Népújság, 1976. március (27. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-06 / 56. szám

25 éves a Dérrné Színház

Népszerűén szólni...!

ÍJélután öt óra. A terem még üres, csak a díszletezők monoton , kalapácsütései jelzik, ma este jszínház, előadás les2. Hat óra. Szállingóznak a jegyszedők, íyit a büfé, néhány siheder ólálkodik a kulisszák mögé, körülnéznek, kimennek. Lassanként megtelik a mozaikokkal díszített előcsarnok.

Hét óra. A hevesi művelődési központban megszólal a csengő, felgördül a függöny A Déryné Színház ma este Illyés Gyul3 Testvérek című drámáját mutatja be.

★

Hányadik előadás lehet? A negyvenötezredik, a negy- venötezerkettedik? Színház estéről estére, negyedszázadon át. Faluról falura, városról városra vándorolva. Színészek — mindig másutt, mindig lelkesen, mindig újat kínálva. Előadások 25 éve, 1951 óta...

Az első darabok egyikének főszereplője Lenkey .Edit, ma a miskolci—egri színház művésze — így emlékezik a hajdani bemutatókra.

— Győrben játszottam akkor már két éve, amikor meghívtak az éppen alakú- / ló Faluszínházhoz. Szívesen mentem. Ez az új színház

a többihez képest akkor valami egészen mást, frissebbet. a művészt is megújítót hirdetett Hat héten át próba, aztán indulás Nagykanizsára és Zalaegerszegre. Onnan jártunk a környező faivakba. A buszon a színészek és a díszletek. Nem volt velünk sem szerelő, sem díszletmunkás, de öltöztető vagy fodrász sem Magunk csináltunk mindent Állandóan fáradtak voltunk, de olyan közönségnek játszhattunk, hogy megérte. A gyerekek mindig már a falu határánál vártak, őrült vísongás- sal, ujjongással, szinte a kerekek alatt, előtt és mellett kísérték a csak lépésben haladó buszt. A felnőttek sem voltak kevésbé lelkesek. Gyakran három-négy órával az előadás kezdete előtt beültek a nézőtérre. Néztek türelmesen, vártak kíváncsian. Csodálatos volt nekik játszani. Igazi könnyeket sírlak és szívből nevettek. A gyerekek ott hasaltak a pódium szélén, és elragadtatásukban meg-megsimogatták földig érő ruhánkat. Nem lehetett „dobni” az előadást.

★

Elsötétül a színpad. Vége az első felvonásnak. Kisereg- lenek az emberek. Estélyi ruhás, nagy kalapos hölgyek, farmeros bakfisok, za- kös, vagy pulóveres üúk, férjek sétálnak várakozóan...

A közönség külsőre éppoly vegyes, mint bármelyik pesti, va°y egri előadáson.

— Jól játszott Szigeti László.

— Igen, és ötletes volt a díszlet.

— Láttad a tévében is? Emlékszel ott, amikor György elindul..,

Csendesen beszélgető, vitatkozó sarkok alakulnak.

it

— Átalakult a falu, megváltoztak az emberek. Ho^ március gzomijaí

gyan és mennyire tudják követni, kielégíteni a növekvő igényeket?

A kérdésre a színház művészeti igazgatója, Szalay Vilmos válaszol:

— Valóban, más a falu. Elég, ha ennyit mondok, Dunaújváros, Kazincbarcika,

Leninváros. Valamikor kis létszámú helységek voltak, ma munkások lakta nagyvárosok. Nem mindenütt történt ilyen átalakulás, de bármerre járunk, érezzük, hogy mást és egyre többet várnak a Déryné Színháztól. Ennek természetesen tükröződnie kell műsorválasztékunkban is. Hogyan? Nos, valamikor legtöbb modern darabunk paraszti témájú volt. Mostanában már több olyat játszunk, amely a kispolgári jellemvonásokat, az anyagiasságot, a fennhéjá- zást, a törtetést, a kisszerű- séget, az ízléstelenséget, a sznobizmust pellengérezi. Ebben a törekvésben nagy segítséget nyújtanak azok az írók, akik kifejezetten a mi adottságainkhoz igazítják írásaikat. Ilyenek egyre többen vannak: Végh Antal, Eörsi Ferenc vagy most legutóbb Lakatos Menyhért.

— A Déryné Színház arról híres, hogy mindent játszik ...

— Igen, valamiféle népművelői misszióra törekszünk, és ehhez persze hozzátartozik, hogy minél szélesebb skáláját mutassuk be a világirodalomnak. így aztán minden évben műsorra tűzünk vígjátékot és tragédiát, operát és dalszínművet, klasszikust és modernet, mesejátékot és musicalt egyaránt. Az elmúlt esztendők alatt bebizonyosodott, egyik műfaj sem idegen, érthetetlen a falusi közönség előtt. Schiller Stuart Máriáját, Dl- mor Elkdrhozottakját — a jövő évad darabjaiból idézek — éppúgy igénylik, mint a Varázskeringőt, vagy a Többsincs királyfit.

— Valamikor csakis a Déryné jelentette a színházat a falu számára. Ma televízió van minden házban. Lehet-e ezzel versenyezni?

— Számunkra rtem a tévé jelenti a konkurrenciát, hanem a gombamódra elszaporodott dilettáns beatzenekarok, a színvonaltalan haknik, a rossz értelemben vett amatörizmus, És csak ez utóbbiak ellen kívánunk küzdeni. A tévének ugyanis nemcsak közönségelszívó hatása van, hanem ugyanakkor magasabb rendű igényt is teremt. Nézzük ezt a mai esetet. A Testvéreket már bemutatta a televízió, mégis eljöttek az emberek a színházba — oda, ahol „élőben” is láthatják a darabot. Az élő szónak kimondhatatlan varázsa van ma is. Ezt a személyes kapcsolatot egyébként még igyekszünk úgy is fejleszteni, hogy baráti találkozókat rendezünk a színházat leginkább kedvelők számára. Gyakran meghívunk egy-egy szocialista brigádot az olvasópróbára, ahol találkozhatnak a színészekkel, a rendezőkkel és megfigyelhetik mennyi vajúdás árán születik egy- egy produkció.

— Az elmúl* esztendők ■órán rengeteget fej'ődött a színház, de a technikai kö- ■ élmények szinte változatlanok.

— Valójában, még ma is gyakran előfordul, hogy

egy-egy községben azért nem tudjuk valamelyik darabunkat előadni, mert a helybeliek egyszerűen sajnálnak pár száz forintot egy díszlettartó csiga felszerelésére. Az ilyen „kulturális fehér foltokat” egyelőre elkerüljük. Közben terveztetünk olyan díszleteket, amelyek variálhatók, kis és nagy színpadon, jobb és rosszabb körülmények között egyaránt alkalmazhatók.

— Akadlak olyanok, s

akadnak ma is, akik kétségbe vonják a Déryné Színház létjogosultságát. Hogyan látják önök a jövőt? ,

— Azt hiszem aggodalomra egyáltalán nincs okunk. Évente 410 játékhelyen több mint 1800 előadást tartunk, s még így is nap mint nap vissza kell utasítanunk a meghívásokat. Rengeteg változatos lehetőségünk van a továbblépésre. Korántsem merítettük ki például a klasszikusokat, nem játszottunk elég operát, daljátékot, évről évre megismételhetnénk az iskolai kötelező irodalom feldolgozásait. Sokat tehetünk a népi hagyományok megmentéséért is. Évtizedekre elég feladat, csak legyen aki csinálja...

★

És aki csinálja... Zubor Agnes, egyike a színház legfiatalabb tagjainak.

— Pár éve kerültem csak ide, de máris sok olyan szerepet kaptam, amely csak legkedvesebb álmaiban jut eszébe az embernek. Azt hiszem ez a legvonzóbb eb, ben a színházban a kezdő színész számára. Játszottam Végh Antal Boldogsigkere- sőjében, Gerencsér Antal drámájában a Ferde háztetőben, a legkedvesebb volt Shaw Szerelmi házasságának Blansh kisasszonya. Hogy mindezt „csak” falun játsz- hatom? Gyakran rossz körülmények között, mindennapos utazgatások . árán? Hinni kell a darabban, a közönségben, magamban és játszani. És — teszi hozzá a taps az mindenütt taps.

★

Vége az előadásnak. Ünnepi komolyság, feszültség, megilletődöttség, az arcokon. Néhány percnyi csend követi a végszavakat, aztán vastaps köszönti ezen az estén is a színészeket a jubiláló színházat, amely híven a költő által megfogalmazott feladatokhoz; népszerűén szól a népre nem lefelé, hanem fölfelé tekintve. Huszonöt éve.

Németi Zsuzsa

BF'KÉS Sándor

VI.

A két hónappal ezelőtt elindított 103 méteres mozgalom a kezdeti nehézségek és az új ellen való idegenkedés legyőzése után komoly méretekben kiszélesedett

A jubileum közönsége

(Fotó: Perl Márton)

Ára nyvcdá szók

Olasz film

Nemegyszer — ha egy jól megcsinált külföldi kalandfilmnek nálunk hangos sikere van — hajlamosak vagyunk azt állítani, már megint a szórakoztatás és a szórakozás igénye lett úrrá rajtunk. Ezt a filmet is megemelt helyárak meUeH Iátsz- szák. mintha a jegyváltók büntetéspénzt fizetnének azért mert ezt a filmet megnézik Pedig ez a film jó. vígjátéknak is! Sőt szatírának is beillik, örülnünk kellene. hogy telt házak mellett adják.

Lászólag van egy alapötlet és akörül csoportosulnak az epizódok, amelyek ugyancsak egy-egy szellemességre egv- egy elképzelésre támaszkodnak. Bianco Manini. a film írója. Mexikót választja a kalandfilm területéül, ahol éppen a század első évtizedeiben hosszan tartó forradalmi világ van. Itt szembekerülnek az évszázados tekintélyek és a nép szabadságvágya. A tekintélyi oldalon minden csillog ugyan, de korhadt a hatalom, az erkölcs csak látszat és az üzlet gondolatkörében él. A másik oldalon a nép. de mindenki úgy küzd az új világért meg önmagáért, ahogy tud.

Sam és Joe öltöznek, pedig nem is tudják, hogy ez a jelvényül és fedezékül választott megoldás mennyi veszélybe sodorja őket. Bianco Manini azonban jó író. ismeri a déliek hallatlanul hiszékeny vallásosságát, és ezért nagy aprólékossággal, kitűnő ember- és jelle.n smerettel körüljárja azt a néhány epizódot. amely végül is a sorsszerű megoldásba fordul: meg is van a pénz és nincs is meg a pénz. mert hiába minden ötlet, hiába minden szellemesség, az író szándéka szerint a sors közbeszól és a pénz — már ezt a megoldást más filmekben is láttuk — kiröpköd a szélbe és kapja, aki marja.

Newipan Rostéi, a film rendezője, tiszteli az írói munkát azzal is. hogy tét remek jellemszínésszel valósítja meg ezt a vígjátékot. Sam és Jóé körözött bűnözők, akik csak a saját hasznukra .-karnak dolgozni a zűrzavaros világban. Azért annyira emberek. hogy egy indián asz- szony szülésében közreműködnek. noha idejüket és terveik végrehajtásának lehetőségét rabolja ez a váratlan kaland. A panok előtt is megjátsszék a papot, sőt Sam

központi figurává lép elő egy körmenetben, mert a pénzzé tehető áj.atosság és a zsarolható vallási érzés nekik is bankókat fiadzik. Joe viszont azért fiatalember, hogv a szerelem csapdájába essék.

A film bevallott alapgon* dolata: színes és gazdag életet élnek ezek a társadalmon kívüli emberek, akik úgy tudnak és akarnak boldogulni, hogv egy időre vagy egészen a kalandhalálig bezáróan. kettős életet élnek, hisz keresik a veszélyt és a pénzt. Ezek a hősök évek óta vándorolnak a filmvásznon és minden kontinensen, s ha sikerük van. azt nem lehet a véletlen művének nevezni.

Carlo Carl ini képei az egzotikus tájat szép elvé’ kel. jó kameramozgássa! mutatják be, mindenütt a humor lehetőségét keresve. Luis E. Bacalov. a zeneszerző — azzal is. ahogyan a mexikói egvházi énekeket belekomoo- nálta a filmbe — bizonyára népszerűvé lesz.

Lionel Stander és Riccar- do Sal vino két olyan hős — és jellemszínész —, akiket szívesen fogadnánk el újabb kalandokban is,

(farkas)

Moszkvában az S'riKP XXV. kongresszusa tiszteletére képzőművészeti kiállítás nyílt. Kénünk előterében Rukavisn^.kov alkotása: Szerelők.

(Népújság telefotó- MTI KS)

Már az első hónapokban komoly sikerek bizonyították, hogy a 100 folyóméter egyhavi kihajtásáért indított harc valóra váltható, sőt túl is szárnyalható... Vajon megtettek-e mindent a műszaki vezetők, hogy a dolgozók az adott szavuknak eleget tehessenek? Átérzik-e azt, hogy a dolgozók vállalásaiért ők is felelősek? A szakszervezeti bizottság megtett-e minden tőle telhetőt abban az irányban, hogy ellenőrizze a fogadalom teljesítését? Az elért eredmények és a dolgozók véleménye az ellenkezőjét bizonyítják...”

Nincs csille, alacsony a sűrített levegő nyomása, bedöglik a rakodógép, megoldatlan az alkatrész pótlása.

A brigád néha már úgy érzi: ellenük drukkolnak. Vagy ez csak szubjektív látszat?

Gallusz József, aki akkor a városi DISZ-bizottság titkára volt, Molnár István barátja, közvetlen felettese és a kísérlet, a 100 méteres mozgalom egyik leglelkesebb támogatója, ma a kom'ói városi párt- bizottság első titkára.

Egy kis szervezés, s egymással szembén ül a két régi harcostárs. Percek múlnak el, s csak egymás kezét rázzák, egymás vállát ütögetik...

— Nagyminyoki vagvok, bányászgyerek... Tolnában voltam DISZ megyetitkár, amikor a DISZ Központi Ve- zetó&ége védnökséget vállalt

Komló építése felett, s megszervezték a városi bizottságét. .. A mostani úttörőház- ban volt a párt- és a DISZ- bizottság. Kökönyösben folyt akkor a nagy építkezés — városépítés igazi tervek nélkül. De nem volt sokkal jobb a helyzet a mélyben sem. Szén kellett volna, sok, minden áron, de nem voltak meg a szénhez vezető utak... A párt központi vezetése azt a feladatot adta, hogy 1954-re érjük el az 500 vagonos termelési szintet, 1953-ban már adjunk 300—350 vagon szenet, de ehhez 10 ezer folyóméter feltáróvágat kellett volna. És a feltárás a mi gyenge oldalunk volt. 28*—30 méter volt a havi átlag. A jobb csapatok ha elérték a 40 —45 folyómétert... így aztán már könnyebb megérteni, mit jelentett akkor Molnárék vállalása...

— Mégis: sokszor úgy érezték, mindenki ellenük van...

— Voltak is sokan. Voltak ellenségeink, elszánt, gyűlölettel teli emberek. Sokan összeverődtek ilyenek a bányában. így aztán érthető, hogy hol itt, hol ott „szaladt” el tömlő, tört el egy gép. De nem ez volt az igazi nehézség Nagyon sok volt a ké'kedő. Nemzedékek csinálták egy bizonyos módszerrel az elővájást, ezt fe! rúgni nem kis merészség. Kételkedtek a műszakiak közül is sokan — már csak azért is, mert nem ők találták ki... Sok volt a keresztbe szervezés, a kapkodás..« A gépek

nagy része erősen elhasznált volt Az is tény, hogy a munkások közül sukan gyanakodva figyelték Molnáré- kat; a pozíciójukat, kényelmüket féltették... Ha ők 103 métert csináltak, akkor 80-af nekünk is kell. — Hát ez volt a helyzet. Mindenkivel kellett küzdeni, még ör magukkal is, hisz hányszor, de hányszor kérdezték Molnár emberei szinte Önkéntelenül; s mondja elvtárs, megfizeti majd ezt nekünk valaki... ?

— Egyébként nekünk akkor nem a 100 méteres teljesítmény álta'áiossá tétele volt a célunk, egyszerűen csak azt akartuk: gyorsuljon meg a munka, induljunk el végre előre a sokéves egyhelyben topergás után... J

VII. Miért pont ők? '[]

A „százméteresek”..~'1

Még meg sem született a rekord — de már rájuk ragadt ez a név. Ha bementek a műszak után az italboltba, elhalkult a zslbongás. De hát kik voltak a „százmé’ e- sek”, kikből verbuvá' ’ lőtt minden idők legnevezr'esebl^ komlói munkacsapata?

Az első szak:

Sigrai Árpád szászvári lakos, B-listázott postames er, vájár Tóbiás József baranya- szentgyörgyi i 'akos, csillés. Szabó Ferenc ranyaszent- györgyi lakú. myancsak csillés. Á

(folyta tjuk^ 3,