Népújság, 1976. augusztus (27. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-05 / 184. szám

Égy^ határozat margójára

Három év a hivatásért

Filmesek Noszvajon

Sámuel apát a kamerák előtt

A TÉMA ÉVEK ÖTA foglalkoztatja a közvéleményt. Érthető, hiszen folyvást gyarapodott azoknak a főiskolát, egyetemet végzett ifjú szakembereknek a száma — különösképp a friss diplomás pedagógusoké —, akik nem a szakmájukban helyezkedtek el. Elcsábította őket a város vonzása, s a jobb kezdőfizetés, kereset reménye.

így aztán hiába vártak orvosra, gyógyszerészre, tanítóra és tanárra a kisebb, az eldugottabb települések. Feleslegesen épültek a szolgálati lakások — a két-, háromszobás, minden kényelmet biztosító, olykor villának is beillő épületek, — hiszen nem akadt jelentkező, olyan pályázó, aki vállalta volna a falusi munka megannyi gondját és örömét. Az állásokat hirdető Intézmények, a helyi tanácsok számos kedvezményt — területi pótlékot, jelentős összegű letelepedési segélyt — ajánlottak fel, ám a fiatalok mégsem kopogtattak.

Köztudomású, hogy államunknak legalább kétszáz- kétszázötvenezer forintjába kerül egy egyetemi, vagy főiskolai diploma, s ez az összeg bizony igen sok esetben kárba veszett, mert a nevelő feladata a felnövekvő nemzedékek oktatása, jellemük pallérozása, s nem a. felszolgálói munkakör ellátása.

Szóval: a tanítóra a katedrán, az orvosra a rendelőben, a gyógyszerészre a gyógyszertárban van szükség, s nem másutt.

A MEGOLDÁSON SOKAT

töprengtek az illetékesek.

Több érettségizettet nem vehettek fel a felsőoktatási intézményekbe, mert a fejlesztés csillagászati összegekbe kerülne, ráadásul a diplomások számának indokolatlan növelése idővel elhelyezkedési gondokhoz vezetne. Ezért olyan intézkedést javasoltak, amely alapvetően nem sérti a döntés, az elhatározás személyes szabadságát, de a pályakezdőket mégis ésszerű korlátozásokkal figyelmezteti kötelességeikre. Arra, hogy tizennyolc évesen hivatást választottak ...

Hosszas megfontolás, sokoldalú vita után született meg a Minisztertanács határozata, amely szabályozta az egyetemek, a főiskolák nappali tagozatán végzett friss diplomások elhelyezkedését. Eszerint a munkáltatók a felsőfokú végzettséget igénylő munkaköröket az 1977. január elseje után végzett kezdő szakemberekkel csak pályázat útján tölthetik be.

EZ TULAJDONKÉPPEN AZT JELENTI, hogy három évig mindannyiuknak képzettségüknek megfelelő helyen kell tevékenykedniük. Ezalatt gyakorlati tapasztalatok sorával gazdagodhatnak, s a valóságban érzékelhetik: mennyire igénylik tájékozottságukat, felkészültségüket. Az is elképzelhető, hogy ezután már sokan maradnak, hiszen a kötődés erős szálait nem könnyű máról holnapra széttépni. Aki három év után búcsút

Úttörő népművészek jubileumi szaktábora

[ Az úttörőmozgalom megalakulásának 30. évfordulóját köszöntve a csillebérci ■ nagy táborban az úttörő nép- 1 művészek jubileumi szaktá- i borát rendezik meg augusz- í tus 16. és 27. között. A tá- i borba az ország valameny- j nyi táján működő, a nép- ! művészet eleven hagyomá- ’ nyait folytató gyermekközösség, szakkör, őrs, öntevékeny művészeti csoport csaknem ezer tagja érkezik: táncosok, muzsikusok, kézimunkázok, fafaragók, honismereti kutatók és még sok más érdekes népművészeti ág művelői. ‘A táborba érkező szakvezető-pedagógusok. társadalmi aktívák mellett ott lesznek a fiatal népművészek stúdiójának tagjai, az élő népművészet kiállításról ismert játékkészítők, különleges mesterségek tudói, továbbá a Sebő együttes, az országszerte híres ci- gándi, szegedi gyerekegyüttes vezetői és sokan mások.

Délelőttönként a tábor lakói szakfoglalkozásokon vesznek részt.

A délutáni portyák, események is kapcsolódnak a tábor szakjellegéhez; a sportversenyeken, népi sportjátékokon mérik össze erejüket a fiatalok, az akadályversenyen a mese-mitológia akadályait küzdik le. Augusztus 18-án a városnézés egyik programjaként megtekintik a Néprajzi Múzeumot is.

Szélesre tárják a tábor kapuit augusztus 21. és 25.

, között. Az alkotmánynapi ünnep kiemelkedő eseménye a kenyérünnepi karnevál lesz, a főtéren. Augusztus 25-én a tábori munka ösz- szefoglalásaként vásárt rendeznek : minden csoport egy magafelállította sátorban állítja ki portékáját, a játQJtémsii

1376. augusztus 5., csütörtök

szók' dalosok, táncosok a vásár vidám forgatagában mutatják be produkcióikat. A tábor programjaira meghívják az ország kiváló művészeit, néprajztudósait, népművészeit.

— Héééj, te. mit csinálsz! — ordít fél Veres a blokk teteje felé. Bal karját szeme elé tartja, amögül lesi. ki szédeleg most odafönn. hogy a fejünkre sodorja a port. — Hagyd már abba a kóvály- gást, apafej!

— Én nem értem, mi a, frászt keresnek ezek itt bent még délután is? — csóválja a fejét Tuza. miközben fölfelé pislog a kettes szint szinuszrácsaira.

Haraszti, a főnök, mérgesen köp egyet. Ö mondta, hogy maradjunk bent tovább, hogy nyugodtan ki tudjuk szerelni a szűrőt. Apánk. Misi bácsi, a művezető, persze hallani se akart róla, baleset- veszélyes, várjuk meg, amíg lehozzák Pestről a darut, meg ilyesmi. Berezelt a vén trottyos. Közben meg nem is tudnának beállni ide az oszlopok közé a daruval. Na, mindegy. Hadd tfcrán- dozzon csak. Mi meg délelőtt kijöttünk Veressel és szépen odahefteltünk egy keresztru- dat két tartóoszlop közé. Erre akasztottuk a csigát. így aztán röhögve leszedhetjük, meg föl is tehetjük a szűrőt akár hússzor is naponta.

öt éve. hogy átadták az erőművet, de azóta nem tisztították a szűrőket. A múltkor ugyan kiadták a téemká- nak, de lusták voltak levenni, csak jelentették, hogy kész. és pofátlanul fölmarkolták érte a prémiumot. Egy hete meg a blokkgépész telefonált nekik hogy az egyes blokkban elakadt a hűtővíz. Persze, hogy lebuktak. Hát, még jó. hogy elakadt. mikor belül a csövek úgy tse vannak vízkövesedve, hogy kirobbantani sem lehet belőlük, öt éve rohangál keresztül rajtuk a víz, az a csoda, hogy idáig oké volt minden.

Az asztalnál Szabó Sándor és Tolnay Klári, a fényerőt Illés György operatőr ellenőrzi.

mond, csak azért megy el, mert rájött: adottságait

másutt jobban hasznosíthatja. Nemcsak a maga javára, hanem a társadalom hasznára is. így hát ez a rendelkezés bizonyos vonatkozásban szélesíti a fiatalok látókörét, s önvizsgálatra, képességeik reális mérlegelésére készteti őket.

Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a korábbi évek kedvező ajánlata megmarad: továbbra is lesz területi pótlék, letelepedési segély, kedvezményes személyi, családalapítási kölcsön. Azaz számos olyan kedvezmény, amelyre az egy. a másfél évtized előtt végzett diplomások gondolni se mertek volna.

Helyes, hogy intézkedik a kormányhatározat azzal kapcsolatban is, hogy a társadalmi ösztöndíj valóban csak azoknak a vidéki területeknek a munkaerőhelyzetét javítsa, ahol valóban szükség van a szakemberekre. Ezzel megszűnnek az olykor tapasztalható visszaélések. Szerencsére arra sem adódhat alkalom, hogy a különböző vállalatok és intézmények a hallgatók helyett visszafizessék az ösztöndíj összegét. Azaz: a társadalmi áldozat nem vész kárba, s a pénz valóban oda kerül, ahol kamatozik.

MEGOLDÓDNAK A RÉGI

gondok? Korai lenne egyértelműen igennel válaszolni. Egy azonban biztos: lényegesen enyhülnek, hiszen a hároméves kötöttség tulajdonképpen azt biztosítja, hogy minden ifjú orvos, mérnök, gyógyszerész, jogász képzettségének megfelelő munkakörben dolgozzák. Természetesen azon a helyen, ahol a leginkább szükség van munkájára. Minimális áldozat ez a törődésért, a sokoldalú segítségért.

Mindössze három év a hivatásért ...

Pécsi István

A színhely a grófi kastély hófehér bútorokkal berendezett, előkelő hűvösséget sugárzó szalonja. A grófnő feszülten figyel, amíg a szobalány likőrt tölt, majd az apáthoz hajol, aki halk hangon kérdezi.

— Es bizonyos, hogy nemcsak álmodta a kriptából jövő hangokat?

A grófnő felugrik, néhány ideges lépést tesz a kandalló felé:

— Bizonyítékot akar? A ruháim álható pipafüst és borszagot árasztanak. Ezt csak nem álmodhattam?

— Köszönöm, ennyi! —* hallatszik valamelyik ea-f rokból.

Néhány percig most szünetel az iménti jelenet, amelynek névtelen szereplői a sminkesek, akik most púderesdobozzal a kezükben rohamozzák a színésznőket, a világosítók, akik hosszú kábeleket vonszolnak ide-oda, a kellékesek, , akik poharakkal, gyertyatartókkal, ódon vázákkal szaladgálnak, a skipter, aki. folyton ideges és minden percről feljegyzést készít, aztán az operatőr és a kameramenet, akiknek egyik beállítás sem az igazi, s végül Marci bácsi, meg néhány Sanyi, akikről hirtelen nem is derül ki, hogy kik, de mégis értük kiabál folyvást az operatőr és a rendező.

Az ám, hiszen itt van ő is, s végtelen örül, ha ebben a hajcihőben akad egy szusszanásnyi ideje.

A kőszívű ember fiai, Az egy magyar nábob, a Kárpáti Zoltán után ismét Jó- kai-regényt, a. Fekete gyémántokat viszi filmre Vár- konyi Zoltán. Vajon miért?

— A mese miatt. Szerintem ugyanis kétféle film létezik. Van a „műalkotás” és van a „mozi”, vagyis az olyan film, amit azért néznek meg az emberek, mert sírni vagy nevetni szeretnének, egyszóval kikapcsolódni. Nekem meggyőződésem, hogy ennek a közönségnek is jó alkotásokat kell csinálni. Éhhez pedig Jókai, kitűnő alapanyag,' hiszen izgalmas, kalandos. fordulatos, mesés, romantikus ... Eel- lelhetjük persze a realista elemeket is, mert a sztori

nagyon is valóságos problémát fejteget. Arról szól, hogy sikerül-e Magyarországon, a XIX. század közepén létrehozni egy hatalmas ipartelepet a nagybirtok helyén. De a figurák végletes teremtmények. Akár a főhőst, Berend Ivánt — Huszti Péter jeleníti majd meg —, akár Angéla grófnőt nézzük, őt Sunyovszky Szilvia játssza majd. Aztán itt van a „noszvaji szín” egyik fő hőse, Theudelina grófnő, aki a . családi kriptából életre kelt halottak miatt végleg búcsút mond az ősi kastélynak.

Theudelina, azaz Tolnay Klári, azonban egyelőre nem a Pest felé vezető úton siet, hanem hosszú, fekete se- lyemruhájában suhog végig a kábelekkel, rejtelmes deszkákkal borított szalonon, s aztán kecsesen, mosolygósán telepszik le elmaradhatatlan horgolótáskájával a kerek asztal mellé. Néhány perc. múltán itt várja majd az apát érkezését.

— Azt hiszem, ez a figura egy kicsit kirí az író megszokott fekete-fehér jellemei közül, hiszen majd a második részben a nagyvilági, szellemesen csevegő dámáig kell eljutnom a mostani, visszavonultan élő, lehetetlen alaktól, akit minden cselédje becsap, élükön a leghűségesebbnek vélt Emerenciával, akinek külseje szemmel láthatóan eltér Jókai elképzelésétől.

— A borvirágos orr, a petyhüdt bőr és a táskás szemek helyett az álnak szobalányt inkább mozgással jellemzem — mondja a csinos, fehér köténykébeil érkező Anday Györgyi, aki nemsokára a gyógyszereket készíti be asszonyának.

— A regénybeli figurából a filmben az apácatekintet, a sanda nézés marad meg. Sámuel apát, azaz Szabó Sándor, így is könnyen leleplezi majd.

Ügy tűnik, a részleteket mindjárt megtudjuk, hiszen a főpap, aki egyébként pápaságra tört, éppen nagy karimájú fekete kalapját keresi, majd a bejárat felé siet, kezében korbács és pisztoly.

Na, talán most.. .1 De nem. Kiáltás hallatszik: —• Köszönöm, ennyi! Jó lesz így, mehet.

A csapó jelez, a felvétel indul, itt Noszvajon, a hajdani „dölamott” kastélyban.

A szöveg, a folytatás? Hallhatjuk, megtekinthetjük! a szeptemberi bemutatón.

(németi)

A szűrő meg mi négyen

Szóval, bent maradtunk délután, az öreg tudta nélkül. így/legalább nem lökdö- sik ránk felülről a port. Gondoltuk mi. De úgy látszik, nem jött be, mert már másodszor álltunk le a szénporeső miatt. Hajaj, én mondom, nincsen rosszabb, mint egy szenes erőmű. Tisztára bánya.

Persze, most se látjuk meg, ki küldte az áldást.

Veresre nézünk, széles terpeszben áll a fejünk fölött, a bakon. A kötéllel vesződik, hurkot akar vetni a szűrő peremére, hogy a csigával ki tudjuk emelni a helyéből. Ott, ahol ő van. még aránylag tiszta a kötél, de ide- lenn! Rá se lehet ismerni. Mintha szurokba mártották volna. Nem tudom, mit szólnak majd a téemkások. Többet nem adják kölcsön a csigát, az biztos.

— No, fogjátok meg — vicsorogja erőlködve Veres, mert közben fölfelé húzza a kötelet, nehogy kiakadjon.

Én, meg Tuza belecsimpaszkodunk két marokkal, a kesztyűnk csupa olaj. meg sár. Olajjal kevert szénpor. Haraszti alulról pajszerral fenyegeti a szűrőt, miközben ő is vicsorog, a szemét meg összeszorítja, mint egy japán.

— Húzd meg! — üvölt Veres.

Rántunk egyet a kötélen, a szűrő meg se mozdul. Haraszti kezében megcsikordul a pajszer. éles pengéssel nekicsapódik a hűtő falának, aztán eldől, belepuffan a porba.

— Ez teljesen bele van rohadva — lihegi, aztán köp,

meg káromkodik, meg újra köp.

— Várjatok csak! — kiabál Veres. Belekapaszkodik a csigába és a talpával rugdosni kezdi a peremet. A szűrő a harmadik rúgásra megmozdul, a negyedikre kicsit megbillen. Száll a por.

— Jó lesz! — üvölti Haraszti.

Űjra kezdi. Most már Haraszti is hozzánk jön, a köte-, let fogja.

— Hó-rukk! — kiáltja Veres, közben maga is húzza, emeli föl a szűrőt, két kézzel markolja a kötelet. A súlyos fémhenger néhány centire megemelkedik.

— Oké! — vigyorog Veres, és két kezét a magasba emeli. mintha gólt rúgott volna. Hujj, de most meg felénk lendül a szűrő, önkéntelenül is rántunk a kötélen. — Vigyázz! — ordít Haraszti, és majdnem elengedi, pedig akkor aztán nézhettünk volna. Tuza. meg énköztem zúg el a hatalmas vasdarab, mögöttünk nekicsattan az oszlopnak. aztán vissza. Na. most kapunk a fejünkre egy akkora koromesőt, hogy tényleg a pokolban érezhetjük magunkat, ahova ebben a pillanatban mindent és mindenkit kívánunk. Szóval, dől ránk a por. a szűrő meg himbálódzik, Haraszti ordít — Ereszd le! — Veres elkapja a kötelet, megpróbálja valahogy visszafogni. Csak nehogy ő is a fejünkre potyogjon.

A szűrő gyorsan süllyed, mikor leér. egyszer még jól felborzolja a port.

Egymásra nézünk. Ami azt illeti, nem vagyunk kifejezet1 ten kívánatos fickók.

Tuzát nézem, ahogy kövéres arca kibontakozik a leszálló porfelhőből. Liheg, de látom, hogy a fogaival próbálja szűrni a port. A lecsurgó verejték egy tiszta vonalat húz a képére.

— Nem elég neked ez,

•még nikotin is kell!.— kiabálja Veres, aki látja, hogy Haraszti rágyújt egy Fecskére, de aztán ő is hóna alá dugja a kesztyűjét, és vész Haraszti dobozából.

— Gyerekeic. kocsira dobjuk és szedelőzködhetiink — fújja ki a füstöt Haraszti. — Mára elég volt.

Én fogom a kocsit, a többiek meg rábillentik a szűrőt. Tuza még a szerszámtáskáját is rádobja, ne billegjen rajta a vashenger.

Ahogy lassan tolom a kocsit, a többiek mellettem jönnek porosán, olajosán, fáradtan, Veres vigyorogva megkérdezi :

— Tudjátok, minek örülök a legjobban?

Tuza kérdez vissza: 1

— Na, minek?

— Hogy apánk holnap mekkorát fog lesni, ha meglátja. hogy nélküle is le tudtuk szedni a szűrőt.

— Hagyd csak — legyint Haraszti. — Lehet, hogy még höbörögni is fog — mondja, és röhögni kezd.

De erre már mi is röhögünk.

Egészen a műhelyig csak röhögünk, meg a szénport köpjük.

Molnár Pál j