Népújság, 1976. július (27. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-30 / 179. szám

Hatvani kezdeményezés Könyvtár, a munkásművelődésért MANAPSiÍG IGEN SOK szó esik a mwnkásművelődés fontosságáról. A témával szá­mos figyelemreméltó cikk foglalkozott. Valamennyi írás alaphangja közös: kiemelik a feladat fontosságát és sür­getik a gyakorlati tennivaló­kat. Kell is, mert a helyes alapelv és a megvalósítás nincs mindig szinkronban. Épp ezért éndekes minden olyan kezdeményezés, amely a cselekvéshez kínál másutt is hasznosítható tippeket, A hatvani városi könyvtár munkatársai jó úton indul­lak el. Kevesellték, hogy ol­vasóiknak csali 12,4 száza­léka fizikai dolgozó. Ezért számba vették a lehetősége­ket, feltérképezték a pilla­natnyi helyzetet, s úgy ha­tároztak. hogy -a vasutas dol­gozók körében kezdik meg a felvilágosító, a meggyőző munkát. Üj-hativani részle­gükben egy éve megszervez­ték — a helyi MÁV üzemi pártbizottság vezetőivel kar­öltve — a vasutas szocialista brigádok klubjáit. A mun­kásokat kéthetesként sok­színű programmal várták. 1 Ennek érzékeltetésére csak néhány adatot említünk. Ta­lálkoztak Fehér Klára és Ne- ' mes László írókkal, meg- | hallgatták dr. Gadanecz Bé- ! la történész, vasútkutató elő- ! adását. Dr. Kovák Pálné or­szággyűlési képviselővel a J város közlekedési problé- ! máiról beszélgettek. Egyszó- | val: olyan kérdések kerültek i terítékre, amelyek valóban ! foglalkoztatták az embere­ket. 1 AZ IS LÉNYEGES, hogy a brigádok viszonozták a törő­dést. Nem lehetett kapni könyvespolcokat, ők azonban segítettek, s a megvásárolt anyagból szakszerűen elké­szítették ezeket, s lehetővé tették háromezer kötet elhe­lyezését. A mindkét fél szá­mára gyümölcsöző együttmű­ködés feltételeit ugyan írás­ban nem rögzítették, de nem is a papírforma, a hivatalos szerződésszöveg a lényeg, ha­nem az, hogy a valóságban milyenné formálódnak a kapcsolatok, hiszen a szép szavaknál beszédesebbek a tettek. összeállították azoknak az ajánlott műveknek a jegy­zékét, amelyek a leghatéko­nyabban szolgálják a mun­kások ismeretgyarapítását. Ezt az üzemi pártbizottság­gal közösen sokszorosíttatták, s a versenyfelhívást, — mért erről volt szó — megkapták a dolgozók. Októberben — az új-hatvani fiókkönyvtár­ban — vetélkedőt rendeznek s a résztvevők abból vizs­gáznak, hogy mennyire elmé- lyülten tanulmányozták eze­ket a regényeket. Jó mód­szer ez, mert megkönnyíti a szocialista brigádok kulturá­lis vállalásainak tartalmas teljesítését. Gondoltak az utánpótlásra is. A helyi szakmunkás- képző intézetben — előzetes megbeszélés alapján — a függetlenített könyvtáros a diákokat beavatja a külön­böző katalógusok titkaiba, megtanítja őket a kézi- könyvtári anyag használatá­nak fortélyaira. Méghozzá nem alkalomszerűen, hanem egymásra épülő órák során. Ezekből a fiatalokból tobor- zódik később a leendő mun­kásolvasók tábora. A követ­kező tanévtől a városi könyvtárban is tartanak szá­mukra foglalkozásokat. ILYEN ELŐZMÉNYEK után érthető, hogy a hatvani bibliotéka munkatársai ölömmel fogadták a Szak- szervezetek Országos Taná­csa, a Hazafias Népfront és a Kulturális Minisztérium ál" tál meghirdetett az Olvasó mupkásért című országos pá­lyázatot. Természetesen be­neveztek, hiszen csak foly­tatniuk kellett azt, amit már korábban elkezdtek. A szélesebb körű informá­lás érdekében megjelentet­ték azt a tájékoztatót, amely a legfontosabb szolgáltatá­sokkal — a kölcsönzéssel, a katalógusok fajtáival a hely- ismereti gyűjteménnyel a fo­lyóiratanyaggal, a hangle­meztárral, a könyvtárközi kötetcserékkel — ismerteti meg az érdeklődőket. A praktikus füzet sokak szá­mára újdonság, s különös­képp azok forgatják majd szívesen, akik először irat­koznak be, s szeretnének mi­nél gyorsabban eligazodni. A munkások részére to­vábbra is szerveznek író—ol­vasó találkozókat, TIT-elő- adásokat. Figyelemmel kí­sérik a tévé műsorát, s a je­lentősebb művekből készített filmek alaposabb megértését olyan ajánlásokkal segítik, amelyek felsorolják a fel­dolgozott regényről, drámá­ról megjelent kritikákat. ÖSSZEHÍVJÁK a MÁV- núl tevékenykedő függellení" tett szakszervezeti titkáro­ka, s velük is megbeszélik az olvasóvá nevélés legfonto­sabb tennivalóit. Az országos pályázat zsű­rije megjutalmazza majd a legjobb eredményeket felmu­tató könyvtárakat. Jóleső érzés az elismerés, ám ennél is többet jelent az, hogy a nagyszabású vetélkedő igazi nyertese a könyvbaráttá vá­ló munkások népes tábora lesz. (pécsi) Pécsett feltárták Európa egyik legszebb ókeresztény mauzóleumát Szivárvány Több ezer kisgyermek kezdi el szeptemberben az iskolai munkát. Melyikünk ne emlékezne az iskolába lépés legelső napjára, amikor édesanyánk „felvezetett” minket a tanító néni elé? Az idők változásával — mint annyi más minden —, természetesen ezek az érzések is megváltoztak. A tegnap okos, értelmes kis óvodásaiból már szerencsére végképpen odaveszett a szorongás, a rettegés, a félelem, ök már sok mindent tudnak, túl vannak óvodai szerepléseken, és inkább kíváncsisággal, mint szorongással van tele a szívük. — Hogy hívnak? , — Jancsika vagyok. ; -■ i j : — Szeretnél-e már iskolába járni? Gondolkodik, mosolyog és büszkén mondjál — Nekem már megvette anyukám az iskolatáskát is. — És mi minden van az iskolatáskában? — Sok minden! Ceruzák, színesek, gyurmák, számolóJ pálcikák. Csillognak a gyermekszemek, csordultig a szív boldog­sággal, örömmel, várakozással. ^ Anyuka szól bele a beszélgetésbe? — Ilyen gyereket maga még nem látott! Ez óvodába la szeretett járni, és még el sem kezdődött, máris oda van ak — Hány gyermekük van? -' — Csak a Jancsika. _ ; — Maguk mennyien voltak testvérek? J.' ' r — Négyen. Tanyán éltünk. Az apám számadó juhász volt és három kilométerre volt az iskola. Én még „lovas busszal” utaztam mindennap a tanyáról. Jancsika táskával a hátán újra megjelenik a színen, és boldogan újságolja. — Én ám már számolni is tudok! És le tudom írni 6 nevemet. — Nagyon értelmes a gyerek — dicséri apuka és nag# puszit cuppant Jancsika arcára. . — Tornászt nevelek a fiamból! Azt akarom, hogy.!! — És feltétlenül tanulnia, kell valamilyen zenét. Tudjad szerintem az olyan szép és nemes dolog, ha egy ember va* (amilyen hangszeren szépen, elfogadhatóan játszik. — Milyen hangszeren tanulsz majd, kisfiam? — Hegedűn — vágja rá a gyerek. — Feltétlenül külön rajzra kell járatni—követelődzik 3 nagymama. — Tessék! Itt van! Nézze meg ezt a helikoptert. Éppea a szőlőtáblákat permetezi. Vagy nézze meg ezt a strandje­lenetet. De úgy képzelje el, hogy még a kezét sem fogtuk meg a gyereknek. Szerintem Jancsika őstehetség! Már az óvodában is kiállították a rajzait. Amihez tehetsége van, abban kell segíteni! Jancsika tényleg értelmes kisfiú. Sok mindent tud mát a világról. Sőt! Sok mindenre büszke is. A táskáján kívül arra, hogy még meg sem kezdődött az iskola, és már is le tudja írni a nevét. Tudja, hogy nagyszerű a hallása és el­képzelhető, hogy hegedűművész lesz belőle. Nagymamától naponta százszor hallja: rajztehetség. Apja sportoló, tudja, ő sem adhatja alább.... Sok minden vár tehát Jancsikára! Tarka szivárvány! csillantanak meg előtte a szülők. Melyik szín az igazi, me­lyik a hamis? Ki tudja? És egyáltalán! Kellenek-e ilyen csalfa szivárványok? Szalay István Soproni ásatások Sopron-Várhely a régé­szek érdeklődésének gyújtó­pontjába került. Az utóbbi évek ásatásai ugyanis szen­zációs eredményeket hoz­tak. Itt találták meg Euró­pa egyik legjelentősebb ko­rai vaskori településének maradványait. 2700 évvel ez­előtt földsánccal erősített vár állt ezen a helyen- Kö- zép-Európában ekkor Is­merték meg a vasat, amely-: bői elsősorban ékszereket készítettek. Erre utalnak a halomsírokban megtalált karperecek, vastűk és gyön­gyök. A gazdálkodás esz­közeit bronzból készítették. Feltártak egy 2700 éves, félig földbe épített lakóhá­zat is. A sopron-várhelyi feltárások különleges és egyedülálló érdekessége, hogy egy helyütt találták meg a települést és a tömeg­sírokat. Pécsett dr. Fülep Ferenc, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatójának vezetésével be­fejeződött a tavaly elkezdett ásatás, amelynek eredménye egy páratlan szépségű óke­resztény mauzóleum. Ebben három szarkofág található, a sírkamra falait négy freskó díszíti. Az Országos Műem­léki Felügyelőség és a Pécsi Tervező Vállalat közösen készít tervet, hogy a nagy- közönségnek is bemutathas­sák a székesegyház előtt feltárt ritfya műemléket. (MTI fotó ' — Kálmándy Ferenc) i: Mióta Vári Imréék elköl-, töztek a másodikról, Jancsi először járt kinn náluk a budai, domboldali kertben, j — Egészen odáig a tié­tek? — mutatott a távíró­póznán túli cseréptető felé. | Imre húga állt mellette. ; Ildin kezeslábas volt, vilá­gosbarna haját varkocsban 1 hordta. i — Aha — bólintott —í lefelé meg az útig. ! Jancsi figyelte. Tavasz­szal, mikor még fönn a ' padláson mászkáltak együtt, bámészkodtak a meredek te­tő járatain egyensúlyozó ké­ményseprő után, milyen kis csipisz volt ez a lány! Ildi váratlanul a ház felé fordult s elkiáltotta magát: — Jancsi! Jancsi! — Nem vagyok süket. A kislány mulatott: — A kakasnak szóltam. Dülledő mellű, jól meg­termett kakas kapirgált a d’ófák alatt, egy pillanatra fölfigyelt, előre nyújtott nyakkal kukorékolt. — Jancsinak hívják a kakast? CJMMi 1970. július 30., péntek Ildi porcelánkék szeme nagyra nyílt. — Mért ne hívhatnák Jan­csinak? Most ért melléjük Imre, Vári Imre, aki nemrég csak áthajolt a Hajós utcai fo­lyosókorláton s lekiáltott: „Jancsi! Jancsi!” Ahogyan a húga most a kakasnak. Köp­cös, rövidnadrágos fiú lép­kedett nyomában, arcából meredeken döfött előre orra. Rájuk biccentett. — Szia, Pipit — fogadta félvállról Ildi, aztán Imré­hez fordult: — Jancsinak nem tetszik, hogy druszája a kakas. — Hülyeség ilyen nevet adni egy kakasnak — mond­ta Jancsi. Imre mosolygott: 1^.— Miért, minek kellene hívni? Jancsi Piput mustrálta, puha arcát, bizonytalan szí­nű szemét, kivillanó, fémből pótolt metszőfogát. Most ez a srác lóg Imréékkel. A ba­rátság is helyhez kötött. — Lipótnak — vágta ki dacosan. Pipu göcögve nevetgélt: — Lipót. Az egy osztrák császár volt. — Kettő — legyintett Jancsi. — Mindegy, Lipót, az Lipót, kakasnak épp jó. Imre megkérdezte: — Mi bajod vele? — Az, hogy egy korcs dög. Madár, de elfelejtett repülni. És iszonyú büszke arra a ronda rikácsolására. Meg se tűrném! — Csak a tányérodon, mi? — mosolygott gúnyosan Pipu. — Rántva, uborkasa­látával. — Ott sem. Madarat és hüllőt nem eszem. Az V. ötéves tervben 4750 általános iskolai tanterem és 3600 diákotthoni hely A kulturális ágazaton be­lül kiemelt feladat az álta­lános iskolai hálózat erőtel­jes fejlesztése. Az Oktatási Minisztériumban a napok­ban összesítették a megyék oktatási hálózatfejlesztési terveit. Az V. ötéves tervben 5,4 milliárd forintot fordítanak — a lakótelepi iskolák nél­kül — általános iskolai fej­lesztésre. (Ez az összeg a neu gyedik ötéves tervben 1,8 milliárd forint volt.) A prog­nózisok szerint az általános iskolások száma 1980-ig 110 000-rel nő. Ennek ellené­re a szakrendszerű oktatás­ban részesülő felső tagozato­sok aránya tovább emelkedik! és meghaladja majd a 99 százalékot. Békés, Fejér, He­ves, Nógrád, Szolnok, Tolna, Vas ,és Zala megyében a szakrendszerű oktatás teljes kiépítését tervezik. Az V. ötéves terv idősza­kában a megyék terveiben mintegy 3600 általános iskou, lai diákotthoni hely létesí­tése szerepel. Ezzel a fej­lesztéssel a diákotthoni he­lyek száma 1980-ig mintegy 14 OOO-re emelkedik. Jelenleg az általános is­kolás korúak 30,5 százalékát tudják az iskolák napközi otthoni ellátásban részesíte­ni. Az V. ötéves terv végére ez az arány 38 százalékra emelkedik, és 1980-ban 442 0Ö0 tanuló részére biztosítanak majd napközi ellátást. A tanácsok tervei szerint 1976—1980 között 4750 tan­terem létesül, ebből több mint 1800 az új lakótelepe­ken, a lakásokhoz kapcso­lódó beruházásként. A tan­termek zöme — 3700 osz­tályterem — új iskolában épül, az építési szabványban előírt kiegészítő helyiségek­kel. A bővítések során épü­lő tantermek jelentős része is a nagyobb iskolaegységek kialakítását szolgálja. Az V. ötéves tervben 390 tornate. rém létesül. A tervek megvalósítása után a két váltásban hasz­nált tantermek aránya az 1975-ös 27 százalékról 1980» ig 21 százalékra csökken. Imre gavallérosan vállon ölelte. — No, hagyjuk az állat­tant, gyerünk diót verni! Fél fejjel magasabb volt nála, azelőtt együtt jártak ki a Liszt Ferenc térre. De Jancsi most hiába kereste magában a régi, biztonságos érzést, amely akkor töltötte el, mikor három idegen srác belékötött, s Imre köz­belépett, mielőtt megverték volna. Nem a mindennapos barát keze ez már a vállán, csak a kötelességtudó házi­gazdáé. A tornáG előtti nagy dió­fa törzsének támasztva a hosszú verőrúd^ Jancsi meg­emelte, s azonnal le is eresztette: — Ettől izomlázat kapni! — Sóhajtásra nem jön le a dió — bámult föl a rozs­dás lombok közé szakértőn Pipu. Miért utálja ennyire ezt a répaorrú hólyagot? Imre a zörgős levelek közt kotorászott a verőfával. Szá­razon, mint a ritkás jég­eső, három szem koppant elébük burkostul. — Szedhetitek — szólt hátra, aztán odakínálta a verőrudat Jancsinak: — Próbáld meg. Pipu a háttérben nevet­gélt. — Nézd meg a heftijét — bökött Pipu orrára Imre. — Esküszöm, húsz forintért 1 sem mérnék tele neki fagy­lalttal! Ildi elámult: — Minek va­lakinek az orrába fagylalt? Piput csöppet sem érde­kelte a vita. Megszokta már, ha az orra került szó­ba, legolcsóbb úgy tennie, mint akinek semmi köze hozzá. Jancsi csüggedten bámész­kodott a magasba: — Érdemes ennyit gür­cölni pár vacak dióért? — Neked semmi se jó! — fortyant föl a kislány. — Sem a kakas, sem a dióve­rés! — Lőni kellene — mond­ta hirtelen Jancsi. — Flóberttel, mi? Légpus­kával, mint a verebet! — röhögött csúnyán Pipu. Most menten képen tör­lőm, érezte Jancsi, aztán el­fordult. — Marhaság ezzel a póz­nával bökdösni. Valami jó kis husáng kellene, amivel meghajítjuk. — Van a kertben — bó­lintott Imre. Szedtek néhány kampós, súlyosabb ágat, s nekifog­tak. A három fiút elkapta a vadászösztön. Egyik-másik lövés csomóban szedte le a diót, de volt, amelyik csak száradó leveleket tépett le. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents