Népújság, 1976. április (27. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-18 / 93. szám

Az információk becsülete R mai vállalati tervezőnek, sajnos, nincs időgépe, amely, re felpattanva. 5—10 évet előreszaladhatna, hogy vé­gigsétáljon szakmája világpiacán, s megnézze; mi lesz a ke­lendő. s mennyiért. A fantáziájára felelősséggel nem bíz­hatja magát: vállalata középtávú terveinek a megszerkesz­tésében tapasztalatára, ismereteire és jórészt más vállala­tok információira kell támaszkodnia. Ebben a munkában a pontos információ rendkívül nagy érték: s mennél megala­pozottabban. körültekintőbb mérlegelés után bocsátották szárnyra, annál inkább felér egy időgéppel, hiszen a szak­ember a jó információk segítségével, a jövő sok-sok rész­letét tisztázhatja. Kérdés, van-e már az információknak akkora becsülete mindazok szemében, akiktől kérik azokat, hogy bízvást építhet rájuk bárki? Az utóbbi 4—5 évben akadt néhány olyan eset. amely arra figyelmeztet, hogy a más vállalatok tervezéséhez, tájékozódásához küldött adatokat, véleménye­ket. igénybejelentéseket nem fontolják meg mindenütt olyan alaposan, mint amilyen komolyan építenek azokra mások. Az egyik nagy fővárosi vegyigyár például több tízmilliós fej­lesztéssel bővítette termelését a 70-es évek elején, mert egy vidéki bútoranyag-gyártó vállalat arról értesítette, hogy 1973 »—74-től felfutó termeléséhez nagy mennyiségű vegyi anyag­ra lesz szüksége. A vegyigyár annyira készpénznek vette ezt az információt, hogy — hitelből fejlesztett. A hitelt még ma is törleszti, de az ígért nagy megrendelésekből még egyet Bem kapott. Indok; elhúzódott a bútoranyag-gyártó válla­lat beruházása. f Ehhez hasonló példák adódtak másutt is a vállalatok kö- fcötti kapcsolatokban. Ezekre most időszerű emlékezni, hi­szen hamarosan a vállalatok többségénél véglegessé válik az új. öt évre szóló terv. amelynek fő fejezetei: fejlesztés, beszerzés, értékesítés — ezernyi szállal kötődnek más vál­lalatok munkájához, elképzeléseihez. Ezek a fejezetek, de az egész terv nem épülhet másra, mint jórészt éppen a többi Vállalat terveire, tisztázott lehetőségeire. így végül js egy-egy Vállalat nemcsak a saját terveinek alaposságáért felel, ha­nem a hozzá kapcsolódó vállalatok terveinek biztonágáért. amelyekhez információkat ad. Ma információkat; holnap árut vagy megrendelést. A következő években, már az idén is. valamennyi válla­latra feszítettebb munka vár. az erőforrások — pénz. mun­kaerő. gépek — pontosabb felmérése, jobb kihasználása nél­kül nehéz lesz boldogulni. Minden forintnak — amely fö­lött a vállalat rendelkezik — máris nagyobb az értéke, hi­szen azokat az eddiginél sokkalta értékesebb munkával le­het csak megkeresni. Alaposan meg kell fontolniuk a vál­lalatoknak. mire fordítják a pénzüket, anyagi, szellemi ere­süket. Ebben a helyzetben az információkat is nagyon meg kell fontolnia annak is. aki adja. annak is. aki kaRja és fel akarja azokat használni. Nem szabad dobálózni a tájékoztatás­sal. gyorsan összevágva egy-egy adatot, jelentést, különösen ekkor, ha azok fejlesztésről, igénynövekedésről szólnak. Memegyszer persze a valóságosnál nagyobb igényt jel- ■* ző vállalat tulajdonképpen csak biztosítani szeretné Snagát. biztosítani az ellátását, arra az esetre, ha valóban sikerül tető alá hoznia a tervezett beruházást. Vagyis ter­vez beruházást, valótlant nem állít, csak esetleg ez a terv egyáltalán nincs előkészítve, részlettervekkel, engedélyekkel, nincs pénzügyileg megalapozva, s a kivitelezőkkel legalább szóban megtárgyalva. Nos. az effajta fejlesztési elképzelé­seket nem szabad másoknak — befejezett tényként bejelen­teni. Tulajdonképpen nem kell mindig az optimumot ieími, a tervekbe beszerkeszteni. Több alternatívával kellene dol­gozni az információkban is. A valószínűséget is jelezni. Az erőforrások elosztásakor az effajta korrektség nagyon meg­emelné a tervezőmunka hatékonyságát, pontosságát, I G. E. Elutazott a svájci parlamenti küldöttség Szombaton elutazott Buda­pestről a svájci parlament delegációja, amely a magyar országgyűlés meghívására egyhetes hivatalos látogatást tett hazánkban. A dr. Joseph Egli vezette héttagú küldött­séget a Ferihegyi repülőté­ren Gyarmati János, az or­szággyűlés építési és közleke­dési bizottságának elnöke, valamint az országgyűlés több tisztségviselője búcsúz­tatta. Ott volt dr. René Stoud- mann, Svájc budapesti nagy­követe is. AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXVII. évfolyam 93. szám ARA: 1,— FORINT 1976. április 18., vasárnap VILÁG PROLETÁRJA!, EGYESÜLJETEK! Portugál választási kampány Jobboldali előretörésre lehet számítaná LISSZABON: Portugáliában befejező szakaszához közeledik a vá­lasztási kampány. Április 23- án. éjfélkor véget ért a nem­zetgyűlési választáson induló 14 párt propagandahadjárata, vasárnaphoz egy hétre pedig hat és fél millió szavazópol­gár az urnákhoz járul, hogy megválassza a fél évszázados fasiszta diktatúra utáni első demokratikus parlament 263 tagját. i Rendeletileg eltiltották ugyan közvélemény-kutatási adatok közzétételét, egyik­másik lap azonban ..vállalja a kockázatot”. A napvilágra került felmérésekből kitűnik, hogy komoly jobboldali elő­retörésre lehet számítani. Várhatóan a nagytőke leg­szervezettebb pártja, a de­mokrata szociális centrum (CDS) növeli majd a legna­gyobb mértékben szavazatai­nak arányát: ez a párt a ta­valyi alkotmányozó nemzet- gyűlési választásokon a vok- sok 7,65 százalékát szerezte meg, az idén valószínűleg Szomorú húsvét Nincs nyugalom Eszak-Irországban LONDON: Feszült légkörben kezdőd­tek a húsvéti ünnepek Észak­írországban. Az ulsteri brit parancsnokság készenlétbe helyezte egységeit. A rendőr­ségnél visszavonták a szabad­ságolásokat. A főváros, Belfast utcáin, valamint a tartomány más városaiban megerősített őrjáratok cir­kálnak. A gépkocsikat gon­dosan átkutatják, az útke- deszteződéseken és tereken nehéz géppuskákkal felsze­relt páncélos járművek áll­nak. Mindezeknek az intézkedé­seknek ellenére sincs nyuga­lom a sokat szenvedett Uls- terben. Már a húsvéti ünne­pek első napján, pénteken bombák robbantak, lövések zaja hallatszott és emberek tucatjai váltak a jobboldali szélsőségesek által elkövetett terrorakciók áldozataivá. Az erőszak újabb fellángo­lása Észak-lrországban is­mételten aláhúzza, hogy Lon­don katonai úton nem képes megoldani az észak-írországi problémát. Szombaton a Kohó- és Gépipari Minisztériumban Nemeslaki Tivadar kohó- és gépipari miniszter és T. A. Pai, az Indiai Köztársaság ipari és közellátásügyi mi­nisztere aláírta a magyar— Az MSZMP Központi Bizottságának május 1-1 jelszavai Világ proletárjai, egyesüljetek! £ljen május elseje, a munkásosztály nemzetközi seregszemléje! ' Éljen a marxizmus—leninizmus! Éljen, erősödjék a proletár internacionalizmus! Éljen, erősödjék a szocializmust építő országok egysége! Éljen az enyhülés folytatásáért, a társadalmi haladásért, az imperializmus ellen harcoló erők összefogása! Éljen a haladás, a béke legyőzhetetlen ereje, a Szovjetunió! Éljen és erősödjék a magyar és a szovjet nép megbonthatatlan testvéri barátsága! Éljen a szocializmus és a béke! Éljen az európai béke és biztonság! A XI. kongresszus határozatainak megvalósításával előre a fejlett szocialista társadalomért! Nemzeti összefogással előre az V. ötéves terv sikeres megvalósításáért! Hatékony, fegyelmezett munkával terveink megvalósításáért! Dolgozzunk, tanuljunk és éljünk szocialista módon! Éljen a szocializmust építő magyar nép! Éljen társadalmunk vezető ereje, a Magyar Szocialista Munkáspárt! Éljen és virágozzék szeretett hazánk, a Magyar Népköztársaság! indiai gazdasági, tudományos és műszaki együttműködési vegyes bizottság 2. üléséről készült jegyzőkönyvet. Az aláíráson jelen volt K. P. S. Menőn, India magyarországi nagykövete, valamint Török István külkereskedelmi mi­niszterhelyettes. A vegyes bizottság buda­pesti ülésén egyebek között a gyártási együttműködés ki- szélesítéséről, a kölcsönös szállítások fokozásáról, va­lamint a harmadik piacokra irányuló közös szállításokról tárgyaltak. Megállapodtak abban, hogy fejlesztik a tim­föld- és alumíniumipari együttműködést; ennek kere­tében értékes létesítmények kölcsönös szállítására kerül sor. A magyar gyógyszeripar gyártási technológiákat ad át az indiai szakembereknek. Hatroztak arról is, hogy a magyar ipar részt vesz az in­diai bőr- és textilipar re­konstrukciójában. Eredmé­nyesen tárgyaltak a szer­számgépek és konfekcióipari gépek gyártásánál megvaló­suló kooperációról is. A vegyes bizottság jóvá­hagyta az indiai mezőgazda- sági és öntözési minisztéri­um, valamint a Mezőgazda- sági és Élelmezésügyi Minisz­térium képviselője által ta­valy aláírt jegyzőkönyvet; ennek alapján mezőgazdasá­gi és öntözésügyi szakembe­rek kölcsönös cseréjére kerül sor és e szakterületeken el­mélyítik az együttműködést. A magyar—indiai vegyes bizottság következő ülésére 1977-ben. Delhiben kerül sor. (MTI) megháromszorozza ezt az arányát. 1 Minden felmérés arra utal, hogy Soares szocialista párt­ja marad továbbra is Portu­gália legnagyobb politikai csoportosulása. Csupán az kérdéses, vajon megszerzi-e a szavazatok 40—42 százalékát és ezzel a parlamenti man­dátumok többségét, vagy csak relatív többségbe kerül és „mások” támogatására szorul ahhoz, hogy kormányt alakít, hasson. További nagy kérdés: vajon azok a „mások” bal­oldaliak vagy jobboldaliak lesznek-e? A Portugál Kommunista Párt eredménye sem fog je­lentősen eltérni a tavalyi 12,53 százalékostól. Ha a fel­mérések valósnak bizonyul­nak. a PKP — az ország 4. pártja lesz. Valamennyi felmérésből ki­tűnik. hogy a szavazásra jo­gosultak 30—40 százaléka még nem döntötte el. melyik pártra adja- voksát a 14 kö­zül. Valószínűnek látszik, hogy a tavalyi 8 százalékos­nál magasabb lesz a szava­zástól tartózkodók aránya. Kissinger helyett Connally? A Fehér Ház cáfolja Ford ajánlatát WASHINGTON: A Fehér Ház cáfolta azt az) értesülést, amely szerint Ford elnök felajánlotta a külügyminiszteri tisztséget John Connally volt texasi kormányzónak, ha az a má~ jus 1-én tartandó texasi elő“ választáson Ronald Reagan» volt kaliforniai kormányzó* val szemben mellette foglal állást. A Fehér Ház szóvivője kW jelentette: „a hír mindéi® alapot nélkülöz”. Az állítólagos ajánlatról a Los Angeles Times számolt be pénteki számában, hous«j toni politikai forrásokra hi«f vatkozva. Kissinger a Los Angeles Times hírét kommentálva kijelentette: „Elkeseredett versengés bontakozott ki egy olyan tisztségért, amely egyáltalán nem betöltetlen”. Kellemes iitinepekeí ! 4 Jegyzőkönyvet írtak alá a magyar—indiai vegyes bizottság tárgyalásáról

Next

/
Thumbnails
Contents