Népújság, 1976. február (27. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-04 / 29. szám
\ HEB — dosszié: Mire költöltünk harminchat milliót? Taneszközök az általános iskolákban Báb-Ka*eva!a A pécsi Bóbita Együttes a Kalevalát viszi bábszinpadra. A Bóbita ezzel a darabbal készül az őszi nemzetközi báb» fesztiválra. (MTI fotó — Bajkor József felv. — KS) Harminchat millió nagy összeg Mégis, három év alatt — 1973-ban, 1974-ben és 1975- ben központi, megyei, városi és községi keretből ennyit költöttünk különböző tan- és szemléltető eszközökre, valamint különböző bútorokra szűkebb pátriánk iskoláiban. Vajon átgondoltan, célszerűen használták fel ezt a horribilis pénzmennyiséget? Ha megvették, használták-e az írásvetítőket, a kémiai, a biológiai egységcsomagokat? Hogyan oldották meg a javítást, a rendszeres karbantartást? Éltek-e az iskolarádió és -televízió által kínált lehetőségekkel. Többek között ezekre a nagyon is aktuális kérdésekre keresett választ a Heves megyei Népi Ellenőrzési Bizottság vizsgálata, amelynek során az ellenőrök tárgyaltak az érintett megyei, városi, járási és községi tanácsi szak- igazgatási szervek képviselőivel, tájékozódtak tizenöt általános iskolában, s megkérdeztek százhuszonkét nevelőt*«. Sokoldalú segítség Mondjuk meg mindjárt: az elmúlt évek során igen jelentős fejlődés bontakozott ki. Mindenki megértette, hogy pártunk oktatáspolitikai határozatának célkitűzéseit csak úgy tudjuk maradéktalanul megvalósítani, ha a korszerű pedagógiai munka feltételeit is biztosítjuk. A megyei művelődésügyi osztály felmérése — 1972-ben megállapította a legalapvetőbb hiányokat, s precíz ütemtervet dolgozott ki azok pótlására. Sőt — megelőzve a Művelődésügyi Minisztériumot is — kiadott egy tanszer jegyzéket, • amely felsorolta: milyen eszközöket kell legsürgősebben beszerezni. S nem maradt senki sem szűkmarkú. A megyei tanács évről évre komoly összeget költött erre a célra Ehhez csatlakozott a kormány által ajánlott pénz. S ne feledkezzünk meg a több helyütt igazi mecénásnak bizonyuló községi tanácsokról, s az áldozatkész üzemekről, vállalatokról sem. Szakemberek kerestetnek A rangos eredmények, a számottevő sikerek mellett akadnak azért gondok, megoldásra váró nehézségek is. Esetenként baj van a terv- szerűséggel. Az iskolák egy része — saját költségvetéséből — egyéni elképzelések szerint vásárol, s nem mindig azt veszik meg, amire legnagyobb szükség lenne Számottevők a szintkülönbségek. hiszen az egyik helyütt szűkmarkúbb, máshol nagyvonalúbb a helyi tanács. Itt segítőkészebbek, amott meg érdektelenebbek a mecénásnak remélt gyárak, termelő- szövetkezetek. Jó, ha van film-, vagy írásvetítő, mert — s ezt ma már nem kell bizonygatni — hatékonyabbá formálja az oktatást. Persze csak akkor, ha a nevelők ismerik kezelésük fortélyait. Az idősebb tanárok nem végeztek oktatás- technikai tanfolyamot, a házi felkészítés — fizika szakos kollégák közreműködésével — se járt mindenütt sikerrel. E téren a pedagógusok joggal várják a megyei továbbképzési kabinettől az eddig sajnos elmaradt szervezett továbbképzést. Kellene, mert a szakszerűtlenül kezelt eszközök gyorsan felmondják a szolgálatot, s a javítás — amelyet az állandó alkatrészhiány is akadályoz — olykor hónapokat vesz igénybe. Minőségi kifogások A sokoldalú vizsgálódás jelezte, hogy a tanítók és tanárok nem húzódoznak az újtól, s igyekeznek a meglevő eszközöket mindennapi munkájuk során hasznosítani. Az alsó tagozatban különösképp népszerűek az applikációs képsorok, a diafilmek, a dia- pozitívek, a magnótár és a magnószalagok. Ez jellemzi például a gyöngyösi II. számú, a lőrinci, a siroki és a poroszlói általános iskolákat. Erről tanúskodnak a tanmenetek, az óravázlatok, sőt, a naplók bejegyzései is. Ezért bosszantók az alkalmazást gátló nehézségek. Igen sűrűn elromlik az epidiaszkóp és az írásvetítő. A gyakorta kiégő izzókat általában nem lehet kapni, s az ötletes szerkezetek ezért az egyébként is szűkös szertárakban — a kabinetrendszerű oktatás még korántsem általános — porosodnak. Minőségi kifogások bőven akadnak. Íme egy csokorra- való belőlük — a címzett a gyártó és a forgalmazó TANÉRT. A derékszögű háromszög vonalzók a csapolásnál széthullanak, a körzők hegye kiesik. A matematikai tanulóeszközök tárolódoboza nem tartós, a kémiai egység- csomagok műanyag tálcái könnyen deformálódnak a hő hatására, a kémcsőfogók rugózata gyenge, az egyes flakonokban levő savak túlzottan hígak, ezért nem reakcióképesek, a fémcsipeszek és a desztilláló lombikok hiányoznak, a virágmodellek gyorsan tönkremennek. Az se jó. hogy az azonos rendeltetésű eszközök különböző típusúak: a gyártó cég épp azt küldi, ami pillanatnyilag raktárában található. Életképes javaslatok A megyei NEB olyan javaslatokat fogadott el, amelyeket érdemes lenne nemcsak figyelembe venni, hadern meg is valósítani. A gyakorlat során szerzett nevelői tapasztalatokat vegye figyelembe a TANÉRT, s csak azt gyártsa, ami valóban hasznos. Az iskolák alkalmi beszerzéseit a tanácsok szakigazgatási szervei nem ismerik, s a megyei művelődésügyi osztály sem képes számontar- tani a gyarapodást, s így aligha lehet megszüntetni az egyes intézmények közti szintkülönbségeket. Ezért kellene egy olyan központi információs rendszert kidolgozni, amely precíz helyzetfelmérést szülne. Célszerű a társadalmi munkában rejlő lehetőségek számbavétele, a helyenként felesleges késznek átcsoportosítása, oda, ahol nem porosodnának, mert valóban használnák őket. Megyénkben — mi tagadás — eddig nem sok eredményt produkált a pedagógus újító mozgalom, holott az ebben rejlő szellemi tőkére joggal alapozhatnának az illetékesek. Köztudomású, hogy akadozik az egyes eszközök javítása. E téren számíthatnának a különböző településeken élő nyugdíjas szakemberek támogatására. Mindez elérhető: tervszerűbb, átgondoltabb, összehangoltabb munkával. Megérné, mert a siker a jövő nemzedékek jobb felkészültségében, biztosabb tudásában kamatozik. (pécsi) 20.55: Névnap Csehov hasonló című novellájából készült ez a évé- játék. A Névnap egy "házaspárnak azt a napját s ’széli el. amelynek következtében olyan súlyos sokk. megrázkódtatás éri őket. amely minden bizonnyal egész további életükre is hatással van. megváltoztatja magatartásukat. Horváth Z. Gergely, a íor- gatókónyvíró-rendező niond- jd: A Névnap mai történet is lehetne, a mához is szól. hiszen az emberi kapcsolatok törékenysége napjainkban is gondunk. A mához szóló mondanivaló kiemelése érdekében vállaltam, hogy a drámai cselekményt az író *redeti leírásai szakítsák meg. Csehov e novellájában is nagy tömörséggel fejezi ki a -há- mai pillanatok mögötti r első folyamatokat. Lényegében ezt használtuk fel a narrátor szövegében. A főszereplők: Bodnár Erika és Kozák András. 1. Azonnal felismerte! Lehetett volna kalapban vagy kalap nélkül, akár sapkában is, deresedé hajjal, bajusz- szal vagy éppen szakállal — mindenképp megismerte volna, hiszen a múló évek sodrában sem felejtette el. Fájó szomorúsággal sokszor idézte vissza emlékezete a keserű napot, amikor elváltak. Felismerte, de nyomban el is fordult, hogy észre ne vegye őt. Már régen nem fordult vele elő ilyesmi — zavarba jött, el is pirult a szégyentől — olyan rendetlenül öltözködöm, s egy idő óta mintha megöregedtem volna. Az ablak előtt az alagút szürke sávja suhant el, mely egyenlő távolságra elhelyezkedő lámpákkal volt megvilágítva. A kocsi kissé .m- bolygott. Egyenletes, finom simogatással kellemes szél 1SJ6. február i., szerda csapott az arcába; megnyugtatta. Izgalomtól zakatoló szíve is egyre nyugodtabban vert, de fel-felötlő gondolatait nem tudta visszafojtani. „Istenem, ez valóban ö ... igen öl’ — ez volt az első gondolata. „Szinte semmit sem változott” — ez volt a második. És eluralkodtak rajta gondolatai, majd a minden logika és következetesség nélküli emlékezés kerítette hatalmába. Apránként törtek rá a múltból azok a napok, azok a kurta percek, a szavak. a hangja .. hirtelen rohanták meg, mint lágy felhők az eget. Jó volt visszaidézni a csodálatos, gondtalan időket. Hallani vélte saját nevetését, mintha tükörbe nézne, látta ragyogó fehér fogsorát, a kissé telt ajkát, ami annyira tetszett neki, s látta az ő fényesen csillogó szemeit is, melyekkel oly szerelmesen nézett rá, és körös-körül minden csupa-csupa napfény volt Akkor még folyt a háború. \z ő férje is ott volt a há- orúban. a katonák között - repülőgép-technikus. Hni- iott hátú. komor emk’r. aki féltékenységével, állandó megalázó gyanakvásaival megmérgezte az életét. Igazából sohasem tudta megmagyarázni önmagának, hogy szép, csinos lány létére, miért is ment férjhez... hozzá? Hányszor fogott rá részegen pisztolyt, és esküdö- zött, hogy megöli, ha rájön valamire. Még a fia születése sem lágyította meg, sőt rosszindulatú gyanakvása csak erősbödött... Miért is nem hagyta el? Mi tartotta vissza, mi akadályozta? A szerelem? Hol van már a szerelem? A sajnálat? Nem, ekkor már semmi részvétet nem érzett iránta. Mégis mi tartotta vissza? A szégyen. Igen, az az ostoba érzés, a szégyen. Mit szólnak majd a rokonok és az ismerősök? Ha elmegy, ráfoghatják, hogy őa hibás, és elkezdődnek a vég nélküli gúnyolódások... a pletyka. Hogyan is lehetett, akkor olyan buta! Persze, ki tudja, hogyan végződhetett volna, egy eszeveszett pillanatában le is lőhette volna őt. A front a repülőtérhez közeledett, minden családnak megparancsolták, hogy sürgősen evakuáljanak. Ö a nővéréhez utazott a Kaukázusba, ahol valamilyen útszakasz felkutatása volt a feladat. Ennek fontos ipari jelentősége is volt. Az utolsó pillanatig, egészen addig, amíg a vonat el nem indult, nem hitte el igazán, hogy elutazik. Mosolygott a férjére, az pedig hideg, fagyos tekintettel igyekezett megnyugtatni, hogy nem gondol rosszat róla, hogy majd minden jóra fordul. Ö mosolyt és félszeg szomorúságot erőltetett arcára, nehogy észrevegye az ura, milyen nagy öröm számára az elutazás, hozy végre távol lesz tőle. Mikor a vonat már elindult, az állomás is tűnőben volt, s a férje már igen-igen kis pontnak tűnt, mikor már semmi sem1 téríthette őt vissza — még akkor is nehezen hitt a hirtelen rászakadt boldogságnak. C:ak a következő napon, rrvkor a von»* a'»' '"U'-in feltű i+ek az óriási, végeláthatatlan sztyeppék — csak akkor múlt el kételyekkel teli félelme, s jutott el agyáig ... megszabadult tőle... kitört. A kutatók a hegyek között, egy kis örmény falucskában éltek. Itt minden csodálatosnak tűnt számára, hiszen még sohasem volt délen. Gyönyörködött a felhőkben, melyek mint a füst, úgy ereszkedtek alá a hegycsúcsok nyúlványairól, gomolyogva áramlottak és visszahőköltek, ha a széllel találkoztak. Időnként eltakarták a napot — és ekkor finom, puha árnyék borult a tájra. Picinynek tűntek, szinte öszezsugorodtak a lapos tetejű, durva, faragatlan kőből épült házak a szemei előtt, az emberek meg mintha lebegtek volna, oly zajtalanul siklottak a meredek hegyi ösvényeken, alakjuk egybeolvadt a szőlőtőkékkel. A legtitokzatosabbak a hasa- dékok voltak, melyek mélyéről hegyi patakok csörgede- zésének tompa zaja hallatszott. Aztán elvonultak a felhők, és mindent beragyogott a napfény, a magas csúcsokon pedig vakítóan, szikrázóan fehérlett az örök hó birodalma. Tisztán hallatszott az örmény emberek furcsa, érdekes tájszólása. Az út szélén óriási diófák feszítettek. A levegő kristálytiszta volt. Az áttetsző messzeség oly közelinek, oly elérhetőnek tűnt... Minden lenyűgöző volt ezen a vidéken, és egyáltalán nem hasonlított az otthoni tájra — a mocsárra, az esőkre, a sáros földre, az unalmas, szürke égre. És a legcsodálaíosabb — a szerelem volt! Pedig nem is gondolt rá, nem is várta, kezdetben észre sem vette. Egészen természetesnek tűnt neki, milyen vidáman és gondtalanul el tudott beszélgetni avval a magas mérnökkel, aki olyan furcsa haitókájú nadrágban járt. és mindig csak amú^v vállára veteti kabá'ban. De másokkal *s felszabadultan, vidáman jse- vego*t — teste lelke megszabadul* mtódattól a tehertől, m~>Ty nemrég mÄg oly kínzóan nj uinaszloüa. — Nyika, kóstolja csak meg ezt a csodálatos, zamatos szőlőt! — fordult hozzá kedves, lágy hangon a férfi a veranda hűvösében, és a szalmakalapjából egy halom mézédes szőlőfürtöt borított ki az asztalra. — A maga szemei... valamikor hollófekete színű szemei lehettek? — Először hallom. — Grigorij, gyere csak ide! — A kisfiát a térdére ültette, adott neki is az édes-zamatos szürkésfekete színű szőlőből. — Nyika, jöjjön ide közénk! Olyan kedvesen, természetesen mondta, nem is lehetett visszautasítani. Miért is hárította volna el kedvességét azzal, hogy ezt vagy azt nem teheti, mert nem illik, mert... Mégis inkább csak üldögélt, s közben mosolyogva tekintett erre az erős, magas férfira, aki oly gondos figyelemmel válogatta ki neki a legszebb fürtöt. Mikor pedig időnként összetalálkozott pillantásuk, megérezte hogy tetszik neki. Már nem kapta el tekintetét, éppen csak egy picikét sütötte le a szemeit, azt is azért, hogy észre ne vegye, milyen csillogó holló- fekete színű. A verandáról csodálatos kilátás nyílt a hegyekre, melyek között, a hasadékok mélyén kis patakok locsognak. Lépcsőzetesen mind magasabbra nyúltak a csúcsok, mintha hósüvegükkel az eget köszöntenék. — Miért is ne mehetnénk a hegyek közé? — mondta ki egy napon a férfi szíve vágyát. — Gyerünk! És ő vele tartott. Könnyű, ujjatlan ruha volt rajta, a derekán szorosan összehúzott lakkövvel. Csinos volt benne, karcsú — sudár alakja, hosszú combjai szinte kirajzolódtak. Saját magának is tetszett, mégis kissé feszélyezte a ruha, sőt akadályozta is, mikor egy szakadékon átvezető keskeny hidacskán kellett átkelni. Előre engedte a férfit. Egy ilyen sétára bizony tornarinőt kell’it volna hoznia, akkor nem csúszkálna annyit, mint ebben a bőrtalpú cipőben. Az évszázadok során laposra csiszolódott köveken szinte minden percben megbotlott. A férfi ilyenkor segítőkészen megfogta a karját a vállánál, és nem sietett elengedni, ö finom mozdulattal mindig Kiszabadította a karját, mégis érezte, hogy a férfi kezének érintése meg-megboly- gatja szívét. Igyekezett hát olyan utat választani, ahol egyedül, segítség nélkül is biztonságosan mehetett. Amíg nem hagyták maguk mögött a hegyi falut, addig a sziklák kopárnak tűntek. Utána azonban feltűntek a fiatal erdőségek dús lombú fái, s a sok-sok durva, tüskés bozót. A bozótok közt kékes gyümölcsű szederbokrok rejtőztek. Szedett a gyümölcsből. A férfi is segített, a sűrű, tüskés ágak közül a legérettebb szemeket halászta elő. Hamarosan mindkettőjük a,ka kékesszínű lett. Nevettek — ez olyan mulatságos volt. — Milyen csodálatos maga — mondta a férfi elragadtatással. — Nocsak ... egyszerűen jó itt. Olyan hihetetlen, furcsa az egész, de nagyon jó itt. — Tudja, ha rossz is lenne egyre megy, maga csodálatos. A férje soha nem mondott ilyet. Mikor még udvarolt, akkor sem, sohasem nevezte öt csodálatosnak. — A csúcsra készültünk, ez már az lenne? — kérdezte hirtelen jött zavarában, és előre sietett. Az ösvény egyre mcrede- kebb lett. Még sütött a nap, de már hűvösödött, a köd '9 leereszkedett, mikor felérlek a csúcsra. Kitárult előttük a v ég el áthat a ti an szabad térség, a havas hegycsúcsok, a tátongó mélység, a szakadékokkal váltakozó sziklafalak, s akkor mindkettőiüket hatalmába kerítette egyfajta ’oírhatatlan boldog lángolás, egy, a szívük mélyéből elő- iopakodó érzés; m;ntha csak ők ketten léteznének ezen a csodálatos világon. (Folytatjuk.)
