Népújság, 1976. május (27. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-16 / 115. szám

1 Gróf Starhsmberc Maximilian vágyói I Ne lőjetek I Vagy vtsszaparancsolio a kutyáit, vagy kilyu- V kasztom a bőréti , A város szépítéséért , Társadalmi munkával - Egerért 1916. májas 16., vasárnap A Nap kél 4.06 — nyugszik 19.15 órakor A Hold kél 22.05 — nyugszik 6.28 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon MÓZES nevű kedves olvasóinkat! A sző gyökere „mes” vagy „mesu”, amely arabul jelent. Tizenöt évvel ezelőtt halt meg Gyagyovszky Emil költő, újságíró és műfordító. Vasmunkásként már 1903-ban Delépett a Szociáldemokrata Pártba; a kö­vetkező években a Népszava munkatársa volt. 1907- ben jelent meg első verseskötete (Az utca), amelyet csakhamar újabbak követtek (A hadüzenet, Ünnepet várok). Költészete érzelmi alap és stílus szempontjá­ból egyaránt a XIX. századi hagyományokhoz kap­csolódott, így nem véletlen, hogy egyesek az ő lírá­ját állították szembe — követendő példaként — az Ady Endréével. Az első világháborúban orosz hadi­fogságba került, s az ellenforradalom negyedszázadá­ban alkalmi munkákból tartotta fenn magát. A fel- szabadulás után nyugdíjasként élt; válogatott versei­nek gyűjteményét Dércsípte bimbók címmel 1960-ban adta ki. A munkás színjátszók számára kezdettől fogva sok jelenetet, darabot írt. Egész életében szo­cialistának vallotta magát. Műfordítóként is tevékeny­kedett, elsősorban Csehov, Gorkij, Tolsztoj és más orosz írók műveiből fordított. Időjárás; Várható időjárás ma estig; kevés felhő, eső nél­kül, mérsékelt. Időnként megélénkülő változó irányú szél. Az évszakhoz képest hűvös idő. Várható legma­gasabb nappali hőmérséklet 16—20 fok között. lyugdijaskőszöntfi Egerben ! Régi hagyományt folytat­nak a megyei postahivatal­ban a pártalapszervezet és a szakszervezet aktivistái, amikor évenként baráti ösz- szejövetelt rendeznek nyug­díjas dolgozóik részére. A legutóbbi ilyen kedves, csa­ládias találkozóra szomba­ton került sor Egerben, a megyei postahivatalban, ahol Kállay Lajos hivatalve­zető köszöntötte a csaknem félszáz nyugdíjas postást. Hagyományai és szép ered- _ ményei vannak Egerben a lakosság társadalmi munká­jának. A megyeszékhelyen *! évek óta megszervezik ugyan­is azokat a munkaakciókat, amelyeknek résztvevői a vá­ros szépítéséért, tisztán tar­tásáért dolgoznak. Az idei első, nagyobb mé­retű társadalmi munkára május 22-én és 23-áh — szombaton és vasárnap — kerül sor a városi pártbizott­ság irányításával, illetve a népfront, a KISZ városi bi­zottsága, valamint a városi tanács szervezésében. A munkaakciókra minden egri lakost várnak, hiszen vala­mennyi, a megyeszékhelyen élő embernek érdeke, hogy az itt megforduló hazai és kül­földi turisták kellemes em­lékekkel, a városról alkotott jó véleménnyel távozzanak a kirándulás végén. Sőt: hogy kedvük legyen visszatérni a barokk városba... A Hazafias Népfront váro­si Bizottsága, a KlSZ-bizott- ság, valamint a városi _ ta­nács most újabb felhívást adott ki Eger lakóihoz: csat­lakozzanak a város szépítésé­re indított társadalmi mun­kaakciókhoz. 22-én és 23-án egyebek között a jelnémeti FACANTENYÉSZTÉS TÁRSULÁSSAL — ÜJ KEZDEMÉ­NYEZÉS vadaszbank létesítésére — eredményes vadgazdalkodAs Ülésezett Heves megye vadászparlament j e színház EGERBEN este 7 Órakor BOCCACCIO ERKEL BÉRLET ♦ orvosi Egerben: szombaton délután 8 órátöl hétfő reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinszky utcai rendelő­ben. (Telefon; 11—10). Gyermekorvosi ügyelet szom­baton délután IS órától 19 óráig, vasárnap délelőtt 8 órától 12 óráig. Délután 16 órától 19 óráig a Kossuth Lalos u. 6. szám alat­ti rendelőben (Telefon: 24—73). Rendelési időn kívül az általános orvoa> ügyeletén. (Bajcsy-Zsi- lmszky utca). Hétfőn 19 órától kedd reggel 7 óráig a Bajcsy- Zsillnszkv utcában. Fogorvosi ügyelet 9—ÍJ óráig a Technika Házában Gyöngyösön: szombaton 14 órától hétfó reggel 7 óráig. Az orvosi ügyelet helye: Széchenyi u. 1 Gvermekorvosl ügyelet: vasár­nap délelőtt 9 órától 11 óráig a Puskin utcában. (Telefon: 12—350). Hatvanban: szombaton 12 órá­tól hétfő reggel 7 óráig a rende­lőintézetben (Telefon: 10—04). Rendelés gyermekek részére Is. Gyermekorvosi ügyelet vasár­nap 10—12 óráig a rendelőintézet gyermekszakrendelésén. (Tele­fon: 10—04). Fogorvosi ügyelet 8—10.30 óráig a rendelőintézetben. Állatorvosi ügyelet A hét utolsó munkanapján reg­gel 7 órától a munkaszüneti na­pon ?0 óráig. Eger: Állategészségügyi Állo­más Allatkórháza Eger. Szövet­kezet u 4 (Az Egerhez tartozó, valamint a bélapátfalvi, bátor! és a makiári állategészségügyi kör­zetben.) Telefon 13—48, 12—87. Füzesabony: Petőfi Mezőgazda­sági Termelőszövetkezet Irodáié Zrínyi u. 11. Telefon; 99. 13? Gyöngyös: AUatkórház. Tele­fon: 11—645 Hatvan: Vágóhíd. i Telefon: 12-10. Heves: Heves megye! Tanács V. B. Járási Hivatala. Telefon: 124. Heves megye 38 vadásztár­saságának küldöttei tanács­koztak szombaton. délelőtt Egerben, a járási hivatal ta­nácstermében. Az elmúlt év munkáját összegző érte­kezleten elöljáróban beszá­molók hangzottak el az in­téző, az ellenőrző és a fe­gyelmi bizottság tevékenysé­géről, majd a vadgazdálko­dás fejlesztésének további le­hetőségeit és személyi ügye­ket tárgyaltak meg. Szalay , Istvánnak, a MA- VOSZ megyei intéző bizott­sága elnökének előterjeszté­sében több fontos javaslatról döntöttek a vadásztársaságok képviselői. Az országban el­sőként Heves megyében va­lósítják meg a fácántenyész­tést, társulásos alapon. En­nek során megvásárolják a MAVOSZ taspusztai fácánte­lepét, s új telephelyet alakí­tanak ki a kerecsenéi Berek­erdőben. A vadásztársaságok „tőkéjének” hasznosítására, az „elfekvő” pénzmaradvá­nyok hatékonyabb felhasz­nálására „vadászbank” léte­sítését tervezik. így több le­hetőség kínálkozik majd je­lentősebb vadgazdálkodási és vadvédelmi beruházások megvalósítására. Mint megállapították: He­ves megye vadgazdálkodá­sa, az eredményeket tekintve, az országos ranglista harma­dik helyén áll. Vadásztársa­ságaink a lőtt- és élővadak értékesítésével az elmúlt év­ben 17,4 millió forintos be­vételt értek el. A megyei vadászparlament szombati ülésén személyi ügyekről is döntöttek. Az in­téző bizottság új titkárává Juhász Károlyt (nyugalma­zott rendőr alezredes) válasz­tották, elődjét, Zsebe Józse­fet pedig az új fácántenyész­tési társulás társadalmi igazgatója tisztével bízták meg. Szövetkezeti sütőüzem Hevesen Hatmillió forintos beruházással sütőüzemet épített He­vesen a körzeti ÁFÉSZ. Az üzem a napokban kezdte meg két műszakos termelését. A két sütőteres osztrák kemencé­ben 25 mázsa egy- és kétkilós kenyér és négyezer péksüte­mény készül naponta, amelyet egyelőre csak Hevesen, de rövidesen Tenken és Átányban is árusítják a szövetkezeti üzem termékeit. Képünkön: Almádi József és Káló Lajos kemencébe veti a kenyeret. I (Fotó: Szabó Lajos) kültúrház környékén, az egri Felszabadulás téren várják az önként jelentkezőket. A la­kosság segítségére számíta­nak a rendezők a Rajner Ká­roly utca, illetve a Liszt Fe­renc téri játszótér építésénél, a kőlyuktetői ifjúsági sport­park rendezésénél, a Váci , Mihály utcai járdaépítésnél, a Csebokszári-lakótelep szépí­tésénél, valamint az Egri Csillagok utcában végzendő árokrendezésnél. A társadalmi munkaakció 22-én és 23-án nem fejeződik be Egerben, az üzemek, vál­lalatok és szövetkezetek dol­gozói, valamint az iskolák tanulói folyamatosan részt vesznek majd a városszépíté- si munkálatokban. A prágai pártfőiskola docensének látogatása Dr. Bruno Hribek, a CSKP prágai főiskolájának docense — aki hazánkban tájékoztató előadásokat tart a csehszlovák testvérpárt kongresszusáról — Oldrich Tesariknak, a budapesti Csehszlovák Kultúra igazga­tójának kíséretében, szom­baton Egerbe látogatott. A vendégeket a megye- székhelyen dr Sipos István, a , megyei pártbizottság tit­kára fogadta és tájékoztatta szűkebb hazánk életéről. Dr. Bruno Hribek és kísérete ez­után Polgár Miklósnak, ai megyei pártbizottság osztály- vezetőjének kalauzolásával megtekintette a város neve­zetességeit, majd a kora esti órákban visszautazott a fő­városba. Has Mápitánccsopsrtok bemutatója Ma délelőtt Egerben — a Fegyveres Erők Klubjában — rendezik azoknak a népitánc- csoportoknak a bemutatóját, amelyek vezetői C kategóriás működési engedélyt szerez­tek. Pódiumra lépnek a bél­apátfalvi, a boldogi, az ecsé- di, a kiskörei, az ostorosi, a tenki és a viszneki együtte­sek, ízelítőt adva legsikere­sebb produkcióikból. A program a csoportveze­tők szakmai tanácskozásával zárul. Utazási inda Hatvanban Nemrég Hatvanban járt Völgyi István, az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Iro­da igazgatója, valamint Pa­taki Sándor megyei irodave­zető. Látogatásuk nem ma­radt eredménytelen. A KISZ- bizottság, illetve a takarék- szövetkezet vezetőjével foly­tatott megbeszélés eredmé­nyeként lehetőség nyílik ar­ra, hogy az Expressz — régi óhajt teljesítve — fiók uta­zási irodát nyisson a város­ban. A bel- és külföldi utak szervezésével, lebonyolításá­val, útlevélügyekkel foglal­kozó iroda, június 1-én már meg is kezdi tevékenységét a takarékszövetkezet Kossuth téri helyiségeiben. Hétfőit: Pártnapok megyénkben Recsken, a Rézércműnél. 14 órakor: Juhász György, a KB alosztályvezetője, Pe- tőfibányán, a gép- és ve­gyes üzemnél, 14 órakor: Barta Alajos, a Thorez- bányaüzemnél, 14.30 óra« kor: dr. Varga József, Ap- con, a Qualität Vállalatnál. 14.30 órakor: Németh László, Gyöngyösön, az AI* latforgami és Húsipari Vál­lalatnál, 14.30 órakor: Ko­vács Sándor, Egerben, a já­rási hivatalnál 15 órakor: dr. Molnár Gyula, Verpelé- ten 18 órakor: dr. Lévai András tart pártnapot. Május 20-án jelenik meg a Hevesi Szemle IV. évfolyamának 2. száma — A „Hét bölcs mester” egri bemutatója elé — Az idő nagykövetei — A Szikla­fal kritikái és a kritika szik­lafalai — Szocialista hazafi- ság és internacionalizmus — Az ..izgága andornaki remete” — A három szomszédvár —> Munkásmozgalom és eszpe­rantó, II. — A Balassi-kép századunk magyar lírájából — A 14. aradi vértanú, II. —■ A kétszáz éves márvány dél­vonal — és még sok más, ér­dekes, közérdeklődésre szá­mot tartó tanulmány, riport^ irodalmi és grafikai anyag a Hevesi Szemle legújabb számában! Megjelenik május 20-ánl JRákácsi h A Vág révhídját négy labanc őrzi. Azaz csak őrizte eddig. Mire az üldözők oda­érnek, a komp már o folyó közepén ring De még lőtóvon belül Mmüsm A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapja — Főszerkesztő: PAPP JANOS — Kiadja a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: NOSZTICZIUS FERENC — Szerkesztőség — 3301 Eger, Beloiannisz utca 3. (Pl.: 23. 3301) Telelőn: 12-73, 20-29. 24-44. 3200 Gyöngyös, Rózsa u. 1^, El-697. 8000 Hatvan. Kossuth tér 8- (Városi Tanács épülete) 10-51. Kiadóhivatal Eger 3301 Beloiannisz u. 3. (Pl.: 23. 3301) Telelőn: 12-68 — Terjeszti a Magyar Posta. Elő- tűzetés! díj egy hónapra: 20,— Ft. Előfizethető bármelyik postahivatalnál és kézbesítőnél. — Index: 20 0S2, — Heves megyei Nyomda Vállalat. Eger. Vincellériskola iwyai a, szías. igazgatóé sqküsüos 3!úzsst. % Négy napra lezárják a kiskörei Tisza-kidat A MÁV Hídépítési Főnökség a kiskörei Tisza-híd hídfőinek és a hozzájuk csatlakozó útburko­latoknak az átépítése miatt má­jus 18-án, reggel 6 órától május 2l-én este 9 óráig a hidat a köz­úti forgalom elől lezárja. Kérik a gépjárművezetőket, hogy ebben az időben a kis­körei híd helyett a 33-as számú úton a tiszafüredi, illetve a «-es számú fő közlekedési úton a szolnoki Tisza-hídon közleked­jenek. (MTI) BARABÁS TÍBOR REGÉNYE NYOMÁN ÍRTA; CS, HORVÁTH TiBÖR. RAJZOLTA: ZÓRÁD ERNŐ.

Next

/
Thumbnails
Contents