Népújság, 1976. október (27. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-02 / 233. szám

TOT-kongresszus előtt / F elelősségtelj es állásfoglalás Betoncsövek Szentendréről ÄÄrJÄTSK évente 140 millió forint értékben gyárt beton- és vasbeton csöveket. Idén 300 ezer folyóméter gravitációs betoncsövet és 16 ezer folyóméter feszített vasbeton nyomócsövet gyártanak. Képűnkön: készítik a Sentab típusú cső vasvázát. (MTI fotó — Branstetter Sándor — KS) Jeles napi piacon, f A Mátrai Egyesült Tsz tag- • sága csütörtökön este tartot­ta meg közgyűlését, amelyet külön-külön, a közös gazda­sághoz tartozó három köz­ségben egyidőben rendeztek meg részközgyűlések formá­jában. Ezeken a tanácskozá­sokon foglalkoztak a Terme­lőszövetkezetek Országos Ta­nácsa által kiadott tervezet­tel, amely a termelőszövet- , kezetek III. kongresszusának anyagát vázolja fel. Gyöngyöspatán a részköz­gyűlés előtt Németh András tsz-elnök ismertette a napi­rendi anyagot, majd az aján­lásokat is fölsorolta. A tsz . gazdái úgy foglaltak állást, hogy a szövetségnek feladata az egyre Intenzívebbé váló gazdálkodás támogatása, a rendelkezésre álló eszközök­kel. Nagyon fontosnak ítél­ték meg Gyöngyöspatán, hogy elősegítsék a munka termelékenységét, mivel ná­luk is egyre kevesebb a , munkában foglalatoskodók száma, és az igényelt na- gyobb termésmennyiséget J csak gépesítéssel, a termelé- 1 kenység fokozásával lehet j biztosítani. Határozottan ki­jelentették, hogy feladatuk- j nak tartják a városi mun- ; kásság zöldséggel és gyü- j mölccsel való ellátását. Eh- : hez azonban több gépre van ! szükség, mint amennyivel ! ma rendelkeznek, ugyanak- 1 kor egy nagyon határozott, ] biztonságos értékesítési lehe- ! tőségre is. f Felszólalt a részközgyűlé- [ sen Sramkó László, a terüle- 1 ti szövetség titkára is. Hang- I súlyozta, milyen felelősség- [ gél végzi a munkáját a tsz | tagsága, de látniuk kell, I hogy a követelmények egyre | fokozódnak. Nemcsak a zöld- I Bég- és gyümölcstermesztés- f ben, hanem a kalászosok át- I lagtermésének növelésében is | jelentős feladati van a me- í gye valamennyi közös gaz- I daságának. ,, nfewKinwim»i • £ Forog a magnótekercs: K" f Aki beszél — ízes magyar- | Sággal, de némelyik monda- j tot orosz kifejezéssel fűsze- ' rezve — fél évszázadnál is ; többet töltött távol hazájától, Magyarországtól, szülőfalu- j jától, Egerfarmostól. | Üj hazát talált a nagy I szovjetországban, új otthont a szibériai Omszkban. Bará­tai, ismerősei ott Alekszandr- nak nevezték. ! Negyven esztendő múltán járt újra itthon, hogy aztán három-négy évenként, orosz feleségével együtt, néhány hétre hazalátogasson a szü­lőföldre. Megritkult sorsú egykori pajtásai Sanyinak, a fiatalabbak Sándor bátyám­nak szólították. ! Egy alkalommal, engedve a kérésnek, mikrofonba mondta életének történetét. Történelmet őriz a magnó­szalag. A krónikásnak csu­pán annyi a dolga, hogy pa­pírra rögzítse az elröpülésre oly annyira hajlamos szava­kat, mondatokat. Alekszandr Nyeste, vagyis Nyeste Sándor így emléke­zik: 1. Az iskola vége Másképpen festett még Egerfarmos, amikor a többi falusi gyerekekkel együtt az elemi iskola padját koptat­tam. Nádfedeles házakban laktunk, csak az iskolának, a bíró házának és a temp­lomnak volt. cserépből a te­teje, meg a Brezvai nevű földbirtokos kastélyának és a molnár házának a sarok­ban. Kis házacskákra em­lékszem, apró ablakokkal, ahol alig-alig világított be a napfény. A Balaton mellett egy ti­zenkét emeletes épületből öt­A gyöngyösi Mátra Kincse Tsz tagsága tegnap ebéd után a Mezőgazdasági Főis­kola aulájában tartotta meg közgyűlését, amelyen részt vett Kónya Lajos, a városi pártbizottság első titkára, valamint dr. Szabó Mihály, a városi tanács vb-titkára és Sramkó László, a területi szövetség titkára is. A kongresszusi anyagot Visontai László tsz-elnök is­mertette. A gyöngyösi termelőszö­vetkezet közgyűlése javasol­ta, hogy a területi szövetség az eddiginél' fokozottabban kezdeményezzen a különbö­ző beruházások előkészítésé­ben és lebonyolításában. Na­gyon fontosnak tartotta a közgyűlés, hogy a szakembe­rek továbbképzését rendsze­ressé tegyék. Az ellen azon­ban szót emelt, hogy ez a to­vábbképzés átfedésekkel, párhuzamossággal folyjék. Sikeres együttműködés alakult ki a 31-es Állami Építőipari Vállalat és a Bu­dapesti Műszaki Egyetem között a közelmúltban kötött szocialista együttműködési szerződés nyomán. A meg­állapodás szerint a 31-es ÁÉV és az egyetem közös kutatómunkával új építési technológiákat dolgoz ki, az egyetem hallgatói pedig a vállalat nagyberuházásain gyakorlati szakemberek se­gítségével ismerkedhetnek az építés munkálataival. A 31-es ÁÉV az együtt­működés eredményeként már 18 méteres nagy fesztávolsá­gú födémelemeket alkalmaz, hat méterrel hosszabbakat a gyakorlatban elterjedteknél. ven méternyire láttam nem­régiben olyanféle kunyhót. Gondolom, műemléknek hagyták ott. Egerfarmoson még két nádas ház van, eny- nyi maradt abból az időből. Abból az időből, amikor a hatodik osztályban vége sza­kadt számomra az iskolának. Előfordult akkoriban is, hogy a diákok súgtak egy­másnak. Beleestem ebbe a hibába. A tanító észrevette, kihívott. — Add ide az ötöt — mondta. Kaptam egy sort a nád­vesszővel. A másodiknál le­rántottam a kezem, úgyhogy a saját lábára vágott rá. Me­gint elrántottam, megint magának sózott oda. Akkor előkapta a méterrudat az asztalról, úgy a fejemre hú­zott vele, hogy az három da­rabra repült. — Még mindig beszélsz? — Beszélni is fogok. Tizennégy esztendős vol­tam, kondásgyerek, makacs, kemény fejű. A tanító oda­ugrott, megfogta a fejem és a lába közé nyomta. Elsimí­totta a gatyát a fenekemen, hogy majd odavág. De ami­kor le akart sújtani, fel­emelkedtem és keresztüldob­tam magamon. Még nem volt vége. Be­vittek a bíró-házba. A bíró leakasztotta a falról a bika- cseket, én körbementem, mint a kiscsikó, ő meg ütött. Jó, hogy édesapám meghallotta — ma sem tudom, honnan —, hogy engem itt vernek, odajött, belerúgott a zárt aj­tóba, amely félfástól kire­pült. A bíró elengedte a ke­zem, elszaladtam. Többet se mentem iskolába. Jelentős gondja a szövetke­zetnek Gyöngyösön is, hogy a dolgozó tagok száma évről évre csökken, ezért ajánlja, hogy a nyugdíjasokat is fi­gyelembe lehessen venni az átlagos állományi létszám meghatározásánál. De azt is hasznosnak tartja, ha az 1976. január 1. után nyug­díjjogosulttá vált tagokat úgy tekintik, hogy ők is kor­látozás nélkül részt vehetnek a szövetkezet munkájában. A közgyűlésen a fiatalok­ról is szó esett, akiknek fel­adatait, felelősségüket a hol­napi gazdasági eredménye­kért Boldog Károly, a KISZ- alapszervezet • titkára hang­súlyozta. A gyöngyöspatai Mátrai Egyesült Tsz küldöttnek Németh András tsz-elnököt és Bognár Istvánná szőlésze­ti dolgpzót választotta meg, a gyöngyösi Mátra Kincse Tsz tagsága pedig Visontai Lász­ló tsz-elnököt és Luzsi Ist- vánnét. A vállalat előregyártó Ipari üzemében már sorozatban készülnek ezek a panelek, a leninvárosi Tiszai Kőolajfi­nomító kommunális épületeit pedig ezek felhasználásával építették. Jelénleg a bélapátfalvi óriás cementmű klinkertá- rolója alaplemezének építé­sénél alkalmazzák a 31-es ÁÉV és az egyetem közösen kifejlesztett szerkezetét. A korábban kialakított klin­ker tároló- alapi emezekkel szemben az új alaplemez megépítéséhez nemcsak ke­vesebb munkaerő szükséges, de mintegy négy-öt millió forint megtakarítást is elér­hetnek a beruházók. (MTI) 2. Csuda, kézcsók, fillérek.« Húsvétkor a temető hátá­nál tüzet raktunk és átugrál­tuk. Azok közé a gyerekek közé tartoztam, akik nem mennek a szomszédba egy kis huncutságért Estefelé hazalopakodtam, magamra vettem egy fehér lepedőt, kezembe fogtam a kaszát, az öregét. Keresztül mentem a temetőn. Arról a helyről, ahol most a kút van, jól lát­szott a tűzugrálás. ök is ész­revették engem. Megijedtek. — Ott jön a halál! — kia­bálták. Nem tudták, hova fussanak. Hazavittem a ka­szát és a lepedőt, A tűz még javában égett, a gyerekek a házunk mellett járkáltak, nem mertek visszamenni. Kimentem. — Mit féltek? — mondtam nekik. Kórusban felelték: — Valami csuda volt az előbb. — Nincs itt semmi csuda, gyerünk a tűzhöz. Ugráltak megint, jó so­káig. Este az öreg megtudta, milyen dolgok történtek. Megfogta a fülemet és meg­rázta : — Te gazember. Mi volt rajtad? Lepedő? És magad­dal vitted a kaszát? Az volt aztán az igazi csu­da, hogy megúsztam egy megrázással. Van egy másik emlékem is, ami szerencsére örökre a múlté marad. Én még csókoltam az úrnak a kezét... Brezvaié volt a ha­tár. Ha a tyúk betévedt a földjére és az őrök meglát­ták, agyonüthették. Senki sem mert panaszra menni. Brezvai azt mondta, aki a tyúkot odaengedi, az neki Most meg úgy esett az idő múlása, hogy szeptember utolsó szerdája meghozta a nevezetes Mihály-napot, ün­nepelhettek a név viselői, meg persze barátok, rokonok, meg mindenféle jókívánság­mondók. Most persze, itt. mindjárt az elején megkér­dezhetnék, miért olyan fon­tos, hogy ezúttal szerdára esett a Mihály-nap? Magyarán: hogy kerül a csizma az asztalra? De hiszen nincs is semmi baj. mert éppen, hogy erről akarok most szólni. Szerda ugyan­is — hogy az elején kezdjem — a nagy piacok napja leg­nagyobb, immár városi rang­ra kacsintgató községünkben, Hevesen. Ami pedig a Mi- hály-nappal való összehoza- talát illeti, hát arra már iga­zán kézenfekvő okunk van. Mihály ugyanis, mint az min­den valamire való kalendári­nem testvére, nem rokona. Rokon volt akkor, amikor a kezét csókoltuk. Jött a gyalogúton a nagyságos úr, a temetőbe tartott. Mi, gyere­kek, a kapunál játszottunk. Odaszaladtunk, megcsókol­tuk a kezét. Minden kézcsó­kért egy fillért adott. Tizennégy tavaszán más urak fillérjeiért kerekedtünk fel és summásnak álltunk. Dormándra, Hatvanba, Né­metországba vetett a sze­génysors. Horvátországba, egy nagy gazdaságba hat hó­napra szerződtünk, hatan voltunk ott tizenhat év kö­rüli gyerekek. A hegy alatt ötven méter hosszú pince húzódott, jobbra is, balra is két-két szárnnyal. Miért je­gyeztem meg ilyen jól? Mert nekünk kellett szállítani és kiöntözni a hordókból az el­múlt évi bort. Láttunk ezer­litereseket, még üveghordó­kat is. Ajtó volt rajtuk. Alul­ról kinyitottuk, deszkára áll­tánk, a kötélre zsákot kötöt­tünk és körbehajtottuk: ez volt a „gépmosás”. Kenyér­gőzzel hajtott gép. Míg ilyesmivel foglalatos­kodtunk, kitört a háború. Egyes helyeken letörették velünk a kukoricát, hogy ne bujkálhassanak a katonaszö­kevények. 3. Bevonulás Kitelt az időnk, hazatér­tünk. Édesapám azzal foga­dott: — Nekem biztosan el kell menni, fiam. — Hová? — Katonának. Viszik a lo­vakat, a lóval el kell menni a harctérre. Volt egy vak Hevesen umban olvasható — A Mi- chaél ősi héber névből szár­mazik. Ez a nap a régiek „je­les nap”-ja volt, a szerződé­sek. szegődések, azután meg a nagy kirakodóvásárok nap.* ja .volt. Hát. kérem: így kerül a csizma az asztalra. Pontosabban: nem is az asztalra, hanem a híres he­vesi piacra, amelynél talán csak egy híresebb van ezen a vidéken — a Mihály-napi hevesi piac. De nincs is egye­dül az a csizma! Van párja, éppen elég, s mind szépen ki­sámfázva. kisuvickolva. hogy még az esőre hajló, borús idő­ben is csak úgy csillognak- villognak, mintha féi tucat nap sütne rájuk az égből. Jönnek is szépen a vevők, többnyire hasonlót viselnek, mint amire most a csizma­árussal alkudoznak. Kész él­mény figyelni is őket. kancalovunk. Az öreget vi- . szik, a lovat viszik. Majd en- ^ gém is elvisznek, ebben biz­tos voltam. Tudtam, hogy ide kerül a sor, így is, úgy is a harctéren kötök ki. Kilencen voltunk: hét gye­rek, apa, anya. Albertet már elvitték, amikor kitört a há­ború. Füzesabonyban ráadá­sul az átszállásnál még a pénzét is kilopták. Franci férjhez ment. Öten marad­tunk, mind kisebb nálam: János, Bernadett, Jóska, Tó­ni. Veres Sándor pajtásomnak is az apját viszik. Nekik két lovuk volt. Nekünk meg adott egyet Brezvai, ponto­sabban az államnak adta, amit nekünk kellett befogni és menni véle. Egyik ló a miénk, a másik a Brezvaié. Sándorral összebeszéltünk, hogy mi vonulunk be az öre­gek helyett, ők meg hadd gazdálkodjanak, etessék a családot. Mert ott is sok gye­rek volt és itt is. Miként csináljuk meg? Az a mi sor­sunk lesz. A két Sándoré. Megindultunk, felültünk a kocsira hárman én, az apám és az anyám. Ott is hárman' Sándor, az apja és az anyja. Hogy lesz majd Miskol­con? Felértünk, egy éjjel meg­háltunk. Másnap jelentkez­tünk a sorozásnál: — Egy, kettő, három, ez megy, megy, megy... Felolvasták a neveket. Aki csak ott volt, mindenkiét. A szegényparasztokét. Egy gaz­dáét se. A szegény kolduso­kat vitték el. öregeink is ott hajtottak a sorban, mi Sándorok, meg mellettük ül­tünk. Október volt. Elindí­tottak bennünket. A nagy út­ra, mert a harctérre men­tünk. Uzsgorod alá. Az oro­szok már ott vártak a Kár­pátok másik oldalán. (Folytatjuk) — Hogy’ ez a pár? — Az-e? — Nyolcszáz. — A nemjóját! — Csak tán nem sokallja?.! Nekem többe van... Az öreg csak nézi, forgat­ja, méregeti, mintha azt dön­tené el éppen, megvan-e az árához — a súlya... De nem is lehet azt elkap­kodni. Évekre, ha nem életre szól már ilyenkor a csizma­vásár. hát meg kell gondolni. Nézzünk is gyorsan szét ezen a jeles-nevezetes Mihály-na­pi piacon, Hevesen. Nem azt mondom, aki idő­ben érkezik, nem restell fel­kelni korán, az talál itt egyet, s mást. Van cserép — má­zolt, mázolatlan. van köcsög, juhtúró. tojás temérdek. Az­tán: zöldpaprika, paradicsom, szebb napokat látott ködmön. amott fekete retek, piros paprika, őrölt, fás karalábé, hegyes orrú cipő. anyagvé­gek, tökmag napraforgó, cu­korka. csokoládé, régi kato­naláda. .. És: idei dió. Nem azért, de a kofaasz- szony. aki trónol a kaskába szedett dió felett — igen te­rebélyes. Fekete kendő, fe­kete szoknya, fekete blúz fe­szül jóindulatúan a rég volt karcsúságra épült sok felesle­gen. Két eleven oszlop a lá­ba, az is enyhe terpeszbe vet­ve. hogy megférjen közte a kosárnyi dió. Vevő jön hozzá, szintén fe­ketében. s szikárabb kiadás­ban, méregeti a diót. majd megkérdi végül: — Hogy adja a diót? — Kinek húszért, kinek huszonnégyért, már ahogy be tudom csapni a vevőt... Ma­gát nem tudom, mert isme­rem. Julis asszony; de köz­tünk maradjon a szó. Mind a két fekete ruha mosolyog: a sámedlin ülő kör vér is. aki elad, meg a so­vány is, a vevő, aki huszon­négy helyett húszért jut a dióhoz. Közben a piac felett jóin­dulatú kolbászillat lebeg. Belekóstolsz, aztán vissza a piac másik oldalára, kere­sed a csizmát, meg a párját. Megvan ez is az is. Hiába! még csak Mihály-nap voit, meglehet, messze az igazi hi­deg. és bizony, ilyenkor sok még érte a nyolcszáz. így vélheti az is. aki adja. mert lassan pakolni kezd a" piac­ról. Pakolnánk mi is, de a dió­hoz még vissza visz a kíván­csiság. — Hogy a dió, néni? — Huszonnégy — mondja, s meg sem rezdül az arca —. de csak magának fiatal­ember. .. (ku—ti) 1976. október 2., szombat 'jfö Egerfarmostól Omszkig A bélapátfalvi cementgyárért is Sikeres együttműködés a gyakorlat és a tudomány között

Next

/
Thumbnails
Contents