Népújság, 1976. május (27. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-11 / 110. szám

Érettségi előtt ■ Egy egri dobós monológia Hz a bizonyos tavasz - és félpenny Borisz Polevojtól, a neves és tekintélyes szovjet—orosz prózaírótól, az Egy igaz em­ber, Az arany és más nagy­szerű regény szerzőjétől gyakran megkérdezték eddig, hogy művei közül melyik tetszik neki a legjobban, me­lyikre különösen büszke. Po- levoj soha nem regényei, el­beszélései valamelyikét em­lítette, hanem azt az átla­gosan megírt haditudósítást, amely 1945. májusában je­lent meg a Pravdában, ilyen egyszerű, igénytelen címmel: Prága felszabadítása. „A ri­port irodalmi szempontból nem éppen ragyogó, sőt ta­lán darabos, száraz a stílu­sa. S mégis igazán büszke vagyok erre a legutolsó ha­ditudósításomra” — írja Po- levoj. Ennek a haditudósí­tásnak történetét írta meg Az utolsó háborús riport c. vallomásában, amelyet az utóbbi napokban többször is elolvastam. Azért kellett ezt megemlí­tenem elöljáróban, mert a hét televíziós programjából is lehetett volna választani órákat meghaladó adás is­mertetését, ehelyett azonban inkább a rövidebb műsoro­kat néztem. Polevoj írása nyomán arra figyeltem, ho­gyan emlékezik meg tele­víziónk a hét fontos esemé­nyéről, a győzelem napjá­ról. Már a „Szombat este” mű­sorában láthattuk-hallhattuk — Oszter Sándor előadásá­ban — Simon Lajos „Kan­táta egy gyermekről” c. köl­teményét A kedves, kelle­mes, szórakoztató műsorban ez a költemény úgy hatott, mint egy felkiáltás! Vasárnap délután — a Horizont szerkesztőségének műsorában — vetítették az NDK 25 perces filmjét, Az a bizonyos tavasz címmel. Egy Odera menti német kisvá­ros — Liebus — lakói a do­kumentumfilm szereplői. A film készítői azért keresték fel e település lakosait, hogy megkérdezzék: mit jelent számukra a tavasz? A ba­nális (lapos, szokványos, mindennapi) kérdésre baná­lis válaszokat kapunk. Trak­tor zúg a mezőn, párolog a földből kihasított barna ba­rázda, őz-rudli galoppozik a gépek mellett. S egyszerre a 31 év előtti tavasz, a sza­badság tavaszának képei is felvillannak. A kisváros fia­tal polgárai beszélnek arról, hogy a második világháború utolsó hónapjaiban, hogyan bukkant rá egy szovjet har­cos arra az útra, amely Berlinhez vezetett. Doku­mentum értékű filmjelene­tek elevenítik fel a hősi harcot: hogyan kelnek át a lángoló vizen a szovjet har­cosok, hogyan építenek hidat a víz szintje alatt, s milyen erőfeszítések árán törnek előre a fasiszta fenevad barlangja, Berlin irányába. Ez a 25 perces, a II. világ­háború állomásait feleleve­nítő film őszinte és termé­szetes megemlékezés 1945, a békességes béke tavaszáról. A vasárnapi főműsorban ugyancsak egy kisfilm kép­viselte a győzelem napjá­nak eseményeit. Az ukránok 15 perces filmjét láthattuk „Emlékezések és találkozá­sok” címmel. Ez a film a háború veteránjainak talál­kozóját választotta az em­lékezés alkalmául. Egyet­lenegy mondat hangzott el a rövid filmben, a moszk­vai rádió bemondójának, Levitannak hangját hallhat­tuk, amint bejelenti a há­ború végét. Az önmagukért beszélő képsorok mégis sok­kal többet mondtak el, mint órákon át tartó játékfilmek dialógusai. A hét televíziós produk­cióit értékelő írásom címé­ben csak mellékes utalás van a tv-színház bemutató­jára ,a Félpenny c. drámá­ra. A Mavis M. Hill és L. Norman Williams könyvéből írt ténydráma címe — Fél­penny — nem véletlenül író­dott kisbetűvel, hanem azért, mert az angol pénzegységek között ez a legkisebb. És ezt a magyar helyesírásban is használatos kisbetűs írás használatában akartam ér­zékeltetni, mint az ítéletet hozó esküdtbíróság. A téma érdekes, izgalmas, kapcso­lódik a II. világháború té­májához, alapja pedig egy Angliában lezajlott valósá­gos polgári per. A Magyar Televízió magas művészi fokon érzékeltette ebben a drámában: kollaboráns-e a hős, s mily mértékben ká­rosodott erkölcsi értéke. Va­lóban csak annyit ér erköl­csi értéke, amennyit a drá­ma címe ígér, félpenny. Ha magyar pénzben akarnék értéket szabni, nem tudnék. Annyira kicsi pénz tudniil­lik — nincs is, Pataky Dezső Csak a matekon túl le­gyek! Csak már ott tartanék, hogy elkészültem a példák felével, és leteszem a tollat, és kényelmesen, tiszta lelki­ismerettel kimegyek. Még jó, hogy az írásbelit választotta az egész osztály. Ha rögtön a szóbelinek ugrunk neki, az egyenlő a síma kirúgás­sal. így meg még van esély javítani. A többi nem is annyira érdekes. A földrajz ..., nem, abból baj úgysem lesz, hi­szen három évig foglalkoz­tunk vele, valami majd csak eszembe jut belőle. Persze jobb lett volna negyedik tárgynak az ének. Nem is értem, hogy egy zenetago­zatos osztály ebből miért nem érettségizhet. Hogy készségtárgy? Na és, a „te- si” is az, abból mégis le­het? Vagy miért ne választ­hattuk volna a világnéze­tet? Az mindössze egy del- tás könyv. Hozzá lehetett volna csapni a történelem­hez. A töri oké. Hiszen végül is ebből felvételizek. A ku- ruckor. Biztosan ezt nyúz­zák majd a debreceni egye­temen is, hiszen Rákóczi-év van. Bercsényi, Thököly... Juj, talán mégis jobb lett volna, ha pszichológiára me­gyek. Bár, hát Nagy tanár úr annyira bizonygatta, hogy belőlem kitűnű pedagógus lehet. Szeretem a gyereke­ket, értek is a nyelvükön... Az osztálytársak is azt mondják, teljesen tanárosak a mozdulataim, a hanghor­dozásom, a viselkedésem. No hiszen, ha tudnák — ... ! Ahelyett, hogy rend­szeresen, becsületesen na­ponta három-négy órát ké­szülnék az érettségire, in­kább egyik nap éjfélig, még hajnal háromig baglyosko- dom, a másik délután meg moziba megyek. Jaj, csak a matekon túl legyek! Azt mondják, írás­belizés közben még a folyo­sóra sem léphetünk ki ta­nári felügyelet nélkül. Pus­kázás tehát kizárva ... Bár tavaly egy lány szoknyájára varrta a tételeket... Csak azt tudnám, , hogy minek, hiszen a függvénytáblázatot lehet használni, abban meg benne vannak a képletek. Mondjuk foci négyes, ma­gyar ötös, történelem ötös... Azért ha jól meggondolom, annyira rossz nem lehetek számtanból sem. A legutób­bi felmérőn is húsz példá­ból tizenhármat hibátlanul megoldottam. A nagy na­pon meg négy és fél órát kapunk nyolc feladatra. És a padtársam is biztos ben­ne, hogy átmegyek. A pad­társam csak ismer... még fogadott is velem. Vajon megcsinálja holnap­ra a földrajztételeket? Ne­kem már csak kettő hiány­zik a történelemből. Jó ég, mennyit bújhattam volna a könyvtárat, ha Éva, a nő­vérem kevésbé rendes és nem szedi le a padlásról az összes jegyzetet és irodal­mat, amire csak szükségem lehet. Éva, de jó már ne­ked, bent vagy a főiskolán Szombathelyen. Túl vagy az érettségin, felvételin, az el­ső vizsgaidőszakon, minde­nen. Pedig, hogy féltél te is a matektól. Igen, ez mindenképpen vigasztaló, hiszen ő is végig gyenge volt, s aztán kis hí­ján dicséretesre ment belő­le. Nézzük csak! Ö két éve érettségizett, akkor köny- nyebb volt. A tavalyiak pa­naszkodtak ... Hurrá, akkor most ismét enyhe év követ­kezik! Jaj, nem szabad megbukni, mit szólnának a szüleim. Megint azt monda­ná apukám, amit második­ban. „Katikám, Katikám, úgy érzem, nem tettél meg mindent...” Ök pedig meny­nyire rendesek! Hiszen dél­után, amint megérkezem ha­za Kerecsendre, szinte láb­ujjhegyre áll az egész ház, csakhogy Katika zavartalak nul tanulhasson, csakhogy tökéletesen kidolgozza a té* maköröket. Még kettő van hátra tör­ténelemből mára. Mennyi meló! Milyen jó lett volna, ha az osztály betartja az eredeti megállapodást. Min­denki megcsinál egyet, s az­tán cseréltünk volna. De hát negyedikre úgy megváltoz­tak a gyerekek. Azelőtt min­dig volt valami jó buli, mó­ka, egy kirándulás, egy kö­zös mozi. Most meg külön szerencse, hogy a ballagást a harmadikosok rendezik, mert nálunk már arra sincs gondja senkinek, hogy tisz­tességesen megszervezze a vidám búcsút, a szerenádot, a bankettet. „Az én osztály­zataim, az én érettségim, az én felvételim.” Egyebet sem hallani szünetekben. Meg a mormolást: Arany János, született Nagyszalontán... é3 aztán Mátyás kiverte a tö­rököket... Csoda, hogy az­tán én is rákezdem a2+b egyenlő, egyenlő ... Ilyenkor persze mindig akad egy jő haver, aki hozzám sétál, 9 kedvesen csak annyit mondj Ugyan, szívem, hagyd csak, majd jövőre megtanulod. Nem olyan vész, ha még egy évig zöldellsz. Zöldellsz, zöldellsz. Még4 hogy zöldellek... Zöld Elek... Juszt sem! Húsz té­makör, hatvan tétel... Néz­zük csak! Ballagás után egy nap pihenő, s akkor még majd tíz nap az érettségi szünet. Aztán már csak aí másik három tárgyra kell ügyelnem. Leérettségizek, rá­hajtok a magyarra, a töri-r re.. • felvételi.. „ szünidő, -2 nyár...! Jaj, csak a mate-* kon túl legyek! Elmondta Román Katalin', feljegyezte: Németi Zsuzsa Gyurkó Géza: A lámáktól a hőerőművekig Ha öt év múlva találkozunk 2. A tizenkét emeletes új szálloda ablakából messzire ellátni. A 320 ezer lakosú vá­rost karéjba ölelik körül a meglehetősen kopár hegyek, úgy tűnik, mintha beszoríta­nák karjaik közé Ulánbátort, rideg homokkő szikláikkal mintegy megálljt parancsol­va a fejlődésnek: ne to­vább! A mongol főváros azonban szemmel láthatóan fittyet hány a hegyek szelle­me tilalmának, körbe-körbe, amerre csak a szem ellát, új és új városnegyedek integet­nek, füstölgő gyárkémények •— közöttük a két hőerőmű — rajzolnak csíkot az égre, odább, észak felé a hatal­mas új malom fehérük szemben, közvetlenül alat­tunk sivító Diesel-mozdo­nyok kúsznak el hosszúra nyúlt vagonfarkaikkal a Kí- nai-híd alatt. Autó teherau­tót ér, zsúfolt autóbuszok kergetik a Volgákat, Moszk­vicsokat, a követségi Merce­deseket, vagy BMW-ket. A két évtized alatt meghá­romszorozódott város modern és nyüzsgő lakónegyedei kö­zött a most már településsé rendezett jurtavárosrészek idézik a végtelen sztyeppét — a városokba való áramlás Mongóliában is óriási gond —, de már színesre festett kerítésekkel utcákra tagolva, villany bennük természete­sen és kút, közös kút persze, az éltető és tisztító vízzel. Innen, a szálloda ablakából egyszerre látni rá minderre. Rálátni Bogdo Gegen főláma palotájára is, a mostani val­lástörténeti múzeumra, meg a másik kolostorra is, ameb ma ugyancsak múzeum, d fíMmísm 1976. május 11* kedd Mönhzsargal i térkép előtt. ellátni a televíziótorony pi­ros-fehéren magasba szökő sziluettjére, tövében, a jur­tavárosrésszel, és a most is „üzemelő” lámakolostorra és szentélyre. A lámáktól a hőerőművekig vezet a tekintet, befog egyet­len pillantással évszázadokat is mindenféle látnoki tehetség léikül előre is nézhet év- izedeket. Pontosan: öt évet mindenképpen. Elkészült a mongol népgazdaság új öt­éves terve, miután a megelő­zőt sikeresen teljesítették, a hatodik elfogadására most kerül majd sor a júniusi pártkongresszuson. A vitája meg éppen ottjártamkor és e sorok írásakor is folyik a lapok hasábjain, a gyűlések ezrein és tízezrein. Szigorú, fegyelmezett, elő­retekintő és a realitásokat számba vevő, ám mégis me­rész tervet készítettek a mongol szakemberek és a másfél milliós ország számá­ra. Már egymagában az is figyelemre méltó lehetne a laikus kívülállónak, az or­szágot csak messziről és fe­lületesen ismerőnek, hogy ez a hajdan volt és lényegében ma is még mindig állatte­nyésztő és jószágot terelő nép népgazdasági tervet ké­szít. A végtelen sztyeppék korlátlan határaihoz , szokott mongol ember, akit egykor csak a fű növése befolyásol­hatott, hogy merre és med­dig és mikor, ma a tervgaz­dálkodás nagyon is határo­zott keretei között éli életét, a fegyelmezett munkához szokva, vagy azt már mégis szokva. Mi volt és mi lesz? Az újságíró romantikus hevülete adja csak gyorsan át a helyét a racionális gon­dolkodásnak, a pártatlan lel­kesedés a számok megszabta realitásoknak. A földön já­rás „szakembere” és segítő informátorom — informáto­runk inkább! — egy negyven év körüli, higgadt, halk be­szédű férfi, Mönhzsargal elv­társ, a Mongol Állami Terv­hivatal elnökhelyettese. Előt­te az asztalon kimutatások, térképek, jegyzetek és fel­jegyzések az elmúlt ötéves tervről és az újról, amelynek segítségével az ország is­mét óriási lépést tesz előre az egész népgazdaság fej­lesztésében. — Az ötödik ötéves tervet teljesítettük — mondja Mönhzsargal bevezetőként. Egyszerű, tárgyilagos kije­lentő mondat ez, hűvös és precíz, mindenféle érzelgős­ség nélkül. A tervhivatal nem az érzelmek, hanem az értelem helye. Elsősorban. Fegyelmezett arcán azért át­suhan a büszkeség inkább csak sejthető mosolya, ami­kor csak úgy, mellékesen hozzáteszi, hogy hétmilliárd tugrigot ruházott be a mon­gol népgazdaság abba a bizo­nyos teljesített ötéves terv­be. Ez a hétmilliárd füstöl itt körben a városban, ez a hétmilliárd formált új ipari várost a negyvenezer lakójú Darhanban, ez a hétmilliárd teremtett megfelelő közleke­dést, kultúrát, életszínvona­lat Mongóliában. És hadd te­gyem hozzá: ez a hétmilliárd teremtett igényeket is, mind nagyobbakat persze. Telje- síthetőeket is, és ma még tel- jesíthetetleneket. És ez a hétmilliárdos beruházás te­remtette meg a lehetőségét, hogy a mongol népgazdaság jövedelme az öt év alatt ke­reken 40 százalékkal növe­kedjék. Behozzák az elmardhatat- lan teát, az illatost, a forrót, és amíg a hűvös tavaszban jóleső italt kortyolgatjuk, a tervhivatal elnökhelyettese már a fali térképnél muto­gatja, magyarázza, milyen természeti kincsek és hol várnak feltárásra, hol és hogyan fejlődik tovább a gazdaság. — Nemcsak a beruházásra kerülő pénz a lényeges. Az is természetesen, hiszen a ha­todik ötéves tervben 13—14 miliárd tugrigot szánunk a gazdaság fejlesztésére. A legdöntőbb — summázta a pénzben nem is kifejezhető legfőbb feladatot Mönhzsar­gal — a minőség. A terme­lésben és az irányításban. Együttesen. Csak a minőség mindenoldalú és mindenütt történő biztosításával való­síthatjuk meg, hogy a mező- gazdaság évi növekedése el­érje az öt százalékot, az ipar öt év alatt fejlődjék legalább 60 százalékot, és hogy a nemzeti jövedelem pedig mindezek eredményeképpen 37—41 százalékkal legyen magasabb, mint most. Az általánosnak tűnő szá­mokat nagyon is konkrét ne­Kommunista szombaton az uJánbátori egyetemisták \ faültetés egyike a legfontosabb és lea.,zebb felad k. vek és tények váltják fel, most már újból a tárgyaló- asztalnál ülve. Elmondta az elnökhelyettes, hogy a me­zőgazdaság mindinkább bel­terjes fejlesztése, a gabona és a takarmány termesztése mégpedig a teljes ellátás biztosítása ezen a téren, az új ötéves terv egyik alapve tő feladata. A legnagyobb ipari beruházás az erdenti réz- és molibdénbánya, va­lamint kohó első lépcsövének felépítése lesz, amely mv- jet segítséggel épe! é 1978- ban már termelni tog. Az ipar általános feladata a ter­melékenység növelése. Ezen belül is az élelmiszeriparnak el kell érnie a világszínvo­nalat. És mindezt a KGST hat­hatós segítségével, baráti összefogással és a mongol nép kemény munkájával. (A szerző felvételei) — Ha öt év múlva ‘nlálko- zunk, megint csak annyit mondok majd: a’ ötéves ter­vet teljesítettük, é satod‘kat mmár — búcsúzik tőlünk Mönhzslargai a te. . ' a^al elnökh ölyette v ' a 57 írnok­kal, tények” ol púnk­ban a méf . városkép is valahog;. m, , új arcot ilt előttünk. Mintha töprengve össze­húzná szemöldökét é„ meg­feszítené izmait. De ez a kép természetesen csak a króni­kás agyában fogant így meg. A valóság sokkal prózaibb: teherautók, amelyek a város végi házgyár paneljeit vi­szik az új lakásokhoz. Ame­lyekből 701) ezer négyzetmé­ter épül majd a hatodik öt­éves tervben. Hogy ilyen száraznak tűnő, racionális ténnyel zárjam e sorokat. (Folytatjuk^

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents