Népújság, 1976. július (27. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-15 / 166. szám

Agría ’76 Dekameron az egri várban Selymesen csillagos, fekete az éj. Lágy szellő hoz illatot valahonnan a hársfák köze­li erdejéből. Langy meleg, csak annyira borzongtató, hogy jól essék hozzásimulni ahhoz, aki velem és mellet­tem ül. Gótikus környezet, évszázadokat idéz. A színpa­don színészek és színésznék kacagtatnak. Mellettünk, kö­rülöttünk társaink, a nézők százai: együtt és mégis kü- lön-külön. Hogyne lenne va­rázsuk a szabadtéri előadá­soknak, még akkor is, ha egykoron silányságokat nyújtottak is át a nagyérde­mű közönségnek. A kó'szín- ház után, ki a szabadba! Felüdülés ez színésznek, né­zőnek, sőt önmagának a színháznak is. Oly drámák, játékok kerülhetnek szín­padra, amelyek vagy bemu- tathatatlanok, színpadot be­töltő terjedelmük miatt, vagy nehezen bemutathatok a kő­színház sajátos és vitatha­tatlan — mert falakkal ha­tárolt — fegyelme miatt. Meg aztán a szabadtér kö­zönsége megbocsátóbb is a próbálkozások iránt, megér- 1 több a színészi, a rendezői, j az írói botlásokkal szemben is. Más színház a szabadtéri. Voltaképpen ez az igazi színház. Itt, ahol a játék ősi elementaritása a fontos, ahol a gesztusok szélessége és nem a visszafogottsága, a já­ték harsánysága és nem bensőségessége, a színpadi történés szinte parttalan hömpölygése az, amely meg­ragadja a nézőt, s amelyért elmegy a csillagos égbolt bo­rította színházba. Itt, ezen a színpadon álldogálni, tén- feregni több, mint bűn, — vétek. A nézőtéren hangosan nem ne­vetni, vagy nem felsírni, ; már nem is az unalom, ha- | nem a közömbösség csalha- I tatlan jele. [ Valójában, ha jól belegon- ! dőlünk, a szabadtéri színpa­di játék nagyobb fegyelmet és figyelmet is követel és nem kevés jó értelemben vett rutint, szakmai hozzá­értést is, mint talán a kő­színházi produkció. A játék­kal nem lehet ugyanis ját­szani! Egerben, a vár gótikus udvarán, immáron másodíz­ben, nagyobb színpadon és még nagyobb nézőtér előtt most Heltai Gáspár, azaz­hogy Nemeskürty István nyolc fabulából, meg a hoz­závaló . kerettörténetből álló Dekameronját mutatták be az Agria Játékszín előadás- sorozata keretében. Korai lenne még hagyományokról szólni, de késő lenne már most is nem szólni arról, hogy az egri szabadtéri játé­kok a várban közönségsikert hoztak, s hoznak nyilván ez­után is. Korai lenne bármi­féle értékrendet kialakítani a nyári szabadtéri játékok közötti országos helyet ille­tően, de ostobaság is, mert azt már most sem korai meg­állapítani, hogy itt tudatos és sajátos drámai, dramas turgiai törekvés vezeti a színpad istápolóit. Ami Eger­ben van, volt és lesz, az va­lóban sajátosan egri ma és lesz holnap a XVI—XVIII. század világát idéző, s e vi­lágnak is az eddig még „ter­ra incognita”-ja, ismeretlen területe a megidéztetett. Az, hogy Heltai drámaíró volt-e, vagy sem, más szóval, hogy négyszáz évvel ezelőtti szín­művet korszerűsített-e a ma színpadára Nemeskürty Ist­ván — mert Heltai nem írt bizony színre való játékot —, avagy míves munkával színpadra és korunk hangu­latára adaptált egy rene­szánsz novellafüzért, — az most lényegtelennek tűnik a néző számára. A néző felmegy a várba, leül a hatalmas színpaddal szemben, és szórakozni, el- andalodni, nevetni, sőtköny- nyezni akar. A játékszín elő­1976. július 15., csütörtök adásai jelentik az Agria ’76 „csúcsát”, ennek sikere, vagy kudarca fémjelzi a vá­ros és egyéves erőfeszíté­sét. A mostani bemutató is minősíti a munkát, nemcsak a színpadon, de e nagy múl­tú város egész kulturális te­vékenységét illetően. Így az­tán .a kritikusnak csínyján kell bánnia az esetleges el­marasztaló megjegyzésekkel, mert olyanokat is sérthet akaratlan, akiknek vajmi ke­vés a felelősségük az egyné­mely fiaskóban, és akaratlan talán olyanokat is dicsér a dicsérendők során, és okán, akik ilyenkor szívesebben állnak az első sorban, mint más egyébkor, leginkább a tettek idején. A Heltai—Nemeskürty „szerzőpáros” színpadi játé­ka történetéről most különö­sebben ne essék szó, írtunk már erről részletesen is e lap hasábjain. A bibliai Pú- tifárné története elevenedik meg az egykori, a XVI. szá-' zadi reneszánsz kori magyar környezetben, ahol a fejede­lem döntéséhez — fiát öles- se-é meg, vagy a fiával is kikezdeni kész, minden fér­fival való kalandban bőven ludas hitvesétől szabadul- jon-e az igazság ismérveihez híven — tanulságos kis tör­ténetek adják a fogódzót. A keret játékon belül tehát ap­ró, de jellemző, az emberi jellemről árulkodó, s egyben a középkorból a szépséges földi világra döbbenő rene­szánsz embert bemutató epi­zódok sorjáznak derűre bo­rút, de inkább csak derűt hozva. Mindezt megtetézve Nemeskürty István mívesen szép szövegével, a színészek vitathatatlanul lelkes játé­kával és a színpadi játékhoz ugyan nem szervesülő, de önmagában igen csak szép, „hívséges” stílusú zenével, — az Ars Renata együttes jóvoltából. Egészében véve tehát, aki várakozik a jó estére, az végtére is nem csalatkozik. ' / Ám valamiképpen mégis visszalépést jelent ez a mos­tani, nagy munkát igénylő, egyes jeleneteiben kiemelke­dőt is nyújtó bemutató, a ta­valyihoz, az András kovács királyságához képest. Ami visszalépés, az elsősorban — bármilyen ellentmondásos­nak is tűnik — a Dekameron igazi értékeiből fakad. Szép, úgy archaikus, hogy a má­hoz szóló és a mát megér­tetni tudó szövege nem csak egyszerűen nagy szövegbiz­tonságot kíván a színésztől — mert bizony azt is!, — de igen nágy odafigyelést a né­zőtől. A helyenkint már ba­rokkos gazdagságú szöveg eluralkodni látszik a színpa­di történésen is, emiatt gya­kori például, hogy az egyik színész türelmesen és tétle­nül vár a másikra, míg az a szép szövegét „béfejezi...” így aztán nem elég moz­galmas a játék. A rendező, Romhányi László, a lenyű­gözően nagy színpaddal és lehetőségeivel most nem tu­dott megbirkózni. Kevés itt a mozgás, vannak pillanatok — s ez írói, dramaturgiai, rendezői közös vétek —, amikor egyetlen ember szól a • színpadon, és érezhetően idegesítő hosszú ideig álldo­gálnak körülötte társaik egyetlen szó, egyetlen mon­datnyi szöveg, vagy legalább a cselekvést mímelő mozgás nélkül. Ezer néző előtt, egy mélységében és szélességé­ben impozáns' színpadon két ember dialógusa ■ aligha hat a szabadtéri színjátszás ele- mentaritásával. Ezeket áthi- dalandóan, meglehetősen szabad kézzel és szabad szájjal bánik néha a rendező és színész is azokkal a „re­neszánsz életérzésekkel”, amelyekben az őket megille­tő helyükre kerülnek az el­addig aszketizmussal álcá­zott testi érzelmek. Olyan dramaturgiai, drámalogikai kérdésről most csak szőr­mentén essék szó. hogy Ne­meskürty a céda és csapodár a nyolc történet során mély­séges ledérségeit lemeztele­nített asszonnyal mondatja ki a szerelem igaz érzésének szabadságát, egy olyan asz- szonnyal, aki eddig csak a szabad szerelmet mívelte igen nagy szaporasággal. A stilizált és naturális elemek néha értheteten keveredése — miért eleven embert „akasztani” például bábu helyett? — nem szolgálja jól az előadást. Külön is elgon­dolkodtató, miért kellett Rajkai Györgynek gótikus hatású színfalakkal eltakar­nia a ritka szépségű gótikus palotát, amely pedig — már­mint e palota — olyan nagy­szerűén funkcionált az el­múlt esztendő során. Az üzlet előtt elhelyezett tábla büszkén hirdette: MA DÉLELŐTT TÍZ- ÓRAKOR NYÍLIK MEG A REPREZENTATÍV „ARANY BORJÜ” ÉTTEREM. SZERETETTEL VÁRJUK AZ IGÉNYES VENDÉGEKET! A lehúzott redőny mögött Cseremlyei Zsolt üzletveze• ö idegesen nézegette az , óráját, majd dühösen rászólt 1 a fiatal pincérre: — Józsi! Tíz perc múlva nyitunk! Nagy esemény ez a kerület életében. Százszor megmondtam, hogy minden asztalra pecsétes, ételnyo­mokat viselő, cigarettával ki­égett abroszt tegyenek. Ki Volt az a tökkelütött, aki a sarokasztalra hófehér ab­roszt tett? Néma csend. — Qondoltam, hogy senki nem meri vállalni. Azonnal cseréljék ki egy ócska, vacak térítőre! Cseremlyei folytatta ellen­őrző körútját. Elégedetten bólintott, amikor megszem­Am, s ez feltétlenül hoz­zátartozik az igazsághoz, ott, ahol a szöveg és a cselek­mény békés egymás mellett élése ezt lehetővé tette, s ott, ahol a rendezői lelemény jól felerősítette a színészi játé­kot, nos, ott kitűnő pillana­tokkal örvendeztették meg a Dekameron hősei a közönsé­get. Fékezhetetlen tempó­val, és igen jó ízléssel pergő jelenet volt — Bodrogi Gyu­la, Voith Ági, Szabó Tünde, Szacsvay László közremű­ködésével — a fecsegő szar­ka története. Bár Maros Gá­borral meglehetősen mostok hán bánt a szövegíró, tapsra ragadtató stílusban énekelte el a játék egyik kétségkívül leginvenciózusabb dalát, Bessenyei Ferenc és Ruttkai Éva kettőse a Dekameron lé­nyegében mindent eldöntő jelenetében jó értelembe vé­ve kamaraszinpaddá zsugo­rította hosszan elnyúló desz­káit az óriás színpadnak. Bánffy György igen szép szö­vegmondása, Agárdi Gábor — ahol erre lehetősége volt — belső humorral fűszere­zett figurái emlékezetesen kellemes pillanatokat hoz­tak. Ez az az út, amelyen to­vábbra is járni kell. Vélem én és hiszek is ebben az út­ban, ami a vári játékok jö­vőjét illeti. Az elmúlt esz­tendei és a mostani előadás, a „nyersanyag” adta lehető­ségek összehasonlítása, a kö­zönség reagálása, a színészi, a rendezői, sőt a díszletter­vezői tapasztalatok összeve­tése minden bizonnyal újabb lehetőséget jelent majd a jö­vőt illetően. Gondolok itt arra, hogy miért zárja ki egymást az igényes, szép­szöveg és a gazdagon áradó, sok és mozgalmas játékot hozó cselekmény; miért a nagy színpad, ha nincs raj­ta elegendő mozgás, nyüzsgő élet és miért zárná ki a le­hetőségét annak a színpadi cselekvés, hogy szoros, egy­mást kisegítő és erősítő dra­maturgiai kapcsolatban áll­jon a saját zenéjével? Minderre és sok egyéb másra egy teljes esztendő áll rendelkezésére azoknak, akik mögött már két eszten­dő tapasztalatai állnak. Ma még nincs hagyománya az Agria Játékszínnek, de jö­vőre a harmadik, vagy az­után még inkább a negyedik bemutató után már a legha­tározottabban beszélhetünk majd a hagyományokról. Hogy jó hagyományokról-e? — annak most alkotják, ír­ják tartalmát és történetét szerzők, színészek, rendezők, szervezők. Jó munkát hozzá és sok sikert A nézők érdekében. Gyurkó Géza lélte a törött szélű, csorba poharakat, tányérokat. Kedv­telve nézegette a rozsdás, agyonsmirglizett evőeszközö­ket. Azt hiszem, minden rendben — jelentette ki de­rűsen, majd így folytatta: — üzletünket úgy reklámoztuk, hogy a kedves vendég na­ponta harminc főtt étel kö­zül választhat. Mi van ké­szen a konyhán? — kérdez­te Mari nénit, a szakácsnőt. •— Csontleves, sertéspör­költ és pásztor-tarhonya. Eszik, nem eszik, nem kap­nak mást. Helyes. Hideg sörünk van? '— nézett Cseremlyei szigorúan a csaposra. — Szó sincs róla. A fri- dzsiderbe és a hűtőpultba °sszes műveit és az éjjeliőr két flanell hálóingét tettük. — Pompás! — helyeselt Cseremlyei — Józsikám, a facingulatlámpákból még üs- sön ki vagy húsz villanykor- tét, és gondoskodjék arról, bogy a mosdóban ne legyen szappan és törülköző. A zon­gorát kérem lehangolni, a légkondicionáló berendezés remelem, már csődöt mon­dott. — Igenis — mondta alá­zatosan Józsi. Magyarországor. az 1960-as évek , végére gyakorlatilag megszűnt a selyemhernyó-tenyésztés. A nagy múltú tolnai selyemfonodában 1972 óta már csak szintetikus fonalat készítenek. A gyárban selyemipari emlékszobát rendeztek be, ahol a magyarországi selyemipar gépeivel, történetével ismerkednek meg a látogatók. (MTI fotó — Fényes Tamás) 20.00: NYÁRI BOLONDSÁGOK A Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát, a Tatabányai Szénbányák, a nádudvari Vörös Csillag Termelőszö­vetkezet és a Győri Rába Gépgyár dolgozóinak kíván-- ságára és részvételükkel ké­szült ez a műsor, amolyan igazi, könnyed, nyári szóra­kozást kínálva. Vetélkedő, csapatjáték, jókedvű bolon­dozás, és a nézők szórakoz­tatása volt a műsor célja; amelyben a fenti vállalatok képviselőin kívül riporterek, bemondónők, sportolók, szí­nészek, táncdalénekesek is részt vettek. S mint a műsor egyik szerzőjétől, Egri Já­nostól megtudtuk, a szerep­lők igen jól érezték magu­kat a forgatás ideje alatt — nevettek, játszottak, a leg-j képtelenebb dolgokra vállal-; koztak. I Társadalmi összefogással Ifjúsági tábort építenek Hatvanban A városi pártbizottság és a tanács kezdeményezésére széles körű társadalmi ösz- szefogással ifjúsági tábort építenek Hatvan mellett, a régi sóderbánya szomszédsá­gában. A létesítmény előrelátha­tólag 12 millió forintba ke­rül, s ennek több mint fe­lét társadalmi munkából fe­dezik. Az építkezés megkez­déséhez az állami ifjúsági bizottság eddig egymillió, a városi tanács félmillió fo­rinttal járult hozzá. A tár­sadalmi munkából a város minden üzeme, intézménye — lehetőségéhez mérten — kivette a részét. Még felso­rolni is sok, mennyien dol­goztak már a táborért. A terveket például a tanács — Kartársaim! Pontosan tíz óra! Húzzák fel a rolót! Dübörögve szaladtak, fel a redőnyök és Cseremlyei meg­hatott ünnepélyességgel je­lentette: — A reprezentatív „Arany Borjú” éttermet ezennel megnyitgttnak nyilvánítom! Az új vendéglátóipari lé­tesítmény első vendége egy rokonszenves fiatalember volt, akit Cseremlyei sóval es kenyérrel fogadott, amely­nek később elkérte az árát. Most nyitották meg ezt az új éttermet, és máris ilyen ahapotban van? _kér­d ezte ámuldozva a vendég. Az üzletvezető fölényesen mosolygott: — Mindent a vendégekért. Gyakran előfordul nálunk, hogy megnyílik egy étterem első osztályú besorolással, aztán fokozatosan leromlik. Mi nem akarjuk, hogy a kedves vendégeinket csaló­dás érje. Már a nyitás nap­ján olyan mostoha körülmé­nyeket biztosítunk, amire csak néhány hónapi üzemel­tetés után kerülne sor. Ezt a mostani alacsony színvona­lunkat viszont az idők vége­zetéig tartani tudjuk ... Galambos Szilveszter műszaki osztálya, á vízhálóJ zatot a vízmű vállalat helyi kirendeltsége készítette el. Az ÉMÁSZ szakemberei az elektromos hálózat szerelését végezték, az ingatlankezelő vállalat dolgozói pedig a tá­bort kerítették be, földmun­kát végeztek, s ők szállítot­ták a helyszínre az építke­zéshez szükséges betonmeny- nyiséget is. Jelenleg a 213-as szak­munkásképző intézet 40 di­ákja dolgozik a táborban délelőttönként - — szakokta­tók vezetésével — ebéd után pedig szórakozási lehetősé­get, kulturális és sportprog­ramot biztosítanak számuk­ra. Az építkezéshez szükséges tégla, beton alapanyag, vas­szerkezet és a faanyag nagy része a malom épületének bontásából származik. Bár most még sok a ten­nivaló, a városi KlSZ-veze- tőképző és nevelési felkészí­tést szolgáló, tábort.—, ame­lyet sokrétűen szeretnének majd hasznosítani —, várha­tóan egy év múlva adják át rendeltetésének. Otthont ad­nak majd az úttörőknek és az MHSZ társadalmi aktí­váinak is. Fümvíe áíéfsnapcR Siófokon Augusztus 16—19. között Siófokon rendezik meg a ba­latoni filmvígjátékmapok eseménysorozatát. A rendez- vény célja, hogy fórumot teremtsen a magyar vígjá­tékoknak, s megpróbáljon bizonyos akadályokat elgör­díteni a vígjátékok megszü­letésének útjából. A szakmai tanácskozáson — amelyen szovjet, lengyel, csehszlovák, NDK-beli, ro­mániai, bulgáriai és jugosz­láviai filmrendezők is részt vesznek — képviseltetik ma­gukat a műfaj ismert ma­gyar alkotói, dramaturgjai, a stúdióvezetők és a vígjáték gondolatvilágához közel állói íbók. • .. ; • J i A schgem múzeuma

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents