Népújság, 1976. augusztus (27. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-03 / 182. szám

labdarúgó NB III. Változások a Hatvani Kinizsiben f A Heves megyei labdarúgó- bajnokság 1975—76. évi győztese, a Hatvani Kinizsi a bajnokság befejezése után még négy leve­zető edzést tartott, s ezt követő­en két hét pihenőt kaptak a játéko­sok. Ebbői jutalmul egy hetet a Balaton mellett töltöttek el a Kinizsi-labdarúgók, akik július 12-én kezdték meg a felkészülést heti hat edzéssel. Az első csa­pat keretében jelentős változá­sok történtek. Mint ismeretes, Burján Géza az Egri Dózsába igazolt. Pócs Ferenc és Lénárt Tibor katonai szolgálatra vonult be, így ők a közeljövőben pi­ros-fehér színekben játszanak, az ifjúsági csapatból számításba vett Endrész Pál pedig az FTC játékosa (lett. Nemcsak mentek, hanem szép számban jöttek is játékosok az újonc NB III-as csapathoz. A Bp. Vasasból iga­zolták le Takács Pált, aki ko­rábban az Egyetértésben is vé­dett. A Kinizsi játékosa lett még a középpályás Nyéki Ferenc (Salgótarjáni KSE), a beállós Gulyás István (Kecskeméti SC), a középcsatár Horváth Ferenc í Bp. Építők), a balszélső Kovács Gyű'a (Bp. Postás), a csatár Tóth András (Karosi TSz SK) és a honvédségtől történt lesze­relés után visszaigazolt Kiss Csaba, akit a középpályán vesz­nek számításba. A Hatvani Ki­nizsi 22-es kerete jelenleg így fest: Takács, Vajda és Varga L. kapusok, Szekeres, Konkoly, Gulyás, Ludvig, Mészáros, Tóth I.» Varga I., Bar any i, Kővágó, Szabó, Bóna, Nyizsnyí, Horváth, Patai, Kerek, Tómács, Kovács. Tóth A. és Kiss Cs. mezőnyjá­tékosok. Ez a keret minden bi­zonnyal bővül majd. mert a ka­puvédő Aradi György (MÁV HAC) igazolása folyamatban van. A Kinizsi edzéseit látogat­ja Dombi István, az Apci Vasas kitűnő középhátvédje is, akinek átigazolásához egyesülete nem járult hozzá, ezért csak a fél­éves kivárási idő eltelte után igazolható át. A csapat vezetőitől megtud­tuk azt is, hogy az első három előkészületi mérkőzésen bizta­tóan játszott a gyári gárda. Elő­ször a Selypi Kinizsi otthonában léptek pályára, ahol Horváth 2, Szabó, Pgtai és Kerek góljaival 5:l-re nyertek, majd a Jászbe­rényi Vasas látogatott Hatvanba. A Kinizsi kitűnő támadójátékkal 7:0-ra győzte le ellenfelét. Patai volt a legeredményesebb, aki négyszer talált a herényiek ka­pujába. Az Aszódi Spartacus pe­dig 3:1 arányú vereséggel tért haza Hatvanból. Az említett mérkőzéseken az újonnan iga­zolt játékosok közül Takács, Horváth, Gulyás és Tóth A. tűnt ki. Változás történt az edzői po­zícióban is. Kristyán István, aki öt éven át edzősködött a Kini­zsinél, a bajnokság befejezése után arra kérte a sportköri ve­zetést, hogy társadalmi megbí­zatás*! miatt mentsék fel edzői tisztsége alól. Az első csapat felkészítését az új edző megér­kezéséig még vállalta. Augusz­tus 3-tól már Szimcsák István, az MTK egykori válogatott csa­tára irányit ja a felnőtt gárda edzéseit. Az új edző megtekin­tette a Kinizsi előkészületi mér­kőzéseit is. Az ifjúsági gárdával Kovács Imre, a tartalékokkal Szénái László, a serdülőkkel pe­dig Sárközi György foglalkozik. (Sz. j.) Csak röviden SBTC—Egri Dózsa 6:3. .(3:3) Előkészületi labdarúgó-mérkő­zés (Eger, V.: Várkonyi. Szerdán augusztus 4-én 16.30 órakor az I. ligás kuvaiti Yermook lesz az egri lila-fehérek vendége. * Megyei sakk CSB-mérkőzések: Heves—Tarnalelesz 3:9. A GYESE —Bélapátfalva találkozóra a Sorsolás A megyei labdarúgó-bajnokság tavaszi fordulój a I. forduló, augusztus 8.: Átány—Gáspár SE, Recsk— Bélapátfalva. Egercsehi— Selyp, Heves—Besenyőtelek, j Rózsaszentmárton—Hort, Apc —Kál-Kápolna, Petőfibánya —Sirok. No vaj—Tárnáméra. MÁV HAC—GYESE. II. forduló, augusztus 15.: GYESE—Novaj, Tárnáméra —Petőfibánya, Sirok—Apc, Kál-Kápolna—Rózsaszent­márton. Hort—Heves, Bese­nyőtelek—Egercsehi, Selyp— Recsk, Bélapátfalva—Átány. Gáspár SE—MÁV HAC. III. forduló, augusztus 21.: Átány—Selyp, Recsk—Bese­nyőtelek. Egercsehi—Hort. Heves—Kál-Kápolna. Rózsa­szentmárton—Sirok, Apc— Tamaméra, Petőfibánya— GYESE, Novaj—MÁV HAC, Gáspár SE—Bélapátfalva. IV. forduló, augusztus 29.: Novaj—Gáspár SE. MÁV HAC—Petőfibánya. GYESE— I Apc, Tamaméra—Rózsa­szentmárton, Sirok—Heves, Kál-Kápolna—Egercsehi. Hort—Recsk. Besenyőtelek— Átány. Selyp—Bélapátfalva. 1 V. forduló, szeptember 5.: Átány—Hort, Recsk—Kál- Kápolna, Egercsehi—Sirok, Heves—Tamaméra, Rózsa­szentmárton—GYESE, Apc— MÁV HAC, Petőfibánya— Novaj. Gáspár SE—Selyp, Bélapátfalva—Besenyőtelek. 1 VI. forduló, szeptember 12.: Petőfibánya—Gáspár SE, No­vaj—Apc, MÁV HAC—Ró­zsaszentmárton. GYESE—He­ves, Tamaméra—Egercsehi. Sirok—Recsk, Kál-Kápolna— Átány, Hort—Bélapátfalva, Besenyőtelek—Selyp. VII. fordulö„szeptember 19.: Átány—Sirok. Recsk—Tárná­méra. Egercsehi—GYESE, Heves—MÁV HAC, Rózsa­szentmárton—Novaj. Apc— Petőfibánya. Gáspár SE—Be­senyőtelek. Selyp—Hort, Bél­apátfalva—Kál-Kápolna. Vili. forduló, szeptember 26.: Apc—Gáspár SE, Petőfi­bánya—Rózsaszentmárton, Novaj—Heves. MÁV HAC— Egercsehi, GYESE—Recsk, Tamaméra—Átány. Sírok— Bélapátfalva, Kál-Kápolna— Selyp. Hort—Besenyőtelek. IX. forduló, október 3.: Átány—GYESE. Recsk— MÁV HAC. Egercsehi—No­vai. Heves—Petőfibánya, Ró­zsaszentmárton—Apc, Gáspár SE—Hort, Besenyőtelek— Kál-Kápolna, Selyp—Sirok, Bélapátfalva—Tamaméra. X. forduló, október 10.: Rózsaszentmárton—Gáspár SE, Apc—Heves, Petőfibá­nya—Egercsehi, Novaj— Recsk, MÁV HAC—Átány, GYESE—Bélapátfalva, Tár­náméra—Selyp. Sirok—Bese­nyőtelek. Kál-Kápolna—Hort. XI. forduló, október 17.: Átány—Novaj, Recsk—Pető­fibánya, Egercsehi—Apc, He­ves—Rózsaszentmárton, Gás­pár SE—Kál-Kápolna, Hort —Sirok, Besenyőtelek—Tár­náméra, Selyp—GYESE, Bél­apátfalva—MÁV HAC. XII. forduló, október 24.: Heves—Gáspár SE. Rózsa­szentmárton—Egercsehi. Apc —Recsk, Petőfibánya— Átány, Novaj—Bélapátfalva, MÁV HAC—Selyp, GYESE— Besenyőtelek. Tamaméra— Hort, Sirok'—Kál-Kápolna. XIII. forduló, október 31.: Átány—Apc. Recsk—Rózsa­szentmárton. Egercsehi—He­ves. Gáspár SE—Sirok. Kál- Kápolna—Tamaméra. Bese­nyőtelek—MÁV HAC, Selyp —Novaj. Bélapátfalva—Pető­fibánya, Hort—GYESE. XIV. forduló, november 7.: Egercsehi—Gáspár SE. Heves —Recsk, Rózsaszentmárton— Átány, Apc—Bélapátfalva, Petőfibánya—Selyp Novaj— Besenyőtelek, MÁV HAC— Hort. GYESE—Kál-Kápölna. Tamaméra—Sirok. XV. forduló, november 14.: Átány—Heves. Recsk—Eger­csehi. Gáspár SE—Tamamé­ra, Sirok—GYESE Kál-Ká­polna—MÁV HAC, Hort— Novaj, Besenyőtelek—Petőfi­bánya, Selyp—Apc, Bélapát­falva—Rózsaszentmárton. XVI. forduló, november 21.: Recsk—Gáspár SE. Egercse­hi—Átány. Heves—Bélapát­falva. Rózsaszentmárton— Selyp. Apc—Besenyőtelek, Petőfibánya—Hort, Novaj— Kál-Kápolna, MÁV HAC— Sirok, GYESE—Tamaméra. XVII. forduló, november 28.: Átány—Recsk, Gáspár SE—GYESE, Tamaméra— MÁV HAC, Sirok—Novaj, Kál-Kápolna—Petőfibánya, Hort—Apc. Besenyőtelek— Rózsaszentmárton, Selyp— Heves, Bélapátfalva—Eger­csehi. vendégcsapat nem állt ki. A baj­nokság állása: 1. GYESE 56,3, 2. Eger 44.5. 3 Tarnalelesz 33,5, 4. Bélaoétíalva 32.5, 5. Heves 23 ponttal. • Augusztus 3-án, kedden 9.30 órai kezdettel kibővített sport- bizottsági ülést tart Egerben az, SZMT testnevelési és sportbizott­sága. Napirendén tájékoztató hangzik el az első félévi mun­káról, a második félévi munka­tervről, majd ismertetik a szak­maközi megyei döntő előkészí­tésével és megrendezésével kap­csolatos tudnivalókat. * A csehszlovákiai Nagysároson kupamérkőzésen vettek részt az Egri Spartacus tekézői. A szlo­vák felkelés évfordulója tiszte­letére rendezett versenyen hét csapat mérte össze erejét — közöttük a kassaiak I. osztályú együttese is —, s a torna nagy egri sikereket hozott. Csapatver­senyben az Egri Spartacus az első helyen végzett, s. így egy évig a kupa védője lett. egyéni­ben pedig az egri Hegyi 445 fával a második. Székhegyi pe­dig 438 fával a harmadik helyen végzett. Az egri járási nyári kupa lab­darúgó-mérkőzések eredményei: Erdőkövesd—Istenmezeje 1:1. Si­rok—Mikófalva 15:0, Nagyvisnyó —Bekölce 3:0, Verpeléti-Andor- naktálya 2:0 * A MÁV HAC lövészei ebben az évben is részt vettek a Nógrád Kupa lövészversenyen Salgótar­jánban, ahol Racsek Ernő a 60 lövésés fekvő sorozatban 334 kört Erki László pedig 565 köregysé- get ért el. • Augusztus 6-án, pénteken 10 órakor Egerben. az Egri Járási Hivatal riágytanácstermében ér­tekezletet tart a Heves megyei Labdarúgó Szövetség. Az érte­kezleten a megyei bajnokságban részt vevő csapatok szakosztály- vezetőinek. edzőinek, a járási és városi labdarúgó-szövetségek vezetőinek és a járási-városi sportfelügvelőségek vezetőinek megjelenésére feltétlenül számí­tanak. Gyöngyösi Spartacus—Sasaha- lom 4:3 (1:0). Nyári Totó Kupa labdarúgó-mérkőzés. Sashalom, 300 néző. V.: Harc'zmann. G.: Sipos. Ferenc. Gábor. Szabó, il­letve Ridács. Kelemen. Rédei. A Pesti-csoport végeredmény táb­lázatán a Gy. Spartacus 5 pont­tal a 3. helyen végzett. CZUCZOR JÁNOS húsboltvezető, kiváló dol­gozó, 48 eves korában el­hunyt. Temetése augusztus 3-án, 17 órakor lesz a verpeléti temetőben. Az ÁFÉSZ igazgatósága, szakszervezeti bizottsága 1. KOMÉP—Szfv. MÁV 2 0:1 2. AURAS—Láng 2 1:3 3. Z. Dózsa—Bauxitb. 2 1 :4 4. Répcelak—MOTIM x 2:2 5. Schönherz—Ajkai b. 1 3:2 6. Szigetvár—Mázasz. x 2:2 7. Sashalom—Gyöngyös 2 3:4 8. Vác—Lehel 1 2:0 9. Szentes—KTE 1 3:2 10. Jánosh.—Szegedi D. 2 0:1 11. Hódmezőv.—Kalocsa 1 6:0 12. Rakamaz—Kazincb. 2 1:4 13. Martfű—DMTE 2 1:7 + 1 14. Aluminium—PÉT 1 2:0 A Totó nyereményei: 13+1 ta­lálat (1 db)— 904 334 Ft, 13 talá­lat nem volt, 12 találat (161 db) = 2 733 Ft, 11 találat (2 820 db) = 156 Ft, 10 találat (17 334 db) = 38 Ft. APRÓHIRDETÉS ajllas Felvételre keresünk gépkocsi­parkoló díjbeszedőket. Eger Város Tanácsa Mélyépítő és Városgondozási Üzem. Eger, Homok u. 26. sz. Az egri Ho Sí Minh Tanárképző Főiskola felvesz villanyszerelő szak­munkást és segéd­munkásokat. Jelentkezni személyesen a főiskola gazdasági igazgatóságán lehet. Egri 2 szoba-össz­komfortos csebok- szári lakásomat bel­városi hasonló, eset­leg félkomfortosra cserélném. ,^Csz” jeligére az egri hir­detőbe. 2 szobás komfor­tos belvárosi I. emeleti lakásomat elcserélném 2 vagy 2 és fél szobás össz­komfortosra III. emeletig Lehetőleg a belvárosban. ^Au­gusztusi csere” jel­igére az egri hirde­tőbe. Elcserélném taná­csi komfortos, ker­tes földszinti, kis­pesti Vekerle-tele- pi 2 szobás lakásom 1 szoba-összkom­fortos egriért strand környékén. .»Sür­gős” jeligére az eg­ri hirdetőbe. Belvárosi másfél­szobás komfortos lakájomat elcserél­ném hasonló csebok- szárira. Válaszokat levélben „Mind­kettő tanácsi” jel­igére az egri hirde­tőbe. Jó állapotban le­vő 850-es Fiat 1H rendszámú sürgő­sen eladó. Eger, Pa- pay Sámuel ,u. 4. Szabó.________________ _ 4 03-as Moszkvics eladó. Andornaktá- lya, Üj Élet út 46. IG rendszámú Fiat 128-as eladó. Eger, Kolozsvári út 31. 300 km-t futott Simson Schalbe mo­torkerékpár eladó. Érdeklődni: Makiá­ron a vendéglőben. VEGYES JARMO IS-es Zsiguli jó állapotban 50 ezer Ft-ért (kp) eladó. Faragó István Ecséd, Szabadság u. 23. Most vizsgázott 1500-as Polski Fiat jó állapotban eladó. Csorba József. Szű­csi, Felszabadulás u. 13. 50 W Sommer erő­sítő hangfaltal el­adó. Eger, Pápay Sámuel u. 2. IH. 1. Előnevelt csirke kapható Eger, Iglói u. 1. HAZASSAG 63 éves nyugdíjas özvegyember meg­ismerkedne házas­ság céljából 55 éves kortól otthont sze­rető házias nővel, aki vidéki házamba jönne. „Megtalálni teged” jeligére az egri hirdetőbe. 62 éves magányos nyugdíjas, dolgozó férfi házasság cél­jából megismerked­ne korban hozzáillő magányos, becsüle­tes nővel, aki ott­honomba jönne. ..Komoly szándék” jeligére az egri hir­detőbe. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk SZARVAS JÁNOSNÉ temetésen megjelentek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Hirdessen a Népújságban! Heves és Vidéke ÁFÉSZ szakképzett boltvezetőt keres az átányi 1. sz. vegyes iparcikk­boltjába. Bérezés: kollektív szerződés szerint. Jelentkezés: Heves, Tanácsköztársaság tér 16. Telefon: 10. 240 Ft-OS 4R0N MOST MEGVÁSÁROLHATÓ AZ AUTÓSBOLTOKBAN ES SZERVIZEKBEN. NYUGODTAN AKAR AUTÓZNI7 HASZNÁLJA AZ AFIT-IIV BIZTONSÁGI OVET! Eger—Gyöngyös vidéki Pincegazdaság palackozóüzemeibe és göngyölegtelepére targoncavezetőket keres (elvételre­I Bővebb felvilágosítást a pincegazdaság központjának munkaügyi és bérosztályán kaphatnak. Eger, Széchenyi u. 3. Az Egyesült Jászsági ÁFÉSZ Jászberény, (Ady E. u. 22.) pályázatot hirdet a jászárokszállási II. o. Eszpresszó szabadkasszás egységébe, üzletvezető és helyettesi munkakörök, továbbá a jászárokszállási cukrászüzemébe üzemvezetői munkakör betöltésére. Pályázati feltételek: az 5 1972. Bk. M. sz. rendeletté-.- foglaltak szerint. Pályázatokat: a szövetkezet kereskedelmi főosztályán kérjük benyújtani. Meg tart a nyár, mégis más az ár NYÁRI VÁSÁR a füzesabonyi ÁFÉSZ Ruházati Áruházában augusztus 2-től 14-ig ( INGATLAN Háromszobás csa­ládi ház beköltöz­hetően Eger, Május 1. út 36. szám alatt eladó. Érdeklődni: 17 óra után, szom­bat, vasárnap egész nap.

Next

/
Thumbnails
Contents