Népújság, 1976. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-10 / 214. szám
Kinek az érdeke? A KÖZELMÚLTBAN megyénk egyik mezőgazdasági termelőszövetkezetének főkönyvelőjével beszélgettünk. Az eszmecsere során a pénzügyi szakember elmondta, hogy a mostani tervidőszakra érvényes közgazdasági szabályozók bizony erőteljesebben hatnak, mint a korábbiak, a közös gazdaságnak lényegesen több adót kell fizetnie, másrészt pedig kevesebb pénzük marad a fejlesztésre, mint régebben. Pedig — sorolta a főkönyvelő — nagyon kellene a pénz,, hiszen a traktorok egy részét ki kellene cserélni, mert elavultak, aztán új kombájn se ártana, mert szeretnék az aratási-időt lecsökkenteni. De nem megy — summázta véleményét —, mert a mostani időszakban erősebben érvényesülnek az állami érdekek, mint korábban, s ezt, ha tetszik, ha nem, tudomásul kell venni. A főkönyvelő véleményéből, talán nem is annyira a szavakból, mint inkább a hangsúlyból, valami kis rezignáltság csendült ki. Alapvetően egyetértett azzal, hogy a gazdálkodás magasabb színvonalán — mert ki tagadná, hogy ma a mezőgazdasági nagyüzemek jobban, korszerűbben gazdálkodnak, mint akár két-három évvel ezelőtt — nagyobbak a követelmények, szigorúbbak a feltételek, ugyanakkor mégis úgy érezte, illetve úgy érzi, hogy bizpnyos mértékig csorbát szenvedett a szövetkezeti érdek az állami érdekkel szemben. Hiszen az általuk „megtermelt” forintokból kevesebb marad nekik, mint korábban. Más. Az egyik üzem bővíteni szerette volna termelését, ehhez új üzemcsarnokra lett volna szüksége. Az illető üzem fejlesztési alapja azonban nem volt elegendő a csarnok megépítéséhez, valahonnan tehát pénzt kellett volna még szerezni. A vezetők szinte a szélrózsa minden irányába elindultak, hogy valahonnan megszerezzék a szükséges összeget. Kilincseltek a különböző főhatóságoknál, elmagyarázták, hogy a fejlesztés' nem csupán nekik, de ez az egész népgazdaságnak hasznot hoz, de mégsem sikerült az anyagi fedezetet „összehozni”. Amikor pedig a bankhoz fordultak hitelért, ott is elutasításra találtak. Az egyik vezető keserűen meg is jegyezte, hogy a bank sem érti meg az ő helyzetüket, egyoldalúan az állam érdekeit nézi, pedig hát az elképzelésük pluszforintokat hozott volna a konyhára. ISMÉT MÄS. Egyik ismerősöm elkeseredve mondta, hogy a közelmúltban nagyon kitoltak vele. Megszüntették a másodállását, s ez bizony súlyos anyagi terheket ró rá, hiszen havonta több mint ezer forinttal csökken a jövedelme. Ö és természetesen a családja, éveken át megszokta ’ a pluszpénzt, számoltak vele, s éppen a másodállás révén sikerült nekik autót is vásárolniuk. Ismerősöm nem is titkolta, hogy mélységesen felháborította a dolog. Amikor megkapta munkahelyi vezetőjétől a papírt, hogy nem engedélyezik számára tovább a másodállást, rögtön fel is szaladt hozzá és megkérdezte, hogy miért. Hiszen eddig jól végezte a munkáját, nem volt rá panasz és sohasem tolta a másodállást a főállás elé. A munkahelyi vezetője megmagyarázta neki, hogy szó sincs arról, hogy a munkájával nincsenek megelégedve, de az állami előírások értelmében továbbá nem tudja az engedélyt megadni. Mi köze van az államnak ahhoz, hogy én a szabad időben mit csinálok, morgolódott ismerősöm. Aztán legyintve hozzátette: — Ha érik a szőlő... Ä közelgő szüret ugyan nem éppen nyitánya a munkájának — hiszen nincs különösebb szezonjuk a kádároknak, egész évben dolgoznak — mégis, ilyentájt, valahogy hevesebben ver a szíve. Mert érik a szőlő s rövidesen must, murci, bor lesz majd belőle, ami hordóba kerül. A hordóról pedig annak is eszébe jut a kádár, aki talán azt sem tudja, hogy mi fán is terem a szakma. Ez az ősi mesterség, a borkötők, pintérek ügyessége. Csaknem négy és fél évtizede, hogy a régi mesterek örökébe lépett a kiszemelt borbélykodás helyett. Borra, hordóra ugyanis véletlenül sem gondolt volna annak idején, mivel — az Arad megyei Szőllősön, ahol a pálya- választás előtt gyerekeske- dett, különös módon híre- hamva sem volt a szőlőnek, s a faiparból legfeljebb a kerékgyártást ismerte úgy- ahogy apja műhelyéből. A pankotai kádárnál pedig, ahová jobb híján elvitték a szülei — miután a szőllősi borbélynak éppen nem kellett új inas — olyan elkészít- hetetlennek tűntek az udvaron látott hathektós hordók, hogy rájuk nézni is félelmetes volt. Máig sem tudja, hogy mégis mivel tudták marasztalni Schmidt mesterék a portán. Viszont tény, hogy egy idő után csak megbarátkozott a sajátos világgal: hozzászokott az Aranyágról hozott tölgyhöz, s a készített kútvedrek- hez, dézsákhoz, kármentőkhöz, livókhoz, kádakhoz, hordókhoz, amelyek között a négy esztendős tanulóidő eltelt. S megszerette a miniu- mot meg az angyalvöröset is, amiből a festéket keverték a zöld után, vasárnapokon is, a hordóvégek peremére. Kádár lett, ha valamikor nem is akarta. Erdélyből olyan véletlenül került Gyöngyösre — mint a kerékgyártó szülő udvarából 9 pankotai kádár műhelyében _üy újság adta hírül, hogy. Mátra aljai városban kádhoz, hordóhoz értő iparost keresnek. Ramaz György pedig — aki akkoriban már Békés megyében járt, de alig talált munkát — kapott az ajánlaton, s felköltözött északra. Legelőször —, hogy el ne felejtse régi faluját? — Szőllősi uramhoz. Aztán próbálkozott másoknál is, mígnem 1954-ben ottragadt a szövetkezetnél. Beszéli, hogy sok érdekes, szép munkában volt része a pályán. Megkövetelték tőle az ügyességet már a vizsgaremekénél is, annál a kis, 30 literes tojás-ovál hordócskánál, amivel szabadult, amit máig sem tud elfelejteni — jóllehet azóta 150 hektoliteres bortárolót is készített a társaival. Hogy miből, menynyit csinált, s hol, mi volt a legkedvesebb darabja, nem tartja számon, sohasem jegyezte. Csak azt tudja, hogy néhány éve készített egy szebb hordót, faragással a visontai bányának, aztán hálából egy kicsi díszeset az orvosának, akitől utóbb Ausztráliába került magyar- országi emlékül, s most a nyáron, a 100. szegedi ipari vásárra ő fabrikálta az Ag- romechanika Szövetkezet által kiállított 30, 50, 100, 150 literes hordókat és a két virágedényt is. ' Mióta a pályára lépett — emlegeti — sokat változott a szakma, több gép, új szerszám is segít a munkában. Jobban megbecsülik a kádárt, neki is vannak már kitüntetései. Viszont — miért, miért nem? — egyre kevesebb új hordót kérnek, inkább csak javítással foglalkoztatják a magafajta mestereket. No, nem tagadja, ez sem utolsó megbízás^. alkotni azonban — kézzel illeszteni egymáshoz a fát — sokkal érdekesebb, izgalmasabb. Az új munkát szereti igazán, erről álmodik, erre biztatja minduntalan az érő szőlő, a közelgő szüret idején, jj Na de hát, mit számít az én érdekem? Az idézett példák így, egy csokorba szedve, talán fúr csának tűnnek. Pedig van egy közös vonásuk: a példák szereplői úgy érezték, illetve érzik, hogy valami károsodás érte őket. Pontosabban: az állami érdek érvényre jutásával az ő érdekeik háttérbe szorultak, nem érvényesülhettek kellőképpen. S ez bizonyos mérté kig így is igaz. Hiszen < mezőgazdasági nagyüzem nem vehette meg a szükséges gépeket, az ipari üzem nem bővíthette termelését, az egyén pedig nem tart hatja fenn tovább másodállását. Ha azonban csupán a té nyékét regisztráljuk, akkor nem ismerjük meg a valóságot. Mert a miértre is választ kell kapnunk ahhoz, hogy a kép teljes legyen. Ugyanis az állami érdekek azért jutnak érvényre egy- egy kisebb kollektíva, vagy néhány ember érdekeivel szemben, mert az össztársa dalmi célokat tartják szem előtt. Lehet, hogy például a szóban forgó üzem azért nem kapta meg a fejlesztéshez szükségej pénzösszeget, mert abból a pénzből éppenséggel óvoda, vagy bölcsőde épült. Napjainkban, amikor akár közvetlen^ akár közvetett formában va-* lóban határozottabban jut érvényre a központi akarat, néhányan vitatják ennek helyességét, legfőképpen azért, mert kisebb csoportok valós, vagy vélt érdekeit sérti. Pedig a központi akarat mindannyiunk, egész társadalmunk javát szolgálja. Hiszen mindany- nyiunk érdeke, hogy a pénzösszegek valóban oda jussanak, ahol a leginkább szükségesek, mindannyiunk érdeke, hogy ne legyenek párhuzamos, vagy éppen rossz beruházások, vagy más példát említve, ne legyenek kiugróan magas, néha nem is csak a munkából fakadó jövedelmek. SOK ESETBEN fölösleges az érdekeket szembeállítani egymással, bírálni a központi akarat érvényesülésének módját, mértékét, mert ez legtöbbször a valóság nem teljes ismeretéből fakad. Érdemesebb azon gondolkozni, hogy az adott lehetőségeken belül, alkalmazkodva a realitáshoz — mit lehet a legjobban, a legkorszerűbben tenni. Kaposi Levente Leoinyárosban épül a Tiszai Kőolajipari Vállalat legújabb üzeme Leninvárosban épül az V. ötéves terv egyik kiemelt nagyberuházása, a Tiszai Kőolajipari Vállalat öt egységből álló úgynevezett kombinátüzeme. Itt évente hárommillió tonna kőolajat dolgoznak majd fel. A tervek szerint az üzemet 1978. végén adják át rendeltetésének. Képünkön: beemelik az ezer köbméteres propánbután tároló héjszerkezetét. (MTI Fotó — Branstetter Sándor) Mit tud az egri BUBIV? Ügy döntöttek, hogy „rátesznek” a tervre Pár évvel ezelőtt nemcsak az épületek falai inogtak meg a BUBIV egri gyárában, hanem a kollektíva munkáján, összetartásán is repedések keletkeztek. Szerencsére mindez kétszeresen is a múlttá már, Egyrészt, mert az időközben felépült új gyár összehasonlíthatatlanul jobb élet- és munkakörülményeket biztosít dolgozóinak, másrészt a termelést is jóval magasabb színvonalon, s főleg gazdaságosabban végzik, mint korábban. A tavalyi munkájával az egri kollektíva kiérdemelte az élüzem kitüntetést is. Most pedig ott tartanak, hogy a nagy vállalattól ez évre kapott termelési feladatokat tudásukhoz, lehetőségeikhez mérve kevésnek találták, ezért úgy döntöttek: az eredeti célkitűzésekre „rátesznek” még néhány milliót. S hogy jól ismerik magukat, azt mindennél jobban bizonyítja, hogy az első féléves feladataiknak minden tekintetben - eleget tettek. A kérdésre a közelmúltban a városi párt-végrehajtóbizottság ülésén is választ adtak a gyár gazdasági és politikai vezetői. Az új BUBIV új élete azzal kezdődött, hogy először a kétkezi munkásoktól kértek segítséget a gondok, a nehézségek felszámolására. Ezután pedig arról cseréltek véleményt a munkahelyeken, hogy miként lehetne a gépeket jobban kihasználni, a minőséget javítani, a brigádmozgalmat élőbbé, hatékonyabbá tenni. Folytatásként megerősítették a termelést irányító parancsnoki gárdát, új termékek gyártását kezdték el, felmérték, aztán közösen kapcsolták ki a folyamatos termelést akadályozó helyi fékeket. Aztán „olaj volt az is a tűzre” továbbá, hogy a tőkés export ösztönzésére — a svéd ADAMANT cégnek küldték az első borovi fenyőből készült székszállítmányt — a vállalat vezetői bérpreferenciaként több mint 800 ezer forintot utaltak át az egrieknek. Eredményeként a korábbi 29 200 forintos bérszínvonal nem kevesebb, mint 31 500 forintra emelkedett. Tagadni sem lehetne: a megemelkedett jövedelmeknek nem kis részük van abban, hogy a kollektíva megnyugodott, megszűntek a belső villongások, hogy visszatért a derű, a jókedv a gyárba. Azt viszont már a termelés, a termékek minőségének védelme érdekében határozták el, hogy termékeik 95 százalékát első osztálynak megfelelő színvonalon gyártják, csak kifogástalan alkatrészeket vesznek át a külső partnerektől, nem érheti csorba a határidőre történő szállításokat sem. Külön brigádot alakítottak az exportra készülő termékek gyártásához, hatékony intézkedéseket tettek a selejt csökkentésére is. A korszerű berendezések hatékonyabb kihasználása érdekében szakmunkás-tanfolyamokat szerveztek a dolgozóknak, — eddig 22-en tettek sikeres vizsgát — 33- an kezdték meg tanulmányaikat a kihelyezett marxista középiskolában. Van már tanulójuk az egrieknek a Budapesti Faipari Technikumban, jelentős anyagiakkal segítette a nagyvállalat a szükséges műszakiak Egerben történő letelepedését is. Az idén már 17 szocialista brigád tett vállalást a termelés segítésére, s természetesen a dolgozók szakmai, politikai ismeretének bővítésére. Sokat ígérő tény továbbá az is, hogy a műszaki és az adminisztratív vezetők 80 százaléka még KISZ-korosztálybeli. Közös volt a munka, és közös a siker is. A pártszervezet, a gyárban dolgozó kommunisták azonban különösen sokat tettek és vállaltak annak érdekében, hogy a dolgozók megértsék és elfogadják a vezetés törekvéseit, és ki-ki tudása javát adja a munkához. Vannak persze még gyenge pontjaik is az egri BU- BIV-osoknak. összességében azonban — ahogyan a végrehajtó bizottság is megállapította — jó irányi vettek, és elsősorban rajtuk múlik a méltó folytatás. — koós — Vasút, aztán egy négy kilométernyi hosszú makadám köti össze Adácsot a nagyvilággal. Utóbbi Vámos- györkről indul, s állapotára jellemzően szokták mondani, hogy aki háromszor végigszekerezik rajta, gőzkalapáccsal sem lehet agyonverni. Persze a 3800 lelkes község kanyargó utcáival sincs mit hencegni. Keskenyek, kátyusak, szétrázzák a járműveket. Pedig nem érheti vád a helyi vezetőket: zörgetnek, ahol remélhető valami támogatás. A saját erő ugyanis kevés. Nahát ennek a türelmetlenségnek köszönhető, hogy az elmúlt tervciklus végére kétmillió forintból megépült a Bajcsy-Zsilinszky út, majd Korszerű burkolatot kapott a Mező Imre utca. Ez különösen fontos volt, mert tulajdonképpen a vasúton túli Üjtelepet köti össze a község belterületével, ahol a legtöbb intézmény található. Hogy miről álmodnak még gyakorta az adácsiak? Egy karcsú nyakú, csillogó gömbről, amely a település fölé emelkedik, s a belőle induló érrendszeren ellátja egészséges vízzel a különböző utcákat, családi portákat. Hajdan öt artézi kútja volt a községnek, de ezek közül már csak egy szolgál, az is rátelepített motoros szivaty- tyú segítségével. Közben pedig megnőtt a vízigény! Egy törpe vízmű létesítése természetesen drága mulatság. Tavaly mégis mozgolódni kezdtek a tanácsve^ ' . - . „ V' r Adflcii képeslap te az egész lakosság szempontjából fontos kérdést. Nem hogy támogatta, inkább akadályozta az építkezést, amikor a kiszemelt telken álló' romos házért 100 ezer forintot kért a tanácstól. Az végül kisajátításhoz folyamodott a cél érdekében, s törvényes áron kártalanította a szövetkezetei. A dolgon már csak azért is csodálkozunk, mert a március végén elkészült óvoda kivitelezését annak idején a vasúttal, háziipari szövetkezettel, kitérőgyárral együtt példásan segítette a közös gazdaság. Pénzt adott, gépei földmunkát végeztek jószóért, köszönömért! Mielőbb orvoslandó lakossági igény a már emlegetett Üjtelep kereskedelmi ellátásának megoldása is. S ahogyan a termelőszövetkezet fumlgált egy sajátos ügyet, úgy karolta fel a másikat a Vámosgyörk és Vidéke Fogyasztási Szövetkezet. Saját fejlesztési alapján kívül kétmillió forint támogatást kért a MESZÖV- től, tervet készíttetett, majd elindította a munkát. Mit látni most a Kossuth utcában? Már állnak az új önkiszolgáló bolt és büfé alapjai, falai, jövőre pedig lehet avatni. Alig egy esztendő, s az elavult, kicsi, raktár nélküli vegyesboltra nem is emlékeznek majd az adácsiak. Találkozásaink, beszélgetéseink során visszatérően került napirendre a fiatalság, az oktatásügy helyzete. Szó ami szó: fájlalják a községbeliek, hogy tíz esztendeje indított akciójuk fél eredménnyel járt. Addig húzódott az ügy, a tervezés és előkészítés, hogy mire építeni kellett, az eredeti nyolc tanterem helyett csak négynek az árát futotta a rendelkezésre álló pénzfedezet, így aztán a most indult iskolai esztendőben háromfelé járnak oktatásra Adács kisebb-nagyobb _ diákjai, használván a kimustrálásra szánt régi épületeket is. A testnevelési órák és gyakorlati foglalkozások megtartása azonban ennek ellenére szinte lehetetlen. Persze a segítőkészség }e# lével találkozni. Éppen $ tornaórák biztosítása végett nemrég 150 ezer forintot jut# tatott Heves megye Taná# csa a községnek. Az összeg# bői a művelődési otthonf akarják úgy átalakítani, ii# letve berendezni, hogy áj gyermekek őszi-téli testnek velése ott folyhasson. Deea csak átmeneti megoldás lehet. S a helyi vezetők abban reménykednek, mielőbb be-; teljesül- régi vágyuk, további tantermekkel és tornacsarnokkal bővül Adács új intézete. Moldvay Győző 10., péntek ‘4*. fe, zetők. Ennek eredményeként került az V. ötéves terv programjába a vízellátás megoldása. Persze az Országos Vízügyi Hivatal és a Heves megyei Tanács támogatásával. Mi több, a Hold utcában 130 ezer forintért telket sajátított ki a község, 600 ezerért pedig megfúratta az új, bővizű kutat. A kivitelező januárban végzett a munkákkal de továbblépni mindaddig nem lehet, amíg nincs vízműtársulat, amely a létesítmény és a hálózat hiányzó költségét garantálja. Ahogy hallottuk, még e hónapban értekezleten tisztázzák a vízmű árát, azt követően fognak a társulat szervezéséhez, jövőre pedig indulhat az építkezés, széles körű társadalmi összefogással. ★ Hasonlóan a következő esztendő teljesíti be a község lakosságának egy másik óhaját! A korszerű egészségügyi központról van szó, amelynek a helyét kijelölték, a Heves megyei Tanács kiadta az engedélyező okiratot, s készülőben van az intézmény tervrajza is. A rendelőt, várót, orvoslakást magába foglaló épület költségelőirányzata csaknem másfél millió forint, s az összeg húsz százalékát a községfejlesztési alap fel- használásával teremtik elő. Az ügy kapcsán meg kell azonban említenünk, hogy az _ egyesült termelőszövetkezet/ meglehetősen fonákul kezel/™" M#?!$íS8fcÍp' ;‘,i" ' * ""
