Népújság, 1976. január (27. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-21 / 17. szám

I I Műtőasztal a tárgyalóasztalon — Yita egy f 350 éves intézmény sorsáról — Raptak-e lakást a nagycsaládosok tfdekes napirendek Mindenkit érhat baleset. Mindenkinek szüksége lehet a sebész beavatkozására. Kém mindig „kellemes” a téma. amit a megyei tanács végrehajtó bizottsága tárgyal de mindig indokolt és szük­séges. így volt ezzel most is a testület, amikor a megye sebészeti ellátásának helyze­tét vitatta meg — némi mor­bid humorral —. amikor a műtőasztalt helyezte a tár­gyalóasztalra. Miért talán valami külö­nösebb gond és baj van He­ves megyében a sebészeti el­látással? A beterjesztett je­lentésből és a vitából egy­értelműen kiderült hogy er- -ő! szó sincs, pontosabban sem erről van szó. hanem sokkal inkább arról, hogy s neglevő gondokat 'elmérje a estület. Megvizsgálja egy Hyan területét az egészség­ügynek, amely eddig még iem került — hogy ismét .lémiképp stílusosak marad­unk — górcső alá. Amikor a végrehajtó bi­zottság lényegében megelé­gedetten vette tudomásul, hogy Heves megyében is be­fejeződött a negyedik ötéves érv végeztével a szocialista egészségügy kiépítésének egy ;ó! meghatározható szakasza — mégpedig jól fejeződött se. akkor ugyanezt állaoít- latta meg a sebészeti ellátást Iletően is. Különösen na­gyobb távlatokban mondható jelentősnek ez a fejlődés, hi­szen a megye négy sebészet! is két baleseti sebészeti osz- álván megközelíti a 400 igyat a betegek rendelkezé­sére álló férőhely és így jobb i helyzet Heves megyében az országos átlagnál Egyetértő­in állapította meg azt is a vita összegezéseként a vég- -ehaitó bizottság, hogy ^te­rületen a további fejlődés centruma a megyei kórház is hogy a sebészet eaves speciális ágazatait nem szük­séges itt fejleszteni. A vitathatatlan fejlődés el- .enére azért nincs mind.en rendben e téren sem á gyó- tvítómunkában. Nem az or­vosi akaraton és tudáson, ranem sokszor a nem min- lenkor megfelelő műszere­zettségen, az országos átlag­nál ugyan magasabb szintet mutató ágyellátottság ellené- -e is zsúfolt osztályok nehe­zítik az orvosok munkáját Hozzájárul ehhez a más terü- ,'eten is tapasztalható, de a sebészeten talán élesebben megmutatkozó szakember-, elsősorban, ápolónőhiány. Ha i jélenlegi helyzet Heves me­gye sebészeti ellátottságát il­letően a maradéktalan meg­elégedésre aligha adhat is okot. ok lehet erre_ a pers­pektívát illetően. Általában s. a lehetőségeken belül. Gyöngyösön is fejlesztik a sebészeti osztályok ágyszá­mát. de a megye egész gyó- gyítómunkájában. így a se- oészeti ellátásban is. igen nagy szerepe lesz majd a a msgyei tanács végrefcí most épülő, üj megyei kór­háznak. 350 éves műit, de mit te a jeleni A kérdés korántsem szó­noki, még kevésbé hatásva­dászó. A megyei levéltár, amely talár. — sőt biztosan! — a megye legrégibb intéz­ménye, hiszen 1620 óta funk­cionál. alaposan kinőtte ön­magát. Meg kell mondani azt is. £ogy nemcsak a 350 esz­tendő miatt, hanem azok miatt a tennivalók miatt el­sősorban — persze, azért az évek mennyisége is irat­mennyiséget jelent —, ame­lyeket korunk feladatai ál­lítottak a levéltár és dolgo­zói elé. Ha csak arra az egyetlen tényre gondolunk, .togy elvileg minden szerv­nek és szervezetnek — ’..el­vileg” igen. de sajnos a va­lóságban mégsem teszik — kötelessége, hogy az idevo­natkozó törvény értelmében, selejtezve a lényegtelent, át­adja a levéltárnak történeti értékű dokumentumai}:, nos. már egymagában ez is bőven ad tennivalót a levéltár nyolc dolgozójának. Am a levéltár nemcsak gyűjt, hanem önmaga is ku­tatómunkát végez. Szolgálja a kutatókat. Azért is hozták létre, hogy az őrzésen túl. tu­dományos igénnyel feldol­gozza és értékelje a bejött anyagokat. Ha meggondol­juk, hogy 2200 olyan szerv van a megyében, amely mű­ködése során iratokat ..hoz .étre”, akkor megérthetjük, togy a levéltár évek óta sú­lyos raktározási gondokkal küzd. ..Ugyan kérem, vegyék mikrofilmre az anyagot és akkor egy skatulyában elfér a levéltár" — mondhatná és bizony mondja is a laikus, ís hitte ezt e sorok szerző­je is. az e téma körül kiala­kult vitáig. De kiderült ám néhány olyan ..lényegtelen” ioróság. amely például a mikrofilmezést kérdőjelem meg. Először is. egy sor törté­neti dokumentumnak leg­döntőbb értéke, hogy erede­ti. hogy azon van. amin: pa­píron. pergamenen vagy ép­pen kutyabőrön.1 De szerte a világban a szakemberek még •mindig kutatják, hogy vajon meddig „él” a mikrofilm? Más szóval,. mennyi idő alatt megy tönkre. Aztán a mik­rofilmmel hamisítani is le­het. már mint a felvételek során. Ezért is nem. fogadják t*l hivatalos dokumentum­nak például a nemzetközi szerződésekben a mikrofil­met. Egvszóva! a levéltár súlyos raktározási gondokkal küzd. Hogyan lehet ezen segíteni’ Különböző elképzelések fo­galmazódtak meg a beter­jesztésben és a vitában. A végrehajtó bizottság úgy dön­tött, hogy az illetékes taná­ig bizottsága ülésén esi osztályok készítsenek egy alapos felmérést a levéltár korszerű, de az anyagi lehe­tőségekkel összhangban levő elhelyezésére. Ezt a terveze­tet egy hónap múlva hozzák ismét az illetékes szervek a j végrehajtó bizottság elé. Három vagy !8&b gyermekes családok és a lakás A bizottság saját magát | vizsgálta fölül, ellenőrizte. Még 1974-ben hagyott jóvá egy tervezetet a népességpo­litikai feladatok megyei vég­rehajtásáról. Ss ebben a tér- | veretben mondotta ki többek között, hogy az 1973. decem­ber 31-ig benyújzott lakás- \ igényeket, ha azokai három vagy több gyermekes csalá­dok adták be, 1975. november 30-ig ki kell elégíteni. Az .önkontroll” inkább meg­nyugtató volt. mint idegesí- j tő. Megnyugtató, hisz a nagycsaládosok lakásigényé- j nek kielégítése a megyeszék- j helyen kielégítő volt. 1975,1 november 30-ig a megye- székhely nagycsaládos igény­lői. hármuk kivételével, meg­kapták a kiutalást. Valami- [j ve! lassúbb — mivel kisebb j a felépülő lakások száma is — Gyöngyösön és Hatvanban az igények kielégítése. Gyön­gyösön és Hatvanban lénye­gében ez év márciusára vár­ható a jogos, nagycsaládos lakásigénylők boldog betele- ■ ped ősének pillanata. Már egymagában ez is kis- 1 sé idegesítő, még inkább ilyen a helyzet a községek­ben, ahol alig, vagy egyálta- 1 ián nem épülnek állami la­kások. Nem véletlen, hogy a végrehajtó bizottság nagy örömmel vette tudomásul, s akár példának is állíthatná. | hogy a detki termelőszövei- 1 kezet saját erőből, saját kéz- ! deményezéssel hét, három és! annál több gyermekes csa­tád számára vásárolt csalá­di házai. Azt is hangsúlyozta a végrehajtó bizottság, hogy a nagycsaládosok lakáshoz való juttatásának nem épper. lebecsülendő módja a lépcső­zetes lakáscsere: az illetékes szervek segítségével, a kis létszámú családok akár má­sodik, harmadik lakáscserén át lebonyolítva költöznek a , kisebb, míg a nagycsaládosok az áltáluk otthagyott na­gyobb lakásokba. A végrehajtó bizottsági ülés krónikása igyekezett rö- j vidre íogottan beszámolni a testület előtt elhangzott na­pirendekről és a vitáról. Még így is terjedelmesre sikerült a beszámoló. Mi lett volna. ( ha teljes hűséggel próbált volna számot adni? Olvasó legyen a talpán, aki végigol­vasta volna mindazt, amit a végrehajtó • bizottság tagjai pedig végigvitattak. Gyurkó Géza Málna= export Báro-mszáznegyven semw gyorsfagyasztott málnát dől- gőz fel a Magyar BUtóípar győri gyára. A „gurulót" gyümölcsöt 300 grammos csomagolásban szállítják az üzletekbe, illetve exportra. (MTI fotó — Matesz Károlyt Nehogy valaki félreértse, nem valami bűntényről van most szó, amikor a tettes körül bezárul a kör. Bárha úgy tetszik, valamiféle „gya­núsított” most is volt, amiről ki kellett deríteni néhány dolgot, hogy tisztán láthas­sunk és félreérthetetlenül megfogalmazzunk olyan kö­vetkeztetést vagy mondjuk ezt összegezésnek, ami meg­világítja a lényeget A lényeg pedig nem több és nem kevesebb, mint a nagyrédei Szőlőskert Tsz gazdálkodási tevékenysége, gazdaságpolitikája. A szigorú kifejezés ne riasszon el sen­kit most is mázsákról és hekiárakró! lesz szó, és min­denekelőtt az emberekről, legfeljebb más a nézőpont, mint amit eddig megszok­tunk ér Nagyréde az utóbbi három évben elnyerte a kiváló szö­vetkezet címet tavaly ehhez megkapta még a Miniszter­tanács vörös vándorzászlaját is. Ott ál! a hatalmas vitrin az elnök 'szobájában, 'amely a szó szoros értelmében tömve van kitüntetésekkel. Köztük jelentős számban az országos mezőgazdasági ki­állítás arany-, ezüst- és bronzérmei, de a bécsi nemzetközi kiállítás és az NDK hasonló fórumának ér­mei is megtalálhatók Ezek az érmek és plakettek szám­ban nagyon közéi járnak a százhoz, mellettük pedig a kristályvázák és serlegek tu­catjai is ott csillognak, más­féle külör.díjak és kitünteté­sek tényét bizonyítván. A nagyrédei Szőlőskert Tsz országos hírű közös gaz­daság. Mitől lett azzá? — a kérdés feltétlenül indokolt •ér A tsz elnöke, Frecska Sárr- dór tételesen sorolja fel a gazdálkodásuk fő ágazatai­nak tavalyi eredményeit Kezdi a kertészettel, amiben a legnagyobb tétel a szőlő. Ha nem kellett volna 70 hektáron sort' váltani tavaly azért hogy most már itt is kialakuljanak a négyméteres fi szovjet nép élcsapata i€3fl ^ gm T ü á A SZOVJETUNIÓ Kom­munista Pártjának küszöbön- álló XXV. kongresszusa olyan esemény, amelynek súlya nemzetközi és jelentősége messze túlnő a szovjet or­szág határain. A Szovjetunió­ból naponta érkező jelentések olyan mozaikkockák, ame­lyekből kiformálódik az össz­kép: még soha a párt törté­netében nem volt az SZKP- nak olyan nagy befolyása a szovjet emberek millióinak gondolkodására, nem érvé­nyesült vezető-társadalomirá- ■íyító szerepe oly maradékta­lanul. mint a XXV. kong­resszus előtt. Az SZKP az azonos gon­dolkodású emberek, a kom­munisták nagy erejű szerve­zete, s a dolgozók jelentős részét fogja össze. 15 millió •agot számlál, vagyis az or­szág felnőtt lakosságának mintegy 10 százalékát. A leg­utóbbi adatok szerint a párt :agságának csaknem három­negyed része az anyagi ter­melésben dolgozik: mintegy 56 százaléka munkás és kol- noz-ara-'zt Vannak a kom- _Ty1 ni<- aiVai-nazot­íak érte'mis^giek, ak’k’vúc a pártban elfoglalt részaránya körülbelül 44 százalék. Ez utóbbiak több mint kéthar­mada mérnök, agronómus, ta­nár, orvos, tudományos dol­gozó, az irodalom és a művé­szet képviselője. A marxista—leninista párt proletár jellege, a munkás- osztállyal, a dolgozó néppel való szerves kapcsolata az egyik legfontosabb, elsődle­ges feltétele annak, hogy a kommunista párt osztályszel­lemben, azaz valóban demok­ratikus módon közelítse meg a társadalmi problémákat, olyan irányvonalat folytas­son, amely megfelel a dol­gozó tömegek érdekeinek Ennek tudatos erősítése ob­jektíve a párt tömeg­bázisának további kiszélesí­tését is szolgálja a párt tevé­kenységében és a szocializ­mus egész politikai rendsze­rében. Azt. hpc'y a márt va’óban demokra.t'kus mMon közelít­sen a táros dal mi proh’ómák- bozj, ideológiai alapjai bizto­sítják. Az ország demokrati­kus fejlődése szempontjából elsőrendű jelentősége van an­nak, hogy az SZKP ideológiai bázisa a marxizmus—leni ni z- mus. Amikor a párt irányítja & társadalom és az állam életé­nek valamennyi területét — a gyakorlatban érvényesítve vezető szerepét — nagy je­lentősége van annak, hogy milyen módon hozza dönté­seit, milyen folyamatban ala­kul ki irányvonala. Az, hogy e döntéshozatal biztosítja-e a különböző társadalmi rétegek érdekeinek egyeztetését és nézeteinek szükséges figye­lembevételét és egyeztetését — a fejlett szocialista társa­dalom kulcskérdése. Nemcsak a célok, a távlati elképzelé­sek realizálásáról van szó, hanem arról is, hogy ezek végrehajtásában miként biz­tosít! ák a szavak és tettek egységét. MINDENNEK figyelembe­vételét tükrözi az SZKP KB legutóbbi plénuma is. S ta­nácskozás * számba vette, mélyrehatóan elemezte a Szovjetunió népgazdasága fejlesztésének alapvető ered­ményeit a kilencedik ötéves tervben, és tisztán és félre­érthetetlenül megfogalmazta a párt szociális és gazdasági tevékenységének legfonto­sabb feladatait. Leonyid Brezsnyev ott elmondott be­szédének tételeit és követ­keztetéseit határozatban erő­sítette meg az SZKP Köz­ponti Bizottsága. Igen lényeges kérdés: mi­képpen teremti meg az SZKP a társadalmi-politikai és gaz­dasági problémák optimális megoldásának lehetőségét? Milyen szervezeti-politikai garanciák vannak arra, hogy a párt és a pártszervezetek helyesen közelítsék meg a népgazdaság, a dolgozók jólé­te. a szellemi élet problémá­it? A b^tnsftékot mindenek­előtt a pártvezetés kollekti­Bczára* a kör Nagyrédén távolságok, akkor a korábbi év állagához viszonyítva 11 mázsás lemaradást jegyeznének fel móst A 70 hektár termése így elma­radt Az oltvány viszont hét­millióval fizetett jobban, mint azelőtt A szántóföldi növények ugyancsak gazdag termést ígértek a tavaszi időkben. Aztán jött a szeszélyes és kedvezőtlen időjárás, és a borsó szedése egybeesett a málnáéval. Hogy a málnát menthessék, hagyták a zöld­borsót. Mire a borsóra is sor került, már nem hasznosít­hatta a hűtőházuk. Hektá- ranként. nyolc mázsával adott gazdagabb termést a kukori­ca. mint egy éwe! előtte, a gabona megtermelte a S3 mázsát hektáronként ügy, ahogy számítottak rá, a ta­karmány pedig a terven felü­li mennyiséggel örvendeztet­te meg a tsz-gazdákaí. Ügy emlegetik, hogy a takarmány soha nem okoz gondot Nagy­rédén,' mert az öntözéssel szinte szabályozni lehet a ho­zamát De nehogy félreért­hesse . bárki, lényegében ar­ról van szó. hogy a szüksé­ges vízmennyiséget a takar­mánynövények mindig meg­kapják, ezért biztos a termé­sük. Kevesen gondolják, hogy milyen jelentős az állatte­nyésztés és tehéntartás Nagyrédén. A szarvasmar­hák száma, 70Q, , közülük majdnem 250-éí fejnek.' Bár a tejhozam átlagban száz literrel, csökkent, tavaly, a zsírszázalék viszont növeke­dett, így a tejből a végelszá­molásnál nem járnak rosz- szabbul, mint ahogy azt ter­vezték. 4* Az a bizonyos kör így raj­zolható meg: szántóföld, kertészét, állattenyésztés és feldolgozás. Vagyis a feldol­gozó« -éikü! a kör nem zár­ható be, , Mit oolgoznak fel és ho­gyan dolgozzák azt fel Nagy­rédén? A Szőlőskert Tsz a nevé­hez híven a szőlővel foglal­kozik mindenekelőtt A ház­vitása jelenti. A fontosabb problémákat az SZKP-ban valamennyi szintű vezető szerv és pártalapszervezet nem egyszemélyi módon és nem is a pártvezetők szűk csoportjai szintjén vizsgálja, hanem széles körű pártfóru­mok előtt Ilyenek az SZKP kongresszusai, továbbá a szövetséges köztársaságok kommunista pártjainak kongresszusai, városi, terüle­ti pártkonferenciák. Ez utób­biak most, illetve a legköze­lebbi jövőben zajlanak le a Szovjetunióban. A párt, a pártszervezetek tevékenysége nyilvános jelle­gű, s a kommunisták éspár- tonkívüliek szeme előtt zaj­lik. A társadalmi problémák pártbeii megvitatása össznépi vitával párhuzamosan folyik. ÉPPEN ILYEN mélysége­sen demokratikus népi esz­mecsere folyik ezekben a hetekben a Szovjetunióban. Olyan országos párbeszéd, amelynek stílusa tárgyszerű, amely „problémaközpontú” és célratörő, amely ösztönzi az önkritikát és a bírálatot s arról tanúskodik, hogy az SZKP és szervezetei felada­taik magaslatán állnak. Vedda Pét* i táji gazdaság termésével együtt a pincészetük 27 ezer- hektó befogadóképességű. Ez meg is telik. A hordókból az­tán palackokba töltik a bort. Évente 2,5 millió palack hagyja el az üzemet. Három­negyed részük külföldi cí­mekre utazik, a Szovjetunió­ba az NDK-ba és az NSZK- ba olaszriz” ’g, leányka és hárslevelű reiirattal. ,A többi itthon a borkóstolókban fogy el. Saját maguk építették meg a saját erejükből a hűtőhá­zukat is, amelyben *a mély­hűtőrész 226, az alacsony hű­tőrész pedig 100 vagon tel­jesítményű. Az a bizonyos zöldborsó nagyon hiányzott az idén eb- oő! a hűtőháziból, ahonnan. a kamionok az ország határain túlra viszik a mirelit-készít­ményeket Exportból szárma­zik az árbevételük nagyobbik része. Hogy milyen tételek sze­repelnek az elszámolásoknál, érzékeltetésül említsük meg, hogy december elején 72 mil­lió forintjuk volt még „kint” a megrendelőknél. Ebből a hűtőipari üzemre 25, a bor­ágazatra 20 és ugyancsak 20 mi,llió jutott a szőlőoltvány értékesítésére. Ha a korábbi évet vesszük alapul, akkor a termelési ter­vüket mintégy 10 százalékkal teljesítették ■ túl 1975-ben, a könyvelési adatok szerint ér A hűtőház nagyon jó szol­gálatot tesz a tsz-nek. Csák a megyébe és a szomszédos Szolnok megyébe tizenegyfé­le mélyhűtött árut szállíta­nak, általában hetenkénti idő­közökben, saját hűtőkocsi­jukon " a kereskedelmi válla­lattal kötött szerződésük alapján. • A málna 30 vagonos tétele kiemelkedő. Ezt a gyümöl­csöt a nagyrédeiek a háztáji gazdaságokban termeszük.. Nagy az érdeklődés külföl­di cégek részéről a gomba és a kökény iránt Ha tízszer annyi gombát és kökényt tud­nának felvásárolni, azt is értékesíthetnék. Ugyanígy nagyon keresik a cseresz­■ nyét a meggyet ez egrest, de a pritamin-papriksát is.- Ezeket a gyümölcsöket és termést a háztáji gazdasá­gokban lehet nagy sikerrel előteremteni. ér Nagyrédén is most készül­nek a zárszámadásra. A pon­tos adatok még nem ismertek. De annyit már kijelentett a tsz elnöke, Frecska Sándor, hogy a szövetkezet gazdái számolhatnak azzal a jöve­delemmel, amelyet a tervtár­gyaló közgyűlésen meghatá­roztak. Ez pedig nem kis sző, ha hozzágondoljuk, hogy 1975 nem kényeztette el a nagyré- deieket sem, mostohább volt hozzájuk is az időjárás, mint gondolták, ennek következté­ben pedig a megtermelt má­zsák száma sem mindig érte el azt a szintet, amire szá­mítottak. Ebben a helyzetben jelent biztos alapot a feldolgozó üzemek sora. A gazdálkodás zárt egységet kirajzoló köre. G. Molnár Ferene tipr.mjfnn A 1976» január 2L, saeráat _J

Next

/
Thumbnails
Contents