Népújság, 1976. március (27. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-19 / 67. szám
Hová leltek a Bastille kövei Anthorium Andreáimat A szombathelyi Kertész Termelőszövetkezetben 27 hektáron termesztenek dísznövényt. Négy hektár üvegfelület alatt különleges cserepes és szálas virágok fejlődnek. Itt található a legnagyobb hazai Anthorium Andreanum-termelés is. Ebből a különleges dísznövényből havonta több ezret vágnak és exportálnak. (MTI Fotó: Matusz Károly) A francia polgári forradalom egyik legnagyobb eseménye volt, amikor 1789. július 14-én a párizsi nép rohammal elfoglalta a Bas- tille-t. Bár a hírhedt börtönben akkor mindössze hét embert tartottak fogva, a forradalmi nép a zsarnokság szimbólumának tekintette a Bastille-t. Vajon hová lett az a tömérdek kő, amely a Bastille lebontásából származott? A Bastille kőmaradványai egész Franciaország területén megtalálhatók. Párizsban a metró, a földalatti vasút Bastille-állomásának egyik falába, a Concorde- hídba ennek a történelmi jelentőségű épületnek a kőmaradványai vannak beépítve. A Bastille megostromlói között az egyik fő hangadó Palloy 34 éves kőművesmester volt, aki július 15-én memorandumot intézett a nemzetgyűléshez, amelyben biztosította azt, hogy addig nem nyugszik, amíg a gyűlöletes épületből egyetlen követ is a helyén lát. Palloy mester a következő napokban megkapta az írásos engedélyt a bontásra. L. Zs. Törvénytár Tűm a belei, mégsem valészliső országos járvány kialakulása Helyzetkép és történelmi áttekintés az lulluestzárói Bár az elmúlt héten tovább emelkedett az influenzás és az infldenzaszerű meg- I betegedések száma —- kereken 83 ezer beteg fordult I orvoshoz — változatlanul nem valószínű országos méretű járvány kialakulása —- erről tájékoztatták az MTI munkatársát az Egészségügyi Minisztérium illetékesei. Továbbra is elsősorban az ország középső területein gya- i koribbak a megbetegedések, a Dunántúl délnyugati és az ország keleti megyéi kevésbé érintettek. A megbetegedések száma lényegesen kisebb mértékben emelkedik 1 a szokottnál, ezt az is jelzi, hogy a tavaly télen lezaj- : lőtt influenzajárvány első öt M hetében több mint háromszor annyian fordultak or- 1 voshoz, mint a legutóbbi öt hét alatt. Helyi járványgó- | cokat az ország számos ! részében észleltek, jelentős I terjedés nélkül. A betegek- I nek csak kis részénél ala- i kult ki az influenzára jel- j lemző magasra szökő láz és ; különböző végtagfájdalmak. kőzni? ,A kérdésről tír. Döméik István, az Országos Közegészségügyi Intézet főosztályvezetője tájékoztatta az MTI munkatársát. — Egyszerűen fogalmazva úgy mondanám, hogy az influenzavírus felépítése, antigénszerkezete nagyon gyorsan változik. A londoni és az atlanti nemzetközi influenzaközpont, s a velük szorosan együtt dolgozó nemzetközi központok és izoláló laboratóriumok 1980 óta folyamatosan regisztrálják az új törzseket. Nem minden új influenza- vírus képes terjedni: a mostani, a Viktória/3/75, amelyet Hongkongban „értek tetten”, például rokonságiján áll az előző évi járványt okozó Port Chalmers vírussal. Így nagyon sok ember — átesvén'á fertőzésen — már védett, immunis, de éppen az embeiek fokozódó védettsége készteti a vírust arra, hogy évről évre változtassa tulajdonságait — ezt éljük át most is. — A vírus változásának másik, átlagosan 12—14 évenként előforduló és robbanásszerű járványos okái esetében az a legvalószínűbb, hogy bizonyos, állatvilágból származó influenzavírusok keverednek a humán influenzavírussal. Ennek következménye, hogy az emberi vírus átveszi az állati kórokozó antigénszerkezetét, ugyanakkor megőrzi az emberek közötti szóródásának képességét. 1933-ban sikerült először izolálni, kimutatni az influenza vírusát, s az utólagos vizsgálatok valószínűvé tették, hogy a sertés-influenzavírushoz közelálló vírus okozta a már említett pusztító spanyolnáthajárványt. Ügy sejtjük, hogy az 1889— 90-es nagy járványt az A/2 variánsok okozták, mert a vírus újbóli felbukkanása előtt nagyon idős, már akkor élő emberek véréből kimutatták a védekezésül képződött immunanyagot. A tudománynak általában számolnia kell azzal, hogyesy- egy generáció kihalasával 'újra visszatérhet — s járványokat okozhat egy-egy törzs. Az influenza ideje a tél, tehát földünk éghajlati különbözősége — tudniillik az, hogy amikor egyes távoli országokban tél van, nálunk épp akkor legmelegebb az idő — módot ad a felkészülésre. Ha például napjainkban okoz járványt egy új vírus — mint például Japánban a Tokió 1/75 — van időnk felkészülni, hogy esetleges „látogatása” ne érjen bennünket váratlanul, (MTI) A pénzügyminiszter, az építésügyi és városfejlesztési miniszter és a munkaügyi miniszter 3/1976. (II. 11.) PM—ÉVM-Mü. M. számú együttes rendeletével módosította a dolgozók lakásépítésének támogatásáról szóló 26/1671. (VI. 24.) PM—SVM—Mü. M. számú együttes rendeletét. Főbb rendelkezései a következők: Támogatásban részesíteni csak új lakás építését (vásárlását) lehet. Támogatást .ehet nyújtani azonban a toldaléképitéshez Is, ha — azzal a lakás legalább egy lakószobával bővül és — a lakásügyi hatóság Igazolja, hogy a bővítés jogos lakásigényt old meg. Nem lehet támogatást nyújtani az épület (lakás) karbantartásához, felújításához, átalakításához, korszerűsítéséhez, helyreállításához és a lakások műszaki megosztásához, továbbá a hétvégi ház (nyaraló, üdülő) építéséhez. A munkáltató szerv vezetője, továbbá szakszervezeti szerve (ennek hiányában termelőszövetkezetnél, illetőleg szövetkezetnél a közgyűlés által meghatározott szerv) és KlSZ-szerve- zete közösen, — kollektív szerződést kötő szervnél a kollektív szerződésben, — egyéb munkáltató szervnél pedig belső szabályzatban határozza meg a rendelet előírásai alapján a lakásépítés (vásárlás) támogatásának a munkáltató szervre vonatkozó szabályait., Ha a támogatásban részesült dolgozó munkaviszonya az előirt időn belül áthelyezéssel. szűnik meg, a munkáltató szerveknek előzetesen meg kell állapodniuk abban, hogy az átvevő az áthelyezett dolgozónak nyújtott és általa még ki nem egyenlített támogatást az áthelyezőnek megtéríti-e. A térítés az átvevő lakásépítési alapját terheli és az áthelyező lakásépítési alapját illeti meg. A munkáltató kölcsönt nyújthat a dolgozóinak: — a telepszerű és egyedi többszintes lakóház, valamint csoportos, korszerű, illetőleg hagyományos családi ház építéséhez, ideértve az olyan emeletráépítést és tetőtérbeépltést Is, amelynek keretében a létesülő lakások személyi tulajdonba 'kerülnek; — az OTP beruházásában értékesítés céljára épített lakás megvásárlásához; — a toldaléképítéshez is, a már korábban említett feltételekkel. A munkáltató a tanács végrehajtó bizottságával kötött megállapodás alapján — bérlőkiválasztás! jog megszerzése érdekében — meghatározott összeggel hozzájárulhat a tanácsi házkezelési szerv kezelésében levő lakóépületen emeletráépítéssel, tetőtérbeépítéssel létesülő tanácsi bérlakás építéséhez Is. A rendelet kihirdetése napján lépett hatályba, rendelkezéseit az 1976. január 1. napját követően- kötött szerződések tekintetében kell alkalmazni. A közlekedés- és postaügyi Miniszter 1/1976. (II. 17.) KFM. számú rendeletével szabályozta a járművek várakozásáért szedhető díjakat. Eszerint a közúti járművek várakozásáért díjat szedni csak engedély alapján szabad. Az engedélyt a megyei tanácá épltési-közielcedésl és vízügyi osztálya adja. Várakozási díj szedése olyan várakozóhelyen engedélyezhető, amely — járművel? közlekedésére alkalmas és — korlátozott látási viszonyok között, kellően megvilágítható. Magánszemély részére díj szedésére engedély nem adható. A rendelet kihirdetése napján lépett hatályba. i ér Un Influenza di freddo — magyarul: a hideg befolyá- j sa, hatása — 1743-ban a ! krónika által feljegyzett el- ! só világjárvány idején nyerte elnevezését a betegség, amriy később pl. 1889—90- b^a, majd 1918—19-ben, a hírhedt spanyolnátha ké- j pében okozott járványt. Ha- i sonló lefolyású járványra j azóta nem volt példa, ám az I influenza évről évre újra | felbukkan Mi az oka, hogy látszatra komolyabb, fertőző kórokat a tudománynak sikerült törölnie a járványlistáról, s az influenzával eddig nem sikerült rnegbir„Állandó olvasó, Eger”: Mind a két dolog kizáró ok. Sem egyéves munkaviszonnyal nem rendelkezik, sem nem nagykorú. milyen biztosítékot kaphat Ilyen alapon az OTP vagy a takarékszövetkezet a megjelölt jelentős összeg visszafizetésére. O osabb volna szüleit megkérni, liogv segtíségü :kel vásárolhassa meg a kívánt dolgot. K. Ferenc, Ostoros: Az Mt. 43. §-nak első bekezdése S7 Tint a dolgozót — kérelmére — közérdekű okokból, valamint £ mély! és családi körülményeire való tekintettel a vállalat i -dkívüli vagv fizetés nélküli sz badságban részesítheti. Ez a .inban itt Magyarországon, az ii dolgozókat ét inti. Fiának ott N iK-beli munkahelyén kell m tgérdeklődníe. hogy munka- szerződése szerint milyen lehetőségek vannak fizetés nélküli sza- szabedság kérésére. Fiának e kére* * 1 inét feltétlenül NDK-bell munkahelyén kell előterjesztenie. G Zoltán, Füzesabony: Kérjük, küldje be az elutasító szöveg másolatát, mert így mi sem tudjuk, miről van szó. Azt is ■ lenne megtudni, mióta dol- f munkahelyen. s milyen s- gben dolg’ozott korábban. K Tt, egészítse ki ezzel levelét, s írja meg címét is, hogy séss*etesea téjékostati!assiá& _ Vöröskeresztes aktíva, Eger- bocs: Szép és nemes tett volt a helyi vöröskeresztes aktíváktól, hogy a hirtelen kereső nélkül maradt család segítségére siettek, s támogatták a két gyermekkel magára maradt özvegyet. De miért kell névtelennek maradni? Igazán szívesen említettük volna meg név szerint azokat, akik azonnal segítségükre sietnek a baj baj utottaknak. A. Sándor, Eger: Sajnos, az ön esete Is az a bizonyos határeset, amikor valamilyen kedvezmény megadása egyetlen napon múlik. A "ótsza- badságnál akkor lehet figyelembe venni a töredék évet, ha az a félévet meghaladja. Júniusban, kellett volna elhelyezkednie. Ilyen esetekben méltányosságot sem lehet kérni, hiszen valahol meg kell húzni minden törvény- rendelkezésnél azt a határt, amit nem lehet átlépni, mert mások joggal hivatkozhatnának arra, hogy nekik például csak két napjuk hiányzik. nóta I.-né, Eger: A Mü. M. állásfoglalása szerint nem lehet a nyereségből kizárni azokat, akik felmondással évközben megszüntették a munkaviszonvukat. Férje forduljon panasszal a vállalat (régi vállalata) munkaügyi döntőbi- gsttságáhofe . ___________ Ke resztrejtvény „Mindenkihez!” gyári jegy. védjegy. 53. Te- gadószó. 54. Valami ”tán következő. 56. ... de Midajt, város a Rif-hegységben. 58. Zseblámpa része. 61. Összevissza vet. 63. Heten de hangtalanul 66. Képző forMottö: 1919. március 21- én született meg a Magyar Tanácsköztársaság. A Vörös Újság 1919. március 22-i számában megjelent „Mindenkihez!” c. felhívásból idézünk a rejtvény vízszintes, 1. függőleges 16. és 23. számú soraiban. VÍZSZINTES: t. Az .dézet első része (Zárt betűk: M. S. O. S.) 14. Lepárlásból eredő sűrű. fekete termék. 15. Erőszakos módon kicsikar. 16. Lehet kérdés isi felszólítás is. 17. Hágó Kína és India között. 19. Könyörgésre felszólító latin szó. 20. A fej része. 22. A bor enyhe mellékízére mondjuk. 25. Dísztárgyak (készítésére használatos színes kvarcféle. 26. A labdarúgásban átadás, leadás, 28. ... öveskút község Veszprém megyében. 30. Belül darál. 31. Az autó. kerékpár gumiabroncsa. 32. Gyá- molít. segít. 34. A függőleges 8. fordítottja. 35. Kellemes illatú oldószer. 37. Országos ellenőrző szerv névbetűi. 38. A széleken les. 39. Autóbusz-járat egyik fajtája. 40. A csacsi hangja. 4L Filmszínház. 42. Ennek a pálmafajtának a törzséből készítik a nádpálcát. 44. M. E. 46. Csak félig tömíti az ablakszegélyt. 47. Menyasszony. 49. Ázsia ide gén neve. 50. Női énekhang. 52. Biceg. 54. Romváros. Tunéziában. 55. Ismert színészünk (Zoltán). 57. A partjelző teszi a zászlójával. 59. Minisztérium hévbetűi. 60. Rágós mutatónévmás. 62. József Attila-díjas író. újságíró (László). 64. Pára! 65. Az egyiptomi alkirály címe a török uralom idején. 67. Teljesen a szolgálatába állítja. FÜGGŐLEGES: 2. Salgótarján hegye, névelővel. 3. Libahang. 4. Kettős mással- lurngzä, lesáítvfc i. Mindig kéznél levő hosszmérték. 6. hirtelen lendülettel előhúz, 7. Fordított kézjegy, 8. R. V, 9. Azonos mássalhangzók az abc végéről. 10. Kézi szerszám. 11 Bariton szerep a „Hunyadi László” c. operában. 12. Szomszédos ország fővárosa. 13 Telefonközponti rendszer 16. Az idézet második része (Zárt betűk: A. E' E. N,). 18. Szolmizációs hapgok. 21. Csepeli Evezős Egylet. 23. Az idézet befejező része (Zárt betűk: A, M.) 24. A „rózsa” erre a fejkendőre kerül. 27. Halk, fojtott hangon beszél. 29. Közép-afrikai ország. 32. Barátságosan hív. 33 Itatóspaoírral felszánt. 36. Sivár környezetben üde. nyugalmas hely. 40. Gazdag díszítésű, nagyméretű kezdőbetű. 43. A vonat útja. 45. Alkotóelemeire bont, 48. Saggal lásd §11 §1«, « . <, marfe, dítva. 67. Kétes! 68. Kedd közepén. Beküldendő: a vízszintes 1., függőleges 16.. és 23. számú sorok megfejtése. A megfejtéseket március 25-ig kérjük beküldeni, postai levelezőlapon. ★ Március 12-1 keresztrejtvényünk helyes megfejtése: „Respublica, szabadság gyermeke, s szabadság anyja, jótevője." A helyes megfejtést beküldők közül sorsolással egy-egy könyvet nyertek: Szabó Katalin Tiszaná- na, Antal Jánosné Füzesabony, Széplaki József né Tárnáméra, Vereb Lászlóné Recsk és Farkas István Heves. A könyveket postán mdiük ek ............. ■■■ M ÁI MŰSOROK KOSSUTH 8.37 Schubert: Rosamund* — kísérőzene 9.34 Sári néni utazik. •» 9.53 Lottósorsolás! 10.05 Iskolarádió 10.35 Levél egy színész barátomhoz 10.40 Verdi: A végzet hatalma 10.59 Lottóeredmények 11.00 Irószobám 12.20 Ki nyer ma? 13.35 Tánczenei koktél 13.20 Népi zene 14.05 Rákóczi alakja a magyar irodalomban 14.25 „Nyitnikék” (Ism.) 15.10 Balettzene operákból 15.37 Az özd-vldéki munkásság régi dalai 16.05 A riporter panoptikuma 17.05 Baranyai népdalok 17.28 Hangverseny 18.25 ÜJ könyvek 18.30 Esti magazin 19.15 Kék farkasok 19.58 Népi zene 20.29 Mítoszok és legendák a Bibliában 20.54 Mi a titka? 21.44 Láttuk, hallottuk 22.15 Közvetítés az országos úszóbajnokságról 22.25 Egy ország katonaruhába» 22.35 Üj lemezeinkből 23.45 Behár György operettjeibe! PETŐFI 8.05 Európai népek zenéjéből 8.33 Zentai Anna és Kishegyi Árpád énekel J 9.03 válaszolunk hallgatóinknak különkiadása 9.23 Délelőtti torna 9.33 Giuseope Valdengü éneke! 9.53 Lottósorsolás! 10.00 A zene hullámhosszán 11.50 Felesleges dolgokat tanul a gyerek? 12.00 Az élő népdal 12.10 Harangozó Teréz énekel 12.33 Világhírű hegedűművészeb felvételeiből ■13.00 Nőkről — nőknek 13.33 Veress Sándor: Billegető muzsika 14.00 Kettőtől ötig..» 17.00 Hangszóró 18.00 Népi zene 18.33 Könnyűzene 19.30 Kapcsoljuk a ®-OS stúdiót 30.33 Miért történt? — Hogy történt? 21.50 Zenés Játékokból 33.33 Néoszerű magyar énekesek és együttesek műsorából 33.40 Barokk szonáták MÄGYÄ! 8.00 Tévétorna (Ism.J 8.05 Iskoláiévá 9.45 Perpetuum mobile (Hm.) 11.05 Iskolatévé 13.05 iskolatévé (Ism.) 17.30 Hévizeink 17.55 öt perc meteorológia 18.00 Az Országházból jelentjük. . 18.40 Napirenden az fizetni demokrácia 19.30 Tv-híradó 20.00 Tévétoma 20.05 szín-JATÉK-szla Kb. 21.35 Asszonykórus CDok.-íilm) 22.30 Tv-híradó 3. 2. MÜSOK 20.01 Lenlngrádl szimfónia 21.05 Tv-híradó 3. 21.25 Zenés Tv-színház: Egy csók és más semmi (Zenés játék) , 22.40 A fej (TévériportJ mozi EGRI VÖRÖS CSILLAG: (Telefon: 22—33) du. 3. fél 6 és este 8 óíako: Árvácska Színes magyar film EGRI brödy; (Telefon: 14—07) Filmklub-vetítések EGRI FILMMÚZEUM: éjjel negyed lt órakor Agónia és extázls Színes amerikai—olasz f! GYÖNGYÖSI PUSKIN: du fél 4 órakor A londoni férfi este háromnegyed 8 és órakor Az 5. hatalom GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: Pisztolypárbaj HATVANI VÖRÖS CSILLAG: Vörös rekviem HATVANI KOSSUTH: Mouret abbé vétke HEVES: Mussolini végnapjai FÜZESABONY: A (el nélküli lovas ! PÉT""'’ * T ARA : Hűek’cherry Finn csirkerogók LŐRINCI: Rejtelmes sziget ?--■■■ .......- - ■ ------1