Népújság, 1976. augusztus (27. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-29 / 204. szám
Jó Fejedelmem, Prózai köznap Déli verőjén Jöttem elébed, Nézni az arcot, Látni a házat, Ablakot, azt a Szűk kikönyöklőt, Honnan a tengert Majdnem elérted, S hallani vélted, Mit morog olykor Néked a Márvány- Tenger a kéklő, ./Fürge habokban, Es igyekeztem Hinni, hogy itt majd, Ebben a házban Azt a Rodostót Látom, ahonnan Szálltak a vágyak . Messzire, írta Zágoni lélek Bús erejével, Sírta deákod, Hogy van az élet, Száz mozaikját Még millióvá Tördeli szét az Állhatatosság — Mert mi a rabság? Állapot, irtó, Elnehezült sors, Melyben a lélek Béna reménye Visszafelé húz Mindig, a múlttól Kérdi-kutatja, Mit, hogyan is tett Volna, ha jobban Tette, tehette Volna a jellem? Jellem? A rabnak Jelleme is van? Tisztelik érte? FARKAS ANDRÁS: Rodostói óda Talpasok izzdit, Jó Fejedelmem, Kései sarja Félre ne értsd, én Járom az utcát, Kései korból Nézem a tengert Jöttem, e kornak Ebben d tűző, Más a világa, Déli verőben, Mái eszemmel Majd kikutatnám Én sose lettem Múzeumunltat, Volna Rodostó Azt a szemérmes Rabja, lakója, Házat, ahol még És zavaromban Épen, egészen Most is a nagyság, Látni sötétlő Áldozat és hit Szép lobogódal! Kínjait érzem Címered is szép, Rámkeseregni Lendületet hord! Itt, a teremben! Mégis — a vándor Mennyire hittél? Másvalamit várt! Mennyire bíztál? Szűk az egész ház Mennyire tudtad És levegője Érteni néped? Áporodott is! És a koron túl Nem nyikorogimk Még hova láttál, Most fel a lépcsők, Hogy beleálltál Szél se lobog fel, Abba a fáradt Hogy magyarázza, Sorsba, amelyből Mekkora kín volt Elhuzakodni Szárnyaszegetten Már lehetetlen Semmire menni, Volt? Ma se lenne S nincs meg az élő Válasz a válasz, Mozdulat itt már Bárha keressük, Visszaölelni, Mit, mire tettél? — Még csataképek Rajza köszön rám, Német a festő, Német az Írás, Német a vers is, Mert a papírlap, Melyre a hősi, Régi csatákról Véste a művész Egykori rajzát, Nem magyarul szól. Mányoki Ádám Képe figyel rám Es Icarabélyok Alszanak untán, Néznek elébem Holtan, az árvák Régi szemérmét Adva e késő Látogatásnak. Egy nemes élet Külseje nem sok, Mert ami hasznot Adhat a málló, Tarka szerencse, Annyit el is vesz — És le, vezérlő, Nagy Fejedelmem, Mindened adtad, Ennyi szobáért! Hangulatomnak Vége. A napfény Szerteröpíti Fátyolos álmom, Jönne mezítláb Egy pici gyermek, Marka lehull rám, Kellene tőlem Pénz. Figyelem még, Két szeme szinte Szúr, kutat engem, És nem adok, mert Adtuk, amink volt, Rabnak a sast, hogy Nőne erővé! Rodostó, 1976. aug. Törékeny hobbi. Több mint húszezer lepkét gryűjtött össze a 39 éves nyugatnémet Hasso von Bredow, és sikeresen tenyésztette a tőként egzotikus fajokból álló gyűjteményt — a fürdőszobájában. Érdekes hobbi a lepkegyűjtés, hiszen színpompájuk és formagazdagságuk miatt sok örömet okoznak a gyűjtőnek. Tanulmányozásuk azért is érdekes, mert átalakulásuk megfigyelése — amint a visszataszító hernyóból bájos lepke lesz — egészen különleges élmény. Feltűnő színeik ellenére sok lepkefaj bámulatosan illeszkedik a környezetébe. Legismertebb példa erre az Indiában honos levélutánzó lepke: összecsukott szárnyainak fonákja mind színezetében, mind rajzolatában oly megtévesztően hasonlít egy falevélre, hogy még a legtapasztaltabb szemű természetkutató is csak nehezen különbözteti meg a falevelet az állattól. Más lepkék szárnyainak rajzolata gyakran rozsdafoltot, levélerezetet, rágásnyomot utánoz. Gyorsított tanulás Századunk embere joggal elvárja a technikától, segítse hozzá, hogy a lehető legrövidebb idő alatt a legtöbb ismeretanyagra tegyen szert. A gyorsabb, könnyebb és hatékonyabb tanulási — főleg nyelvtanulási — módszerek egész sora van már forgalomban. A türelmetlen tanulók részt vehetnek a laboratóriumok programozott oktatási formáiban, az audiovizuális módszereket is alkalmazó intenzív tanfolyamokon, a szuggesztopé- dia pszichológiai módszerét használó „játékos” tanfolyamokon és sok más oktatásban. A nyelvtanulókat többnyire az a módszer érdekli, amellyel a hagyományos, több éven át tartó oktatás üresjáratait elkerülhetik. Az audiovizuális oktatásban a cél a hangosított szöveggel kísért álló- vagy mozgóképek szemre-fülre való ráhatásának a kihasználása. Legalább ötszöri „visszacsatolást” kell végrehajtani egy- egy témánál, hogy az ismeretanyag megfelelően rög. ződjék. Sok pedagógus véleménye szerint a nyelvek intenzív tanulásánál nincs feltétlenül szükség audiovizuális — tehát a hallásra ég a látásra egyaránt építő — oktatási formára, jól megfelelnek az audio-orális — a magnószalagos hangtechnikában rejlő lehetőségeket messzemenően kihasználó — módszerek is (ez természetesen egyénektől függő kérdés is). Egy angol cég ennek alapján építette fel „Flexilab” elneyezésű, teljesen tranzisz- torizált készülékekkel rendelkező, kazettás magnószalagokat használó nyelvoktató rendszerét. Segítségével 39 mintegy 40 tanulóval foglalkozhat egyszerre a tanár, Bd megfelelő, előre kidolgozott program alapján végezvén az oktatást. Az egyes készülékek közti vezeték nélküli összeköttetés nagy költséggel kiépített laboratóriumi helyiség nélkül is lehetővé teszi az audio-orális oktatást. A férfi óvatosan visszafordult és látta, hogy az alacsony, tömzsi ember még mindig követi. Most már nem lehetett kétsége: akar tőle valamit. Szíve szaporá- zott. A sarkon befordult. „Ha utánam jön, követ” — gondolta. Az idegen feltűnt. „Egy elhanyagol tabb helyen elkap. Rám ordít, oldalba lök a pisztollyal, a feleségem pedig majd megkérdezi: Fiacskám, mi az ott az oldaladon, az a kék folt? És nem fogja elhinni...” Szaladni kezdett. Az első ke- . resztutcánál befordult. Futott egy keveset, aztán belépett az egyik sötét kapualjba. Egy pillanatig nem látott semmit. A sorban álló három kuka lassan formálódott előtte... „Igen, ez lesz a helyes! Mögéjük kuporodok. Itt nem keres! Miből is gondolná? Jaj, hogy reszketek!... Gyilkolni fog! Gyilkos! Gyilkos! Hopp, lépések!” Meghűlt a vére. Érezte, elhidegül a homloka. Valaki bejött a kapun. Egy siheder. Az udvaron egy lánynak kiabált, majd a lépcsőházban eltűnt. A kukák mögött a férfi várt. Szeme megszokta a félhomályt. Az órájára pillantott, negyedórája kucoroghatott Minden átmenet nélkül józan hullám indult benne. „Nem is engem követett. Véletlen, hogy egy irányban jöttünk. Mit is akarna tőlem? Csak az életem van, meg egy kevéske -zsebpénzem. Mért hiszem, hogy a világ közepe vagyok, hogy okvetlen az én életemre tör valaki... Ugyan! Ki volna olyan . ostoba, hogy miattam Asperján György : Mire a torkodig ér veszélyeztesse a szabadságát, az életét!... Emberölésért akasztás jár. Bizony-bizony. Ej, de ostoba is vagyok”. Félelme elpárolgott. Kilépett az utcára. Néhány fiatal jött nevetgélve. „Milyen kedvesek!” — sóhajtott. Cigarettát kotort elő, rágyújtott és átballagott a másik oldalra. Kellemes szomorúsággal sütött az őszi nap. Egyszerű lett minden. De tudta, újból jelentkezik az a kellemetlen érzés és nem lesz menekvés. Úgy kezdődött, hogy egyszer a moziban attól rettegett, valaki a fejére vág, vagy kellemetlen megjegyzést tesz és neki védekeznie kell. Válaszolnia, mert nem maradhat mások előtt szégyenben. Erre a másik pofon vágja. Én neki vissza kell adnia... Fegyelmezte magát, mégis képtelen volt a moziban maradni. A nézők lábán tapodva ki- verekedte magát. A felesége nem tudta eltalálni, mi történt. Értetlenül követte. Az utcán nekidőlt a falnak. — Mi bajod van? — kérdezte az asszony. — Rosszul vagy? Nem válaszolt. Ezután mindig az utolsó sorba vett jegyet, a vendéglőben a sarokba ült, általában olyan helyet választott, ahol védhette magát. De a félelem nem csöndesült. Arra gondolt, ez betegség. Elment az orvoshoz. Magas, vörhenyes arcú ember volt, Gyanakvóan nézegetne, amikor elmesélte a baját. — Hát igen, igen... — sokat sej- tetően vizsgálgatta. Kis kalapácscsal ütögette a térdét, egy tükrös szerkezettel a szemébe nézett. — Más panasza? — Nincs kérem, csak ez. — Nahát, legyen nyugodt. Magának nincs baja! Az égvilágon semmi. A családi élete rendezett? Igen, gondoltam, hogy minden rendben van. Nézze, maga fáradt. Pihenjen. — Kérem, én fizikailag nem vagyok fáradt. — Nem is úgy értem. Valami kimerült magában, azért van az a kis kihagyás... Mondja, éjszakánként nem szokott arra ébredni, hogy hideg mind a két lába? Nem szokta súlyosnak érezni magát? — Mélyen alszom, mélyen, mint egy kútban. — Ne gondoljon semmire, csináljon úgy, mintha nem volna semmihez semmi köze és meggyógyul — mondta az orvos és fáradtan mosolygott. A férfi úgy érezte, megkönnyebbült, hiszen semmiség, ami vele történt. Egy kis kihagyás. A tthon expresszlevél várta. A '*■' főnöke írt. Gyanúsnak találta. Holnap kiküldetésbe ment volna, és most hívatja a főnök. Nem szokás ez a vállalatnál. És belévágott, mért kell megjelennie a főnöke előtt. A múlt héten néhány kollégával szidták a főnököt, ö nem, csak éppen a többiekkel volt. Elekor benyitott a főnök, dühösen végigmérte őket és őhozzá fordulva azt mondta: — Kolosvári, nincs jobb dolguk? Forgatta a levelet és biztos volt benne, hogy holnap kirúgják. Nem a felmondástól félt, hanem a megaláztatástól. A főnök majd lehordja, lehülyézi, ő pedig csak áll tehetetlenül és nem üthet vissza... Homályosan érezte, ezek a sötét gondolatok nem helyesek. Egyébként is, a főnök nem haraggal beszélt vele, hanem viccelődve, hiszen tegeződtek. Sőt, néhány aktuális viccet is elmondott. „Ostobaság ez így — gondolta. — Én megbecsült ember vagyok. Vittem valamire az életben. Melós voltam; aztán mérnök lettem... Számítanak rám, a tapasztalatomra, az eszemre. A kollégák maguk közé fogadtak. Nekik csak Feri vagyok. Esetleg el is válhatnék ettől a megkopott asszonytól és elvehetnék egy fiatalt. Hányán ácsingóznak rám, szép nők is. De én nem! Játszom az erkölcsöset! A képmutatót! Bizony azt! Ha volna eszem, megragadnám az első alkalmat. De én sohasem teszem, amit gondolok, amit szeretnék, hanem rafinált gúzsba kötöm magamat. A magamba nyelt, ki nem élt vágyaim ölnek meg. Mindig példát akarok adni! Di kinek és minek?! Ki követ engem?! Ki tart jónak és rossznak!!!? Senki! A mindenki gyakorlata által megszentelt módon kell élnem és megszűnnek félelmeim”. M indez komolyan és bölcsen hangzott De hiába nyugtatta magát. Félelme tovább fertőzte. Vacogott és remegett. A felesége ágyba dugta. Forró teával itatta. Reggel nyúzottan ébredt. Eszébe jutott, hogy meg kell jelennie a főnöke előtt és érezte, elfehéredik valami benne. A főnök kedvesen fogadta: — Nos, mit mondott az orvos? — Semmit, semmi különöset. — Ne haragudj, hogy levelet küldtem, de tegnap, miután elmentél, jelezték, hogy ma jön a küldöttség. — Értelek, természetesen i— mondta a férfi, de a főnöknek egy szavát sem hitte. — Úgy látom, nem érzed jól magad. — Kicsit gyenge vagyok... mint egy vajúdó asszony... mint egy... mint egy... — írasd ki magad és pihenj. Sokat dolgoztál az utóbbi időben. A férfi hazafelé átgondolta a helyzetet: „Világos minden. így akarnak tőlem szabadulni. Szerencsétlenné tesznek”. Az egyik utca sarkán a kocsmából egy magas részeg férfi lépett ki. Majdnem fellökte. — Nem tud vigyázni? — Te, agyoncsaplak! — mondta a részeg. A férfi mindenről megfeledkezve a részegnek ugrott. A mentőben tért magához. — Nincs baj — mondta az orvos. — Csak bordatörés. A férfi behunyta a szemét és úgy érezte, boldog. ÍVWW^WWWVW\A /VVVWVVVVVWArtVVVWAWWVVWWV»WWWW/VVWVWWWVWVVWWVWVVVVWAWV\\WWA\W^
