Népújság, 1976. május (27. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-23 / 121. szám
Vfc****»WV**AAAAAAAAAAAAAA*AA/SAAAAAAiVWVA/WSA/VW täf&tI Kapu és élet Leérettségiztem és ott álltam az élet kapujában. Na- ; gyón határozott mozdulattal, kissé hányavetien nyomtam le a kapu kilincsét, de az meg se mozdult. Méltatlankod- : va rázni kezdtem hát az élet kapuját, döngetni is, de a kapu csak nem mozdult. Elővettem a diplomámat, mert; annak idején úgy véltem, hogy az érettségi oklevele diplomát jelent, valamiféle felhatalmazást ahhoz, hogy nekem az élet szép nagy tortájából egy jelentős szelet kijár, szóval, elővettem a diplomát, s azzal próbálgattam feszítgetni azt a bizonyos ajtót. Meg se nyikkant. Ott álltam hát immár maturált emberként, jogos jussot érezvén magamban ahhoz, hogy csak a büszke tekintetemtől is kipattanjon az élet kapuja, sőt meg is ; hajoljon az a kapu, mégsőtebben, diadalmi indulót zengjen minden eresztéke. De az ajtó moccanatlan állt, megtagadva tőlem, vagy legalábbis megtagadni látszottam a világba való belépést. Kilépést inkább? Később, amik' rájöttem, hogy szerény és apró kis kopogtatásokkal is meg kellene próbálkozni, persze megnyílt azért előttem az a bizonyos életkapu, de az már egy más történet, s nem az, amit elmondani szerettem volna. ' Voltaképpen nem is történet ez. Mi a történet abban, hogy valaki leérettségizik és a kezében tartott, marsall- botnak vélt bizonyítványról, a célok céljáról kénytelenkelletlen kideríti: kulcs az csak egy kincses trezorhoz. Az élethez. De nem maga az élet, nem maga a kincs. Eszköz csupán és nem cél. Pedig volt idő, történelmi idő és az időknek története is tanulságos történelemmé vált ■ azóta, volt idő, mondom, amikor a társadalmi rang — ; nem a tudás, legfeljebb az i s — biztos mérője volt: érettségizett-e, avagy sem. Volt idő, amikor a jobb házból való férfiember számára illett érettségizni, éppenúgy, mint ahogyan illett nyakkendőt hordani és kamásnit. Az érettségi volt általában a középrétegek, a kis- és nyárspolgárok és a nagypolgárok gyermekei számára a ; megszerezhető és megszerzendő diploma minimuma és j maximuma is egyben. Ugyanakkor — és ez is tény — az érettségi, a valóban tanulva érettek számára kétségtelen tudásanyagot adott a világról: amilyen volt a világ, annak megfelelő volt a tudásanyag. Mindezek után, érthe- tő, ha egy történelmi sorsfordulót tényeiben tudva is,: azért lelkesedve is, de az érettséget mégis még csak az ; érettségivel mérő ifjú titánként, öntelten loholtam neki a világnak. És mennyire orron koppantott a világ látszólag bezárt ajtaja. Az élet kapuja. A kapu, amely az egykori célt eszközzé degradálta, vagy emelte inkább. Ilyenkor, az érettségik ideje táján — bevallom — némi nosztalgiával gondolok azokra a „bezzeg a mi időnkre”, amikor a tételek lázában és világában éltünk, amikor ki flegma arcot vágva, ki nem rejtve izgalmát, de mindenki élete voltaképpeni első és nagy próbájára készült: az érettségire. Ha manapság rosszat álmodom — ezt is bevallom — ma is a matematikai érettségi kísért, amint ott állok a fekete tábla előtt, lélekben megtörtén és mélységesen bánva, hogy olyannyira nem mélyedtem el az integrálás rejtelmeiben, ott állok és fogalmam sincs arról, hogy mit kell csinálnom. Irjak-e a táblára, vagy ájuljak el, mert írni ugyan tudok számokat, betűket, de ; azok sorrendjével és értelmével lesz a baj. Ezt álmodom, és verítékezve riadok fel ilyenkor. Nem kis próba volt az érettségi. Nem kis próbája az embernek ma sem. Az ember emberré válása „genusilag” akkor történt meg, amikor, lejött a fáról egy hominida és elkezdett szerszámot készíteni. Egyedileg meg akkor, amikor megállja élete első és igazi emberi próbáját. A középiskolások számára ez az : érettségi. Amely ma már nem társadalmi státusz, s nem a tudások abszurduma. Jelentős állomás, ez kétségtelen, de nem végállomás, hanem vasúti csomópont. Innen lehet indulni tovább az egyetemre, az üzembe, a szövetkezetekbe, az élet ezernyi pontjára, de odáig eljutni és onnan is továbbjutni ma már az érettségi kevés. Sajnos dolog és szépségesen szép dolog is egyben, hogy a ma bizonyítványa holnap már csak dokumentuma áz emberi próbának, és nem hiteles mérce az emberi tudásról. Amit ma, az érettségi napján jelesen tudunk, az holnap, holnapután az általános iskola természetes szintjét jelenti majd. Igaz, hogy ma már az élet kapuja nem kilincsre jár, hanem a fotocella elvén működik, — ha ' van mit, illetőleg kit észrevennie annak a fotocellának. Az üres ember előtt nem nyílik meg a kapu, a legfejlettebb technika századában sem. Ilyenkor, az érettségik idején, ismét látom magam, j amint ott állok az élet kapujában, és nagyon határozott; mozdulattal nyomom le e kapu kilincsét. Azt is látni; vélem, amint később, jóval csendesebben és szerényebben, hogyan koppantgatok halkan azon az ajtón, bebocsátásra várva és ezt kérve. Adjak intelmet és tanácsot : az én példámmal: ne lökdösd azt az ajtót, hanem szeré- ; nyen kopogtass rajta! Úgysem fogadnák meg és igazuk is van. Mindenki saját ökölből újjászelídülő keze nyomán tanulja meg: mit ér az érettségizett, — ha ember. Orvos az üzemben rí*. Nagyreményű orvosjelölt- lel beszélgettem nemrég. A fiatalember, aki hamarosan kezébe kapja a diplomát, félig-meddig rokonom. Természetes hát, hogy keresetlen, nyílt és őszinte volt a beszélgetésünk. Arról kérdeztem, hogyan képzeli a pályáját. — Kórházban szeretnék dolgozni mindenképpen — mondta. — Ha a belgyógyász szakorvosi képesítést megszerzem, lehet, hogy körzetet is vállalok... — Üzemorvos nem lennél szívesen^ — kérdeztem. — Szerintem az orvosi pályán belül, ennek a szakmának jövője van. — Üzemorvos...?! Ugyan! Ilyesmi még csak meg sem fordult a fejemben. Nem azért tanultam hat évig, hogy a végén egy receptíró automata váljék belőlem. A nagyreményű orvosje- lölt magatartása, bár erősen bírálható, ugyanakkor érthető is. Valóságos társadalmi magatartást, valóságos társadalmi gondot tükröz. Az üzemegészségügy fejlesztésének egyik akadályát jelzi. Az üzemorvos-utánpótlás kérdéses okaira ad magyarázatot. MIÉRT LENÉZETT ÉS NÉPSZERŰTLEN? Sok jó ismerősöm, barátom van az üzemorvosok között. Találkozásaink során mindig örömmel vallanak eredményeikről, de nem kendőzik a gondjaikat sem. Általánosítható véleményük, tapasztalataik mindenkor hiteles illusztrációi lehetnek az üzemegészségügyi szolgálat helyzete egészének. Ezúttal két orvossal történt beszélgetéseimet igyekszem itt reprodukálni, az üzemorvosi munkáról alkotott téves nézetek megcáfolására. Dr. Nagy Dezső már több mint két évtizede üzemorvos. Amíg a bányaüzem létezett, Petőfibányán szolgált. Mehetett volna más helyre is, ő mégis az üzemorvosi állást választotta, és dolgozott közmegelégedésre. Most az Erdészeti Kutató Intézet mátrafüredi kirendeltségének orvosa. — Miért nem népszerű az üzemorvos, miért lenézett pálya a fiatalok körében? — Azért, mert nem ismerik. Az egyetemen szinte nem is tanítják, hiszen csak egy előadás, egy gyakorlat érinti. Természetes, hogy a medikusok azt hiszik: mi, üzemorvosok csak receptírók vagyunk, tényleges orvosi, gyógyító munkát nem végzünk. Amíg Petőfibányán voltam, korántsem volt egyszínű és szürke a feladat. Körzeti orvosi munkát végeztem — üzemben. Megismertem a bányaüzemben dolgozó embereket, akik bíztak bennem, s kezeltem, gyógyítottam őket. A betegeket én vettem táppénzbe. Persze, nemcsak beteg emberekkel kerültem kapcsolatba. Igyekeztem súlyt fektetni a megelőző munkára is. Érdekelt, hol és hogyan dolgoznak, milyen a föld alatti munkahely, milyen egészségi károsodás érheti őket. Amikor csak tehettem, én is lementem a bányába, azon voltam, hogy a gyakorlatban megismerjem a munkahelyüket, munkakörülményeiket. — Nem bánta meg, hogy üzemorvos lett? — Soha nem irigyeltem és nem irigylem ma sem azokat, akik kórházakban dolgoznak ... Igaz, én nem tudom, mi a hálapénz, ilyesmi az üzemorvosi pályán nem létezik, csak a fizetés van. Hadd tegyem hozzá, hogy engem nem a pénz vonzott erre a pályára. Én hivatást választottam, amikor orvosnak jelentkeztem... — Hogyan érzi magát mostani munkaterületén? — Mostani munkaterületem kimondottan „kísérleti” jellegű. Az erdei munkások egészségére kell vigyázni. Ha egy-egy új gépet munkába állítanak, azt figyelem, hogyan barátkozik meg vele az ember, milyen lehetséges egészségi károsodásokat okozhat az a gép. Nem utólagos felmérésekkel regisztrálunk, hanem igyekszem megelőzni a betegséget, a fájdalmat helyszíni ellenőrzésekkel, vizsgálatokkal. VITA — EGYETÉRTÉSSEL Dr. Szigethy Béla, a siro- ki Mátravidéki Fémművek üzemi főorvosa. Évtizedekkel ezelőtt kórházi állást hagyott oda, szülész-nőgyógyászként lett Sírok község körzeti orvosa. Mikor az 50- es évek első felében megépült az ipari bázis, rész- foglalkozásként az üzemorvosi teendőket is ellátta, s később szükségszerűen az üzem főorvosa lett. — Most már kórházi szintű üzemegészségügyi szolgálattal büszkélkedhetünk — mondta. — „Vérszerződést” kötöttünk a kórházzal. Az ingyenes véradómozgalom kezdetén olyan megállapodást kötöttünk a kórházzal, hogy mi gondoskodunk bizonyos mennyiségű vérről, s ennek fejében dolgozóinknak • szakrendelést biztosítanak. Ez a kezdeményezés nagyszerűen bevált. Haszna pedig többszörös. A szakorvosok kijöttek a gyárba, nem kellett és nem kell dolgozóinknak időt és pénzt pazarolniuk felesleges utazgatásokra. A Mátravidéki Fémművekben jól berendezett „rendelőintézet” működik, ahová szívesen jönnek a szakorvosok. — Az üzemegészségügyi szolgálat egészséges szellemben dolgozik. A rendelő- intézetünk dolgozói és a gazdasági vezetés jó partnerei egymásnak. Igaz, olykor vitatkdzunk a részletek miatt, de a célt illetően mindig és mindenkor egyetértünk. Mi kidolgozzuk az egészségügyi óvórendszabályokat, a gazdasági vezetés pedig ezeket a rendszabályokat betartatja. Kettőn áll a vásár. Nem elég, ha az üzemegészségügyi szolgálat mindent megtesz a termelésért, az együttműködésért — az üzemnek is meg kell tennie a magáét. ELŐBBRE LÉPNI MINDEN VONALON A Szakszervezetek Heves megyei Tanácsának elnöksége nemrég megtárgyalta a megye üzemegészségügyi helyzetét. Az előterjesztett — és vita után — elfogadott jelentés szerint: az elmúlt húsz év alatt az üzemorvosi órák száma a 12-szeresére növekedett, különösen gyors volt a fejlődés a IV. ötéves terv időszakában, ám még mindig sok a kifogásolnivaló. Példának okáért a 12 üzemi főorvosi állás közül kettő üres, betöltetlen. A részfoglalkozású üzemorvosi és a körzeti orvosi ellátás sztn- vonala nem kielégítő. Ezek működése csakis a korlátozott mértékű gyógyító tevékenységre szorítkozik. Üzemi ismereteik igen hiányosak. Éppen ezért előre kell lépni minden vonalon! Nem véletlen, hogy Heves megye V. ötéves tervi fejlesztési célkitűzései és irányelvei között jelentős helyet foglal el az üzemegészségügyi hálózat fejlesztése, korszerűsítése. A szétforgácsolt rész- foglalkozások receptíró orvosai helyett mind több, érdemi gyógyító-megelőző tevékenységre alkalmas üzemegészségügyi szolgálatot szükséges teremteni. TASNADI VARGA ÉVA: Zöld partokon: Zöld partokon betűket ír a patak, mint jegykendőt a legény, úgy adja át a rétnek, cserébe friss gólyahír lágy testét ölelgeti, mert hatalmas március indult el seregével, és én a fűből nézem, meddig tart vonulása, mezei nyulak, cinkék szökdelnek közel hozzám, felvarázsolják arcát, akit tavaly szerettem, s kontyom szálai közül a legszebbet kihúzom. SASS ERVIN: Két napra két napra megjön a mosoly! ha el nem késik valahol két napra érkezik a csend a mosollyal ha ölre ment birokra inkább haj de haj megőszül bennünk mint a baj legyen a kettőnk dolga már^ cicomás fénylő tarka bál parancsolom hogy ne szeress miattam jó szót ne keress bezárt ajtónkon rézkilincs varázsolója neve nincs két napig zeng a zenekar egyikőnk szépen belehal Pataky Dezső LÁZÁR TIBOR: Hűs tenyered homlokomon Örök zuhanásom nem csillagé, csak ember vagyok s a Föld felé húz a törvény, hogy egy vagyok Veled, s összenőtt koponya — varratok jelzik: élni nem lehet ha naponta nem teszed hűs tenyered homlokomra,' nehogy elégjen védőpajzs nélküli életem. •"^ÁA/V\AÁVv\AA/V\V^WVVVWWVV»
