Népújság, 1976. június (27. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-27 / 151. szám
1 f • MnLessmlmtJlrst...esiaÉ kfmUfo, 1976. június 27., vasárnap A Nap kél: 3.-18, nyugszik: 19.46 óraka' A Hold kél: 3.50, nyugszik:19.21 órako Szeretettel köszöntjük névnapjukon LÁSZLÓ nevű kedves olvasóinkat! László nevünk szláv eredetű, oroszban a Vlagytez- lav „Dicsőségesen uralkodó”-t jelent. L i Harminc évvel ezelőtt halt meg Beke Manó ina- ! tematikus. A budapesti Tudományegyetemen mate- I matika—fizika szakos tanári oklevelet szerzett, s 18B4- 1 ben doktorátust is. Főreáliskolai tanárként kezdte pályafutását. 1900-tól 1922-ig a budapesti egyetem rri.a- „ tematika-professzora, s élére állott a századfordtil$ * kórül megindult matematikatanítási reformtörekvések- I nek: egyik előharcosa volt a nők közép- és felsőfoké * tanulmányainak is. A Magyar Tanácsköztársaság meg-1 1 döntése után haladó magatartása miatt elmozdították állásából, megfosztották akadémiai tagságától, majd 1922-ben nyugdíjazták. Különösen a differenciál- és integrálszámítás, valamint a determinánsok és az ana-, litikai geometria terén szerzett nagy tudományos érdemeket. Emlékére a Eólyai János Matematikai Társulat 1951-ben Beke Manó emlékdíjat alapított; ezt évenként osztják ki az eredményes matematikai oktatás. illetve színvonalas tudományos népszerűsítő munka jutalmaként. Időjárás: Várható időjárás ma estig: nappali felhőképződés, néhány helyen, inkább csak a délkeleti országrészben záporral, zivatarral. Mérsékelt, napközben kissé élénkebb változó irányú szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet. .26—30 fok között. A Balaton vi^Ä^-.hőmérséklete 11 órakor Siófoknál 23 fok. ' '•*"* —y. Hárommilliós lottófőnyeremény A’ Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 26. játékhéten egy darab öt- találatos szelvény volt, nyereménye 3 025 691 forint. Négytalálatos szelvény 161 darab, nyeremény 18 793 forint. Háromtalálatos szelvény 12121 darab, nyereményük 250 forint, kéttalálatos szelvény 286 299 darab, nyereménye 13 forint. Jius elsején nyereményöetétkönyv-sorsolás Az Országos Takarékpénztár július 1-én, csütörtökön Hévízen, a szabadtéri színpadon rendezi a nyeremény- betét-könyvek 1976. második negyedévi, egyben 100. sorsolását. A húzáson a június- 29-ig váltott, és a sorsolás napján érvényes nyeremény- betét-könyvek vesznek részt. A sorsolás eredményét július 2-án teszik közzé. Orosz nyelvi és irodalmi Intézet Az Elnöki Tanács korábbi rendelkezésének megfelelően a felsőoktatásban nagyobb egységeket — intézeteket — kell létrehozni a rokon tudományi tanszékekből. Ez a folyamat az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán is megkezdődött. Az orosz nyelvi tanszék és az idegennyelvi lektorátus alakult át elsőként intézetté orosz nyelvi és irodalmi intézet néven. Az intézet több mint húsz ok'-'ója augusztus 1-től már az új keretek között kezdi el az 1976—77-es tanévet. Az orosz nyelvi és irodalmi intézet vezetője Zbiskó Ernő- né Hering Margit főiskolai docens lett. + ORVOSI 1 ÜGYELET | EGERBEN: szombaton délután 2 órától hétfő reggel 7 óráig, a Bajcsy-Zsilinszky utcai rendelőben. (Telefon: 11-10) Gyermekorvosi ügyelet szombaton 15 órától 19 óráig, vasár- . nap délelőtt 8 órától 12 óráig. Délután 15 órától 19 óráig a Kossuth Lajos u. 6. szám alatti rendelőben (Telefon: 24-73). Rendelési időn kívül az általános orvosi ügyeletén (Bajcsy-Zsilinszky utca). Hétfőn 19 órától kedd reggel 7 óráig, a Bajcsy-Zsilinszky utcában. Fogorvosi ügyelet 9—13 óráig, a Technika Házában GYÖNGYÖSÖN: szombaton 14 órától hétfő reggel 7 óráig. Az orvosi ügyelet helye: Széchenyi u. 1 Gyermekorvosi ügyelet: vasárnap délelőtt 9 órától 11 óráig a Puskin utcában. (Telefon: 12-350). HATVANBAN: szombaton 12 órától hétfő reggel 7 óráig a rendelőintézetben. (Telefon: 10-04) Rendelés gyermekek részire is. Gyermekorvosi ügyelet* vasárnap 10—12 óráig a rendelőintézet g^ermekszakrendelésén. (Telefon? 10-04) Fogorvosi ügvelet 8—10.30 óráig a rendelőintézetben. Állatorvos» ügyelet ; A hét utolsó munkanapján reggel 7 órától a munkaszüneti napon 20 óráig: EGER: Állategészségügyi Állomás Állatkórháza Eger, Szövetkezet u 4. (Az Egerhez tartozó, valamint a bélaoátfalvi, bátori és. a makiári állategészségügyi körzet). Telefon: 13-48. 12-87. FÜZESABONY; Petőfi Mg. Termelőszövetkezet irodája, Zrínyi u. 11. Telefon: 99. 132. Gyöngyös: Állatkórház. Telefon: 11-645. HATVAN: Vágóhíd. Telefon: 12-10 HEVES: Heves megyei Tanács V. B. Járási Hivatala. Telefon: 124. JEnBtfgfc Zrínyi-drámát próbálnak a Gyű iái Várszínházban Illy és Gyula komédiájának ősbemutatója lesz a 600 éves várban Marton Endre Sinkovits Imrével beszél meg egy jelenetet. (Fotó: Veress Erzsébet) Marton Endre kétszeres Kossuth-díjas. kiváló művész rendezi idén a Gyulai Vár-' színházban Keresztury Dezső Zrínyi-drámáját, a Nehéz méltóságot. A drámában — mely ősbemutató lesz, s azt az író a várszínház felkérésébe írta — Sinkovits Imre alakítja Zrínyi Miklós szerepét. További szereplők: Kállai Ferenc, Kálmán György, Gombos Katalin. Kállai Ilona. Bicskey Károly. Csomós Mari. Premier: július 2-án. A várszínház második premierjén — július 17-én — Illyés Gyula Dániel az övéi között című komédiáját játsszák, szintén ősbemutatóként. A darabot Sík Ferenc érdemes művész, a Gyulai Várszínház művészeti vezetője rendezi. Főbb szereplők: Halász Judit, Mensáros László, Csíkos Gábor, Petrényi Ilona és Eülöp Zsigrpond. Az idei program érdekessége. .hpgy éjszakai .előadáson,; bemutátják Lászlóffy Csaba Nappali virrasztás című történelmi drámáját Vörösmar- ; ty Mihály szabadságharc; utáni bujdosásának nehéz; napjairól a vár mögötti tisz- ; táson, tábortűz fényénél, július 21-én és 22-én. A dráma három szerepét Szob ősz-^ lay Sándor, Tolnai Miklós és ! Áts Gyula alakítják. A vár; lovagtermében Piróth Gyula,; a szolnoki színház művésze; adja elő Kocsis István Törté- nelmi monológ című mono- ; drámáját július 13-án. este! fél 11 órakor. Nagy érdeklő- ; déssel várják Sinkovits Imre,! Gombos Katalin és Vitay Ildikó estjét, amelyet július! 6-án és 7-én, éjszaka rendeznek meg a gyulai vár rondel- ; Iájának előterében, a híres < Kerecsényi-kapu közelében. (Sass Ervin) Négy év munkája a mérlegen Tanévzáró és ballagási ünnepség az egri egészségügyi szakiskolában Szombaton rendezték Egerben az egészségügyi szakiskola tanévzáró és oklevélkiosztó ünnepségét: Először az ötvenhat végzős diák — mindannyian általános ápolónőként dolgoznak majd — búcsúzott az alma matertől, majd Révész Mi- hályné igazgató értékelte az elmúlt tanévet. Az ifjú egészségügyi szakembereket dr. Csapó István, a megyei kórház igazgató főorvosa, az iskola szaktanácsadója köszöntötte. s ő adta át az okleveleket is. „ZsÉfsIt" szabálytalanság Pénteken, a délutáni órákban Kerecsend és Kápolna között, a 3-as számú fő közlekedési útvonalon, műszaki hiba miatt az úttest jobb oldalán megállt egy személy- gépkocsi. Az ezt követő póU kocsis teherautó ugyancsak megállt. E két járművet akarta kikerülni két — a 3-as számú ÉPFU tulajdonát képező — cementszállító konténer. Az elöl haladó nem győződött meg, hogy biztosítottak-e a kikerülés feltételei, azaz nem vette észre, hogy egy személygépkocsi már megkezdte a konténerek előzését. A hátul haladó konténer vezetője viszont nem tartotta be a követési távolságot. Emiatt az első cementszállító nekiütközött az előzni szándékozó személy- gépkocsinak, a hátul jövő konténer pedig beleszaladt az előtte haladó cementszállító gépkocsiba. Szerencsére nem járt súlyosabb sérüléssel a karambol. de ahogy történt, mindenképpen figyelmeztető, hiszen a szabálysértések „iskolapéldáját” tanúsította néhány másodperc leforgása alatt. A Magyar Honvédelmi Szövetség gyöngyösi járási vezetősége aktívaértekezletet tartott tegnap a járási hivatal nagytermében. Ä megjelenteket Marsay Ervin, a járási hivatal elnökhelyettese köszöntötte. A vezetőség nevében Csárdás Ferenc, az MHSZ járási titkára számolt be az elmúlt négy év munkájának eredményeiről. Bevezetőben arról szólt, hogy minden községben, minden jelentősebb üzemben működik MHSZ-klub. Az utóbbi időkben több klub élére .került új titká'r, és ott rövid-idő alatt nagy fejlődést értek el, mint ahogy ez történt például Apcon és Csángó n. A legeredményesebb münka Zagyvaszántón, Vi- sontán, Domoszlón és Petőfi- bányán folyik. A legnagyobb gond még mindig a klubok elhelyezése, bár ezen a területen is nagy a fejlődés. Nagy érdeklődés nyilvánul meg a fiatalok körében a gépkocsivezetés, a modellezés és a sportlövészet iránt. Az összetett honvédelmi versenyt megnyerték, a HKL-ben tavaly a III., az idén az I. helyen végzett a csapat. Felsorolta a következő öt év legfontosabb teendőit is a beszámoló. így jelölte meg célként a lövészklub megszervezését a Gagarin Hőerőműnél és a Thorez Külfejté- ses Bányaüzemnél, a tartalékos klubot a Mátraalji Szénbányáknál. A klubok negyven százalékánál a, klubtanácsot meg kell erősíteni. Növelni kell a klubok taglétszámát, főként a nők szá- . mát. Nagyobb segítséget kell adni a KISZ honvédelmi munkájához, az Ifjú Gárda képzéséhez. Az aktíva megállapította, hogy az MHSZ járási vezetősége munkájához jelentős támogatást kapott a párt- és az állami szervektől. Kérték, továbbra is kísérjék figyelemmel a szövetség munkáját, amely nagyon sokrétű, de nagyon szép feladatokat foglal magába. Tanfolyamok szakkörvezetők részére Botostánc és népdalcsokor Az egri Megyei Művelődési Központban az idén ismét megrendezik az amatőr művészeti csoportok, szakkörök, klubok vezetőinek továbbképzését. Az egyhetes bentlakásos nyári tanfolyamokon több mint kétszázan vesznek részt. A díszítőművészek' júniusban Parádfürdőn ismerkedtek- a hagyományos . népi hímzésmódokkál, az ingek, kendők, blúzok, ruhák cifrá- zásának lehetőségeivel. A népláncvezetők továbbképzése ma kezdődik, a Siketnémák Intézetében Egerben. A másfél hetes tanfolyamon a kis együttesek irányítói képet kapnak ipáid arról, miként lehet a gyűjtő-, utak során fellelt táncokat, mozdulatokat, motívumokat elemezni, szakszerű jelekkel lejegyezni, és minél hűebben megtanítani. Folgalkoznak majd azzal is, milyen muzsiVVWVWV/>AO/NAA/VSAA/\AAeAAAZVWW\A/s/WWVWWVSAA/\AA/\A/\A/WNAAAAAA/S/V\AA/VWWW\A/\AA/SAAAAA/W\AAAA ka illik a botoshoz, az üvegeshez, a párnáshoz, s természetesen az elmélet mellett helyet kap a tánc is. Hétfőtől megkezdődik a népdalkórus és a honismereti szakkörvezetők tanfolyama is, amely majd július harmadikén ér véget. Az idén a legnépesebb csoport az énekeseké, hiszen csaknem félszázan vannak. Az iskolák, művelődési házak, tsZ-ek kórusainak, a falvak pávaköreinek vezetői amellett, hogy egy-egy cso- korravalót megtanulnak a különböző tájegységek dalaiból, foglalkoznak majd zene- és hangszertörténettel is. A „honismeretisek” az Egerben eltöltött egy hét alatt a helytörténeti kutatások mikéntjéről, az eredmények feldolgozásának módszereiről hallgathatnak majd előadásokat. Nem tudom mi lehet, hogy a késő esti órákban elfogyasztott töltött káposzta volt az oka, de egyik éjjel furcsa álmok gyötörtek. Azt álmodtam, hogy a konyhában az asztalról a hűtőszekrényre akartam áttenni a vasalót és közben elroppant a kezemben műanyagból készült fogója. Hogy feleségem ne értesüljön áldásos tevékenységemről, azon nyomban leszaladtam a legközelebbi szervizbe, hogy megjavíttassam. Sajnálkozva közöltem a csinos hölgygyei, hogy szánom-bánom bűnöm, de ugye, nem rendeltetésszerűen használtam a vasalót, ugyanis nem vasaltam vele, hanem csak át akartam tenni az egyik helyről a másikra, és közben elroppant a fogantyúja. Azt is közöltem, hogy miután az én hibámból történt a baj, mert nem rendeltetésszerűen használtam a vasalót, természetesen nem garanciális, hanem pénzes javításra tartok igényt. És miközben ezt eldadogtam, a hölgy lesújtóan nézett rám, mint egy elmebetegre, és határozottan közölje, hogy rossz az anyag, azért tört el a fogó1. Aztán azt is mondta, hogy üljek le, várjak néhány percet, azonnal kijavítják. Természetesen garanciálisán, mivelhogy rossz az anyagLázálom Álmom további stádiumában, kezemben a kész vasalóval, visszatértem lakásomba. Ahol az ajtóban már várt az üveges, mondván, hogy az elrepedt ablaküveget kicseréli újra. De, uram, mondtam neki, minek fáradt ide, hiszen már éppen vinni akartam keretestül az ablakot a műhelybe. A mester a fejét csóválva mosolygott. Hát nekem nem annyi idejönni, mint önnek a műhelybe? — kérdezte. Zavaromban a bor helyett, a parádit vettem elő, mire az idősebb szaki megelégedve jegyezte meg, hogy gondolatolvasó vagyok, mert bizony jobb italt nem ismer a hideg pa- rádinál. Az eszmecserére azonban nem sok idő maradt, mert a postás csöngetett. Levelet adott át, melyben az egyik intézmény többszörösen kérte elnézésemet, mert az egyik számlát tévesen ügyintézték, s ezért nem én tartozom nekik 450 forinttal, hanem kettőnegyvennel ők nekem. A levélben megnyugtattak, hogy többször ilyen eset nem fordul elő és azt is kérték, hogy legyek továbbrá is bizalommal az intézmény iránt. • Aztán leszaladtam a boltba májkrémet venni, de a kedves eladó figyelmeztetett, hogy azt az istenért se vegyem meg, mert lejárt a szavatossági ideje, csak valami véletlen folytán elfelejtették a polcról idejében levenni. Helyette téliszalámit ajánlott, vagy ha azt nem szeretem, akkor vegyek a virsliből, mert éppen most érkezett és nagyon friss. Már éppen távozóban voltam, amikor még utánam szólt, hogy nincse- nek-e otthon üres üvegeim, mert az ő boltjukban bármikor nagyon szívesen visszaváltják őket. Otthon újabb levél várt, melyben szintén illetékesek érdeklődtek, hogy számomra mikor a legalkalmasabb a fürdőszobában a csempék kicserélése, és arra kértek, hogy nagyon biztos dátumot közöljek velük, mert a világért sem szeretnék, hogy fölöslegesen hiányozzak a munkahelyemrőlAztán még álmomban hallottam, hogy csörög az óra, nyúltam is érte, hogy bedugjam a paplan alá,... de — arra ébredtem, hogy kezem csak a levégőt marko- lássza. A vekkert ugyanis már két hete beadtam javításra, de kapacitás hiártyában lehet, hogy csak a harmadik negyedévben veszik-sorra. (kaposi) ; A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napllapla - Főszerkesztő: PÄPP JÁNOS — Kiadta a Heves megvet Laoldadfi Vállalat Felelős kiadó: NOSZTICZIUS FERENC - Szerkesztőség - 3301 Eger Beloiannisz utca 3 (Pf : 23 330U Telefon 12-73 20-29. 24 «4 5200 Gyöngyös. Rózsa u t, S3-697 3000 Hatvan. Kossuth tér 8 (Városi Tanács épülete) 10-51. Kiadóhivatal Eeei 3301 Beloiannisz u 3 (Pf.: 23 33<in Telefon- 12-6B - Terleszti a Magyar Posta E16» tűzetést dil egy hónapra: 20.- Ft Előfizethető bármelyik postahivatalnál és kézbesítőnél. — Index; 20 062. — Heves megyei Nyomda Vállalat, Eger, Vincellériskola utca 3, szám, Igazgatói SÓLYMOS JÓZSEF, 4 MHSZ-ak3ívaértekez!et Gyöngyösön