Népújság, 1976. július (27. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-03 / 156. szám

Kecske vagy bárány? Az ember minden dolog mértéke Műszerek és mértékek Képünkön egy Észak-Afrikában elő sörényes kecskeanya látható, bárányhoz hasonló gidájával, amely bizonyítja a kecskék és juhok viszonylag közeli rokonságát. ' A kecske ma már sokat veszített egykori jelentősé­géből, annyira, hogy hazánk­ban is egyre ritkábban ta­lálkozhatunk vele. Pedig az egyik legrégebben háziasított állat, amelynek háziasítása állítólag a kutyával csak­nem egyidőben történt. Az ókori Keleten különböző cél­ból tartottak kecskéket. Nem csupán húsáért és tejéért be­csülték, hanem terhet is hordoztattak vele, sőt iga­vonásra is használták, szá­rított trágyájával pedig fű­töttek. Testéneit'minden ré­szét felhasználták, lenyírt szőréből ruhaanyagot készí­tettek, bőréből pedig vízes­és borostömlőket csináltak. Sok országban még ma is nélkülözhetetlen háziállat a kecske. Igénytelen, táplálé­kát jól használja ki a sze­gényes növényzetű tájakon, nyomorúságos vidékeken ma­gányosan éppúgy tartható, mint nyájakban. Egykor, a vitorláshajók korszakában a hosszú utakra induló hajók ál­talában vittek magukkal kecskéket is, hogy friss tej­jel és hússal lássák el a ha­jósokat. Gyakran előfordult, hogy a magányos szigetek­re is tettek ki néhány kecs­két, hogy ha hajótörött ve­tődik a szigetre, a legele­mibb létszükséglete fedezve legyen. Erről olvashatunk példát Defoe világhírű re­gényében, a Robinsonban: hősének életét a szigeten ta­lált elvadult kecskék köny- nyítették meg. Még ma is sok szigeten találhatunk ilyen, több évszázada elva­dult kecskéket. Egyes vidékeken azonban óriási károkat okoztak a kecskenyájak. Lelegelik az amúgy is gyér növényzetet, így az erózió akadálytalahul lehordja a termőtalajt, s vé­gül kopár sivataggá válik a táj. Annak érzékeltetésére, hogy a műszerek és mérté­kek honnan indultak el, mindössze egy nagyon ké­zenfekvő példát említünk. Babilóniában 4000 évvel ez­előtt a királyok üvegkemény dioritsziklából szobrokat fa­ragtalak. s ezek lábán je­lpiték meg a „láb” hosszát, amihez mindenkinek igazod­nia kellett. A babilóniai „láb”-at 15 egyenlő részre osztották, így kapták az ,,ujjat”. Protagorász ókori fi­lozófus szerint: az ember minden dolog mértéke. Ujj, hüvelyk, arasz, láb, könyök, marék, lépés — ilyen mérték" kel határozták meg a meny- nyiségeket. Az emberek testméretei azonban nem egyformák, így aztán a mértékegységek is igen gyakran változtak. A zűrzavaron úgy próbáltak se* gíteni, hogy nem ritkán az uralkodó testméreteiből ve­zették le az alapvető mére­teket. Följegyezték például, hogy I. Henrik angol király udvarában a yard hossza azt a távolságot jelentette, amely a király orrhegyétől kinyúj­tott bal karjának nagyujja hegyéig terjedt. Nagyobb távolságokat a hajdani időkben „nyíllövés- nyi”, „fütamnyi”, „egynapi járóföldnyi”, „puskalövésnyi’ „kiáltásnyi”, stb. jelölések­kel adták meg. Érdekes itt megemlítenünk, hogy a szög" mérés talán a egyetlen, amely a babiloni kultúra óta szinte semmit sem változott. A méretek zűrzavarából a nagy francia forradalom te­remtett kivezető utat. A ja­kobinus Romme javaslatára csillagászokat, geodétákat, tudósokat bíztak meg azzal, hogy megmérjék a Föld kü­lönböző méreteit és a kapott adatokból vezessék le az új mértékrendszert. Megállapodás szerint a Föld kerületének negyven­milliomod része a hosszú­ság egysége: I méter. Äz „ős" métert” Kruspér István ter­vei szerint 1874. május 13-án a párizsi Conservatoire des Arts Métiers-ben öntötték ki. A hiteles méterrúd plati­A Tunguz-meteorit titka Üstökös, vagy nukleáris robbanás ? A Tunguz-meteorit néven • isipert jelenség 1908. június 30-án játszódott le. Az el­telt csaknem 70 év alatt — minden , kritikát kiálló ma­gyarázat hiányában — tu­dósok, scifi-írók és újság­írók, amatőr csillagászok új­ból és újból foglalkoztak ve­le. Ha napjainkban történik egy ilyen esemény, néhány órán belül képernyőn láthat­juk a katasztrófa helyét, és jól felszerelt kutatócsopor­tok indulnak haladéktalanul a helyszínre. A Tunguz-meteoritot csak néhányon látták, véletlenül. A cári kormány érdektelen­nek tartotta expedíció kikül­dését. Az első tudományos kutatócsoport — Leonyid Kulik vezetésével — csak az Októberi Forradalom után indult útnak. A helyszínen talált kiégett fák, az irattá­ri a r vágok és a szemtanúk még húsz év távlatából^ is sok mindenre fényt derítet­tek A következő történt. Egy vakítóan fényes tűz­gömb rohant át a reggeli égbolton és Irkutszktól észak­nyugati irányban 900 kilo­méterre felrobbant. A rob­banás ereje a hirosimai atom mbánál mintegy ezer­szer nagyobb volt. 2200 nég zetkilométernyi terüle­ten kidöntötte az erdő fáit és tűzvíft pusztított. Pots- damban, Londonban és Cam- bridgeben a barográfok inf- . ra-hanghullámot észleltek Oroszország és Európa csil­1976. július 3., szombat lagászait 1908. júliusának el­ső napjaiban a rendkívül világos éjszakák lepték meg, akkor még nem voltak híre­ik a meteorit becsapódásá­ról. E tények annyira furcsák és ellentmondásosak voltak a Tudósok számára, hogy egyetlen elméletbe sem il­leszkedtek be. Kulik expedí­ciója is zsákutcába jutott. A katasztrófa helyszínén olyan rombolással találkoztak, hogy azt csak több százezer ton­na súlyú kozmikus test okoz­hatta. A robbanás helyén vi­szont ebben az esetben 500 méter mély krátert kellett volna találni. A legalapo­sabb kutatással sem sike­rült azonban ilyet felfedez­ni, sőt még egy aprócska meteoritszilánkot sem leltek. Az ismeretlen anyag sok ezernyi tonnája nyom nél­kül eltűnt. A húszas és har­mincas évek expedíciói sem jutottak eredményre. A második világháború idején beszüntették a kuta­tást. 1946-ban Alekszandr Kazanyec szovjet scifi-író- nak megjelent egy könyve, amely a titokzatos Tunguz- meteorittal foglalkozott. * Az elbeszélés nagy visszhangot keltett. Az író véleménye szerint idegen bolygóról ér­kezett űrhajó szenvedett ka­tasztrófát Szibéria felett. Bár a komoly tudósok közül sen­ki sem fogadta el az író fel- tételezését, a közvélemény ismét foglalkozni kezdett a meteori ttal. Az 1958. és 1959. évi ku­tatások megállapították, hogy a robbanás 10—15 kilométeres magasságban következett be. és olyan hő keletkezett, hogy a magas olvadáspontú fémek is elil­lantak, vagy apró cseppekre olvadtak (ezért nem talál­tak szilánkokat). A robba­nás helyén valóban találtak magas szilícium és lúgos fémtartalmú üveges göm- böcskéket. Buborékos zárvá­nyaikban szénsavgázt, szén- monoxidot és kénhidrogént fedeztek fel. De ezeknek a gömböcskéknek a tömege a legoptimistább becslések sze­rint sem lehet több, mint 200 kilogramm. Ezek a tények bonyolul­tabb kérdésekre világítottak rá. Hogyan keletkezett az a roppant energia? A közönsé­ges meteoritok kémiai és hő­reakcióit az atmoszférában már jól ismerjük. Ezek nem vezethettek ilyen jelenségek­hez. 1960-ban szovjet asztrofizi- kusok arra a következtetésre jutottak, hogy a tunguzi je­lenséget egy kisebb üstökös okozta, amely összeütközött a Földdel. Amerikai csillagá­szok szerint ilyen összeüt­közések bolygónk történelem előtti időszakában gyakran előfordultak. Az üstökösök magja rendszerint nem tud­ja legyőzni a földi atmosz­féra közegellenállását, így ezeknek a katasztrófáknak a nyoma viszonylag gyorsan megsemmisül. Igaz, nincs mindenki ezen a véleményen. Georgij Pet­rov akadémikus előadása a Tunguz-meteorit természeté­ről, amely a Szovjetunió Tudományos Akadémiája ál­talános fizikai és csillagásza­ti osztályának 1975 februári ülésszakán hangzott el, né­pes hallgatóságot vonzott. A Lebegyev Fizikai Intézet konferenciaterme zsúfolásig megtelt, a sorokban Alek­szandr Kazanyec scifi-író is helyet foglalt. Petrov akadémikus ele­mezte az eddig rendelkezés­re álló, a tudományos világ által elfogadott tényeket a gázdinamikai törvények szempontjából. A matema­tikai számításokkal a ka­tasztrófa szinte j minden jelenségét megmagyarázhatjuk, ha feltételezzük, hogy a Tun­guz-meteorit egy hatalmas, legkevesebb 100 ezer tonna súlyú hó- és portömegből állt. Ez a hólavina másod­percenként több tíz kilomé­teres sebességgel tört be a Föld atmoszférájába és vi­szonylag lapos pályán, a ho­rizonthoz 20 fokos szögben száguldott át az égbolton. A sűrűbb légrétegeket elérve hirtelen lefékeződött — hi­szen sűrűsége nem lehetett több mint a víznek egytize- de — és lökéshullámot kelt­ve 30—40 000 C fok hőmér­sékletre melegedett fel. A légnyomás kidöntötte az er­dő fáit, az izzó gázok pedig felgyújtották. Az atmoszfé­rába fellökött por megtörte a napfényt, ez okozta a fehér éjszaka jelenségét Eu­rópa olyan területein, ahol az különben nem figyelhető meg. Az epicentrumból szár­mazó minták alapos vizsgá­lata sem talált argon—39 radioaktív, izotópokat, így nukleáris robbanásról szó sem lehet. Azonnal felmerült a kér­dés, létezhetnek-e ilyen hótömegek a világűrben? Petrov aka­démikus szerint igen. 1965- ben Kanada felett hasonló — de lényegesen kisebb — robbanás következett be. Hogyan keletkeznek ilven hólavinák a világmindenség­ben, és meddig léteznek, még nem tudjuk. Korunk tudományának presztízse nem engedi meg, hogy „nyitott kérdések” ma­radjanak. Nyilván ezért oly nagy még ma is az érdek­lődés a Tunguz-meteorit tit­ka iránt is. nairidium ötvözetből készült* 1899-ben Nagy-Britannia és Oroszország kivételével va­lamennyi európai állam csat" lakozott az egyezményhez. Tulajdonképpen ezzel a megállapodással egységese­dett világszerte nem csupán a hosszmérték egysége, ha­nem az ebből levezetett súly, űr, és térfogat mértékegysé­ge is. Kialakult az egységesen elfogadott mér tékegység- rendszer, amely előfeltétele volt a mérőműszerek és mé­rőeszközök tömeges gyártású" nak. Az első laboratóriumi fi­nom mérleget például 1770- ben Harrison angol órás ké­szítette Cavendisc kémikus számára. Johann Baptist Schwilgué, a strassburgi vi­lághírű automata óra terve­zője és készítője találta fef a múlt század első éveiben a hídmérleget. A mérőműszerek sokasá­gából még említsük meg a mai hőmérő kialakulásának történetét. Az első „gőzhő­mérőt” Santorio Santorio olasz orvos készítette a XVII- és XVIII. század fordulóján. Készített hőmérőt Galilei, II. Ferdinánd toszkán nagy­herceg és Halley angol üs­tököskutató, hogy végül Gabriel Fahrenheit elkészít­se az 1700-as évek elején a róla elnevezett hőmérőt, amelyet Amerikában mind­máig használnak. Ezen a ská­lán az emberi test hőmérsék" lete 100. a jeges víz hőfoka 32, míg a víz forráspontja 212. Vele . nagyjából egyidőben René-Antoin Réaumure el­készítette a róla elnevezett hőmérőt. Ezen nulla foknak a víz fagypontját tekintik, s nyolcvannak a forrpontot. A mindmáig legelterjedtebb hő" mérőt Andres Celsius svéd csillagász alkotta meg a XVIII. században. Eredeti­leg ezen a hőmérőn nulla fokkal jelölték a víz forrás­pontját, a fagyáspontot vi­szont 100 fokkal. A legprimitívebb, legegy­szerűbb mérőeszközök meg­jelenése is már óriási forra­dalmat jelentett az emberi gondolkodásban: a minőségi érzékelés helyett a mennyi­ségi szemlélet megjelenését „Az idő térré vált és a tér súllyá” — írta Thomas Mann. A mérés maga a termelés szolgálatába állt ugyan, de egészen más jellegű volt, mint a többi emberi tevé­kenység: kezdettől fogva ki kellett elégítenie az állandó­ság, a reprodukálhatóság és a minél nagyobb pontosság igényét. ■ Révész Tibor Tizenkét éves egyetemista David Arutyunjan sikerrel végzi a Jereváni Műszaki Egyetmem technikai, kiberne­tikai fakultásának első év­folyamát annak ellenére, hogy még csak 12 éves. Míg a tudósok az akcele- ráeió káráról és ' hasznáról vitatkoznak, a kisfiú saját példájával bizonyítja annak lehetőségét, hogy különösebb feszültség és egészségi káro­sodás nélkül jóval több is­meretet lehet elsajátítani, mint amit az iskolai tanter­vek előirányoznak. Harminc­fős tancsoportjában ő a leg­jobb egyetemi hallgató. David ritka tehetsége egé­szen váratlanul nyilvánult meg. Négyéves korában még csak jó emlékezőképessége sem volt. Szülei foglalkozni kezdtek vele, hogy emléke­zetét fejlesszék. Sokat segí­tett a gyermekversek memo­rizálása, az elemi számtani műveletek gyakorlása. Ez­után váratlan minőségi vál­tozás következett be. öt és fél éves korában Dávidot felvették az általános isko­lába. Folyamatosan olvasott örmény és orosz nyelven, könnyedén megbirk '»zott az elemi matematikával. Hét­éves korában harmadik osz­tályos, tízéves korában már a nyolcadik osztályt jár­ta... • amellett David semmiben sem különbözött a többi kis­fiútól. Órákon keresztül fo­cizott barátaival, kalandre­gényeket olvasott, szorgal­masan látogatta az úttörő­ház rádiószakkörét és úszó- szakosztályát. Általános iskolai tanulmá­nyainak 'utolsó évét különle­ges matematikai iskolában töltötte. A szakosodott isko­lák valamennyi szovjet köz­társaságban megtalálhatók. Céljuk a tehetséges tanulók szakmai orientálódásának se­gítése. Az időben kifejlesz­tett munkaképesség követ­keztében ilyen tehetséges gyerekké vált David is — hangsúlyozzák a szakembe­rek. A főiskolai felvételi vizs­ga nehéz volt számára. Azon­ban minden jól sikerült, David a legmagasabb pont­számot érte el. «I t t * David Arutyunjan (Fotó: APN—KS)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents