Népújság, 1976. augusztus (27. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-20 / 197. szám

A boldog pillanat előtt és után Amikor Tímeát és Anitát megláttam... Ok, hárman. Első emelet, szülészet. A folyosón, tiszta, fertőt- lenítőszagú csend, nyuga­lom. Néha megbontja ezt a rendet a lift monoton zúgá­sa és az elsuhanó, vakítóan fehér köpenyes nővérek tré- cáelése, a fapapucs koppa- nása. Aztán újra valami furcsa neszezés, csoszogás hallatszik messziről. Szőke, törékeny asszonyka jelenik meg a folyosó végén, kicsit görnyedten, nehéz terhét ci­pelve. Az út felénél megáll, a szék karfájába kapaszko­dik, arca megrándul, majd újra széppé simul. És ismét aprókat lépdelve elindul. Észrevesz, de kamaszos da­cossággal elfordítja a fejét. Mintha röstellné előttem a meg-megújuló fájdalmát. Vajon mire gondol a véget nem érő séta közben? BÁTRÁN, ÖRÖMMEL.;; — Láttam,’ hogy figyel, és azt is leolvastam az ar­cáról, hogy sajnál. Hama- I rosan vége lesz ennek a fájdalomnak. Pontosan erre 1 és az utána következő bol­dog pillanatra gondoltam, amikor megszólított. Azért örülök, hogy beszélgethe­tünk, mert olyan magányos­nak érzem magam, és beval­lom, egy kicsit félek is. Dél­ben kezdődött az egész, az­óta sétálok le, s föl. Igaz, szívesebben aludnék, vagy pihennék az ágyon, de meg­értem, hogy ilyenkor nem lehet. Nagyon készültem er­GYERMEK á nagyobb testvér, s a szülő, idős em­ber. a támaszt kínáló isme­rős vagy ismeretlen, az érzel, mek kötötte emberpár a társ kezét keresi. Talán léphet­ne, haladhatna mindegyikük kezük összekulcsolása nélkül is, de úgy érzi. hiszi, s ta­pasztalja, jobb, biztonságo. sabb, meghittebb, ha kezük kapcsolódik. Nemcsak fizikai összetartozást tanúsít a má­sikért a másik után kinyúló kéz. hanem lelki, idegi meg­nyugvást is ad; tartozunk, kötődünk valakihez. Túlzás-e átplántálni a jelkép mondan­dóját a társadalom bonyolult terepére, s feltételezni. ott sincs máskülönben? Aligha rugaszkodunk el a realitások­tól, ha ezt tesszük. A társa­dalom fejlődésének logikája vezet el a két alapvető ősz. tály kezének mind erősebb összefonódásáig, a munkás— paraszt szövetség természe­tességéig. Vannak e szövetségnek ün­nepi, látványos pillanatai, mint a mai nap is. Alaptör­vényünk, az ■ Alkotmány mondja ki, rögzíti ezt az ösz- szetartozást, a munkásosztály vezető szerepét, a munkások és parasztok hatalmát. Mégis, hisszük, a legfontosabb tör­vény betűinél is mélyebben ivódott tudatunkba a közna­pi tapasztalat. Ezerféle ki­sebb és nagyobb ismeret, bi­zonyíték arról, hogy ez a szövetség él. hat. jelen van mindenütt és mindenben. Az összefogásra, a • tudatos együttcselekvésre milliónyi­an vagyunk tanúk. Igaz, a tanúságtétel formája időről időre változott. Volt, hogy ipari üzemek munkásai sze.- rélték össze rissz-rossz da­(Fotó: Szántó György) re a pillanatra, még Czeizel professzor tanácsait is meg­fogadtam, már ami a szülés előtti perceket illeti; „bát­ran, fegyelmezetten és öröm­mel kell átlépni a szülő­szoba küszöbét". Ez az első terhességem és bizony na­gyon tapasztalatlan vagyok, csak hallomásból ég köny­vekből ismerem a szülés fo­lyamatát. Gondolom, a szü­lésznő és az orvos sokat se­gít majd. De jó lenne, ha pár órával idősebb lehet­nék ... A séta közben sok minden eszembe jutott, még a Dobóban eltöltött gimna­zista éveim is, az otthoni­akra is gondoltam, biztosan nagyon izgulnak értem. Kü­lönösen a nagymamám, aki hamarosan „dédike” lesz. A munkatársnőim is, akik már kerestek telefonon a ME- ZÖGÉP-től. Persze, azért mindig Ö, — a nagy Ö —, az ismeretlen kis emberke jár a fejemben. Vajon mi­lyen lesz a nózija, a szeme, kire hasonlít majd jobban? Már gyakoroltam a nevét is. Ha kisfiú lesz, Kazinczy Ferencnek hívják majd, ha kislány, akkor Tímeának, vagy Anitának. Kazinczy Tí­mea, jól hangzik, nem? Vagy inkább Anitának nevezzem? A férjemmel úgy egyeztünk meg, hogy azt a nevet adom neki, ami éppen eszem­be jut a szülőszobán. Hóna­pokkal ezelőtt még az utó­névszótárt is fellapoztuk, s legjobban ezek a keresztne­vek tetszettek. rabokból a földekre induló gépeket. villanyvezetékeket húztak a csendben guggoló fa­lusi házakhoz, s volt az is, hogy a mezők népe rakott meg szekeret, vasúti kocsit élelemmel, igy enyhítve a városban élő munkástestvérei gondjain. , Messzire jutottunk az első lépésektől. Olykor illendőbb, nek érezzük a nagy, össze­foglaló tényeket. mint a hét­köznapi apróságokat. Való­ban. egy nemzetközi tudomá. nyos konferencián sokat mond a résztvevőknek, ha azt hallják: Magyarországon a nemzeti jövedelem évi át­lagos növekedése 1920 és 1945 között nem érte el a két százalékot, míg a másik ne­gyedszázadban 1950 és 1975 között 5,7 százalékot tett ki. Haladásunkat legfőképp még­sem anyagi gyarapodásunk igazolja, hanem emberi mél­tóságunk, jogunk korábbiak­kal össze nem hasonlítható foka. Tömegek tapasztalták és tapasztalják, hogy a két alap­vető osztály érdekeltsége a társadalmi haladás ügyében közös, céljaik egységesek, te­vékenységük eredményeinek hasznosítása nem ismer meg­különböztetéseket. Olyan tár­sadalmat formáltunk ma­gunknak. ahol minden ember számít, s nemcsak állampol­gári jogon, hanem cselekvő, szövetséges társként., testvér­ként örömben és bajban. E Otthon már mindent el­készítettem. A szekrényben „élére állítva” sorakoznak a pelenkák, a kék- és a ró­zsaszínű kabátkák, fejken­dők, kezeslábasok, megvet­tük már a kék fürdőkádat is. A szobánk újabb bútor­ral gyarapodott, egy kék- sárga-piros rácsos kisággyal. Ha meglesz a kicsi... — folytatná, de nem tudta be­fejezni a mondatot, mert az egyik nővér karonfogta, s bekísérte a szülőszobába. PISZÉK ÉS „V ESZÉKEDNEK" Nem sokkal később újsá­golta a szülésznő: Kazinczy Ferencnének két leánya szü­letett, Anita és Tímea, az egyik súlya 2 kiló 35, a má­siké 2 kiló öt deka. Hama­rosan látni fogjuk őket, de most mindhárman egy na­gyot alszanak az izgalmak­ra. A szülés után órák teltek el, aztán újra találkoztunk a boldog anyukával. — Akár két tojás egymás mellett, olyan egyformák. Pisze orruk van, erősek és már most szeretnek „vesze­kedni”. Versenyt „oákoltak” megszületésük után. Ami azt illeti, arra iga­zán nem számítottunk, hogy ketten lesznek, hiszen mind­végig egy szívhangot ész­lelt az orvos. Csak a szülő­ágyon lepődtem meg ... Ani­ta megszületése után meg­könnyebbülten engedtem el magam, amikor az orvos kicsit szigorúbban rámszólt: maradjon nyugodtan, még nincs vége! Hamarosan meg­lesz a másik kis Kazinczy is! Így aztán még a név- választás sem okozott prob­lémát. Olyan aranyosak és szépek, akár a hajasbabák. Rögtön megnyugszanak, ha a karomba veszem őket. Jaj! Most jut eszembe; gyorsan ki kell egészítenünk a gyer­mekruhatárat még egy tu­cattal, no és ikerkocsit kell majd rendelnünk. — Soha, de soha nem éreztem magam ennyire bol­dognak, mint most, hogy édesanya lettem és van két gyönyörű csemetém — mond­ta aztán még nevetve, hun­cutul hozzáteszi: — Meg is szenvedtem ér­tük, de majd „megkapják” a magukét... tudati és érzelmi hasonulást szűkebb és tágabb környeze­tünkben egyaránt meglelhet­jük. Hiszen regények, szo­ciográfiák lapjaira húzódott vissza az a keserves valóság, mely „rendet” szabott sze­gény és gazdag között, mely előírta, ki, honnét választhat barátot, párt. ki, hová jut­hat el a társadalmi elismert, ség lépcsőfokain, kinek, mi engedtetik meg, ki, kit, ho­gyan süvegeljen. szólítson, kitől, mitől féljen, miről ál­modjon, mire vágyakozzon. NYITOTT társadalomban élünk — fogalmaznak a szo­ciológusok. Meglehet. soha nem hallotta e megjelölést a gyermek, de tudja jövőjé­nek kovácsa elsősorban és döntő mértékben saját maga. Az lesz belőle, amit képessé­gei. akarata, szorgalma alap­ján elér, s nem beleszületik sorsa, holnapja megváltoztat- hatatlanságába. Szembe kell néznie követelményekkel, de ezek nem léte bizonytalan, ságát. származása meghatáro­zó jegyét tudatják vele. ha­nem azt, mit kíván és vár el tőle a társadalom. Tegna­punk. jelenünk és jövőnk alapját, a munkás—paraszt szövetséget nem az ünnepé­lyes deklaráció, hanem a mindennapos cselekvés élteti, erősíti, gazdagítja. Az így gondolkozó és dol­gát napról napra teljes szív­vel tevő százezrek érték el, hogy ma az ipar egy hónap A régi gyakorlatra még sokan emlékeznek. Az iskolaigazgatót kine­vezték, s ő aztán addig irá­nyította tantestületének ok­tató-nevelő munkáját, amíg el nem érte a nyugdíjkorha­tárt. Ez történt akkor is, ha tisztségének tennivalóival nehezen birkózott meg, ha kollégái, beosztottai vélemé­nyére nem sokat adott, azaz diktatórikusán kormányzott. Ezek után érthető, hogy igen sokan örömmel üdvö­zölték azt az 1974 májusá­ban megjelent művelődés- ügyi miniszteri rendeletet, amely gyökeres változást ígért, hiszen egyértelműen megfogalmazta a határozott időre szóló megbízatás meg­annyi feltételét. Egyszerűbben szólva: a fő­nököknek vizsgázniuk kel­lett szakmai tájékozottság­ból, felkészültségből, ráter­mettségből, vezetési ismere­tekből, érzékből és ember­ségből. Nemcsak a felsőbb szervek, a helyi tanácsok illetékesei, hanem a mun­katársak előtt is. Elkészült a járási, a vá­rosi ütemterv, s 1974 szep­temberétől megkezdődött a nagy körültekintést igénylő, a felelősségteljes munka, amelynek felén már túlju­tottak, s arra is alkalom adódott, hogy a Pedagógu­sok Szakszervezetének He­ves megyei Bizottsága ösz- szegezze és megvitassa a ta­pasztalatokat. A döntés nyitányaként mindenütt — s ez nagyón helyes! — összegző szakfel­ügyelői látogatást tartottak. Ilyenkor terítékre kerültek nemcsak az eredmények, ha­nem a javításra váró hibák is. Ezekről tájékoztatták a tanítókat és tanárokat. A munkáltatók tárgyaltak az iskolai pártszervezetek és a szakszervezeti bizottságok képviselőivel, akik írásban összegezték a direktorról al­kotott véleményüket. Ez az átgondolt javaslat jutott a nevelők elé, akik a testületi értekezleten elmondhatták saját meglátásailcat. Az országgyűlés nyári szü­netet tart, s ebből következ­ne, hogy a képviselők pi­hennek. Legalábbis, mint — képviselők, hiszen ez társa­dalmi megbízatás, ugyanak­kor azonban főfoglalkozá­alatt termel annyit, mint a felszabadulás előtt egy egész esztendőben. E tömegek al. kotása az iparosodott mező- gazdaság. a másfél évtized alatt fölépített egymillió la­kás. E tömegek mozdulnak meg, ha bárhol segítségre, támaszra van szükség, ők tel. jesítenek kommunista mű­szakot sajátjuknak tekintett nemes célokért, ők ültek a per­zselő nappalból a fülledt éj­szakába nyúló műszakban a kombájn vezetőfülkéjében, s tették ezt zokszó nélkül. MA ÜNNEPI gyűlések emelvényein^ munkás—pa­raszt találkozók baráti cso­portjaiban sok szó esik a sző. vétségről, az összetartozásról. S nem azért, mert így illik, hanem, mert mindannyiunk­ban ott sűrűsödik róla a ta­pasztalat, mert mindannyian érezzük az összefonódó kezek biztató, bátorító, társakról valló melegét. Lehet, e me­legség a legutóbbi hetekben csupán annyi volt, hogy so. ron kívül elkészült néhány alkatrész a földeken mormo­gó gépekhez, útnak indult né­hány teherautó, hogy megfe­lelő áron legyen zöldség a gyárkapu előtti pavilonban, ám e szinte semmiségek be. loptak csöppnyi örömöt a szívünkbe, s a társak szívé­be. mert megint tettünk kö­telességünkön felül valamit, megint kaptunk valamit, ami több, mint amennyi jár. Sű­rűbben van köznapurjk, mint ünnepünk, s nemcsak a nap­tárban, hanem a szövetség mikéntjében is. Társak va­gyunk, s nem azért. mert hangoztatjuk ezt, hanem, mert a cselekvésben szorosan összefonódik kezünk. Mészáros Ottó S miről tanúskodnak S statisztikai mutatók? Az igazgatók zömének öt évre szavaztak bizalmat, rö- videbb időtartamú megbíza­tást elsősorban azok kap­tak, akiknek egy-két, vagy három éve volt a nyugdíj- korhatárig, vagy az általuk irányított intézmény önálló­sága hamarosan megszűnik. Kivétel alig akadt, holott a rendelet arra is módot ad, hogy a vezető mondjon le, vagy pedig tőle váljanak meg, méghozzá anélkül, hogy különösebb presztízsveszteség érné. Érdekesen világítja meg a kérdést Mezei András, a he­vesi járási hivatal művelő­désügyi osztályának vezető­je. — Nem kis dolog meg­szokni az új, az eddiginél jóval több felelősséget köve­telő módszereket. Először az aggályoskodókat kellett meg­nyugtatni, mert mi tagadás: nem egy igazgatónk riado- zott a vizsgáztatástól. A gya­korlat azonban eloszlatta a kételyeket. Ott voltunk a tantestületi értekezleteken: bizony nemegyszer beleüt­köztünk a csend korlátaiba. Sokan attól tartanak —saj­nos, néha meggyőző érvek igazolják álláspontjukat —, hogy a bírálatot előbb vagy utóbb retorzió követi. Sze­rintem egy egészséges folya­mat kezdeténél tartunk, s ha így értékeljük az első nekifutást, akkor alaptalan a borúlátás, hiszen több év­tized beidegzett reflexeit nem lehet máról holnapra kiiktatni. Egy biztos: az öt év kötelez, s fél évtized múltán csak azok kapnak igenlő szavazatot, akik ered­ményekkel érvelhetnek. Nem túlzás azt mondani, hogy a tarnazsadányi iskolá­ról általában csak jót halla­ni. Baráz Máté igazgató ti­zenhat tagú, összekovácsoló- dott nevelői gárdát irányít, olyan pedagógusokat, akik nemcsak szervezik, hanem maguk is végzik a társadal­mi munkát, akik ügyesen boldogulnak a cigánygyere­sukra hézve mindannyian dolgoznak valahol. Hevér Lajos például — aki már a negyedik választási ciklus­ban képviseli a körzetét — a MEZŐGÉP hevesi gyár­egységének igazgatójaként el­mondhatja, hogy nem telt eseménytelenül eddig a nyár. — Azt, hogy nyolcórás munkaidő, most kissé el kel­lett felejtenünk. Területem mezőgazdasági jellegű, a gyáregységnek tehát alapo­san fel kellett készülnie a nyárra. Különösen most, az aszályos időjárás miatt Ilyenkor, hiszen választóim is éjt nappallá téve dolgoz­tak á földeken, nem tartok fogadónapot sem: találkoz­tunk így is eleget. — Tehát az igazgató dol­gozott, a képviselő pihent... — Azt azért nem mond­hatnám! A közületek számá­ra szükséges volt ezt-azt elintézni, olyan dolgokat, amelyeket házon, azaz me­gyén belül nehéz, vagy le­hetetlen megoldani. Éppen most sikerült egy nagy au­tóbuszt szerezni a Tarnamé- rai Egyesült Termelőszövet­kezeinek, Az emberek nagy területen dolgoznak, s gon­dot okoz a szállításuk a tá­vol eső munkahelyekre. Egy busz nagy segítség, de még mindig nem elég. Konkrét ígéretet kaptam az illetéke­sektől, hogy a termelőszö­vetkezet belátható időn be­lül megkapja a másik buszt is. — Hevér Lajos elmoso­lyodik: — Vakációm előtti utolsó feladatom volt ez. Délután csomagolunk, és másnap utazunk üdülni... Természetesen a képvise­lőt sokan magánjellegű ké­résekkel is felkeresik, s amennyiben a kérés indo­kolt, a képviselő útnak in­dul. — Zömmel iskolai és egye­temi felvételekkel kapcsolat­ban fordultak hozzám. De, amint mondtam, elsősorban a közéletek kívánságait igye; kék oktatásával, hadba vet­ve a legkorszerűbb módsze* reket. Az iroda ajtaja jelképesen is nyitva, bárki kirukkolhat javaslatával, ötleteivel. Mi most annak a neveze­tes értekezletnek a hangu­latát elevenítjük fel, ami. kor a direktor tevékenysé­gét mérlegelték beosztottai. Hangrád Lajos jellegzetes epizódokat sorol: — Többen felhívták a fő­nök figyelmét arra, hogy ne legyen türelmetlen, s adjon időt az egyes intézkedések végrehajtására. Sokallták a társadalmi elfoglaltságát is. Gajdos József vb-titkár közbeszól: — Mindezt példákkal il­lusztrálták, meggyőző érve­ket említve. Szerintem ez a nyíltság az együttműködés alapfeltétele. S hogyan fogadta a bírá­latot az, akinek címezték? — Természetesen egyetér­tettem. Néhány funkcióról már lemondtam, s így el­mélyültebben foglalkozhatok az iskolai tennivalókkal. A kritikai megjegyzéseknek csak örülhet az ember, kü­lönösképp, ha szemébe mond­ják. Vezetni egyébként is csak úgy lehet, ha meghall­gatjuk, ha figyelembe vesz- szük mások véleményét. Fel­vetődött a túlórák témája.' Volt olyan kolléga, aki plusz tizenöt-húsz órát tanított he­tente. Ügy gondoltuk: fel­veszünk még egy tanárt. Anyagiakról lévén szó, nem magam határoztam, hanem megkérdeztem mindenkit. Aa áprilisi nevelési értekezleten az iskolai élet demokratiz­musáról beszéltünk. Az álta­lánosságokat mellőztük, és csak azt vitattuk meg, med­dig jutottunk, s mit kell, mit lehet még tenni. íme az öt évre szóló meg­bízatás zsadányi összetevők Az ilyen légkör hozzájárul­hat - ahhoz — pillanatnyilag korántsem tartunk itt —„ hogy egy alapvetően jó ren­delet szelleme bárhol mara­déktalanul érvényesüljön. (P- i.) keztem tolmácsolni a cím­zetteknek. A tarnamérai egészségügyi kombináthoz si­került partnerként megsze­rezni a gyógyszertár vállala­tot Biztosítják az új gyógy­szertár berendezését és ígér­tek még plusz kétszázezer forintot. A régi gyógyszer- tárból öregek napközije lesz. Aztán sikerült beszerezni egy használaton kívüli hidat, illetve annak az anyagát a tarnazsadányi orvosi rende­lő építéséhez: ez is sok se­gítséget jelent. S a legfon­tosabb, hogy olcsón jutot­tunk hozzá. A tarnaőrsi Dó­zsa Tsz-nek ugyancsak így szegeztünk bontásanyagot az építkezéshez. (A hidak ko­rábban csővezetéket segítet­tek át a Laskó-patakon — ideiglenesen. Mint mond­ják, igen értékes anyag!) — Elmondhatjuk tehátS nyugodt lelkismerettel indul szabadságra. — Különösen azért, meri üzemünk szépen túlteljesít­ve az első féléves terveket, megalapozta a dolgozók hat- százalékos béremelését. — A bizalmat ezek sze­rint az igazgató is, és a képviselő is tovább mélyí­tette, Befejezésül egy sze­mélyes kérdés: hol pihen? — Szántódon és Zamárdi- ban... Mi a vállalati üdü­lőben, a fiam családja pe­dig a szakszervezetiben. Min- den évben együtt töltjük a szabadságot. A legszebb azonban az egészben, hogy velünk lesz a háromeszten­dős kis unokám, akivel nagyszerűen el léhet szóra­kozni ! — így nincs más hátra, mint hogy mi is jó pihe­nést kívánjunk. (kitai) 1976, augusztus 20., péniei Szüle Rita Összefonódó kezek Vizsgázik az igazgató A képviselő nyara

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents