Népújság, 1976. június (27. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-03 / 130. szám
Színházi esték Bródy Sándor: Királyidillek A Színházi esték keretében elsőként a Madách Színház vendégjátékára került sor Égerben, hétfőn este a Gárdonyi Színházban. A jegyek hetekkel előbb elkeltek. Érdekes utánakérdezni, vajon a nagy érdeklődés a pesti színház művészeinek, a három egyfelvonásos pesti sikerének, vagy Bródy Sándornak szól-e? Az első kérdésre fenntartás nélkül azt kell válaszolnunk, hogy a Madách Színház gárdája kitűnő erőkből áll, játékuk élményt jelent azoknak is, akik az egri színházat állandóan látogatják: más stílus, más felfogás, más erők' összjátéka és főképp más program. A három egyfelvonásos. egy műsorban régi gyakorlatot elevenít fel. Évtizedekkel ezelőtt volt Ilyesmi mindenütt, a magyar színházakban is, idegen színpadokon is: ami drámai cselekvés és mondanivaló csak egy felvonást ért meg, annyira és úgy írták meg. Ezek az. egyfelvonásosok idilleket ígérnek, a történelemből azokat a tündéri perceket lapozzák fel, amikor a nagy úr, a teljhatalom, a király esendő emberi hibái, vonzalmai, érzelmei miatt érdekessé, esetleg nevetségessé vagy kegyetlenné válik. Ezek mögött az idillek mögött süt a nap, de a fény, a csillogás nem rejtheti el az árnyakat sem, amiket az író megidéz. Szinte észrevétlenül és csak annyira, hogy a néző ne csak a derűt vehesse észre, hanem azt az erőszakot is, ami a nagy úr, a hatalom, a király nyomában jár. Mátyás reneszánsz férfi, a U'ónon is azzal a derűvel és romantikával — az író szerint —, amely képes egy kolozsvári látogatás, no meg a gyerekkori szerelem, a kolozsvári Petronka kedvéért köpés csínytevésre. Nem egyszer tette ezt a széles országban és Galeottinak volt mit feljegyeznie. Lajos király megint más alkat, még az író szerint is. Ha zsarnok is, de lágyulni, tud. Abban, ahogyan teljes ornátusban megérkezik, országalmával, jogarral, majd alkuszik leendő menyasszonyára, és ahogyan behódol fenségének, már inkább szatírát látunk. Bethlen, az erdélyi fejedelem, öreg és szánandó. A megtorlásában is annyi a tanulság, mint abban. ahogyan a gügye tanítótól a kiokítást elfogadja. Az utolsó idillre a szánk íze megkeseredik, hasztalanul veszi a fejedelem figuráját teljesen megadóvá a színész, az író szándékát nem tudja leplezni : a szerelem, az abban való kudarc és a hatalom gyilkos tréfákat tud űzni az asszonyokkal. S az asszonyok? -Szépségüket, bájaikat és néha okosságukat dobják a küzdelembe, hogy talpon maradhassanak. És végül is kérdés, Bródy Sándornak, az ő stílusának, életszemléletének, darabjainak szól-e az érdeklődés, itt, Egerben, szülővárosában? Annyi bizonyos, hogy a színházakban vajúdó stílusvirágzások, hervadások és kíméletlen bukások idején megnyugtató még egyfelvonáso- sokban is, a történelmi tablókban gondolkodva is megismerni ilyen jól rajzolt jellemeket, arcokat, arcéleket, indulatokat, a maguk természetes. vadságában. Akár Mátyást tekintem, akár erre a férfinek színtelen és szagtalan Anjou Lajosra gondolok; akár az erdélyi fejedelem aggságát sajnálom, úgy érzem, az író személyes vallomását hallom, azt, amit ő tartott az életről és a szerelemről. Értett hozzá. És ez a hozzáértés — az élethez és a szerelemhez — nyilvánvaló itt, ebben a három játékban. A Madách Színház kitűnő erősségei — Bessenyei Ferenc, Sztankay István, Juhász Jácint, Sunyovszky Szilvia, S.zalai Edit — mellett az egész együttes egységes világot és játékot teremtett. Kerényi Imre rendezése soksok részletfinomságot, játékmesteri ötletet kamatoztatott. Az epizódszereplők között feltűnő fői-kolás, Saárossy Kinga kedves benyomást keltett szülővárosa közönségében. (farkas) Kocsis Albert hangversenye az egri szakmunkásképző intézetben A 212. számú Szakmunkásképző Intézet vezetői, nevelői meghívták otthonukba az Egri Szimfonikus Zenekart, és világjáró „zenei nagykövetünket”, Kocsis Albert hegedűművészt. A vendégek hétfőn este az iskola kitűnő akusztikájú udvarán adtak hangversenyt a leendő szakmunkások részére. A kapcsolat nem mai keletű, az intézet és a szimfonikus zenekar között, hiszen a Megyei Művelődési Központ két éve rendszeres,- tematikus hangversenysorozatot biztosított a fiatalok számára. Feltétlenül elismerésre méltó az, hogy a pedagógusok rájöttek: a komoly zenét csak a legigényesebb előadókkal lehet és kell megszerettetni. A hangverseny színvonalát emelte az, hogy a nagyszerű hegedűművész jóvoltából magyarországi bemutató részesei- lehettek a hallgatók. Az est kiemelkedő eseménye a Boccherini hegedűverseny előadása volt. Kocsis Albert nem először jár Egerben, s ráadásul szívesen játszik az Egri Szimfonikus Zenekarral. Töretlen bizalmát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy egy ilyen bemutatót is rá mert bízni Farkas István kollektívájára. Kangot jelent ez, s ugyanakkor kötelez is. Nagy felelősség, komoly munka előzte meg a fellépést, a közös próbák, a véleménycserék érlelték a zenekar művészi habitusát. Kocsis Albert magasfokú művészi igénnyel, igen színesen, gazdag érzelmi telítettséggel szólaltatta meg a versenyművet. Csipkeszerű- en finom dallamíveit, mesterhegedűjének csillogását hosszan tartó taps követte. A zenekartól hallottuk még Schubert: h-moll (befejezetlen szimfóniáját, Mendelssohn: Szentivánéji álom színpadi zenéjének három szép tételét. Az elhangzó Intermezzo, Scherzo és a közismert nászinduló megfogalmazása mintaszerű diszpozícióval hatott a közönségre. A zenekar fegyelmezett, tiszta, jó ritmikájú játéka, az egyes hangszercsaládo.k dinamikai árnyaltsága igen jól érvényesült a kellemes környezetben. Farkas István karnagy együttesével ez alkalommal magas művészi szinten szerepelt. Szepesi György Pályázat Téma - a történelem A Magyar Munkásmozgalmi Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum a Hazafias Népfront Honismereti Bizottságának ' támogatásával az 1976-os évre országos pályázatot hirdetett az új és a legújabb kori magyar történelem témaköreinek feldolgozására. A pályázatra csak azok nevezhetnek be, akik múzeumi munkával, illetve történetírással nem hivatásszerűen foglalkoznak. Oly is csak olyan írásokat küldhetnek be. amelyek nyomtatásban még nem jelentek meg. A pályázatot három kategóriában — ifjúsági (18 évig), felnőtt egyéni, valamint csoportos tagozatban írták ki A versengés kétfordulós: a feldolgozásokat először megyei szinten bírálják el. s innen küldik tovább a budapesti Magyar Munkásmozgalmi Múzeumhoz. Az eredményhirdetésre 1977. április 4-én kerül sor. Mindhárom kategóriában egy első (áuüü forint), és két második (30üü forint) és három harmadik (2000 forint) díjat osztanak ki. A Heves megyei Múzeumok igazgatósága témaajánló jegyzéket készített az érdeklődők számára. A kutatók számára rendelkezésre bocsátja az adattár anyagát, valamint a könyvtárban fellelhető műveket. A vállalkozó kedvűek bővebb felvilágosítást kanhatnak az egri Do- Xtó István Vármúzeumban. A kész pályázatokat a mellékletekkel.. — térkép, fénykép, rajz stb. — együtt két példányban kell eljuttatni a múzeumnak» 1976. szeptember 30-ig. A dolgozatok részt vesznek a megyei versényben is, s a legjobbakat természetesen díjazzák. om 1916. június 3., csütörtök Vacsora hétkor Hová. hová? — kérd ez te a Lenin körúton, a Nyugati előtt. Sámsonbereki régi ismerősét, Bojtorjánt, akivel régebben együtt dolgozott a Főhivatalban. — Ide, a vonathoz, negyedóra múlva indul. A kunvere- si szerszámszövetkezetbe indulok egy kis ellenőrzésre. — Szerencsés flótás vagy — lelkendezett Sámsonbereki. Egyszer én is voltam náluk revizor. Te. hogy azok milyen ebédet adtak! Akkor ünnepelték a szövetkezet ötesztendős évfordulóját és két nappal korábban tartották meg a jubileumot, hogy én is ott lehessek az ünnepi díszebéden. Te, hogy ótt milyen trakta volt! Meglátod, kitalálnak valamit a te tiszteletedre is Ne egyél semmit a- vonatban, oda jó étvággyal kell megérkezni! Bojtorján gyorsan elbúcsúzott a hasimádó Sámson- berekitől és megkereste vonatják Időközben Kunveresen Puskási, a szerszámszövetkezet elnöke kiadta az utasítást az üzemi étterem szakácsnőjének: — Mari néni. jól kösse fel a kötényét, mert pesti vendég érkezik, megtelefonálták a Főhivatalból. Ebéd pont egy. kor! Remélem, a revizor gyorsan végez, és négyre már ott lehetünk a tekever- senv döntőjén. Este hétkói díjkiosztó vacsora Délre ♦aIán a híres kunveresi gombócleves. vegyes sült és rétes, este malacpecsenye bihari túróssal. A borokról a bérelszámoló már gondoskodott. Mindent bele. a sportkör számlájára meg- . Hajrá. Mari néni! Amikor azonban Bojtorjánt az ebédlőbe invitáltál;, a revizor neu fogadta el a meghívást. hanem aktatáskájából két szendvicset vett elő és egy poher vizet kért. — Megszoktam, hogy délben csak keveset eszem — mentegetődzöít. — Na de legalább egy kis rétest. Megraktunk egy tálat almással, dióssal, túróssal. Mari néni megyei díjat nyert már a rétesével. És meg kell kóstolnia a mi híres borainkat is. — Köszönöm, csak a pohár 1 vizet fogadom el. . — Megsérti Maft nénit, ha meg se kóstolja a rétesét. — Talán meg fog bocsátani. Kérem a pénztárkönyvet és, az anyagkönyvelést. Puskási savanyú arccal tett eleget a kérésnek, aztán az ebédlőbe ment a többiekhez. Nem volt valami nagy étvágya. Ebéd után telefonált a tekepályára, hogy nem lehet jelen a versenyen, de es. te hétkor megtartja a díjkiosztó vacsorán a beszédet. Délután Mari népi megje- gvezte Egymás között, otthonosan Talán ha akarták volna sem sikerülhetett volna valami komor, merevvé hiva- taloskodni ezt az adáosi találkozót. Az író „néni”, Kántor Zsuzsa olyan hangot ütött meg a kezdet kezdetén, hogy pillanatok alatt eltűnt minden feszesség, és, mindig „Zsuzsa nénitől” érdeklődtek az olvasói, soha sem az „író nénitől”. Látszólag csak formai különbség van a két megszólítás között, de mi már jól tudjuk, hogy a forma mindig a megfelelő tartalomhoz tapad. A tartalom megkeresi a maga formáját. Ahogy most is. Több mint ötven olvasó, kisdiák’ szorongott azon a délelőttön az adácsi könyvtár termében- Hogy ennyien lesznek itt együtt, nem számíthatott rá senki, mert összeszedtek ugyan minden széket, még a házasságkötő teremből is, de még így is többen a földre kuporogtak le, közvetlen az asztal elé, aminek annyi előnye volt, hogy karnyújtásnyira kerültek az írónőtől. Még közelebb testileg, mert lelkileg csakugyan arasznyira szűkült a távolság. Talán egy kis nyelvcsavarással most úgy volna helyénvaló ezt kifejezni, hogy „közelség”. Miután azonban arasznyi közelségről még senki sem hallhatott, maradjunk a hivatalos szóhasználatnál, ha az most sántít is, mint a gondolati tartalom hordozója. Ezek a kisdiákok végül is nagyon komoly szakértőknek bizonyultak Kántor Zsuzsa tárgykörében. Nagyon fegyelmezetten viselkedtek ugyan, de lélegzethez is. alig hagyták jutni kedvelt írójukat. És bár nem hiányzott az olyan kérdés sem, hogy „hogyan tetszett íróvá lenni?”, a nagyobbik fele az érdeklődőknek nem egyszer meghökkentő biztonsággal keresgélt a fontosabb témák között is. Hogyan lesz egy regény szereplőjévé valaki, mi indítja az írót arra, hogy papírra vesse gondolatait, hogyan jut el egy-egy témához? — valamennyi kérdés azt bizonyítja, hogy ezek a kisiskolások nemcsak végig- morzsolgatják a könyv szavait, hanem érdeklődnek is ■afelől, amit olvastak, ahogyan afelől is, akitől olvastak. A műhelytitkokon túl így jutott szó a regény szerkezeti felépítésére, a jellemábrázolás fortélyaira, ha nem is mindig a sztereotipiák közvetítésével, hanem gyermeki megfogalmazással csupán. De a kérdezők nagyon komolyan kérdezgettek, minden szavukból érződött, hogy nem udvariaskodva agyaltak ki semmit sem tartalmazó kérdéseket, hanem izgatja őket, foglalkoztatja őket a „titok”, ami gyakorta ki sem fejezhető, meg sem magyarázható. Több mint egy órán keresztül tartott a kérdezz-fe- lelek „játék”, és csak azért maradt abba, mert a mindig jelenlevő pedagógusi szigor leintette: „Ne fárasszuk tovább az író nénit” udva- riaskodással. Pedig, ha megkérdezték volna azt, akit kímélni akartak a fáradtságtól, bizonyára azt válaszolta volna, hogy minél határozottabb és emelkedőbb az érdeklődés, annál pezsdítőbb, annál kellemesebb, hiszen egy cseppet sem fárasztó a viliódzó kérdésekre odafigyelni, és azokra igaz, őszinte, komoly választ adni, olyan komolyat, amilyet a gyerekek méltán várhatnak el kedvelt írójuktól. Nem is tudom, hány gyerek kezében szorongott, ott Kántor Zsuzsa legújabb kötete, amit mindenki aláíratott, szép emlékként megőrizve általa is egy ilyen érdekes, tartalmas, kellemes beszélgetést, találkozásiam/,) A mai magyar írók müvei a kelendőek Nagy az érdeklődés a könyvhét iránt Országszerte nagy érdeklődés kíséri az ünnepi könyvhetet, s különösen örvendetes, hogy a mai magyar írók műveit keresik a legtöbben. Az eseménysorozat derekán az Állami Könyvterjesztő Vállalat illetékesei arról tájékoztatták az MTI munkatársát, hogy — elsősorban a minden eddi- nél gazdagabb választéknak köszönhetően . Budapest és ‘ a vidék egyaránt 12 százalékos f orgalomeníelkédest regisztrált a műit évi könyvhéthez képest. A könyvhét feléig összesen 30 millió forintos forgalmat bonyolítottak le. A megyék „versenylistáját” Nógrád vezeti, itt két és félszer akkora a forgalom, mint tavaly, Pest megye csaknem megkétszerezte az elmúlt évi forgalmat és szép — 50—70 százalékos — emelkedésről tudósítanak Békés, Csongrád és Fejér megye könyveseinek jelentései. A keresletet mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy néhány kiadvány szinte az első órákban elfogyott. Ilyen például — a féláron kapható antológiák mellett — Bres- tyánszky Ilona Kovács Margitról írott könyve, s hasonlóan sikeresek Szakonyi Károly, Vészi Endre, Lakatos Menyhért, Fekete Sándor, Moldova György, Galgóczi Erzsébet, Örkény István, Füst Milán és Lukács György írásai is. Szinte utolsó példányig elkeltek a Berzsenyi-évfordulóra megjelent kötetek, Weöres Sándor ogybegyűj- tött műfordításai. Rákosi Sándor „Táncol a hullámsapkás tenger” című. Az óceániai népek költészetét kínáló műfordítás kötete, Berlha Bulcsú novella-összeállítása, és Balázs József legújabb alkotása mind-mind könyvsiker. A külföldi regények és elbeszélések között leginkább az Európa zsebkönyvei iránt érdeklődnek j Bogomolov, Vargas Losa, Stefan Heym tovább növelte olvasói táborát. Hatalmas az érdeklődés a Magyarország története című sorozat első kötete, Lukács György A fiatal Hegel és a társadalmi lét antológiájáról című háromkötetes kiadványa, valamint a Magvető Gyorsuló idő sorozatának valamennyi darabja, és Füst Milán kétkötetes naplója iránt. Számos, az irodalomhoz, a ’színvonalas könyvter j eszí és- liez kapcsolódó esemény színesíti a könyvilét hátralévő programját, az író—olvasó találkozók, s a dedikálások jól bevált formái mellett mindenütt keresik a friss, élménytadó könyvnépszerű sítési lehetőségeket. (MTI) — Mégis beküldtem néhány rétest a revizor elvtárs. nak. de visszautasította. Ilyet még nem láttam — panaszkodott az asszony. — Még képes lesz a vacsorán a ropogós malac helyett is szendvicset enni. — Amilyen lázasan dolgozik. talán már vacsora előtt — Gondolja, hogy mégis el_ fogadja az ételt? — Ne törődjön vele. bízza rám a mi vendégünket — mosolygott hamiskásan az elnök. Bojtorján közben a tervjelentést, a selejíjegyzéket és a túlóradíjakat tanulmányozta. Már félhét elmúlt, amikimegy az ötötvenes vonathoz. De ha a nyolchússzal utazik, ezt akkor is hiába kínálgatnánk. Hopp. valami eszembe jutott! Mari néni, a konyhaajtót ne csukja be! Azt akarom, hogy a malac- pecsenye és a bihari túrós illata az irodában megcsapja az orrát. Jól öntözze meg, hogy minél iobb aromája legyen kor a revizor végre elkészült a munkájával. Csak kisebb szabálytalanságokat talált, a jegyzőkönyvet aláíratta, azután búcsúzni akart, amikor megcsapta orrát a malac- pecsenye ínycsiklandozó illata. — Mi jót sütöttek? — kér_ dezte kíváncsian, miközben már a kabátját gombolta. — Malaéot — válaszolta Puskási — Mari néni csodálatosan csinálja. Amikor sül, állandóan vörösborral is öntözi. — Megérzi az ember orra — bólintott elismerően Bojtorján. A revizor tovább szimatolt. Mi ez a másik remek illat? — tűnődött és meg is kérdezte. — Az? Hát a bihari túrós, Mari néni módra. Főtt tészta túróval, dióval, mandulával. sok mazsolával, az egész tepsiben átsütve. Bojtorján ekkor már elhatározta. hogy amennyiben meghívják, ezúttal kivételesen szakít szigorú elveivel és részt vesz a díjkiosztó vacsorán. Lassan, nagyon lassan nyúlt a kalapja után. mert várta az elnök invitáló szavait. Már a kezében volt áz aktatáskája is. de Puskási még mindig késett a meghívással. Végre megszólalt: — Gondolom, megéhezett már. remélem, vonatindulás előtt kap az Utasellátóban egy kis pörköltet. Néha egészen ehető. De a borukat nem ajánlom. Nagyon gyenge. És miközben a malacpecsenye. rpintha lelke lett volna és megértve az elnök szándékát, még csábítóbban terjesztette az iroda felé illatát. Puskási búcsúra nyújtotta kezét Bojtorjánnak és így szolt a csalódott revizorhoz: — Köszönjük a munkát, jó utat kívánunk! Aztán kiszólt a konyhába Mari néninek: — Hét óra! Tálalhat! Palásti László 4 t
