Népújság, 1976. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-23 / 225. szám

Megújuló falak Tovább szépül Nyugat- Dunántúl egyik patinás vá­rosa, Kőszeg. A történelmi városban az idén csaknem 20 millió forintot költenek a Jurisich Miklós tér házai­nak és a város köztéri szob­rainak felújítására. (MTI Fotó — Rózsás Sán­dor — KS) AMI1ÍÖL NEM LENNE SZABAD MEGFELEDKEZNÜNK Egerben ringott a magyar népoktatás bölcsője A nyár végi nap még nagy néha szánalomból visszamo­solyog ránk, de az ősz már egyre türelmetlenebbül kö­veteli a maga jussát. Eger, a nyáron nyüzsgő város már felvette régi, megszokott ar­cát, megint a diákok városa, csak a vasárnapok emlékez­tetnek korábbi életére. Ilyen­kor újra megtelnek az utcák, terek és itt is, ott is ember­szigetek keletkeznek a veze­tőik köré sereglő, kíváncsi idegenekből. Gyakran sodródom magam is hozzájuk, bár évtizedek óta e város lakója vagyok, s illő, hogy történetét „betéve” idézzem. Jólesik históriáját újra hallanom, s kiegészíte­nem — legalább magamban — mindazzal, aminek elmon­dásával késői krónikásai oly sokszor adósak maradnak. Két év híján 150 esztende­je, hogy az egri Lyceumban Pyrker László érsek életre hívta az első magyar nyelvű tanítóképzőt. Valójában Esz- terházy Károly gróf álmát valósította meg, s ha az „eg­ri univerzitás”-ábrándból akkor csak „szegények egye­teme” lett, így is országos szükségletet oldott meg. A magyar népoktatás más­fél századdal ezelőtt kétség- beejtően elmaradott volt. A földesurak nemigen törődtek a birtokaikon szégyenkező népiskolákkal. A kidőlt-be- dőlt falú épületeket nem ja­víttatták ki, s inkább ve­sződtek agaraik idomításá- val, mint szánalmas jobbá­gyaik eszének csiszolásával. Akárhány falun nincs is ta­nító, vagy ha van, az sem tud sokkal többet az írás-ol­vasásnál s a katekizmusnál, az értékesebbje pedig végzi a falu jegyzői teendőit, kán- toroskodik vagy gazda, paj­tabíró az uraságnál, s szá­mára a tanítás csak harmad­rendű feladat. A tanítók többségének csak elemi isko­lai végzettsége van, magyar tanításnyelvű tanítóképző pedig egyáltalán nincs is az országban. Az a roppant elmaradott­ság, tudatlanság, amit Pyr­ker érsek iskolalátogatásai során tapasztalt, joggal kész­tette őt arra, hogy intézetet alapítson tanítómesterek ré­szére. Mint sokáig egyedül álló magyar tannyelvű in­tézet, az egri tanítóképző emberöltőkön keresztül egye­dül látta el nemcsak az egri egyházmegyét, de az ország legtávolabbi vidékeit is ta­nítókkal, s ezzel tanítótábort nevelt az 1868-as népoktatá­si törvény végrehajtására. Ha nem működik az egri ta­nárképző, az általános tanító­hiány miatt annyira sem le­hetett volna végrehajtani el­ső népoktatási törvényünket, mint ahogy azt végrehajtot­ták. Nem valami lokálpatrio­tizmus mondatja velünk, a magyar közoktatás története tartja így Számon: az egri ta­nítóképző híján legalább fél századdal maradt volna le népoktatásunk. Hát ez az — többek között .—, amit például a Lyceum bemutatása során általában elfelejtenek elmondani... De azért ne a lelkes idegenveze­tőket marasztaljuk el, akik kü­lönben is csak a készen kapott szövegek hűséges közvetítői. És azt is meg tudjuk bocsá­tani, hogy a Panoráma Ma­gyarország című útikönyve még csak meg sem említi az egri tanítóképzőt. Afölött vi­szont már nehéz napirendre térni, hogy az egri szerkesz­tésben megjelent, ugyancsak Panoráma kiadású, egyéb­ként kitűnő városkönyv, az Eger — ugyanakkor, amikor részletesen foglalkozik az Eszterházy-tervvel, s annak további sorsával — a Ly­ceum oktatási intézményei­ről szólva megelégszik annak puszta regisztrálásával, hogy: „működött is tanító­képző”, de nincs egyetlen szava sem megindításának kultúrtörténeti jelentőségé­ről, sem pedig az intézet 125 éves működéséről. Pedig mindez nagyon is hozzátar­tozna Eger városképéhez. Ám ennél is szomorúbb, hogy a Lyceumon ma sincs semmiféle emléktábla, amely az első magyar tanítóképző létezéséről tanúskodna, ha­csak annak nem tekintjük az egyik hátsó folyosó falán le­vő Gárdonyi-emléktáblát, amelynek szövegéből a láto­gató legalább annyit meg­tudhat, hogy nagy írónk is ennek a képzőnek a növen­déke volt. És ez nem a mai főiskola mulasztása. Az egri tanár­képző 29 éves múltjának egy­re inkább történelemmé váló emlékeit féltő szeretettel és csorbítatlanul őrzi és ápolja, s valójában nem is jogutódja a régi tanárképzőnek. Szeretnénk hinni, hogy e bántó hiányosságot még az alapítás 150. évfordulója előtt orvosolják. Hiszen Eger városa annyira hűen tudja megőrizni múltja minden emlékét, még akkor is, ha azok sokaknak szemében csak történelmi kuriózumnak látszanak. A várfeljáró sarkán meg­húzódó borkóstoló falán már­ványtábla hirdeti, hogy ott valamikor dervisiskola volt. Vajon nem érdemein© meg egy szerény emléktáblát a Lyceum homlokzatán az az iskola is, amélyben egykor a magyar népoktatás bölcsője ringott?... Abkarovits Endre Premier M a este premier! Évadnyitó premier az ' * egri Gárdonyi Géza Színházban. így írjuk már évek óla. talán kissé csökönyösen, vagy még inkább bizakodva: Gárdonyi Géza Színház, noha tudjuk, Miskolcról érkeznek a művészek, s a szomszéd rrpegye székhelyén ál­lítják össze az évad műsortervét is. Mégis magunkénak érezzük ezt a színházat, oszto­zunk is örömeiben, gondjaiban, tanúi, sőt ré­szesei vagyunk sikereinek, s olykor bizony tévedéseinek is. Mert a színházhoz a közön­ség is hozzátartozik. A színháztörténet hajdani korszakából tu­dunk rendező nélküli előadásokról, olyan színházról is, amely nélkülözni tudta az írót, mert a színészek vállalták a szerző szerepét is, de közönség nélküli színház nem volt so­ha, s nem lehet napjainkban sem. Egy beta­nult dráma — bármily izgalmas legyen is az — csak produkció csupán, amelyet a közön­ség közreműködése emel a művészet rangjá­ra. A közönség részvétele, felkészültsége, mű­veltsége, sőt még a hangulata is befolyásolja a színpadi játékot, s ily módon szinte társ­szerzője lehet az előadásnak. A közönség száma Egerben is évről évre növekszik. A most induló évadban már több bérlet talált gazdára, mint tavaly. A siker tehát biztosított. Az utóbbi évek tapasztalata azonban arra figyelmeztet, hogy mindez csak az egyik oldal, még inkább látszat. Tud­juk, hogy nem minden bérlőből lesz néző, s hiába mutat telt házat a pénztár, ha bent a nézőtéren olykor üresen ásítoznak a székso­rok. De vajon miért? S ki a hibás az üres szék­sorokért? Brechtet idézve gyakorta mondják: a kö­zönséget nem lehet leváltani. Igaz ugyan, mégsem mondhatjuk egyértelműen, hogy csak a színház felelős a művészet és a közönség olykor elmaradt találkozásáért. A színház is, mert nem kutatta tudományos körültekintés­sel a közönség érdeklődését, igényét, műso­rával nem válaszolt azokra a kérdésekre, amelyek a ma emberét foglalkoztatják, vagy éppen az előadások stílusa nem lépett túl a megszokott sablonokon, fantáziátlan volt a rendezés, gyenge a színészi játék. És még hosszan lehetne sorolni azokat a körülményei két, amelyek cgy-egy esetben meggátoljak, hogy a varázslat átjusson a rivaldán, s <t közönség élménnyel, új gondolatokkal gazda­godva távozzék a színházból. A közönséget tehát nem lehet, nem is kelt leváltani. De a színház szeretetére buzdítani, a művészet befogadására felkészíteni mind­annyiunk feladata. E buzdításban, felkészítés­ben része lehet az iskolák és közművelődés igyekezetének, az orientálást vállaló kritikák­nak, a vezetők példamutatásának, de leg­jobban a színháznak, a produkciónak. Csali igy válik valóban társadalmi üggyé a színház, így jut el érdeklődő közönséghez a színpadi játék, amely formálja az' emberek gondolko­dását, magatartását. Kezdődik az évad. Milyen lesz, mit érde­mes megnézni? — kérdezik sokan. Tizenkét bemutatót ígér a műsorterv. Tragédiát, ko­médiát, operettet, magyar drámát és görögöt, Shakespeare-t és Moliere-t, Osztrovszkit és Fejes Endrét, a gyerekeknek mesét. Tizenkét bemutató megannyi ígéret, hiszen valamennyi magában hordozza a siker lehetőségét. Hogy siker lesz-e valójában, az csak a bemutatók után, még inkább az évad végén derül ki. De addig járni kell a színházba, nézni az elő­adásokat! Az élményért, az igazságot hirdető írói gondolatért, a szórakozásért, a kedvelte színészekért, a színházi varázslatért. És egy kicsit azért is, hogy ki-ki önálló véleményt alkothasson az előadásról. Thalia temploma ma este kaput nyit. Ün­nepi hangulat és izgalom vibrál az öltözők­ben, kedélyes zsongás a nézőtéren, ahol vi­rággal fogadják a premier közönségét. KM gyálnak a reflektorok, felhangzik a nyitány, s lassan felgördül a függöny. Kezdődik az egri Gárdonyi Géza Színház 1976—77-es év­adja. Az új színházi esztendő. Amelyről mindig bizalommal hisszük: jobb, színvonalasabb, és igazabb lesz, mint a tava­lyi volt. Ezzel a reménnyel forgatjuk a virág­hoz mellékelt műsorfüzetet, s köszöntjük a színházat, művészeit, dolgozóit. Márkusz László Az iskolai testnevelés és a diáksport Dr. Ortutay Gyula elnök­letével ülést tartott az or­szággyűlés kulturális bizott­sága. Dr. Hanga Mária ok­tatási miniszterhelyettes elő­terjesztésében az iskolai testnevelés és diáksport időszerű kérdéseiről tanács­kozott. A kultuPáliá bizottä- ság megállapította, hogy az iskolai testnevelés és diák­sport fejlesztése érdekében az elmúlt három-négy év­ben számos gyakorlati in­tézkedés) született. Emelke­dett az oktatási intézmé­nyekben a kötelező testne­velési órák száma, nőttek a tanárképző főiskolák beis­kolázási keretszámai. A sportlétesítmények hiányá­nak csökkentésére állami erőből és széles körű társa­dalmi segítséggel az elmúlt két évben 259 tornaterem, vagy tornaszoba, 190 ki­sebb-nagyobb sportpálya; vagy sportudvar és 14 tan­uszoda épült. Megkezdődött a művelődési otthonok test- nevelési és sportfoglalkozá­sokra is alkalmassá tétele. A tanórai testnevelés kor­szerűsítése és fejlesztése ér­dekében az idei tanévtől mintegy 250 iskolában, 1978- tól pedig általánosín új- testnevelési tantervek beve­zetésére került, illetve kerül sor. SUGAR ISTVÁN:-***» Őszinte vallomás Eger hajdani cifra nyomorúságáról 2. tans, szest 22., csütörtök at a varoson, leltek attól, hogy a füst befesti házaik Ealát és megrontja bágyadt, békéjüket. Most harangozó kis vicinális jár arra, és a Lakók száma egyre fogy. Ezek is a múltban élnek, egy el- • múlt világ ízlése szerint, nyugodtan, törtetés és gazda­godás nélkül. Eger is így él! De itt az utódoknak nem kellett megtagadniuk az elő­döket azzal, hogy ezt a sor­sot választották. A kis ba­rokk paloták papi fejedelmei aligha kívánták volna bármi­kor is a nyüzsgést ebben a városban, a piaci zajgást, a pénz zűrzavaros, brutális és hangos küzdelmét. EGER­NEK KELLETT ILYENNÉ FEJLŐDNIE, HAGYOMÁ­NYAI ÉS URAINAK HAJ­LAMAI és földrajzi helyzete szerint is, mellékes vasútvo­nal mellé soktemplomü, de kiskereskedelmű városnak, mely lassan él és óvatosan. Ez a város úgy tölti az időt, mint a tanárok, vagy a nyugdíjasok, félve minden megrázkódtatástól. minden láztól, minden kis izgalom­tól. őrizvén féltett kiváltsá­gaikat. Vonzza is magához az öregedő urakat és tíz eszten­dő alatt, — 1920 és 1930 kö­zött — az Egerben lakó nyug­díjasok száma 2200-rói 4100- ra nőtt. Ugyanakkor az egri őstermelők száma semmivel sem gyarapodott. A városon erősen úr ez a nyugdíjas jel­leg, az utcákon többen sé­tálnak. mint sietnek. Nem. Eger egyáltalában nem siet. az egriek tudják, hogy még van egy darab idejük élni és igyekeznek ezt az időt minél csöndesebben és minél nyu­galmasabban eltölteni, nagy­ra törő célok, lendületes buz­galom nélkül. A BAROKK ÉS EPIGONJA Egernek egyik arca ez a lusta és az öreges nyuga­lom színeivel festett kisváro­si arc. Másik arca abban az egyszerű „város-földrajzi tény”-ben nyilatkozik' meg. hogy bárhová indul is meg az ember, templomhoz érke­zik. Ez persze nem jelenti azt. hogy Egerben rövidebb az út az istenhez, mint má­sutt, csak azt jelenti. hogy Eger a magyar katolicizmus egyik fővárosa. Hogy a város ilyen, az némileg már abból következik, hogy Eger az el­ső püspökségek közé tarto­zott. Abból, hogy híven, sőt sokszor túlságosan is híven követte azoknak a tulajdon­ságoknak a fölvételét, me­lyeket a magyar katolicizmus fölvett. A város története tu­lajdonképpen a püspökség és a vár története. Békés időben rendszerint a püspökség volt a hatalmasabb, bizonytalan időben rendszerint a vár. A vár hőskora alatt a püspök­séggel kevés gondja volt a királynak is. de legtöbbször magának a püspöknek is. Ve- rancsics Antal püspök a tö­rök idők alatt annyit gondol egyházmegyéje ügyével, hogy magának Bécsben évdíjat kér, továbbá a püspökség jövedel­meiből egy iskolamesternek, egy fiskálisnak, négy prelá- tus káplánnak, ezenkívül több más úrnak és egy ha- rangozónak ellátást kíván. 1589-ben az egri püspöki székre a pápai nuncius nem talál jelentkezőt, mert ebben az időben az egri püspöknek­nem volt miből megélnie. Ez a helyzet azóta gyökeresen megváltozott. Már a török kitakarodása után. 1694-ben az egri püspök, mint földes­úr érvényesíti régi jogait és ugyanakkor egy egyezmény kizárja az eretnekeket és zsi­dókat a polgárjogokból. Eb­ben az időben a városnak 1400 lakosa van és ennek egyötöde „újkeresztény”, vagyis keresztény hitre tért török. Azóta nagyjából a béke és a püspökség volt az úr Eger­ben, és a város az utolsó kétszázötven év alatt alakult ki és alakult olyanná, ami­lyen ma. Az előző századok emlékeit már nem a város, hanem a múzeumok, a vár hosszú katakombái őrzik és az iskolakönyvek történetei Dobó kapitány hősiességéről és az egri nőkről. E heroikus korszak emlékeihez elláto­gatnak az idegenek és az egri iskolásgyermekek, a kata­kombákban időnként meglá­togatják a fülkét, melyben piros fény alatt a hősök csontjait csoportosították ka­tonás rendbe kegyeletes ke­zek. Alul a lábszárcsontok fehérlenek, fölöttük a kopo­nyák üres szemgödrökkel és irtózatos lékekkel, melyeket török fegyverek ütöttek. A csontok körül koszorúk her­vadt illata árad. a csontokon beszédes forradások és lyu­kak szólnak az akkori hadi- technikáról, a vár föld alatti folyosói pedig a fortélyos várvédelemről beszélnek. Eger középkorának elsüllyedt emlékeit most tárják föl szakértő tanári kezek, küsz­ködve szegénységgel, kicsiny költségvetéssel, és ha ez a munka is befejeződik. Eger múltja, régebbi múltja is látható lesz. A közelebbi múlt emlékei még nem eny- nyire emlékek, benn állanak a városban, a többi házak között, nem múzeálisan, ha­nem szervesen díszítik a vá­rost. Sőt. még él a városban az a szellem is. mely alkotta őket: ÉL A BAROKK NEO. BAROKKÁ HITVÁNYUL— VA KORSZERŰTLENÜL ÉS IDEGENÜL... E régi egyházfejedelmek alkotása úr lett a városon és a néhány nagyszerű eredeti barokk épület alatt barokk maradt a gondolkodás is. Ha Szekfű Gyula „neobarokk társadalmára” tiszta példát keresnénk, nem utolsósorban kellene Egerre mutatnunk. A BAROKK KOR ELMÚLT. DE ÍME A KORSZERŰTLEN SZELLEME MA IS ÉL EGERBEN. A lényeg elve. szett, de a forma megmaradt, a tekintély megcsappant, de a hajlongást őrzik! A barokk életnek vége, de a barokk épületek egyre-másra épül­nek Egerben és a járatlan ide­gen boldogan szokta észre­venni, mennyire harmoniku­san barokk ez a város. Ezzel szemben az történt csak, hogy egy magas állású, a püspöki körökhöz közel álló úr (meg­jegyzés: Szmrecsányi Miklós Lajos egri érsek fivére) sok jóakarattal fejébe vette, hogy folytatja a barokk püspökök munkáját, és egészen barokk várost csinál Egerből. Mód­szere ez volt: ha valamelyik úriember Egerben házát ala­kítani. vagy javítani akarta, elment hozzá, s „kedves Öccseurát” rábeszélte, hogy ha már javít, alakít, tegye úgy. hogy azáltal a szeretett város szépsége is növekedjék, és csináltasson barokk hom­lokzatot. Így azután ,egyre több ház kapott Egerben neo­barokk külszínt. Az állami építkezések modora termé­szetesen szintén a neobarokk volt és Egert elárasztotta az úgynevezett „Wálder-féle iparbarokk”, mely nevét arról az építésztanártól nyerte, aki az ellenreformáció korának stílusát iparszerűen és né­mely rosszmájú egriek sze­rint kész klisék szerint alkal­mazta, akár Bulgáriából kap rendelést, akár Egerből. (Folytatjuk) js*. A haldokló kisváros „Urbánus város — gondol­ja az, aki titkos intellektuá­lis rajongást táplál ökrös, barmos, jobbágyős hazánk­ban a városi levegő iránt szíve titkos rejtekeiben és úgy véli, hogy a méteres fa­lak dohos-hűvös szagával kultúrát is, polgárli életfor­mát is szív magába. Sopron mellett a másik „városias”, magyar kisvárosnak képzeli Egert, csöndesnek és harmo­nikusnak, ahol a polgári szorgalom meghozza a maga jutalmát: az Igénytelen jólé­tet, a délutáni kávét és a jó olvasmány vágyát. Külsejé­ben és levegőjében, csöndjé­ben és zömök falú házaiban csakugyan városias, úgy, ahogyan .városiasak a német kisvárosok is. Városias a házaiban, látképében, stílu­sában, de NEM VÁROSIAS AZ ÉLETÉBEN, melynek tempója ' inkább a múlthoz tartozik, mint a jelenhez. Mikor először jártam Eger­ben, Löwenbergre kellett gondolnom nem azért, mint­ha bármi hasonlóság lenne köztük, hanem ennek a szilé­ziai kis német városnak a története miatt. Löwenberg a középkorban jelentős ke­reskedőváros volt, vámoló és gazdagodó fészke a polgárok­nak a nyugatról keletre és ke­letről nyugatra vezető utak mentén. De amikor vas­utat kezdtek építeni orszá­gukban, a régi jó kereskedők elkorcsosult utódai tiltakoz­tak, hogy főútvonal menjen

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents