Népújság, 1976. július (27. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-09 / 161. szám

Vendégváró egri nyár: Agria *76 Ősbemutató fenn a várban Maros Gábor és Ruttkai Éva, Bessenyei Ferenc és Maros Gábor. ,;J (Fotó: Perl Márton) Szélesre tárták Thália templomának kapuit, még a falakat is odébb billentet­ték: mától a Dobó téren kezdődik a színházi hangu­lat. Az ingyenes néznivaló játék A nemesemberről és az ördögről. Heltai Gáspár remekmívű fabulája mintegy előjátékként adja meg a hangulatot, hogy mikorra a várba a gótikus palota elé ér a nagyérdemű közönség, már teljes legyen az áhitat. Színházi hangulat valóban. A történelmi várudvarban benépesül az ezerszemélyes nézőtér, kigyúlnak a reflek­torok, s fényeikből előtűnik egy magyar fejedelmi ud­vart ábrázoló színpadkép. Emeli a színházi hangulatot, fokozza a várakozást az ős­bemutató izgalma is. Ma es­te fent a várban hajdani his­tóriák nyomán új magyar dráma születik. Komédia 1572-ből... ★ I Késő gótikus fejedelmi ud­var árkádjai. Délután. Izga­tott készülődés. Hegedűsök és csepűrágók érkeznek. A hop- mester a ceremónia közép­pontjában. A fejedelmi ud­var helyén, harsona: jő a Fejedelem, elé lép a Főúr, s így köszönti: — Isten szerzése az feje­delemség. Fejedelmet illet azért minden liívség, isteni bölcsesség, minden kegyel- messég. Nagy tökéletesség, igazság és szentség. Szól a Fejedelem: f — Híres, neves és tiszte­lendő népem! Tudjátok-é, miért hívattunk titeket? Egyetlen egy fiam vagyon, kinek az anyja — az előző Fejedelemné — megholt; és azt akarnám, hogy halálom után az lönne örökös az én fejedelmi, birodalmamban! A Kancellár válaszol: ! — Szép jóság ez, nemcsak te magad uralkodsz, hanem arról is gondot viselsz, hogy utánad is legyen, ki bölcsen tudjon élni az fejedelem­séggel ... És kezdődik a történet, a játék. A mese, amelyet egy­kor keresztes lovagok hoz­tak Perzsiából Európába, ahol különböző nyelveken terjedt el. Heltai Gáspár egy XVI. század közepén megje­lent német szöveget magya­rított, illetve dolgozott át. Bár Ponciánus császárról szól a keleti mesefűzér, a híres uralkodót hiába keresi a né­ző, nem találja a színpadon. Nemeskürty István átdol­gozásában ugyanis magyar köntöst kapott a történet, egy XVI. századi magyar fejedelem lépett Ponciánus helyére. 'ár A fejedelmet alakító Bes­senyei Ferenc a tőle megszo­kott hévvel, lelkesedéssel be­szél a szerepről és az egész komédiáról. — Tulajdonképpen nagyon is hétköznapi a fejedelem tragédiája: özvegyen marad­ván. fiatal feleséget hozott magának. Különben bölcs­nek mondható ez a fejede­lem, hiszen első házasságából származó fiát hét mesterre bízva külföldön neveltette, hogy méltó utód váljék be­lőle. vagyis hogy jó kezekbe kerüljön a hatalom. A bo­Qjtöműt 1976. július 9., péntek nyodalom akkor kezdődik, amikor a Fejedelemné sze­met vet a hazatért fiúra, de az visszautasítja szerelmét. Az álnok asszony erre égte- len haragra gerjed, s maga­tépte ruhában erőszakkal vá­dolja az ifjút, mire a feje­delem első haragjában halál­ra ítéli gyermekét. Ennyi a keret játék, ez­után következnek a példáza­tok, amelyek hasonlítanak a Szinbád-történetekhez, az Ezeregyéjszaka ismert meséi­hez. Itt is arról van szó, hogy különböző mesékkel, példabeszédek eljátszásával húzzák az időt, halogatják az ítélet végrehajtását, így fi­gyelmeztetve a Fejedelmet arra, hogy változtassa meg ítéletét. A megelevenedett példázatok persze ellent­mondanak egymásnak, hiszen ily módon érvel a Fejede­lemné is. Kegyetlenek' ezek a mesék, de humorosak is egyben és főleg szelleme­sek, pajzánok, igazi boccac- ciói hangulatot árasztanak. Nemcsak a férfi és a nő viszonyáról vallanak a pél­dázatok, hordoznak azok másfajta tanúságot is. így szó esik az életről, a vagyon­ról, a tisztességről, a kapzsi­ságról, sőt még a döntés fe­lelősségéről is. Színpadra szólítják a Fe­jedelmet, de azért még Bes­senyei Ferenc hozzáteszi: — Eger hangulata, a vár­színház csodálatos varázsa most is magával ragadott bennünket. Igaz, remek tár­saságban élünk: jól szer­kesztett darab, Heltai Gás­pár csodálatos nyelvezete, kitűnő, sokrétű szerepek. Kell-e több ennél a színész­nek? ... Szónoki kérdés, per­sze hogy kell! Mégpedig lel­kes, érző és értő közönség. Elvégre nekik csináljuk ezt a reneszánsz színházat. Ezt jó lenne megírni — mond­ja — és máris mint Fejede­lem lép a palotába. ■A­[A renteszansz színházról a rendezőnek, Romhányi Lász­lónak is van mondanivalója: 7. — Igen, közben hátulról ledöfik egymást — morogta a nagybácsi. — Kérdezze meg tőlük, Irénke, tudják-e, mi az a társbérlet. 6. A másik szobában .nagy­apa igyekezett meggyőzni Babszit, jobb ha nem megy be, amúgyis sokan vannak a szobában. De a gyerek most már csak azért is látni akarta az idegen nénit és bácsit. Volt egy meg nem fogal­mazható elképzelése arról, hogy az emberek, más és más országok szülöttei, el­ütnek egymástól, mint a kü­lönféle állatok, ugyanezért később nagyot csalódott, amikor megállapította, hogy a bácsi szakasztott olyan csontos arcú, de kedves sze­mű, mint a padtársa, Éva apuja. — Ausztriát tudom is hol van. Velünk szomszéd. Lát­tam is már ausztriaiakat.- Dupla vé van az autójukon. — Nem ausztriaiak, ha­nem: osztrákok. De ezek ausztrálok, onnan jöttek, ahol Klári nénéd él. A kislány elgondolkodott, beszélt neki sokszor a nagy­apa Ausztráliáról, az állat­kertben is megmutatta ne­— Egy esztendővel ezelőtt, a várszínház születésekor, az András kovács királysága bemutatásával a barokk is­kolaszínjátszás világába ka­lauzoltuk a közönséget. Ma folytatva a hagyományt, sa­ját nemzeti értékünk felku­tatását és bemutatását, a re­neszánsz embert idézzük meg a színpadon. Kalauzunk a magyar reneszánsz egyik íróóriása, Heltai Gáspár, az ő csodálatos fantáziavilágába vezet a Magyar dekameron. Heltai mesefűzére a születés, a halál, a balsors, a szere­lem, a csalódás, a hű és hűtlen feleség, a gazdagság és szegénység fordulatos ese­ményeinek szépséges nyel­ven megírt gyűjteménye. A hiteles reneszánsz életképek mellett megidézi a széphis­tóriák világát: pajzán és ero­tikus jelenetek váltakoznak krimi izgalmú történésekkel. Pazar szellemesség, bővérű humor, fordulatos cselek­mény, páratlanul gazdag, tisz­tán csengő, régies ízű nyelv — ez Heltai művének felbe­csülhetetlen értéke. Szeret­ném, ha ehhez az értékhez lenne méltó a színpadi játék is, amelyben Bessenyei Fe­renc, Rutíkai Éva, Agárdi Gábor, Bánffy György. Ma­ros Gábor, Bodrogi Gyula, Voith Ági, Szacsvai László, Szabó Tünde és Várdai Zol­tán játssza a főszerepeket ★ Ma este kigyúlnak a vár­színház reflektorai, de nem­csak egy ősbemutató, hanem az Agria ’76 kulturális prog­ram kezdetét is jelzik a szí­nes fénysugarak. Sok sikert és lelkes közönséget a vár­színház művészeinek, a fellé­pő műkedvelő együttesek­nek, a hangversenyt adó ze­nekaroknak, a tárlatokon ki­állító alkotóknak. Művészi élményt és a nyári hangu­lathoz illő nagyszerű szóra­kozást! Szólnak a harsonák, kez­dődjék a játék, a sok nézni- és hallanivaló: az Agria ’76. Márkusz László ki a hegyes fülű, barna sze­mű dingókutyát és... Hir­telen, egészen váratlanul felkiáltott: — Kenguru! —, s karját a törzséhez szorít­va, tenyerét a melle előtt le­lógatva, összezárt lábbal ug­rálni kezdett. — Kenguru, kenguru! Kenguru vagyok! — Háromszor körülugrálta a szobát. Nem volt ebben semmi különös. Sokat ját­szottak ők nagyapával. Medvést, elefántost, min­dent. Harmadszorra az ajtó előtti szőnyegbe megbotlott, nekiesett az ajtónak, a csak éppen behajtott kétszárnyú ajtó kitárult, s* ő behuppant a másik szobába. Szégyellte magát, s ahogy feltápászko- dott, zavarában újra felvet­te a kengruállást, s tovább ugrált, de ezúttal már ott, az idegenek előtt, a másik szobában. — Kenguru ea­Á kékcinkék nyomában Üzenet a fakérgen... — Először talán az odút mutassuk meg, és ott nyu­godtan beszélgethetünk is. Különben is az a mi főhadi­szállásunk. Ha portyára in­dulunk, mi is ott kezdjük a napot. Nos, már itt is va­gyunk. Ez a két kis helyiség a birodalmunk. Évekkel ez­előtt mindegyiket lomtárnak használták, korábban pedig a szén és a fa a mennyeze­tig ért. Ezt a kisebb szobát barkácsműhelynek neveztük el, a másikat klubteremnek. Olvasni, játszani, magnózni, de még táncolni is szoktunk itt szabad időnkben. Nem­rég kaptunk a patronán- sunktól, a Gárdonyi Géza Művelődési Háztól új aszta­lokat, színes puffokat. Ezek láttán ma már senki sem hinné el, hogy itt mennyi limlom volt annak idején. A falakon azokat a képéket napraforgómagból, babból és kavicsból közösen készítet­tük. Az erdei élőlények éle­tét örökítettük meg. Mind­annyian nagyon szeretjük a természetet, a növényeket, de legjobban talán a mada­rakat. Ápoljuk, etetjük őket már évek óta. — Akkor hadd folytassam én, jó? Három évvel ezelőtt az egri erdőgazdaság és er­dőfelügyelőség javaslatára a 35 tagú biológia szakkörünk Kékcinke természetvédelmi úttörőrajjá alakult. Én nyol­cadikos vagyok, jövőre leg­feljebb már csak látogatóba jövök el a „cinkékhez”, és ha bebarangolom az erdőt, mindenütt látni fogom paj­tásaim keze nyomát. Sok kedves emlék, országjáró ki­rándulások teszik felejthe­tetlenné ezt a három évet. Az egyik ilyen túra hozta létre a csoport indulóját is, amely így hangzik: „Szajkó hangja száll...” Ha fiú len­nék, biztosan az erdészeti szakközépiskolába jelentkez­nék. de sajnos szoknyában járok, s azt mondják, hogy ez a munka nem való lá­nyoknak. Ebben a kis közös­ségben azt szerettem a leg­jobban, hogy soha semmiért sem kaptunk hajba. Van kö­zöttünk jó tanuló diák, ki­váló szakköri tag, de mun­kálkodik, ügyeskedik nálunk gyengébb is. A feladatunk azonban egyforma: fészket készítünk a madaraknak, tisztán tartjuk az erdőt és a patakok medrét. Mátrafüred fölött van egy madárvédelmi terület, ahol egész évben akad tennivaló bőven. — Kezdjük akkor a ta­vasszal ! Kezdetben sokan megbámultak bennünket a buszon, amikor vagy ötve- nen. szúróbotokkal felszerel­ve megjelentünk. Most már ismerősökként köszöntenek, mert tudják, hogy takaríta­ni, szemetet égetni me­gyok! Kenguru vagyok! — Babszi, hát ez mégis­csak. .. — Babus! Egyszerre szólt rá az any­ja és az apja. Ernő az egész családdal ellentétben min­dig Babusnak szólította. A kislány megszeppenve megállt, leeresztette a kar­ját, de azért még egyszer el­ismételte: — Kenguru va­gyok. — Ah, she says she is a kangaroo — mondta nevetve Fosterné. Tolmács nélkül is megértette azonnal a hely­zetet. — What a lovely child! — Felállt, a gyereket magához vonta. — Klári unokahúga — magyarázta Irénke. Bár ed­dig személyes érintkezésben nem volt a Hernádi család­dal, nagyjából mindent tu­dott róluk. Háziasszonya A barkácsműhelyben Juhász Laci, Rozsnyik Jóska és Horváth Jancsi Nem sokáig áll majd üresen ez az új cinkéházikö (Fotó: Perl Márton) gyünk. Ezeken a dolgos na­pokon velünk tart szakkör­vezetőnk, Molnár Lászlóné, és a mátrafüredi erdészeti szakközépiskola néhány ta­nulója is. Munkánk a tava­szi nagytakarítással nem ér véget, ilyenkor tesszük ki az új etetőket, és cédulákat tű­zünk fel a fák kérgére a kö­vetkező szöveggel: „Tiszte­lettel kérjük a kirándulókat, hogy szíveskedjenek megő­rizni az erdő csendjét és tisztaságát. Köszönik a Kék­cinkék.” Az üzenetre több válasz is érkezett, amelyeket a naplónkba ragasztottunk be. A nyarat mi is vakáció­val töltjük, de ha segítség kell, pillanatok alatt össze­gyűlünk 20—30-an, mint most is, erre a beszélgetésre. Júliusra—augusztusra ma­rad még a megrongálódott fészkek javítása is. Talán a legizgalmasabb hónap szá­munkra a tél. Ilyenkor vé­gezzük a legnehezebb fel­adatot, az etetést. Hogy mi a napi „menü” az egyes álla­toknál? A madarak igen kedvelik az olajos magva­kat, az őzek pedig a szénát. Ezt az évszakot arra hasz­náljuk továbbá, hogy fész­ket, odúkat barkácsolunk. — A fúrás-faragás az én hobbym! Így készül például egy cinkeházikó. Fenyőfá­ból fűrészeljük ki a „cinke­lakosztály” egyes oldalait, s ezeket facsavarral erősítjük össze. Szükséges a házhoz egy bejárat is. ez nem lehet több 28 milliméternél, ennyi a kékcinke „szabásmérete”. Készítettünk harangetetőket is egyszerű mustáros pohár­már az első napokban egy műkedvelő detektív alapos­ságával számolt be az egész házról. Kláriról is. — Nem járja, hogy mi csak itt ülünk, s nem tudjuk, miről folyik a beszéd — mondta Joli. — Láthatod, tetszik a lá­nyod, ennyi az egész — je­gyezte meg Ernő. A mama és a nagybácsi egyszerre fordultak Irénké- hez. — Hogy mit üzent a lá­nyom, azt kérdezze meg — mondta a mama. A nagybá­csi pedig: — Azt mondja meg nekik, hogy itt nem lehet sztrájkolni! De Irénke nem akarta za­varni Fostert, aki a kenguru szóra homlokára csapott, s most a tárcájában keresgélt. Nem volt egyszerű a dolog, szerte-széjjel különféle cédu­lákon és a noteszában legke­vesebb ötven cím volt, s fénykép is nagyon sok. egy csomó olyan emberről, akiket csak felületesen ,vagy egyál­talán nem is ismert. Nem tettek senkinek kötelező Ígéretet, de azt nem lehetett megtenni, hogy legalább fel ne jegyezzék a címeket. Nagy szó egy európai utazás. Híre ment a vasútnál a kol­légáknál, a szomszédban, sőt az egész utcában, még a fű­ből és papírból. Jelenleg aa erdőben csaknem 300, fió­kákkal és tojásokkal teli odú található. Nekem a kedvenc madaram a sárgarigó és ter­mészetesen a cinke. Egyszer már közelről meglestem kék barátomat, amint ügyesen, fakéreg közé szorítva fel­tört egy magot. — Ha már az izgalmas,’ érdekes történeteknél tar­tunk, szerencsére ezeknek én nem vagyok szűkében. Egy jeges téli délután pél­dául szokásos ellenőrző sé­tára indultam a kopasz fák között, és hallottam, hogy valaki sír. Valahogy így: Nyi.., nyi... Lábujjhegyen közeledtem a hang felé, és egy csapdába esett őzikére leltem. A hasát erős hurok fogta át. Óvatosan széthúz­tam a vasgyűrűt, nehogy a kezem becsípje, és már sza­bad is volt a pettyeshátú. Nemrégen aztán újra talál­koztunk, egy bokor mögül ugrott elő, oldalán még lát­szott a figyelmeztető forra­dás. Bárcsak a vadorzókat látnám így egyszer saját csapdájukba esve! Szeren­csére a tarsolyomban több­nyire csak vidám, mulatsá­gos történeteket őrizgetek, a számháborúkat, a dalos tú­rákat. a csurdításokat... Életükről, természetszerű tetükről beszéltek így az er­dők legkisebb őrei, a gyön- gyössolymosi Kékcinke úttö­rőrajból: Horváth Jutka, Molnár Ági, Juhász Lacj, Rozsnyik Jóska és Horváth Jancsi. Szüle Rita szeresük is megadott két címet, egy londonit, s egy finnországit, mikor Jossie lemondta a tejet és a süte­ményt. Végre mégiscsak meglelte, amit keresett. Ki­tette az asztalra. Majdnem levelezőlap nagyságú, színes fénykép volt. Klári egy kis kenguru mellett guggol, gyöngéd erőszakkal fordítja az állat fejét a lencse felé. A háttérben facsoport. Hernádiné vette két ujja közé a képet, a többiek kö­réje gyűltek, Babszi a hóna alatt kandikált ki rá. — Eukaliptusz-fák — mondta Foster. — Nagysze­rű fa, kitűnően bírja a szá­razságot, levelei élükkel for­dulnak a nap felé. Irénke hűségesen fordítot­ta. De senkit nem érdekel­tek az eukaliptusz-fák. Klárit nézték és a kis kengurut. — A farkára támaszkodik, s ni, a farka vége fekete, jaj' de édes — mondta Babszi. Klárit életben soha nem lát­ta, csak a kenguru érdekel­te. — Mennyi ősz haja van! — mondta a mama. Kitűnő, éles kép volt. Lehet, hogy csak a fény játéka — jegyezte meg Ernő. (Folytatjuk) 1

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents