Népújság, 1976. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-12 / 216. szám
Együtt vállalták, együtt teljesítették Ösztönzőbb érdekeltség a beruházóknál Kié legyen a haszon? ÜZEMEINK, VÁLLALATAINK, SZÖVETKEZETEINK pártszervei, pártszervezetei először készítettek cselekvési programokat, amelyekben pontosan meghatározták, hogy a politikai munka eszközeivel miként, mivel, kikkel és hogyan lehet a leghatékonyabban segíteni, eleget tenni az 1976- os esztendő gazdaságpolitikai feladatainak. Olyan programot kellett összeállítani kommunistáinknak, amelyek a jobb, a hatékonyabb munkára mozgósították a párttagokat, a pártonkívüli- eket, az esztergályost, a hegesztőt, az adminisztrátort, a mérnököt, az igazgatót, a párttitkárt egyaránt. Ugyancsak kommunistáink kapták feladatul azt is, hogy rendszeresen „visszakérdez- zennek”, megállapítsák, hogy hol tartanak a célkitűzések megvalósításában, s negyedévenként testületileg is értékeljék, egymás mellé tegyék a vállalt és elvégzett munkát. A NYOLC HÓNAP MÉRLEGE a napokban készült el, az eredményeket és a gondokat pedig a hét közepén tartott tanácskozásukon értékelték megyénk városi-, járási pártbizottságaink gazdaságpolitikai osztályvezetői, valamint az üzemi pártbizottságok, pártszervezetek titkárai. AZ EDDIGI EREDMÉNYEK minden tekintetben biztatóak — állapította meg általános tanulságként az említett tanácskozás a cselekvési programok végrehajtásáról. A helyi adottságokra alapozva elsősorban ott születtek igen értékes eredmények — az egri Finomsze- relvénygyárban, az Izzó Gyöngyösi Gyárában, a KAEV Heves megyei üzemeiben, az Egri Dohánygyárban, a Volán-nál, a füzesabonyi, a hevesi a Gyöngyös —domoszlói Állami Gazdaságban, az Egervölgye, a Mátra Kincse Termelőszövetkezetben, a Mátraalji Szénbányák Vállalatnál — ahol „testre szabták” — a konkrét, reális tennivalókat. Vagyis, ahol a termelés növelésére volt lehetőség, ott' elsősorban a termelést kívánták növelni, ahol a gépek kapacitásának kihasználásával nem voltak elégedettek, ott azt vizsgálták, annak érdekében tettek elsősorban, hogy a gépek minél nagyobb számban dolgozzanak. Akiktől több cukorrépát, zöldséget kértek, azok cukorrépából és zöldségből igyekeztek többet adni. Ahol az export növelésére nyílt lehetőség, ott ennek a feltételeit teremtették meg. A KORÁBBI KAMPÁNYSZERŰ próbálkozások után végre az idén már rendszeres figyelmet kapott a belső tartalékok feltárása, hasznosítása, a gazdaságosabb gyártmányszerkezet kialakítása, a minőség javítása, az üzem- és munkaszervezés korszerűsítése, valamint a gazdálkodási költségek észszerű csökkentése is. Többszöri „nekifutás” után pozitív változások történtek a dolgozók anyagi, erkölcsi megbecsülésében is. Végre azok kaptak többet és gyakrabban is, akik a mindennapos munkából is a legtöbbet Szervezeti kiállításon ad számot munkájáról a Magyar Iparjogvédelmi Egyesület Ipar esztétikai szakosztálya Egerben. A bemutató vállalják magukra és legjobban végzik el. DE KORÁNTSEM csak a termelés eredményeivel,, a megtakarított milliókkal lehet minősíteni a cselekvési programokat, az eddigi munkát. Egy-két eset kivételével ugyanis a vállalt feladatok iránt érzett felelősség rendkívül nagy mértékben megnövelte a kommunisták aktivitását is, akik 'azonkívül, hogy a munkában is példát mutattak, lelkesítették, mozgósították a többieket is. Az üzemekben, a munkahelyeken talán még soha ennyit nem beszéltek a jó munka fontosságáról, a felelősségről, a megváltozott közgazdasági körülményekről, a helyi, az adott lehetőségek kihasználásáról. Maguk a munkások adták a legtöbb ötletet, javaslatot a termelés javításához, a feltárt feszültségek feloldásához, a folyamatos munkát akadályozó szervezetlenségek megszüntetéséhez. TERMÉSZETESEN készültek gyenge programok, s vannak olyanok is, amelyek csak részben valósultak meg. A gyengébbeknek azonban van kitől példát venniök, ta- nulniok Heves megyében is. Mert a többség állta a szavát, az ígéreteket munka követte, s nemcsak vállalták a magasabb színvonalú termelést, hanem meg is valósították. hétfőn nyílik a Technika Háza kis előadótermében, s szeptember 16-ig fogadja az érdeklődőket Ki a felelős, ha egy nagy összegeket lekötő építkezés, beruházás csúszik, nem adják át határidőre a lakásokat, iskolát, óvodát? A beköltözésre várók, a gyermeküknek óvodát kereső szülők kérdésükre ezt hallják legtöbbször: nem volt megfelelő az előkészítés, nem hangolták össze a partnerek munkáját. az alvállalkozók' nem teljesítették kötelezettségüket. És szidják az építőket, a beruházókat, a tanácsot, mindenkit. Mert a kívülállóik közül senkit sem érdekel az, mi történik, amíg egy új létesítmény felépül, csak arra kíváncsiak: elkészül-e határidőre, jó minőségben, a tervezett költségekkel. S a válasz, sajnos, többször nem, mint igen. Mitől hát e dzsungel? Okairól természetesen hosszúhosszú oldalakon lehetne beszélni. Mindenesetre a közelmúltban kiadott miniszteri rendeletek, amelyek a rend- teremtés szándékával születtek, az építők, a beruházók érdekeltségi rendszerét igyekeznek korszerűsíteni. Itt található tehát a legtöbb hiányosság. Bürokratikus módszerek, a felelősség tisztázatlansága; gyakran egy ügyesen fogalmazott akadályt közlő levél több hasznot hoz. mint a jól elvégzett munka. Nemrégiben hoztak közös rendeletet az építésügyi és városfejlesztési miniszter, illetve a pénzügyminiszter, a beruházási vállalatok új érdekeltségi rendszeréről. Az ebben foglaltak szerint, ha a tervezett költségnél olcsóbban vagy határidő előtt sikerül befejezni egy új létesítményt. akkor a beruházási vállalat a lebonyolításért járó százalék egy bizonyos hányadát a munkában közvetlenül részt vevők jutalmazására fordíthatja. Köthetnek olyan szerződést a megbízók és a beruházási vállalat, amelynek egy pontja a költségek csökkenésére, a határidő előrehozatalára vonatkozik. Ha ez sikerül, akitor az a bizonyos hányad adóval nem terhelt nyereség és közvetlen jutalmazásra fordítható. Persze kockázat is van: ha nem teljesítik a feltételeket. az összeg kétszeresével kell csökkenteni a lebonyolításért járó díjat. Sajátságos módon a szabályozási rendszer egyelőre nem teszi sem felelőssé, sem érdekeltté a sikeres megvalósításban a megbízók és az építők között álló beruházási vállalatot. Tulajdonképpen még azzal jár jól ez a vállalat, ha csúszás miatt kötbért szabhat ki, hiszen a kötbéreket költségcsökkentőként saját gazdálkodásában hasznosíthatja. Persze túl nagy eredményt ezek a kötbérek ott sem hoznak, így aztán egy-egy beruházás sikerében leginkább az erkölcsi kötelesség és a hivatástudat volt eddig az ösztönző a vállalat műszaki ellenőreinél. szervező szakembereinél. A büntetéspénz túlságosan nem rázta meg a kivitelezőt. alvállalkozót sem: hiszen az töredéke csupán az okozott népgazdasági kárnak. Ha például egy berendezés szállítása késik, a szállító fizet pár ezer forint kötbért, s esetleg éppen emiatt százmilliós létesítmény átadása késik hónapokat. Kirívó példa csupán a környéken az egri kenyérgyár esete, ahol az építők nyolcmillió forint kötbért fizettek a késedelemért. A Heves megyei Beruházási Vállalatnál — Bóka Sándor igazgató tájékoztatott erről — az eddig inkább „érdektelen- ségi” rendszernek tekinthető érdekeltségen túl saját hatáskörükben szabtak prémium- feltételeket dolgozóiknak. Hyen feltétel például a határidő betartása. Természetesen nem minden áron: a műszaki ellenőr csak azért, hogy prémiumot kapjon, nem vehet át egy be nem fejezeti épületet. Az új érdekeltségi rendszer még nagyobb lehetőség arra. hogy a beruházást lebonyolító vállalat dolgozóit anyagilag is ösztönözzék a jobb. tartalmasabb munkára. Hogy segítsék a kivitelezőket a sikeres befejezésben, s hogy szervezettebb munkával összehangolják a részt vevő vállalatok tevékenységét. Az első ilyen feltételeket is tartalmazó szerződéseket várhatóan jövőre kötik. Addig viszont még meg kell győzni a beruházási vállalat dolgozóit is arról, milyen előnyökkel járhat ez az új rendszer. Különösen az előkészítés munkájának kell sokat javulnia ahhoz, hogy a lebonyolításban részt vevők számíthassanak arra a bizonyos prémiumra. Az eddigi vélemények — a viszonylag szép összegek ígérete ellenére is — általában, borúlátóak. A szakemberek nagy részének véleménye szerint nem lehet az új rendelkezést megvalósítani. vagy legalábbis alaposan kockáztatja a beruházási vállalat eredményes gazdálkodását. Hiszen, ha nem sikerül valami. elúszik a pénz. De sikerülnie kell. Megyei beruházási vállalatunk évente összesen 800 millió forint körüli értékű új létesítmény felépítésében működik közre — nagy összegű lehet a megtakarítás, nagy értékű beruházások határideje rövidülhet jobb munkájuk nyomán. Kezdeményezéseik már a rendeletek megjelenése előtt is figyelemre méltóak voltak, több elismerést szereztek az utóbbi időben. Jobb, szervezettebb munkájukkal — közvetlenül anyagi érdekük is — megritkulhat a beruházások dzsungele. Ez pedig megér minden pénzt, hiszen a haszon elsősorban a népgazdaságé, mindannyiunké. Hekeli Sándor Koós József Iparesztétikai kiállítás a Technika Házában Párttitkárok jutalomutazáson Tallinni emlékek Az új Tallinn jelképe is lehet a modern Észtország Szállá (2. rész) Ahogy a középkori belváros épületeinek, jellegzetességeinek . védelme, a Ka- talin-park gondozottsága arra utal, hogy a tallinniak őrzik és tisztelik hagyományaikat, emlékeiket, ugyanúgy erre utal a skanzen is. A tengerparton elterülő erdőrészen egymás mellett sorakoznak az északi, a déli, a keleti és a nyugati országrész jellegzetes építészeti emlékei. Az eredeti, fából készült lakóházak, pajták, istállók egyrész képet adnak a népi építészet több évszázados fejlődéséről, másrészt tanúskodnak az észt nép fiainak rendkívüli ügyességéről, elmésségé- ről, a fával, a szerszámmal való bánni tudásukról. Nincs mit titkolni, a szép fekvésű, az eredetit tökéletesen utánzó szabadtéri falumúzeum láttán sok egri felsóhajtott: bárcsak lenne hasonló nálunk is. Utunk visszafelé ismét a történelmi belvároson át vezet. Hömpölyög a tömeg, rengeteg a turista, kattognak a fényképezőgépek. Otthonosan érezzük magunkat. Bár Tallinn és Eger több ezer kilométerre fekszik egymástól és a két város építészeti jellege is merőben különbözik egymástól, mégis sok a hasonló vonás. Éger is, Tallinn is ősrégi város, kulturális, idegenforgalmi gócpont, történelmi városmaggal. Mindkét város kitárja „kapuit” a látogatók, a vendégek előtt, hogy ne csupán saját lakói, hanem mások is élvezhessék szépségét, érezzék a történelem levegőjét. A keskeny, kanyargós utcákon, a régi házak között sétálva talán mi, egriek azért is tiszteljük jobban a tallinniakat, mint mások, mert tydjuk, hogy a hagyományok megőrzése, ápolása szép és nemes feladat. Hiszen az ember csak akkor tudja igazán a jelenét és a jövőjét építeni, ha tisztában van a múlt értékeivel. * Ennyit a régi Tallinnról. A fesztiválszínpad zárt épületrészének — egy nyitott kagylóhéjra emlékeztet — vetítőtermében ülünk. Az idegenvezető kimért szavai után mindannyiunkban kételkedés : nahát, ez túlzás egy kicsit. Várjuk a filmet és kételkedünk. Aztán feltűnnek az első színes képsorok, hatalmas, színes ruhákba öltözött tömeg, keringés, kavargás — mintha megszédült volna a kamera. Kórusok, dalok egymás után, aztán tánccsoportok, újra kórusok, újra tánccsoportok. Észtek, finnek, örmények, grúzok, moldáviaiak, ki tudná felsorolni, örvénylik a tömeg, aztán egy ősz hajú, középtermetű férfi felmegy az emelvényre, s a karmesteri pálca első intésére mindenki megnémul. Aztán még egy intés — és harmincezer torokból hangzik fel az ének. Aztán jövünk ki a vetítőteremből. Valahogy másként látunk mindent. Amint láthatták — mondja az idegenvezető — az észt dalosfesztiválon, melyet ötévenként rendeznek meg, az összevont kórusban harmincezer ember énekel. A nézők száma pedig meghaladja a kétszázezret. A legközelebbi fesztivált 1980- ban, a moszkvai olimpia idején rendezzük meg. Mindenki hallgat. Senki sem kételkedik már az idegenvezető szavaiban. Igen. Ez már az új Tallinn. A monumentalitások városa. Az út szélén fák, cserjék sorakoznak. Már megtettünk vagy tíz kilométert, de még nem láttunk semmit. Aztán hirtelen elfordulunk, hatalmas házak tűnnek elénk. Kiszállunk a buszból. Vezetőnk, hangjában egy kis büszkeséggel sorolja. , Észtország a Szovjetunió második legkisebb köztársasága, csak Moldáviánál nagyobb. Lakóinak száma másfélmillió. Tallinnban viszont több mint négyszázezren laknak. Ez a lakótelep, a Feketedomb lakótelep. Valamikor itt tenger volt, nem is olyan régen, de aztán feltöltötték, s így alkalmassá vált az építkezésre. Ma a lakótelepen százezer ember lakik. Az építkezés 1962-ben kezdődött, tehát még nincs másfél évtizede. A lakótelep kilenc mikrokörzetből áll, minden mikrokörzet központjában iskola, óvoda, bölcsőde, bevásárlóközpont van. Ebben a mikrokörzetben, ahol vagyunk, az az érdekesség, hogy a bevásárlóközpont ékessége egy ABC-áru- ház. Elneveti magát. Maguknak ez ugye nem furcsa. De nekünk igen, hiszen — teszi hozzá — ez az áruháztípus maguktól, magyaroktól, ered. Beszállunk a buszba, elsuhanunk a Szolnok kávéház mellett — Szolnok ugyanis Tallinn testvérvárosa —, és számolunk. Eger kétszer beleférne e.bbe a lakótelepbe — jegyzi' meg; közülünk valaki. S mintha poén csattanna, újra felhangzik a vezetőnk szava. Természetesen újabb lakótelepeink is vannak — mondja —, hiszen a város egyre bővül. S dokumentálva szavait, kimutat az ablakon. Ezt az új telepet két, vagy három éve kezdték építeni. Igen, az már az új Tallinn. Több mint tíz kilométerre a történelmi városközponttól, épülnek, szaporodnak az új, magyar mércével mérve hatalmas lakótelepek. Saku, a község, ahol vagyunk, önálló. De olyan közel van Tallinhoz, hogy ha nem tudnánk, hogy külön falu, észre sem vennénk. De hát nem is ez a lényeg. A községben van Észtország egyik mezőgazdasági kutatóintézete. Az intézet 420 dolgozójából 175-en tudományos munkatársak. Közülük kilencvennégyen! — nem tévedés — kandidátusok, he- 'ten pedig a tudományok doktorai. Húsz részlegben folyik a munka, foglalkoznak többek között növénynemesítéssel, meliorációs, műtrágyázási, gépesítési kísérleteket folytatnak, de közgazdasági, vezetéselméleti kérdésekben is segítséget nyújtanak a gazdaságoknak. .- Az intézet alá közvetlenül . 13 gazdaság tartozik, amelyek 67 ezer hektáron gazdálkodnak. S hogy az elmé- ; let és a gyakorlat fedi egymást, azt láthattuk a sakui állami gazdaságban, amely szintén az intézet tudományos eredményeit próbálja a i gyakorlatba átültetni. A i mintegy kilencezer hektáros ; gazdaság fő profilja a tejtermelés és a húselőállítás. A gazdaságban négyezer szarvasmarhát tartanak. Évente 6,5 millió liter tejet i és tízezer mázsa húst produkálnak. Az egy tehénre jutó . évi tejhozam meghaladja a 4200 litert. És téved, aki azt hiszi, hogy a gazdaság vezetői elégedettek. 1980-ra legalább 4700 litert kell elérni — mondják —, de az sem a felső határ. Igen. Ez már nem a középkori gótika Észtországa. Az autóbusz simán gördül a tengerpart mellett futó országúton. Egy darabig. Aztán kerülgetés jobbra, balra, az út mellett kavics, cement, szerszámok, munkagépek. És emberek persze, akik ' irányítják a modern monstrumokat. Épül a tallinni, tengerparti új, négysávos autósztráda. Kérdezni akarnánk, hogy milyen hosszú lesz, miért éppen itt épül, de nem lehet, mert hirtelen megáll az autóbusz és kiszállunk a nagyon szép fekvésű Pirita lakónegyedben, közvetlenül a jachtklub szomszédságában. Előttünk a tenger, csendesen morajló hullámaival, hátunk mögött pedig a villanegyed romjai. Romjai? — kérdezheti az olvasó joggal, s az újságíró csak igennel felelhet. Robusztus bulldózerek rontanak neki nagy zajjal a fehér színű házaknak, markológépek rakják a törmeléket a teherautókba. A kép korántsem idilli, de mozgalmasnak annál mozgalmasabb. S így is van ez rendjén, hiszen Tallinn az olimpiára készül. A Finnöböl partján elterülő Pirita lakónegyed ad helyet az olimpiai falunak, maga az öböl pedig a vitorlásversenyek színhelye lesz. Tallinn tehát Moszkvával együtt nagy ütemben készül, ezért épül az autósztráda, ezért tűnnek el a hangulatos kis villák, de ezért emelkednek majd a mai kort idéző modern épületek az olimpiai faluban. Tallinn készül, Tallinn lázban él. A hagyományőrző, a modern,' a sokarcú Tallinn az olimpia méltó megrendezésére készül. A békének, a barátságnak, a sportnak, a kultúrának készül emléket állítani és méltó színhelyet adni. Este van. A Hotel Viru — Észtország Szálló — szupermodern épületének huszonkettedik emeletéről nézzük a város fényeit. A tengerparton sárgán villan a világítótorony fénye, lent az alsóvárosban, mint fűzérek égnek a villanykörték. Lassan elindulunk majd az állomásra, hogy vonatra szálljunk. Szívünkben egy szép út emlékeivel, a szovjet emberek iránti tisztelettel, barátsággal. És köszönettel mindazoknak, akik lehetővé tették számunkra az utazást. (Folytatjuk) Kaposi Levente Mmisind 1976. szeptember 13., vasárnap
