Népújság, 1976. október (27. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-21 / 249. szám

A szakszervezetek és a munkahelyi művelődés

A művelődési igények jelentkezésének és a kielégítésükhöz szükséges lehetőségek megteremtésének egyik fontos területe a munkahely. Az együtt dolgozók sokkal szorosabb szálakkal kötődnek egymáshoz, mint például az azonos lakóterületen élők. Az előbbbieket ugyanis együttes gondolkodásra, tervezésre és cselekvésre készteti a közös munka, az egyes emberek tevékenysége kiegészíti egymást, tartósan jó eredményekre csak akkor képesek, ha az egy helyen összegyűlt egyének csoportjából a szó legjobb értelmében vett közösséggé kovácsolódnak. Az igazi közösségek előnyei azután nemcsak munkavégzés közben kamatoztathatók, hanem a megfelelő emberi kapcsolatok, a helyes életmód, a legcélszerűbb művelődési szokások és formák kialakításában, illetve elterjesztésében is.

Maradjunk most a legutóbbinál, a művelődésnél. A munkahelyi kulturális nevelőmunka egészében erős hangsúlyt kap a szervezett továbbtanulás és továbbképzés kiterjesztése, valamint a közösségi művelődés célravezető formáinak meghonosítása. Mindez olyan szemlélet kialakítását kívánja meg, amelyik semmivel sem hely- lyéttesíthető alapnak tekinti az általános és a szakmai ismeretek rendszeres bővítését, tehát a tanulást, a továbbképzést, a művelődést. És nemcsak ilyennek tekinti, hanem eszerint értékeli és támogatja is. Mint ismeretes, közművelődési párthatározat, SZOT-állásfoglalás és számos ajánlás segíti a művelődési munkát. A műveltség növelését célzó helyi feladatok azonban elvégezhetők jól is és rosszul is. Csak az egyes szűkebb területek helyzetének és lehetőségeinek figyelembevételével, a helyi igények és az általános — mondhatjuk nyugodtan úgy, hogy országos — kívánalmak összhangjának megteremtésével képzelhető el a közművelődés fejlődése. S, hogy ez valóban így történjék, annak érdekében sokat tehetnek — másokkal együtt — az egyes munkahelyi szakszervezeti bizottságok is. Nézzük, milyen jellegű feladatokat kell

és lehet magukra vállalniuk. Egy újságcikkben természetesen csak néhány példát mondhatunk, de a maga területének ismeretében mindenki hozzáteheti a többit.

Ez idő szerint már mint tényt említhetjük, hogy a felnőttoktatás a korábbi visszaesés után ismét felfelé ívelő szakaszában van. Az eredmények jórészt az elmúlt évek határozott intézkedéseinek. köszönhetők. Az viszont, hogy a válság többé ne ismétlődhessék meg, folyamatos figyelmet és erőfeszítéseket kíván. A szakszervezeti bizottságok feladata a többi között, hogy az illetékes szervekkel együttműködve elkészíthessék a vállalatuk iskoláztatási tervét. Méghozzá úgy készítsék el, hogy vegyék számba és hozzák egymással összhangba az iskolarendszerű felnőttoktatás, a szakmai oktatás és továbbképzés, a politikai oktatás és az egyéb képzési formák termelési és fejlesztési tervekre épülő igényeit és szükségleteit.

Az oktatás után, a szűkebben vett művelődésről szólva, elsőként a szocialista brigádokra, mint a legfejlettebb és példájukkal leginkább meghatározó munkahelyi kis közösségekre kell gondolnunk. Művelődési törekvése-, ikre kiemelten kell építeni a kulturális nevelő- és szervező munkában. A munkahelyi szakszervezetek egyik legfontosabb feladata e brigádok művelődési tevékenységének támogatása. Akkor járnak el helyesen, ha a személyes adottságokra és törekvésekre építő egyedi vállalások kialakítását szorgalmazzák, ugyanakkor segítik, hogy ezek a közösségi művelődés kibontakozását és fejlődését szolgálják.

A munkahelyeken, vagy azokhoz közel számos szak- szervezeti intézmény is a művelődni akarók szolgálatában áll. Köztük a művelődési otthonok. A szakszervezeti bizottságoknak az eddiginél is erőteljesebben kell igényelniük ezek munkáját, elsősorban a szocialista brigádok, a munkásszálláson lakók, az ifjúmunkások és a nők műveltségének növelése érdekében. A szervezeti rendjükben éppen az utóbbi időszakban megerősödött szákszervezeti könyvtárak munkája ugyancsak nélkülözhetetlen. Feladatuk az olvasóié borzas és azt követően az olvasásra nevelés. Ennek érdekében irodalmi körök, olvasóklubok alakítását is várjuk tőlük — különösen a nagyobb üzemekben —, amelyekben az olvasmány- élmények közösen megbeszélhetek, az esztétikai nevelés vonzó formában megoldható.

Felbecsülhetetlen szerepük van az üzemi ifjúsági kluboknak, ha megfelelő eszmei-politikai tartalmú nevelőmunka folyik bennük. E klubok — és természetesen a KlSZ-szerveze- tek — nagy segítséget adhatnak a szakszervezeti bizottságoknak az üzemi köz- művelődési feladatok megvalósításához. A kapcsolat azonban csak kétoldalú lehet, a szervezeti és anyagi segítségen kívül a szakszervezeti bizottságoknak érezniük kell felelősségüket az ifjúsági klubok tevékenységének tartalmáért és színvonaláért is.

B

ár a szakszervezeti bizottságok kulturális nevelő tevékenységéhez még sok minden tartozik, példának talán ennyi is elég. Célunk csupán az volt, hogy emlékeztessünk e munka fontosságának szükségességére. A nyár már régen nem holt szezon a közművelődésben, bizonyos oktatási, képzési és művelődési formákat tekintve mégis egy évad zárul le minden év júniusában. Ezért az évszaknak megfelelő művelődési és szórakozási lehetőségek megteremtésével párhuzamosan kell levonni a korábbi hónapokban végzett munka tanulságait és ilyenkor kell előkészíteni az új évadot, hogy az zökkenő- mentesen kapcsolódjon őszszel a korábbihoz. A munkahelyi szakszervezeti szerveknek ebben az előkészítő munkában is részt kell vállalniuk. Közművelődést segítő munkájuk természetesen nem különálló, hanem része az országos egésznek, az iránta való megkülönböztetett figyelmet azonban indokolja a munkásművelődés kiemelkedő fontossága.

M. 1.

1;

Gyönyörű szombat este volt. A várost virágillat töltötte be. A sugárút elején álltam a gyerekekkel, velünk szemben a hatalmas izzó napkorong. Feleségem, Kamas öt perccel ezelőtt vonatra ült, amely üdülni vitte.

— Mi lesz veletek nélkülem? Nem megyek el, nem kell semmiféle üdülés, maradok.

Türelmesen győzködtem:

— Drága Kamas, füleim már elgyengültek a folytonos panaszaidtól. Mindig fáj valamid: vagy a fejed, vagy ' a lábad. Vagy mindkettő egyszerre. Utazz csak nyugodtan, én majd elleszek a gyerekekkel.

Odahaza teljesen eltöltött a pillanat jelentősége. Gyermekeim végre meggyőződhetnek róla, hogy ki a család igazi feje. Itt a történelmi pillanat! Most egy megfelelő beszédet kellene tartanom, hogy eloszlassam a gyerekekben az ez irányú régebbi kétségeket. Mit is mondjak? ... Sokáig gondolkoztam, de nem jutott eszembe semmi olyasmi, ami igazán illett volna a történelmi pillanat nagyszerűségéhez. A kezem azonban segített A fejemnek. Leemeltem az újságot, amellyel Kamas letakarta az előre elkészített ételeket: az édes zsemléket, sült húst, főtt tojást, cukorkát, almát éssok egyebet. Elég volt annyit mondanom, hogy: „VacsoRahmatulla Raimkulov*:

CMiéwsw

ISIS. október 31,, csütörtök

rázni, gyerekek!”, és a családfő megbecsülése tüstént a kellő magasságra került. Ám ekkor valami zavaros kívánság ébredt bennem, hogy a megbecsülésen kívül a hangulatot is emeljem. E célból volt valamim tarta-» lókban: a csípős „Paprika- pálinka” nevet viselte. Mikorra a gyerekek jóllaktak, a hangulatom már magasra hágott. Az jutott eszembe, hogy még valamit kellene tennem a szülői tekintély megszilárdítása céljából. Valami rendkívülit! De mit? Aha! Meg kell itatni őket erős, illatos teával. De hogy is kell ezt csinálni? No nézzük csak: a sarokban van a rezsó, a víz nyilván a csapból folyik — ezt jó néhányszor a saját szememmel láttam — és még kell egy... megvan!... teáskanna is kell!

— Na, gyerekek, rögtön kaptok teát. Hol is a teáskanna?

Kutatásaink részleges sikerrel jártak: a szemfüles Jermek a teáskanna helyett felfedezte a termoszt. A termosz váratlanul nagyon súlyosnak bizonyult. Hirtelen átvillant rajtam a rejtély nyitja: a drága, aranyos, most már nagyon távol levő Kamas nem felejtette el megtölteni teával.

Nem éreztük rosszul magunkat, sőt: nagyon jó hangulatunk volt. Különösen nekem. A gyerekek is elégedettek, ni, hogy megnyugodtak: tele van a hasuk, megteáztak, a nagyrabecsült családfő — közönségesen csak a papa — velük van, mi kellene még egyéb? Akinek ilyen apja van, annak nem kell ?emmi más. Az ilyen apa nemcsak az ételt, hanem a szívét sem sajnálja a kicsinyeitől. Hej, anyátok már régen aludni zavart volna benneteket: „Holnap is van nap, mára elég!” Én azonban nem, én nem vagyok olyan, szórakozzatok csak akár éjfélig is, ha akartok — semmit sem sajnálok tőletek, madárkáim... Hála Allah nak, pénzem van, körülményeim rendezettek,. Igaz, tj ezt még nem érthetitek. Ez egy nagyon mély gondolat, ti pedig még kicsik vagytok. Igen, gyerekek. De én a család feje vagyok. Különben is, én semmiben sem korlátozlak benneteket. Szórakozzatok csak szépen, csendesen ... Űgy-úgy... De mi ez?

Az én kis Kulsatom szigorúan logikus sorrendben lekvárt, tojássárgáját és vajat kent a ruhájára. Véleményem szerint elég szépre, bár egy kissé modernre siNagypapa születésnapi ajándéka...

Kincskeresőék és a többiek

KIS SZOBA húzódik meg a hevesi 3. számú iskola tövében. Tiszta, festékszagú falain gyermekrajzok, kavicsból és rongyból kirakott figurák, mintás agyagtálak díszlenek. A kuckó — ahogyan a nebulók becézik — délelőtt mindig csendes. A polcokon mesés és kalandos könyvek sorakoznak, a fiókban hevernek a társasjátékok, fegyelmezett rendben állnak az asztali foci bábui, és nem gurul, a kapuban pihen a íalabda is. De alig hangzik el az óra végét jelző csengő, szinte varázsszóra megelevenedik a helyiség. Kézről kézre járnak a könyvek, játékcsatáktól hangos a kuckó. A sarokban három kislány kuporog: , verset hallgatnak az új magnóról.

— Ha bejövök, mindig bekapcsolom a készüléket a Cinege cipője miatt. Nemrégen tanultuk az iskolában, és még mindig szívesen hallgatom, és már megtanultam kívülről is — mondja Kis Beáta második osztályos tanuló. — Még a számtan és az olvasás is jobban megy itt,

az úttörőotthonban. És ha már érzem, hogy fáradok a játékban, vagy a leckeismétlésben, ha észreveszem, hogy társaim is lustábbak, rázendítek egy dalra, mivel egy nótafa sohasem jöhet zavarba. Nemrégen ugyancsak a házikóban rendeztük meg az úttörőév első őrsi és rajfoglalkozását is.

— Eddig ugyanis az osztályteremben tartottuk ezeket az összejöveteleket — veszi át a szót Koleszár Kati, Bea padszomszédja. — Senki sem szereti az ilyen őrsi gyűléseket. És igaz is, hiszen én sem szívesen töltök el egy egész délutánt abban a környezetben, ahol délelőtt kellemetlenül meleg perceim voltak.

— Így nem csoda, hogy amikor értesültünk az új otthon építéséről, mi, kisdobosok is jelentkeztünk munkára — büszkélkedik Lakatos Judit a negyedik a-ból. — Szeptemberben, az avatás előtti hetekben készítettük el a csapatfaliújságot. Minden pajtás rajzolt, vagy ragasztott rá valamit. Én sátrakát és gyerekeket festettem rá, kirándulni szeretek ugyanis a legjobban. A virágokat és a hímzett térítőkét is mi rendeztük el, ablakot tisztítottunk, sőt még a kisebb bútorokat is behordtuk.'

A többit persze a nagyok pakolták, helyezték el a kuckóban. í

AZ OTTHONBAN találhatók az őrsök és a rajok krónikái is. Az egyik vaskos albumot nézegetve, nyolc év kedves, vidám, vetélkedőkkel, táborozással eltelt órái elevenednek fel. A naplót a Kincskereső őrs lányai őrzik, rajzaikkal, mulatságos verseikkel színesítve. És nem véletlen a Kincskereső elnevezés sem, hiszen ez a csoport mindig „talál” valamit — egyszer aranyérmet, máskor pedig oklevelet — az- aka- v dályversenyeken, szellemi vetélkedőkön. De élen járnak a társadalmi munkában is.

— A legnagyobb és féltva

őrzött kincsünk azonban ez a hangulatos kis szoba — mondja Tóth Márti, a nyolcadikosok őrsvezetője. — A téglahordástól a xnalterkeve-j résig mindent közösen esi-; náltunk a felnőttekkel. Emlékszem, milyen szenzáció volt, amikor beraktuk az ablakkereteket Nap mint nap jött a postás bácsi, születés- napi ajándékokat hozott.' Egyszer egy egész teherautóval érkezett. Ezeket a szép, világos bútorokat a hevesi művelődési háztól, a hímzett függönyöket, a térítőkét a háziipari szövetkezettől, kaptuk, a rádió, a tévé, a magnó feladója pedig a helyi Rákóczi Termelőszövetkezet, az áfész, a MEZŐGÉP és még sorolhatnám tovább a vállalatokat, üzemeket, amelyek segítettek nekünk. A végén említem ugyan, de a legjobban annak örültünk, hogy ha a téglarakók, a takarítók között ott láttuk a szüleinkel is. ,

— LÉLEKSZAKADVA rój

hantak haza kis unokáim^ Kati, Laci és Pisti az egyik délután. Kánonban,, egymást túlkiabálva kértek, hogy segítsek az építkezésnél. Ugyan ki tud nemet mondani három ilyen kedves gyereknek.' Nyugdíjas vagyok már, időm is van bőven, és jól is jött egy kis mozgás. Egy héten át dolgoztam, és boldog vagyok,' hogy a ház egyik csücskét a magaménak mondhatom. Ez volt az én ajándékom az iskolásoknak, örülök, hogy mindannyian jól érzik itt magukat, — ahogy mondani szokták — a második ottho-; nukban. Persze, a kuckó lassan már az első otthonukká válik, hiszen szinte minden percüket itt töltik az unokáim is. Ezért kicsit szomorú is vagyok, és ha ők nem jönnek hozzám, majd jövök én,' gyakran meglátogatom őket az úttörőotthonban — mondja Galambos János bácsi, aj három kisdiák nagypapája. ,• y

került. Mondom neki, hogy elég lett volna egyedül a lekvár is, és félbeszakítom Jermek egyáltalán nem helyénvaló kacagását:

— Igen tisztelt fiam, figyelmedbe ajánlom összekarmolt, piszkos könyöködet. Súgja meg neked az a fényes eszed, hogy délelőtt vettél tiszta inget. Végül pedig eredj a tükörhöz és nézd meg az orrodat, ha ugyan azt a mocskos, nedves valamit még egyáltalában orrnak lehet nevezni... Te meg ne sírj, kicsi Kutsat: felelősségem teljes tudútában kijelentem neked, hogy mire anyád visszajön, ruhádat eredeti állapotába állítjuk vissza...

A kétségkívül apjuk bölcsességétől elámult gyerekek ijedt figyelemmel hallgattak végig egy egész oldalt a Család és Iskola című folyóiratból. A felolvasás után meggyőződtem, hogy a kezdeményezés teljesen és osztatlanul az én kemény kezemben van, mivel Jennek és Kulsat lelkesen fogadták minden javaslatomat, többek között azt is, hogy sétáljunk egyet elalvás előtt, annak ellenére, hogy már éjfél körül járt az idő.

Újsággal letakartam az ételmaradékokat, aztán kiléptünk a házból. Az éjszaka sötét, a csillagok magasan fénylenek a fejünk fölött. És valahol ebbén az éjszakában nyílsebesen suhant az a vonat, amely egyre messzebb röpítette a háziasszonyt. Bizonyára ő is az ablaknál áll, nézi ugyanezeket a csillagokat, s azt hiszi, hogy szerettei az igazak álmát alusszák, s a szíve húzza haza... „Száradjon le a kezem, seprű legyen a hajam, ha vidáman fogók nyaralni nélkületek.” Nincs

kétségem afelől, hogy szerető Kamasom ezt gondolja magában...

... Bármennyire furcsa, de a hosszú, tartalmas beszélgetéssel színezett éjszakai séta után a gyerekek azonnal levetkőztek, ágyba bújtak, és alighogy a párnához ért a fejük, menten elaludtak. Én azonban még sokáig járkáltam felindultan a sötét szobákban, és arra füleltem, hogyan mocorog bennem az értelem ereje. Persze, az is meglehet, hogy a gyomromban mocorgott valami. Mindenesetre kiittam az üvegből a maradékot, és bemásztam a megüresedett hitvesi ágyba. A mennyezet mintha felülről rám készült volna dőlni, de az értelmem erejével megállítottam.

„Mégiscsak nagy dolog családfőnek lenni” — gondoltam még félálomban.

A megszokás nagy dolog: másnap vasárnap volt, és én nyugodtan aludtam délig. Amikor felébredtem, zúgott a fejem, szívesen feküdtem volna még egy kicsit, de eszembe jutottak új kötelességeim. Pizsamában kimentem az udvarra. Jermek egy homokbuckán ült a tűző napon. Egyik kezében egy darab kenyeret tartott, amelyen vaj olvadozott, a másik kezét könyökig a homokba fúrta.

— Hallgass ide — szóltam békés hangnemben —, természetesen ehetsz homokos kenyeret is, ha szereted. De miért koszoltad megint ösz- sze az új ingedet? Figyelj csak — folytattam olyan nyugodtan, hogy Jermek összerezzent —, anyád munkáját akkor is tisztelned kell, ha messze van tőlünk.

(Folytatjuk)

Idáig kön}* nyíl...

(MTI Foto: Benkő Imre felvétele)