban az érzelmekre hatni, mint éppen a miénkkel. Nemhiába vannak ilyen és hasonló szólásaink: — Agyonvágta a szóval! — Amikor megmondtam neki a magamét, se köpni, se nyelni nem tudott. A nyelv tehát egyik legfontosabb eszköze kapcsolata­inknak, kifejezője barátságos, vagy barátságtalan viszo­nyunknak, érzelmeinknek. — Szóból ért a magyar, — tartja a közmondás. — Beolvastam neki! — újságoljuk otthon, vagy má- sütt, ha úgy érezzük, hogy elégtételt vettünk valakinél ön­magunk számára. Azok, akik Petőfi, Arany, József Attila, Radnóti nyel­vén nőttünk fel — tehát úgyszólván valamennyiünknek — tudnunk kell, hogy a szép beszédben gyönyörködni lehet. Tőlük tanulhattunk és tanuljuk meg a nyelv finomságait, szépségeit. Sokat hallunk mostanában arról, hogy nyelvünk elfaj- zik, eldurvul és bizony jócskán akadna benne gyomlálni- való. Nem használjuk eléggé nyelvünk finomságait, még ak­kor sem, ha kifejezetten örömet akarunk szerezni valaki­nek, vagy valakiknek. A napokban olvastam egy nyugdíjastalálkozóra szóló meghívót. Egy olyan találkozóra, ahová szeretettel várják az idős, munkából kiöregedett dolgozókat, ahol minden bi­zonnyal elbeszélgetnek, kedvesen eldiskurálnak majd egy- egy pohár borocska mellett. A meghívóban megszólítás nélkül így fogalmaztak: — Értesítem, hogy október 22-én du. 17 h-kor nyugöi- jastalálkozót tartunk és ez alkalomból várjuk. Vezetőség. Eltűnődtem. Egy szeretetteljes, bensőséges találkozóra! így meghívni az idős dolgozókat, lelki és nyelvi szegénysé­get, érzéketlenséget jelent! Ezek után azon sem csodálkoz­tam volna, ha a záró sorban ezt olvasom: — Amennyiben nem jön el, úgy stb. stb. .1 — Elmegy? — kérdem a nyugdíjast, aki kapta a meg­hívót. — Mit tehetnék? Nem szeretnék elszakadni az üzem­től, meg aztán a régi jó barátok. A régi munkatársak! — Mindig ilyen hivatalos szeretettel küldik a meghí­vót? — Többnyire! — Ügy látszik, ők már így szokták meg... Kár! Nagyon nagy kár! Ajánlani, javasolni azonban szabad: Szokjunk le róla! Aki írja, ne feledje: egyszer ő is nyugdíjas lesz, és minden bizonnyal ő is kap majd meg­hívót. .. Szalay István — Akartok tejet? A gyerekek kértek, s én tüstént kimentem a folyo­sóra, ahol a tejet tartottuk, amelyet naponta hordott ne­künk egy öregasszony. 0, az áldott jó néni! Feltettem a fazekat a vil- lanyrezsóra, aztán a hűtő- szekrényre vetettem idő­közben újra megnyugodott tekintetemet. Ott még volt egy üveg — pontos mása a tegnapinak, de bontatlan. Az első pohár nem esett jól, éppen hogy csak le­ment. A második már sok­kal jobban csúszott. A hár­ma ... Undorító szag ütötte meg az orromat. Óriásit szökell tem a rezso felé, de már elkéstem. Az üres fa­zék csendesen bűzlött az odakozmált tejtől. A nap hátralevő részét a szoba szellőztetésével töltöt­tük. A hétfő egy garmada mo- satlan edénnyel köszöntött rám. Ez annál is inkább meglepő volt, mivel a ház­ban lassan már huszonnégy órája nem volt semmiféle normális táplálék. Erre vo­natkozó elképzeléseim ter­mészetesen semmi ered­ménnyel nem jártak, és gon­dolatban újra Kamashoz for­dultam. „Ha tudnád, drágám, hogy kifáradtam a házi munká­ban — hallottam a hang­ját, ahogyan éjszakánként rókezdte. — És mennyi ba­jom van a gyerekekkel. .. Csak ne fordíts hátat, hall­gass végig. A gyerekek ...” „Az élet virágai” — felel­tem találékonyan, mint min­dig. — De persze ha komo­lyan meggondoljuk, szüksé­ged van egy kis pihenésre. Vagy kételkedsz abban, hogy sikeresen helyettesíteni fog­lak téged?” Kama« kételkedett, és ne­kem még nagyobb energiát kellett arra fordítanom, hogy rábeszéljem az utázas- ra. Hát tessék, sikerült: rá­beszéltem! Gondolataim más irányt vettek: embereket kell fel­fogadni, ki kell festetni a lakást... Kamas húszadi­kán érkezik, tehát legkésőbb tizenötödikén el kell kezde­ni a felújítást... El kell vinni a gyerekeket a fürdő­be, ki kell mosni a fehér­neműjüket ... Mindenesetre, drága Kamas, meg fogsz szégyenülni a hitetlensége­dért!... Meg azért, hogy a saját kultuszodat akarod megteremteni! A borotválatlan arcomra hulló forró napsugár vissza­térített a kegyetlen való­ságba. Hol vannak a gyere­kek? — Kulsat! Csak a borospoharak zör- rentek meg a pohárszéken. Különben semmi nesz. — Ku-u-ulsat! A poharak most még han­gosabban csörrentek ös£2c, aztán újra csend. Az udvaron megint a ho­mokbuckán ült Jermek, mint egy önmagának állított em­lékmű. — Kisfiam, hol van Kul­sat? Az emlékmű hallgatott. — Hol van Kulsat?! — Nem tudom, apu ... honnan tudnám? — Honnan tudnád, te csir­kefogó?! Hát nem azt mond­tam, hogy együtt játszatok? —- Nem emlékszem, hogy mondtad volna. Kirohantam a ház elé, és galléron ragadtam a szom­széd kisfiút, aki a sebesen száguldó vizet bámulta a csatornában. Ujja tövig az orrában volt. — Nem láttad Kulsatot, Jura? (Folytatjulii

Next

/
Thumbnails
Contents