Népújság, 1976. február (27. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-07 / 32. szám

XII. téli olimpia, Innsbruck Szov etunió már három aranynál tart Pénteken, a téli olimpiai játékok harmadik verseny­napján. két számban küzdöt­tek az olimpiai bajnoki címekért és helyezésekért a részvevők. A férfi biatlonis­ták 20 Hn-en menéK ósz- sze tudásukat, a női gvors-, korcsolyázók a klasszikus tá­von. 500 méteren álltak rajt­hoz. A nap eseményeihez tar­toztak még a bob- és szánkó- versenyszámok egyes futa­mai. Megkezdődött a jégka- yongozók A csoportjának mérkőzéssorozata. Az északi síversenyek szín­helyén. Seefaldben. ideális időben 52 induló vágott ne­ki a férfi biatlonisták 20 ki- lométeres távjának, hátukon az 5 kg-os fegyverekkel. A várakozásnak megfelelően, a szovjet versenyzők játszották a főszerepet. Nyikolaj Krug­lov szerezte meg az aranyér­met. honfitársa vehette át a bronzérmet, s a harmadik szovjet sportoló ötödik lett. A nagy esélyes finn Heikki Iko- la ezüstérmet vihet haza Innsbruckból. A kiegyensú­lyozott finn csapatból még egy versenyző került a leg­jobb hat közé. Az elsőségért folytatott harcban döntő szerep lutott a puskáknak, az esélyesek ugyanis rendkívül sokat hi­báztak a lövéseknél. A 20 km-es férfi biatlon olimpiai bajnoka: Nyikolaj Kruglov (Szovjetunió) 1:14:12.26 ó.. 2 Heikki Ikola (Finnország) 1:15:54.10; 3. Alekszander Jeliszarov (Szov­jetunió) 1:16:05,57: 4. Willy Bertin (Olaszország) 1:16-50.36: 5. Alekszander Tvihonov (Szovjetunió) 1:17-18.33: 6. Esko Saira (Finnország) 1:17:32.84 ó. A vártnál jóval könnyebb győzelmet aratott az amerikai Sheila Young a női gyorskor­csolyázók 500 m-es. klasszi­kus sprinttávján. Ez a szám a tengerentúliak sikerét hozta, az ezüstérmet a kanadai Pri- esther szerezte meg a szov­jet Averina előtt. Egyébként Young az 1976-os ötkarikás játékok első olvan versenyző­je. aki két érmet mondhat magáénak, hiszen csütörtö­kön 1500-m-en ezüstérmet szerzett. Személyében Inns­bruckban az Egyesült Álla­mok első olimpiai bajnokát köszönthette. A helyezések óriási harcban dőltek el. a második és ötödik versenyző között mindössze 11 század- másodperc döntött. A női 500 méteres gyorskor­csolyázás olimpiai bajnoka: Sheila Young (Egyesült Álla­mok) 42.76 mp. olimpiai baj­noki csúcs; 2. Cathy Príéstner (Kanada) 43,12: 3. Tatjana Averina (Szovjetunió) 43.17; 4. Leah Poulos (Egyesült Ál­lamok) 43.21; 5. Vera Krasz- nova (Szovjetunió) 43.23: 6. Ljubov Szadcsikova (Szovjet­unió) 43,80 mp. •k Az éremtáblázat alakulása öt 6zám döntője után. Az élen a Szovjetunió áll. arany ezüst bronz 1. Szovjetu. 3 — 4 2. USA 1 2 — 3. Ausztria l — —­4—6. Svájc — 1 — j Finno. — 1 — Kanada — 1 — 7. Olaszo. — — 1 ★ Bár a műkorcsolyázók Jég­tánc versenyszámában csak hétfőn hirdetnek olimpiai bajnokot a kötelező gyakor­latok bemutatása nap mint nap a programban szerepel. Az olimpiai jégstadionban ér­dekelt Magyarország, ahol a Regőczy—Sallay jégtáncket­tősünk az eddig bemutatott kötelező körök után tartja előkelő ötödik helyezését nprfihirdetés ÄLLÄS Tenisz Európa Kupa Magyarország teniszváloga­tóttja az Európa Kupa ha­todik fordulójában Stras- bourgban 2:1 arányban ve­reséget szenvedett a fran­ciáktól. tgy nincs már ve­retlen együttes a tornán. Az Európa Kupa élcso­portjának állása a 6. forduló után: X. NSZK 6 5 1 12:6 5 2. Magyarország 6 5 X 11:7 5 3. Franciaország 6 4 2 10:8 4 INNEN—ONNAN A Bükki Vörös Meteor SK természetbarát szakosztálya leg­közelebbi egri klubestjét febru­ár 10-ón, kedden 17 órai kezdet­tel rendezi az szMT-székház Szálloda u. 5 szám aiattí nagy­tanácstermében. kz alkalommal angliai útjukról tart éiménvbcszá- molót színes dia- és filmvetí­téssé] egybekötve ár. Flczera Ottó és ifi. ár. Verebélyi And­rás. • • • A Gyöngyösi Spartacus labda­rúgó-csapata lejátszotta első előkészületi mérkőzését hazai környezetben, rossz talajú pá­lyán. Ballagj edző valamennyi első keretben szereplő Játékos­nak bizonyítási lehetőséget adott s PetőCbánya elleni mér­kőzésen. A zöld-fehérek nagy kedvvel, biztos győzelmet arat­ták. Kialakult a szövetkezetiek februári előkészületi mérkőzé­seinek programja. Legközelebb vasárnap, az NB III. délkeleti csoportjának első helyezettjét, ■ a Szolnoki MÁV labdarúgóit fogadják. Az »semény színhelye e városi sporttelep, kezdési idő: 11 őrá. Február 11-én. szerdán 14-30-kor ugyancsak Gyöngyö­sön. a Jászberényi Lehel NB ni-as gárdája lép gyepszönyeg- re. Február 15-én Szolnokon, majd 18-án Jászberényben vi­szonozzák a két csapat gyön­gyösi vendégjátékát. Február 18-én. vasárnap 11 órától Gyön­gyösön kerül sor a Gyöngyösi Spartacus—Váci Híradás mérkő- . lésre. A bajnokság előtti szer­dán még nincs edzőtársa a zöld- fehéreknek. Február 29-én. va­sárnap Kazincbarcikán Indul számukra az NB HL tavaszi küzdelemsorozata. A Heves megyei Természet­barát Szakszövetség hagyomá­nyos vidám farsangi találkozó­ját február 28-án az Egri Do- hánvgvár kultúrterméb-n tartja Só órai kezdettel. A szakszövet­ség megbízásából a találkozót az Egri Kinizsi SK Természet- barát szakosztálya rendezi. A szakosztályok, tagjaik név sze­rinti nevezését, a 20 forintos részvételi díjjal — piros posta- utalványon — Ürge László. Eger, Dohánygyár elmére küldjék feb­ruár 20-ig. A névre szóló meg­hívókat a rendezők a beérke­zett Igénylések után megküldik. A találkozó zárt körű, belépés csak névre szóló meghívóval lehetséges. A Heves megyei Tanácsi Építő­ipari Vállalat gyöngyösi munkahelyre keres énítőtpari technikusi, vagy szakközépiskolai végzettséggel rendelkező személyi­jelentkezés: Gyöngyös. Vasút u- 2- l alatt. Szorrtrti sportműsor Kézilabda: Várost termbajnok­ság, Eger, Csebokszári Általá­nos Iskola tornaterme, 14 órá­tól. Sí: Országom alpesi bajnokság, férfi műles’k’.ás. Galyatető, 10. Teke: Spartacus Kupa, E?er, népkerti aut^mat^Mlva 13 órá- . tói. Szakmák közötti megyei döntő (tömegsp'jrt) Gye ígyös, Spartacus sporttelep, 9.- Lahríarúnni: E«*ri D6z«a- MTK VM TT. Felszabadulási Kupa­mérkőzés, Eger, stadion 14, Krajnyák* MELEGPADLÓ, PARKETTA. PVC-BURKOLÖ MUNKÁT azonnali határidlre válainnk Építőipari SzSve'kezet, Eger, Csákány út 11, FIATALOK FIGYELEM! IpaH tanulókat felveszünk szövő ssafcmára. Jelentkezhet min­den 14. életévét betöltött I általa, ni# iskolai vég­zettséggel rendel­kező fiatal. Jut­tatások : kezdő tanulóbér 350,— Ft. amely s ta- r ulmányl eredménytől függően emelked. hét. Társadalmi ösztöndíj havi 250.- rt. Utazá­si költség 50.- Ft. Az első 5 hó­napban összesen 850 — Ft-nt kori­nak. Ingyen tan­könyv. munkaru­ha és iskolakö­peny Elhelyezés díjmentesei?, s most épülő új kollégiumban. (XIV. ker-benl ^ A kollégiumban ingyenes ellátást biztosítunk. Fel- szabadulás után a kereseti lehe­tőség havi 2200— 2600.— Ft: Begya­korlott szakmun­kásaink 3000,— Ft-ot kereshet­nek. Jelentkezni lehet szombat ki­vételével. bár­mely munkana­pon »—í-ig sze- ; esélyesen- Levél- ■ ra -á­jékoztatást kül­dünk. A «vár el­me. PATEX AN­GYALFÖLDI szövőgyár személyzeti esz. táiy 1135 Buda­pest. XT1L. Fáy U. Sí—*3. Építésztechnikust és gépé«®­technlkust azonosít oelépéssel felvesz s SZÖVTEKV i gyöngyösi Iroda. Cím: Gyöngyös. Kossuth u. te. Modellező szabászt felveszünk, „SALGÓ" CIPŐIPAR! SZÖVETKEZET Salgótarján, Csokonai Út 63. sz. Az Eü. Gyermek- otthon azonnali belépéssel felvesz villanyszerelő sy.a.kmHnlfifcftóq legalább ötéves szakmai gyakorlattal. Jelentkezés s gazdasági vezetőnél mindennap OT- 15 óráig. Eger, Ráchegy. Azonnali fel­vételre keresünk modern gslván- üxemünkbe olysn galvanizáló SZáXMIWKAIT, aki az ezüst-, arany- és egyéb bevonatok galvanikus úton történő fel­hordás technológiájában Jártas­Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Eger. vjlati üzemgazdasági osztályán. Vízgazdálkodási tenfolyamot végzett, katonaviselt fiatal­ember elhelyezkedne hivatásos vadőrt ál­lásban. Ajánlatokat „345671” jeligére az egri hirdetőbe kérek­AX EGRI POSTAGARÁZS autószerelőket, segédmunkásokat egri telephellyel, valamint gépkocsivezetőket és füzesabonyi telephellyel felvesz. Jelentkezés Eger, Lenin 8«. sn, üt Eger város Tanácsa Mélyépítő és Városgondozási Üzeme felvesss kertészeti és parkosítási munkába? női és fém­DMHlJt480|gÄt (brigádokat isi. Jelentkezés ­hétfőtől péntekig Eger, Ady E. U- S. sz., reggel 1 érakor. ütttsstftdkw és nyüvánoe W. C--kezeIőket Jelentkezés; Eger, Homok a 28. 21M kulcsszámé! munkakörbe társadalmi «ter­vezet nyugdíjsa, pénzügyi munkában jártas munkavállalót kenea ..Terület* kiszállások™ Jeligére az egri hirdetőbe. Közgazdasági érett­ségivé! rendelkező elektrolakatos 5 éves vezérlőberendezés szerelő-javlté gya­korlattal állást ke­res. Ajánlatokat „Március 1.” Jeligére az egri hirdetőbe ké­rem. 4 EVES TV—5X-E8 X TO. zárt tehergépkocsi tipizálás miatt eladó. ÜGYINTÉZŐ: NAGY ÁRPÁD. TELEFON: 19-79. EGER VAROS TANÁCSA MÉLYÉPÍTŐ és városgondozási üzem, EGER, HOMOK U. 36. SZ. FELSOMAGYARORSZAGI VENDÉGLÁTÓ vállalat AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZ VENDÉGLÁTÓ technikus dolgozókat LEGALÁBB 5 ÉVES SZAKMAI GYAKORLATTAL ÉS szakács szakmunkásokat. JELENTKEZÉS: EGER, LENIN ÜT 55. SZÁM. Az Eger—Gyön­gyös vidéki Pincegazdaság egri. 100 ezer kalóriás hűtő­berendezésének üzemeltetéséhez VIZSGÁZOTT HÜTÖGÉP­KEZELÖT keres, azonnali felvételre. A vállalat alkal­maz női munka­vállalókat. pa- laekosüveg- előkészítési és palackozási munkára, egri üzemeibe, A munkafeltéte­lekről és bére­zésről tájékozta­tást adnak a munkaügvl és bérosztályon. (Eger, Széchenyi u. 3.) TISZA VIDÉKI méh Egri telepére férfi dolgozót vesz fel rakodói munkakörbe, női dolgozót középkorút nappali portás munkaköribe. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezési hely: Eger—Tihamér. INGATLAN Kertes családi ház garázzsal eladó. Had­nagy úti lakást cse­reként beszámítok. Eger, Tinódi u. 5. (Csákó). ____________ E ger, Tátra u. 33. sz. alatti 2 szoba összkomfortos csalá­di ház eladó. Megte­kinthető egész nap. (Zsidó temető mel­letti) ______________ ” Sorházas pince fő­útvonalon eladó. Ér­deklődni: Eger, Ker­tész u. 73. Telefon: 56—62. 17 órátóL Hatvan Béke u. 8. alatti 300 n.-ö! terü­leten fekvő másfél szobás ház közműve­sített azonnal beköl­tözhetően eladó. Ér­deklődni Traktor u. 10 és a 18-73 telefo­non;_________________ 4 szoba, komfortos családi ház beköltöz­hetően eladó. Érdek­lődni Gvöngyös, Vi­rág u. 24/1. Egerben négylaká­sos társasházból, 9 szobás, emeleti lak­rész eladó. Cím: Kó­ró József, .Nyíregy­háza, Vasgyár út 3 Telefon: 17-521. Eladó egri 3 szoba összkomfortos OTP- lakás „Kékes” Jel­igére az egri hirde­tőbe. Eladnám nagymé­retű ingatlanomat hozzá tartozó 200 négyszögöl kerttel, magánszemélynek, vagy közületnek. Megtekinthető szom­bat délután és vasár­nap Gyöngyös, Deák F. 38. Eger központjában új 3 szobás szövetke­zeti lakás beköltöz­hetően eladó. Leve­leket: „Készpénz 306006” leiigére az egri hirdetőbe.______ E lcserélném egri i szoba-konyhäs, Spel­zes családi házamat, j szobás, vagy más­fél szobás, Összkom­fortosra. Ajánlato­kat „Tavasz 262” jel­igére az egri hlrdető- be kérek. Raktár, vagy üzlet- helyiségnek alkalmas tO m2 alapterületű helyiség kiadó. Eger, Móricz Zs. u. 4. Családi ház egy­emeletes 2 fürdőszo­bás eládó. IBUSZ ré­szére is, megfelelő. Érdeklődni. Eger. Szalapart 67,_________ O storos, Kossuth u­14. számú félkész ház eladó._________ K ertes családi ház beköltözhetően el­adó. Eger, Sas út 68. Érdeklődni hétköz- nap 8—12-ig._________ K is családi ház el­adó. Eger, Kohári u. 17, _____________ G yöngyös Madách u. 21. számú ház be­költözhetően eladó. Érdeklődni, Gyön­gyös, Egri u. 10. alatt. Fábián Lajosnénál. Egyszoba-komfor- tos II. emeleti lakás eladó, OTP-átváila- lással. Gyöngyös. Széna út 3/3. II. 8. Vaniga. Telefon: 12-362. Este 17—19-ig. Eladó Hevesen 500 n. ... szoio pincével. Leveleket; „Ezerjó” > jeligére az egri hir- detőbe kérek._______ A lmár legszebb he­lyén 217 n.-öl fiatal termő gyümölcsös víkendházzal eladó. Érdeklődni, Eger, K.apka Gy- u. 5. ni. e. 14. Másfél vagy 2 SZÓ- ba összkomfortos la­kást bérelnék Eger­ben. Ajánlatokat: „Értelmiségi 76” jel­igére. az egri hirde­tőbe Kérem. _________ 3 és fél szobás, ker­tes családi ház eladó. 2 szoba összkomfort azonnal beköltözhető. Érdeklődni: Eger. Ady Endre u. 29. Gyöngy ösvisouta oelterületén családi ház eladó 600 .négy szögöl közművesített í elekkel. Érdeklőd ni lehet: Előháíi. visonta, Petőfi u. 85. ~Egy^zoba, konyha, speizes, kertes, pin- eés családi ház, be­költözhetően eladó. Érdeklődni: Gyön­gyös, Wachott Sán­dor u. 24. vagy Achim András u. 6. Telefon: 12-783. _____ E gerben, Homok utca Végén, 280 négy­szögöl vagy tele, héí végi telek épülettel, kúttal eladó. Tele­fon: 22-12. Eladó Andornaktá- lyán 1 szoba kony- hás ház mellékhels*!- séggei 200 négyszög­öl kerttel. Érdeklőd­ni: Andomaktálya, Kövesd! u. 7. sz. Andornaktályán" Eger felőli első buszmegállónál 26C négyszögöl beépíthe­tő telek eladó. Ér­deklődni 17-93 tele­fonon. __________ K özművesített épí­tési telek eladó. Érdeklődni Eger, Hajdúhegv u. 17. JARMO IP-s Wartburg de Lux eladó. Érdek­lődni naponta 16 -i® óra között dr. Töthnál Gyöngyös,, Jeruzsái un u 8 1300-as Volkswa­gent vennék- Alm­iatokat ..r*o»wes” jeligére az egri hir­detőbe kérek.______ W artburg 853-as karambolozott eladó. Gyöngyös, Palócz u. 2. ""UD rendszámú ka- rambolozott Zaporo- zsec eladó. Istenme- zeje, Hegy alj a út 4. 601-es Trabant el­adó, Eger, Gyóni Géza u. 21/a.________ 3 53. CP. Wartburg Jó állapotban eladó, megtekinthető bár­mikor Boeonád. Kos­suth u. 2. sz. Tele­fon:^.______________ 13 00-as Polski Fiat «0 ezer km-rel eladó. Érdeklődni szomba­ton Eger, Széchenyi u. 1.________________ J ó állapotban levő Wartburg 1000-es el­adó, Eger, Leányka u. 85. VEGYES Bikaborjak eladók. * Kél, Fö u. alsó 29._ _Melegágyi ablak és takaró eladó. Eger. F”dresz utca 12. 220 voltos, negyed köbméteres betöm keverőgép eladó. Adáes, Hársfa u. í_9. Eladó íű wattos basszus SELMER felszerelés. 2x30 wat­tos VERMONA ének hangfalak. Gyön­gyös, Batthányi tér 37. I. 3- Szabad Ká­roly. Vöröshere 15—20 q. eladd, nénijén, Do­bó u. 10. ARAMSZOLGÄLTATÖ VÁLLALAT EGRI ÜZEMIGAZGATÓSÁGA AZONNALI BELÉPÉSRE keres BÉLAPÁTFALVA KÖZSÉG ÉS KÖRNYÉKE MUNKATERÜLETRE pénzbeszedöt. JELENTKEZNI LEHET: ÉMÁSZ V. ÜZEMIGAZGATÖSÄG EGER, SZABADSÁG TÉR 13. SZEMÉLYZETI OSZTÁLYON. A HEVES MEGYEI VÍZMŰ VÄLLALAT tájékoztatásul közli az érintett vízfogyasztókkal, hogy ez Országos Vízügyi Hivatal 1976. január l-tól újra megállapította a közkifolyóról fogyasztott vízmennyiség átalányát, ami alapul szolgál a vízdíjfizetéshez. Egy fö napi átalány­mennyisége 50 liter. Az 1976. I. negyedévi vízdíjszámlák már így készülnek. Kérjük a lakosságot, ennek tudomásul vételéve! a fizetéseknél ne támasszanak nehézségeket

Next

/
Thumbnails
Contents