Népújság, 1976. május (27. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-08 / 108. szám
féri wmmfffifio mR Of rájábői mm Egy nap a művelídésüyyért A gyöngyösi MÁV Kitérő- gyártó ÜV dolgozói legnagyobb létszámú kommunista szombatjukat tartották meg. A résztvevők három műszakban dolgoztak, s keresetüket felajánlották a Vak Bottyán János Ipari Szakközépiskola szemléltető eszközeinek fejlesztésére és a gyöngyösi Szocialista brigádok a közművelődésért A Heves megyei TESZÖV ez év áprilisában közművelődési pályázatot hirdetett a termelőszövetkezetekben dolgozó szocialista brigádok részére. A pályázat célja, hogy a termelőszövetkezeti tagok tanulását, művelődését ilyen módon is segítsék. A termelőszövetkezeti szocialista brigádok éves szintű kulturális vállalással, illetve azok teljesítésével pályázhatnak. A kál-képolnai Károlyi Mihály Termelőszövetkezet Kállai Éva szocialista brigádja elkészítette vállalását, melynek során részt vesznek a termelőszövetkezetben folyó politikai és szakmai oktatásokon. Részt vesznek az idei ünnepi könyvhét rendezvényén, s minden brigádtag egy-egy könyvet vásárol, az ősz folyamán pedig író-olvaCsalogány úti óvoda építkezéséhez. Követésre méltó kezdeményezés volt. A kommunista műszak szervezésében élen jártak azok a dolgozók, akik az iskola felnőttoktatásában tanultak, vagy éppen tanulnak. Dr. Sereg József Gyöngyös só találkozó keretében találkoznak a könyv írójával. Szerepel a programban közös színház- és mozilátogatás, felkészülés a Ki tud többet a Szovjetunióról? vetélkedőre, s országjárás. A brigádtagok részére közművelődési esteket rendeznek, melyeken részt vesznek a családtagok is. Ezeken az esteken egy-egy művészeti alkotással, a magyar történelem egy-egy korszakával, vagy természettudományos érdekességgel ismerkednek. A vállalás eredményes teljesítése után a brigád háromfős csapattal képviseltetheti magát azon a megyei vetélkedőn, mely a 'pályázat zárórendezvénye lesz a megyében. Varga Gyula Kai Május 1-e igazi ajándékot hozott Galyatetőn a turistáknak. Több évi szünetelés után megnyílt a SZOT-üdülő turistaétterme. Százak és százak reklamálták éveken keresztül, mert a hegyvidéket járó turisták Galyatetőre érve gyönyörködhettek ugyan a környezetben, de éhkopSzerdán délután tartotta az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola történelmi tudományos diákköre év végi nyilvános ülését dr. Ká- vássy Sándor docens és Bokorig Nándor tanársegéd — a diákkör vezetőinek elnökletével. A kisebb helytörténeti konferenciának is beillő beszámolón Heves megye múltjának kevésbé ismert fejezeteivel ismerkedhettek meg az érdeklődők. Négy dolgozat került bemutatásra: Havassy Péter: Csány (Egy Heves és Külső- Szolnok megyei község élete a kezdetektől a török uralom alól való felszabadulásig), Müller János korábban Tizenegy megye és a fő- záros képviseletében 15 irodalmi színpad részvételével került sor Debrecenben a szövetkezeti irodalmi színpadok országos találkozójára. Megyénket a gyöngyösiek képviselték. A bemutató műsorában a Medvetánc című irodalmi oratóriummal szerepeltek. A 28 tagú együttes pon maradtak. Most már megoldódott ez a gond. A kirándulók megfelelő étkeztetését szolgálja a Füzesabonyi Állami Gazdaság higiénikus pecsenyesütő pavilonja is. Id. Zakupszky László Mátraszentimre iskola közös lapjaban, a Króniká-ban megjelent munkája, a Kolerajárvány és és parasztlázadás Heves és Külső-Szolnok vármegyében 1831-ben, Simon Jolán: Föld- birtokosok és bérlők Heves megyében az 1895. évi mező- gazdasági statisztika tükrében, illetve Dorkó Attila: Eger város gazdasági és társadalmi élete az 1929—33-as világgazdasági válság éveiben című tanulmánya. A tudományos diákköri műhely évzáró beszámolója mintegy erőpróbája volt az 1977-ben sorra kerülő országos tudományos diákköri konferenciának. Káló Béla Eger nagy közönségsikert aratott, a zsűritől pedig ezüst fokozatú országos minősítést kapott. A rendező szervek már most meghívták a gyöngyösieket a két év múlva ismét megrendezésre kerülő országos fesztiválra. Püspöki Győző Gyöngyös Eay szerződés, mellyel mindenki jól jár A herédi és nagykökényest termelőszövetkezetben sok gondot okozott az asszonyok téli foglalkoztatása. Mintegy 70 nőről volt szó. Ezt a problémát most már megoldották az állami gazdasággal közösen. Azokban a hónapokban, amikor a termelőszövetkezet kertészetében nem tudnak munkát adni az asszonyoknak, az állami gazdaság foglalkoztatja őket. Az idén 30 asszony vett részt rendszeresen a gazdaság munkáiban. Két nap alatt megtanulták a gyümölcsfa- és szölömetszést. A gazdaság autóbuszt biztosított a munkásszállításhoz. Mindkét termelő egység jól járt ezzel a szerződéssel, s jól jártak a kertészetben dolgozó asszonyok is. Fazekas András Heréd A húsipari szakma ifjú mesterei Az Állatforgalmi és Húsipari Tröszt Ifjúsági Bizottsága 23 vállalat ifjú szakZenés ébresztőre ébredt Pétervására május 1-én. A község üzemei, a ktsz, a termelőszövetkezet, a szakmunkásképző intézet és a többi munkahely dolgozói munkahelyeikről transzparensekkel, zászlókkal vonultak fel az ünnepség színhelyére, a sportpályára. Balogh József, a szakmunkásképző intézet igazgatóhelyettese emlékezett meg a munkásosztály nagy ünnepéről, majd az általános iskolások, később pedig a művelődési ház újonnan alakult irodalmi színpada adott színvonalas irodalmi műsort. Délután a kispályás labdarúgó-bajnokság döntőjét bonyolították le, ahol a négy csapat közül a Vasas öregfiúk csapata szerezte meg a trófeát. A Május 1. kupáért küzdöttek a tekézők is, ahol a csapatgyőztes a helyi ÁFÉSZ együttese lett, míg az egyéni győzelmet Janovicz István szerezte meg Bocsi Sándor és Bocsi László előtt. A Fém Ktsz dolgozói az Ivá- di-völgyben majálist tartottak. ★ A Megyei Rendőrfőkapitányságon tartott ünnepségen Varga Sándor, az egri járási pártbizottság tagja, a parád- sasvári üveggyár igazgatója mondott beszédet, majd Pálinkás Ferenc vezérőrnagy, a Heves megyei Rendőrfőkapitányság vezetője törzsgárda jelvényeket adott át á BM állományában hosszabb ideje szolgálatot teljesítőknek. ★ Nagy sikerű nyugdíjas találkozót rendeztek a hatvani Vörösmarty Művelődési Központban, ahová erx'e az alkalomra ellátogattak az Újpesten, a Gyöngyösön és az Egerben működő nyugdíjas klubok küldöttségei is. Az idős embereket dr. Novák Pálné, országgyűlési képviselő köszöntötte és emlékezett meg a munka ünnepémunkásai részére szervezte meg Miskolcon a szakma ifjú mestere vetélkedőt. A verseny szünetében nyolcvan fiatal társadalmi munkában részt vett az újonnan épült miskolci húskombinát sportpályájának építésében. A versenyzők a gyakorlati felkészültség mellett számot adtak szakmai, munkavédelmi és politikai kérdésekben való jártasságukról is. A Heves megyeiek négyfős csoportja derekasan megállta helyét a versenyben. Bodor László Gyöngyös Tizennégymillió forint takarékban A Hort és Vidéke Takarékszövetkezet igazgatósága A munkahelyi testnevelés bevezetésére javasolt intézkedések csak ott valósíthatók meg, ahol a dolgozók maguk is felismerik a munkaközi torna egészséget védő jelentőségét. S ahol alkalmazzák is ezt, ott a dolgozók egyetértésével találkozik a napi 10—15 perces torna bevezetése. Így van ez a petőfibányai Vegyesüzemben is, ahol a gépkönyvelésen dolgozó 12 nő már év elejétől végzi a napi 10—15 ről. A beszéd után az ecsédi Röpülj pára-együttes színvonalas műsorral szórakoztatta a vendégeket. ★ Erdőkövesden a munka ünnepén kapta meg a pétervá- sári Gárdonyi Termelőszövetkezet Cecey Éva szocialista brigádja az aranykoszorús jelvényt és oklevelet. ★ Az apci Qualitál Vállalatnál már szép hagyomány, hogy a munka ünnepének estéjén köszöntik a vállalat dolgozóinak gyermekeit. Ez- útal is, április 30-án, csaknem 800 gyermeket hívtak meg az ünnepségre, ahol az apróságok megismerkedtek szüleik munkahelyével, és találkoztak a vállalat vezetőivel is, akik segítséget nyújtottak és tanácsokat adtak a pályaválasztási kérdésekkel kapcsolatban. ★ Tarnaleleszen az ünnep alkalmából került sor a Felszá" badulási Emlékkönyvtár avatására. A község lakóinak jelenlétében Kovács Bertalan, az egri járási hivatal elnöke adta át az új létesítményt rendeltetésének. ★ A Heves megyei Főügyészségen megrendezett ünnepségen dr: Mórász Miklós megyei főügyész törzsgárda jelvényeket, és jutalmakat adott át azoknak az ügyészségi dolgozóknak, akik hosszú szolgálatuk alatt kiemelkedő munkát végeztek. ★ Dormándon, a művelődési otthonban ünnepi nagygyűlésen emlékeztek meg a munka ünnepéről. A zsúfolásig megtelt művelődési házban gazdag kultúrműsor volt, melyet az általános iskolások, a helyi citerazenekar és az óvodások adtak közösen. ★ A pétervásári áfész-nél ünnepi termelési tanácskozás volt. Ezen értékelték a szoaz ecsédi fiókszövetkezetnél tartotta soron levő ülését, s meghallgatták a kirendeltségvezető beszámolóját. Az ecsédi takarékszövetkezeti fiók évről évre jó eredményeket ér el, a község dolgozói bizalommal fordulnak a szövetkezethez, s jelenleg a betétállomány már megközelíti a 14 milliót. A gépkocsinyeremény- betétkönyvek száma meghaladja a 170-et. Ebben az évben 86 ügyfélnek 706 ezer forint kölcsönt folyósítottak. Állandóan gyarapodik a tagok létszáma is, most már elérték az 1600 főt. A kirendeltség dolgozói szocialista brigádot alakítottak, s már elnyerték az ezzel járó oklevelet. Az igazgatóság jónak értékelte a tevékenységet és dicséretben részesítette az ecsédi fiókszövetkezet dolgozóit eddig végzett munkájukért. Nagy Piroska Keséd perces tornát. Általános véleményük, szükséges és egészségüket védi, hiszen nyolc órán át ülő és csak egyoldalú mozgást igénylő munkát végeznek. A torna után csökken a fáradság érzése. A munkaközi tornát az üzemi orvosi rendelő egyik dolgozójának irányításával végzik. Kár, hogy a jó kezdeményezés kevés helyen talált még követésre. Zachar László Petőfibánya cialista munkaversenyben részt vevő nyolc szocialista és egy munkabrigád munkáját. A brigádmozgalom 1975- ben tovább szélesedett, három új brigádot is alakítottak. Közülük egyet, eredményes munkájáért, szocialista brigáddá nyilvánítottak. Döntöttek egy aranykoszorús, három ezüstkoszorús és négy bronzkoszorús brigád cím odaítélésében is. Kiemelkedő munkájáért 16 dolgozó kapta meg a „Kiváló szövetkezeti dolgozó” jelvényt. ★ A Füzesabony és Vidéke Takarékszövetkezet szintén a májusi ünnepség jegyében tartotta meg termelési tanácskozását. A MÉSZÖV és a KPVDSZ elnöksége a IV. ötéves tervben elért eredmény alapján dicséretben részesítette a takarékszövetkezetet. Ugyancsak ebből az alkalomból Varga Józsefné Kiváló dolgozó kitüntetést kapott. A brigádok versenyében a dr. Berze Nagy János és a Petőfi brigád a bronzplakettet kapta meg. ★ A Hatvan-füzesabonyi Pályafenntartási Főnökség igaz- gatói dicséretet- kapott. A Ludason megtartott ünnepségen részt vettek a Miskolci Va- sútigazgatóság, valamint a társszolgálati ágak képviselői is. A miskolci igazgatóság és a szakszervezet területi bizottságának dicsérő oklevelét Radványi Tivadar igazgató- helyettes adta át a dolgozóknak. A MÁV Kiváló brigádja címet kapta meg az egri magasépítési pályamesteri szakasz Tárnái István által vezetett brigádja. Többen kaptak Kiváló dolgozó kitüntetést, nyolc szocialista brigád pedig különböző szintű címet. A fiatalok közül 34-en kapták meg a Kiváló ifjúmunkás, Kiváló ifjú szakmunkás és A szakma ifjú mestere oklevelet és jelvényt. Diákköri beszámoló a főiskolán már a négy tanárképző főÖnkéntes véradás Recsken Több mint 150-en, mintegy 50 liter vért adtak Recsken az önkéntes véradónapon- Az emberek egyre jobban felismerik, megértik a véradás jelentőségét. Azt is tudják, hogy nagyon sok beteg életét menthetik így meg. Időnként nemcsak a községben, hanem üzemenként is szerveznek véradó napot, s így az egyik recski üzemben további 164 ember 46 liter vért adott. Reméljük, hogy évről évre tovább fejlődik községünkben is a véradómozgalom. Maruzs János, Recsk Gyöngyösi színjátszók sikere Debrecenben Május 1-ét ünnepelték A megye minden üzemében, szövetkezetében, városában és községében ünnepeltek a dolgozók május 1-én. Ezekről az ünnepségekről számoltak be mindenhonnan tudósítóink. levelezőink. Híradásaikból egy csokorra való: Munkahelyi torna Petőfibányán KOSSUTH 8.27 Kórusművek 8.35 Lányok, asszonyok 9.00 Híres történetek — nagy egyéniségek 10.05 Rekviem 10.15 Fidelio (Operarészletek) 11.08 A csehszlovák kultúra hete 12.20 Zenei anyanyelvűnk 12.30 Magyarán szólva. .. 12.45 Melódiakoktél 14 05 Az Alekszandrovegyüttes műsorából 14.15 Gluck: g-moll triószonáta 14.25 Vélt vagy valós sérelmek 14.55 Üj Zenei Újság (Ism.) 15.30 Népi zene 16.00 168 óra 17.30 Évfordulók nyomában. .. 18.25 Üj könyvek 18.40 A KISZ IX. kongresszusáról jelentjük 19.25 Népi zene 19.45 Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzések II. félidejéről 20.25 Zsebrádiószínház 20.58 Prokofjev-ciklus 21.30 Vass Lajos népdal- feldolgozásaiból 22.15 Közvetítés a Bukarest Kupa nemzetközi vízilabdatornáról PETŐFI 8.33 Népzenei magazin (lsm.) 9.13 válaszolunk hallgatóinknak 9.33 Operettrészletek 10.00 Szombat délelőtt 12.C0 V Stúdió 11 játszik 12.33 Emberiességgel a békéért 13.05 Találkozzunk munka után! 13.33 A KISZ IX. kongresszusáról jelentjük 14.00 Cigánydalok, csárdások 14.28 A csehszlovák kultúra hete 14.52 Szovjet fúvószene 15.08 Versek világa 15.25 Orvosi tanácsok 15.33 Napraforgó 16.19 Éneklő Ifjúság 16.33 ötórai tea 17.30 II. félidő közvetítése bajnoki labdarúgó- mérkőzésekről 18.33 Közkívánatra! 19.30 Dixieland-est 21.30 Zenetörténeti érdekességek Tűi MAGYAU 8.00 Tévétorna (Ism.) 8.05 Iskolatévé 8.25 Letűnt kultúrák nyomában 8.50 Színházi album (lsm.) 10.10 A harmadik határ 11.00 Születésünk titkai (Ism.) 11.55 Mindenki közlekedik. .. (Ism.) 14.40 Sarkvidéki nyár 15.05 Borik és csapata 15.45 A török fej es kopj a (Magyar film) 17.20 Magyar tájak 17.45 „A Vöröskereszt fiatal” 18.20 A KISZ IX. kongresszusáról jelentjük 19.00 A Csehszlovák Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepén ‘9.30 Tv-híradó 0.00 Tévétorna 20.05 Szombat este 22.25 Tv-híradó 2. 22.35 Kuroszova-sorozat: Hét szamuráj (Japán film) L mozi EGRI VÖRÖS CSILLAG; (Telefon: 22—33) de. 10 órakor Két pont között a legrövi debb görbe Színes magyar ifjúsági film du. fél 4, fél 6 és este 8 órakor Váltságdíj Színes angol bűnügyi film 50 százalékkal felemelt helyárak! EGRI BRÓDY: (Telefon: 14—07) du. fél 4. fél 6 és fél órakor Az 5. hatalom Színes, szinkronizált olasz bűnügyi film EGRI KERT: Este 8 órakor Csak semmi szexet kcrem3 angolok vagyunk EGRI FILMMÚZEUM; negyed 11 órakor A nap szépe Színes francia—olasz film ÚTTÖRÖMOZI: du. 3 és 5 órakor Próbaidősök GYÖNGYÖSI PUSKIN: du. fél 2, fél 4 és háromne gyed 6 órakor Emlékezz a nevedre! Este 8 órakor A felső tízezer GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: du. 3 órakor Emlékezz a nevedre! du. léi 0 és este fél 8 órako Sötét Torinó HATVANI VÖRÖS CSILLAG: du. fél 4 és este 7 órakor Csillag a földön I—II. HATVANI "< "> 7SUTH; tgö hó FÜZESABONY: Nyesífiak PETERVASARA: Helga és Michael \ ¥ I Régi óhaj teljesült Galyatetőn