Népújság, 1976. június (27. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-13 / 139. szám
Színházi magatartás II. Színészek és bemutatók A cikk első részében egy országosan kialakult színházi magatartáshoz sorakoztat- , tam fel egri példákat, tapasztalatokat. Szólni kell azonban a sajátos helyzetről is: Miskolc és - Eger kapcsolatáról, arról a színházi házasságról, amely bizony nem kis gondot okoz mindkét megyében. Páskándi Egerben bemutatott drámájában egyszerűen kettéfűrészelték a zongorát, majd amikor a házaspárék meggondolták magukat, szépen összetolták, s ezzel máris helyreállt a harmónia. Igaz, hamis harmónia, hiszen az író hősei rég megértek a válásra. Lám, még a színpadon sem olyan egyszerű a válás, akadálya lehet annak egyetlen zongora is. Hát még az életben, ahol egy színházi házasság válságából kellene valamilyen kiutat keresni. Mégpedig olyan kiutat, amelynek végén ismét önálló színháza lenne Egernek. És Mis- k o 1 c n a k is! Olyan színháza, amely jobban és eredményesebben tudná betölteni művészi, közművelődési feladatát. Olyan színháza, amely valóban kielégítené mindkét város és mindkét megye lakosságának egyre növekvő, formálódó igényeit. Jó érzés tudni és hírül adni, hogy ma már egyre szűkül az a kör, amely megkérdőjelezi az önálló egri színház létjogosultságát. Nem vitás, hogy a megyeszékhely és a megye el tud tartani egy színházat. Nem anyagilag, hanem erkölcsileg, szellemileg inkább. Ez ma már r e- a 1 it á s. Csakhogy a rosszul sikerült színházi házasság felbontásához, egy új színház létrehozásához nem elegendő az érzelem, még az elhatározás sem: pénz kell hozzá. Sok pénz. És az anyagiakkal bizony manapság szűkében vagyunk. Ez is r e al it á s. így meg kell elégednünk az egyre növekvő felismeréssel. amely előbb-utóbb — reméljük inkább előbb!. — megteremti az önálló egri és önálló miskolci színházhoz szükséges pénzügyi alapokat is. Például: Remenyik A realitást, a házasság érvényét azonban nemcsak Egerben, hanem Miskolcon is sokkal megértőbben kell tudomásul venni. Egy társulat, de két színház. Két város, két megv?. s bizonyos szempontból kétfajta érdeklődés. Ez is a realitáshoz tartozik. A műsorterv összállításánál erre bizony kevésbé figyel a színház. Nem azt várjuk, hogy Eger külön műsort kapjon. hiszen ezt nem bírná erővel a társulat, de jogos kívánság az igények céltudatosabb kielégítése, olyan műsorpolitika kialakítása, amely egyformán számításba veszi a két város közönségét. Elgondolkodtató például, hogy az égri Gárdonyi Géza Színház műsorában évek óta nem kapnak helyet a város és a megye rangos irodalmi, színházi hagyományai. A színház figyelmen kívül hagyia névadóját. Bródy Sándorról pedig mindössze csak az évekkel ezelőtt bemutatott A tanítónő erejéig vesz tudomást. Vagy itt van néldául a megye szülötte, Remenyik Zsigmond is, játszható és sikerre számító drámáival. Mégpedig olyan színpadi műveivel, amelyeket megértéssel fogadna a miskolci közönség is. A közelmúltban egy cikkben már felhívtuk a figyelmet Remenyik drámáira, de sajnos a színháztól még csak válasz sem érkezett. Pedig másokat is csábít, foglalkoztat a gondolat. A Kortárs májusi számában Radnóti Zsuzsa így kezdi Remenyik- nek mindenki tartozik című figyelemre méltó dolgozatát: 4916. június 13., vasárnap „Van nekünk egy írónk, aki egy személyben képviseli drámairodalmunkban Brech- let, Pirandellót, O’Neillt és Dürrenmattot, csak senki sem tud róla.” Nos, éppen az egri színház vállalhatná az iz- zalmas rehabilitációt, amely visszahelyezné a színházi köztudatba a sokoldalú Reme- nyiket. Nehéz és bonyolult egy műsorterv összeállítása, sokféle akarat, Ízlés, igény és lehetőség szintéziséből áll össze az évad premierlistája. Eger színházi közönsége, a város rangja igazán megérdemelné, hogy az évad műsortervében jobban érvényesüljenek a megyei elképzelések azok a kultúrpolitikai elgondolások, amelyek itt gyümölcsöznek, itt érvényesülnek az emberek gondolkodásában. Nem szeretnék ugyan az évad végi színházi értékelés elébe vágni, de annyit azért megjegyezhetek, hogy a múlthoz képes ez az évad már némiképp fejlődést mutat. Rendszeresen voltak előadások, már júniust- írunk, még tart a szezon, s a 11 bemutató közül kettő Egerben született, itt játszották először Kertész Ákos és Páskándi Géza drámáit. S mert Eger nemcsak értő közönséget, hanem jó alkotói közérzetet is nyújtott a premierhez, felmerül a jogos igény: több bemutatót kell rendezni az egri színházban. Figyelnek-e a közönségre? Az előadás részese a közönség is: hozzáértése, hangulata, lelkesedése, vagy ásíto- zó unalma visszahat a produkcióra. Minden bizonnyal nyomasztóan hatnak a színészekre azok az üres széksorok is, amelyekről a cikk első részében esett szó. S ezekért az üres széksorokért nem lehet csak a nézőket, Az eső elállt. A kerékvágásokban. tócsákban gyűlt össze a víz és kövér giliszták dőzsöltek a bokrok alatt. A felszakadozó felhők szép, csendes éjszakát ígértek, hiszen a távoli villámokat nem kísérte dörgés. Leült az erdőszélen és hallgatta a csendet. Fanyar gombaszagot csapott orrába a szél. amely a közeli dagonya irányából jött. — Jöhetne már Ferkéi — gondolta és behunyta a szemét. Ilyenkor, ha nem alszik, gondolkodik vagy tűnődik az ember. A feleségére gondolt, az új asszonyra aki az istennek sem akarja megszokni. hogy férje szabad idejének nagy részét az erdőben töltse. — Minek neked asszony? — csattant föl most is, ahogy elköszönt hazulról. Gallyazó fácán verte fel a csendet és valahol messze őz riasztott. — Vagy én. vagy a vadászat! — csapta a képébe a szót az elmúlt este is. amikor lefeküdni készültek. A lenyugvó nappal együtt felsóhajtott az erdő. Apró neszek születtek és valószínűtlen mozgások jutottak el füléig. Az eső után a völgyekben párák ébredtek és tétova árnyak suhantak a patak irányába. — Nem ért meg engem — sóhajtotta és mélyen, a báránybőr bekecs alatt össze- rándult a szíve. Magdus szép volt és dolgos, A régi asszonyt tavaly kergette él. amikor nála kapta a vendégvadászt. Agyon vagy csak a bérletrendszert hibáztatni. Része van ebben a műsortervnek, az egyes bemutatók rosszul megválasztott időpontjának és még sok mindennek. Többek között az előadások színvonalának és fegyelmének is. A premier után a rendezők bizony nem sokat törődnek a bemutatóval, nem igyekeznek javítani, csiszolni az előadásokon. Figyelmen kívül hagyják a kritikát, a nézők véleményét, nem hasznosítják a reagálásokat, s ezzel a magatartással magukra hagyják a színészeket is. Hadd említsem itt azt a nagyon érdekes és izgalmas naplót, amelyet a Kritika adott közre annak bizonyságul, hogyan dolgozta át Illyés Gyula nagyszerű drámáját a Fáklylángot, éppen a közönség reagálását figyelő ügyeletes rendezők bejegyzései alapján. Figyelik-e ma a közönség hangulatát? Fel- jegyzi-e valaki, ha fagyos a nézőtér, vagy ha a közönség netalán értetlenül szemléli az előadást vagy annak egyes részeit? Félek, hogy nem. A Páskándi-dráma zárójelenete például nem volt egyértelmű, maguk a színészek tapasztalták, mintha a közönség valamilyen folytatást várna. Kérték is a vitás jelenet átrendezését, de nem figyelt rájuk senki sem. Ez csupán egy példa, de folytathatnám a sort a Miskolcon lefutott darabok egri bemutatóival, amelyeket próba helyett legfeljebb néhány perces színpadi bejárás előz meg. Társulati légkör A színházi magatartásról polemizálva nem akarom megkerülni a másik kényes kérdést: a társulati légkört sem. Szólni kell erről is, hiszen a vezetés stílusa, a színház demokráciája, — vagy ennek hiánya — hatásakarta lőni, de hirtelen eszébe villant, hogy gyilkosság után börtön következik. A rabság. — Nem érdemli meg. hogy miatta elveszítsem az erdőt, a vadászatot! A tétova gondolatok már- már álomba ringatták, amikor egyszerre előhuppant a szürkületből a barátja. — Hol késtél? Ferkó nem válaszolt. — Gyerünk, iparkodjunk, mert eső után korábban indulnak a disznók! Jó negyedóráig ballagtak szótlanul. — Savanyú a képed! Már megint az asszony jár a fejedben. — Bodza Sándort mellbe vágta a szó. — Nem akar betörni! Azt szeretné. hogy mindig a szoknyáján üljek. Űtelágazáshoz értek. Amikor Bodza a zabtábla felé mutatott, találkozott a tekintetük. — Akkor én a dagonyához megyek... ■ A vadászok az erdőn kevés szóból is értenek. Itt minden nesznek jelnek_ megvan a maga fontossága' és a beszéd vadászat közben nem helyén való. Sándor nesztelenül lépkedett a megázott földön és a legkisebb nesz sem kerülte el a figyelmét. A rudasban roppant egy gally. — Szarvas — gondolta és nem messze tőle. máris megpillantott egy tehenet a borjával. Újabb roppanás. Bikák váltottak át a gyertyánosba. a nyomukból tisztán olvasni lehetett. A zabtáblát sal van a társulat légkörére, befolyásolja a művészek alkotó kedvét is.'Nem vállalkozom arra, hogy summázó véleményt mondjak a színházvezetés munkastílusáról, emberi kapcsolatairól — még csak abba sem kívánok belebonyolódni, hogy milyennek kell lennie a színház demokráciájának —, de a jelek arra mutatnak, hogy valami nincs rendjén, vagy legalábbis többen nem érzik jól magukat a színházban.. Talán ezzel is magyarázható: az utóbbi években érzékeny veszteségei voltak a színháznak, többen távoztak olyanok is, akiket pedig szívesen látna ma is az egri közönség. A rossz közérzetben bizonyára közrejátszik néhány művész mellőzése is. Több éve tartó gyakorlat, hogy a színház nem foglalkoztatja megfelelően egyes színészeit, köztük olyan tehetséges művészeket, akikre nemcsak szerepeket osztani, de még darabokat is lehetne választani — hozzájuk. Igaza lehet ugyan a jeles dramaturgnak, aki egy színházi vita összegezésében, arról is ír, hogy: „a színház elsősorban nem azért van, hogy a tagok jól érezzék magukat benne, hanem, hogy a közönség azt kapja benne, amit egy igényes színháztól kapnia kell...” Csakhogy a produkció során találkozik a színész és a közönség. S mert a színész is ember, sőt talán érzékenyebb is másoknál, idegrendszerében tárolja egy kollektíva ellentmondásait, feszültségét, a színház jó vagy rossz légkörét. Ilyenformán éppen a közönség szolgálata követeli: a színészek megfelelő légkörben alkothassanak. Egyszerűen, hogy jól érezzék magukat. Mert a színpadon mégiscsak a színész éli, vagy játssza a szerepet, tolmácsolja az író és a rendező gondolatait. És rá figyel a közönség. Sőt gyakran miatta megy be a színházba. körülölelte az erdő. A viaszérésben levő zab a disznók kedvenc csemegéje. Eszébe jutott, hogy az ötödik éjszakát tölti majd a magaslesen, de azt a vén remetét eddig még nem sikerült elkapnia. Kényelmesen elhelyezkedett a tölgyfa ágai között és helyet keresett mindennek. A lámpa, a látcső, a harapnivaló. sorra előkerültek. A hatalmas zabtábla úgy terült el alatta, mint a tenger, amelyet időnként felborzol a szél. — Hátha bejön ma este! Egy szarvasbogár kapasz_ kodott a tölgy oldalán, fényes háta úgy ragyogott, mintha láthatatlan kezek kibokszolták volna. Besötétedett. A holdkeltéig még volt fél óra, bár a.nagy fényerejű látcsővel még így is észrevette az erdő szélén szálaié, nagy fülű teheneket. Aztán őz riasztott, hangjával szétverte az erdő nyugalmát. Újra áz asszonyra gondolt. — Add el a puskát! Uraknak való a vadászat. Kétségek gyötörték. Tudta. hogy a vadászat, az erdő nélkül sivár lenne az élete. De az asszony is... A hold előbújt a fák koronája mögül és előbb bátortalanul. majd tárt karokkal szórta sugarait a tájon. A zabtáblában minden mozgást észrevett volna, akár szabad szemmel is. Látta a rókát, most bújt ki a sarkon, olyan ártatlan pofával, mintha ő lenne a ma született bárány és beleszimatolt a levegőbe, összerázkódott és bizonyára a téli fácánvadászatokra gondolt. amikor válogatni lehetett a rosszul lőtt. később elpusztult kakasok közül. Valami mintha mozdult volna a zabtábla szélén. A patakmederben megcsörrentek a kövek és disznószagot sodort feléje a szellő. Márkusz László VIRRADA 7 Nógrád legnagyobb gyermek- intézménye Salgótarjánban mintegy 14 millió forint beruházással és jelentős társadalmi segítséggel elkészült a megye legnagyobb gyermekintézménye, ahol 80 személyes bölcsőde és 150 személyes óvoda kezdte meg működését. (MTI Fotó — Koppány György) 20.35 FURCSA PÁR Amerilcai film. A Neil Simon színdarabjából készült film nagy siker volt a mozikban. A kellemes, vidám történet most a képernyőn pereg előttünk. Oscar Madisont elhagyta felesége és takarítónője is —- ezért felettébb rendetlen lakásában fogadja pókerpartira barátait. Félixet, a parti egyik tagját szintén otthagyta a felesége. Oscar maga mellé veszd lakótársnak, mivel Félix „jó háziasszony” hírében áll. Oscar viszont rendetlen és barátja jó tulajdonságai az idegeire mennek. Kirúgja Félixet, aki ismét meglepetéssel szolgál barátainak. Oscar Madison és Félix Unger szerepében Walter Matthaut és Jack Lemmont láthatjuk. — Jönnek — villant fel benne és most már erősen figyelte a környéket. A patakmeder néhány perc múlva elcsendesedett. Megint csend, végtelen nyugalom ereszkedett a környékre. Egy idő múlva újabb mozgásra lett figyelmes, arra. hogy hajladozik a zab. — Süldők. A tegnapi csür- he népség, nem is látszanak ki a zabból és közöttük nincs egy valamire való darab. — Lőni kell! — parancsolta belülről valami, de legyűrte magát. — Nem! Nem adom ilyen olcsón. Ma találkoznom kell az öreggel... Fél tízet mutatott az órája. A csürhe népség tele szájjal habzsolta a telt kalászokat és úgy csámcsogtak, mintha a világon semmitől sem kellene tartaniuk. Lökdösték egymást, úgy viselkedtek, hogy megbotránkozott volna rajtuk minden valamirevaló komoly disznó. — Lakjatok már jól és takarodjatok innen — gondolta és unalmában megkereste a Göncöiszekeret. Egy óra múlva nagy lármával elvonult a konda. Előbb a patakban fürdést rendeztek, turkálták a köveket. fújták a sarat és friss vízzel verték el a szomjúságukat. Aztán elszunnyadt egy pillanatra. A keresőlátcső egv hajszál híján, hogy le nem esett. Tudta, hogy egy idegen zaj. egy fémes koppanás és megint hiába várja az öreg remetét. Fél egykor mozdult meg a zab az erdő sarkán. nem messze onnan, ahol az előbb a róka kiváltott. Egyszerre eltűnt az álmossága, és szívét a torkában érezte. — ö az! — Füle, sörénye, válla magasan kilátszott a fehér tengerből. Állt és hallgatózott. A szelet kereste, a szimatot, nem hoz-e valahonnan gyanúsat az áramlás? Nem sokkal később megindult a tábla közepe felé, és már hallotta is a tépést, a csámcsogást. Kibiztosította puskáját és zajtalanul, centiméterről centiméterre maga elé emelte. Most már a céltávcsövön át is látta a disznót. A Mauser dörrenése szíven szúrta a csendet. A környező hegyek megdobták a hangot, játszottak vele. majd újra békés nyugalom ült a tájra. — Mi történt? Fekszik-e a disznó? — Megvan, meg kell lennie! Vagy talán mégsem... Pirkadat előtt néhány perccel hallatszott az ismerős füttyjel. — Mi van? — Vagy főnyeremény, vagy semmi! A rálövés helyén szobányi körben a földön feküdt a zab és bő vér festette a viaszsárga kalászokat. A remény és bizakodás nőtt. Tíz perc sem telt el és máris ott álltak a patakmeder sima fekete kövei között, a hatalmas remetekan mellett. Ott feküdt a patakban. Csillogó, vastag agyaráról a gyöngyöző vízcseppek mosták le a szivárgó vért. A két barát összeölelkezett. — Sok éjszakád ment rá. Megérdemelted! Méregetni kezdték az agyarat. — Aranyérmes lesz. pajtás! Érted? Ilyet csak kiállításon lát az ember... Mire megvirradt, már otthon voltak, két óra múlva pedig a fél falu ott állt Bodzáéit udvarán. — Derék férjed van. Mag. dús! Igazán jó vadász... Az asszonynak jól e~ett a dicséret. — Hozz egy kis pálinkát. Magdikám! — biztatta a fér. je... Szép reggel volt. An'c- kor mindenki elment. Bodza csodálkozva vette észre, hogy az asszony a kút oldalához támasztott puskát, meg a konyhaasztalról a závárzatot, viszi ám befelé. — Hadd csak! Majd... Magdus, a kedves szép asszony mosolygott. — Beviszem a helyére Sa- nyikám. Nehogy véletlenül valami bajuk essék... Szalay István