Népújság, 1976. február (27. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-08 / 33. szám

KARNEVÁL • Minden esztendőben Ilyenkor kigyúl a képzelet. feU csillannak a szemek e szavakra: San Remó.. Karnevál... A televízió képernyőién megjelenik a pálmás, olajerdős, narancsligetes, napsugarai San Remo-i tengerpart, ahová mi is elutaznánk szívesen, farsangot, karnevált köszönter.i A karneváli mulatságok szokása a régi Rómában tar­tott Saturnálta-ünnepekből maradt feledhetetlen hagyo­mányként. éppen ezért Olaszország, a napsütéses Itália a karnevál ősi hazája. A pogány szokás a nagyböjtöt megelőző Vzéfei tobzó­dásban tovább éli uralmát és elevenen lüktet az álarcos maszkok dévajságaiban. S mikor elérkezik a farsang ideje — Vízkereszttől húshagyőkeddig — bálok, mulatságok egymást követik ét a szédült mámorban tótágast áll az élet megszokott rendje. Igazában ott kisért az Ősi pogány módi. ahol még ma is az utcára ront ki Karnevál herceg álarcos, jelmezes népe Olaszországban napjainkban is színes és hangos név- ünnep a karnevál A hajdan való Időkben Velencében ál­latviadalok Rómában lóvesenyek izgalma fokozta a han­gulatot. Híresek voltak az olasz varosok karneváli álarcot, jelmezes felvonulásai, virág- es konfettl..csatái’‘. Párizs sem maradt el a farsangi népünnepek mulato­zásaiban Velence mögött. Napjainkban a San Remo-l karnevál a leghíresebb, mert ezen a csodálatos meditterán éghajlatú vidéken bont­ja ki évről évre legszínesebb szirmait az emberek farsangi jókedve. Amikor Karnevál herceg gépkocsitrónusán vé­gigvonul a városon, az óriás groteszk álfejek, rémképálla­tok és ördögi maskarák körül felviharziít a fékevesztett jókedv, a vidámság mámora és a dévajság boszorkányos forgószelében tobzódik a szebbnél szebb fiatal nők. vi- háncoló férfiak álarcos, jelmezes tömege. Az ezerszivü ruhákban pompázó karneváli nép az élet hétköznapjai ellen tör a maga könnyed, de azért nem ve­szedelem nélkül való módján. A dévajság, a tobzódó őröm mezében a könnyelműség, nemtörődömség és a szabados­ság szelleme jelentkezik San Remóban. A vérmérséklet és az ízlés dönti el aztán, hogy mennyire ragadja el a kar­neváli mulatozókai a szertelen és határok közé nem kötött birodalombari a forró vér. Ráigazítják az arcokra a fekete selyemálarcot, magukra öltik a tarkabarka jelmezt, de ez csak arra szolgál, hogy — a kilétet elfödje — szaba­dabban nyilatkozzék meg az igazi emberi természet. Ami pedig a régi farsang „házasságkőzvetító” szere­pét illeti — a mai életforma annyira egyszerűsödött, nő és férfi érintkezésének külsőségei annyival természeteseb­bekké váltak, hogy elmondhatjuk: napjainkban semmi szükség Karnevál hercegre, mint ..házasságközvetltöre”. Hajdanában a farsang nem volt egyszerű, naptári idő­szak: az ifjonti mámornak ugyanolyan nevezetes idénye volt mint a tavasz a szerelemnek. Igen: életnek és szivek sorsa dőlt el a farsang idején, s hazánkban a nemzetet asszony nemhiába mondotta a nemzetet úrnak, este. le­fekvéskor: — Édes egy jó fiam, te csak beszél), amit akarsz. Etelkát mégis Pestre viszem farsangolni!... S a nemzetet úr nagyokat sóhajtozva guberálta ki a ládafiából a költségeket, hogy a nemzetet asszony és Etel­ka egy jóképű fiatalembert hozzanak magukkal a pesti farsangolásból. A mai Etelka a munkagép mellé áll, vagy beiratkozik az egyetemre, tanul, dolgozik, vizsgázik, közben megis­merkedik egy hasonló fiatalemberrel, akivel, száz vagy százötven évvel ezelőtt, a magyar farsang mámorában ke­rült össze. Az eredmény: ugyanaz. Házasság. Egy kicsit egyszerűbb Talán nem olyan romantikus, de kérem, . , ma már másként látjuk., éljük a farsang ti­tokzatos örök kísérőjét: a romantikát A lényeg azonban egy és ugyanaz: a farsang ma is meghozza a boldogságot, e házasságot az örök fiatalság dicsőségére. Révész Tibor Huszonöt évvel ezelőtt IßVI február 12 én halt meg Bajor Gizi. Képünkön Ileltai Jenő A néma levente című színmüvének hires főszerepében latható. Efél évforduló Tíz évvel eze­lőtt, 196«. feb­ruár 10-én halt meg Szabó Ernő színmű­vész. TavaszS-ki élté Káldi János új kötete Káldi János könyvnapi vendégként járt nálunk Ro­konszenves egyéniségét ak­kor soka". mcgsznre'ték. Most negyedik köretével je­lentkezett, Ez a vasi kö tő mély lel­kesedéssel éti életét Gondo­latmenetében. hangsúlyai­ban, szófű '.éseiben. hazasze­retetében itt ‘eng. lobog, néha csak -ztré-.ykedlk a difántúl* tát. .. dombok napfényben fúrd<' vonulata, a virágokat termő rétek, vá­rosvégek. falvak átlényesí- tett vi’át a — és e2 a világ és ottól lesznek igazán fényesek a ver-ekben. aho­gyan a kő'tő. Káldi János rájuk néz Minden fenntar­tás nélkül ámíthatjuk hogy önmagát adU m'ndsn sorá­ban. 'alléméi azt a mozdu- l.o'í* a ♦ár'vvrikhoz felár .il’0'. < - -■ témáit kivá­lasztja ahogyan a fe’gvü- lemlett érzések hatására megkeresi a hangszeren az.t az első han°ot, amelyen a .tárgyról éneke'ni akar. Pe­dig a learkkábhan beszél közvetlenül magáról. Gyakorta szoktunk manap­ság nagy szavakat használ­ni, amikor egy-egy sikeres író-költő valamilyen stílus­fordulattal próbálkozik, és akkor ilyeneket szoktunk mondani: fe’vá'lalta az egész magyar irodalom örök­ségét Ká'di János csak önmagát vállalta fel, de önmagát tel­jes őszinteséggel. A próza­versek mai áradásakor, a mai líra apró pöffenétekben megnyilvánuló tömegterme­lésében — hány ilyen aoró csil'ag tűnik fel évente és hull le majdnem miid'árt a még apróbb semmi '^e? — sa'átos forma- és ^Húskész­letével. mint a festők a meg­kedvelt színösszet't’l m'ske! festi, örökíti meg Ká'di a tájat és a tájban az embere­ket. Valódi vermekben és va­lódi gondolatokkal! A megpendített vers első taktusában azonnal elárulja, mi és hogyan késztette ver­se megírására. Az élmény azon forró melegében kerül a panírra. Nem az egekig ‘ tör Ká'di János a tekinteté­vel. neki az ég és a meg­élendő anyag itt a földön van, szétterítve, mint egy hatalmas szőnyegen, kicsit ki is hímez.elten. a szavak sziliéivé! és fonala.val. Néhol, a verssorok olvas­tán az az érzisiink támad, hogy ez az eufória, a bol­dogságnak ez a kitörő érzé­se nem is csak c.-.yszvrű *n nazasz re.et, harem a haza áldandó érzése, a honárzés- nek egy felfokozol gbb ál­lapota. amit inkább az egyé­ni sors vagy a történelmi tanulságok átélése indokol­hat vagy ez a költő sorsa egyáltalán? innen érhető, hogy bevallottan köznapi témái tágulnak élménnyé. Erről vall az Egy virágzó cseresznyefához az Azalea ás a címadó 1 avarát kiáltó is „Tavaszi az utaknak, az iut izeci.ve/c, a pókháló:' alvó Lei. jkne’t. az istálló oii j; 1-tak. ahol löszei számot ru.A a szél!” (Tavaszi kiált j) A maa'"r tár'ban . annak is a szü' á. r conoid ilában, a vasi v tekén él. Nosztal- g'a is fészkel benne a nagy­világ. vagy a nagyobb világ után. de marad, visszama­rad, talán f -ekért a sorokért is: „Senkise vesztheti el sorsát. Elmehetnék, te jönnél ve’em, anyai sár-por, lenge vidék, akáclevélnyi Magyarország.” Ezt a tisza, formákban és képekben is telies értékű vallomást nem kell magya­rázni, ez igaz.abban hat, mint bármi formabravúr. amelynek alján csak a mes­teri tudás fészkel. Az „Évek. utak” ciklusból még ide idézünk egy apró verhet, az őszi e'űdöt. már csak azért is, mert a rokon­szenves és őszinte lírikus ta­lán ebben a formailag is ki­tűnően megoldott részben adja legszebben őnm^^át: „Elhal a viz-dal a mélyben: röppen a holdbéli nád. Szól a fa rózsa-szerényen: „Ménjön a sárga-világ.” Zugdos a szél szava újra, Űr lesz a nappali köd. Elsuhan álmaim útja, éjeim árnya pörög.” Ez tisztán hallható dal. ez tisztán látható kép. és eh­hez már a nyárvégi alko- nyatok kelitek. Farkas András ''AAAA^vWWWWSAAAAAAA/VvAAAAAA.'1. W A z angolszász ember öntiszte- lően magabiztos. írásában legalábbis. Ha ír, nagybetűvel jelzi az egyes szám első személyt Az „én”-t Ügy írja: „I”. Mi, és megannyi szerényebbnek 'etsző népnyelv tudója és haszná­lója kisbetűt ró, amikor önmagát emlegeti. írásban. Nem úgy élőbeszédben. Mi magyarok, és különösen időt töltött nőnemű honfitársaink a sok­nál többször kezdik úgy beszédü­ket, hogy ÉN! S nemcsak a közlé­seiket, gyakorta feleletnek szánt szavaikat is. Sok beszélgető társ nem is válaszol a hozzá Intézett kérdésre. Felelet helyett: mondja a magáét. — Hogy vagy? — kérdi például a piacról bevásárlókosarával haza­térő lakótársnő, közös kapunk előtt. — Sajnos — felelné a megszólí­tott — a reuma a bal lábamban — En — vág szavába a lakótársnő — már kétszer voltam fürdőn —, de én most is tíz fürdőjegyet sír­tam ki a körzetitől, dehogy várok én soromra a Rudasban, én nem bízom ezekben- a pirulákban, rheo- pirtn, meg algopirln, én nemcsak a bal lábamban érzem, hanem én most a legjobb. helyre megyek, én Hajdúszoboszlót tartom a legjobb gyógyhelynek, mert én. A megszólítottnak az egészséges jobb lába is elzsibbad míg kény­szeredetten hallgatja a szóárada­tot. Mikor szabadul, tovább sánti- kál. Végre a piacig. — Mit vásárol, kedvesem? — szólítja meg egy piaci félig-isme- rős. — Ne a maszektól vegve. nem ajánlom, én csakis a saaadiaktól veszek, karfiol, nézze, szép, igaz? En pörköltnek készítem el, csak nem szabad előre túlíőzni a karfl­IGNÁCZ RÓZSA: KI-KI A NAG ÁÉT (SZÉLJEGYZET) olt, én előbb egészen puhára dlnsz­telem a hagymát, tudja, az én kosztom az nem mindennapi, még a vejem is azt mondja, hogy én vagyok a legjobban főző anyós, pe­dig ő húsevő, de én. A piacról hazatérőt, megint csak á kapuban, közeli, kedves, idős ismerőse állítja meg. Milyen sápadt vagy! —- szól • • részvéttel. — Nem voltál nyaralni? — Nyári munkám volt, még ez­után szeretnék, ha — — ö, én már megjártam fél Európát. IBUSZ-szal. Remek volt. Én élek-halok ezekért a jól szer­vezett IBUSZ-utakért, szerencsém is van, tudod én nem hagyom magamat, én mindig remek isme­retségeket kötök ilyen utakon, úgy Intézem, hogy én választhassam meg a szobatársamat. Te, én most is azon a szép autóbuszúton, én még Spanyolországban is, én — Tizenöt percig mondja. Boldogan, hogy dicsekedhetik? Nem mindenki közlékeny éppen ennyire. Akad, aki nemcsak ma­gáról beszél. Vagy ha mégis, azt olyanképpen teszi, hogy szavaiból a beszélgető társ is meríthessen valamennyi valóban neki szóló ta­nácsot, útbaigazítást Például a kedves körzeti ápolónővér. Aki házhoz jár el, hogy egy-egy gon­dozottjának injekciót adjon. A be­teg köszönettel honorálja a nővér­ke fáradságát és megkérdezi: mit tanácsol, menjen-e el újra a ren­delőbe, felülvizsgálatra, mivel úgy érzi, hogy mostanában a szíve —■ — mondja a drága Ilonka —, én is teljesen kivagyok. Én azelőtt rengeteget túráztam. Még ma is tagja vagyok égy ter­mészetjáró csoportnak, de nem megy már a hegymászás, illetve az talán menne a jó levegőn, de én már nem bírom ezt a házakhoz járó rohangálást, ebben a fülledt rossz városi levegőben, tessék be­járni ezután a rendelőbe az injek­cióra Is, ha el bír Járni, én most nem Jöhetek többször, és éppen a szívem miatt, beutalást kaptam a füredi szívkórházba, és én már feküdtem egy ízben a szívem mi­att, s most majd ott lesz közelben a Balaton, de én most még füröd­ni sem mehetek majd. — Ilonka joggal mondja a magáét. Kimerült szegény. De mintha beszédüket „én”-nel kezdőknél még többen volnának azok, akik az egyes szám első sze­mély birtoklást jelző szavait, az „enyém”-et, a „nekem”-et használ­ják' előszeretettel, Ügy venni ész­re, hogy leginkább eredményeikkel dicsekvő férfiak. Hogy mi jár ne­kik. Mi az övék. Tetterős férfinév­nek — úgy tetszik túlzott önérzet­tel ejtett ilves sza’-s't «váva-óvn- tosan, nem meri nél-iákká' idéz­getni e széljegyzet rovója. Nehogy magára Ismerjen valamelyikük. Csak annyit mer megjegyezni, hogy megfigyelése szerint az álsze­rény öndicsérés — leginkább fér­fiszokás. No meg egymással hen­cegve vetekedő gyermekeké. Nem arra a nemes vetélkedésre gondolunk, amit napjainkban gyer­mekcsoportok avégre végeznek, hogy megmutassák, ki tanult töb­bet, ki tud jobban. Hanem arra, ahogyan felnőttek vezetése nélkül összeverődött gyerekek egymással dumcslznak. Felhallatszik a közeli Játszótérről az egymással hencegve vetekedő fiúcskák beszéde. De hogy eleven példákkal lehessen jelle­mezni őket, ahhoz az kellene, hogy előbb észrevétlenül közelük­ben tartózkodva a jegyzetíró meg­tanulja a mai gyerekek újsütetű, kérkedős szókincsét. Csak szavaik újak. Ügy látszik, hogy régi, sőt örök gyermeki-em­beri szokás az egymással szócsatá­ban vetekedő hencegés. Mondhat­nánk azt is a: mindenre rálicitá- lás. S most óhatatlanul eszembe jut (ezúttal r.ekem is egyes szám első személyben) egy nagyon régi, nagyanyámtól hallott gyermektör- ténetecske. H írom falusi székely kislány beszélgetése. Az egyik már járt egyszer éle­tében városon is A másiknak szegődött juhpász- tor volt az apia Magyarbékáson. Testvériden, magányos gvermek volt a harmadik. Egy óra hosszat r'h'zkát s7F>-Uok nagyanyám kert­jében, fejenként egy-egy nagycsu­Aaaaaaaa, por kávéért, meg egy-egy húsza­sért. Utána leültek egy kis időre pihenni, meg játszani egyet a le­apasztott ribizkebokrok tövébe Egy darabig öt-öt kövecskével kapd-el-fog-meg-et játszottak, az­tán azt elunták, s mielőtt haza­mentek volna, még amúgy női- gyermek módra — beszélgetni kezdettek. Nagyanyám a veranda könyöklőjéről hallgatta őket. — Hm — szólalt meg a juhpász- tor leánya —, tudjátok tudomásul, hogy nekünk már hat saját berbé­csünk is van. Biza. S nekem es van egy kicsi bárányom. Biza. A városon járt kislány apjának semmi efféle kincse sem volt, sa­ját báránykája, de még egy árva macskája sem. De azért ő sem hagyhatta magát. — Igen — mondta, némi fejtö­rés után —, de nekünk poloskánk is van. Saját, ha tudni akarjátok Én fogtam is egy ilyen vérszopót. Hüledezett a juhász leánya, mert olyat, hogy poloska, ő még soha­sem látott. És ezek után mivel tudjon dicse­kedni a kis magányos harmadik? Kinek se báránykája, se testvér­kéje, még egy fia poloskája sin­csen? Hogyan tudjon valami olyat mondani, aminőt a másik kettő semmiképpen sem tudhat? Hogy vele is van, vele is történt valami, aminek közlése a másik kettőénél hatalmasabb? Szippantott egvet, könnycsepp gurult szeme sarkába és keserves büszkén kivágta: •fr — Igen, de nekem meghalt édes­anyám is. így mesélte nagyanyám. Talán azért, hogy az oktalan vetekedés- ről, hencegésről, a mindenáron fe­lülkerekedni akarásról leszoktas­son. e mintha ma is akadna em­bertárs — nő, férfi, vagy gyermek — aki. csak hoev egyes szám első sz°má'vh°n mondhassa a magáét — iobb híián —- bajával, be*“g"é'Tövei, esetleg éppen gyá­szával kérkedik. D! ^VWVW//W.V«W.-.V „V/v/////////g'^»VyWWWWW)AA^VWvAAAAAAAAAAAAMAA/<AMAAAAAAAAÖAÖAA/\ '^AAAAAAAAAAAAőAöAAA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents