Népújság, 1976. április (27. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-04 / 81. szám

«■> Láttam ax Árvácskák Nagyszerű film, tetszett — nyitom a beszélgetést, mire Sára Sándor gyorsan visszakérdez:

— És a közönség?

— Tele volt a mozi. Ügy éreztem, nekik is tetszett

— Az jó, ha a közönségnek

is.

— Témánál vagyunk. Beszélgessünk a filmekről, a nézőkről. Milyen a magyar

közönség?

— Olyan, mint a világ bármely részén: vagyis megosztott. A közönség különböző típusú és fajsúlyú filmekre kíváncsi.

— Ügy tűnik, a magyar filmgyártásnak nem sikerül kielégítenie a különböző igényeket

— Nem mindig, és nem elég sikeresen. A közönség igénye, kívánsága ugyanis gazdagabb, szélesebb skálájú, mint amit a magyar film nyújtání tud. Tulajdonképpen arról van szó, hogy a hazai filmgyártás, amely az állam kultúrpolitikáját képviseli, pontosabban _ megvalósítja, szűkebb területen mozog, mint a közönség elvárása. Jó értelemben szűkebb területen, hiszen az alkotókban egyfajta felelősségérzet n\pnkál a közönséggel szemben, a művészetpolitikai célkitűzésekkel szemben. Csakhogy a nézők ennél többét kívánnak.

— Az ellentmondás csak látszólagos: a kultúrpolitika lényegében lehetővé teszi a közönség széles körű igényeinek kielégítését is. A Nyugatról behozott könnyű, szórakoztató filmekre gondolok.

— Ez-is egy paradoxon.

Azokat a Nyugatról importált úgynevezett kommersz- filmeket, amelyeknek a hazai mozikban olyan egyértelmű közönségsikerük van, nálunk egyszerűen nem lehetne megcsinálni. Ezek a sztorik még a forgatókönyvig sem jutnának el, nem lehetne elfogadtatni, mert távol esnek kultúrpolitikai célkitűzéseinktől. Mindezzel egyetértek, én sem csinálnék. ilyen'filmeket. De" ókkor ne szegezzék nekem — és másoknak sem! — a kérdést: miért nem olyan sikeresek a magyar filmek és miért kevesebb a közönségük, mint a nyugati filmeknek; És olyan produkciókra hivatkoznak, amelyeket sem a kultúrpolitika, sem a magyar rendezők többsége nem • vállalna. A nyugati filmgyártás néhány műfajban óriási sikereket ért el: a horror-, a szex-, vagy a western-fil-' mekre gondolok. Ilyeneket várnak tőlünk is? i

— Nem ilyeneket. De valahogy mégis közelíteni kellene. Nem kiszolgálni mindenfajta igényt, hanem jobban figyelembe venni bizonyos érdeklődést. - Mert a legtartalmasabb művészi alkotás sem éri el célját, ha nem jut el a közönséghez. Márpedig tény, hogy csökken a mozinézők száma. Talán több szórakoztató filmet, vígjátékot, szatírát vár a közönség.

— Ez biztos. De az is, hogy nálunk borzasztó nehéz szórakoztató filmeket készíteni, mert az egyszerre csak könnyűnek találtatik és elverik rajta a port. Szatírát még nehezebb, mert akkor valaki rögtön megsértődik.

— A Holnap lesz fácánra gondol?

— Arra is. Bár megjegyzem. ez esetben én szubjektív lehetek, hiszen nemcsak fényképeztem, rendeztem is a filmet. És bizony elszomorított a kifejezetten rossz fogadtatás.

— Milyen fogadtatás? A közönségé, vagy a kritikáé?

— Nálunk háromféle fogadtatás érvényesül: a közönségé, a kritikáé és a hivatalos fórumoké. A közönségre igazán nem panaszkodhatott Részt vettem néhány vetítésen, ankéton is,

4838. ágffiüs C ?asájaag>

A

kamera

mellett

és

mögött

Beszélgetés Sára Sándorra!

Március közepén mutatták be a Móricz-regényből készült Árvácskát, amelynek operatőri művészetét; Sára Sándor fémjelezte,; aki azokban a napokban: éppen Egerben ütött fő hadiszállást. Reggelenként innét indult, fel a. Bükk- be, Szabó István különös hangulatú új filmje, a Budapesti mesék forgatására. Mindez jó alkalom az. eszmecserére.

** " V - -f| ^

PP« * . " v '

c*A/WVWWWWVWWW*W^*WW

és azt tapasztaltam, hogy tetszett a film, értették, mit akartunk mondani. A kritika viszont elutasítóan fogadta a filmet, a forgalmazás pedig nem segítette eléggé: holt szezonban mutatták be, nem vetítették annyiszor, mint kellett volna.

— Egy direkt kérdés: milyenek a magyar filmek?

— Húsz filmet gyártunk évente, és köztük jó néhány rangos, színvonalas alkotást Ügy hiszem, nem azért rendezik, a nemzetközi fesztiválokat Dél-Ameri. kától.,. Nyugat-Európáh *•?és Moszkván keresztül Teheránig, hogy a -magyar filmeknek díjat adjanak. Márpedig adnak. Mindenütt. S ez biztos jelent valamit Csakhogy idehaza más á: fogadtatás, különösen, ha állandóan arról olvas, vagy hall a néző, hogy rosszak a magyar filmék. Nem lehet a kabarétréfa szintjén beszélni a filmekről, nem szabad megkérdőjelezni fesztiválnyertes alkotásokat, mert ezzel a közönséget szinte lebeszéljük, leszoktatjuk'a moziról. Bizonyos értelemben ez vonatkozik a kritikákra is. Az írott szónak • hitele van —kell is,, hogy legyen! —, éppen ezért hangsúlyozni kell a’ felelősségét is.

— Ezek után nem tudom, megkérdezhetem-e: hogyan vélekedik a kritikáról?

— Nem szívesen bonyolódom ugyan ebbe a kérdésbe, de ha már szóba került, nem térhetek ki előle. Ügy érzem, a kritikának nincs egységes mércéje, filmenként, vagy időszakonként változik. Ez zavaró, nem is az alkotók, inkább a közönség számára. A közönség bízik a kritikusok véleményében, felelős fórumnak tekinti a sajtót —, mint ahogyan az is. Nem arról van szó, hogy én mint rendező, vagy operatőr egyetértek-e a kritikával — filmje és kritikusa válogatja —, hanem arról, hogy az írások és a már említett kabarészintű beleszólások nem a magyar filmre hangolják a közönséget, hanem éppen ellene.

S mindezekhez számítsuk hozzá azt is, hogy a közönségnek nincs reális összehasonlítási alapja. Nem is lehet, hiszen külföldről, a világ filmgyártásának csupán a javát látja, azokat az alkotásokat, amelyeket megvásárolunk és bemutatunk. Ugyanakkor a hazai filmgyártás egészét, tehát mind a húsz filmet vetítik a mozikban, s ezek között bizony akad olyan is, amely nem nyeri el a közönség tetszését

— De ebben már nem a kritika ludas.

— Persze hogy nem, hiszen születnek gyenge, sőt olykor unalrhas filmek Is. Nem szeretném, ha félreértenénk egymást: távol áll tőlem, hogy a magyar filmgyártás, vagy éppen a forgalmazás hibáit, visszásságait a kritika nyakába varr- jam. De tapasztalom, hogy a hazai kritika nem mindig fedezi fel, s- nem bátorítja az igazi értékeket. Nem az egyértelműen kimagasló alkotásokra gondolok, azokat könnyebb elismerni, méltatni, hanem azokra, az esetleg vitatható filmekre, amelyekben - azért fellelhetők a tehetség, az egyéniség jelei.

— Figyelembe veszi-e a közönség és a kritika véleményét?

— Válasszuk ketté ezt a

kérdést. A közönség véleménye mindig döntő számomra. Sokat utazom, járok ankétokra,. gyakran forgatok az ország különböző vidékein és őszintén szólva hasznosítom a tapasztalatokat. Mindig lehet tanulni, felmérni, mit csinált jól vagy rosszul" az erriber, mire ér- Mkwfo hogyan.reagál**■-* ü 'közönség. . ,'' ;

Is, í3ár. .>rról, mmt említet- ji tem; rnár nlrtés, ilyen jó $- 1 'leményem. Nem azt várom, hogy dicsérjenek, az ember mindig tudja, mi a jó abban, amit csinál <*■ gyakran azt > is,» mi a rossz, legfeljébb ezt kevésbé hiszi el —, hanem olykor a hozzáállást vitatom, az alapos, lényegre törő elemzést hiányolom.

*— Ezt most a* rendező < mondja, vagy az operatőr?

— Egyre megy, hogy ‘ki _ mondja, hiszen bárhonnét 'nézzük, túlságosan irodalom- . centrikusak a kritikák. Mónitok „egy szemléletes- példát. Elárulom, most az operatőr beszél belőlem. Tessék elolvasni -az Árvácska - bemu1 tatója. után mégjelent írásokat! A kritikusok,, kézbe vették a regényt, analizálták, elemezték Móriczot, a társadalmi mondanivalót, az irodalmi műveket bátran megfilmesítő rendezőt, Ranódyt, aztán lelkesedtek, a főszereplő kislányért, jutott néhány sor a színészeknek, főleg Bihary Józsi bácsinak, végül egy-két .szokásos jelző az operatőrnek. Pedig a film képekből áll össze,',,

— Gondolom, ezek a szűkén mért jelzők olykor sértik is az operatőrt.

— Megszoktuk. Nem kívánom el a kritikustól, hogy részleteire bontsa az író, a dramaturg, a rendező, az operatőr és a színészek munkáját, hiszen ez csaknem lehetetlen. De azt már elkívánom, hogy együtt vizsgálja a tartalmat, és a formát, mert az így van jelen az alkotásban, s ez adja a végeredményt is.

— Ezek szerint annak a francia rendezőnek van igaza, aki azt vallja: „A rendező csak abban különbözik az operatőrtől, ncgy a kamera mellett áll, az operatőr pedig a kamera mögött” Tulajdonképpen meghúzható-e az a határvonal, amely elválasztja a rendező és az operatőr művészetét?

— Meghúzható ugyan, de eredményesebb, ha az a bizonyos határvonal nem szétválaszt, hanem összeköt. A kiindulópont ugyanis mindig azonos: ez a forgatókönyv. A filmkészítés persze kollektív munkán alapszik, de ezt úgy kellv érteni, hogy mindenki a ' maga tehetségével és művészetével a rendező elképzeléseit valósítja meg.

— Egyik legszebben fényképezett filmje, »a Hószakadás, bemutatója előtt kissé ironikusan így vallott az operatőr művészetéről: „Munkám egyszerű: négy vonal által határolt ’érben kell megjelenítenem gyakran mások, néha a magám gondolatait.” Vajon melyik a nehezebb?

— Talán a magam el

képzeléseit. Mert mégiscsak az a legjobb, ha többen» is gondolkodunk. Legideálisabb- nak a mi hármasunkat tartom: Kósával és Csoórival tíz éve mindgn filmünket együtt készítjük. És függet lenül attól', hogy ki rendezi, ■közösem, gondolkodunk ezekről a filmekről. • .

— Véleménye szerint mi ma a legizgalmasabb fílra‘ téma? ‘ ,

. ■ — Számomra mindig ,s& 'amit' én eúsarokvmegcsinálni

i.Csoóri Sángonjal.: írtunk egy •i forgtrtókönjtvet 48*-ásLeni { key1-huszárokról, akik átvágják magukat és hazajönnek. Ezt a témát akarom filmre vinhi, V * ! ■ A

— Milyen adósságai vannak a magyar filmgyártásnak?

— Legnagyobb adósságunk: több filmet kellene készíteni napjainkról; rólunk. De meg ‘kell mondanom, mindig ez jltközik a legnagyobb akadályba. S ez megint csak közös felelősség: az alkotóké, a kritikusoké, és mihdázoké, akik kultúrpolitikával foglalkoznak.

— Ezekben a hapokban

most. éppen egy ilyen mai film készül. •

— Igen. Szabó István filmje .tulajdonképpen, egy jel-, képes sárga villamosról szól, amelynek mi vagyunk az utasai, akik egyetlen közös akarattal, az együttérzés lendületétől megerősödve billentettük sínre ezt a mesebeli 'viilamost, és némi kitérővel ma is toljuk, utazunk is rajta vágyaink, , céljaink, az emberi boldogság felé.

— .Olvastam a forgatókönyvet, valóban szép filmet ígér, hangulatilag a Szerelmesfilmhcz, vagy az Apához hasonlót. Bizonyára izgalmas operatőri feladat, látványban visszaadni, színekben, mozgásban megfogalmazni azt a költői lebegést, amely átsüt a forgatókönyv lapjairól. Vajon hogyan lehet mindezt képekkel kifejezni?

— A rendező pontosan tudja, hogy mit akar, az egyes jelenetek vizuálisan a fejemben vannak, szinte látom a színeket, a hangulatokat, de a hogyanról nem tudok beszélni. Egy bizonyos: hallatlanul munkaigényes és meglehetősen nagy erőfeszítéseket kívánó filmet forgatunk. Ha elérjük azt az eredményt, amire szövetkeztünk és amire számítunk, akkor elmondhatjuk: valóban szép és igaz film született.

— Reméljük. Köszönöm a beszélgetést

Máskuss László

MoIdviY Gyflzl:

Hangtalan forradalom

Látogatóban a 80. esztendős Bernáth Aurélnál

Vaj, sajt, lekvár, tea. Megvárjuk, amíg befejezi a

könnyű reggelit, aztán bevonulunk a nappaliba, mely műterem , és vendégfogadó egyszerre, s ablakaiból a

könnyű párába rejtezett Dunára látni. Hellyel kínál, ő maga is elfoglalja állandó posztját a bő fotelban, majd sápadt, aszkéta arcát rámfüggeszti.

— Mi újság Hatvanban? Elmentem volna a hat festő együttes kiállítására, de hát nyolcvan esztendő a vállamon, s hozzá a szívbaj, ami jóformán dolgozni sem enged. Különben jók az ilyen közös szereplések, föhtos az eszmei, esztétikai csoportosulás. A kisebb világok szellemi léte homogenitást feltételez, s ez az összehangoltság idővel átalakul kifejező erővé, megjelenésében tartalmasabbá, hatásosabbá teszi a művészi munkát. Valamikor így lépett a porondra Nagybánya, ahol tizénhét évesen magam is kezdtem! Réti, Thorma voltak elindító mestereim, s Rippl Rónai öccse, Ödön lett apám helyett apám,: ő látta első rajzaimat, támogatott hazai, külföldi tanulmányaimban!

•.*

Bernáth Aurél igen meleg érzéssel idézi fel Mayer Gräfe német műkritikust, aki tulajdonképpen felfedezte őt Európa számára.

— Itthon már elég jó né- vem volt, amikor 1931-ben Berlinben jutottam kiállítási lehetőséghez. Bevallom, tartottam tőle. Az absztrakt akkor volt kiforróban, nálam is keveredtek a stíluselemek. Gräfe azonban megerősítette' önbizalmamat. Előbb a Berliner Tageblatt, majd még jó néhány francia, holland, osztrák lap oldalain publikált tárlatomról elis- trierő kritikákat , * Sőt Uén* Sokkal' ’■ később feleségével együtt ellátogatott-*Ma©töM országra,- svpjegkért,,, hogy vigyérnt el, minél; jobb festőhöz, szobrászhoz,. Mert. ha azok úgy dolgoznak,, mint én, akkor itt erős képzőművészeti életnek kell lennie! így. jártam, veié Szőriyinél, Egrynél, Medgyessynél, • Pút- zay Palinál. Akkor voltam életemben először Hatvanban is, ahová a- hozzám hasonlóan fiatal f Hatvány Ferenc hiyott még bennünket. Gräfe ném sokat adott vendéglátónk báróságára, a kastélyban látott műveitől sem volt különösebben elragadtatva. Nekem más a véleményem a Svájcban elhunyt művészről. Ismérte képességei határát, s ami ennél fontosabb: nem adta oda magát ä divatnak, megmaradt mindvégig a műves, szinte hiperrealista ábrázolásnál. •

*

A nyolcvanéves mester idők folyamán írói erényeket is csillogtatott, könyvei jelentek meg életpályája alakulásáról, a magyar művészélet fontosabb, esztétikai kérdéseiről. Majd huszonhat esztendeig a Képzőművészeti Főiskolán tanított. E munkát éppen olyan felelősséggel végezte, mint ahogyan ecsetet •vett kezébe.

— A művészet számtalan csatornán táplálkozik. Egyik ilyen az egészséges felfogású, életigenlő utánpótlás nevelése, felszínre hozása, amihez végtelen türelem és tartózkodás szükséges. Utóbbi alatt arra célzok, hogy sohasem szabad rátenyerelni egy fiatalra, s csak azt fogadni el tőle szentségként, amit mi, tanárok vallunk és képviselünk a műfajban. Az ilyesmi epigonná, vagy nyomorékká teszi előbb-utóbb a tanítványt! Robosztus egyéniségnek kell lennie ahhoz, hogy mestere hatásától megszabaduljon. Mindig azt vallottam: csak a fundamentumhoz szükséges segítséget nyújtanom. A falakat, a tetőszerkezetet, a formát és belső struktúrát teremtse meg mindegyik ifjú magának. .. Persze, eleinte, amikor 40—50 növendékem is volt az osztályban, nehezen ment az ilyesféle alapozó munka. Később ezt regulásták, s mindjárt éreztem, mennyivel többet jelentek, annak a tíz-tizenként mű-- vészjelöltnek, aki öt-hat esz-: tendeig kitartott mellettem.

★

Néhány éve még tevékeny

részese volt Bernáth Aurél sí művészeti közéletnek. Alkotó munkája mellett rengeteget zsűrizett, számtalan pesti, vidéki kiállításon megfordult. Jogosnak éreztem így a kérdést: múltat és jelent miféle egyenes köt össze festészetünkben, szobrászainkban, grafikánkban?

— Nehéz a válasz! Egyet azonban biztosan tudok. Megszűnt az irányvesztett- ség, ami néhány évtizede még jellemezte a magyar képzőművészetet. Ezenkívül a mögöttünk menetelő generációk arra is rádöbbentek, hogy bármiféle kifejezésbeli, tartalmi kísérletezés, útkeresés elképzelhetetlen komoly szakmai vértezettség nélkül. Sajnos, erre Párizsban hamarabb rájöttek, mint Budapesten vagy Szentendrén. Ezért találni nálunk annyi meg nem értett zsenit, féltehetséget, eltör-, zult életpályát. De ugyanakkor pontosan e felismerés nyomán mindinkább szűnő- . ben van a melldöngetés, a. vehemencia, ami a korábbi.' idők csoportosulásainak vezéralakjait, magukat a cső- ' porttagokat jellemezte. S helyébe lépett az óvatosság,-.» a belső analízis, ami nélkül nincs érett életmű, felfelé ívelő alkotói pálya... Most:' már aztán jobban együtt is vannak a korosztályok, erőteljesebb az összhang min-: den közösségben, a csoportok pedig kevésbé utasítják el*, egymást, mint tették külö-. nősképpen a két háború között.' Ezzel együtt érzékelem éri ‘ a jogfolytonosságot, a'-' múltat;jelennel összekötő vo*.- n^lat. Ami -talánynem

d.e ,a láncszemek biztosan kapcsolódnak egymáshoz, * •f '* ’

★ •

Mozgékonyabb, életének tapasztalatait leszűrve, a világból szerzett képi, 'írásos értesüléseket ■ számba véve, bizonyára kialakult Bernáth». Aurélban a jövendő valamiféle arculata. Vagyis annak összefoglalása, ahogyan az- izmusok jelenleg még .dúló harcának kimenetelét látja. Lesznek-e a XX. század utol-., só negyedének Medriyánszky" Lászlók Derkovits Gyulái, Medgyessy Ferencei, Egry Józsefei, Tornyai Jánosai?

— FÍélig-meddig utáltam már az adandó válasz lényegére, amikor azt mondtam,, hogy szünőben az irányvesztettség, s előtérbe került

...a- >’

sza

kmai igény. Ezt kívánom kiegészíteni, amikor legjobb meggyőződésemre apellálva mondom: az absztrakt csődje, nyilvánvaló, s miután megszűnni látszik, változik a fogalom tükre is. Egyre több jel utal arra, hogy képzőművészetünk néhány viharos, ellentmondásos évtized után ismét a természetíevűség felé hajlik, ilyen irányban alakul át ábrázo'.ásmódszere, tartalma Természetesen hangtalan, sokáig tartó ez a forradalom, parazsa alkotóműhelyekben izzik, s győztes bizonyítékai a művek lesznek. Éspedig olyan alkotások, amelyek nem elképeszteni, gúnyolódni akarnak, hanem emberi hangon szólni az emberiséget érdekló gondokról, a mindannyiunkat jóra hangoló életkedvről, társadalmi vívmányainkról.

ír

Bernáth Aurélt századunk legjelentősebb alkotói között tartjuk számon. S ha csak vázlatosan ismeri bárki életművét, tudván tudja, hogy iménti mondatai saját hitvallását, művészi állásfoglalását tükrözik. Amiért csak tisztelettel hajthatunk főt előtte, javuló egészséget és újabb műveket remélve a szép jubileumot követő esztendőktől.

*

A

4