Népújság, 1976. május (27. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-06 / 106. szám
1976' május 6., csütörtök A Nap kél 4.20 — nyugszik 19.C2 órakor A Hold kél 10.11 — nyugszik 0.01 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon FRIDA nevű kedves olvasóinkat! A Frida a Frigyes női megfelelője. Jelentése a német „Friede” „béke” és az angol „right” a latin „rex” — mely szavak uralkodást jelentenek. Százhúsz évvel ezelőtt született Sigmund Freud osztrák idegorvos, neves pszichiáter, az úgynevezett mélylélektani irányzat megteremtője. Elmélete pszichoanalízis néven vált ismeretessé. Lényege: a születéstől kezdve az élet folyamán elszenvedett látszólag elfelejtett, valójában csak elfojtott és különösen a nemi ösztönnel kapcsolatos sérelmek, kellemetlen élmények a tudat alatt jelen vannak. Ezen alapul álomelmélete és a neurózisok kialakulására vonatkozó tanítása. Utóbbiak gyógyítására új módszert — az úgynevezett szabad asszociációt — dolgozta ki. Eredményesen kutatta a lelki élet megzavarásának egyes alapjelenségeit. A kóros Jelenségekre vonatkozó megállapításait Freud azonban később helytelenül általánosította és kiterjesztette az egyéni és a társadalmi élet legkülönbözőbb jelenségeire. Hibája, hogy túlzott jelentőséget tulajdonított az ember ösztönéletének, az emberi szükségleteknek, és a társadalmitörténelmi folyamatokat tisztán biológiai alapon próbálta magyarázni. Időjárás: Várható időjárás ma estig: nappali felhőképződés, eső nem várható. Mérsékelt, változó irányú szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 21—25 fok között. JlreL.eseminyßL til?BL.tmknUlnk.. Filmek a modern építészetről Az Építőipari Tudományos Egyesület Heves megyei csoportja és az Építésügyi Tájékoztatási Központ szerdán építésügyi filmnapot rendezett Egerben, a Technika Házában. Korszerű építészeti eljárásokat mutattak be a hazai és külföldi kisfilmek; az érdeklődő szakemberek több sikerrel alkalmazott új módszerrel ismerkedhettek rpeg. Csank Lajos, az ÉTÉ megyei csoportjának elnöke bevezetőjében szólt arról, hogy a minisztérium által megrendelt filmek mellett egyre több készül a vállalatok kérésére is. Bemutattak egy, a Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalat közreműködésével készült filmet is, amely a mind népszerűbb PEVA alagútzsalus technológiát ismerteti a szerkezetek gyártásától az építésig. Nemrégiben vásárolták meg egy acéllemez fedésű, kör alakú sportcsarnok építésének li- cencét, s az első körcsarnok Budapesten épül meg, majd a közeljövőben Egerben is, így az épületet bemutató film külön érdekessége volt a filmnapnak. A közlekedési morál nemcsak hatósági feladat Országos közlekedésjogi konferencia Sopronban T Szerdán Sopronban megnyitották a IV. országos közlekedésjogi konferenciát. A háromnapos tanácskozás résztvevőit Raszler Mihály, a városi pártbizottság titkára köszöntötte, majd dr. Korom, Mihály igazságügyi miniszter tartott előadást. Előadásában kifejtette, hogy a jogalkotóknak és alkalmazóknak is feladatuk elősegíteni a közlekedés fejlődésének, biztonságának elősegítése, a közúti áru- és személyszállítás zavartalanságának biztosítására. A konferencia céljairól és első napi vitáiról dr. Patkós Lajos, a Fővárosi BíÜnnepség Egerben a vöröskeresztes világnap alkalmából Ünnepséget rendezett tegnap, május 5-én a Magyar Vöröskereszt Heves megyei vezetősége a vöröskeresztes világnap alkalmából. A Hazafias Népfront megyei bizottságának tanácstermében megrendezett ünnepségen részt vett Polgár Miklós, a megyei pártbizottság osztályvezetője is, ünnepi beszédet Noválc Béláné, a Vöröskereszt országos elnökségének tagja mondott. Miután a mozgalom érdemeinek megfelelően méltatta a nap jelentőségét, dr. Szabó Ferenc, a Vöröskereszt megyei elnöke kitüntetést adott át élenjáró aktíváknak. A Vöröskeresztes munkáért kitüntetés arany fokozatát hárman, ezüst fokozatát hatan, bronz fokozatát heten kapták meg. Kiváló véradószervező kitüntetésben Pethő Józsefné verpeléti körzeti ápolónő részesült, kitüntető emlékérmet az idősek társadalmi gondozásában végzett eredményes munkájáért Szabó Józsefné tarna- örsi nyugdíjas kapott. Száz pénztáros versenye {színház EGERBEN ESTE 7 ÓRAKOR; habom nővér . BRÖDY BÉRLET + ORVOSI j ÜGYEIÉT EGERBEN: 19 órától péntek reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinsz- ky utcai rendelőben. (Teleíon: 11-10.) Rendelés gyermekek részére is. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától pén- ek reggel 7 óráig, a Széchenyi i_ 1. szám alatti rendelőben. A vállalat valamennyi pénztárosa, kereken százan indultak azon a házi versenyen, amelyet a gyöngyösi Fegyveres Erők Klubjában tartott meg tegnap a Heves megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat. Itt bizonyíthatták be szakmai ismereteik biztonságát, szorgalmukat, gyorsaságukat a pénztárgépek kezelői. Száz tételt kellett minden versenyzőnek _ . elszámolnia, valamennyien ‘ ugyanazt a száz cikket kapták meg, tíz kosárba elosztva, de a zsűri még azt is pontozta, ki milyen pénzféleséget adott visz- sza a „vevőnek”. Nem csináltak titkot abból, milyen cikkek kerülnek majd a kosarakba, ezeknek a listáját már előre megkapták a versenyzők, tehát volt alkalmuk megtanulni az árakat. Tegnap az egyéni tulajdonságok játszották már a főszerepet a Félmillió vendéget vár Szeged f -egeden ülést tartott a nyári fesztivál intéző bizottsága. A művészeti, a közművelődési, a kereskedelmi, a a vendéglátóipari, a sportvezetők számoltak be az idei szegedi ünnepi hetek előkészületeiről. Elmondották, hogy a város sokrétű nyári programjára mintegy félmillió vendéget várnak. A szabadtéri játékok iránt a szokásosnál is nagyobb érdeklődés nyilvánul meg: több mint ötvenezer jegyet már elővételben megvásároltak. A Dóm téri esték mellett mintegy ötven más, országos érdeklődésre számot tartó, zenés, képzőművészeti, sport- és egyéb szórakoztató esemény várja az ünnepi hetek időszakában Szegedre látogató turistákat. A megye középfokú iskoláinak minőségi és tömegsportjáról tárgyaltak LV 34-89 A cím nem rejtjelzés, hanem egy szomorú valóság konkrét megnevezése: egy motorkerékpár rendszáma. Sokat beszélünk arról, hogy a száguldó motorosok milyen problémákat, sőt: tragédiákat okoznak. Sokat és hiába. .. Az egri Alkotmány utca és a Zalár utca kereszteződésénél egy Trabant személygépkocsi elsőbbséget adott a gyalogosoknak- Még intett is, hogy fáradjanak át a túloldalra. Mit mond a KRESZ? Többek között azt, hogy a gyalogátkelőhely előtt álló jármű mellett elhaladni nem szabad, mert feltételezhető, hogy az éppen a gyalogosoknak kíván elsőbbséget adni. A motoros, LV 34—89-es rendszámmal úgy döntött, hogy nagyon ügyes ember. Valóban ügyes volt. Kikerülte a Trabantot, és a gyalogosok sűrűiében, nem is olyan kis sebességgel továbbhajtott. Ma sem tudjuk, miért nem történt baleset... • k. g. Tegnap délelőtt Egerben dr. Csicsai József elnökletével kibővített ülést tartott a Heves megyei Tanács mellett működő oktatási albizottság, melyen a bizottság tagjain kívül a középfokú oktatási intézmények igazgatói is részt vettek. Az ülésen Pozsgay Zsolt, a művelődésügyi osztály főelőadója terjesztett elő jelentést a középfokú tanintézetek minőségi és tömegsportjáról, valamint az ifjúsági turizmus tapasztalatairól. A jelentést élénk, tartalmas vita követte, a tárgyalt anyag a vitában elhangzottakkal kiegészítve kerül május végén a megyei művelődési, egészségügyi és sportfőbizottság elé. Nevelési központ Sarudon (Tudósítónktól.) A füzesabonyi járásban második éve folynak kísérletek az oktatási és közművelődési intézmények együttműködésének kialakítására. A legnagyobb eredményt Sarudon érték el közös nevelési központot, kabinetrendszer szerinti oktatást alakítottak ki az iskola és a klubkönyvtár együttmű- dése révén. Az együttműködés eredményeinek tanulmányozására jöttek össze minap a füzesabonyi járás általános iskoláinak igazgatói Sarudon. Az értekezleten Vészi János, a Népművelési Intézet osztályvezetője a komplex nevelési központok kialakításáról, dr. Arató Ferenc, az Országos Pedagógiai Könyvtár igazgatója pedig a könyv és a könyvtárak oktatásban betöltött szerepéről tartott előadást. Bak József, a sarudi általános iskola igazgatója beszámolt a kísérlet, az együttműködés eddigi eredményeiről, s a résztvevők a helyszínen is meggyőződhettek az új típusú intézmény munkájáról. Császár István KRESZ« kirakatverseny Az új KRESZ-t népszerűsítő kirakatversenyt hirdetett az év elején az Országos Közlekedésbiztonsági’Ta- nács, a Magyar Reklámszövetség és az Autó—Motor szerkesztősége, amelynek megyei értékelésére és a díjak kifizetésére a napokban került sor. A zsűri a Centrum Áruház kirakatát, Majoros László munkáját értékelte a legjobbnak és jutalmazta 3000 forinttal, a második helyezést a Heves megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat gyöngyösi, Fő téri ruházati áruházának Szepesi Oszkár kirakata nyerte el. Harmadik az iparcikk egri, Széchenyi utcai gyermekruha szaküzletének kirakata, Csányi József munkája volt. A két utóbbi 2000 és 1500 forint jutalmat kapottRákóczi hadnagya rendelkezések szigorú és következetes alkalmazására is. — A megnyitó plenáris ülés után konferenciánk már szerdán a különböző munkabizottságokban folytatta munkáját. Igen hasznos észrevételek hangzottak el a büntetőjogi munkabizottság ülésén. Az új BTK közlekedésjogi rendelkezésein már dolgoznak a szakemberek. Ezek a rendelkezések előreláthatóan két- három év' múlva lépnek életbe. A törvényalkotási munka demokratizálását mutatja, hogy ilyen széles körben is megvitatják a teendőket. Figyelemre méltó álláspont, hogy el kell határolni a közlekedési szabály- sértéseket a közlekedési vétségektől, a közlekedési vétségeket pedig a közlekedési bűntettektől. Bíróságaink a gyakorlatban már egyre iiikább alkalmazzák a gépjárművezetéstől való eltiltást. A törvény tíz évig terjedő eltiltást tesz lehetővé. Vita van arról: az új rendelkezések mondják ki, hogy az eltiltás adott esetben örökre is szólhat az olyan vezetőknél, akik alkatilag teljesen alkalmatlanok járművezetésre, s így állandóan veszélyeztetnék a közlekedés biztonságát. végső sorrend megállapításában. A négy legjobb nyert lehetőséget ahhoz, hogy a mai területi döntőn részt vehessen a vállalat színeiben. Az alkalomhoz illően az Irodagépipari és Finommechanikai Vállalat különböző pénztárgépekből rendezett ugyanekkor bemutató kiállítást. A ma általánosan használt pénztárgépeken kívül már ott büszkélkedett a holnap gépe is, az elektronikus szerkezetű, sokat tudó újdonság, ami ma még mintapéldánynak számított. A gyártásának előkészítése most folyik, sorozatban csak egy év múltával készülhet. A mai program a kereskedelmi társuláshoz tartozó kiskereskedelmi vállalatok pénztárosainak versenye és a kamarakiállítás második napja a Fegyveres Erők Klubjában Gyöngyösön. Ammo, A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága es a Heves megyei Tanács napilapja — Főszerkesztő: PAPP JANOS - Kiadja a Heve9 megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: NOSZTICZIUS FERENC — Szerkesztőség — 3301 Eger, Beloiannisz utca 3. (Pf.: 23. 3301) Telefon: 12-73, 20-29. 24-íS. 3200 Gyöngyös, Rózsa u S. 11-697. 3600 Hatvan. Kossuth tér 8. (Városi Tanács épülete) 10-51. Kiadóhivatal Eger 3301 Beloiannisz u. 3. (Pf.: 23. 3301) Telefon: 12-68 — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj egy hónapra: 20.— Ft. Előfizethető bármelyik postahivatalnál és kézbesítőnél. — Index; 20 062. — Heves megyei Nyomda Vállalat. Keer, Vlsoeiláriskol« Utca & széna, igazgató; SÓLYMOS JÓZSEF. ' ^ Á > V i róság elnöke, a konferencia soros elnöke a következőket mondotta az MTI munkatársának: — A megfelelő közlekedési morál kialakítását, a közlekedés biztonságának megteremtését, a közlekedés jó megszervezését nem tekinthetjük csak hatósági feladatnak. Társadalmi ügyként kell kezelnünk mindazt, ami a közlekedéssel kapcsolatos. A különböző rendelkezések betartása, büntető szankciók alkalmazása mellett nagyon fontos a nevelő, a felvilágosító munka. Mindezek mellett természetesen szükség van a büntető BARABÁS TIBOR REGÉNYE NYOMÁN IRTA: CS. HORVÁTH TIBOR. RAJZOLTA: ZÓRÁD ERNŐ,