Népújság, 1976. július (27. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-11 / 163. szám
fALINT GYÖRGY: Járkálj csak, halálraítéltl Megdöbbenten veszek újra meg újra a kezembe egy verseskötetet. Címe: Járkálj csak, halálraítélt; szerzője: Radnóti Miklós. Nem tudok szabadulni ettől a verskötettől — de nem esztétikai okokból, vagy legalábbis nemcsak ilyenekből. Ez a könyv többet ad nekem az irodalmi örömnél — talán nem is örömöt, hanem valami nyugtalan, bonyolult érzést, amiben öröm is van, de egyben kín is. Az a kí- . nos érzés, amit akkor érez az ember, amikor valakitől nyíltan meghallja a saját tit- . kos érzéseit és gondolatait. Én nem mertem határozot- [ tan bevallani magamnak — | ő világosan és kegyetlenül i kimondja. Reméltem, hogy ! talán nem is igaz, talán csak : képzelődtem, egyre sokasodó lelki vereségeim hatása alatt: most aztán jött ez a verskö- : tét, és kertelés nélkül meg- j állapította a diagnózist. ! Igen, mondta, valamennyien I halálraítéltek vagyunk. Az ítéletet már régen kihirdették, jogerős, csak még a végrehajtás időpontja bi- i 2onytalan. Mit tehetünk ad- I dig? Járkálj csak, halálra - I ítélt. Más költő is írt már a ) halálról, mindegyik írt róla. I Schopenhauer szerint a ha- j Iái nagy „múzsavezető”. De I rendszerint akkor írtak róla, ha vágyódtak utána. A ma• gyár költészeten például — a középkori Halál himnuszáI tói Ady-ig — hol hangosan, | hol fojtottan végigvonul a I halálvágy. Végre is mind- ' nyájunk öntudata mélyén ott ! lappang egész szerényen és I rendszerint észrevétlenül a [ megsemmisülés vágya. De I most nem erről van szó. Mi, I akik ma élünk és gondolko• zunk, nemcsak ritka, ködös- ' romantikus pillanatainkban ! gondolunk a halálra. Sokkal ! gyakrabban, és akkor a leg- ! erősebben, amikor éppen a I legjobban érezzük magunkat. [ Ezt árulják el Radnóti Mik- I lós versei. Igazán nem bá- I natra hajló költő. Lázadó I temperamentum, szereti az ' életet. Izét megtalálja még a | proletárok eledelében is, ódát ír nyári táplálékukról, a szilváról és a dinnyéről. „Ö, ének; dicsérjen két gyümölcs, olcsó vacsorák dísze, kilós eledel.” Imádja a megfogható valóságot, a természetet, boldoggá tudja tenni nemcsak a szerelem, hanem egy tavaszi pocsolya a mezőn, mókus futása a nyári erdőben, vagy a „tücsökugrás kicsi zaja”. Kevés egészségesebb költőt ismerek ma — mégis mindig eszébe jut a halál. A legváratlanabb helyzetek emlékeztetik rá. Ú, ez a kert is aludni s halni készül, gyümölcsöt rak a súlyos ősz elé. Sötétedik. Halálos kört röpül Köröttem egy elkésett, szőke méh. S fiatal férfi, te! rád milyen halál vár? Bogárnyi zajjal száll golyó feléd, vagy hangos bomba túr a földbe és megtépett hússal hullsz majd szerteszét? I Így ír egy kertben, melyben boldog perceket tölt. Így ír, mikor napjai eredményét méri le, mikor egy táj szépségét élvezi, ruikor szeret. Bármi történjék, a halálmotívum mindig visszatér. Semmi esetre sem mint vágy, nem is mindig szorongás, hanem mint kemény, szinte tárgyilagos bizonyosság. Mondom, ezt érzem magam is régóta, csak nem mertem kimondani, reméltem, talán a letagadás segít. És ezt érzik, azt hiszem, nagyon sokan a mi nemzedékünkből. Éljük az életet, ahogy lehet, munkába, gondolatokba, érzésekbe fogunk: és közben tudjuk, hogy mindez csak ideiglenes, talán már holnap, de legkésőbb holnapután jön valami: „bogárnyi zajjal” és kérlelhetetlen biztonsággal. Gyakran jut eszünkbe a Halál himnusza: „Elmegyek meghalni, mert a halál bizony, de a halálnak órájáBálint György I emlékezete nál semmi bizonytalanabb.” Ez az érzés, melyet nagyon sokan rejtegetünk, és melyet Radnóti most nyilvánosságra hozott, távol van az érzelgős, kispolgári pacifizmustól. Nem halálfélelem: egyszerűen csak haláltudat. A halált tudomásul vesszük, beiktatjuk a nápi életünkbe, számolunk vele, és ha bekövetkezik, nem fogunk meglepődni. Ezek a versek minden nyavalygás és ellá- gyulás nélkül szólnak róla, csaknem szigorú hangon állapítják meg. Halálra ítéltek bennünket, egyelőre haladékot kaptunk, addig minden-, esetre élünk, ahogy tudunk, sőt, néha még a jövőre is gondolunk, amely nyilván nem lesz a miénk, de kétségtelenül eljön: „mert fagy készül itt, utána hull a hó majd” — de aztán „egy hajnalon az új fű kidugja tőrét”. Addig pedig járkáljunk csak, amíg lehet. Tudjuk, hogy nem sokáig lehet, de ez nem kedvetleníthet el, nem mondhatjuk, hogy nem érdemes. Mennél rövidebb ideig lehet, annál inkább érdemes. .. tisztán élj te most, mint a széljárta havasok lakói, és oly bűntelen, mint jámbor, régi képeken pöttömnyi gyermek Jézusok. S oly keményen is mint ; - a sok sebtől vérző, nügy farkasok. Hát igen: tisztán, vagy kevésbé tisztán, keményen vagy kevésbé keményen, de nagyjából mindenesetre így. 1936. KOCZKÁS SÁNDOR: A közép-európai „közíró” Részletek Bálint György 1906. július 9-én született Budapesten. .. A Nyugatban már 1925—26-ban megjelent két verse, majd egy novellája. 1933 után bontakozott ki pályájának nagy és termékeny korszaka. Hat esztendőt ölel fel ez a korszak: 1939 elejéig, amikor még viszonylag zavartalanul, az adott körülmények lehetőségeihez igazodva lehetett alkotnia. Maga a periódus sötét és nyomasztó volt: Hitler hatalomra jutásától a második világháború kitörését megelőző hónapokig. Bálint azonban megtalálta a kor elsötétedő valósága elleni tiltakozás eszközeit és módjait. Világnézeti előrelépését még az 1930 körüli társadalmi polarizálódás érlelte, s az ekkor széles körben hódító forradalmi illúziók inspirálták. A nemzetközi reakció, a fasizmus előretörése azonban nem riasztotta meg, sőt elmélyítette meggyőződését, és fokozta öntudatát, harci kedvét. A korral szembeni ellenállás, a valóság illúziótlan szemlélete és az új távlatok keresése művészetének és. kritikusi koncepciójának új tartalmat és szenvedélyesen kimunkált, fegyelmezett formai igényt adott Mindennapjait az újságírás, a rendszeres irodalmi munka határozta meg. A Pesti Naplónak állandó munkatársa volt de többször publikált a Magyarország és Az Est hasábjain is. Írásait a kor reprezentatív folyóiratai is közölték: így a Nyugat, a Szép Szó, a Világirodalmi Szemle, de legotthonosabb az 1935-ben megindult Gondolatnál volt, amely 1936-tól az 1937-ben bekövetkezett megszűnéséig az illegális kommunista párt közvetett irányítása és befolyása mellett működött... A korról, amelyben élt, szinte lehetetlen volt nem szatírát írnia. Azt mondogatták az emberek, hogy „Hitler tisztességes ember”. Bálint nem vitázik velük, csak megjegyzi : „Azoknak, akiket agyonlőnek, felrobbantanak, vagy rabszolgává tesznek, meglehetősen mindegy, hogy akik ezt tették vele, egyénileg korrekt úriemberek, és sohasem lopnak ezüstkanalat”. Ű] könyvek A Kossuth Könyvkiadó a népszerű Univerzum könyvtár sorozatában megjelentette Walter Krämer: A mesz- szeség titkai című könyvét, amely Földünk legkorábbi felfedezéseivel foglalkozik, sok érdekes kép, illusztráció kíséretében. Ismét megjelent az antifasiszta hírszerző munka egyik legizgalmasabb fejezetével a Dóra jelenti... Raőó Sándor hiteles visszaemlékezéseinek izgalmas kötete. Az Esztétikai kiskönyvtár új kötete A drámától a színpadig: ebben Földényi László a színjátékművészet esztétikájával foglalkozik. A Móra Ferenc' Ifjúsági Könyvkiadó, egyik legtermékenyebb kiadónk, sok érdekes könyvvel gondoskodott a vakációzó kisebb-nagyobb diákok hasznos időtöltéséről. A nemrég indult Aranykürt kiskönyvtár egyik új kötete Hars László: Győztes kerestetik című ifjúsági regénye. Az úttörőmozgalom 30 éves történetét mutatja be képekben — Sellyéi Anna ösz- szeállításában — az Üttörő- tükör. Balatoni mesék, mondák, történetek kötete az újabb kiadásban megjelent Aranytűd; Lipták Gábor érdekesen, színesen elmondott történeteit Szántó Piroska illusztrációi kísérik. Űttörő- krónika a címe a magyar úttörőmozgalom három évtizedes történetét ismertető kiadványnak, .melynek gazdag anyagát Gaál Ferenc válogatta, szerkesztette és látta el bevezetővel. A Bölcs bagoly sorozat egyik új kötete a Sárkányok unokái című ismeretterjesztő képeskönyv, Tasnádi Kubacska András tollából, Réber László illusztrációival. KI em tudom, mi tetszik úgy * ' Krisztinán, amikor nem is szép. Egyáltalán nem 6zép, és mégis. Mert a szép nem mindig az arcvonásokban jut kifejezésre, hanem azokban a képzetekben, amiket egy személyhez fűz az ember. És én különös képzeteket fűzök Krisztinához. Már az sem mindennapi, ahogy hetenként háromszor találkozom vele. Odahaza, náluk, az udvaron, legalábbis jó időben. Egy nagy vízmedence áll ott, elég mély vízzel. Hosszabb a kerti vízmedencéknél, villany szűrőgép szűri a vizet, hogy mindig tiszta legyen. És mindig tiszta is, szokatlanul tiszta, akárcsak Krisztina. A lány minden nyelvóra előtt úszik egyet, talán hogy frissebb legyen az agya, ezt nem tudom. Utána felöltözik, sohase fürdőruhában ül le velem a fa alá, az asztalhoz. Az én homlokomon gyöngyözik a veríték, amire elérek hozzájuk, a kisvárostól három állomásra a busszal, a falujukba, ö pedig mindig friss. A bőre mindig hideg, néha érzem, ha véletlenül a kezéhez, vagy a lábához érek. Hideg és feszül. A szája meg a víztől fakó színű és duzzadt. Néha látom, mert kissé nyitott a blúza, amint egy-egy csepp víz lefolyik a melle árkában, amit nem törölt le, és amit most sem töröl le. Engem nagyon csiklandozna egy ilyen vízcsepp, de őt nem zavarja. Egyáltalán semmi nem zavarja. Az sem, hogy néha ráfeledkezem pillantásommal falró szájára, kicsit hosszasabban is, mint ameddig figyelnem kell a kiejtésére. Amikor elhallgatott már és ajkát összezárta. Nem tudom, mit gondol ilyenkor, mert csak előrenéz, és meg sem mozdul, amíg le nem veszem róla a tekintetem. Krisztina egy igen jómódú kőörvös Lajos: KRISZTINA TANUL műves lánya, akit angol nyelvre tanítok. Én. a Természettudományos Ismeretterjesztő Társulat nyelvtanára vagyok, a közeli kisvárosból. Sovány vagyok, Krisztina kicsit testesebb. A z udvaron ott áll néha egy nagy, kávébarna, fekete tetős autó, mert napközben is hazahaza ugrik vele a kőműves, és csak éjszakára teszi be a garázsba. Igazán nem azért gondolok Krisztinára, de ha feleségül venném, akkor ezzel az autóval tehetnénk kirándulásokat a hét végén. A kőművesék soha nem járnak el kirándulni a hét végén a nagy kávébarna kocsival. Ilyenkor pihennek, sétálnak, fürödnek. A kocsi a munkába járáshoz kell, s az utánfutóban nem bőröndök és kempingágyak lapulnak, hanem a szerszámok állnak ugrásra készen. Lehajtható ülésein kényelmesen el tudnánk aludni, minden költség nélkül. De azokat az üléseket még soha nem hajtották le. Még nem feküdt rajta soha Krisztina, se más. Mi feküdnénk először. Valahol megállnánk egy erdei tisztáson, végighevernénk a leeresztett ablakoknál, s hallgatnánk valami jó zenét a rádión. Mert autórádió is van a kocsiban, az egész világot fogja, de nem igen nyitotta ki a kőműves még azt sem. Nem mintha nem lenne intelligens ember, csak mindig a munkáján töri a fejét, mindig számol, s ahhoz nem szükséges spanyol bolero kíséret. Mi kinyitnánk* Krisztinával a rádiót is. De hát ez álom. Krisztinát nem adnák hozzám Talán nem is azért, mert nyelvtanár vagyok, az anyja mindig forró kávéval, málnaszörppel kínál, megfizetnek jól és respektálnak is. Én vagyok az angol tanár, aki a lányukat az angol nyelvre tanítja. Talán nem is azért nem adnák hozzám, mert olyan keveset keresek. Talán inkább azért, mert nagyon sovány vagyok; nem néznek ki semmi erőt belőlem Ha meg kéne fognom otthon valamit, még ahhoz sem volnék jó. Ha leszakad az eresz a házról, ha elromlik egy zár, ha valami kisebb javítást kell végezni az autón, meg sem tudom csinálni, mert nem értek semmilyen gyakorlati munkához. Csak nézem Krisztina víztől fakó száját, s a melle árkában guruló vízcseppet. Amit én tudok, az mind csak olyan szellemi érték És ezt az sem pótolja, hogy nem a gazdagságáért kívánom a lányukat, nem is a fürdőmedencéért, amiben úszkálhatnék azért én is, nem is a kávébarna kocsiért. Nem. És ez egymagában elárulja fogyatékosságom, érzelmességem, vagy mit tudom én mi a csudát, amitől egyre jobban fáznak az emberek, ami olyan fölösleges luxus, nagyobb luxus, mint a fürdőmedence, vagy a kocsi, és csak komplikálja az életet. Lehet, hogy furcsának tűnik de én Krisztinát önmagáért szeretem, a csúnya arcával, s a tisztaságával, talán mert sohasem láttam még fürdőtrikóban, mindig csak illatos, friss vászonruháiban, nedvesen lefésült hajjal. Talán azért, mert annyira tudja titkolni érzelmeit, lehet, hogy nem is érzelmes. mit tudom én. De mégiscsak lány, akinek nyilván vannak érzései és gondolatai. És szorgalmas is. Mindent tudni akar. Amire oly kevés szüksége lehet az — Tudom — felelte. — Csak így, egyszerűen. Néztem rá bámész szemmel, hogy vajon honnan tudja, amikor sohasem mondtam ne id, még csak célzást sem tettem ilyenre. És nyugodt hangon, mintha olyasmit jegyzett volna meg, hogy elég meleg az idő, halkan hozzátette: — Én is szeretem magát r\ e hogy miért azt nem mond- ta. Azt sem, hogy mit ért rajta pontosabban. Hogy kedvel-e, rokonszenves vagyok neki, vagy mélyebb érzések fűzik hozzám. Egy pillantásra olyan bolond gondolatom támadt, hogy azon a roz- . zant bárkán, ott a folyóparton, szívesebben töltene egy nyarat velem, kényelmetlenségben, félhomályban, és halszagban, mint Andrissal. Persze az év nemcsak nyárból áll. Mégis valamiféle kétkedő remény éledt bennem, gyorsabban szedtem a lélegzetemet. — És... és... mit gondol? Az asztalon nyugtatott kezére esett a pillantása. — Hát hogy folytatjuk majd az angolórákat, akkor is, ha már férjhez mentem. Ugyanígy megisszuk együtt a kávénkat, és ugyanígy beszélgetünk majd. A csodálkozástól szinte megdermedtem. És mintha álomban hallottam volna saját szavaimat. — Ugyanígy leülünk a fa alá az asztalhoz, miután kijött a fürdő- medencéből, letörölközött és friss ruhát vett magára... — Igen — felelte és elmosolyodott Mintha vad kedvét lelte volna ebben a gondolatban, mintha szerelmesen várná ezt a pillanatot — De hát mi jót talál ebben? — fakadt ki belőlem, s néztem vágyakozással matt száját, melynek kiszívta pirosságát a víz. — Mi jót találok benne? — kérdezte eltűnődve, mint aki maga sem akarja keresni mélyebb okát. — Megtanulok jól angolul. r F *“ s nem mondott többet •WSAAAA/HAAAAAAAAAAAAAAA/íSAA/vVAAAAAAAAAj életben, az angol nyelvre, azt is nagy kitartással, szinte szenvedélyesen tanulja. Hogy miért? P gy idő óta jár hozzájuk egy fiatal ácsmester a kocsiján, és az az érzésem, hogy nemcsak Krisztina apjával, a kőművessel dolgozik olykor együtt, a lányával is tervei vannak. Ügy hiszem, Krisztina sem tiltakozik ellene. Nagy, erős legény. Én sem vagyok alacsony, de magasabb nálam, és sokkalta erősebb. Rokonszenves fiú, igaz nem túl beszédes. Talán azért is szeret velem úgy beszélgetni Krisztina, öt nézi, velem meg beszélget Sőt, azt is mondta nemrég, szereti, hogy ilyen sovány vagyok. Különösek a lányok. A folyóparton áll egy rozzant bárka, egyszer azt mondta az ácsnak, Andrisnak, hogy jó lenne nyáron egy ilyen bárkában élni. Andris elbiggyesztette a száját és elmagyarázta neki, hogy miért nem kényelmes egy ilyen régi építésű bárka, milyen előnytelen ma már. Nekem az volt az érzésem, hogy Krisztinának épp a kényelmetlensége, az előnytelensége tetszik, az vonzza. S mikor ezt elmondtam neki, akkor hosszasan bámult rám, de nem szólt semmit. Tény, hogy Andris jobban öltözik, mint én, már amikor felöltözik kimenőbe, és az arcvonásai is szabályosabbak, mint az enyémek. És egyszer, amikor szóba került az ács, váratlanul megkérdeztem Krisztinától, hogy ugye feleségül megy hozzá. — Igen — felelte természetesen. Nem tudom, honnan vettem a bátorságot hozzá, talán meg sem gondoltam, ami kicsúszott a számon. — Tudja, hogy szeretem magát, Krisztina?
