Népújság, 1976. január (27. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-24 / 20. szám
9&AG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! XXVII. évfolyam, 20. szám 1976. Január 24., szombat AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS NAPILAPJA A tagkönyvcsere — politikai munka n z MSZMP XI. kongresszusának döntése alapján, elkezdődött a pártalapszervezetekben a párttagsági könyvek cseréjének széles körű politikai, szervezeti előkészítése. A most folyó évi beszámoló taggyűléseknek — ahol önálló napirendi pontként ismertetik a Központi Bizottságnak a tagkönyvcserével kapcsolatos levelét, s a végrehajtásra vonatkozó alapszervezeti intézkedési terveket — fontos szerepük van a politikai előkészítésében. Tulajdonképpen ezzel veszi kezdetét a tagkönyvcsere. A taggyűlés e napirendi pontjának megtárgyalását valójában akkor tekinthetjük eredményesnek, ha mindenki számára világossá válik, hogy a párttagsági könyvek cseréje nem adminisztratív, hanem politikai feladat. Olyan akció, amelynek célja egyfelől, hogy fokozzuk a párttagok általános társadalmi aktivitását, másfelől pedig, hogy növeljük a párttagsággal járó személyes követelményeket. Ennek megfelelően, a tagsági könyvek cseréje, bár természetesen adminisztratív tevékenységgel is párosul, elsődlegesen politikai tartalmú eseménye a párt életének. A XI. pártkongresszus határozatai mind a párttagságban, mind a párton kívüli dolgozó tömegek körében kedvező fogadtatásra találtak. Egyértelműen elmondhatjuk, hogy a párt politikáját a közvélemény jónak ítéli. A pórt elhatározásai egyeznek népünk érdekeivel és törekvéseivel. Ezért kap általános támogatást a gyakorlat által igazolt és a kongresszuson megerősített politikai fő vonal, amelynek sikeres folytatása további nagy feladatot, munkát jelent Az emberek a politikát naponta minősítik a gyakorlati végrehajtás alapján. Éppen azért, hogy továbbra is jó minősítést megfelelő támogatást kapjon, elengedhetetlen, hogy a megvalósításban a párttagok példamutatóan élen járjanak; az egész párttagság mind magasabb fokon aktivizálódjon. A tagkönyvcsere jó politikai előkés szítése és lebonyolítása azt jelenti, hogy a párt minden tagjának mind tudatosabban személyes ügyévé válik a politika végrehajtásában való felelős, tevékeny részvétel. Ezért már a mostani taggyűléseken arra kell a fő figyelmet fordítani, hogy a tagkönyvcserét ebben a szellemben készítsék elő és folytassák le., n taggyűléseket követően az alapszervezetekben megalakulnak a vezetőség tagjaiból a beszélgető bizottságok, s márciustól folyamatosan hozzálátnak a párttagokkal való, egyéni beszélgetéshez. A beszélgetések a közös feladatról folyjanak, arról, hogyan teljesítsük kötelezettségeinket, milyen módon éljünk jogainkkal, s mit kell tennünk azért, hogy munkánk színvonalasabbá váljék, hiányosságai megszűnjenek. Ennek feltétele természetesen, hogy e beszélgetések nyílt, elvtársi légkörben történjenek. Hiszen céljuk nem valamiféle tagfelülvizsgálat, nem is elsősorban a hibák keresése, kutatgatása és figyelmeztetések osztogatása, hanem a párt előtt álló feladatok jobb végrehajtására, az időszerű teendők jó megoldására való mozgósítás. Az egyes párttagokkal szemben kialakított követelményrendszerben első helyen a párt politikájának ismerete, vállalása és terjesztése, védelme és megvalósítása áll. Ez az alapvető, ezzel kell összhangban lennie a munkában tanúsított magatartásnak és a magánéletnek is. Nagyon körültekintően és differenciáltan kell számon kérni a követelményeket, óvakodva a szélsőségtől, ügyelve, hogy semmilyen túlzás ne kaphasson helyet a párttagok megítélésében. Nem szabad sajnálni az időt, az energiát a beszélgetésektől, hiszen akkor lesznek igazán eredményesek, ha körültekintően, egyénekre szabva tervezik meg azokat. Akik a beszélgetéseket vezetik, felelősségteljes munkát végeznek, de nem tarthatják magukat különb párttagnak annál, akivel beszélgetnek. Minden esetben egyenjogú párttagok között folyik a véleménycsere. Csak így várhatjuk el, hogy a párttagok érdemben elmondják, hogyan ítélik meg saját maguk és alapszervezetük munkáját. Mindebből következik, hogy a beszélgetésekre minden párttagnak készülnie kell, de nem kevésbé készülnie szükséges a vezetőségnek is. n tagkönyvcsere tehát nem öncél, hanem politikai eszköz a pártalapszervezetek számára, a XI. kongresszus által megjelölt feladatok működési területükön való s:keres megvalósításához. Eredményes lebonyolítása minden bizonnyal újabb lendületet visz a párt- szerveretek munkájába s ennek alanián a nárt egésze is még sikeresebben felel meg a feüett szocialista társadalom építés“ w-k-i ♦■Sm-'dt követelményeknek. DR. SZABÓ IMRE Reményt keltő tárgyalások Moszkvában Kissinger továbbított Brüsszelbe ' Kissinger pénteken Moszkvából Brüsszelbe utazott, a repülőtéren Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter búcsúztatta amerikai kollégáját (Népújság Tel&fotó—TASZSZ—MTI—KS) Pénteken Andrej Gromiko, szovjet külügyminiszter zárómegbeszélést folytatott' Kissingerrel, az Egyesült Államok külügyminiszterével, aki még aznap elutazott a Szovjetunióból. A Szovjetunió és az Egyesült Államok kölcsönös érdeklődésére számot tartó kérdéseken kívül, különös figyelmet szenteltek a közel- keleti rendezés problémáinak. Henry Kissinger, az Egyesült Államok külügyminisztere, elutazása előtt kijelentette, hogy a szovjet vezetőkkel tartott tárgyalásain . „jelentős haladást” értek el a hadászati fegyverrendszerek korlátozásával kapcsolatban. A külügyminiszter a repülőtéren újságírók előtt hangsúlyozta, hogy sikerült rendezni néhány fontos kérdést, s ezek megvitatását a genfi SALT-tárgyalásokon folytatják. Más kérdésekben is jó haladás mutatkozott — állapította meg Kissinger, de bővebb tájékoztatást nem adott A szovjet fél a SALT-tal kapcsolatban néhány jelentős új elgondolást terjesztett elő csütörtökön este. Ezeket tanulmányozni fogjuk Washingtonban és két-Károm hét múlva visszajövünk a válasszal' — mondotta az amerikai külügyminiszter, hozzáfűzte azonban, hogy még nem dőlt el, személyesen ő tér-e vissza Moszkvába, bár ez nem kizárt. Kissinger véleménye szerint megvannak a feltételek egy újabb SALT-megállapo- dás felé való haladáshoz. Az amerikai külügyminiszter kifejezte azt a reményét, hogy az egyezmény az idén létrejön. Külügyminiszterünk Vietnamban Púja Frigyes külügyminiszter pénteken befejezte iráni hivatalos látogatását és továbbutazóit a Vietnami Demokratikus Köztársaságba. A repülőtéren a magyar külügyminiszter búcsúztatására az iráni külügyminisztérium vezető munkatársainak kíséretében megjelent A. A. Kha- latbari iráni külügyminiszter, valamint Gál Bálint teheráni magyar nagykövet. Befejeződtek Honecker és Busák megbeszélései PRÁGA: Pénteken befejeződtek a Lany-i elnöki nyaralóban Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának első titkára és Gustáv Husák, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága főtitkára, köztársasági elnök megbeszélései, amelyek során szívélyes légkörben,, a kölcsönös megértés és á teljes nézetazonosság jegyében értékelték a két párt és a'két ország eredményekben gazdag kapcsolatait a politika, a gazdaság és a kulturális élet fő területein. Kifejezték, hogy ezek az eredmények jó előfeltételeket teremtenek Csehszlovákia és az NDK, valamint a két párt együttműködésének további fejlesztéséhez. A hazai piacon Tovább növelik a gyermekria A győri Graboplast Pamutszövő- és Műbőrgyárban tanácskozott pénteken a Textil-, Bőr- és Ruházatipari Szak- szervezetek Szövetségének elnöksége. Az ülésen megjelent Tóth Tiborné, a Ruházatipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára, dr. Bíró Györgyné, a Textilipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára és Petrák Ferenc, a Bőripari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára. A résztvevőkét a „házigazda” Janko- vich Nándor vezérigazató tájékoztatta a vállalat életéről, a termelési eredményekről, majd a vendégek üzemlátogatáson vettek részt. A kora délutáni órákban megkezdődött elnökségi ülésen dr. Szabó Imre, a Köny- nyűipari Minisztérium főosztályvezetője ismertette az V. ötéves terv textil-, bőr- és ruházati iparra vonatkozó feladatait. Az V. ötéves tervidőszakban végrehajtják' a kormány ruházatipari rekonstrukciós programjának második ütemét. Az előirányzatok szerint 1980-ra ruházati iparunk 52 százalékkal megnöveli termelési értékét. A tartalékok és hatékony- sági elemek feltárásában komoly feladat hárul a szak- szervezetekre, mivel a Jó munkaszervezési módszerek bevezetése, a munkafegyelem fokozása minden eddiginél nagyobb jelentőségűvé válik. Ennek elengedhetetlen feltétele, hogy gondoskodjanak a jó munkahelyi közérzetről és megakadályozzák a lemorzsolódást. Ezt az elvet támogatja továbbá az a döntés, hogy a ruházati iparban 16 milliárd forintos nagyság- rendű vállalati beruházást valósítanak meg, s a beruházásra szánt összeg 9 százalékát szociális-kommunális létesítmények építésére szánják. A termékek exportja a termelésnövekedés arányának megfelelően alakult a következő öt évben. Jelentősen megnő a műbőrök, a selyem- szövet és kötöttáruk szocialista országokba való exportálása. 1980-ig megduplázódik a bőr- és bérhelyettesítő anyagok szállítása a tőkés piacokra, de nagymérvű exportnövekedést várnak kötöttárukban is. A hazai piacon tovább növelik a gyermekruhák választékát, s a gyermekruhavrog- ram végrehajtása érdekében újabb vállalatokat vonnak be a gyermekruha-készítök sorába. Bevezetik a konfekcióraválasztékát hák új méretrendszerét, hogy nagyobb választékot biztosítanak a fogyasztóknak. (MTI) A tárgyalások befejeztével a baráti munkatalálkozóról közös közleményt adtak ki.' Pénteken délután Erich Honecker elutazott Prágából. Búcsúztatására a két ország állami zászlóival feldíszített ruzinei repülőtéren megjelent Gustáv Husák, valamint a CSKP elnökségének több tagja. Magyar -KNDK megállapodás Baráti légkörben folytatott tárgyalások eredményeként pénteKen Budapesten aláírták a Magvar Népköztársaság és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság 1976. évi áruercra-íordakíá & fizetési megállapodását. A megállanodást U dvardi Sándor és Han Szu Gil külkereskedelmi miniszterhelyettesek írták alá. (Népújság telefotó - MTI — KMf