Népújság, 1976. május (27. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-28 / 125. szám
Kétszáz éves a Specula „As az épület, melyet most Lyceumnak hívnak, oly jó ízléssel s oly nagy költséggel lett épület, melyhez hasonlót nem láttál... Hátul áll a Specula (kilátó torony a csillagvizsgálóval), temérdek költséggel szereztetett mindez. A csillagászati és mathé- zisi eszközök inkábbra Londonból hozattattak, (9114 rajnai forint), mutatják, mit lehetett volna ezen minden hazai példákat felülmúló igyekezettől reményleni, ha az építtető szándéka nem hátráltatott volna, (ti. az egyetemi terv megbuktatása)’’. — írja megemlékezései között 1783-ben, itteni látogatása során Kazinczy Ferenc. Mi az, ami ma is vonzóvá, érdekessé teszi, minek köszönheti tömeges látogatottságát? 1776. május 15-én indult el Bécsből a magyar származású, Selmecbányái születésű Hell Miksa asztronómus Eger felé. Vele tartott tanítványa, Madarassy János, az első egri csillagász, valamint Schultz Ferdinand bécsi optikus is. 17-én Gyöngyösön át megérkeztek a püspöki székhelyre „a három-lovas paraszti gyorsszékéren”. Már 18-án meglátogatták a „tudományok fényes otthonát”, elsősorban pedig a csillagászati obszervatórium számára kijelölt két észlelő termet. Egyik keletre, másik nyugatra néz. Hell meg is jegyezte: „e csillagvizsgáló nemcsak Eger Városának, hanem egész Magyarországnak is dísze, ékessége." 19-én munkához láttak. Felállították a magukkal hozott műszereket. Kezdetét vette a megfigyelés. Legfőbb feladatuk volt az ún. délvonal kitűzése, melyet 20—21- én meg is oldottak. Ez abból állott, hogy egy kvadráns és csillagászati óra segítségével kijelölték az észak-déli irányt. A vonal déli vége fölött a már előzőleg kivésett „lőrésen” a napsugár beeséséhez szükséges nyílás helyét is rögzítették. Ebből tevődött össze a műszer, a világító gnómon. Hell kikötötte a püspöknél, hogy a délvonalat carrarai márványból rakattassa ki, hogy ezáltal is hangsúlyozza e vonal tudományos jelentőségét. A nyíláson át bevágódó napsugár a kövezeten ovális, fényes foltot idéz elő. A csillagda délvonala (Fotó: Balázs Pál) E fényfolt a Föld forgása következtében nyugatról kelet felé haladva átszeli a már- ványcsíkot. Mikor annak közepére ér, akkor van mindig Egerben valódi dél. E jubileumi héten, zónaidőben kifejezve 11 óra 34 perckor. Ezen munkálatok közben állapította meg Hell Eger földrajzi hosszúságát, szerinte ez az érték: 20°22’30”. A délvonal a nyugati teremben húzódik. Ezzel szemben a keleti terem is egyedülálló megfigyelési lehetőséget biztosít. Az északi ablakszöglet függőleges rése lehetővé teszi a Sarkcsillag megfigyelését, vagyis a Világtengely irányának kitűzését. A Sarkcsillag magasságának a szöge pedig Eger földrajzi szélességét adja, mely 47°53’30”. Ezt is május utolsó naojaiban állapította meg Hell Miksa. Az elsötétíthető keleti teremből nézve a sarokrésen át már alkonyaikor feltűnnek a sark körüli csillagok. A szakemberek ezeken kívül csodálattal adóznak a kiállítás 200 éves műszerei alkotóinak is. De jubilál a 9. emelet tetején elhelyezett panorámaperiszkóp is, a tükrös vetítő műszer, melyet szintén azon napokban rögzített a feltaláló Hell Miksa. E napokra való emlékezésül 23-án, a valódi délben a „Hell-harang” hangja a nagy csillagász emlékét idézte. Dr. Zétényi Endre Újjászülető Babilon Babilonról és neves, rég letűnt civilizációjáról az utókor csak a történelemből alkothat képet. Az iraki hatóságok tervbe vették ennek az antik városnak az újjáépítését. Az országos program keretében egy neves szakembercsoport vállalta a sumér és babilon építmények rekonstruálását azoknak az eredeti feljegyzéseknek és terveknek az alapján, amelyeket a néhai építészek dolgoztak ki, s ékírásos táblácskákon maradtak fenn. A szakemberek megállapodása szerint az építkezésekhez napon szárított téglákat használnak majd, ugyanolyanokat, amilyeneket a babilóniaiak. A terv alapján ismét felépítik a Nagy Palotát, a Nyári Palotát, a Déli Palotát, az Antik Színházat, Nin Mas istennő templomát, Istar templomát és kapuját, a függőkerteket, egy szegénynegyedet, a városfalakat és a Bábel-tornya egy részét. Eddig a Nin Mas istennő templomát fejezték be eredeti formájában. Érdekes az Antik Színház újjáépítésének terve. Mint ismeretes, ez Nagy Sándor idejében épült, s az építmény két részből állt: az egyik színpadi előadásokra szolgált, a másikat pedig sportjátékok lebonyolítására szánták. Az Antik Színház az eredeti hű mása lesz, s modern művelődési központtá válik. Bizonyára temérdek turistát vonzanak majd a szépséges függőkertek (a világ hét csodája közé tartoztak). Ismeretes, hogy ezeket a kerteket egy téglalap alakú épület első emeletén helyezték el. Az épület méretei 42 méter x 30 méter. A függőkertek az eredetiek hű másolatai lesznek. A növényzetet, akárcsak egykor, igavonó állatokkal működtetett szivattyúrendszerrel öntözik majd. A Babilonról szóló legutóbbi tanulmányok szerint ezek a csodás kertek Nabu kodonozor nevéhez fűződnek, aki menyasszonya, a perzsa származású Amytisz tiszteletére építtetett. így tehát megdőlt az a legenda, amely szerint a világ hét csodájának egyikét Szemirámisz készíttette volna. A legtöbb problémát a Bábel-tornya újjáépítése okozza. A szakemberek ugyanis rámutattak: ha az eredetihez használt építőanyagokkal építik újjá, több mint tízezer embernek húsz évig kellene dolgoznia éjjel-nappal. A torony leírása számos sumér és babilon -ékírásos táblácskán maradt fenn. Hétemeletes volt, alapja négyszög alakú. Az építmény, ez a hatalmas, kompakt tömeg, hatvanötmillió égetetlen agyagtéglából épült. Ezeket az agyagtéglákat védőrétegként egy sor zománcozott téglával fedték le. A kilenc- venegy méter magas tornyot főleg csillagászati megfigyelésekre használták. A Bábel-tornya újjáépítésénél modern építkezési technikát, vasbeton szerkezeteket alkalmaznak. A külső falakat azonban az eredetihez hasonlóan zománcozott téglákkal burkolják. Így tehát a modern civilizáció egy ötezer évvel ezelőtti várossal gazdagodik. R. T. Verseny — segédmotorral Szombaton a Heves megyei Közlekedésbiztonsági Tanács rendezésében fiatal segédmotorkerékpárosok gyakorlati vezetési versenyére kerül sor Egerben. A Sportpályától délután három órakor rajtolók legügyesebbjei között értékes jutalmakat osztanak ki. [/j .'.V* 7 ' '-T EHzaaznzä Fazekas András, Heréd: Észrevételével egyetértünk, s közöltük is lapunkban. Való igaz, a kereskedelem dolgozóinak is jogosan jár a szabad szombat, de az is igaz, hogy erről a vásárlókat „illik” időben értesíteni. Dr. Ferencfalvi Ferenc, Eger: Kedves Olvasónk! Nem feladata a lapnak a menetrendváltozások részletes ismertetése. A MÁV sajtótájékoztatójáról adott tudósításunkban erről is tájékoztattuk olvasóinkat, de úgy gondoltuk ezen túlmenően az utasok érdeke is, hogy tájékozódjanak a változásokról a legilletékesebbeknél — a MÁV-nál. A fürdő megnyitásának idejét nem tudjuk megírni — ez a kivitelezőktől függ. „Mostoha gyerek” Eger, jeligére: Értesülésük téves volt, nem csak az ország más megyéiben kap ak támogatást az ifjúsági táborok. létesítmények fejlesztéséhez, az 1975-ben felhasznált, — úgynevezett — központi ifjúsági alapból. Ahol a helyi kezdeményezések támogatása indokolta, ott kaptak ebből. Heves megye 1975-ben a felsőtárkányi úttörő és ifjúsági tábor felszereléséhez, valamint a Hatvanban kialakítandó úttörő és ifjúsági tábor létrehozásához kapott az alapból. „Jó szomszédság” jeligére: Igen sokat segíthetnének a szomszédok is, amikor sor kerül egy-egy, családját bántalmazó, alkoholista felelősségrevoná- sára, esetleg alkoholelvonó kezelésének elrendelésére. Sajnos nem ön az egyetlen, aki felháborodik ugyan azon, hogy a szomszéd kibírhatatlanul viselkedik, üldözi a családját, de amikor arra kerülne a sor, hogy igazán segítséget nyújtson tanú- vallomásával a családnak, akkor a ,,jó szomszédi viszonyra” és a „nem akarunk beleavatkozni a családi ügyekbe” elvre hivatkozva megtagadják a vallomástételt. Nehéz ezzel az állásponttal egyetérteni, hiszen talán az utolsó lehetősége lenne annak a családnak, hogy helyrehozzák az életüket, s talán az apa viselkedése is megváltozna, ha időben közbelépnének a szomszédok, munkatársak, a társadalmi szervek. S vajon így jobb lett a „szomszédi viszony”? Szerintünk nem, és nem is ez a mérce a helyes. Keresztrejtvény 9 9 Ünnepi könyvhét más többes számban. 53. ŐSE. 55. Rézzel díszít. 57. Svédország és NSZK-beli gépkocsik jelzése. 58. Hajdan fejlett műveltségű délamerikai indián nép. 61. Mint EGEI VÖRÖS CSILLAG: (Telefon: 22—33) du. fél 4, fél 6 és este 8 órakor Vigyázat vadnyugat! Színes olasz—francia wes- ternfilm. 50 százalékkal felemelt helvárak! EGRI BRODY: (Telefon: 14—07) du. fél 4 és fél 6 órakor visszatérés öz földjére Színes, szinkronizált amerikai rajzfilm Este fél 8 órakor Hubai őrnagy Színes. szinkronizált lengyel film EGRI KERT: Est 8 órakor Vidám gazfickók EGRI FILMMÚZEUM: Éjjel negyed 11 órakor A nap szépe Színes francia—olasz film GYÖNGYÖSI PUSKIN: Zongora a levegőben GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: du„3 órakor Zongora a levegőben Csak du. fél 6 órakor Ruszlán és Ludmilla I—II. HATVANI VÖRÖS CSILLAG: Folytassa, cowboy HATVANI KOSSUTH: Puha ágyak, kemény csaták HEVES: Két aranyásó FÜZESABONY: Partizánok PÉTERVASARA: A kenguru LŐRINCI: Követem a kijelölt irányt M OTTÓ: A minden évben megrendezésre kerülő ünnepi könyvhét alkalmából idézünk a rejtvény vízszintes 1.. 69. és a függőleges 20. sz. sorokban. Vízszintes: 1. Az ünnepi könyvhét célja (zárt betűk: V, P, D, L, A). 13. Régen a lányok haját díszítette. 14. Juttasd. 15. Föld alatti munkahely. 16. Egyszeri rövid, csörgő hangot ad. 18. Kenyértésztából 6ütott lepény alakú tészta, névelővel. 20. AÁM. 21. Az író ajánlással látja el művét. 23. OMZ. 24. A ruha része. 26. Világhírű csehszlovák diszkoszvető. 27. .. .rádó, a bőség mesebeli országa. 28. Svéd, román, osztrák autók jelzése. 30. Ipari növény. 31. Argon és oxigén vegyjele. 32. Szabálytalankodik a labdarúgásban. 35. Ennivaló, étel. 37. Állatok tartására való építmény. 38. Ennél a községnél ömlik vissza a „Soroksári-Duna” a nagy Dunába. 39. Egyiptomi keresztény, 40. Szolmizációs hang. 41. Nagyszerű, pompás argóformában. 44. Férfinév. 46. Olaszul hegycsúcs — pizzó, egynemű betűi. 47. Zuhanj! 49. Vörös angolul. 50. Szúró szerszámok. 52. Megszégyenítő. 54. Ház körüli telek. 56. Medicus német botanikus nevének rövidítése, növények neve után. 57. Legismertebb sportriporterünk (György). 59. Csak félig tró- J fea. 60. Átnyújtom. 62. Valaminek a lebonyolítását szervezi. 65. .. .strand, Nobel- díjas svéd szemorvos. 66. Ősi magyar vármegye volt, megszűnt. 68. Kifürkész, kikémlel. 69 TT'iágíró, akinek a kezdemér "ezésére 1927-ben először rendezték meg a könyvnapokat (zárt betű:K). Függőleges: 1. Árpád kori település a Zagyva-völgyében. 2. Kásaszerűen lágy, ik- rás. 3. Szívesen, örömmel. 4. Norvég és török gépkocsik jelzése. 5. Angol hosszmérték. 6. Part aljában: víz vájta üreg, népiesen. 7. Arad egynemű betűi. 8. Odavág, 1 2 3 * 5 s 7 8 3 to 11 t2 is É * 0 * n. *6 17 ■ „ 19 20 21 22 23 24 25 26 27 ■ 29 30 31 m 92 33 34 35 36 37 ■ 33 39 9 * 41 42 43 44 45 ■ * 47 46 49 ü . 50 51 52 53 54 55 56 57 50 59 60 61 m K S3 64 65 1 1 66 67 m 63 _ ~ l 69 odaüt. 9. Szalonnát rövid ideig főz. 10. Vágány belső része! 11. A nem teljesen átsütött húsételre mondjuk. 12. Told. 17. Ede betűi. 19. Heves megyei község, ford. 20. A kezdetben megrende-, aett könyvnapok egyik célja (zárt betűk: I, T, A, A). 22. Idegen női név. 25. Város a SZU-ban, a világ egyik legnagyobb vízi erőművének helye. 27. Aki valamely vallás hittételeiről eltérő nézeteket vall. 29. Mindig kéznél levő hosszmérték. 31. Anonymus szerint őseink itt győzték le Zalánt. 33. Egy helyben van. 34. Mezőgazdasági kollektíva, közhasználatú rövidítése. 35. EOD. 36. Haladó csoport legeleje. 42. Két szék között ide lehet esni. 43. ízeit lábú állatok érzékszerve. 45. Közeledést jelöl (két szó). 47. Zseblámpa működésével kapcsolatban mondjuk. 48. A színész „leckéje”. 51. Vigadó, bálterem régies formában. 52. Mutatószó névnémetül. 63. .. .ózás, eljárás szikes talajok megjavítására. 64. A Halotti-beszéd ismert szava. 67. Fekete István népszerű állatregényeinek egyike, az utolsó betű nélkül. Beküldendő: a vízszintes 1., 69. és függőleges 20. számú sorok megfejtése. A megfejtéseket június 3- ig kérjük beküldeni, postai levelezőlapon. ★ Május 21,-i keresztrejtvényünk. helyes megfejtése: „A távolból jöttünk, — S megyünk csak előre, — Egy néptől a másig, — Időről időre. A helyes megfejtést beküldők közül egy-egy könyvet nyertek: Berecz Katalin Eger, Marcell Elvira Gyöngyös, Durucz Istvánná, Hatvan, Bobák Ferenc Petöfi- bánya, Forgó Istvánná Ivád. A könyveket postán küldjük eL KOSSUTH 4.23 Jó reggelt! 8.20 A mai nap kulturális programjából 8.27 Zenekari muzsika 9.34 Vidéki óvodások énekelnek 9.53 Lottósorsolás! 10.03 Iskolarádió 10.35 Kis ballada Áprily Lajos versei 10.40 Dániel Safran gordonkázik 10.53 Lottóeredmények 11.00 Hogy volt? 12.20 Ki nyer ma? — Szegeden 12.30 Reklám 12.35 Tánc7.cne! koktél 13.20 Népdalcsokor 14.C0 Haydn; B-dúr (A királynő) szimfónia. No. 85 14.25 „Nyitnikck” 15.10 Zengjen a muzsika! 15.59 Hallgatóink figyelmébe! 16.00 Világgazdaság hírei 16.05 Tanulni sosem késő. . . 17.03 Üj kórusfelvételeinkből 17.21 Gencsy Sári és Bódy József nótákat énekel, Jáger Balázs János gordonkázik 17.47 Hangvsi'. eny a Mindenki zenei *?Iája hallgatóinak 18.25 Üj könyvek 18.28 Hallgatóink figyelmébe! 18.30 Esti magazin 19.15 Világszínház. Az akharnaibeliek 20.44 Filmdalok 21.05 Mítoszok és legendák a Bibliában 21.25 Dzsesszfelvételekből 21.40 Adottságok, lehetőségek — a Mátészalkai Állami Gazdaságban 22.15 Sporthírek 22.20 Tíz perc külpolitika 22.30 Népdalgyüjtő úton Bartók Béla nyomában 22.54 Frank Schöbel énekel 23.14 Zenekari muzsika 0.14 A Jcreb együttes játszik PETŐFI 4.25 A Petőfi Rádió reggeli zenés műsora 8.05 Könnyűzenei stúdiónk felvételeiből 9.08 Szakács voltam az Északi-sarkon... 9.23 Délelőtti torna 9.33 A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik Mészáros Tivadar vezetésével 9.53 Lottósorsolás! 10.00 Zenés műsor üdülőknek 11.50 A világosság hatalma 12.00 Híres énekesek könnyűzenei felvételeiből 12.33 Sopronyi Mária zongorázik 13.00 Nőkről — nőknek 13.33 Éneklő Ifjúság 14.00 Kettőtől ötig. . . A Petőfi Rádió zenedélutánja 17.00 Az ifjúsági rádió órája 18.00 Közvetítés a Magyarország— Olaszország UEFA ifjúsági labdarúgómérkőzés II. félidejéről 18.38 Slágermúzeum 19.20 Közvetítés a Magyarország—-Románia Tungsram Kupa vízilabda-tornáról 19.50 Jó estét gyerekek! 20.00 Részletek Lehár Ferenc: A kék mazur és Frasquita c. operettjeiből 20.33 Hogy volt?! 21.32 Adam: A longjumeau-i postakocsis Háromfelvonásos vígopera 23.14 Verbunkosok, nóták SZOLNOKI RÁDIÓ 17.00 Műsorismertetés — Hírek — Hanglemezbarátoknak 17.10 Néhány perc tudomány 17.35 összefoglaló a hónap alföldi zenei eseményeiből 18.00 Alföldi krónika 18.15 Nótakedvelőinknek 18.28 Hírösszefoglaló — Lap- és müsorelőzetes MAGYAR 9.58 Műsorismertetés 10.00 idősebbek is elkezdhetik (Ism.) 10.05 Iskolatévé 14.55 Iskolatévé 17.03 Műsorismertetés 17.05 Hírek 17.10 A Loire és az Eure mentén (Francia rövidfilm ism.) 17.30 Reklám 17.35 Papírsárkány 18.10 öt perc meteorológia 18.15 Előszó helyett. .. 18.35 Zöld utat! 19.05 Reklám 19.15 Esti mese 19.30 Tv-híradó 20.00 idősebbek is elkezdhetik 20.05 Hököm Színház. Tv-játék Karinthy Frigyes írásaiból 21.10 Egy capuai öregfiú története... 21.30 Művészeti Magazin 22.30 Tv-híradó 3 2. MŰSOR 20.00 Műsorismertetés 20.01 Századunk \ 20.50 Tv-híradó 2. 21.10 Tcleszub.jektív 22.10 Élet Sydneyben, a múlt nélküli városban I