Népújság, 1976. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-08 / 212. szám
Kulturális fejlődés - munkásmüvelődés Párbeszéd László Bencsik Sándorral . .Világszerte azt figyelik kulturális fejlődésünkben, hogy ki tudjuk-e alakítani — s hogyan — az emberi kulturális fejlődés szocialista alternatíváit... Nem utolsósorban a közművelődésen, az emberek tevékeny művelődésén múlik, hogy a fejlettebb termelés, a magasabb életszínvonal egyúttal azt is eredményezze, hogy mind szélesebb körben és mind gyorsabban bontakozhat ki az értelmes, szabad, harmonikus emberi élet és a közösségi életforfha... Aczél György A szocialista brigádmozgalom hazánkban felöleli a munkásosztály 65 százalékát, kihat az értelmiségi és alkalmazotti rétegekre, tagjainak száma megközelítően 1 millió 300 ezer fő. Az MSZMP KB agitációs és propagandabizottsága megállapította, hogy a mozgalomban a művelődési tevékenység háttérbe szorul, nem kielégítő. Szükségessé vált továbbfejlesztése, új rendszerének kidolgozása. Az egész országra kiterjedő, nagyszabású kísérleti munkát a Kulturális Minisztérium megbízásából a Népművelési Intézet a Szakszervezetek Országos Tanácsával közösen évekkel ezelőtt elkezdte. A munkabizottság vezetésével a Népművelési Intézet Kísérleti osztályán László Bencsik Sándor SZOT-díjas írót bízták meg. s_ Mit tapasztaltak az országban, — milyen lehet, miben különbözhet a régitől a művelődési tevékenység új rendszere a gyárakban? — Nemcsak egy-két témakörben kell újat, korszerűbbet létrehozni, hanem az Egészet magasabb színvonalra emelni. Bármilyen agytrösztöt is hoznánk létre, ez a javaslat nem születhet íróasztal mellett. Csak tapasztalatokra épülhet, a puszta valóságra. Az új követelményrendszer a lehetőségekből indul majd ki, abból az életmódból, életstílusból, amelyben élnek az emberek. Ha a helyzet nagyon kevés lehetőséget kínál, akkor azt kell elfogadni. Például a bejáró többgyermekes munkásasszonytól, aki rohanna haza főzni, nem lehet elvárni, hogy részt vegyen munka utáni programokon, bármilyen értékes előadásokon. Csak konfliktust jelentene neki a kényszerű ottmaradás. Ne csináljunk mi konfliktusos rhűvelődést. Viszont meg kell találnunk az ő művelődési lehetőségeit is, abban a formában, amelyben él, abból a szellemi matériából indulva ki... Ezért kellett megismernünk mindenütt az országban a gyárak sajátos életét, hogy az új rendszer realitásra épüljön; hogy a brigádművelődés megszabadulhasson a formális bürokratikus módszerektől, a túlzásoktól és a sematikus elemektől. Valamiféle maximalista mentalitásból azt követeltük a munkástól, hogy legyen jártas szinte valamennyi művészeti ágban, sokféle közművelődési programban legyen aktív résztvevő. Természetes folyamat a brigádok védekezése, hogy például megveszik a jegyeket, beragasztják a naplóba, de az előadásra nem mennek el. Az új rendszerben a személyek őszinte érdeklődésére számítunk elsősorban; ne várjuk el attól az embertől, hogy színházba menjen, aki azt nem élvezi. Lehet, hogy ugyanakkor viszont jól ért a kiskertápoláshoz, ami szintén egyféle kultúra. Olyan ember nincs, akinek valamiféle kultúrája ne lenne. Arra kell építeni tehát, ami van. — Milyen rendszerben, milyen módszerekkel végezték ezt a kívülről meg- foghatatlannak látszó kísérletező, felmérő munkát? — A kijelölt 22 gyárban (az ország legkülönbözőbb részén) először a munkát irányító helyi kis csoportokat hoztuk létre. Kiválasztottuk a gyár egyik üzemegységét, azt, amely leginkább jellemző az egész gyárra, s azoknak a brigádoknak az életét figyelte a helyi csoport. Interjúkat készítettek az emberekkel, hogy a lehetőségek mellett azt is világosan láthassuk: ki mit szeretne, mire vállalkozhat. Meghatároztuk a brigád helyzetét a termelési szerkezetben, megpróbáltuk megtudni, van-e közönyösség, érdektelenség egymás iránt, s ha van, mik ennek az okai; vannak-e személyi ellentétek; kinek-kinek miben és hogyan van befolyása társaira, mit szeretnek csinálni és mit tesznek érzelem nélkül, kötelességből, netán kényszerből... — Később a patronáló hálózatot is létrehoztuk mindenütt. Ehhez a munkához olyan emberekre van szükség, akiket nyíltságuk, elkötelezettségük, teljes személyiségük, a partner-viszony megteremtésére való képességük alkalmassá tesz, tehet erre a sokrétű patronáló munkára. Egyes gyárak teljesen egyedül végezték mindezt, mások a legközelebbi művelődési intézmény segítségével, vagy a Népművelési Intézettel közösen. Minden gyárban volt azonban egy megbízott, akivel rendszeresen találkoztam, aki keresett, személyesen, vagy telefonon. — A munkájuk befejező szakaszához közeledik. Talán feleletet kaphatunk arra milyen lehet az új műŐszi rádiószezon Az őszi rádiószezon bőséges hallgatnivalót kínál a fiataloknak. Az ifjúsági főosztály különféle műfajokban sok közérdeklődésre számottartó témákkal kívánja hasznossá tenni a legifjabb korú hallgatóság szabad idejének eltöltését. A chilei fasiszta diktatúra uralomra jutásának évfordulója jegyében szeptember 8- án hangzik, el a „Mi, chileiek” című dokumentumműsor, amelyet Padisák Mihály állított össze a hazánkban élő chileiek emlékezéseiből, Pablo Neruda versrészleteinek felhasználásával. A műsor szakértője Allende elnök rádiójának munkatársa volt, aki azon a napon, 1973. szeptember 11-én mint szemtanú élte át az elnöki palota őst- i i 1976. szeptember a, szerda romát. A rendező Petrik József. A tavalyi év SZOT-díjjal jutalmazott regényének, a Vészkijáratnak rádióváltozatával szeptember végén ismerkedhet meg a hallgató. Nem egy ifjúsági műsor foglalkozik a különböző művészetekkel. Szeptember 25- én a „Napraforgó” a bábozás, a bábművészet világába kalauzol. „Keress, kutass” címmel középiskolások vetélkedőjét közvetítik a Szépművészeti Múzeum római művészetek terméből és a pécsi Janus Pannonius Múzeum modern magyar képtárából. A játékosok: a budapesti és pécsi képzőművészeti szak- középiskola tanulói. A Pet- ress István által vezetett sorozat célja felkelteni a fiatalok érdeklődését a múzeumok iránt, látásmódjukat — a szakemberek segítségével — a kor ízlésének megfelelően irányítani; csiszolni. Az őskor művészete címmel sorozat indul a művészettörténet alapfogalmairól. velődési rendszer, s hogyan jöhet létre? — Mikró-koncepciókból; egyéni vállalásokból, majd a közösség művelődési lehetőségeinek megkereséséből. Minden szocialista brigád, egyéni, „testhezálló” vállalást állít össze, olyat, amelyben jól érzi magát... A végeredménytől igen sok változat remélhető: nem egy kaptafa válik szükségessé, hanem a változatok sokasága. Véglegesen lezárt tervről nem beszélhetünk még, csak beszámolóról, de annyit talán máris elmondhatunk, hogy nem kell más művelődési rendszert létrehozni, mint ami eddig volt. A jelenlegi lehetőségekből szervesen to- vábbnövőt kell kibontakoztatni. Tulajdonképpen a gyakorlatban már elemeiben megtalálhatók a legszebb törekvések, csak a brigádmozgalom egészére kell azokat kiterjeszteni. Meg kell erősíteni a jó tendenciákat, s a bürokratikusabb eljárásokat megváltoztatni! Szerencsére, a jó próbálkozások tömkelegé zajlott már le szerte az országban. Ezeket kellett ösz- szegyűjteni s külön-külön személyekre, brigádokra szabni. Az elkészült javaslatot majd a 'szocialista brigádok országos konferenciáján megvitatják. Ha elfogadják, életbe lép. Onody Éva Lepkék a múzeumban A Természettudományi Múzeum rendkívül értékes állatanyagot őriz a világ minden tájáról. A gyűjtemény módot ad az összehasonlító állatföldrajzi (elterjedési) kutatásokra. A múzeum munkatársai a Hortobágyi Nemzeti Park és más természetvédelmi területek állatvilágát is kutatják, illetve gyűjtik. Képünkön: őszi Márta preparál, előtérben trópusi lepkék. (MTI fotó — KS> Levél N. Barnabásnénak Közös gondjainkról MINDENEKELŐTT KÖSZÖNET a bizalomért, amellyel megírta mindazt, ami mostanában — s korábban is — gondot okozott önnek. Gondot a fiatalokért, akik az utcán csellengenek egész nap, felügyelet nélkül, magukra hagyva, s nem mindig a legjobbra tanítva egymást. Gond ez. a szülőknek is, a társadalomnak is, olyan, melyről beszélgetünk ugyan, de nem tudunk átlépni, mondván: anyagiak gátolják a megoldást. Hadd idézzek leveléből: „... sok szülő felfedezte, hogy az ő drága csemetéje otthon is egész évben remekül megvan. Hat éves, a kulcs a nyakában, nem kell fizetni a napközit sem. Ezek a csellengő gyerekek, a hattól tizennégy évesig — reggeltől estig a ház körül, a lépcsőházban, a játszótéren bosszantják a lakókat.. Nem tudom, önnek van-e gyermeke? Ha van, bizonyára azok közé a szerencsés szülők közé tartozik, akiknek a bölcsődétől kezdve mindig sikerült elhelyezniük a gyermeket, vagy a nagymama védőszárnyai alatt nőtt fel, s így nem ismeri a gyermekes családok mérhetetlenül nagy gondját. Vegyük például az Önök lakótelepét, a Csebok- szári-lakótelepet Egerben. Az idén — az egyik óvónő tájékoztatása szerint 130 óvodás gyermeknek nem tudnak helyet biztosítani. S ez csak most, az őszre vonatkozik. Mert sok mamának a tavaszon lesz igazi gondja a férőhelyhiány, amikor véget ér hároméves gyermekgondozási szabadsága, mégsem tud visszamenni dolgozni, mert sem az óvodában, sem a bölcsődében nincs hely. Még úgy sincs, hogy végre felépült a második óvoda és bölcsőde, s van egy lakásban elhelyezett, ideiglenesen óvoda is. Már a harmadik óvodára, bölcsődére való gyermek is ott él a lakótelepen, s ha netán felépülne, épphogy megoldaná a problémát, de a zsúfoltságot nem csökkentené, hiszen a jelenlegiekben is 150 gyerek van száznak a helyén. ÜGY HALLOTTAM, létezik olyan elmélet, hogy többet nem is kell már építeni, mert távlatokban „elöregedik” a lakótelep. Nem vagyok demográfus, de nekem sem esik nehezemre kiszámítani, hogy jó előre biztosítva van a létszám, a következőhöz is, hiszen még épül a lakótelep, mintegy nyolcvan százalékban fiatal házasok költöznek ki, akik vállalták a két gyermeket már eleve a beköltözésnél. Sok helyen útban van a harmadik is, örömünkre, hiszen a három gyermekes családot tartjuk ideálisnak. De ez csupán az óvoda, és a bölcsőde. A napokban felkeresett egy szülő, év közben költöztek ki, s most az új tanévben szerették volna átvinni a lakótelepi iskolába a gyermeket. Ennek okán beszélgettem az iskola igazgatójával is. Nem, nem tudnak gyereket fogadni. Az iskola betonból van, s nem gumiból. Negyvenes osztály- létszámokkal bajlódnak, s nem kell pedagógusnak lenni ahhoz, hogy felmérje az ember: hátrányos ez gyermeknek és tanítójuknak egyaránt. Csak első osztályosok több mint 150-en vannak, s a modern lakótelepen vissza kell térni a régi, sokszor kárhoztatott kétműszakos tanításra. Az iskola szűk, nem elég? A másik, a tervezett, még csak papíron létezik, felépíteni már egy évvel ezelőtt is későn lett volna. Napköziben az ötödikesek már számításba sem jöhetnek. Tudják a pedagógusok is, a szülők is, hogy ez így nem jó. De mit tehetnek? Egy, helyre nem/ lehet hármat beültetni. De’ sok szülő szívesen fizetné a napközis ellátás kétszeresét is, csak kapna a gyerek meleg ebédet, s nem kellene azon aggódni, eszik-e, elzárta-e a gázt! Lassan el is érünk közös gondjaink summázásához: a sok, az anyaságot támogató segítséggel, kedvezménnyel nem tartott lépést a gyermekintézmények fejlődése. Magyarán: szaporodik a gyerekek száma, sokkal gyorsabban, mint az óvodáké, iskoláké. S ez már nemcsak a szomszédok s a mamák problémája, hanem társadalmi ügy, egyre élesebben, hiszen a mamák nem tudnak, éppen a gyermekintézmények hiánya miatt visszamenni dolgozni, pedig a munkáskezekre nagy szükség van. És mindez újra visszahat a beruházások lehetőségeire is, mert azt az összeget, amelyből felépülne az új óvoda, napközi, meg is kell teremteni. Munkával. ELINDULTUNK EGY LEVÉLTŐL, melyben ön bosz- szúságait ecseteli a ház körül felügyelet nélkül ténfergő gyermekek miatt és komoly társadalmi, népgazdasági problémákig jutottunk. Ezek a problémák vannak, léteznek, s ha csak egy lakótelepre vonatkoznának, kár lenne szót vesztegetni rá. De sajnos általánosak,- s így beszélni kell róluk. Deák Rózsi Számoljon kétezerig! Egyik legszebb idegen- forgalmi nevezetességűink, büszkeségünk a jázminillatú, vadregényes Almássy tér. A padokon fiatalok beszélgetnek: mennyi lesz majd a nyugdíjuk? A nyugdíjasok pedig pajzán szerelmi kalandjaikat mesélik el egymásnak. A gyerekek csukott szemmel adják át magukat a hintázás gyönyöreinek. Egy eltévedt futball-labda ráesik egy adag disznósajtra, amelyet egy farmer- nadrágos fiatalember falatoz jóízűen. A homokozótól balra, a negyedik pádon, ott ül korunk nagy humanistája, Droznicsek Árpád. Éppen málnát eszik. Porcukorral. Lehuppanok mellé a padra: — Üdvözlöm, Droznicsek, málnázunk? — Az embpri szervezetnek szüksége van vitaminra. Erre nem szabad sajnálni a pénzt — néz rám szigorúan és nyugodtan tovább eszik. — Tudom, hogy az ön kíváncsisága nem ismer határt, ezért kérdezés nélkül is elmondhatom, jelenlegi munkásságom az Emberiség érdekében: szerény díjazásért bárkit megtanítok számolni kétezerig. Ne szóljon közbe! Azt hiszem, abban egyetért velem, hogy manapság az emberek idegesek, ingerlékenyek. Felszáll például egy villamosra, a karja odaér valakihez, máris repkednek a levegőben a válogatott gorombaságok, amelyek esetleg nyolc napon túl gyógyuló sérüléssé is fajulhatnak. Régen azt mondták: ha bosszúság ér, számolj magadban húszig, és lehiggadsz. Napjainkban húszig számolnak és aztán máris csattannak a pofonok. Vagyis a lecsillapodáshoz, az idegek megnyugtatásához nem elég húszig számolni. Ma már minimum kétezer kell hozzá. — Unalmas lehet kétezerig számolni — jegyeztem meg halkan. Droznicsek gőgösen kihúzta magát: — Erről sem feledkeztem meg. Minden számhoz rímet írtam. Próbaképpen mondjon néhány számot. — Egy. — Ne pofozkodj, ne heb- rencskedjl — Huszonhárom. — Nyugi, pajtás, békejobbod várom! — ötszáznyolcvannégy. — Semmi bunyó, mindig szelíd légy! — Ezerhétszáznyolcvan- hat. — Káromkodni csúnya dolog, szép szó mindig gyorsan hat! — Kétezer. — Ne kötekedj, örülj, hogy létezel! — Gratulálok, Árpád! — hajoltam meg tisztelettel. — Csak a kötelességem teljesítettem — mondta szerényen Droznicsek, majd belső zsebébe nyúlt és néhány kézzel írt, gyűrött papírlapot vett elő: — Parancsoljon, a számsor egytől kétezerig a megfelelő rímekkel ellátva, 26 forint SO fillér. — Köszönöm, Árpád, de nincs rá szükségem. En nyugodt ember vagyok, engem nem lehet kihozni a sodromból. Viszontlátásra, Árpád! Gyors léptekkel elhagytam a vadregényes Almássy teret. Közben fél szemmel hátrapillantottam. Droznicsek céklapiros arccal bámult utánam, és magában számolt. Galambos Szilveszter
