Népújság, 1976. február (27. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-27 / 49. szám
AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXVII. évfolyam, 49. szám ARA: 80 FILLÉR 1976. február 27., péntek Kádár János beszéde A magyar—szovjet viszony szilárd alapokon nyugszik: összeköt bennünket a marxizmus—leninizmus, alapvető érdekeink azonossága FOLYTATJA MUNKÁJÁT AZ SZKP XXV. KONGRESSZUSA ^WVAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAVVWVWVAAAAWWWWVWW^ Csütörtökön a moszkvai Kreml Kongresszusi, Palotájában közel ötezer küldött és több mint száz külföldi küldöttség részvételével folytatta munkáját az SZKP XXV. kongresszusa. A délelőtti ülésen szólalt fel Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, az MSZMP 'CB küldöttségének vezetője. Amikor az elnöklő Nyikolaj odgornij, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja be- elentette, hogy Kádár János következik szólásra, hosszan tartó, meleg taps és éljenzés fogadta a bejelentést. Az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának szavait nagy érdeklődéssel és figyelemmel követték az egybegyűltek. Egész sor kijelentéséi, megállapítását megtapsolták, majd amikor a beszéd befejeződött, felállva, szintén lelkes | apssal ünnepelték a szónokot. Az SZKP XXV. kongresz- szusának harmadik napján Szergej Médunov, a krasz- nadarszki határterületi párt- bizottság első titkára volt az első felszólaló. A Szovjetunió Kommunista Pártja XXV. kongresszusának csütörtök délelőtti ülésén felszólalt Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köznonti Bizottságának első titkára, a kong- Tesszuson részt vevő magyar pártküldöttség vezetője. Tisztelt kongresszus! Kedves elvtársak! A Magyar Szocialista Mun- kásoárt küldöttsége nevében őszinte köszönetét mondok a meghívásért és átadom önöknek, a Szovjetunió Kommunista Pártja XXV. kongresz- szusának, a kommunizmust építő nagy szovjet népnek a magyar kommunisták, a szocializmust építő magyar nép testvéri üdvözletét és legjobb kívánságait. Elvtársak! A Szovjetunió Kommunista Pártja kongresszusainak mindenkor nagy nemzetközi jelentősége volt, így most a XXV. kongresszus munkáiét is nagy figyelem kíséri az egész világon. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme óta a Szovjetunió népei Lenin pártjának vezetésével, hallatlan nehézségeket leküzdve, óriási feladatokat megoldva haladtak előre történelmi útjukon. A munkásosztály, a nép hatalma, a szovjet rendszer demokráciája, a kizsákmányolástól megszabadult nép alkotó ereie megteremtette a világ első, hatalmas szocialista országát, a Szovjetuniót A nemzetközi helyzet kedvező változásainak 1917 éta a Szovjetunió a döntő tényezőbe, és ma is az. A szovjet nép vállalta mindenkor i legnagyobb áldo- za'okat a világ békéjéért. á né~ek szabadságéért, a tár- sada'mi haladá~ért. A Szovjetunió múltja nagy történelmi tanulság, jelehe követendő példa, jövője- ragyogó ígéret a világ népei számára. A Szovjetunió Kommunista Pártja kongresszusainak mindig van mondata válója a szocializmust építő népek, a nemzetközi kommunista mozgalom, a nemzeti felszabadító mozgalmak, az egész haladó emberiség számára is, mert ä Szovjetunió történelmi tapasztalatai mindig figyelemre méltóak, és soha el nem évülnek. A központi bizottság beszámolója mély. marxista— leninista elemzéssel, meggyőzően tárta elénk, hogy a XXIV. kongresszus irányvonalát az élet igazolta, és határozatainak végrehajtásával a szovjet nép hatalmas lépést tett előre a fejlett szocialista társadalom tökéletesítésének, a kommunizmus építésének útján, és nagy külpolitikai sikereket ért el. Ezt a hatalmas munkát a Szovjetunió Kommunista Pártja, élén a központi bizottsággal, a nemzetközi kommunista mozgalom, a békéért folytatott küzdelem kiemelkedő és kipróbált harcosával, Leonyid Iljics , Brezsnyev elvtárssaj, a lenini úton, a néppel ösz- szeforrva vezeti. Mi, magyar kommunisták szívből gratulálunk a Szovjetunió Kommunista Pártjának, a testvéri szovjet népnek a XXIV. kongresszus határozatainak eredményes végrehajtásához. Elvtársak! A magyar nép a múlt évben, 1975. április 4-én ünnepelte meg felszabadulásának 30. évfordulóját. A visz- szanyert nemzeti függetlenségünk harminc éve alatt végbement a szocialista forradalom hazánkban, népünk békében és biztonságban él, az ország anyagi és szellemi javai korábban sohasem látott mértékben gyarapodtak. Történelmi lépést tettünk előre: kivívtuk, megvédtük és megszilárdítottuk a munkásosztály hatalmát, legfőbb vívmányunkat, a szocialista Magyar Népköztársaságot, amely minden állampolgárának igazi hazába, otthona. A felszabadító szovjeí. nép, a hafeunkat támogató nemzetközi osztálytestvéreink Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára ukrajnai küldöttekkel beszélget a kongresszus szünetében. (Népújság telefotó — TASZSZ—MTI—KS) A Miniszter- tanács ülése A' kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszter» tanács csütörtökön ülést tartott. Havasi Ferenc, a Minisztertanács elnökhelyettese tájékoztatta a kormányt a Szovjetunióban február 9— 13. között folytatott, a két ország gazdasági együttműködésének időszerű kérdéseit érintő megbeszéléseiről. A Minisztertanács a beszámolót jóváhagyólag tudomásul vette. A külügyminiszter jelentést tett Dimitri Biciosznak, a Görög Köztársaság külügyminiszterének február 1— 3. között, illetve Max van der Stoelnek, a Holland Királyság külügyminiszterének február 7—9. között hazánkban tett hivatalos látogatásáról. A kormány a beszámolókat jóváhagyólag tudomásul vette. A Minisztertanács a honvédelmi, valamint az igazságügyi miniszter előterjesztésében megtárgyalta a honvédelmi törvény tervezetét és úgy határozott, hogy azt az országgyűlés élé terjeszti. A kormány megtárgya’ta az Országos Tervhivatal jelentését a népgazdaság elmúlt évi fejlődéséről. A Minisztertanács a jelentést elfogadta és felhívta az illetékes miniszterek és az országos hatáskörű szervek vezetőit, hogy a tapasztalatokat és tanulságokat irányító (Folytatás a 2. oldalon) segítsége nem volt hiábavaló: a magyar földön (na szabad nép él, amely a szovjet néppel, a szocializmust építő többi testvéri néppel együtt megingathatatlanul halad előre történelmi útján. Pártunk, a Magyar Szocialista Munkáspárt a marxizmus—leninizmus eszméitől vezérelve, hazánk adottságait és a szocializmus építésének általános törvényszerűségeit egyaránt figyelembe véve vezeti társadalmunkat és a tömegekkel összeforrva dolgozik. A múlt évben megtartott XI. kongresszusunk meghatározta soron levő feladatainkat, és elfogadta a fejlett szocialista társadalom építésének 15—20 évre szóló programját. A negyedik ötéves tervet teljesítettük, megkezdtük új ötéves tervünket, amely biztosítja hazánkban a szocialista építés töretlen folytatását. társadalmunk magasabb színvonalra emelését. Munkánknak vannak még gyengeségei. a megoldandó feladatok nagyok, de bizakodva nézünk előre, mert szilárd alapokra építünk, az ország minden alkotó ereje összefog, a szocializmus építése nemzeti ügy. A Magyar Nénköztársaság külpolitikája világos, közismert. Mi hívei vagyunk a szocialista országok sokoldalú együttműködésének és egvez. tetett nemzetközi fellépésének. Népünk békéjének, nyugodt szocialista építőmunká- iának nemzeti függetlenségünk-°k védelmezőjét és biztosítékát látjuk abban, hogy országunk a varsó szerződés tagállama. Szocialista építőmunkánknak nagy segítje a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának keretében megvalósult gazdasági együttműködés. és teljes erővel részt veszünk a szocialista gazdasági integráció közösen ki. dolgozott komplex programjának megvalósításában. Különösen fontos, elvi kérdés számunkra, a Szovjetunióhoz való viszony. A magyar—szovjet viszony szilárd alapokon nyugszik: ösz- szeköt bennünket a marxizmus—leninizmus. a kommunizmus. a proletár internacionalizmus közös eszméje; alapvető érdekeink azonossága. Örömmel szólok arról, hogy pártjaink, országaink, népeink viszonya testvéri, felhőtlen. A magyar—szovjet barátság és együttműködés fejlődik, évről évre erősödik, milliók akaratát fejezi ki. és mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy a jövőben még erősebb legyen. Elvtársak! Küldöttségünk a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága kongresszusi beszámolójának a nemzetközi helyzetre vonatkozó megállapításaival teljes mértékben egyetért. Irányvonaluk egyenes folytatása a XXIV. kongresszus ■ béke- programjának. amely pozitív visszhangot keltett a világ békeszerető embereinél, eredményesen valósul meg, és döntő szerepe van a nemzetközi helyzetben az enyhülés irányzatának megerősödésében. A múlt évben létrejött Helsinkiben a történelmi jelentőségű európai biztonsági és együttműködési értekezlet. \z agresszív, hidegháborús körök ugyan szívós utóvédharcokat folytatnak, és idő i- ként támadnak is. de nem kétséges, hogy ha a békcszerető és a realitásokkal számolni tudó erők állhatatosan folytatják küzdelmüket, akkor a helsinki ajánlások megvalósulnak és éreztetni fogják kedvező hatásukat Európában és a világ más térségében is. (Folytatás a 2. oldalon) Magyar-kubai tárgyalások HAVANNA: Szerdán délután — közép-európai idő szerint csütörtökön valamivel éjfél előtt — Havannában megkezdődtek a magyar—kubai tervegyeztető tárgyalások. A magyar delegációt Huszár István, a Minisztertanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke, a kubait Qsvaldo Dorticos köztársasági elnök, a tervbizoitság elnöke vezeti. A szívélyes, elvtársi légkörben lefolyt első tanácskozáson a delegációk vezetői kölcsönösen tájékoztatták egymást a két ország aktuális gazdasági kérdéseiről. Ezt megelőzően Osvaldo Dorticos ebédet adott Huszár István tiszteletére. Az ebéden Belarmino Castilla kubai miniszterelnök-helyettes, és dr. Meruk Vilmos havannai magyar nagykövet is részt vett. Ma folytatódnak a tárgyalások, majd a Huszár István vezette delegáció Kuba egyik ipari fellegvárába, Cienfue- gos városba látogat el. Ülést tartott az MSZMP Heves megyei Bizottsága Az MSZMP Heves megyei Bizottsága tegnap, február 26-án Egerben ülést tartóit A pártbizottság tagjait Vaskó Mihály, a megyei pártbizottság első titkára köszöntötte és üdvözlő szavai után a megyei pártbizottság néma felállással tisztelgett a közelmúltban elhunyt Mucsi Sándor — a Szocialista Hazáért Érdemrend tulajdonosa, a megyei párt- bizottság volt tagja — emlékének, amelyet jegyzőkönyvben örökít meg a pártbizottság. A megyei pártbizottság Virág Károlynak, a megyei pártbizottság titkárának előterjesztésében megtárgyalta a végrehajtó bizottság jelentését a Központi Bizottság 1970. február 18—19-i, — a nők politikai, gazdasági és szociális helyzetére vonatkozó — határozata végrehajtásáról, és egyhangú határozatot hozott a további feladatokra. Második napirendként a mezőgazdasági üzemek helyzetével és a további feladatokkal foglalkozott a megyei pártbizottság. A végrehajtó bizottság megbízásából Bírta Alajos, a megyei pártbizottság titkára fűzött szóbeli kiegészítést a jelentéshez, amelyet a pártbizottság egyha g eg elfogadó, t. A napirendek tárgyalásában a pártbizottság tagjain kívül részt vettek a járási-városi pártbizottságok titkárai, a megyei pártbizottság osztályvezetői, a szakmai szakszervezetek titkárai, a szövetkezeti szövetségek megyei titkárai, a nagyobb mezőgazdasági üzemek igazgatói és párttitkárai, valamint a megye élelmiszeripari üzemeinek igazgatói. Részt vett és felszólalt a megyei pártbizo tsúg ülésén Bárányt. Tibor, a Központi Bizottság o-ztálvezeíő- helyettese, Poden Gyula és Molnár József, a KB munkatársa is. Harmadik napirendként dr. Sípos Istvánnak, a rr.sgvei pártbizottság titkárának elő‘er:e zté'ében a Javaslat a XI„ kongresszus határozatai és az ötödik ötéves terv célkP ~~é- :ei megva1ásítását segítő ágit Idős és tájék".*atási feladatokra című je'entés szerepelt a testület előtt A végr ha tó bizottság javaslatát a megyei pártbizottság egyhangúlag .elfogadta, haározattá emelte és Vaskó Mihály zárszavával fejezte be munkáját.