Népújság, 1975. december (26. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-12 / 291. szám
TOM! Gdariík ifNGYELOflSZÁG \ csehsziűvakia ■mim* ■" * I Jawsolt lő 3ulop.il>i »ónál1. — ípflHíuttPpátjo // M Moáonmagyarév»» fl ?5 km Tengeri bói ahálózat Fontos javaslatokat vitatott meg a KGST közlekedési állandó bizottsága A partok «äöttt tengersávokban végzett rendszeres megfigyelések fontos adatokat szolgáltatnak m oceo- nográfusok számára. Segítségükkel jól figyelemmel követhetők az áramlási, ülepedés! és partvonal-alakulási folyamatok de „kivédhe- tők” a váratlan vihardagályok is és elkerülhetők a nyomukban járó katasztrófák. Az adatokat a tengerre telepített bójákból és a vizeken cirkáló hajóikból álló megfigyelő lánc juttatja el egy-egy megfigyelő állomásra. ’ „PoroszMérF* Jeligét*! Névtelen levelekkel, «ajnett eléggé sűrűn találkozunk, illetve sűrűbben, mint ahogy szeretnénk. Olyannal azonban, mint poroszlót levélírónké, ritkán, ugyanis nemcsak saját neve maradt le a levélről, szókét sem Irta meg, akikre panaszkodik, illetve akiknek a magatartásai bírálj^. Ennyi a névtelenségből azért már sok. * „Csebokszári édesanyák", Tiger; Tudjuk, hogy a lakótelep építése során vannak bőséggel Indokolt panaszok is. Azonban csakugyan a fejlődés, az építkezés velejárói ezek. Egyszerre nem tudnak mindent megoldani és nehez a rangsorolás is, hiszen a vélemények eléggé eltérőek abban,' hogy mit kellene legelőször megépíteni a házak mellett. Ami panaszukban jogos, továbbítjuk a* Illetékeseknek, de van olyan, mire a közeljövőben még nemigen lesz megoldás. Hogy csak egyet említsünk, sajnos a la jós városi lakótelepről s a város más részéről is be kell hordani az ügyeletre a gyerekeket. Ez nem csupán helyiség kérdése, hanem orvosi létszámé itt, • Forgács Sándor, Heves! Mi is köszöntjük Önöket a ran yla kod Pl műk alkalmából, s szívből kívánunk még hosszú, boldog éveket s egészséget mlndkettőj üknek. December IS-én szokatlan alakú és különleges rajzú l forintos bélyeg kerül forgalomba, a varsói szerződés aláírásának 20. évfordulója tiszteletére. A fontos eseményt megörökítő bélyeg Cziglényj Adám grafikusművész tervei alapján készült. A kiadvány a szerződésben részt vevő államok zászlóit mutatja be és ábrázolja csapataink magas fokú felszereltségét. A bélyegkép anyát gyermekével ábrázol, jelképezve azok védelmét. A december hónap utolsó napjaiban megjelenő bélyegsorozat és blokk, az innsbrucki XXI. téli olimpiát lesz hivatva propagálni. A bélyegsor 433 ezer fogazott és a blokk 333 ezer fogazott, valamint a sor 8500 vágott példányban készült Szabó János grafikusművész tervei alapján Várható még december végén az idegenforgalom propagálását célzó blokk kiadása is, amelyet Cziglényi Adám készített. Az 1976-os év első munkanapján, január 2-án 1 forintos bélyeg köszönti az 50 éves Pénzjegynyomdát. A bélyeg Nagy Zoltán tervei alapján készül. A posta jelezte még januárra a már régebben tervezett vadállatkölyköket bemutató bélyegsorozat kiadását is. A sorozat Gál Ferenc terve alapján készül. * A Magyar BélveffgvűltSft Országos Szövetsége elnökségének javasaiéra az 'országos vezető- november! ülésén úgy dőn- mtt. hogy 1976 májusának végé hm összehívd» a MABEOSZ X. Wlídöttközgy ű’ ését. A kOldőttközgydlést * területi ■ ■ ■ tóS “ A parti vfeíjt valóságos mozgástörvényeiről mindeddig csak igen hiányos ismeretekkel rendelkezik a tudomány. Nincsenek például tisztában a folyamatok dinamikus törvényszerűségeivel, hiszen korábbról csak olyan Információk állnak rendelkezésre, amelyeket a mérőhajók bizonyos helyeken és időpontokban szerezték. Mivel az áram-' lásd viszonyok változékonysága a parti vizeken különösen erős, azok következményei is megfelelően Intenzívek. A tengerparttal — különösen az erősein tagolt parttal rendelkező országok egymás után hoznak létre olyan nyílttengeri bójákból álló mérőállomás-hálózatot, amely rádióadóval továbbítja a folyamatosan mért adatokat. E bóják a tenger erős hullámzása esetén is megtartják ' nyugalmi állapotukat. A képen ilyen, lerakásra váró tengeri bóják láthatók egy NDK-belí kikötőben. ft Mm ff-aé, Gyftngyfl»« Az új nyugdíjtörvény eaerint a Termelőszövetkezetben eltöltött időt akkor lehet beszámítani a nyugdíjjogosultsághoz, ha a tsz-tag a tagsági viszony megszűnése után legalább 10 évi szolgálati idővel rendelkezik. Ugyanennek a paragrafusnak másik pontja saerint: a szövetkezeti tagként töltött idő akkor számítható be, ha a nyugdíj- igénylő 1976-ban, nőknél az öt- venkilencedik, férfiaknál a hat- varmegyedik életévet tölti be. Tehát az ön esetében, tsz-tag- ságának beszámítása legkorábban 1978-ban kérhető. Még két esztendőt kellene munkaviszpny- ban töltenie, hogy a korábbi tsz- éveket beszámítsák. Ami bejelentés nélküli mező- gazdasági napszámos munkával töltött idejét jelenti, ennek beszámítására a felszabadulás előtti évekre vonatkozóan van lehetőség, a helyi tanács igazolása alapján. Tehát ezeknek a figyelembevételével kellene eldöntenie, hogy 55. életévének betöltésekor kérl-e nyugdíjazását, vagy még két esztendőt rádolgozik, s abban az esetben a termelőszövetkezetben eltöltött Időt tó figyelembe véve, körülbelül 19 évi munkaviszonyt tud igazolni. Meg kell még jegyeznünk kérdésével kapcsolatban, hogy az öregségi nyugdíj összege a munkaviszonyban töltött igazolt idők alapján lesz megállapítva, — az ön esetében ez az összeg, ha 1076-ban kéri nyugdíjazását, akkor előreláthatóan fizetésének 41 százaléka, ha kivárja a tsz- tagság beszámíthatóságának Idejét, fizetésének körülbelül SÍ százaléka les*. A tenácslKXflások eredmé nyeit rögzítő jegyzőkönyvek aláírásával ért véget december 6-áin a KGST-tagálla- mok közlekedési állandó bizottságának ötvenedik, egy hétig tartó budapesti konferenciája. A megbeszélésso- roaaton a közlekedés valamennyi ágazatának problémáival foglalkozták, egyeztették a következő ötéves időszak fejlesztési terveit, a növekvő személy- és áruforgalom lebonyolítását. Megtárgyalták a tagállamok nemzetközi főútvonal- hálózatának fejlesztésévei kapcsolatos teendőket, valamint a tagországok nemzetközi autópálya-hálózatának kialakítására készült javaslatokat. Ajánlásban. rögzítették a KGST-országok 26 500 km hosszúságé, nemzetközi jelentőségű autóúthálózatának javítását, az utal?: alacsony műszaki szín vonalának (7 méteres útsaéhesség, S forgalmi sav, eg szintes vasúti kereszteződ sak. stb.) emelésiét. Az « következendő 15 évben 3 összesen 24 000 km hossz ságú út komplex fejlesztő* sét kívánják megvalósítani. A korszerűsített utak 85 százalékán nagy raksúlyú, 10 tonna tengelynyomású járművek is közlekedhetnek. Az útkorszerűsítések mellett megépítik az utasok és a járművek kiszolgálásához szükséges létesítményeket, kiegészítik biztonságot és kényelmet szolgáló berendezésekkel. Az utak teljes hosszában telefonösszeköttetést létesítenek. Hazánkra ebből a programból 1980-ig 744 kilométer út korszerűsítése hárul. A kGST-országok között növekvő személy- és áruforgalom biztosítása érdekében még fő autópálya-vonal javallatot is megvitattak. TERRA —* ezekre való felkészülés a köri taggyűléseken történik. A köri taggyűléseken beszélik meg a feladatokat és demokratikus választások alapján választják meg képviseletüket a területi értekezletre. Nagyon sok probléma, kívánság és gond merül fel ezekben a napikban, amelyeket a gyűjtők a megválasztott képviselőjük útján szeretnének a teriileti értekezlet, majd az ott megválasztott küldöttek útján a küldöttközgyűlés elé vinni. A küldöttközgyűlésre nagy munka vár. mert hiszen terveket kell formálnia, alakítania. A küldőitek ott határozzák meg a szövetség munkáját és döntenek az elkövetkező feladatokról. • BBLYEGŰ JDONS AGOK: Európa: Ausztria: Johann Strauss (1325—1899) arcképét örökítették meg 4 schillinges bélyegen. A Bécsi Szimfonikusok Zenekarának alapítása 75. évfordulójára 2,50 schilling névértékű bélyeg került forgalomba. Bulgária: festmény-bélyegsorozatot és blokkot hoztak forgalomba X, 2, 3, 13, 20 és 40 sztotimka, illetve 1 leva névértékben. A művek alkotói: Francois Millet, Francisco Goya, Elija Beskov, Auguste Renior, Harmens van Rijk Rembrandt, Honoré Daumier és Albrecht Dürer. Franciaország: két Vöröskereszt-kiadvány került forgalomba 60+15 és 80+20 centime-os névértékben. Hollandja: 35 cent névértékű bélyeg emlékezik a- Braille-írás jelrendszerének 150. évfordulójáról. Jersey az elmúlt 50 év különböző katonai -epülógépeinek képét Ismertetik 4, 5. 10 és 25 pen- nys névértékű bélyegeken. Szovjetunió: Örményország fővárosában, Jerevánban rend-zlk III. össz-szövetségi ifjúsági bé- lyugkiállltást, az eseményt 4 i kopekes bélyeg köszönti. Jacques Duclosnak (t'76—1975) állítanak emléket 6 kopek névértékű bélyegen. Vatikán: évezredes műalkotások képe látható a keresztény archeológusok IX. nemzetközi kongre szusát köszöntő 30. 150 és 200 líra névértékű bélyegeken. E, KERESZTREJTVÉNY Mező Imre gyes., felemlít. 56. Barlang a Bükk hegységben. 58. Szóösszetételek első tagjaként önerejéből való képességet jelent. 60. Fordítva birtokolt 63. Taszít 65. Végnélkül gyáM OTTÓ: TTetven tve, 1905. december 13-án született Mező Imre. Kádár János elvtárs, a Mező Imre életútját bemutató könyv előszavában így ír, a vízszintes 2. és függőleges 1. sorokban. Vízszintes : 2. Az Idézet első része (zárt betűk: A, Z, E). 14. Letelepedő hely. 15. Bizonyos összeget elérő. 16. Idegen kötőszó. 17. Nem engedélyez. ,19. Haladt 20. .. .óta, műselyemkelme. 22. öttagú heterociklusos vegyü- let. 25... m, kotyvalék. 26. Kereskedelmi alkalmazott. 28. Edény. 30. Visszales! 31. Csakhogy. 33. Feuchtwam- ger egyik regényében a szőlőben vannak. 35. Tallium vegyjele. 36. Leningrad melletti állóvíz. 39. Gondoz. 40. Dénes Sándor. 41. .. .lit; földkérgen belüli kőzetlfcömeg. 42. Az „orgona” része névelővel. 43. Kálium és Nitrogén vegyjele. 44. Teljes erővel. 46. Disznóöléskor főzött káposzta jelzője. 48. Németül -hoz, -hez, -höz. 60. Daganatot gyógyít. 51. Gyümölcskocsonya. 52. Rövidesen asz- szony lesz. 54. Ugyanaz, mint a vízszintes 46. 56. Ritka férfinév. 57, Dunántúli város. 59. Kossuth-díjas festőnk (József). 61. Mutatószó. 62. Kamcsatka és Alaszka közötti szigetsor. 64. Párizs híres repülőtere. 66. Görög betű. 67. Levert csőkút ti- ’ pus. 69. A Mindenségijén. Függőleges: 1. Az Idézet második része (zárt betűk: É, O, E, H, Ö). 2. Nagyon nagy. 3. AAAAA. 4. .. .-fut, ide-oda futkos. 5. Kívánó. 6. Találja. 7. Segítségével, köz- remCiködéaével. 8. Angol nevekben, mellett, közelében jelent. 9. A vízszintes 43. fordítottja. 10. Ili betűi. 11. Hajóhíd, kikötői híd. 12. Fűvel benőtt. 13. Területsáv. 18. Amerikában a csavargók neve. 21. Tolna megyei község. 23. Csukó. 24. Ház része. 27. Régi görög mitológiában a földanya neve. 29. Sopánkodik. 32. Országok között húzódnak. 34. Zörgető, belépésre engedélyt kérő. 37. Ünnepélyes régi tánc, fon. 38. Tagokat gyűjt, verbuvál. 41. Hüvelyes. 42. Anna idegen változata. 43. Kongat. 45. Nem egészen szagos! 47. Veszprém megyei község (—’). 49. Hatalom gyakoriéra. 53. Program, névelővel. 55, ,. .tesz, megje- . W va. «8. Nagy Tibor. 69. Magánhangzók. 76. Gallium vegyjele. Beküldendő: vízszintes 3. és függőleges 1. so«* megfejtése. Gtmáa Károly ★ December 5-i keresztrejtvényünk helyes megfejtése: Emeld föl szívedet nemzetem — Lángoljon a világ- egyetem. A helyes megfejtést beküldők közül sorsolással egy-egy könyvet nyer! tek: Dural Lászlóné Hatvan, Lőrinczi László Eger, Németh Istváh Eger, Gulyás Béláné Eger, Pál Istvánná Gyöngyös. A könyveket pos*’ tán küldjük ti ■»>* MAI MŰSOROK sírni ÜOiüUin 8.2, r—A—E szonáta 9,05 löszt: Magyar rapszódiák 9.3* kering az orsó,., 8.53 Lottősúrsoláal 10.65 IskoUr&dtó 10.35 Tornai József *«mei 11.00 Hogy volt?! 12.20 Ki nyer maV 12.35 Tánczenei koktél 13.20 Népdalok, néptáncok 13.50 utazás az olajöbölben 14.00 Haydn: C-dUr szimfónia 14.25 „Nyitnikék” 15.10 Zengjen a muzsika! 16.05 „változik m táj, s benne az ember" f 11.05 Híres karmestereit próbálnak 17.45 l .at luk, hallottuk 18.00 Grace Bumbry énekei 18.30 Esti magazin 10.15 Emberi színjáték 20.12 Nóták 30.44 „Háromszor egyet •»évente” 21.09 Titta Buffo 22.30 Túl az ifjúkoroo 32.30 Dzsesszfelvételek bói 23.00 Századunk zenéjéből PETŐFI 8.08 Az élé népdal 8.15 Az izraelita felokesot ne, gyedórája 8.33 Rákóczi 9.00 Clemens Krause Johans és Josef Strauas-múveket vezényel 9.33 Könnyűzene 9.53 Lottósorsolás! 10.00 A zene huUámhoeszán 11.50 Filrafőiskolások 12.00 Fuvóezene '12.20 Kenyai népzene 12.33 Régi híres enekesek műsorából 13.00 Nőkről Böknek 13.33 A nagy játék 14.00 Kettőtől ötig. ,, 17.00 Hangszóró 18.00 Népzenekedvelőknek 18.33 Moszkvai látogatás 19.28 Chopin zongoraraűvek 19.53 A Rádlő Dalszínháza 20.36 Hogy volt?! 21.35 Slágermúzeum 22.33 Kamarazene 23.00 Klasszikus operettrészletek SZOLNOKI RADIO 17.00 Műsorismertetés — Hírek 17.10 Pár perc dzsessz — Kórusok: — Néhány perc tudomány — Ritmuskoktél 18.00 Alföldi krónika 18.15 J ikó Vera nótafelvételeiből 18.27 BUrösszefoglalő — Kap- és műsorelőzetes "T LTJ| MAGYAB 8.05 Iskolatévé 13.05 iskolatévé (Ism.) 17.20 Melyiket az ötezerből? 17.35 Songok, sanzonok, dalok 18.20 Látókör 10.30 TV-hlradó 20.90 Tévétorna 20.05 Világok boltja 20.35 Az a bizonyos homokszem 20.50 Zenekari est 31.05 Tanácskozik a szakszervezetek XXIII. kongresszusa *1.40 Figyelem! Felvételi 22.35 TV-hlradó J, 2. műsor 20.01 Az állatvilág titkai 20.20 siágemaptár 21.15 TV-hlradó 3. 31.40 vér és liliom (Framela film) POZSONYI lt.00 Híradó 13.30 Dokumentumffim 30.10 Fejünk felett a huHámok (Tévéjáték» 23.90 Kabaré (Dalok, ridint Jelenetek) EGRI VÖRÖS CSILLAG: (Telefon: 22-33) du. 3, fél 6 és este 8 órakor Az idők kezdetén Üj magyar film Ejje’ negyed U órakor Utolsó dal Magyar aim EGRI BRODY: (Telefon: 14-9H du. fél 4 órakor Az Idők kezdetén Magyar film du. fél 6 órakor Csendesek a hajnalok Kétrészes, színes, szinkronizált szovjet film GYÖNGYÖSI PUSKIN: Vörös kányafa GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: du. fél 6 és es^e fél 8 órakor Szertartás HATVANI VÖRÖS CSILLAG: Mussolini végnapjai HATVANT KOSSUTH: Szikrázd lányok HEVES: Ereszd «4 a szakinamat Fűit -'S 4 BONY: Monsieur Verdotm LŐRINCI: Magánbeszélgetés FETERVASARA: Repülőszázad