Népújság, 1976. április (27. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-16 / 91. szám
Céh- lev ölek A Budapesti Egyetemi Könyvtár, hazánk egyik legrégibb nyilváiios, tudományos könyvtára, az idén ünnepli megnyílásának 100. évfordulóját. Az elmúlt évtizedek alatt egymillió-háromszázezer kötetre növekedett könyvállománya. Az intézménynek jelentős kézirat- és folyóiratgyűjteménye is van. „Ritkaságtárában” kódexek, oklevelek, ősnyomtatványok és első kiadások egész sora. Képünkön: a kézirattárraktár, ahol az ősnyomtatványokat és a céhleveleket őrzik. (MTI fotó — KS) Törvénytár A Minisztertanács 27A975. (X. 30.) MT. számú rendeletével közzétette a közműves vízellátás, valamint a közműves csatornázás szabályzatait, egyben felhatalmazta a megyei tanácsokat a bzabólyzatok szerint tanácsrendelet által szabályozandó kérdésekben tanácsrendelet alkotására. Heves megye Tanácsa 1/J976. sz. alatt tanácsrendeletet alkotott „a közműves vízellátás és a közműves csatornázás egyes kérdéseiről”. A fentebb említett jogszabályok főbb rendelkezéseit a következők szerint ismertetjük: A közműves vízellátás staödly- zata: A rendelkezések alkalmazása szempontjából: vízmű: a település közműves (ivó- és ipari) vízellátását szolgáló víztermelő, víztisztító, tároló, ploszt$ létesítmények és berendezések összessége; vízmű alapléte sitményei: a közműves vízellátáshoz szükséges termelő és szállító berendezések és tartozékai; tővezetékhez csatlakozó vfzve- zetékhálózat és annak tartozékai (vízmérő elhelyezésére szolgáló akna, vízelosztó, nyomásfokozó berendezés, házi tűzcsap stb.); tulajdonos: az ingatlan tulajdonos^, kezelője, illetőleg az ingatlan egyéb címen rendelkezni jogosult állampolgár, Vagy jogi személy; vízműfejlesztési hozzájárulás: a vízmű építési (fejlesztési) költségeinek az igényelt (fogyasztott) vízmennyiséggel arányos része. A vízmű vállalat a rendelkezésre álló ivóvíz-minőségű vízkészlet elosztásánál az igényeket az alábbi sorrendben köteles kielégíteni:. — a lakosság ivó- és háztartási, valamint az egészségügyi intézmények vízszükségletét; r- az imént nem említett intézmények (otthonok, iskolák, stb.) teljes, az üzemek szociális célú (ivó-, konyhai, mosdófürdő stb.), továbbá a munkahelyi, diák- és gyermekélelmezéssel kapcsolatos vendéglátóipari tevékenység vízszükségletét; si költségei a tulajdonost terhelik. A bekötővezeték megépítését (csőfektetés, földkiemelés, visz- szatöltés, útburkolat helyreállítása stb.) és szerelvényekkel (utcai főelzáró csap, vízmérő stb.) való ellátását a tulajdonos költségére a vállalat végzi el. A vízmű vállalat az ivóvíz bekötővezeték megépítéséhez (átalakításához és megszüntetéséhez) a Szabályzat szerint szükséges! hozzájárulása megadásakor ahhoz is hozzájárulhat, hogy a tulajdonos az ivóvíz bekötő- vezeték megépítését (csőfektetés, földkiemelés, visszatöltés, útburkolat helyreállítása stb.) arra jogosult kivitelezővel végeztesse el. A kivitelező munkáját, és kikötések megtartását a vízmű vállalat ellenőrizni köteles. A vízmű vállalat az ingatlan bekötésének, a vízigény kielégítésének lehetőségéről és feltételeiről — kérésre — bárkit előzetesen tájékoztatni köteles. Rendele! a munkaerő közvetítéséről, szervezett elhelyezéséről és toborzásáról Megjelent és július 1-ével hatályba lép a munkaügyi miniszternek a munkaerő közvetítéséről, szervezett elhelyezéséről és toborzásáról szóló rendelete. Az új rendelet hatálya kiterjed minden munkáltatóra és a vele munkaviszonyban álló vagy ( munkaviszonyt létesítő dolgozóra: célja a népgazdaság munkaerő-szükségletének tervszerű kielégítése, a munkára jelentkezők szervezett elhelyezése. A munkaerő közvetítését eddig is rendeletileg szabályozták, az új rendelkezés azonban több vonatkozásban is feltételezi és igényli a fővárosi és megyei tanácsok és az egyes ágazatok nagyon szoros együttműködését annak érdekében, hogy a területükön fellelhető munkaerővel gazdálkodjanak. Üj vonásként a korábbiakhoz képest előírja, hogy a tanácsok közvetítési politikájukat az. ágazatokkal egyetértésben munkálják ki: másrészt, hogy a közvetítéshez bizonyos esetben szükséges az ágazati, illetve a munkaügyi miniszter jóváhagyása is. Ez nem jelenti azonban egyszersmind a tanács hatáskörének csorbítását, csupán lényeges népgazdasági érdekek szem előtt tartását a munkaerő irányításában. | Az új jogszabály egyik célja, hogy korlátozza az engedély nélküli, toborzás jellegű álláshirdetéseket, amelyek csábítólag hatnak a már munkaviszonyban levőkre, s nemegyszer éppen onnan vonják el őket, ahol pedig rájuk a népgazdaságnak a legnagyobb szüksége volna. Ugyanakkor azonban rosszul járnak a hirdető vállalatok is; befektetett pénzükkel ugyanis rendszerint nincs arányban az akció eredménye. ^ A toborzással összefüggésben az új rendelet nagyon határozottan kimondja, hogy csak munkaviszonyban nem levőket lehet toborozni, ez azért is figyelemre méltó, mivel a toborzást végzők eddig nemegyszer, zsebükben a toborzási engedéllyel, munkaviszonyban álló embereket bírtak rá arra, hogy más munkahelyekre menjenek dolgozni. Toborzási engedélyre ezután is szükség lesz, de az nem érvényesíthető a már munkaviszonyban állók körében. Szintén új vonás: az egyes vállalatoknál esetleg felszabaduló munkaerő szervezett áthelyezése a rendeletben meghatározott, kiemelten fontos népgazdasági területekre. Ezt elsősorban az teszi szükségessé, hogy a termelésszerkezet kívánatos átalakítása érdekében — az adott helyen felszabaduló munkaerőt igénylő területein. Ez nem jelenti azt, hogy a dolgozó csak egyetlen meghatározott . munkahelyen helyezkedhet el, vagy hogy a vállalat köteles őt szakképzettség hiányában vagy egyéb számára nem kívánatos körülmény ellenére alkalmazni. Ahol azonban kötelező munkaerő-közvetítést rendelnek el, ott munkaviszonyt létesíteni csak közvetítés útján lehet. Csak kötelező közvetítéssel helyezkedhet el az, aki munkaviszonyát „Kilépett” munkakönyvi bejegyzéssel szünteti meg, illetve egy éven belül harmadszor vagy többször mondta fel munkaviszonyát. Fontos része a rendeletnek, amelyben ezúttal első ízben megfogalmazódik a munkaerő-csábítás lényege. Eszerint munkaerő-csábítást követ el az, aki munka- viszonyban levő dolgozót a munkaviszonyra vonatkozó szabályokban előírtnál magasabb, vagy az új vállalatnál hasonló munkakörben és felkészültséggel dolgozók bérét meghaladó juttatás adásával vagy kilátásba helyezésével akarja rábírni munkahely-változtatásra. (MTI) vízmű melléklétesítményei: a főnyomóvezetékhez kapcsolt elosztóvezetékhálózat, ennek műtárgyai és tartozékai; köz csőhálózat: a főnyomóvezeték az arfa kapcsolt elosztóvezetékkel ; — olyan üzemek vízszükségletét, amelyeknél az lvóvízml- nőségű viz a termeléshez nélkülözhetetlen ; — egyéb üzemek vízszükségletét. Keresztrejtvény Zalka Máté Keserű emésztőnedv. 49. L/óg betűi. 52. Neves szovjet fizikai tudós. 53. Megrovó szavakkal támadsz. 54. Indulatos lelkiállapot. 57. Esemény. 58. Kötötte, félmúlt alakban. bekötővezeték: az ingatlan vízellátását szolgáló a közműhálózattól a vízmérőt követő 10 cm távolságig — vízmérő hiányában a telekhatárig — terjedő vízvezeték és annak tartozékai; házi vízvezeték: az Ingatlan Vízfogyasztását szolgáló, a beköP. Pál, Hatvan: Amennyiben a szülők végrendelet hátrahagyása nélkül halnak el, a leszármazottak, — ez esetben a hat gyerek —. egyenlő arányban örökli k a vagyont. Ha bizonyítható, hogy az öreg szülők semmiféle jövedelemmel nem rendelkeznek, s önök minden segítség nélkül, saját háztartásukban gondoskodtak eltartásukról, polgári peres eljárással igénnyel léphetnek fel a többi örökössel szemben, azonban a köteles részt még igy is biztosítani kell a többi örökösnek, őket a hagyatékból ezen a címen kizárni nem lehet. G. Kálmánná, Eger: Panaszukat továbbítjuk a városi tanács műszaki osztályának, kérjük az intézkedésig szíves türelmüket. B. Mária, Eger: Kérdésére, versében, önmaga is válaszol, azzal; hogy valaki ösz- sze tud válogatni néhány rimelű sort, még nem lesz költő! Pócsik József né, Füzesabony: Panaszára a MÁV Miskolci Igazgatóság válaszolt, közölve, utasították a MÁV helyi szervéit, hogy az üj szeméttárolót az előírásoknak megfelelően kezeljék, gondoskodjanak a füstképződés megelőzéséről, a rendszeres tisz- títtatásról, s a fertőtlenítésről. Mivel a tároló a szabványoknak megfelelően épült, helyes keieA vízmű alap- és melléklétesítményei, a közkifolyók és bekötővezetékek állami tulajdont képeznek. A házi vízvezeték tulajdonjogára a polgári jog szabályai az irányadók. A házi vízvezeték, a vízmérőakna, a bekötővezeték és a vízmérő építési, illetőleg felszerelelés mellett nem szabad, hogy szennyezze a levegőt. Reméljük, a helyes kezeléssel ezután már nem lesz panaszra ok. K. Mihály, Zagyvaszántó : Mivel kérdése többeket is érintő, így szerkesztői üzeneteinkben közöljük a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság válaszát: Az 1975- ben érvénybe lépő új rendelet szerint a nyugdíjemelés nem vonatkozott a járadékosokra, tekintettel arra, hogy 1973 januárjában a termelőszüvetkezeil járadékosok nagyobb összegű kiegészítésben részesültek, 'mint a többi ellátásban részesülök. A termelőszövetkezeti öregségi járadék összege 1978. január I-től havi 628 Ft. Tehát nem adminisztrációs okokból maradt el az emelés. Zs. János, Hatvan: A vállalat kollektív szerződése megszabja, milyen határidőn belül kell értesíteni a dolgozót, ha részére téves kifizetés történt. Ez akkor is vonatkozik a dolgozóra, ha Időközben munkaviszonyát megszüntette. Amennyiben ezen a határidőn belül közölték Cinnel, hogy tévés kifizetés történt, akkor valóban vissza kell térítenie az összeget. Azt a tényt, hogy jogosult volt-e nyereségrészesedésre, szintén a kollektiv szerződés Ismerete alapján' > lehet megállapítani, — s vita esetében a munkaügyi döntőbizottsághoz kell fordulnia. MOTTO: Nyolcvan esztendeje, 1896. április 23-án született Zalka Máté forradalmár, író, tábornok a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom hőse. Vízszintes: 1. A spanyol polgárháborúban ő szervezte ezt a legendás alakulatot. (Zárt betűk: T, T, E, Z, D.) 14. Meleg kötött kiskabát, pulóver. 15. A platinafémek csoportjába tartozó kémiai elem, névelővel. 16. Nem itt figyel (ké szó). 18. Határfolyó Görög- és Törökország között. 19. ... blák, mélyedés a falban. 20. Utolsó, végső feiandául, fon. 23. Kén. és Cerium vegyjele. 24. Jód és Rádium vegyjele. 25. Fizikában az elemi részecskék vias- gálására való edény. 27. A hivatásos állomány rövidítése. 28. Fordított személyes névmás. 29. Következménynyel járó. 30. Izgalom, szorongás, félelem. 31. Hangszíne. 33. Ásó betűi. 34. Távirati ő. 35. Hozzáér. 36. Névelő. 37. Nevét nem tudom kifejezés rövidítése. 39. Hangtalanul őrizel. 41. Inga belseje. 43. Eredeti, sajátos. 46. Latinul csont. 47. Mélyebb ál* lóvíz. 48. Bánatos hangú lírai költemény. 50. Házőrző. 51. Zalka Máté, mint tábornok ezen a néven ismert. 54. Magyarország, Málta, Romá* nia gépkocsijainak jelzése. 55. A száguldó riporter (Kisch) egyik utóneve. 56. Sziklás hegységekben élő állat. 58. Kázmér beceneve. 59. ... Sawyer kalandjai. 60. Sir. 61. Csongrád megyei község. 63. Villamos energiát szolgáltató. 66. Leszárította, félmúlt alakiban. Függőleges: 2. Építkezésen ív alakú szerkezeti elem. 3. Csehszlovák motorkerékpár márka. 4. Tűzhányó Olaszországiban, 5. Nemzeti Tárna Egylet. 6. A kiejtett szó első hangja. 7. Mássalhangzó kiejtve. 8. Kettőzve város a Dunántúlon. 9. Vércsatomá- im. 10. Zalka Máté regénye az I. világháborúról. 11. Vidra belseje. 12. Sziget Kis- Azsia nyugati partjainál. 13. Német haladó politikus, az NDK minisztertanácsának elnökhelyettese volt (Ottó). 14. A SZU-ban vezetőségi tagja volt ennek a szervezetnek (Zárt betűk: P, R. V.) 17. Hangtalanul traktál. 21. Az Egységes Dem. Baloldali Párt névbetűi Görögországban. 22. Fok a spanyol tengerparton. 25. A Börzsöny-hegyseg egyik csúcsa. 26. Mértékbeli viszonya. 29. ... jant, kiált. 32. Helyhatározó rag. 33. Kötőelem. 38. Lám, ni, népies formában. 40. Fösvény. 42. Női név. 44. Szarvasfajta. 45. Népe, 47, Talán népiesen, 48. 60. Tesz. 62. Szovjet motor- kerékpár márka betűi. 64. Molibdén, vegyjele. 65. Egymás utáni magánhangzók. 66. Igekötő. beküldendő: 3 vízszintes!., 51.. függőleges 10., 14. számú sorok megfejtése. A megfejtéseket április 22- ig kérjük beküldeni, postai levelezőlapon. Április 9-t keresztrejtvényünk helyes megfejtése: „Az angol materializmus és minden modern kísérleti tudomány igazi ősapja." 'A helyes megfejtésért egy-egy könyvet nyertek: Veitz Ilona Ludas, Balogh Tamás Eger, Fejes Kálmán Poroszló, Pa- tócs Ágnes Gyöngyös, Csaba József Vámosgyörk. A könyveket postán küldjük eL MAI műsorok: HADID KOSSUTH 8.27 A Stúdió 11 játszik 8.50 Természeti környezetünk tűréshatárai 9.00 Thomas Beecham operafelvételeiböl 9.34 Pest megyei óvodások énekelnek 9.53 Lottósorsolás 10.05 Iskolarádió 10.25 Április 10.30 Szigeti József hegedül 10.59 Lottóeredmények 11.00 Békés István: Pest megyei barangolások 11.10 Zenekari muzsika 12.20 Ki nyer ma? 12.35 Tánczenei koktél 13.20 Népdalok, néptáncok 14.05 Kóruspódium 14.26 Százszorszép (Mesejáték) 15.10 Szimfonikus zene 16.05 Zselici dombok 17.05 Bemutatjuk új felvételeinket 17.19 Népdalkórusok 17.36 Hagverseny 18.30 Esti magazin 19.15 Világszínház 20.10 Brabra Streisand énekel 20-46 Láttuk, hallottuk 21.06 Üj lemezeinkből PETŐFI 8.33 Hangszerszólok 8.53 Az élő népdal 9.03 A nagyváros árnyékában 9.23 Délelőtti torna 9.33 Diákherceg 9.53 Lottósorsolás! 10.00 A zene hullámhosszán n.50 Miért csúnya? 12.00 Nóták 12.33 Szimfonikus táncok 13.00 Nőkről nőknek 13.33 Muzsikus Péter kalandjai 14.00 Kettőtől ötig.,. 17.00 Hangszóró 18.00 Sanzonok 18.33 Kedv es rokonok 18.56 Látogatás a bukaresti Elektrecord Hanglemezgyárban 19.42 Adám Jenő: Dankó Pista dalai 20.33 139—660 a Magyar Rádió automata közönség- szolgálata 22.33 A bolondos lány (Részletek) 23.00 Népszerű magyar enekesek felvételeiből SZOLNOKI RÁDIÓ 17.00 Műsorismertetés — Hírek — A Who együttes felvételeiből 17.10 Parttalanok 4 (Dók.-műsor) 17.40 Pest megyei rádiöakciő 18.00 Aiiüldi krónika 18.15 Nőtakedvelőknek 18.25 Hírösszefoglaló — Lap» és műsorelőzetes E^i MAGYAJtt 9.00 Tévétorna (Ism.) 14.05 Iskölatévé (Ism.) 15.15 Sodrásban (Magyar film) 16.40 Irány az egyetem! 17.25 Perpetuum mobile IC. 15 Mindenki közlekedik. .. -•*.30 öt perc meteorológia 18.35 A Hétköznapok politikája 19.30 Tv-hiradó 20.00 Tévétorna 20.05 A bűvész (Angol filmsorozat) 20.55 Prokofjev: Rómeó és Júlia Kb.: 22.00 Tv-lifradó 3. 2. MŰSOR 20.01 Zenei Figyelő 20.55 Tv-híradó 2. 2115 A napsugár nyomában 21.50 Hazánkról szóljatok szép szavak! * POZSONYT 19.00 Híradó 20.00 Itt város lesz! (Tévéjáték) 21.45 Ma mindenütt szabadot jelez a szemafor 22.'35 Az út (Komédia) 23.20 Zenés szórakoztató műsor [ mozi EGRI VÖRÖS CSILLAG: (Telefon: 22—33) du. fél 4, fél 6 és 8 órakor Azonosítás Színes magvar film EGRI FlMMÜZEL M: Éjjel negyed 11 órakor A csavargó Indiai film. Főszereplő: Radzs Kapur. EGRI BRÚDV: (Telefon: 14—07) Filmklub-vetítések GYÖNGYÖSI PUSKIN: A stadion őrültjei GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: du. fél 4 és este 7 órakor Volt egyszer egy vadnyugat I—II. HATVANI VÖRÖS CSILLAG: Az 5. hatalom HATVANI KOSSUTH: Robinson es a kannibálok HEVES: A sakál napja FÜZISAlONY: A hosszú búc> - PÉTEPVÁSÁRA: A 39-es dandár LŐRINCI: Folytassa Kleo