Népújság, 1976. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-17 / 220. szám

Üzenet a vaskorbóB A Pécstől nyugatra emelke­dő Jakab-hegyen megkezdő­dött a Kárpát-medence leg­nagyobb vaskori — mintegy félmillió négyzetméter terü­letű — településének, egy földvárnak, valamint a csak­nem 350 halomsírnak a fel­tárása. A kiemelt tudomá­nyos feladatot, illetve az ásatásokat Maráz Borbála régész irányítja; a munkála­tok mintegy 20 évig tarta­nak. Feltárják ezzel egyidő- ben azt a földvárra épített középkori kolostort is, amely 1225-ben épült. Ennek veze­tője Kárpáti Gábor, a Janus Pannonius Múzeum vezető­je. Képünkön: az elsőként feltárt halomsírból való le­let, egy halotti urna. (MTI fotó Bajkor József felv. — KS) Miből lesz az üdítő ital? Törvénytár NEM VESZÉLYEZTETI . A MADARAKAT Új szer a rágcsálók ellen A mezőgazdaságban éven­te több száz millió forint ér- . tékű kárt okoznak a rágcsá­lók, amelyek hatékony irtá­sára új szert, az úgynevezett Redentin ’75 készítményt ál­lított elő a Reanal Finom­vegyszergyár. Az eddigi kí­sérletek eredményeiről és az új szer felhasználásának nagyüzemi lehetőségeiről tar­tott sajtótájékoztatót csütör­tökön a Palace Szállóban Szombathelyi Dezső, a Rea­nal Finomvegyszergyár igaz­gatója és Nechay Gábor, a MÉM Természet és Vadvéde­lemtechnológiai Állomásának igazgatóhelyettese. Elmondot­ták, hogy a kísérleti 10 hek­táros területen, amelyen a rágcsálók miatt már a növé­nyi kultúrát is be akarták szántani, rendkívül kedvező éredményt értek el: a kárte­vők 97 százalékát sikerült el­pusztítani az újfajta készít­ménnyel. Ez a szer specifikus tulajdonságú, ami azt jelen­ti, hogy a talajra, mezőre szórva csak a rágcsálókat pusztítja el és nem veszé­lyezteti a madarakat, ezért alkalmas nagyüzemi; repülő­gépes szórásra is. K. István, Recsk: A termelőszövetkezeti tagok háztáii állattartásának, vala­mint Zöldség- és gvümölcster- m’sziszének ösztönzésére való­ban ielent meg egy rendelet (a mez " gazdasági és élelmezési mi­niszter lö/ÍSve. (V 27.) számú rendelkezései, gmélvnfek első pa­ragrafusa azt tartalmazza bogy a mezőgazdasági termelőszövet­kezettel kötött megállapodás alapján közös munkateljesítés­nek kell tekinteni a szövetkeze­ti tagnak a háztáii gazdaságban állattartásra. zöldség, és gyü­mölcstermelésre fbrditott mun­káját. A rendelet 4 S-a 2. bekez­dése szerint a felvásárló válla­lattal kötött szerződést a tor­táiénak a szerződés megkötésétől számított 19 napon belül be kell mutatnia a szövetkezet ve­zetőjének. s eevbon nyilatkozni arról, hoev a munkát egvedül. vagy családtagjai segítségévei végzi. A nyilatkozatot a szerző­dés bemutatott példányára rá kell vezetni. A termelőszövetke­zét a termék tényleges, értéke­sítésének igpzö'nsa alapján kö­teles a munkanapokat a tsz-tág javára írni. késedelmes bejelen­tés esetén. a szövetkezei csak azokat a munkanapokat írja jó­vá, amelyek á bejelentést köve­tő értékesítés titán járnak. Ol­vasónknak kérésével tehát köz­vetlenül a termelőszövetkezet vezetőségéhez ke:l fordulnia, s az á beszámítási ioa esetén in­tézkedik a társadalombiztosítá­si járulék fizetéséről. Amennyi­ben a fenti feltételek fennáll­nak. s a jövedelem alapján il­lette a nyugdíjjárulékot, a ké­Amikor egy-egy új üdítő ital megjelenik az üzletek polcain, már másnap akad­nak bennfentesek, akik tud­ni vélik, hogy a jaffát a na­rancsnak nem a belsejéből, hanem a héjából készítik, hogy az Oázis a selejtbe ke­rült, széttaposótt, péppé la­pított almából alakul át rek­lámozott üdítő itallá. Nos, amikor Paulik And­rással, a Gyöngyös—domosz- lói Állami Gazdaság kerté­szeti üzemének egyik vezető­jével beszélgettünk, fény de­rült erre a titokzatos ügyre is. Tudniillik arra, hogy mi­ből készül az Oázis. — Nagyon szigorú megkö­tések szabályozzák, hogy mi­lyen minőségű alma kerülhet a kereskedelmi forgalomba, így például az az alma, amelynek átmérője nem éri el az 50 millimétert, már nem hozható forgalomba gyümölcsként, csak üdítő ital formájában találkozhatnak vele a vásárlók. _ Az állami gazdaságból az idén bizonyára sokkal több alma kerül palackokba, mint az előző esztendőkben. A helyzet ugyanis az, hogy a tervezett 660 vagonnal szem­ben mindössze 591 vagonos az idei termés, pedig darab­számra megvolna a szüksé­ges mennyiség, csak éppen a nagy szárazság miatt kiseb­bek a gyümölcsök a szokásos­nál. sőbbi nyugdíjazás során a nyug­díjba ez a jövedelem Is beszá­mítható. „Nyugdíjas” jeligére, Hatvan: A táppénzre jogosultság idő­tartamának megállapításán*’ csak azokat a munkananokat és munkaszüneti napokat lehet fi- gvelembe venni, amelyekre a biztosított a nyugdíjazását kö­vetően munkabérben, táppénz­ben. vagy baleseti táppénzben részesült, s a tánpénz összegé­nek megállapításánál a nyugdí­jazást követően kapott munka­bért lehet beszámítani. A nyug­díjas csak akkor jogosult táp­pénzre. ha az utolsó munkana­pot (bérezett napot) követő 15 papon belül válik keresőképte­lenné. A táopénz összegének megállapításánál a betegséget megelőző három hónap átlaeke resetét kell figyelembe venni. Amennyiben nincs megállapít­va. hogy a nyugdíjas mely na­pokon köteles munkát végezni, akkor a nyugdljmegállanltáshoz osztószámként nemcsak a mun­kában töltött napokat kell fi­gyelembe venni. A táppénz mér­téke 65 százalék ha megszakí­tás nélkül két éven át dolgozik 75 százalék, azonban megszakí­tás nélküli munkaviszony akkor áll fenn, ha a munkában a heti pihenőnapot és munkaszüneti napot leszámítva egyetlen nap megszakítás sincs. B. Imréné, Gyöngyös: Kérjük, az iratokkal együtt keresse fel szerkesztőségünket, lehetőleg október második heté­ben. Személyesen többet tudunk mondani. Ez bármennyire is kelleme­sen hangzik a szénsavas al­maié, az Oázis fogyasztóinak, kevés örömet okoz a gazda­ságnak, hiszen az alma fon­tos exportcikk, s évente te­kintélyes bevétel származik belőle. / A gazdaság hűtőházába ke­rül egyelőre a külföldön is közkedvelt starking alma, s majd csak télen kerül a va­gonokba, hogy eleget tegyen az exportszerződésnek. Nemcsak üzleti szempontok érvényesülnek azonban a gyümölcsforgalmazásban, a hazai ellátás ugyanolyan súllyal esik latba a szállítá­sok mérlegelésekor. Az alma­szedés ideje alatt a gazdaság 53 vagon friss árut szállított a piacokra, a napokban pedig 70 vagon starking kerül a hűtőházba, hogy a téli ellátás zavartalanságát segítse elő. (sz. a.) MOTTÓ: Babits Mihály: Jászai Mari halálára c. verséből idézünk. Vízszintes: 1. Az idézet el­ső része (zárt betűk: O, A, I, G). 14. Rendelkezés felfüg­gesztése, névelővel. 15. Bi­lincs.' 16. Puha fém, ford. 17. Lak betűi. 19. Parti ré­sze. 20. Szintén. 21. Az idé­zet második része (zárt be­tűk: A, É). 24. Amerikai Ál­lamok Szervezete nevének eredeti rövidítése. 27. Északi férfinév. 28. Telefon egyne­mű betűi. 29. Gyorsulási mértékegység. 31. .. .Hédin, svéd Ázsiakutató. 33. Főne­mesi cím több nyugat-euró­pai országban. 35. Testrész. 36. Köztársaság Kelet-Afri- kában. 38. Félhanggal fel­emelt E hang. 39. Becézett női név. 40. Szabaddá tette a lakást. 43. Felsőbb hatóság­tól érkező levél. 45. A sze­kér terhét leszorító rúd (—’). 47. A francia irodalom ki­emelkedő egyéniségei (apa és fia). 48. Norvég, spanyol és osztrák gépkocsik jelzése. 50. Rajt, indulás. 51. Férjét. 52. Déli határállomásunk. 54. Férőhelyek. 56. Nemzetközi segélykérő jel. 57. Óta betűi. 58. Hézag közepe. 60. ÁKA. 64. Indulatszó. 66. A japán földrajzi nevekben tengert jelent. 67. Csomó, dudor. 68. Szolmizációs hang. 69. Nép­szerű NB I-es labdarúgó­csapat. Függőleges: 1. Hajdani énekes. 2. Esőn levő. 3. Mor- se-jel. 4. A villamos angol neve (TRAM). 5. .. .gyanták, műanyagok. 6. Megzenésített szöveg zenéje. 7. Hivatásos, röv. 8. Mendelevium vegyje- le. 9. öböl Észak-Írország­ban. 10. Szóösszetételekben csonttal való kapcsolatot je­lent. 11. Szovjet kalapácsve- tá olimpiai bajnok. 12. Azo­Az egészségügyi dolgozók rendtartásáról szóló — 1972. év óta hatályban levő — Eü. M. sz. rendelet értelmében tilos gyógyintézetben (kór­házban, klinikán, gyógyfür- dőintézményben, rendelő- intézetben, stb.) valamint állami szerv által fenntar­tott orvosi rendelőben or­vosi magángyakorlatot foly­tatni még abban az esetben is, ha az orvos egyébként orvosi magángyakorlatra jo­gosult. Ezen egyértelmű rendel­kezést különböző módon ér­telmezték és magyarázták, ezért az Egészségügyi Mi­nisztérium részletes állás- foglalást adott ki az egész­ségügyi intézményeken be­lüli tiltott magángyakorlat­ról, illetve a jogtalan ellen­szolgáltatásért történő be­tegellátásról. (Megjelent az Egészségügyi Közlöny 16. számában.) Az egységes értelmezést elősegítő állásfoglalás pon­tokba szedve részletezi, mikor követ el az orvos til­tott jogszabályba ütköző cselekményt. Eszerint tiltott magángyakorlatot folytat, illetve jogtalan ellenszolgál­tatásért történő betegellá­tást végez az az orvos, aki: — az intézetben a beteg- beutalási szabályok megke­rülésével nála jelentkező beteget megvizsgálja, — a kötelező elsősegélynyújtás kivételével — gyógykezelés­ben részesíti, és ezért ellen­szolgáltatást kér, vagy fogad el; — az intézetben nála je­lentkező olyan beteget lát el, akinek ellátására az in­tézet, vagy osztály munka­rendje alapján, vagy szak­mailag nem illetékes; — az intézetben ápolt be­tegnél nem a szakmai szem­pontok szerint idokolt mó­don, hanem a beteg, vagy hozzátartozója felkérésére, ellenszolgátatásért, vagy an­nak reményében nyújt meg­különböztetett ellátást, in­tézeti ténykedést (műtét, szülésvezetés stb.); — az intézetben gyógyke­zelt és ellátott beteget nem az intézet munkarendjének megfelelően ápolja, gyógy­kezeli : — az intézetben ’ gyógyke­zelt, ellátott beteget — el­Mari nos magánhangzók. 13. Pas- saunál ömlik a Dunába, ford. 18. Tiltószó. 22. Még nem asszony, ford. 23. An­dersen- ..., kiemelkedő dán író, fon. 25. Régi római kö­szöntés. 26. Az idézet negye­dik része (zárt betű: N). 30. Alkalmazotti röv. 32. Hajat vágat. 34. Lovag közismert német kifejezéssel. 35. Ta­pogatózva keresgélő. 36. Az idézet harmadik része (zárt betűk: O, K, R, N, N). 37. Na­gyobb kosár névelővel. 39. Rögzíts. 41. Számnév. 42. ZC. 44. .. .vízió, nemzetközi TV- lánc. 46. Károly .idegen for­dított alakja. 48. Nyugati ka­tonai tömb. 49. Kis széntar­talmú vasötvözet. 52. Bra­zília egyik szöv. állama. 53. Lakás része. 55. Kényelmes szék. 57. Hóhér, visszafelé. lenszolgáltatás fejében — az intézetbe magához visz- szarendeli; — az intézetben gyógyke­zelt beteget magánrendelő­jébe irányítja, illetőleg ta­nácsolja; — a magángyakorlata ke­retében ellátott magánbete­gét — a jogszabállyal ellen­tétes módon — intézeti munkahelyére irányítja, ott ellátja, az osztályra, részle­gére felveszi, felvetett; — a magángyakorlata ke­retében ellátott betegen a szükséges kiegészítő vizsgá­latokat (labor, röntgen stb.) munkahelyén (az intézetben) vagy más egészségügyi inté­zetben végezteti el. Az intézet vezetőjének kell gondoskodnia az állás- foglalásban rögzített szem­pontok érvényesítéséről, azok rendszeres és szigorú ellenőrzéséről, a mulasztók felelősségre vonásáról. A szabálytalanul eljáró egészségügyi dolgozó ugyan­is fegyelmi vétséget követ el, és ezért őt fegyelmi úton kell felelősségre vonni. Nemcsak attól függ azon­ban a szakmai törvénysér­tés, aki a hivatás gyakor­lásának jogi rendelkezéseit megsérti, hanem azokon is, akik a tilalmak áthágását kérik, ígérik jutalmazzák, tehát a betegeknek és a hozzátartozi^knak is tartóz­kodniuk kell az említett rendellenességek kezdemé­nyezésétől és támogatásá­tól. Az Egészségügyi ’Minisz­térium irányelvet jelente­tett meg a család- és nővé­delmi tanácsadó tevékenysé­géről is. Az irányelv szerint a már működő hálózatot fokozato­san ki kell építeni úgy, hogy minden megyeszékhe­lyen területi ellátó és egy­ben megyei szakmai irányí­tó család- és nővédelmi ta­nácsadó létesüljön 1976. de­cember 31-ig. Törekedni kell arra, hogy fokozatosan minden váriban, és min­den olyan Egységben, ahol kórház van, tanácsadók mű­ködjenek a szülészeti-nőgyó­gyászati osztály keretében. 59. Juhok istállója. 61. Ak­kumulátor része. 62. Mindig ez van. 63. Fának van. 65. Kutyaugatást utánzó szó. 68. Kettőzve kisgyermeket fe­nyegető szó. Beküldendő: vízszintes 1., 21., függőleges 36., 26. sorok megfejtése. A megfejtéseket szeptem­ber 23-ig kérjük beküldeni, postai levelezőlapon. ★ Szeptember 10-i kereszt- rejtvényünk helyes megfej­tése az őszről: „Korán alko­nyul — ősz lesz újra — csa­táit a nyár rég lefújta — jön október színlégiója — s megverten susog a diófa”. A helyes megfejtést beküldők közül sorsolással egy-egy könyvet nyertek: György István Eger, Szecskó Anna Bátor, Szűcs Olga Kará- csond, Lokodi Jánosné Gyön­gyös és Vigh Ferencné He­ves. A könyveket postán küldjük eU (MTI) Keresztrejtvény Jászai MAI. Bállá KOSSUTH 8.27 Zenekari muzsika 9.24 Föld alatti kutatóbázisok 9.34 A mező üde zöld... 9.53 Lottósorsolás! 10.03 Iskolarádió 10.35 Csillagfényben 10.40 Régi híres énekesek műsorából 11.00 Hogy volt?! 12.35 Tánczenei koktél 13.20 Néni zene 14.02 Zongoraművek 14.25 „Nyitnikék” 15.10 Zengjen a muzsika! 16.05 Utószezon 17.05 Beszélni nehéz 17.17 Veszprém város vegyes­kara énekel 17.50 Láttuk, hallottuk 17.55 Néni zene 18.30 Esti magazin 19.15 Simándv József énekel 19.40 Szimfonikus zene 21.45 Szórakoztató zene 22.30 100 éve született Bruno Walter 23.10 Zenekari muzsika PETŐFI 8.05 könnyűzene 8.33 Nóták 9.33 Fúvószene 10.00 Zenés műsor üdülőknek 11.50 „Ha majd a szellem napvilága. .. ** 12.00 Rose Maria (Operett­részletek) 12.33 Néhány perc tudomány 12.40 Koloratur ár iák 13.00 Nőkről nőknek 13.33 Goossens: Kaleidoszkóp 14.00 Kettőtől ötig... 17.00 Hangszóró 18.00 Mindenki iskolája 18.33 Barátság slágerexpressz 19.04 Ravel: Zongoraverseny bal kézre 19.36 örökzöld dallamok 20.33 Hogy volt?! 21.32 Néndalcsokor 22.33 A denevér (Operettrészl.) 23.32 Menotti: A telefon (Opera) SZOLNOKI RADIO 17.00 Műsorismertetés — Hírek — Pár perc dzsessz 17.10 A mezőhegyesi cukor­gyárban — Filmzene 17.30 A tanácselnöké a szó — A Skorpió együttes felvételeiből 18.00 Alföldi krónika 18.15 Reményi Sándor énekel 18.27 Hírösszefoglaló — Lap- és műsorelőzetes Tül MAGYAJR 8.00 Tévétoma (Ism.) 8.05 Iskolatévé 13.05 Iskolatévé (Ism.) 17.05 A pacsirta (Jugoszláv film) 17.25 Óvodások filmműsora 17.50 Természetbarát 18.10 Teendőink (Vitaműsor) 18.45 Köztársasági Palota 19.20 Tévétorna 19.30 Tv-híradó 20.00 Britannicus (Tévéjáték) 21.25 Mindenáron. .~, (Dok.-műsor) 21.55 Lássuk a zenét! 23.25 Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 20.01 A müncheni férfi (Megtörtént bűnügyek) 21.05 Tv-híradó 2. 21.25 A házigazda: Dénes Zsófia EGRI VÖRÖS CSILLAG: (Telefon: 22-33) du. fél 4. fél 6 és 8 órakoi Bankrablás Színes amerikai bűnügyi film Éjjel negyed 11 órakor A bagdadi tolvaj Színes angol film EGRI BRÖDY: (Telefon: 14-07) du. fél 4, fél 6 és fél 8 órakor Enyém, tied, kié? Színes, szinkronizált olasz » filmvígjáték EGRI KERT: Este 7 órakor A Charlot-k bejárják Spa­nyolországot GYÖNGYÖSI PUSKIN: A lopakodó hold Éjjel negyed 11 órakor • ■ • Es hamarosan a sötét­ség GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: Zeppelin HATVANI VÖRÖS CSILLAG: A kék katona HATVANI KOSSUTH: A hetedik töltény HEVES: Gerolstein! kaland FÜZESABONY: Talmik alatt fütyül a szél LŐRINCI: A fej nélküli lovas PÉTER VAS Ara : Emlékezz a nevedre

Next

/
Thumbnails
Contents