Népújság, 1976. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-14 / 217. szám
.MreLmmÉwLMeL.esmémLMek.. Tanévnyitó két főiskolán Gyöngyösön mmikafa 1976. szeptember 14., kedd A Nap kél 5.19 — nyugszik 17.58 órakor A Hold kél 20.43 — nyugszik 11.09 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon SZERÉNA nevű kedves olvasóinkat! . f1. ,Ia.tin ..serenus” vidám, derült, nyugodtat jelent, de kifejezi a lelek derűjét is. Huszonöt évvel ezelőtt halt meg — 57 éves korában Somogyi Imre költő, Író. Simontornyán született, 1894 októberében. Gyulán lett tisztviselő, az 1918- as forradalom idején Gyula város rendőrkapitánya. A Magyar Tanácsköztársaság idején Békés vármegye direktóriumának tagjaként tevékenykedett; emiatt bebörtönözték. A börtönben ismerte meg a baptista vallásfelekezetet, s 1922-től baptista lelkészként működött előbb Gyulán, majd a fővárosban. Teológiai oklevelét az Egyesült Államokban szerezte meg, s 1939-től haláláig a baptista egyház vezetőjeként dolgozott. Eredeti hangú verseket is írt; első verseskötete — Hulló csillagok cimmel — 1909-ben, 15 éves korában — jelent meg s ezt követte — 1926-ban — a Hárfahangok című kötete. Érdekes tanulmányt irt 1933-ban a szektakérdésről, 1941-ben pedig Kossuth amerikai útjáról. Egy 1947-ben megjelent tanulmányában — A vallásszabadság Magyarország történetében címmel — az állam és az egyház viszonyának alakulását vizsgálta, sok érdekes adalékkal. Időjárás: Várható időjárás ma estig; ma száraz, napos idő lesz. Főként a Dunántúlon időnként megnövekszik a felhőzet, elszórtan záporral, egy-két helyen zivatarral. A helyenként erős délnyugati szelet, viharos széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 24—28, a nyugati megyékben kevéssel 20 fok felett. Előadás Egerben * Az új tanév szervezeti változással kezdődött a gyöngyösi főiskolán. Ezentúl a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Főiskolai Karaként tevékenykedik az intézmény. Az idei tanév ünnepélyes megnyitására tegnap délelőtt került sor. Ezen részt vett Búzás Lajos, a megyei pártbizottság osztályvezető-helyettese, Kónya Lajos, a gyöngyösi városi pártbizottság első titkára, dr. Nagy Sándor, a gödöllői egyetem pártbizottságának titkára, Kiss Sándor, a megyei KISZ-bizottság első titkára, dr. Pethő György, a gödöllői egyetem rektora és dr. Szabó Mihály, a Gyöngyösi Városi Tanács vb-titkára. Hodászi Miklós, a főiskolai kar igazgatója mondott beszédet. Ebben nemcsak a hallgatókhoz szólt, köszöntve őket az új tanév megnyitása alkalmából, hanem a szervezeti változásokat is ismertette. Felhívta a figyelmet arra, hogy a hallgatók is, a tanárok is képességeik maximumát nyújtva végezzék feladataikat, tegyenek eleget kötelességeiknek. A főiskolai kar KISZ-bizottsága nevében Jánka Gábor, titkár üdvözölte a fiatalokat, külön is az elsőéves hallgatókat. A tanévnyitó ünnepség délután folytatódott. Az elsőéveseket autóbusz szállította Gödöllőre, a tanévnyitó ünnepi, nyilvános egyetemi tanácsülésre. Beszédet mondott dr. Pethő György rektor. Az elsőéveseket beiktatta dr. Petrasovits Imre, dr. Huszár István dékán, valamint Hodászi Miklós, a főiskolai kar igazgatója. Köszöntötte az új egyetemistákat és főiskolásokat dr. Nagy Sándor, a párt- bizottság titkára és Kovács Dezső az egyetemi KISZ-bi- zottság titkára. Molnár Ferenc ...és Csepelen Hétfőn megkezdte második tanévét az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola csepeli, kihelyezett tagozata, ahol 360 első- és másodéves hallgató kezdi, illetve folytatja tanulmányait. Az anyaintézmény főigazgatója a nyár folyamán 20 új oktatót nevezett ki a csepeli intézménybe. Ifjúsági szolidaritási nagygyűlés Füzesabonyban Pártpropagandistákkal, megyénk politikai, ideológiai és kulturális életének vezető képviselőivel találkozott tegnap Egerben Tánczos Tibor, az MSZMP KB külügyi osztályának munkatársa. A kora délutáni-órákban a megyei pártbizottság épületében tartóit előadást az európai kommunista és munkáspártok berlini tanácskozásáról. Részletesen beszámolt az értekezletet előkészítő felelősségteljes, sokoldalú munkáról, beszéde további részében pedig a dokumentum leglényegesebb részeire hívta fel a figyelmet. (Tudósítónktól:) Szombaton este benépesült Füzesabony főutcája. A művelődési központ előtt gyülekeztek a járás fiataljai, majd a fáklyás, lampionos menet elindult a gimnázium előtt felállított dísztribünhöz. A füzesabonyi járási KISZ-bi- zottság itt rendezett lelkes hangulatú, szolidaritási nagygyűlést. Az elnökségben helyet foglalt többek között Kiss Sándor, a KISZ Heves rríegyei Bizottságának első titkára is. Kalina Józsefnek, a KISZ füzesabonyi járási bizottsága titkárának köszöntő szavai után Veres István, a füzesabonyi járási pártbizottság első titkára mondott beszédet. A füzesabonyi járás lakóinak nevében követelte a bebörtönzött chilei hazafiak szabadon bocsátását, a demokratikus rend helyre- állítását. A fiatalok szolidaritási nagygyűlése a DlVSZ-induló eléneklésével ért véget. Ezután a művelődési központ nagytermében ifjúsági bált rendeztek, melynek a bevételét átutalók a chilei szolidaritási alapra. Szigetváry József Magyar-bolgár barátsági találkozó Hatyanban 25 éves a hevesi népművészeti szövetkezet Jubileumi kiállítás Jubileumi ünnepség szín-, helye volt tegnap az MSZMP Hevesi Járási Bizottságának székháza. 25 esztendővel ezelőtt szervezte meg néhány lelkes asszony Tompa Béláné vezetésével a háziipari szövetkezetei, amely az elmúlt két és fél évtized alatt hírnévre tett szert, népi hagyományok felhasználásával készült szőttesei keresettek az egész világon. Elévülhetetlen érdemei vannak a szövetkezet alapító dolgozóinak abban, hogy felkutatták és megőrizték a jövő számára a hevesi és a palóc szőtteseket, a recski fehér- és palóc színeshímzést. A jubileumi ünnepségen a megyei, járási valamint a nagyközségi pártbizottságok és tanácsok képviselői mellett részt vett a HISZÖV képviselője is. A közgyűlésen adták át azokat a díjakat, melyekkel a jubileumi pályázatra készített munkákat jutalmazták. A feladat a helyi népművészeti hagyományok újszerű feldolgozása volt. A HISZÖV nívódíját egy Nagy Béláné által tervezett, Faragó Tiborné által szőtt lengarnitúra nyerte. I. díjat + ORVOSI I ÜGYELET J Egerben: 19 órától szerda reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinszky utcai rendelőben. (Telefon: 11-10.) Rendelés gyermekek részére is. Gyöngyösön: 19 órától jszerda reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Kovács Andrásáé bodonyi szövetkezeti tag kapott palóc szőtteseiért, II. díjat Bárdos Sándorné palóc hímzésű blúzaiért. A jubiláló szövetkezet tagjait sokan köszöntötték, a továbbiakban is sikeres munkát kívánva. A szövetkezet vezetősége pénzjutalmat adott a 16 alapító tagnak, négyen pedig kiválódolgozó; kitüntetést kaptak. A jubileumi ünnepség résztvevői megtekintették a szövetkezet székházában rendezett kiállítást is, melyen a pályázatra készített szőttesek, hímzések, faragott bútorok legszebb darabjait mutatják be. Kapcsolódott a jubileumi ünnepségsorozathoz az országos takácsverseny is, amelynek házigazdája az idén a 25 éves hevesi népművészeti részletéről készült. (Fotó: Perl Márton) szövetkezet volt. Az ország négy népművészeti, háziipari szövetkezetének takácsai mérték össze szakmai és elméleti tudásukat. A verseny érdekessége volt idén az is, hogy ezen tulajdonképpen eldőlt a Szakma ifjú mestere cím sorsa is, hiszen a vetélkedő résztvevői valameny- nyien 30 esztendőnél fiatalabbak voltak. A fiatal takácsok saját népművészeti tájegységük hagyományainak megfelelő munkadarabot készítettek. A verseny az alkalomnak megfelelően, hevesi győzelmet hozott. Az idén az ország legjobb takácsa Tóth Imréné, a hevesi háziipar dolgozója lett, s a sárközi és szécsényi takácsok után a 4. helyet is hevesi szerezte meg, Vasas Sándorné. — d — Hétfőn délelőtt 10 órakor érkeztek Hatvanba a magyar —bolgár barátsági találkozó vendégei Dobri Bradistilov, a Bolgár Tudományos, Akadémia tagja, egyetemi tanár, valamint Ivan Vasziljev, a bolgár kultúra budapesti igazgatóhelyettese. A küldöttséget a pártbizottság székházéban Szokodi Ferenc első titkár és Patkó Imre tanácselnök tájékoztatták a város politikai, gazdasági és kulturális életéről. Innen a konzervgyárba vitt a testvérnép képviselőinek útja. Az üzemben Papp József igazgató nyilatkozott a nemrég beindult paradicsomszezon kilátásairól, megállapítva, hogy a napi száz va- gonos, feldolgozásra érkező nyersanyagmennyiség fokozaKommunista műszak az Izzóban (Tudósítónktól) Szombaton kommunista műszakot tartottak az Izzó gyöngyösi gyárának dolgozói. A műszakban részt vevő több mint 2400 dolgozó úgy döntött, hogy munkájuk értékét felajánlják a Gyöngyösön készülő száz férőhelyes óvoda mielőbbi megépítésére. (Cs. J.) tosan növekszik s javul a minőség is. Ezután ebéd következett, majd a Lenin Termelőszövetkezetben tett látogatás során Rabecz Lajos elnök kalauzolta a bolgár vendégeket, akik megtekintették a gépudvart. Délután 4 órai kezdettel a vasutasok Liszt Ferenc művelődési házában a József Attila Színház művészeinek — Bánfi György és Kállai Ilona — bolgár költők alkotásaiból összeállított műsora vezette be a barátsági nagygyűlést, amelynek elnökségében foglalt helyet Szokodi Ferenc, a városi pártbizottság első titkára, Patkó Imre tanácselnök, Verebes János, a KISZ-bizottság titkára Hatvan vállalatainak, üzemeinek több képviselője. Ezt követően tartott érdeklődéssel kísért előadást Dobri Bradistilov egyetemi tanár azokról a fontosabb társadalmi, gazdasági kérdésekről, amelyek a Bolgár Kommunista Párt XI. kongresszusának határozata alapján most valósulnak meg Bulgáriában. A jól sikerült magyar— bolgár barátsági találkozó az ÁFÉSZ központjában fejeződött be, ahol Bocsi László igazgatósági elnök nyújtott tájékoztatást a város kereskedelmi életéről a szövetkezeti mozgalom eredményeiről, a bolgár vendégeknek. (m. gy.) Kutya dolog a bürokrácial Csökkentjük, csökkentjük, de <ui istennek se fogy. Sőt! Itt vanJ nak például a kutyák. Köztiszteletnek örvendő tanácsi dolgozók panaszolták a napokban^ hogy heteken át ki se látszottak a kutyaügyekből. Illetve pontosabban azokból az aktákból, amelyekre megyénk ku- tyaállományának fontosabb adatait jegyezték fel. Mert ahogyan szerte az országban, úgy nálunk is leltárba kellett venni «8 kutyákat. Ez pedig úgy történt, hogy előbb megszámolták, aztán az adó alapján minősítették, majd a fellebbezések következtek. Ahány akció, annyiszor negyvenezer levél. Azért nem több, mert megyénkben csak negyvenezer kutya van. AZ országban csaknem kétmillió. S ahány kutya, annyi akta. Ráadásul nem is egyszer. Igazi erről a kutyák tehetnek a legkevesebbet. ök lajstrom nélkül is boldogan ugatnak. ..-koós— Hét régi balesetek -halállal Szomorú — és egyben figyelmeztető — hír: a hét végén 147 sérüléssel járó közlekedési baleset történt aa országutakon. Közülük jó néhány szűkebb hazánk területén. Egerben például Kerékgyártó József egri lakos szabálytalankodott, kerékpárjával figyelmetlenül kanyarodott és összeütközött az őfi szabályosan előző tehergépkocsival. A kerékpáros könyJ nyű sérüléseket szenvedett. Halálos baleset történt viszont Hatvan és Lőrinci kö« zött. Fiikor Sándor salgótar-í jáni lakos a „lerobbant” teJ hergépkocsijával az úttesí szélére húzódott, ám járművét nem világította ki, sőt az elakadást jelző háromszöget sem tette ki. Ezzel súlyos karambolt idézett elő: a tompított fényszóróval közlekedő Pilisi Miklós budapesti lakos nekiütközött a kiviiá- gítatlan járműnek. A baleset következtében a motoros a kórházba szállítás után, utasa pedig a helyszínen meg* halt. _ Atkár és Vámosgyörk között is a figyelmetlenség mi* att történt karambol: Pásztor Sándor budapesti lakos gyorshajtás jniatt megcsúszott járművével a vizes úttesten, s az árokba borulj három utasa könnyű sérüléseket szenvedett. Hárman sérültek meg vasár-: nap a 3-as számú fő közlekedési úton történt balesetnél is: Simon Árpád aszódi lakos szabálytalanul előzött, majd az árokba rohant. A jármű utasait könnyű sérülésekkel szállították kórházba. Ittasan vezette a személyi gépkocsiját Jurecska István kisnánai lakos, nem adta meg az elsőbbséget a szabályosan közlekedő motorkerékpárosnak Kisnána és Do- moszló között. A motorkerékpár vezetője és utasa súlyos sérüléseket szenvedett Az ittasság voll az oka a hétfőn hajnalban történt balesetnek is: Ostoros és Novaj között Szerencsi László no- vaji lakos az egyik útka- nyarban gyorshajtás miatt átsodródott az úttest másik oldalára és az árokba borulj • • Önkéntes rendőrök kitüntetése (Tudósítónktól): önkéntes rendőrök, valamint községi állami és pártvezetők részvételével Hevesen tanácskozásra került sor, amelyen részt vett Szabó Lajos, az MSZMP hevesi járási bizottságának első titkára, Kopasz Árpád, a Heves megyei Rendőr-főkapitányság főelőadója, Hevér Lajos országgyűlési képviselő. Nagy Károlynak, a járási hivatal elnökének köszöntője után Csivincsik János, a járási rendőrkapitányság vezetője értékelte az önkéntes rendőrök eddigi tevékenységét, majd a feladatokról beszélt. A hevesi járás közrendjével kapcsolatban a kapitányság vezetője elmondotta, hogy javult a járás közúti közlekedésének biztonsága, csökkent a balesetek száma is. Ennek ellenére az előforduló balesetek döntő többségének a gyorshajtás, a szabálytalan előzés és az ittas vezetés az oka. A hevesi járás 21 önkéntes rendőri csoportjának csaknem 300 tagja van, munkájukat értékelve az előadó elmondotta, hogy átlag életkoruk "óval alacsonyabb az előző éviekénél, munkájuk közmegelégedettségnek örvend, szakmai, politikai ismereteiket renclszi rés továbbképzéssel segít elő. A beszámoló után Csivii esik János rendőr alezred kitüntetéseket adott át i önkéntes rendőri munkáb; kifejtett aktív tevékenységi ért Bencsik József önként rendőrnek a belügyminiszti kitüntetését — Közbiztonsc gért Érem arany fokozatát - nyújtotta át. Ezután huszor hárman 10 és 15 éves szolgj lat után járó kitüntető je! vényt, hárman pedig a m< gyei tanács Társadalmi mur káért kitüntetését kapták. Cseh Béla A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapja — Főszerkesztő: PAPP JANOS — Kiadla a Heves megyei Lapkiadd Vállalat. Felelős kiadó: NOSZTICZIUS FERENC — Szei kesztőség — 3301 Eger. Beloiannisz utca 3. (Pf.: 23. 3301) Telefon: 12-73. 20-29. 24-44. 3200 Gyöngyös. Rózsa u t 11-697. 3000 Hatvan. Kossuth tér 8. (Városi Tanács épülete) 1U-51. Kiadóhivatal Eger 3301 Beloiannisz u. 3. (PE.: 23. 3301) Telefon: 12-68 — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési dH egy hónapra: 20.— Ft. Előfizethető bármelyik postahivatalnál és kézbesítőnél. — Index: 20 062. — Heves megyei Nyomda Vállalat. Eger. Vincellériskola utca 3. szám. Igazgató; SÓLYMOS JÓZSEF. 44 Felvételünk a kiállítás egy