Népújság, 1976. február (27. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-13 / 37. szám
ötvenezer kötetes könyvtár az úttör óvárost an Zánkán, a balatoni úttő- rővárosban télen sincs „holt idény“. A téli napokon különösen a nemrég elkészült 50 ezer kötetes könyvtárban nagy a forgalom. .4 gyerekek itt megtalálhatják a gyermek- és Hiúsági irodalom legszebb alkotásait. A szórakozva tanulást százhúszféle hazai és külföldi folyóirat is segíti. A könyvtár feladata még. hogy összegyűjtse az úttörőmozgalommal kapcsolatos irodalmat a világ minden részéből. A könyvtár rövidesen zenei hanglemeztárral bővül (MTI fotó — Jászai Csaba) A vádiolt: a költő Tudományos szerződés Kompolt és Gyöngyös között •' Örvendetes, hogy hazánkban is egyre inkább kitárulnak a kutatóintézetek kapui és a tudományos eredmények mindinkább hasznosulnak a gyakorlati életben. Ipari és mezőgazdasági üzemeink egész sora köt szerződést, kér javaslatot, szaktanácsot kutatóintézeteinktől, hogy a teraielés színvonalát ezzel is növeljék. A felsőoktatási intézmények és a kutatóintézetek között azonban még nem gyakori az effajta kapcsolat A példa azonban megsem ismeretien, hiszen erről a törekvésről értesültünk legutóbb Heves megyében is. A gondolat már 1973-ban felvetődött, amikor közös tudományos tanácskozást rendezett a Kompolti Növényinmesztési és Talajvédelmi Kutató Intézet az akkori gyöngyösi felsőfokú Mező- g ezdasági Technikummal. Sokan nem is sejtették, hogy ez lesz majd az elindítója 'ez-/ későbbi tudományos szerződésnek. Az első tapasztala ’.csere ugyanis sikeresnek bizonyult, amelyet azután közös látogatások követtek. Egyre több gyöngyösi hallgató fordult meg az utóbbi években a kompoltiak kísérleti . tábláin. Az intézet munkatársai pedig az oktatómunka támogatására laboratóriumi eredményeket bocsátottak a gyöngyösiek ren- 4 c ezósére. Az együttműködés elmélyítésére még több lehetőség k n álkozott, amikor a felsőfokú technikum a Kertészet; E ‘ vetem főiskolai kara lett. A kapcsolatok további lehető tagéit értékelve a közelmúltban a két intézmény vezetői arról döntöttek, hogy szerződést kötnek *a tudó- } mányos és az oktatómunka t színvonalának javítására. A} kor követelményeinek meg- j felelően arra törekszenek, j hogy a meglevő anyagi, szellemi és technikai erőforrásokat közösen hasznosítsák. Az együttműködés, amely s z MSZMP tudománypoliti- { Hat irányelveinek szellemé- j ben jött létre, gyorsítja a j tudományos eredmények — ! az újabban nemesített nö- ; vényfajták és kidolgozott j termelési technológiák — nagyüzemi elterjesztését. E cnkívül rendszeres szaktanácsokat adnak az állami gazdaságoknak és a termelőszövetkezeteknek a talaj- művelés és a tápanyag-visz- szapótlás helyes módszereiről. A főiskola tanárai és Hallgatói továbbra is rendszeresen tanulmányozzák a impolti intézet putnoki és Abertmajori talajvédelmi kísérleteit A gyöngyösiek viszont üzemi adatokat gyűjtenek a komnoltiaknak a hegyvidéki rét- és legelő- gazdálkodásról, a termelő- szövetkezetek erő- és mun- kágépparkiának ésszerű kihasználásáról, a hegyvidéki búza- és lucerna term el és gazdaságosságáról, hogy csak néhány témát említsünk. A szerződés arra is lehetőséget nyújt, hogy ezen túl közösen használják a két intézet tudományos könyvtárát, a közös kutatási eredményekről pedig évkönyvekben számolnak be. A kapcsolatot ezeken kívül közös szakmai rendezvényekkel teszik élénkebbé és kü- . iönböző laboratóriumi vizsgálatokban is segítséget nyújtanak egymásnak. A két intézetben nagy gondot fordítanak — a jövőben az országos kutatási programban szereplő — hegyvidéki gazdálkodás üzemszervezési problémáira és a tájkutatásra. A tudományos és az oktatómunkán kívül a szerződés a poP ikai együttműködés elmélyítésére is szolgál. Ennek érdekében a párt- szervezetek rendszeres tapasztalatcseréket szerveznek és kölcsönösen tájékoztatják egymeást elképzeléseikről. A két intézet vezetői pedig minden évben értékelik a közös eredményeket és felmérik, hol kell javítani, tenni azért, hogy az együttműködést még jobban elmélyítsék. Megszületett tehát - az« első tudományos együttműködési szerződés Heves megye két intézményé .kjőjtött,. -A következő' években várhatóan eredményei is lesznek, melyek elősegíthetik, hógy a tudományos elképzelések mihamarabb érvényesítenek a gyakorlatban is. Mentusz Károly A bírósági tárgyalást ár. Pálos Oszvald nyitotta meg, két irodalmi ülnökkel az oldalán. Tekintette! a nagy számú érdeklődőre, a bíróság most a gyöngyösi Városi Művelődési Központ színháztermét találta alkalmasnak arra, hogy a hallgatóságot megfelelő körülmények között tudja elhelyezni. A szokásos kezdeti formaságok szerint felvették a vádlott személyi adatait. Neve: Soós Zoltán. Foglalkozása: költő. És így tovább. Majd ismertették a vádát:a közerkölcs bomlasztása, botrányokozás trágár, durva kifejezések alkalmazásával, cinizmus, hányavetiség, kétkedés, a valóság elferdítése úgy, hogy csak a szélsőséges eseteket fogja fel és nagyítja ki, súlyos lelki sértés és így tovább és így tovább. A vádlótt arra a kérdésre: bűnösnek érzi-e magát, határozott nemmel felelt, pillanatnyi habozás, gondolkodás nélkül, ezzel is bizonyítva, hogy semmi megbánást nem érez. A vád tisztelt képviselője, dr. Halmos Béla, a tanúk kihallgatását kérte, hogy az irodalmi ügyészség vádjának egyes tényállását cáíolhatat- lanul bebizonyíthassa. Természetesen a védelem jól felkészült a teendőire, dr. Kocsáry Péter nemcsak a vád állításait cáfolta meg éppen az idézett versek segítségével, mintegy visszafordítva az ügyészi kijelentéseket, hanem a mentő tanúkat is igénybe vette a vádlott felmentésének biztosítására. Az ügyész és a, védő kérdéseire Soós Zoltán vádlott azonnal, kertelés nélkül válaszolt — versekben. Az csak természetes, hogy az irodalmi törvényszék tanúi maguk a diszkriminált versek voltak. Ezeknek egy részét a kérdéseknek megfelelően a költő mondta el, más részét pedig a Hatvani Irodalmi Színpad tagjai adták közre. És ha már bírósági tárgyalás, nem lehetett megíté- . lethirdetés nélkül sem. A védelem teljes győzelmét hozta az irodalmi . bíróság tanácséi nőkének, dr. Pálos Oszvaldnak minden szava. Ennyi a keretjáték. Játék, de „halálosan” komoly játék, mert játszani csak teljes szívvel és lélekkel érdemes. Mi történt tulajdonképpen? Csak annyi, hogy egy Keonyid KAMINSZKIJ: Grafomámiás avagy as írásssen vedélyrabja ej/ la ió. leuruár 13„ péntek Bátortalanul kopogtattak az ajtón. — Igen, igen, tessék csak, — mondta a szerkesztő —, jöjjön be. Hosszú, barna kabátban egy erősen kopaszodó ember lépett a szobába. Borostás orrán sután csücsült kerek szemüvege. Egyik kezével szégyenlősen gyűrögette zöld sapkáját, a másikkal pedig féltőn szorított melléhez egy csomagot, egy megtépázott újságot, amelyből kéziratok kandikáltak ki. — Jó napot kívánok — suttogta félszegen. — Engedje meg, hogy bemutatkozzam: Afanaszij Dmitrijevics.. . — Itt egy kis szünetet tartott majd hozzátette: — Gráfomon ... — Műi ? — A szerkesztő csodálkozva húzta fel a szemöldökét. — Grafomán? De kérem, ez miféle vezetéknév? — Nem, nem, félre tetszik érteni, a vezetéknevem Dmitrijevics. Ugyan hasonlít rá az apai nevem, csakhogy ott az „e”-n van a hangsúly. Valahogy így: Afanaszij Dmitrijevics Dmitrijevics, csak a hangsúlyban van különbség. A Grafomán gúnynevet a szerkesztőségekben kaptam. Tudja, nagyon szeretek írni... hát ezért... semmiség az egész, már hozzászoktam. A szerkesztő nagyot séhai- toit és bágvadt imalommal kitekintett az ablakon. Kint villamosok csilingeltek, havazott. .. közeledett az ebédidő. — Mindent értek — törte meg a csendet a Grafomán. —■ Akár el is mehetek. Csupán egy kérésem lenne ... — Elkezdte szétbontogatni az újságot és kéziratokat szedegetett1 elő. A szerkesztőnek tágra nyílt a szeme, leesett az álla. — Ne ijedjen meg — nyugmai költőt, & jelenlétében „kivégeztek”. Elevenen feí- boncoltak, elővették verseit, a közízlés nevében támadták a bennük levő érzéseket, indulatokat, az ezeket hordozó formai jegyeket, olykor a „sejteket”, a szavakat, hogy igazolják véleményüket a finnyáskódók: Soós Zoltán versei nem is igazi versek, bomlasztják a közerkölcsöt és így tovább: lásd a többi vádét is, mint fentebb. A bírósági tárgyalás nagyszerű alkalmat nyújtott arra is, hogy ne csak az ügyészi vádak hangozzanak fel, hanem a védelem szavai is. Az ellentétes megállapítások sarkítása, a nézetkülönbségek őszinte szembenállása és összecsapása a ^hallgatóság ügyét szolgálta, segítve őket is ahhoz, hogy a maguk összégezését is megfogalmazhassák a tárgyalás során kapott különböző információk alapján. A keretjáték ötlete kitűnő. Főként azért, mert sok lehetőség kiaknázására ad alkalmat, élesen felrajzolhat jellegzetesen kemény költői vonásokat és színezheti mindezt finom árnyalatok érintésével is. Ne hasson kétes értékű dicséretnek: a bírósági tárgyalás legjobb „figurája” maga a költő volt. Tudott és mert bátran játszani, ném félt az ütközésektől, a kényes kérdésektől és ezért tudott stílust teremteni a keretjátékban is „Mellesleg” — kitűnő versmondó. Szinte maga mögött hagyta a teljes mezőnyt. A jogi doktorok ezen az Irodalmi bíróságon ' is azt tették, amit a hétköznapi életükben, csak itt „másként”, talán nem any- nyira őszintén, mint az „igazi bíróság” épületében. Visz- sznfogottabbak voltak, „irodalmibbak”. Jó lett volna, ha az irodalmi bíróság tárgyalásának tanúi „közérthetőbben” feleltek volna a „kérdésekre”, nyíltabb artikulációval, határozottabb beszédritmusban, természetesebb hanglejtéssel. Soós Zoltán költészetéről, verseiről itt és most Véleményt mondani nem voljja helyénvaló; Költői énjének legmarkánsabb vonásai köz- ;' ismertek. Hogy ezek elég sok vitát kavarnak fel: az term észetes; hogy többen Villon hangulatait érzik ki olykor a sórok közül; hogy formai eszközei nem mindenki számára elfogadhatók; hogy témáit látszólag meghatározott érdeklődési körből rítt, máskor bővebben eset* ezekről szó. Kár, hogy a műsor szemérmesen elhallgatta a keretjáték szerzőjének nevéig ahogy azt sem tudhatta mag senki, sem a műsorfüzetből, sem az előadás alkalmával, hogy a Hatvani Irodalmi Színpadnak ki a vezetője, kik voltak a tárgyalás „tanúi”, kinek az érdeme ez a rendhagyó ismeretterjesztő előadás, amely gyengéi ellenére is jó ügyet szolgált, segített, emberek „tucatjait” mozgatott meg, tehát nagyon fontos kultúrpolitikai célokat közelített. Hogy miért éppen Soós Zoltánt állították bíróság elé? Mert őt lehet feldühöd- ten támadni, ingerülten védeni, leszólni és felmagasztalni, tehát vádolni és bizonyságul hívni, csak legym- teni nem lehet rá, nem észrevenni nem lehet —- azaz: „tárgyalni” kell. G- Molnár Ferenc 20.05: Távoli városok - közeli barátok Üjból vetélkedőműsor, amely ezúttal a Szovjetunióba hív képzeletbeli társas- utazásra. 300 csapat közül a legjobb négy — a kaposvári Pamutfonó, a MOM, az egri MEZŐGÉP Vállalat és a Ha. ii Fésűsfonó együttese — a televízió nyilvánossága előtt küzd egymással. A pál- fy József vezette képzeletbeli utazás nemcsak a csapatok tagjait teszi próbára —, de a nézőknek is kellemes szórakozást ígér. ' Hiszen kevésbé ismert váró- ' sokba, történelmi emlékek színhelyére, kulturális nevezetességekhez látogatunk a kamerák segítségével. S miközben tájak, városok, építészet} remekek látványában gyönyörködünk, izgulhatunk a döntő jól felkészült játékosainak is. kezdte. Piros golyóstollal, ak- kurátusan ez vótt írva: „GRAFOMANIÄS AVAGY AZ ÍRASSZENVEDÉLt RABJA” Bátortalanul kopogtattak az ajtón. — Igen, igen. tessék csak — mondta a szerkesztő -1-, jöjjön be. Hosszú, barna- kabátban tatta szelíden őt Dmitrijevics, és barátságosan rábámult a szerkesztőre... — Igazán nem akarom föltartani... Csak annyit kérnék, hogy az első kéziratoldalt olvassa el. Ha az írásom egy <ltalá~~ "em érdekli. azonnal elmegyek. Már hozz ]szó'tam. kérem... A szerkesztő felsóhaltott. Vette a kéziratot, olvasni egy erősen kopaszodó ember lépett a szobába. Borostás orrán sután csücsült kerek szemüvege. Egyik kezével szégyenlősen gyűröget- te zöld sdnkájlt, a másikkal pedig féltőn szorított melléhez egy csomagot, egy megtépázott úisígot. avyeV’ből köziratok ka"di'-Altak ki. — Jó napot kívánok — suttogta félszegen, — Engedje meg. hogy bemutatkozzam: Afanaszij Dmitrijevics ... Itt egy kis szünetet tartott, majd hozzátette: — Gráfomén... — Műi? — 4 szerkesztő csodálkozva húzta fel a szemöldökét...” A szerkesztő csodálkozva húzta fel a szemöldökét. Rövid ideig zavartan a kopaszodó emberre meredt tekintete. Az lelkesen biztatta: — Olvassa csak, olvassa tovább ,.. — Grafomán? De kérem, ez miféle vezetéknév? — Nem, nem, félre tetszik érteni, a vezetéknevem Dmitrijevics. Ugyan hasonlít rá az apai nevem, csakhogy ott az „e”-n van a hangsúly. Valahogy így: Afanaszij Dmitrijevics Dmitrijevics, csak a hangsúlyban van különbség. 4 Grafomán gúnynevet a szerkesztőségekben kaptam. Tudja, nagyon szeretek Írni... hát ezért... semmiség az egész, már hozzászoktam. A szerkesztő nagyot sóhajtott és bágyadt unalommal kitekintett az ablakon. Kint villamosok csilingeltek. havazott... közeledett az ebédidő .. .” A Szerkesztő félretolta a kéziratot. Az állát vakargat- ta, ujjaival idegesen dobolt az asztalon Felkapta a telefonkagylót, egy ideig a kezében tartotta majd v'.sszatette a helyére. Azután ismét kézbe vette a kéziratot, és, folytatta az olvasást. „ __ — Mindent értek — tör te meg a csendet a Gráfomén. — Akár el is mehetek. Csupán egy nagy kérésem lenne... — Elkezdte szétbontani az újságot ét, köziratokat szedett elő. A szerkesztőnek tágra nyílt a szeme, leesett az álla. — Ne ijedjen meg — nyugtatta szelíden őt Dmitrijevics. és barátságosan rábámult a szerkesztőre. — Igazán nem akarom föltártam ... Csak annyit kérnék, hogy az első kéziratoldalt, olvassa el. Ha az Írásom, egyáltalán nem érdekli{ azonnal elmegyek. Már hozzászoktam. kérem... 4 szerkesztő felsőhajtott .. ” A szerkesztő felsóhajtott — Tudja mit — mondta — hagyja itt az írását. Talán lehet valamit kezdeni vele. Az sem kizárt dolog, hogy leközöljük... i A kopaszodó ember az ász. talra tette a megtépázott új- ságot a kéziratokkal, és nyomban el is tűnt A szerkesztő gondolataiba merülve járkált fel-alá szobáiéban. majd hirtelen elhatározással az asztalhoz lépett s felvette onnan a kéziratot Azon piros golvóstollal akkurátusán ez volt írva: „... — Tudja mit. — mondta — hagyja itt az írását. Talán lebet valamit kezdeni vele. Az sem kizárt dolog, hogy leközöljük... A konaszodó ember az asztalra tette a megtépázott újságot a kéziratokból, és nyomban el is tűnt.” Rados Péter fordítás^ j
