Népújság, 1976. január (27. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-07 / 5. szám

„Lejárt" munkakönyvvel A nyugdíjasok találko­zóját évenként meg- f «rendezik a vállalatok, a ter­melőszövetkezeti gazdaságok — erről gyakran olvashatnak lapunkban is. Ahol csak egy kicsit i= adnak hírnévre, ez a rendezvény nem marad ki a programból Ügyes nőbi­zottságok meghitt hangulatot varázsolnak, s a jelenlevők megadják a tiszteletet a mun­kában megfáradtaknak, érez­tetik velük, hogy nem feled­keztek meg róluk, ha nem is találkoznak nap nap után, a család tagjaiként tisztelik őket. ' Az ilyen összejöveteleken már hagyomány, hogy a meg­hívón jelzett időpontnál jó­val korábban nyitott ajtók várják az érkezőket Ünnep­lőben jönnek. A legszebb, legkíméltebb . ruhadarabok kerülnek elő a szekrényből, mielőtt elindulnának, a nők a szokásosnál hosszabban néznek a tükörbe, a íériiak gondosabban borotválkoznak. Amikor megérkeznek, rögtön az ismerősöket keresik, egy asztal mellé telepednek. Régi történeteket idéznek, tréfál­koznak. A terített asztal, a borocska feledteti az éveket, olyannak látják egymást, mint régen. Mint akik ma is idetartoznak. De odatartozónak tartják-e Őkeí mindig és mindenütt’ a házigazdák? Sgyszer egy év­ben ugyan alkalmat teremte­nek számukra, hogy ezt érez­hessék, de törődnek-e velük eléggé az ünnep előtt és az ünnep után? Ebben az egyetlen estében is.sok-sok külső jel árulkod-. hat Az ünnepi köszöntőben az igazgató mondhat megha­tó szavakat a törzsgárda ér­demeiről — ha.utána, a ba­ráti asztaloknál nem vált szót a régiekkel, a korábbiaknak sincs hitele. Ha csupán egyik társadalmi kötelezettségnek tartja a sok közül a nyugdí­jasok üdvözlését, ha nem ér­zi, hogy itt többről van szó, mini hogy a megjelenésére számítsanak, rossz vágányra tévedi. Nemcsak formailag, a lényeget tekintve is. A találkozókon egy asztal mellé kerülő emberek ugyan­is többnyire csak itt, és csak az évnek ezen az egyetlen napján találkoznak. Pedig nem ragaszkodnak feltétlenül a fehér asztalhoz. Szívesen látnák egymást többször a régi körülmények között: a műhelyben, a munkapadnál. Mégsincs rá mindannyiuknak módja. A „hiányszakmák­ban” a rendeletek lehetővé teszik, hogy a nyugdíjasok, az óraszámok korlátozása nélkül, dolgozhassanak. Ezek azonban az évtizedeken át is legnagyobb igénybevételt kö­vetelő foglalkozások, érthető, hpgy a nyugdíj biztonságá­ban élők közül sokan lemon­danak a „kettős fizetésről”. Egészségüket, közérzetüket, lassúbb ritmusra váltott nap­jaikat veszélyeztetné a „má­sodállásként” vállalt teljes munkaidő. Ők szabadon vá­laszthatnak, a baj nem is ve­lük van. .Ahogyan a mező­gazdaságban is a régebbi gya­logmunkások — a képzettség nélküliek, a csak kapáláshoz, répaegyeléshez, földmunká­hoz értők — rendszeres fog­lalkoztatása okoz gondot, úgy az iparban is a „nyolc­száznegyven órások” helyzete ad okot' megfontolásra. Pon­tosabban: a -nyugdíjastalál­kozók' szervezőinek, a kö­szöntőt mondó vezetőknek kellene jobban magukévá tenniük a rendeletek szelle­mét, s így a nyugdíjasok ügyét Létszámhiányról, munka­erőgondokról számolnak be a felettes szerveknek, mégsem számolnak eléggé a munka­bíró, még szívesen dolgozó nyugdíjasok „tartalékával”. Nem gondolnak rá, hogy kö­zülük a mostaninál sokkal többen tudnák a nyolcszáz­negyven órájukat is haszno­sítani, ha kedvezőbb körül­mények között tehetnék. . A részmunkaidő adott le­hetőség, a rendeletek ponto­san meghatározzák a - módo­zatokat, mégis kevés helyen élnek vele Ha a nyugdíjasok maguk választhatnák meg az éves „időkeret” napi beosz­tásai ha nem néhány hónap alatt,, napi nyolc órában kel­lene teljesíteni az engedé­lyezett óraszámot, többen je­lentkeznének. .Az eredmény mindenképpen megérné a körültekintőbb szervezési a valamivel több adminisztrá­ciói T örődés, figyelem, ru­galmasság — a nyug­díjasok nem igényelnek mást, mint akiknek a munkaköny­vé bent van a gyárakban. Arról nem is beszélve, hogy ők nemcsak egy „lejárt” munkakönywe! rendelkez­nek, hanem munkás évtize­dek gazdag tapasztalatával is. Nyugdíjas munkásokat ér­demes volna „tanácsadó­ként” Is alkalmazni a műhe­lyekben, vagy lehetnének a szakmunkásnevelés patrónu- sai. Ők nemcsak a fehér asz­tal mellett idéznék emlékei­ket — mi pedig gyorsabban haladhatnánk segítségükkel. V.E. A VBKM Villamos Előszerelő Gyárának egyik legismertebb terméke az elektr&. mos eredményjelző berendezés. A. világ legtöbb stadionjában, sportcsarnokában siker»- sen használják. A forgatható táblájú eredményjelző berendezés most készülő darabjai is külföldre — Alma-Mába, Tallinba és Lipcsébe — kerülnek. (MTI fotó — Csikós Gábor íeiv. — KS) Nem a répa kevés, hanem a cukor VÉGRE TÖBB cukorré­pát termelünk. Az „ utóbbi esztendők krónikus gondja tehát —, hógy a magyar mezőgazdaság nem tudja biztosítani hazánk cukorel­látását — megoldottnak lát­szik. Megoldottnak látszik, de nem megoldott. A kedvező központi intéz­kedések hatására az I971-es termelési mélypontról ugyan elmozdultunk, hiszen évről évre nagyobb a termőterü­let és növekednek a. termés­átlagok is, a termelt cukor mennyisége: azonban még mindig nem fedezi a hazai szükségletet Természetes, hogy ez a szükséglet állan­dóan nő. öt évvel ezelőtt 250 ezer tonnát forgalmazott cukorból a kiskereskedelem, 1974-ben már csaknem SCO easr tormát Nem ez a nö­vekedés az oka azonban, hogy még mindig jelentős importra szorulunk cukor­ból. az okot abban kell keres­nünk, hogy a cukorprogram megvalósítása érdekében hozott intézkedések, ame­lyek alapvetően helyesnek bizonyultak, a mennyiségi szemlélet eluralkodását he­lyezték előtérbe. Kétségte­len tény, hogy 1974-ben a termőterület 30 százalékkal növekedett az 1971. évi szinthez, s az is tény, hogy a termésátlagok nőttek. Az 1961—67 közötti időszakhoz viszonyítva 1968—74-ig ke­reken 50 mázsával- Dr. Búzás István tudomá­nyos kutató és Seres István, a Sarkad! Cukorgyár labo­ratóriumának vezetője azon­ban kimutatta, hogy az utób­bi hét évben az előző hét esztendő átlagához viszonyít­va 1,8 százalékkal csökkent a répából kinyert cukor mennyisége. Ez az utóbbi esztendők átlagában évente mintegy ötezer vagon cu­kornak felel meg, s még a csökkenő világpiaci árakon számolva ás, több tízmillió dolláros veszteségei számol­hatunk el emiatt. HA A NÉHÁNY sorra! előbb említett 50 mázsás termésátlaggal kapcsolatban bárkinek is elégedett sóhaj hagyná el az ajkát, az ke­Sokszor már azt kérde­zem: helyes-e szél ellen fü­tyülni ? Egy nyersebb kor­szakban udvariassági formá­kat ápplgatni ? A nyerseség rögtön, kapásból is kétarcú. Jelentheti a természetes, ken­dőzetlen megnyilatkozás vá­gyát És jelentheti a meg nem fékezett, szabadjára eresztett agresszivitást, vagy kivagyiságot AZ érintkezési forma mö­gött mindenkor nagy hátor­szág húzódik. A kegyed, a nagyságod, az uraságod, asz- szoctációs sort indít el egy avult, lejárt világról, annak számos jellemzőjéről. Vajon lassanként az ön is erre a sorsra jut? Szívem szerint ellentmon­dók. Számomra az • ön egy fél távoli, érdemes ember megbecsülése. Esetleg példá­ul az asztalosé is. ha jó szé­keket készít Ha a' féltávol­ság megszűnik, az ön elhull, közeli ismerősöket nem önö- zöm, legyen bármilyen kivá­ló. Máskor viszont az ön: előlegezett bizalom. Ha be­szaladok például egy infor­mációs irodába, a tisztvise­lőt korától, nemétől és ér­demeitől függetlenül önnek szólítom. Megtörténik, hogy válaszul azonnal magát mond. Rosszízű pillanat. A kellemetlen érzést egy alka­lommal nem nyeltem le. In- , dulat nélkül, de megkérdez­tem: miért használ másféle hangot, mint amilyent én megütöttem? A fiatal tisztvi­selőnő a legős^ntáb^en nem értette nvt kifogásolok. An­gyali ártatlansággal csőri ál- kozntt Rémiríí: bizonyos ár­nyalatokra eltompult, szín- . vakságba esett Nézze, masa! (avagy: Temessük-e önt 1) Vízvezeték-szerelő járt ná­lunk. Ugyanakkor kőművest is hívtunk csempejavításra. A két mester következetesen önözte egymást. Nem először tapasztalom, hogy az ön ma­gasabb régiókból lefelé ten­dál- Mint a brokát, amely királynők öltözékéből pa­rasztlányoké, asszonyoké lett — míg jóval később, a visz- szakanyarodó divat „összné­pivé” avatta., A bíró önözi a vádlottat, nyilván a . legkevésbé sem érdemei elismeréséül. Gon­dolom, inkább: az emelvény, a szükségszerű fölényhelyzet ellensúlyozásául. Ha ez el­kerülhetetlen is, a vádlott alárendelt. S hogy túlságosan megalázott ne legyen, azárt alakulhatott ki a bíróságon az önözés szokása. Lehet reb­ben az esetben merő különb­ségről van szó. Még akkor is helyeselhető. A magához mind gyak­rabban társul a nézzél Míg tegezve a már régebben el­harapódzott tudod?, érted? .jária változatlanul. A három toldalAlcszócska azonos gyö- kérzetű. Aki használia. bár valószínül eg öntudatlanul, de felsőbbséges oózba helyezke­dik. Katedrára ül, önjelölt tanára beszélgető partneré­nek. Valahányszor hozzám dobják az érted? labdát. aaisdS* TOSSzadoboBa: ­miért ne érteném!? ismét­lem: a stílusban lecsapódó magatartás' többnyire nem szándékos. Mégis, az • rejtő­zik mögötte, hogy én bezzeg tudom, ériem, látom, rníg te a csekélyebb képességeiddel...?! Az már kétséges. De sebaj, én majd kioktatlak. Annál is alaposabb a gyanú, hogy csakugyan ez a háttér, mivel nyílt kioktatás­ban is; részesülhet bárki, lép- ten-nyomon. Hivatalainkban, közlekedésünkben, boltjaink­ban lendületesen folyik a ki­oktatás vására. •ér A körlevelekben , megsza­porodik a parancsolómód. Bojlert vásároltam. Sokszo­rosított nyomtatvány közli velem, hogy itt és itt fcér en­gedélyt, ily módon fizeti be. Üdüléshez készültem. Kör­levél tájékoztat, hogy ekkor és ekkor utazik, ilyen és ilyen körülmények között vesz részt. Utána kedvesen kívánnak jó pihenést. Tehát nem haragszanak rám. Csu­pán az érzéketlenség! Természetesen a vállalat, az intézmény szabja meg a feltételeket, tudjuk. De ta­lán a meztelenségnél jobb lenne egy csekély leleolezés. .íja meghagynák nekem a döntési, választási jog illúzi­óját arról, hogy vaion befi­zetem-e. utazom-e. Hát még. ha megkérnének, hogy szí­veskedjem! HáS !ha í&/ messziről, az arc nélküli tö­meg tagjaként is ön lehet­nék! ér Még mindig nem tanultam meg, hogy a borravalóval az ember a legrikábban — csak kivételesen — tapos bele a másik önérzetébe. Még min­dig feszengek, ha borravalót adok. Köszönöm-mel szoktam valamennyire egyenlíteni — azt, ami inkább csak bennem él. egyoldalúan. így az uszo­dában is köszönöm-mel te­szem le forintjaimat a kabi­nosnő elé, majd búcsúzom: viszontlátásra! Nem nyitja ki a száját. Meg sem nyikkan. Rosszízű pillanat. Azt gondo­lom: a kellemetlen érzést nem nyelem le, figyelmezte­tem a derék asszonyt, hogy búcsúztam. Utóbb úgy vé­lem: ha modortalanságró! oktatok ki valakit — az is m.odortalanság. legyen még­oly divatos is. Megyek a ki­járathoz. De a bosszúság ve­lem jön, kísér. Elhatároztam: a magam védelmében ezen­túl hang nélkül nöttvintem le forintjaimat asztalára. Itt a hasonlók veszélye! A bárdo- latlanság önnemző. Védeke­zésül új bárdolatlanságokat szül. Remélem: nem tartom meg elhatározásomat. Ami nem loboncos — az még nem túlfrizurázott. Ami nem durva — az még nem fi­nomkodó. Az ön most csak képvise­lője az ér ntett és hívosrat^+t másféle csiszoltcágnak is, ha nem époen ifjú. javaslom, hogy mégse temessük az önt. serííse meg azzal a ténnyel, hogy ennek az 50 mázsás többletnek csupán 0,83 szá­zaléka volt cukor. Ez any- nyit jelent, hogy a hektá­ronkénti cukorhozam mind­össze 0,42 mázsával emelke­dett. A felsorakoztatott adatok­ból, számokból nem nehéz most már levonni a követ­keztetést. A cukorgyártás nyersanyagát az utóbbi évek­ben úgy növeltük, hogy csak a ballasztanyag nőit, s ez további elgondolkodásra kell hogy kényszerítse az illeté­kes szakembereket. A feldolgozandó répa és a viszonylag kevesebb cukor, kinyerésével egyenes arány­ban nő ugyanis a cukorgyá­rak gazdaságtalanséga, ami­ről a cukorgyárak édes — bocsánat: keserű — keveset tehetnek. Nekik minden át­vett répát fel kell dolgoz­niuk, és sokszor még nem csupán, répát, hánem példá­ul földet is át kell venniük. Tavaly például 100 ezer va­gon földet vettek át a cu­korgyárak a nagymérvű szennyeződés miatt, S itt a dolognak csupán egyik olda­la, hogy a bekerült föld mennyi gondot okoz a gyá­raknak a feldolgozás első fázisában A másik — sú­lyosabb — hogy gond ezt a 100 ezer vagont- szállítani kellett csúcsíorgalmi időben. Ez a nagymérvű szennyező­dés a tavalyi rendkívüli ked­vezőtlen időjárásnak köszön­hető. Az alacsony cukortar­talom — és ezt kell hang­súlyozni — viszont nem. Ta­valy — az 1974—75-ös cu­korgyári kampányt értve ez­alatt — a répából kinyert cu­kor százaléka 9,11 volt. Az idei várható kinyerési arány 8 százalék körül mozog. S ez bizony nagyon kevés. HA KONSTRUKTÍV mó­don akarunk közeledni a fel­merült kérdéshez, akkor min­denképpen változtatni kell a mennyiségi szemléleten, amely eluralkodott. Nem, a világért sem kell kevesebb répát termelni, csak több cukrot, mivel a nagy meny- nyiség feldolgozása önmagá­ban még nem biztosíték nagy mennyiségű cukor előállítá­sára. S mennél tovább nö­veljük a répa mennyiségét, mel'ret fel kell dolgozni, úgy romlanak a cukorgyiri mu­tatók. A feldolgozási idő el­húzódása — tavaly Hatvan százötvenegy naoig dolgozott — ór’ási terheket ró a cu­korgyárakra. Hogy a nagy mennyiségű ball.asztanyagot fel gyón korán kel! kezdeni a kampányt, így a répát már akkor fed kell szedni a föld­ből, amikor még nem telje­sen érett, és még akkor is tart a feldolgozás, amikor a répa tárolása következtében már jelentősen csökken a cukortartalom. Az alacsony cukorkinyerési rátához ez a kérdés is feltétlenül hozzá­tartozik. Mármint, hogy har­minc év óta ugyanaz a 11 gyárunk van — illetve egy- . gye! kevesebb, mivel a buda­pestit megszüntették — s ezek a gyárak berendezése­ikben — noha az utóbbi idő­ben megélénküli a rekonst­rukciós tevékenység — nem képesek versenyt tartani a növekvő igényekkel. Egy-egy üzemnek hiába növelték a feldolgozó kapa­citását háromszáz vagonra — ez csak a tényleges cukorki­nyerést végző egységekre vo­natkozik — a járulékos ré­szed a gyáraknak, az átvevő­helyek, az úsztatok javarészt elavultak. Ezek a momentumok mind hozzájárulnak a feldolgozá­si idény elhúzódásához, s az előbb említett okok miatt a cukortartalom csökkenéséhez. Nem ez azonban s leglé­nyegesebb oka a cukorkinye­rés alacsony fokának. A megtermelt répában van ke­vés cukor, ezt egyértelműen bizonyítják a tények. A ter­melő gazdaságok az utóbbi években a nagy nitrogénmű­trágyázás következtében laza szövetű, nagy víztartalmú ré­pákat takarítanak be földje­ikről. Természetesen saját szempontjukból igázuk van, hiszen a cukorrépáért első­sorban súlya miatt fizetnek és nem ft benne levő cuko­rért. És itt van a cukor elte­metve. Az új szabályozók ugyan már némi eltolódást mutat­nak a cukortartalom foko­zottabb megbecsülése felé de engedtessék meg töhb szak­embernek a véleményét le­írnom. amely szerint ez még mindig kevés. A cukorkérdés pedig nem­csak a gyárak, vagy nem­csak a termelők ügye. hanem közös érdek, egyelőre mind­annyiunk „édes” gondja. A CUKORTERMELÉST teljes munkafolyamatában, a fajta megválasztásától, a ré- pamag-koptatáson. a terme­lésen keresztül a gyártásig, gazdaságossá kel! tenni, mert ezt kívánja meg közös érde­künk. Szigethy András SS78L J—ét fU

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents