Népújság, 1976. augusztus (27. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-01 / 181. szám
Harminc esztendővel ezelőtt, a mill- és a bilipengők rettenetes áradata után, azon diadalmaskodva, mintegy az új társadalmi rend stabilitását és erejét hirdetve, született meg: fornit. Harminc esztendős tehát a pénzünk, egy teljes generáció nőtt fel zsebében, kezében, erszényében ezzel a pénzzel. Azok, akik valamikor maszatos tenyerükbe szorított forinttal fagylaltért mentek, ma társadalmunk alkotó felnőtt építői, egy olyan társadalomé, amelynek erejének megteremtésében, jövőjének biztosításában felbecsülhetetlen értéke és érdeme van a harmincesztendős új magyar pénznek, a forintnak. ...................................... ...... A pénzre emlékezünk, amelyből soha sincs elég, de voltakép p pénz a pénz, a forint ürügyén és okán három alkotó évtizedre is. A forint balladája —. Harmincéves a forint, oivastad? — kérdi nőm. — Igen, tudom — váli- tzolom. Ettől megnyugszik, <imegy főzni. Az első forint készítői Az Állami Pénzverdében, Halmai Győző műszaki igazgató szobájában, a jó pénz megteremtőivel beszélgetünk. Gonda Lajos 1974-ig volt a Pénzverő főmérnöke, s mint ilyen, nagy szerepet játszott abban, hogy a jó pénz időben megjelenhessen! — A pénz értéke napról napra romlott — idézi most fel a három évtized előtti időszakot —, szinte óráról Órára változott a munkások, az alkalmazottak bére, s úgyszólván óránként közölték: ennyi meg ennyi száz ezer pengő, később pedig adópengő az órabér- Jól emlékszem: az első magyar— szovjet kereskedelmi tárgyalások végén, 1945. augusztusában jött létre az a megállapodás, amely révén lehetővé vált. hogy a stabilizáció alapját képező új pénz alapanyagát és egyéb kellékeit a Szovjetunió baráti gesztussal rendelkezésre bocsássa. Az infláció 1945—46-ban mind félelmetesebb méreteket öltött, és csak a munkásság hitt a kommunisták ígéretében: megállítják a dolgozókat mind kegyetlenebből sújtó pénzromlást! Ezt természetesen a Pénzverő dolgozói is a maguk bőrén érezték, s ezért kettőzött erővel dolgoztak, hogy a kommunisták által 1946. augusztus 1-re meghirdetett új pénz forgalomba hozásához elégendő érme legyen. Mint érdekességet említem, hogy a forint értékállóságának támogatására a Nyugatról visszahozott ezüstből — ha kis mennyiségben is — ezüst ötforintos verését is elrendelték. Ez volt az a bizonyos Kossuth-pénz, melynek szélét „Munka a nemzeti jólét alapja” felirat díszítette. Forgalomba azonban csak töredéke került, mert közben a világpiacon az ezüst ára lényegesen megemelkedett, s az ötforintos értéke hamarosan 8 forint körül alakult... Mint emlékezetes, az augusztus elsején forgalomba hozott forint pénzrendszer érméit a Kossuth- eímer díszítette, a Magyar Népköztársaság akkori címere. lArra is jól emlékszem, hogy 1946- július végén jelentős esemény színhelye volt a Pénzverő. A köztársasági elnök, a miniszterelnök. a kormány tagjai, a koalícióba tömörült pártok vézetői látogattak el hozzánk, hogy megtekintsék a förint verését; ez volt az új pénz megjelenésével kapcsolatos egyetlen ünnepélyes aktus Pesti Sándor, 56 éves pénzverdéi munkás 1946-ban is a vésnökségen dolgozott, a kétforintost csinálta. — Nekünk is nagyon érdekünk volt, hogy mielőbb kijöjjön a forint — mondja most visszaemlékezve. — Csúnya adópengős világ volt, s bizony az a kevéske füstölt hús. bab és kukoricakása, amit a stabilizáció előtti hónapokban több-kevesebb rendszerességgel kapOJegögőg, 1976. augusztus 1, vasárnap tunk, rendkívül egyhangúvá tette az étrendünket. Emlékszem, a kukoricakását már annyira úntuk, hogy egyszeregyszer elkeseredésünkben a konyháról jövet a gyár udvarán „el is ültettük”, egyszerűen kiborítottuk. A vésnökség vezetője Reményi József szobrászművész volt, az egyforintost pedig Iván István tervezte. Az érem- és plakettművészetben egyébként mindketten maradandót alkottak a továbbiakban. — Miből csinálták a forintot? — Jó, hogy kérdezi, ez külön kuriózum, s jól jelzi a rendkívüli állapotokat. Az első kiadású forintok a Mátra vidéki Centrálé háborúban megrongálódott, leszakadt távvezetékének alumíniumhuzalából készültek; ezt olvasztották be, s ebből lett a forint. Különösen az utolsó két hét telt emberfeletti hajrával, a legutolsó héten pedig szinte haza sem tudtunk menni a gyárból- összesen tizennégy gép járt állandóan, kettő csak azért nem, hogy ha valamelyik lerobban, rögtön be lehessen állítani a tartalékgépet. — Az infláció méreteire emlékszik? — Úgy hiszem, akik azt az időszakot átéltük, ezt egyszerűen nem tudjuk elfelejteni. Az őrületes tempóban felgyorsult inflációnak talán csak a dicstelen végét idézem fel: az 1946. augusztus elsején bevezetésre került új forint 400 ezer kvadrillió pengővel (a 4-es szám után 29 nulla következik) volt egyenlő. Arra is emlékszem, hogy mi, a Pénzverő dolgozói kaptuk meg elsőként forintban a fizetésünket, úgy érzem, nem érdemtelen jutalmaként annak a hősies erőfeszítésnek, amellyel az új pénz megjelenését segítettük. Augusztus elsején délután mindenki ott maradt az üzemben — megvártuk az első forintfizetést! A magam részéről 40—40 forintot a bal, illetve a jobb zsebembe süllyesztettem, ragyogó fényes egy- és kétforintosokat. Úgy vonultunk át a környékbeli vendéglőbe, mint a diadalmas hadvezérek. Ott külön azért fogadtak bennünket nagy ovációval, mert a pincérek a nap folyamán tízforintossal már találkoztak, de váltópénzzel nem, s megjelenésünkig egyszerűen nem tudtak visszaadni a vendégeknek. ¥ A műszaki igazgató jóvoltából hozzájutottam annak a huszonhárom pénzverdéi dolgozónak a nevéhez is, akik jelenleg is az üzemben dolgoznak, a vállalati kollektíva megbecsült, kitüntetett tagjaiként. Állítsunk emléket a három évtized előtti nagyszerű helytállásnak azzal is, hogy névsoruknak helyt adunk: Babos Imre, Bugyi József, Bulat János, Csanádi Sándor, Dudás Ferenc, Földvári Antalné, Hargitai József, Hrovatin Ernő, Jánosi Dénes, Lesták Sándor, Lontai István, Mülbacher Márton, örtel Andrásné, Pálok Kálmán, Pesti Sándor, Szalay Gyula, Szavcsák Ferencné, Szikszai István, Szirmai Jó- zsefné, TOmcsányi László, Ungvári László, Werner Vilmos, Wolczán Ferencné. Üjlaki László Meg kéne ünnepelnem ezt i születésnapot. Megérdemelné a forint, a társadalom és én is. Istenem, hányszor kaptam az asszonytól a forintért. Pedig mennyit adtam. Harmincszor 12 hónap, az annyi mint... Ide egy komputert, vagy Patakit, a fejszámoló művészt. De nem Keli. Elég a feleségem is, aki ugyancsak azonnal fejből megmondja, mennyit kellett volna hazaadnom a harminc év alatt. Nem, őt sem hívom. Forint kell ide egy üveg sörre. Egy vasam sincs. Tőle kérni blama, megsemmisítő pillantás. Mindenkitől, csak tőle nem. Szemem a retikülre téved. Katt, beletúrok, kihúzok egy képet, ő van rajta, 18 évesen mosolyog, nem tudja még, hogy én leszek a férje• Tovább túrok, tükör, zsebkendő, pénztárca. Katt: tízes, húszas, ötvenes, Rákóczi mosolyog rám. öreg fiú, az emlékeddel is jót teszel. Jeges pezsgőt iszom vasárnap délelőtt, a pincérfiú semmit sem tud, lényegtelen, gondolja, a vendég úr bolond. Telefonálok az asz- szonynak, 10 perc és jön. Leül, a pincér neki is tölt. — Szervusz — mondom, és nézem, milyen csinos, ösz- szecsendül két pohár. — Megérte a 30 év? — Persze — rebegi és hozzáteszi: — ötvennel jössz. Nézem szeme alatt a szarkalábakat. Anyám, hány millió forinttal jövök én? Körülöttünk fiatalok, sör, perec, csók, forrónadrág• Kinézek magamnak egy fiút. Ilyen önfeledt voltam én is. „Fiam, az ötvenedik évfordulón te is lopni fogsz abból a retikülből”. Éttől megnyugszom. Suha Andor Vajon hová teszem a pénzt? Mindenh’á csak ládámba nem. Meg nem penészedik az én Ládámba, hiszem istenem. Amint nyerek: elnyargalok Tóth Gáspárhoz nagyhirtelen, És a jó úrnál eddigi Kontóm szépen lekvittelém: Aztán (most már készpénzemért!) Jó tél; öltönyt varratok; Mert közel a tél, s mostani Ruhámban meg is fagyhatok. Mily jól esik majd. ha fogat vicsorgat én rám a hideg. Hahá! mily jól esik: fügét Mutatni ő kegyelminek. Ügy ám, de hátha nem nyerünk? Ha nem nyerünk: isten veled, Jó téli öltöny; — de se baj, ■Megszoktam már a hideget. NASZREDDIN HODZSA PÉNZÜGYEIBŐL A furfangos Naszreddin hodzsa mindennel kapcsolatban tudott valami csúfondá- rosat mondani. Sok-sok története közül ez a kettő a pénzzel kapcsolatos. A hodzsának kevéske pénzecskéje volt, és félt, hogy még azt is el találják tőle lopni. Elrejti hát szobája egyik sarkában, s amikor ki akar menni, visszafordul az ajtóból, arrafelé néz, ahová a pénzét dugta el: — Más helyre kell eldugnom — morogja a szakállába —, mert ha tudom a helyét, hátha én lopom el. ★ Tolvaj lopódzkodik a.hodzsa házában. Éjszaka volt, mindenki aludta az igazak álmát. Miközben a tolvaj keres, kutat, felriad a hodzsa álmából: — Sose fáradj, jóember! -*■ mondja a tolvajnak —, mert hiábavaló a szándékod. Té azt keresed a sötétben, amit én fényes nappal sem találok meg... V. L. A forint, mint köteg .. 1 A forint jubileuma alkalmából talán nem érdektelen, ha egy kis nyelvészei sétát teszünk a pénztárca körül. Hiszen a pénz előteremtése a legrégibb időktől közös gondja az emberiségnek. Ennek az immár több évezredes problémának a megoldása azonban koronként és nemzetenként változik. A pénzszerzéssel társított fogalom nyelvi kifejezése pedig hűen tükrözi a népek egy-egy érdekesebb jellemvonását. Kezdjük azzal, hogy az ó- héber nyelvben pénzt keresni annyit jelentett, mint „bérért elszegődni”. Ugyanezt a régi Athénben így mondták: argürisz ktaomai, azaz „ezüstöt szerezni”. A rómaiaknál az anyagi javakat ..kiérdemelték” (pecuniam demere- re). Az angolszászok1 mindig is gyakorlatias emberek voltak, ezért ők a pénzt „csinálják” (to make money). A franciák nem ilyen egyszerűen fogják fel a dolgot, és abból, hogy ők „nyerik” (gagner 1’ argent) a pénzt, arra következtethetünk, hogy az élei vidámabb, játékosabb oldala iránt van nagyobb érzékük. Ugyanez a helyzet egyébként a törököknél (para kazanmak), az olaszoknál (guadagnare denari), a spanyoloknál, a portugáloknál (ganar, ganhar), a szomszédos románoknál (a castiga báni) is. A németek szerint a pénz szerzésének egészen más a módja, valamilyen szolgálatot kell érte tenni; ők „megszolgálják” (Geld verdienen) a pénzt. Hasonló jelentésű a svéd ..förtjana pengar” és a dán „tjene Penge” kifejezés is. A szláv népek nyelve szerint a pénz előteremtésének útja a munka. Az oroszok, a csehek, a lengyelek, stb. „megdolgoznak” (zarabatü- vaty) érte. A kmaiak is „küzdelmet folytatnak” a pénzért (cszsen cscjany); az afgánoknál ez a tevékenység egyet jelent a föld haszon- bérbö vételével (udzsura ahisztel). Ki, hogyan jut pénzhez ? Egy kis kultúrtörténeti tallózás Mi, magyarok nem „szerzünk ezüstöt”, nem „érdemeljük ki” az anyagi javakat és nem is „csináljuk” a pénzt; nem „nyerjük”, nem „szolgáljuk meg”, nem „dolgozunk” és nem is „küzdünk” érte, mi — „keressük” a pénzt! Sajátságos módon a burjátok és a mongolok pedig „találják”. Ök például ezer rubelt „találnak” (mjan" gan tüherig oloho). Nem ártana elmenni hozzájuk egy kis tapasztalatcserére... MEGÉRI A PÉNZÉT, ÉLÉRE RAKJA A GARAST A sok pénzzel kapcsolatos szólásmondás közül kettőt említsünk meg. Azt, hogy „megéri a pénzét”, olyan emberekre szoktuk mondani, akiknek van magukhoz való eszük, akiket nem kell félteni, mert élelmességükkel, ügyességükkel, esetleg nem mindennapi humorukkal jól megállják a helyüket, feltalálják magukakat a társadalomban. Gyakrabban azonban gúnyos értelemben mondjuk valakire, hogy megéri a pénzét, és akkor ez a szólás már a jó firma, jó pipa, jó cég kifejezésekkel ro- konértel'mű. Ami a .keletkezését illeti, eredetileg nyilván nem emberre, hanem olyan árucikkel, tárggyal, vagy állattal kapcsolatban használták, amelyikkel nem járt rosszul az, aki megvette, az áru megérte azt a pénzt, amit kiadott érte. Szólássá akkor vált a „megéri a pénzét”, amikor némi rosszmájú tréfálkozással emberrel kapcsolatban kezd lék használni: egy részről megdicsérték vele azt, de másrészt csíptek is vele rajta egyet, hiszen olyan kifejezéssel jellemezték, amelyiket eredetileg csak valamilyen tárgyról, vagy állatról lehet mondani. .. Az „élére rakja a garast” szólás azoknak az időknek az emlékét őrzi, amikor még nem voltak sem bankok, sem takarékpénztárak, s akkoriban azok az emberek, akiknek volt félre tenni való pénzük, csak a ládájukban őrizhették azt. Akinek azonban jó sok összegyűlt belőle, nem önthette egyszerűen a pénzesládába, bankóra sem válthatta be az ércpénzt, hiszen akkor a papírpénzt még nem ismerték. A korabeli takarékoskodók — vagy zsugoriak — úgy segítettek hát magukon, hogy élére állít- gatták & pénzdarabokat, s így már jó sokat el tudtak belőle helyezni, akár egy kisebb ládikóban is. Ebből a műveletből vált állandósult szókapcsolattá az „élére rakja a garast”. A kifejezés eredetileg csak a takarékosságot jellemezte, de mivel a garas egyre kevesebbet érő pénz volt, lassanként a szólás is kissé rosszalló értelmet kapott; ma már nem annyira a takarékos, mint inkább a zsugoriságig pénzszerető embereket jellemezzük vele. EGY PETŐFI-VERS A PÉNZRŐL A kevésbé ismert Petőíi- versek közé tartozik a Sorshúzás előtt címmel 1845-ben, meglehetősen nyomorgó korszakában Pesten írott vers, amely a már akkor is dívó lutrihoz, szerencsejátékhoz kapcsolódott. íme a vers: Kétszázezer forint! Reá Gondolni is alig merek. Nagyúr leszek, mennykő nagy úr, Föltéve persze: ha nyerek. ... és mint fizetési eszköz. (Fotó: Perl Márton)
