Népújság, 1976. február (27. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-25 / 47. szám
» fr Felnőtt fejjel — tanulni? Sokféle bölcsességet lehetne itt felsorolni a tanulás fontosságáról, de erre semmi szükség. A legfőbb lényeg ugyanis annnyi, hogy minél többet tud valaki, annál hasznosabb lesz a közrvetlen és tágabb környezete számára. Ha pedig mi olyan célt tűztünk magunk elé, hogy jó életet akarunk biztosítani — magunknak, akkor ehhez az eddigieknél többet kell teliesítenünk; az anyagi javak és a szellemi értékek növelése pedig csak jól képzett emberekkel lehetséges. Egyszóval: itt bizony, mindenkinek tanulnia kell; gyarapítani tudását — szinte kutya kötelessége. Hogy van ez a bányászoknál? + Az MSZMP KB 1974 márciusi határozatának végrehajtására a Mátraalji Szénbányák szakszervezeti bizottsága évente intézkedési tervet állít össze. Ebben pontosan megszabják a közművelődés feladatait a közművelődés fejlesztésére. Hem valamiféle „kiagyalások” rejtőznek a sorok között, hanem a lehető legalaposabb felmérési biztosítja a realitást. Szót értenek előzőleg a politikai és a gazdasági vezetőkkel, megállapítják a tárgyi és személyi feltételek körét, nehogy homokvárakat építsenek. Amikor vége az évnek, akkor újból előveszi a szakszervezeti bizottság az intézkedési tervet és sorban megvizsgálja annak minden pasz- szusát. Ellenőrzik a végzett munka eredményességét. Az eddig eltelt néhány hónap alatt megállapította a bizottság, hogy a szabad idő növekedése nem váltott ki fókózóttabb érdeklődést a kulturális rendezvények, lehetőségek iránt. Kapnak ugyan buszt a brigádok a kirándulásokhoz, mennek is szép számmal, de jöehogy csupán sörjáratok Váljanak ezekből, bizonyos feltételeket is szabnak: ha már a Zsóriba mennek, akkor ruccanjanak be Mezőkövesdre is, és nézzék meg ott a Matyó Múzeumot. Például. Ézt a mególdást a keres- kedélemben ugyan árukapcsolásnak nevezik, dé a jelen esetben egyáltalán nem ítéljük el Az is jó tapasztalat, hogy a vezetők, a magasabb képzettségű szakemberek az első szóra és készséggel tesznek eleget a kérésnek, mennek előadást tartani a megjelölt témából, terjesztik az ismereteket. ★ Mi legyen a bejáró dolgozókkal? A Gyöngyös környéki üzemekbe majdnem négyezer ^mber utazik naponta 59 községből. Egy-egy alkalommal még tizennégy órát is elvesz tőlük az ingázás. Mit lehet várni az ilyen „elgyötört” munkástól a lakóhelyén? Menjen még iskolába, tanfolyamra, előadásra? Pedig a megoldás csak az: helyükbe kell vinni nekik az iskolát, a tanulási lehetőséget. Ez sem egyszerű dolog. Két évvel ezelőtt még hat kihelyezett osztály működött, tavaly már csak két osztály kezdte el a munkát 50 személlyel. Nem a szénbányákon múlik a létszám alakulása. A vállalat személyenként 500 forint jutalmat ad a beírat- kozóknak, ingyen nyújtja a tankönyveket, iskolaszereket, ha kell, útiköltséget térít és még a munkaidőből is elenged valamennyit. Ez már annyira szép, hogy szinte el sem hihető. Mindjárt tegyük utána a következő adatot: a vállalatnál a dolgozók majdnem 17 százaléka nem végezte el az általános iskolát, számuk összesen 1129, pontosan tizeneggyel kevesebb, mint 1974-ben volt. Ezek nagyon beszédes számok, nagyon sokat mondanak az értő fülű- eknek. Odafigyelnek a nappali tagozatos fiatalokra is. Ösztöndíjjal igyekeznek magukhoz kötni őket, és jelenleg 37 személy részére 350 ezer forintot folyósítanak. ■k Azt sem lehet mondani, hogy a tanulók, a tanfolyamosok száma nem szép. A szakszervezet gondozásában most több mint 1900 személy haligai* valamilyen tan- folyamot Rajtuk kívül politikai oktatásban majdnem 1500-an vesznek részt. Folytassuk? Alig hihető, hogy tavaly szakmunkásképzésben, valamint továbbképzésben 1157 személy részesült a felnőttek közül. Az idén a számuk további 700- zal növekszik a terv szerint. A nappali tagozaton a Vörösmajorban működő szakmunkásképző adja az utánpótlást, közel sem olyan mértékben, mint ahogy a vállalat szeretné. Erre az évre a létszám itt 102 tanuló, a tervben szereplő 224 helyett Pedig kellenek a szakmunkások, sőt: egyre több kell belőlük. Igyekeznek tehát a fiatalokat megnyerni úgy is, hogy elviszik őket üzemlátogatásra,. hadd ismerjék meg a szakmát, aztán úgy is, hogy ösztöndíjukat a havi 250 forintról 500-ra emelték. Azt is figyelembe kell venni, hogy a bükkábrányi külfejtés szakemberigényének bölcsője a Mátraalji Szénbányák, tehát az utánpótlás nem egyszerűen csak a helyi igények kielégítését célozza. Kettős feladatot kell tehát jó eredménnyel végrehajtani a vállalatnál: a „sajátjukat” és a bükkábrányit is. •k Három művelődési ház működik a vállalat vonzáskörzetében a szakszervezet felügyeletével. Támogatásukra majdnem 600 ezer forintot nyújtanak. Bármilyen tekintélyes is ez az összeg, a kiadások nem fedezi. Kénytelenek voltak tehát a művelődési intézmények „bevéte- les” rendezvényeket szervezni. Nyersen fogalmazva: mentek a forintért. Ha úgy tetszik, megalkudtak, mert erre rákényszerültek. A művelődési házak szerepe a szabad idő felhasználásában nagyon fontos. Foglalkoztatnak 11 működ velő művészeti csoportot, öt szakkört és nyolc klubot. Tavaly 384 ismeretterjesztő előadást tartottak. Ezeken 33 ezren jelentek meg, más ismeretterjesztő rendezvényeken, kiállításokon, vetélkedőkön, egyebeken 21 ezren. A klubfoglalkozásokon 12 ezren. A pe- tőfibányai könyvtárnak 1075 beiratkozott olvasója van. Szinte csillagászati számok ezek. Jpl mutatják, micsoda erőfeszítés jellemzi a közművelődési munka eredményeinek növelését, milyen fejlődés érzékelhető az adatok mögött. A gyöngyösi járási pártbizottság agitációs és propagandabizottsága legutóbbi ülésén értékelte is ezeket a tényeket. Megelégedéssel nyugtázta a pozitívumokat, főként azt a következetességet emelte ki, amellyel törekszik a Mátraalji Szénbányák szakszervezeti bizottsága a közművelődési határozat végrehajtásában mind inkább előbbre jutni. Persze, azt aligha mondhatjuk ki valaha is, hogy most már itt megállhatunk, amit ránk kiszabott az élet, teljesítettük: nálunk mindenki elérte képességeinek a csúcsát. Ha pedig idáig soha nern juthatunk el, figyelmünket inkább azokra a dolgokra irányítsuk, amelyek mellé még nem írhattuk oda: teljesítve. Ehhez a szakadatlan munkához az erőt úgyis az „eredmények” rubrikából merítjük. G. Molnár Ferenc (Befejező rész) Már tudtuk, mi lesz a dolog vége: estére Valka egyik vállán a karabéllyal, másikon a fényképezőgéppel elindul Szasa Krupiéin nyomában. Mindketten komorak, szótlanok; elindulnak az első vonalba, és lehet, hogy egy egész hétig nem fogjuk látni Val- kát. És mindegyikünk, ki-ki a maga módján, búslakodni fog utána. Valka pedig ilyenkor mindig egészen más emberként, pontosabban a korábbi Valka Tyihvinszkijként tértvisz- sza; vidám, nyugodt és munkára kész volt, szelíd, gyermekien duzzadt ajkán és nagy, szelíd szemében odaillő és szép mosoly ült. Nagy ovációval fogadtuk, de mindenki másképpen. Az újság szerkesztője, a bozontos üstökű Andrjusa Dubic- kij kezét dörzsölte — ő, mint leginkább érdekelt, új felvételeket várt Valkától. Szerkesztőnk igyekezett mielőbb a fedezékébe cipelni Valkát, és ott részletesen kikérdezni az első yonal legújabb híreiről. Lavra, a sofőr, aki egyben az élelmiszerraktár vezetője is volt, igyekezett gyorsan felbont tani egy doboz amerikai konzervkolbászt, amelyet Valka nagyon kedvelt A szedők és a nyomdász odarohantak hozzá, megölelték, megcsókolták, és természetesen napszítta gimnasz- tyorkáját rögtön össze is kenték nyomdafestékkel. Ve- rocska pedig, aki a levelezést intézte, és már régóta reménytelenül szerelmes volt Tyihvinszkijhe, feltétlenül éppen ilyenkor jelent meg nálunk a haditudósítók terjedelmes levélkötegével. Hogy a szerkesztő ne vi- hesse magával, mielőtt még mi kibeszélhetnénk magunkat vele, szorosan körülvettük Valkát. — Mi volt az az ágyútűz a múlt éjjel, Valka? — Véletlenül nem láttad Lavrinyenkót? Nem ír az utóbbi időben. Csak nem történt vele valami? — Valka, igaz, hogy Három napra elmentél a jelderítőkkel ,,nyelvet” fogni? Szasa Krupiéin mesélte... — Nem, igaz. Nem mentem semmiféle „nyelvért". Krupiéin találta ki az egészet! — felelte sértődötten Valka. Mi azonban jól tudtuk, hogy Szasa Krupiéin semmit nem talált ki. És hogy Valka nem vallja be, ezt csak azért teszi, mert nem akarja magát hősnek feltüntetni Premierlás Kisnánán Ősz volt, bágyadt fényű október. Amikor már erjedni kezd a must, s csendesednek a Mátra vidéki falvak. Nem így Kisnána, amelynek utcáit, öreg házait egy hétig zsongó méhkassá változtatták a filmesek. Aki csak éli bírta magát, nem is maradt el a beállításokról, próbákról, felvételekről, amelyeket Ranódi László irányított. Az iskolában étkező színészeket sem kerülhette el a sorsuk. A tekintélyes szákállát lengető Bihari Józsefet tucatszám faggatták pályája, sikerei felől. Moór Mariann és Szirtes Adám filmbéli szerepe miatt élvezte a kétes „népszerűséget”. Igencsak felrótták nekik a zsugoriságot, harácso- lást, keményszívűséget, ahogyan Móricz Zsigmond kis regényhősnőjével, Árvácskával szemben viseltetnek a Szennyes-tanyán. S kérdezték az indítékot, a példát, amiből az író kiindulhatott művének alkotásakor. Természetesen a község vezetői is szívesen bábáskodtak. Nagy dolog az, amikor egy ilyen eldugott apró település beköltözik a filmművészet történetébe, s rangos alkotás forgatási helye Tisza- örssel párosban. Koklács János tanácselnök még a statisztéria szervezésével, munkahelyi igazolások kitöltésével sem maradt adós. Legalább kétszáz falubelit verbuvált a felvételi napokra. S Lőrincnének. Köles Jánosné- nak, a termelőszövetkezeti fogatosból „művésszé” avan zsált Safranka Istvánnak vagy Szőke kovácsmesternek, meg a többinek kihirdette- tett, hogy ünneplőben tartoznak megjelenni a stáb főhadiszállásán. Ott Gulyás Lajos gyártásvezető parancsára csak özvegy Hadobás Jó- zsefné feladata változott meg. Félre a régi fejkendőt, hosszú szoknyát, inkább a Lehet persze, még azért is, mert fél, hogy szidást kap a politikai osztály oktatójától: közvetlen felettesétől. Valóban, mi az ördögnek kell egy fényképésznek éjszakai felderítő útra mennie?! A mi Valkánkat azönban nem olyan fából faragták Hogy újságunk számára fényképezze a bős felderítőt, feltétlenül látnia kellett, hogyan viselkedik a veszélyes vállalkozás alatt. Vajon nem ettől voltak-e Valka felvételei újszerűek, emlékezetesek, kifejezőek?... Be kell vallani, kissé féltünk, nehogy a frontújság felfedezze és „elszipkázza” a mi Valkánkat Jól tudtuk, hogy a hadosztály tánc- és ének- együttesénél többször előfordult ez a betegség; alighogy feltűnt egy tehetséges énekes vagy táncos, lám- csak, máris „átvezényelték” a hadsereg vagy a front művészegyütteséhez... Valószínűleg azért bánt a szerkesztő olyan szigorúan Valkával, és nem engedte, hogy tudósításait elküldje a front- vagy a hadseregújságnak. Mellesleg Valka ehhez nem is ragaszkodott Már régóta megbarátkozott kis közösségünkkel, és remekül érezte magát körünkben. Ráadásul még tetszett is neki szerény, jelentéktelen munkája, a pártnyilvántartás. Ez ugyanis kapcsolat volt a katonákkal, az első vonallal. Valka szívesen lefényképezte a harcosokat, hogy a képeket elküldhessék szüleiknek vagy kedvesüknek, örült, mikor látta, hogy élénkül fel a katona, csillan fel a szeme, mikor kézbe veszi a régóta várt fényképet. — Köszönöm — mondták halkan. Ki tudja, lehet, hogy Valka felvétele lesz egyetlen megmaradt emlék a kedves barátról, akit valahol a szülőföldtől messze-messze ért utol a halál. És milyen értékes lesz ez a parányi felvétel a katona anyjának, menyasszonyának szereltükről, akinek nem adatott feketekávé sustorogjon, mivelhogy nélküle nincs élet, nincs film! A falusiak plébánosát, Fü- löp Sándort sem kerülte el a végzet. Sára Sándor operatőr már színhelykereséskor „kiszúrta” magának Zengzeles latin dikcáóval így ő búcsúztatja a fondorlatosán, méreggel halálba küldött Bácsikát, a Szennyes-tanya kisemmizett öreg béresét a temetőben. A kisnánai mozgalmas napok legnépszerűbb alakja mégis az Árvácskát megszemélyesítő, hétesztendős, Czinkóczi Zsuzsika volt, akit ötszáz hasonló korú társa közül választott ki a jó szemű rendező. Oly közvetlenül, őszintén formálta az egyik tanyáról másikra vetődő nincstelen árvaleányt, hogy a legkérgesebb parasztemberek szeméből is kicsordult a könny forgatás alatt. Az izgalom tetőpontja azonban csak most érkezett el, éspedig egy Kisnánára címzett meghívóval, amelyben az Árvácska márciusi bemutatójára invitálja a stáb a film falusi szereplőit. Fénykép is került a boríték21.55: GILGAMES Egy ókori hős fantasztikus kalandjai. A Gilgames: eposz, háromezer- éves történet, amelyben a hősök meg, hogy a háborúból visz- szatérjéh. Szása Krupicinon kívül Tyihvinszkijnek volt még egy kebelbeli jó barátja: az utász és felderítő Lavrinyenko. Gyakran jártak ki vele az Északi-Dón partjára, a harcbiztosításhoz. Itt sebesítette meg mindkettőjüket egy ellenséges akna. Valka gyorsan felépült sérüléséből, Lavrinyenko robbanásnál szerzett dadogása azonban megmaradt. A fiú mint született agitátor, nem tudott megbarátkozni a gondolattal, hogy többé most már nem beszélhet a katonákhoz. Elkezdett hát írni társai hőstetteiről az újságba. Lavrinyenko Valka számára valóságos kincs volt. Az álmodozó és romantikus Tyihvinszkij tudott verset, sőt még dalt is írni, de nem volt képes egy tízsoros cikkecskét összehozni. Lavrinyenko viszont ezt csinálta jóL Innen eredt barátságuk is. Valentyin Tyihvinszkij készítette a felvételeket, Lavrinyenko pedig a szöveget alájuk. Mindkettőjüknek nagyon tetszett, mikor tudósításaikat így írták alá: „Fotó: Tyihvinszkij, szöveg: A. Lavrinyenko.” Nem tudom, általában mit értettek azon, hogy „nem illenek össze”. Valentyin Tyihvinszkij és Aljösa Lav- rinyenko jelleme merőben eltérő volt A mi Valkánk csupa mozgékonyság, Aljosa viszont flegmatikusán nyugodt. Ez azonban nem zavarta kissé érdes és szégyenlős, de mély barátságukat, így járták együtt a front kátyús, úttalan útjait, mint egyszerű, dolgos riporterek, és végezték a maguk nagy és fontos munkáját, míg a háború vége felé utol nem érte egyikőjüket a halál. 1944 őszén történt A hadosztály nehéz harcok közepette Budapest felé közeledett Felázott utakon, dűlőkön, szőlőskertek között végeláthatatlan oszlopban vonultak harckocsijaink és gépkocsijaink. Az ellenség visszavonulás közben tankelhárító aknákat hagyott maga után az utakon. ba. Ama poétikus jelenet, rnindőn a kislányt pátyoló, halálát sejtő Bácsika — Bihari! — vezeti kézen az árvát, hogy némi malaszt reményében továbbra is vállalják megalázó sorsukat a nemsokára igaz tűz martalékává váló Szennyes-tanyán ... Hogy mennek-e? Ott lesznek-e a premieren? Hado- básné szerint két busz megtelik falubeliekkel. Hiszen nincs remény, hogy a szélesvásznú, színes alkotást Kisnánán valaha is bemutassák, (moldvay'j élsíe, szerelme, barátsága. aa élet és a halál kérdéseiről alkotott véleménye bontakozik ki, Az ötezersoros eposzból a televíziós változat igyekezett szórakoztató és fordulatos mesét teremteni, ahogyan az alcím is mondja, a hős „fantasztikus kalandjait” emelték ki elsősorban. A kevés szövegű tévéváltozat mégis hűen igyekszik megeleveníteni a kort, párviadalok, rituális táncok, varázslások, népmesébe illő próbatételek bemutatásával. A Gilgames újabb kísérlete ai televíziónak, hogy az elektronika, a képmagnók nyelvén hozza létre magas színvonalú Irodalmi mű közérthető, sok emberhez, minden nézőréteghez szólő te'e- víziós változatát. A főbb szereplők: Bujtor István, Tordal Teri, Sáfár Anikó, Tolnay Miklós, Inke László, Somogyváry Rudolf, Bánfíy György. Szerkesztőségi gépkocsink a Jászladány felé vézétő bekötő úton vergődött. A szerkesztő, a gépkocsivezető, a szedők, a nyomdász, a szerkesztőségi titkár ég Valká Tyihvinszkij ültek benne. Az utóbbi egy sátorlapba burkolózva éppen fényképezőgépét töltötte. Alig bírta már kivárni, hogy a magyar főváros külvárosában elkészíthesse az első felvételeket. Ekkor robbanás hallatszott: a gépkocsi tankelhárító aknára futott. A robbanás hulláma szanaszét szórt mindent. A szerkesztő és a gépkocsivezető, akik a sofőrfülkében ültek, valamint a platón ülő szedők, a nyomdász, a szerkesztőségi titkár, mind sértetlenek maradtak. Mind egy szálig — Valka kivételével. Halo- Vány arccal, nyugodt tekintettel nézte Valka az alacsony, szürke égboltot, tágra nyílt kék szeme azonbán már semmit nem látott belőle... Félóra múlva az út mentén alacsony, friss sírhant emelkedett. Nincs többé a mi Tyihvinszkijünk, nincs többé Valka. Most is gyakran eszembe jut, és minden egyes alkalommal bosszankodom ' magambán; miért is nem tudtam akkor, miért nem próbáltam kideríteni, hová is való a mi Valkánk, hol élt* hol dolgozott a háború előtt? Csak annyit tudok róla, hogy nős ember volt. Fiatal és szép feleségével mindössze néhány napot volt együtt, hogy aztán önként a frontra menjen. Néha megmutatta nekünk felesége fényképét. Gyakran elvonult tőlünk, és félrehúzódva félesége fényképében gyönyörködött. Titokban meglestük, és örültünk, mikör láttuk, hogy jelenik még duzzadt arcán a szelíd mosoly, rövidlátóan hunyorog, és szeme körül kis világos ráncok vannak. Valka bizonyára nagyon boldog volt a földön a számára oly kedves emberek között. Földeák Iván fordítása
