Népújság, 1976. október (27. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-20 / 248. szám

• > Egy pályakezdő vallomésaibót Paradicsom és kultúra Óvatosságra; nagyobb körültekintésre van szükség az utakon Mozgékony, temperamen­tumos, talán túlontúl szóki­mondó asszony Robotkat La- josné, Hatvan két nagy üze­me, a konzerv- és cukor­gyár művelődési otthonának új igazgatója. Hosszú pan­gás után vette át az intéz­mény vezetését, s elődjéről úgy beszélnek a két szak- szervezeti bizottságon, mint akivel sose lehetett szót ér­teni. Ebből törvényszerűleg örökös torzsalkodás szárma­zott, ami nemigen használt a munkások között folyó nép­művelésnek. Robotkainé, ha vitázik is olykor, inkább önmaga és a szakma becsületéért teszi, mintsem kivagyiságát fitog­tassa. így aztán öt nőnap el­teltével otthonosan érzi ma­gát a gyárban, művelődési otthonban, stílusát megszok­ták a különböző szakkörök, klubok tagjai éppen úgy, mint üzemi elöljárói. — Pedig jószerint most ismerkedem a munkaterület gondjaival, módszereivel, hi­szen korábban más feladat­kört töltöttem be. Viszont úgy érzem, hogy az öntödei munkások közt lehúzott évek megtanítottak arra, hogyan lássam az iparban dolgozók gondjait, s mit kell tennem elsődlegesen tartalmi, szelle­mi gazdagodásukért — mondja a fiatalasszonjn — Egy üzemi népművelőnek az egész gyártelep pulzusán kell tartania a kezét, hogy idő­ben és jól cselekedjék. Mi ez a jó? Mostani helyzetem­ben úgy tudom leginkább érzékeltetni, ha az össze­függéseket világítom meg. Magyarán: a konzervgyári munkásnak nem lehet min­dene a paradicsom, amiből pénzt visz haza! Kell ehhez társítani némi társadalom- tudományt, politikai tájéko­zódást, új szakmai fogásokat, de olyasféle műveltségszer­zést is, amivel napfényre lép­het, azaz többszörözi magát. Egy izgalmas külpolitikai kommentár, szép kirándulás, képzőművészeti tárlat, hang­verseny, néhány regény, vers valahol feltétlenül jelentke­zik majd a befogadók jelle­mében, emberségében, s köz­vetve előnyösen visszahat a termelésre. Nem akarom felfedezni a meleg vizet, mégis azt kell mondjam, hogy kölcsönhatás munkál mindazokban, akik bekap­csolódnak a közművelődés áramkörébe. Az intelligens, értelmes munkás könnyebb alany, bárminő feladatról le­gyen szó. S én ebben szeret­nék segíteni.., ★ Képesség. Ez nem csupán az emberrel született több­let valamiféle fronton. Fej­leszteni, fokozni lehet, s Ro­botkainé, napi ügyes-bajos dolgai mellett, nem feledke­zik meg róla. Népművelő­könyvtáros szakon kezd ta­nulmányokat. Ráadásul sa­játos célt tűzött maga elé. Abbéli felkészültségét kí­vánja gyarapítani, ahogyan a termelést szolgálhatja egy üzem művelődési otthona. — Kevésnek tartom pél­November: egészségnevelési hónap Évről-évre megrendezen­dő „egészségnevelési hónap” ezúttal az egészséges táplál­kozást igyekszik népszerű­síteni — jelentette be dr. Gonda György igazgató, az Egészségügyi Felvilágosítási Központ sajtótájékoztató­ján. Tarján Róbert profesz- szor, az Országos Élelme­zés- és Táplálkozástudomá­nyi Intézet igazgatója szólt az ésszerű, változatos és egészséges táplálkozás fon­tosságáról, s az étkezések megfelelő ritmusának ki­emelkedő jelentőségéről. Novemberben országszerte az ésszerű táplálkozás áll majd az egészségügyi felvi­lágosítás középpontjában: több helyütt tartanak étel­kóstolókat, s az iskolákban filmvetítéssel egybekötött előadásokat rendeznek a legmegfelelőbb gyermekélel- Aszesról. Az őszi közlekedési ellenőrzés tapasztalatairól 4 ' r Fair play-dij helyett ezúttal csak ezt a felvételt tudjuk átnyújtani az UL 22—32 rendszámú Dácia vezetőjének, aki október 15-én — az ellenőrzés idején — Gyöngyös után, a 3. fő közlekedési úton hajtotta végre a „csodálatos" manőverét. « (Fotó: Perl Márton) dául a munkavédelmi, egész­ségügyi tanfolyamokat. Ke­vésnek a könyvtár szakmai kiadványait, a munkásképzés intézményesített formáit. Szín, elevenség kell az ott­hon életébe a szellem front­ján. Nem a biliárdot, kár­tyát, a táncesteket, koncerte­ket akarom én ritkítani, ha­nem inkább növelném a könyvek kapcsán rendezett szakmai vitákat, tekintet nélkül a résztvevők képzett­ségi szintjére. Nálunk külön­ben is a legtöbb ésszerűsítés a gépsoroktól indul el. Aztán gondoltam a filmklubra, ahol a legrangosabb művek­kel kezdenénk az ismerke­dést. Szidnak, mert operába vittem egy csoportot. Miért ne, ha igénylik. Ez a műfaj régen megszűnt a vájtfülűek tulajdona lenni, egy-egy Verdi-, Puccini-produkción több az egyszerűen öltözött munkás, mint a maga után sleppet húzó sznob. S bizo­nyosan nem lesz a Hatvani Galériának kiállítása, ahová ne toboroznék csoportos lá­togatást. Voltam néhány új ismerős lakásán, elképesztő pingálmányok lógnak a fala. kon. Pedig a jó, nemesítő művészet minden iránt fogé­konyabbá teszi az embereket. Szóval ilyesféle tervek kidol­gozásába kezdtem, segítsé­gemre volt egy szép kézi­munka-kiállítással már a Vö. rösmarty Művelődési Köz­pont, s vártam az őszt, hogy teljes energiával dolgozhas­sam. ★ Évek óta nehezíti a műve­lődési otthon munkájának szélesebb körű kibontakozá­sát a meglehetősen korláto­zott anyagi feltétel. Nem azt mondjuk, hogy kevés. De jó­szerint alkalmazotti bérekre, ismeretterjesztő előadások rendezésére, némi könyvvá­sárlásra futja az éves szin­ten előirányzott összeg. Ám hol van altkor a kiscsoportos foglalkozások, esetleges mű­vészegyüttesek, csoportok tárgyi eszközökkel való ellá­tása, a haza más tájaival va­ló ismerkedés? Meg aztán szeretné elérni Robotkai La- josné, hogy a szakmai, mun­kavédelmi tanfolyamok, ál­talános iskolai tagosatok el­végzői kellő megbecsülésben, ösztönző kedvezményben ré­szesüljenek, akár a focisták. Ez ugyanis nem honos kielé­gítően egyik üzemben sem, márpedig a közeljövő a fo­kozott tudásé, a mesterségé­ből legtöbbet kicsiholó em­beré, aki vénségére is beül az iskolapadba. Különben ezért támogatja a maga módján a pesti kon­zervipari szakiskola kihelye­zett tagozatát, s szeretné, ha az ott végző fiatalok meg­maradnának az üzem kötelé­kében. Hogy ehhez tartalmas népművelési munka, a gyár levegőjének otthonossága kell? Tisztában van ennek a jelentőségével. Am az ottho­nosságot nem a kultúrház büféjének sörösládái, boros- és pálinkásüvegei sugallják, hanem a sokrétű művelődési lehetőség. Csakhogy ehhez meg kell még győznie Ro- botkainénak a munkahelyi vezetőket, a fenntartó szak- szervezeti bizottságokat, ahol hajlamosak úgy ítélni, hogy a zajos, eddig annyi botrá­nyos jelenettel szolgáló ital­mérés alapvető kelléke az intézmény munkájának. ★ Hát valahogyan ilyesféle gondolatok álltak össze az üzemi művelődési otthon új igazgatójának a fejében, im­már öthónapi szorgo&kodás, győzködés után. Egy dolgot azonban sehogyan sem ért, érdeklődik is felőle. — Miért nem kaptunk mindmáig engedélyt Radnóti Miklós nevének fölvételére, holott sok szál fűzi Hatvan­hoz, munkaszolgálatosként a cukorgyárban dolgozott, sőt Szabó Iván Munkácsy-díjas szobrászművésznek köszön­hetően nagyszerű, fába fara­gott portrénk van az íróról, csak éppen a raktárban po­rosodik? Ügy hiszem, neve elkötelezettebbé tenné mind­azokat, akik segítik a gyári közművelődést, s méltóbbá válna otthonunk mindennapi élete a költő emlékéhez ... Természetesen Robotkai Lajosné kérdésére nem vála­szolhatunk a dolgok hátteré­nek ismerete nélkül. Arra azonban érdemesnek ítéljük, hogy ismételten felidézzük az ügy rendezetlenségét, va­lami közeli előrelépés remé­nyében, A portréavatás apro­pója lehetne például az épü­let mostani felújítása! S azt is hozzátesszük az eddigiek­hez: néhány hónap múlva visszatérünk még az üzemi kultúrházba, kíváncsian ar­ra, hogy az érlelt elképzelé­sekből, megkezdett akciókból mi vált valósággá időköz­ben? Moldvay Győző Október közepén fokozott közlekedési ellenőrzés volta megye útjain. Arról, hogy ekkor ismét nagyobb szám­ban vetik be a Traffipax- műszereket, s hogy bármi­kor ellenőrizhetik a jármű­vezetőket és a gyalogosokat a közlekedésrendészet jár­őrei, jó előre értesülhetett a megye lakossága. A rendőr­ség ezúttal sem — éppúgy, mint az eddigiekben sem — árult zsákbamacskát, első­sorban a biztonságos, a fe­gyelmezett közlekedés érde­kében nem! De komolyan vette-e mindenki a figyel­meztetést? — kérdeztük Fe­jes Pál r. alezredestől, a megyei közlekedési osztály vezetőjétől. — A járművezetők több­sége fegyelmezetten közle­kedett. Ez főként a 3-as fő közlekedési úton, illetve a mátrai 24-es, valamint az egri 25-ös úton haladókra volt jellemző. Figyelemre méltó eredmény, hogy példá­ul Hatvanban a kerékpáro­sok zöme világítással közle­kedett a szürkület után. De nem lenne teljes a kép, ha nem említném meg, hogy meglehetősen sokan vannak, akik nem veszik komolyan a figyelmeztető szót. Az ilyen járművezetők gyakran véte­nek is a közlekedési szabá­lyok ellen, érthető hát, hogy ezúttal is szigorúan meg­büntettük őket. — Melyek voltak a leg­gyakoribb szabálytalanságok? — Az autósoknál még ma is gyakori, hogy az enyhe ködben, illetve szürkületkor nem tompított, hanem vára­kozófénnyel közlekednek. Mások viszont indokolatla­nul használják a ködfény­szórójukat. Ezeket tiltja a KRESZ, mert veszélyeztetik a biztonságos közlekedést. A magánautósok egy részére jellemző, hogy lefutott gu­mikkal közlekednek, nem egy esetben az előírt legki­sebb (1 mm-es) bordázat sem volt meg az abroncso­kon. Az őszi, téli utakon nem ajánlatos ilyen gumik­kal útnak indulni! — A baleseti jelentések­ből sokszor kitűnik, hogy a vezető ittasan ült be a vo­lán mögé. — Sajnos, nem egyedi eset az ittas vezetés. Most is Bók ilyen felelőtlen vezetőt találtunk. Szűcsiben például a GB 58—18-as rendszámú autóbusz vezetőjét kellett le­szállítunk a Járműről, a természetesen azonnal be­vonnunk a jogosítványát it­tasság miatt. Baj van a ke­rékpárosokkal és a segédmo­torosokkal : közülük sokkal többen közlekednek ittasan, mint a nagyobb járművek vezetői közül. f — Minden évszaknak meg­van a maga közlekedési ve­szélyforrása. A mostani eU, lenörzés tapasztalatai alapi ján mire hívná fel a közle; 1 kedök figyelmét? — Két dologra feltétle­nül. ősszel gyakori, hogy a mezőgazdasági utakról „fel­hordják” a sarat a közutak­ra, ez komoly balesetve» j szélyt jelent. Tanácsos len­ne, ha a gazdaságok veze<* tői az ilyen helyeken rend­szeresen tisztíttatnák az utakat, bár ez a földekről ! érkező jármű vezetőjének is alapvető kötelessége... A másik, amely rendkívül fon­tos az őszi és a téli időszak­ban, a sebesség helyes meg. választása, illetve az útvN szonyoknak megfelelő veze­tés. Ehhez óvatosságra, na- | gyobb körültekintésre van szükség mindenütt az uta- J kon. ■' <W (szilvás) I / (Befejező rész) A tábornok izgatottan ug­rott fel: — Önöknek, mint az önök győztes hadserege tisztjei­nek, bizonyára több alkal­muk van mint nekem, hogy közvetlenül az én legyőzött népemhez szóljanak. Kérem önöket, világosítsák fel a népemet, hogy ne aljasodjon le a Henker-szolgákhoz, akik­től én magamat, felháboro­dással és utálattal, minden­kor elhatároltam. Bizonyo­san, régóta sejtettem, hogy mi történik ebben az úgy­nevezett haláltáborban. Én éreztem a kastélyban is, ahol a legfelsőbb parancs­nokság székelt, éjjel-nappal azt az édeskés hullabűzt. Mégis, amikor parancsot ad­tam a helyszíni kivizsgálás­ra, abban a nyers leintés- ben volt részem, hogy nem tartozik az én hatáskörömbe, hanem az a polgári hatósá­gok ügye. Én tiltakoztam a polgári és a katonai ható­ságok hatáskörének szétvá­lasztása ellen. Ez a felfogás csődöt is mondott. Én rég­óta tiltakoztam e felfogás ellen, és ebben látom a Hitler-hadsereg széthullásá­nak alapvető okát. És énez; zel magamat soha, soha, so­ha nem azonosítottam... A tisztek parancsot adtak a haláltábor parancsnokának előállítására. Meglepetésükre, az egyáltalán nem holmi tá­borparancsnok benyomását keltette. Higgadt, gondosan borotvált, középkorú férfi volt. — Uraim — szólt — én voltam a parancsnoka ennek a haláltábornak, mégis az önök által felszabadított fog­lyok nem lehetnek boldo­gabbak, mint én. A Führer parancsára havonta a fog­lyok bizonyos mennyiségét utalták hozzám; ezek likvi­dálása az én feladatomat ké­pezte. Nem kell önöknek mondanom, hogy minden más hivatalt szívesebben vettem volna. De mert ne­kem ez a kellemetlen fel­adat jutott, szívből hálás voltam a tudománynak, hogy olyan eszközöket adott a ke­zembe, amelyek által a ná­ci uralom reám erőszakolt parancsának végrehajtása törvényes lett. Ha nem en­gedelmeskedtem volna a parancsnak, a reám váró következményekről nem is szólva, más valakit bíztak Splna meg, aki a szerencsét; leneknek a halált csak nem is sejtett szenvedések árán késleltethette volna. És mi­vel ők egyszer már úgyis meghaltak, nem láttam sem­mi más hasznát a haláluk­nak, ezen okból engem sem­miféle bírálat nem illet. Ezeknek a szerencsétlenek­nek a hagyatékából még a mi saját szűkölködő gyer­mekeinknek sem jutott a legcsekélyebb sem. Bizonyá­ra, elhiszik nekem, hogy e fentről, a lelkiismeretlen náci bandától kapott pa­rancsok mindegyike mily gyűlöletes volt számomra... A tisztek ekkor ahhoz az erődítményhez utaztak, ahol a főkormányzóság legfőbb parancsnokát tartották fog­va, oda, ahol a tábor léte­sült. Szép, még fiatal férfi volt, de sápadt és izgatott, a letartóztatás miatt. — Hála Istennek, uraim, hogy végre hozzám érkez­tek. Ennek az ördögi tarto­mánynak a főkormányzását rám, az úgynevezett Führer, úgynevezett kitüntetésként bízta. És éppen az én tarto­mányomban állították fel a leghírhedtebb tábort. Éppen az én tartományomban, köz­vetlenül a front mögött, * lázadásoknak e fészkeit, á vad kétségbeesésnek e me­legágyait, éppen az egyetlen zónában, ahol éppen a nyu­godt hátországot kellett vol­na biztosítani. De nekem adatott a felelősség ezekért a zendülésekért, a nép düh­kitöréseiért, a tömeges szö­kési kísérletekért. Önök el fogják nekem hinni, hogy én szívből ellene voltam an­nak a vezetésnek, amely nekem „kitüntetésként” ezt a mérhetetlen felelősséget juttatta. Ha önök, mint tisz­tek ezt a leikiismeretlensé- get elképzelik maguknak, meg fogják érteni, miért tá­volodtam el már jóval az önök megérkezése előtt a náci uralomtól... A tisztek hallgattak. Töp­rengésükből sürgős hívás ri­asztotta fel őket. A biroda­lom egyik városában megta­lálták magát Hitlert. Autó­jukba ugrottak és oda utaz-, tak. Az alacsony, zilált ember, aki fegyveres őrök között is hevesen gesztikulált, kétség­telenül Hitler volt. A hulla tehát, amelyet ez idáig Hit­ler holttestének mondtak, csalás volt. Az igazi Hitler eközben egy pincében, búj- kált, a deportálásból meg­menekült néhány zsidó kö­zött. Szakállt és bajuszt ra­gasztott magának, és egy szörnyűség esen görbe orrot. A zsidóknak azonban gya­nús lett, mert nem tudták megfejteni az idegen szár­mazását. Hadonászott és közben or­dítozott: — Hogy jönnek ahhoz, hogy engem bűnösnek tart­sanak? Nekem soha nem volt más gondolatom, mint c világ békéje, Legfeljebb azt vettem számításba; hojy jól jönne valamivel több te­rület nekünk, mint egy egészséges, fölöttébb sűrűn települt nép számára. Az én békevágyam a külföldi fő­parancsnokságok és a saját főparancsnokságom becsvá­gya miatt hiúsult meg. Nej kém azonban, nekem semmi dolgom a főparancsnokok­kal, mivel én, igen, amint önök hallhatták, mindig büszke voltam arra, hogy az első világháborúban sem jutottam magasabbra, őrve­zető voltam. Az én számom­ra a háborús szokások, ame­lyek évszázadok alatt mé­lyen a német népbe gyöke­reztek, természetemnél fogj va idegenek. Én magam nem is vagyok német. Egy jelentéktelen kis állam, Braunschweig, adott nekem nem is túl régen német ál­lampolgárságot. Hogyan gon-' doltak hát arra, uraim, hogy engem első számú háborús bűnösnek kiáltsanak ki. Ha egyedül rám hallgattak vol­na, nem kellett volna soha fegyvert fogni. Fiatal korom szándékai és törekvései ki­zárólag a művészetek iránt vonzottak. A szülői házból hoztam magammal a vá­gyat, hogy a bécsi Akadémi­án tanuljam a festészetet. Ezen felül — az én nevem egyáltalán nem Hitler. Az én igazi családi nevem Schick- gruber. Én az önök vádjait a leghatározottabban vissza­utasítom, mivel én az önök! által Hitlernek mondott és mint keresett egyénnel sem­miféle közösséget nem vál; lalok. A Volkstimméből fordítot­ta: Antalfy. István, -

Next

/
Thumbnails
Contents