Népújság, 1975. december (26. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-06 / 286. szám
fél gőxxel9 ax atomkorban? raiusi közművelődés — gondokkal Az ©Imáit harminc év a<v fán Igen sokat tettünk a aolnd / hatékonyabb népművelés» érdekében. Éterek és SBivk tevékenykedtek azért, hogy mindenki jussa legyén • szellem napvilága. Felvették a küzdelmet az elmaradottsággal, ezzel a több évszázados keserű örökséggel, Abban az Időben, amikor a tévének hírét sem hallották, s a rádió ismajd- hogy luxusnak számított. Ma kültúrházak, klubkönyvtárak várják majd minden faluban a művelődni vágyókat. Ma — s ezt bízvást mondhatjuk — közügy lett a közművelődés, s párthatározat is született továbbfejlesztése érdekében. Ma több mint kétmillió tévétulajdonos van az országban, s a rádió — némelyik családnál három is található —» már harmadik műsort is sugároz. Mégis: « fények mellé sorakoznak az árnyak. Olya« gondok, amelyekről ritkán esik saó. a Programban nincs hiány: g legkisebb' községben is akad miből válogatni. Szakkörök, amatőr színjátszó csoportok, Ismeretterjesztő ts színházi előadások, klub- és kiscsoportos foglalkozások várják az érdeklődőket S ott vannak az ambiciózus — ha nem is mindig képzett! — népművelők. A közönség azonban igen gyéren szállingózik. A gonddal beharangozott rendezvények egy része kudarcba fullad, mert az emberek —- elsősorban a közép- és az idősebb korosztály — nem jönnek. Őszinte magánbeszélgetések során az is kiderül, hogy a létszámjelentéseket olykor lakkozni kell, s az aranytartalékra, a fiatalokra se ‘lehet mindig számítani. Az ismeretterjesztő előadások néha elmaradnak, s megtörténik, hogy négyen- öten hallgatják meg a becsülettel felkészült előadót. Könyvtáraink olvasóinak zöme az általános és középiskolások táborából verbuválódik. A ma harminc, negyven- és ötvenévesei azonban ritkán kopogtatnak a bibliotékák ajtaján. Némelyik író- olvasó találkozóra alig sikerül tíz résztvevőt összehozni. Ezek többsége viszont nem ismeri a szerző egyetlen alkotását sem. A hevesebb vénnérsékle- tűek az érdektelenséget ostorozzák, az igénytelenséget hibáztatják. A túlzottan optimisták a szerencsére, még meglevő ellenkező példákra hivatkoznak, s a riasztó jelenséget csak amolyan frontátvonulásnak titulálják. A borúlátók a népművelés alkonyáról beszélnek, s eleve lemondanak a tettekről. Majd mindannyian megfeledkeznek viszont a cseppet sem szívderítő helyzet okainak elemzéséről, a diagnózis fontosságáról, pedig hát orvoslás csak ennek ismeretében lehetséges. §• Huszonöt-harminc év nagy Idő, különösképp, ha arra gondolunk, hogy ez alatt egy új társadalmi rend alapjait raktuk le. Közben nemcsak iparunk, mezőgazdaságunk fejlődött, hanem kulturális életünk le terebélyesedett. Nőtt a kínálat köre, s vele párhuzamosan — ez kétségtelen kapcsolatban All az anyagi jólét magasabb fokával is — erőteljesen változtak, formálódtak az Igények. Valaha a kultúrház volt minden, ,s lehetőségek sorát nyújtotta a művelődni vágyó, az Ismereteit gyarapító ezreknek. Egymás után alakultak a színjátszó csoportok, az énekkarok, a fúvós- zenekarok. Falun itt tartották a színházi előadásokat, s ide sereglettek a különböző tanfolyamok iránt érdekMpnniffífí1 wn, december lódók. Akkoriban kevés otthonban volt házi könyvtár, magnó, lemezjátszó. Az egycsatornás művelődés lehetősége egyértelműen magyarázza a hajdani aktivitást A* emberek odamentek. ahol program várta őket, ahol akadtak olyan népművelő pedagógusok, akik kalauzolták őket a tudomány és a kultúra számukra labirintusnak tűnő útján, Ma már ez csak emlék. Felnőtt egy képzettebb, isitől ázol tabb nemzedék. Felépültek azok a villának is beillő, ízlésesen berendezett otthonok, amelyekhez viszonyítva kultúrházalnk egy része elavult, iitött-kopott. A lakásokban ott a televízió — néhol már a színes is —, a magnó, a lemezjátszó, esetleg sztereo változatban. Könyvesboltjaink növekvő forgalma Jelzi a családi bibliotékák erőteljes gyarapodását S ne feledhessünk meg folyóiratainkról. újságaink regimentjéről sem Szóval: a kínálat ma több csatomé,*, i ezeknek csak egyike a kultúrház, a klub- könyvtár, a hagyomány.* értelemben vett népművelés §• A ma embere sasrencsére válogathat, s épp ezért igényes. Azzá nevelődött, épp az elmúlt huascmöt-harmmc év során! Dőreség érdektelenségre hivatkozni, a közömbösséget pellengérezni, mert ez az alapállás egy régi szemlélet szülötte. Az» Igaz — felmó* rések bizonyítják —, hogy otthonülőbb nemzetté lettünk. Azzá, hiszen a családban általában mindkét szülő dolgozik, s a rövid együttlét nagyon is érthető kívánság. S ebben a közegben komoly vonzóerőt jelent a kétmilliónál több tévékészülék. A műsor — eltekintve a vitatható, a vérszegényebb produkcióktól — színvonalas ét változatos, • számol a különböző képzettségű, tájékozottsága nézők kívánságaival. Valóságos kulturális bőségszaru. Egy hét alatt — vegyük például a szeptember 30-tól október 6-lg tartó időszakot — vitát hallhattunk a MAFILM népszerű-tudományos és oktatófilm-stúdiójának tevékenységéről. Természetesen alkotásokkal Illusztrálva. Perpetuum mobile címmel a gyermekek tekinthettek meg ismeretterjesztő «dúst A költészetkedveiőket várta a Jeszenyin verseit felelevenítő műsor. A budapesti művészeti hetek kiemelkedő eseménye volt a Dürrenmatt János király című darabjából készített tévéjáték bemutatója. A történelemtanárok számára jelentett élményt az a sorozat, amely a gazdaság és a történelem kapcsolatát fejtegette. Nem feledkeztek meg a nyugdíjasokról, a képzőművészet rajongóiról sem. A hiányos felsorolás fe sokatmondó. Basel a gazdagsággal aligha lehat versenyezni. Méghozzá ilyen rangos színvonalon! Mégis akadnak tévéellenes népművelők, akik lekicsinylők ezt a nagyszerű közművelődési fórumot Semmibe veszik, elhallgatják, érdektelenséget emlegetnek. s közben nem gondolnak arra, hogy az ő készülékük jelzi az adáshibát s fél gőzzel haladgatnak az atomkorban. Tragikus, s évről énre súlyosbodó félreértés ez. komoly akadálya az előbbrelépésnek. 0‘ A több csatornás művelődés ugyanis tény, s ráadásul motorja lehet a fejlődésnek, persze csak akkor, ha alapoznak rá. s szakítanak á még kísértő, régi módsze-j rekkeL Tévéklubokat lehetne lé^ tesíteni, ahol az egyes műsorokat előkészítve, megvi tatva látáskultúrára nevelné** <m évMUMStact W*i egyszer-kéisaer meghívhat-; nák a műsorok rendezőit, a közreműködő színészeket é* előadókat. A biztos síkéit két egri példa is igazolja. Amikor a Tudomány uns nagyjai sorozat keretében a televízióból ismert Balogs János akadémikust és Czei- sel Endre örökléstankutatct hívták meg a Megyei Művelődési Központba, minden jegy elkelt, megtelt a háromszáz szermélyes színházterem, Máskor meg épphogy szállingóztak az emberek. Kár egy községben majd mindennel foglalkozni, érdemes lenne egygrofilú kultúr- hazakat kialakítani, s elsősorban azzal törődni ez felmérések során tisztázható —, amit a helybeliek kívánnak és szeretnek. Ahol a „Röpülj páva”-mozgalomnak van tradíciója, ott arra áldozzanak többet. Ahol a színjátszás hagyomány, ott elsősorban arra építsenek. Annál is inkább, mert képtelenség mindent felső fokon csinálni, hiszen hiányoznak az univerzális adottságok. Lényegében hasonló gondolatokat fejteget a megyei tanács közművelődési csoportvezetőjének vitázó cikke is, amely a közelmúltban jelent meg lapunkban. Az ötlet azonban önmagában kevés. Jó lenne, ha a szavak helyett a -tettek beszélnének, ha legalább valahol — akár kísérleti jelleggel is — kidolgoznák a megvalósítás menetrendjét, módszereit, hiszen csak a gyakorlat döntheti el az elméleti elképzelések értékét. Ilyen próbálkozásról sajnos, még nem hallottunk, erről nem tudósított a disputázó írás sem. A művelődési intézményekben lassan polgárjogot nyer a felnőttoktatás. A helyhez, a környezethez alkalmazkodó, oldottabb fogásokkal. Ma még kísérlet, de idővel gyakorlattá nő majd, Ez is sokat ígérő, nemes, új feladat, mert alapismereték, minimális végzettség nélkül senki sem fogadhatja be, értheti meg, élheti át a művészeteket. A jövő követelménye falun is a haladás. Nem fél gőzzel, hanem akár szuperszonikus tempóban: a minőség felé... Pécsi István A hazáért harcoltak Szovjet film Aki szereti és ismeri Mihail Solohov regényeit, azt a remek, forró, neki-nekitüze- sedő stílust, ahogyan mondataiban, párbeszédeiben, jellemfestéseiben élénkbe állítja őket, az általa annyira szeretett embereket, a fajtáját, a népet, ezt a hősi vállalkozásokra késztetett és nagy harcokat megvívott generációt, — az külön is élvezi ezt a filmet. A világhírű, Nobel-dijas író és Szer- gej Bondarcsuk olyan filmforgatókönyvet írtak, amelyből nyilván az derül ki, hogy az író által felidézett világ volt a fontosabb és Bondarcsuk, aki ugyancsak mestere szakmájának, a filmrendezésnek, és mint színész a jellemábrázolásnak, a játék mesterségének is, követte az író irányítását, a gondolatokban és a képsorokban is. Ml is a film témája? A háborúnak az a szakasza, amikor a betolakodókkal szemben még nincs meg a megfelelő ellenerő és vissza kell vonulni, el kell jutni a Donig, megfogyatkozva és megtépve? Ez is a téma! De inkább az ember. Solohov regényírói nagysága itt is érvényesül és hatásos. A nagy tablóból, a füstös-kormos összképből kivesz néhány embert és bennük tükrözteti vissza az egész tragédiát. Nem misztifikál, sehol sincsenek nagy gesztusok. Rágyújtás, fürdés, szomjúság, éhezés és piszok között vonulnak vissza ezek a megfáradt arcú katonák, akiket a magánéletükből a történelem sorozott be hősi feladatra. A nagy gondban, a tűrés idegeket megviselő őrlésében egyformák. A nagy pillanatokban, amikor lépésközeiből lehet érezni a halált, mindegyiknek kitágul a pupillája, majd összehúzódik, mert a félelem nem kölcsönkért, mű. faj senkinél sem. Teszi azt, amit az ösztön és a beidegző- dött kötelesség parancsol. De mindjárt ezeknek az iszonyú megpróbáltatásoknak a tőszomszédságában ott áll, nevet, káromkodik, heccelődik az élet, az ötlet, az öröm, hogy még nem haltunk meg, még lehet valamit kezdeni az életünkkel, valamit? — a mindent. A táj, a sztyeppe, a föld, az ég, a fák nincsenek tekintettel az emberi lélek változásaira, inkább csak ráfelelnek mindarra. ami az emberrel és az emberben megeshet! k. Mintha Solohov minden írása azt bizonyítaná, hogy a világban soha nincs, nem is lehet egyedül az ember. A filmrendező Bondarcsuk kitűnő képteremtője ennek a Solohov által felidézett 1942-es esztendőnek. Az asz- szonyok elmondják a férfiaknak, a fiaiknak a szégyent, amit a haza miatt éreznek. És ezek az * asszonyok nem holmi törékeny és finom szavakkal közeledő teremtések! Odamondják nyíltan, amit gondolnak, mert joguk van hozzá. És nemcsak Solohov prózájában van így: minden megjelenő ember, arc külön világ, külön tanulmány tárgya lehetne! Az, ahogyan az öregasszony korholja Lopa- hlnt, vagy ahogyan a kis szanitécnő nekirugaszkodik a nagy testű katona menekítéséhez, szidva őt még azért is, hogyan merészkedik négy púd súlyú lenni. A kétrészes filmben nem egy kitűnő filmnovella született. Lopahin ugyan a főhős, őt látjuk viszonylag többször ebben a nagy-ríagy kavarodásban, de itt mindefiki fontos, mindenkit igyekszik író és rendező minél teljesebb jellemzéssel elénk állítani. Az szinte mellékes, hogy az egyik bányász, a másik kom- bájnos, a harmadik talán tanár, aki Nagy Sándorról és Julius Caesar-ról példálódzik az öreg őrmesternek. A nagy pillanatok, a 'végső lehetőségekig szoruló kényszer mindenkiből az embert hozza ki. Akkor is, ha visszagondol a családjára, akkor is, ha a kö- vetke;> támadásra készül. Nagyok és kicsinyek Is egyúttal ezek a hősök, mert az emberi test és az emberi lélek eleddig még nem snokta meg, nem szokhatta meg a megpróbáltatásoknak szokat az észt vesse j tő szörnyűségeit, amit a mai technika a háborúban összpontosítani tud az emberekre. Gyónj Géza vemére gondolunk, amikor a páncélosok támadásában magára maradt ember keresztet vet, fohászkodik a nagyon messzire, mert itt már non lehet bírni tovább. Vagy rendezői remeklés az is, amikor a dübörgő, eget- földet összeszánté ütközet után, a nagy csöndbe« az egyik katona a vele szemben megjelenő páncélosokra összpontosít, a nagy választási lehetőségben a hősibbet választja és rá akar tüzelni karabélyával az acélszömyre, mondom, ebben a feszült csendben sorra tüzet nyitnak az addig nem látható fészkek és ebből a képsorból szótlanul, megfogalmazott szavak nélkül is m a közönség kiált fél, A kritikák már megírták, hogy VaszillJ Suakln utolsó alakítása volt ez a Lopahin, Nem lehet megrendülés nélkül gondolni erre- Ez a színész, íré, rendező, a kor gyermeke abban Is, ahogyan ezt az életrevaló, eleven és nagyszerű népi hőst megformálta. Bondarcsuk jellem- színésznek is nagy, Ahogyan az operáció kínjait végigéli és a szenvedést elhiteti, ahogyan az arcjátékával összhangba hozza a solóhovl szöveget, ritka teljesítmény. Ovcsiunyikov zenéje adja a pátoszt és az érzelmeket a filmhez, amelyből a líra és a jókedv, a kegyetlen Idők kedves kísérője sem hiányzik. Fark«* Andié* Tv-ajánlatunk 18 35: Krónika a Híovjel kultúra hetéről A Színházi Album ktílOnktadS)« Ranggá eseménye volt színházi életünknek a szovjet kultúra hete. Szovjet színházak vendégjátéka, szovjet darabok bemutatása tette e napokat emlékezetessé. A Színházt Album arra *^is -f-ckb^c Egyszerűen, döbbenet ült ki az arcukra. — Ezt nem gondoltad komolyan! — De komolyan gondoltam — mondtam Jámboran. — ... Szóval, ml nyilatkozzunk neked? — Igen ...S most tessék csak jéí idefigyelni, miket mondtak nekem az újságírókollégáim. — Most nem érek rá, de esetleg később... — Keress valami más témát.. — Most megyek éppen vidékre. .. — Ha becsukod a jegyzet- füzetet. hajlandó lennék néhány dologra felhívni a figyelmet, De ne írd meg, Vagyis abban, a pillanatba«, hogy a „hóhér akasztására” Invitáltam őket, mindnyájukat elfogta a rémület. Mert az újságíró mindenre vállalkozik, csak egyre nem: hogy oyttatkoanék. ; Ha ars felkérik, összehord hét ét-havat, tiltakozik, sír, mint a... az az egynémely kieebb-nagyobb beosztású vezető, aki éppen a fenti kifogásokkal tartja távol magától az újságírót. Pedig hát egyszer igazán szerettem volna önmagunkról írni valamit, s mikor, ha nem most, éppen a megyel sajtó napján? Ezért gondoltam, megkérdezem ezeket az okos barátaimat: miért választották ezt a hivatást... hogyan lesz valakiből újságíró... mi a kedvenc témátok... szakmán belül ki a példaképetek. .. és egyáltalán: mire nézitek a napot? Egyikük a kővetkezőt mondta: . .Tulajdonképpen miattad történt az egész. Még tizenéves koromban, a pécsbériyai buszon csíbész- kedtem a haverokkal, mit tesz isten, két nap múlva jól legorombítottak bennünket a lapban. Akkor eldöntöttem: újságíró leszek és keresem äs alkalmat, nogy egyszer rólad írhassak,.,* Hát, szóval, ezekkel nem nagyon lehet mit kezdeni, ha megmakacsolják magukat. ★ Meghalt 137 újságíró az elmúlt Ót esztendő alatt. Hazánkban — szakmákra vetítve — az elhalálozási arányszám az orvosoknál a legmagasabb. Utánuk közvetlenül az újságírók következnek. Legtöbb áldozatot az infarktus követel. És a derékhadat tizedeli. Ezt mutatják a számok is. Újságírói munkakörben — 2395 férfi és nő dolgozik, közülük központi napilapoknál 276, hetilapoknál 251, a Magyar Rádió és Televíziónál 342, az MTI-ben 224, a megyei lapoknál 52'5, egyéb lapoknál 777 személy. És most az életkori megoszlást nézzük meg: a 30 éven aluliak számaránya 22, a 30 —40 közöttieké 26, a 40—50 év közöttieké 36, az 50—60 év közöttieké pedig csupán 13 százalék. (A még idősebbeké 3 százalék.) Vigyázni kell rájuk... A Magyar Újságírók Országos Szövetségének nemrég lezajlott közgyűlésén — többek között — már korábban felvetett gondolat hangzott el: „Az újságírók nyugdíjkorhatárát le kellene szállítani 55 évre..Azt hihetnénk, hogy az ötlet fenemód nagy lelkesedést váltott ki belőlünk. Nem így történt Hiszen a nyugdíjas újságírók változatlanul tovább dolgoznak, írnak, írnak és írnak... Aki egyszer elkötelezte magát, az újság- rást abbahagyni többé nem képes... Azért egyszer mégiscsak abbahagyja. Amikor majd fölfektetik a Szent Mihály lovára. ★ Azt mondta valaki — „országos szinten’’ —, hogy valaa feladatra ílúalkoiott. hagy némi ízelítőt adjon e tőrré pzi.i- iiszi esúárüh- A kamerák segítségévei ott ielietunk a Thdlia Színházban golphov Emberi sorsok című novellájának dramatizált színházi előadásán. A Jógáéi Alüli, Színház műaorábál a nemrég elhunyt neves szerző, Sultsln Jumadarak elírni szín müvéből láthatunk részJeueket, A mbkolol Nemzeti Színház V1a- nyevszktj Optimista tragédiáját mutatta, be. FUmrlport számol be a moszkvai Szovremennylk Színház budapesti vendégjátékáról. mennyi, szerkesztőség bolondokháza. Enyhén szólva. Ha valaki belépne csörgő- sipkásan, fel sem kapnátok a fejeteket... Ezt már más mondta. De tálán ez lg Igaz. A szerkesr- tősóg semmiképpen sem ha sonlít egyetlen hivatalhoz sem. Akta nincs, könyökvédős hivatalnok sincs, pecsét mindössze kettő van, kár:- rossz és drága, jelentések nem írunk sem fölfele, sem lefele, az értekezletek ba gulatosak és őszinték, ráöi majd minden szobában, l. gas csaknem minden tizedik ben, az asztalokat többnyi v magunk töröljük le haszna • kéziratpapírokkal, a folyc. trécselés nálunk nem tolj'.: sói tréeselés, hanem „alke ' vita”; nálunk nem kever,: pletykába azt, aki kezet csókol a gépírónőnek, mert sem ez, sem az nem veszi komolyan, a legnagyobb egyetértés pedig sehol a világon, csak itt, nálunk van az olvasószerkesztők és az újságírók között: az előbbiek mindem istenáldott nap megesküsznek (az újságírók életére...) hogy v. egy megveszekedett kézirat nincs az asztalfiókban, az újságírók pedig ezt be is veszik. Amíg ki nem lépnek a szerkesztő szobájából, persze. .. Nálunk mindenki direkt keresi a nehéz, rázós témákat, bátorságban túlszárnyalják akár Stirlitz hadnagyot, a tévé-krimi főhősét xs. csupán egyik kollégám bátortalanodon el délelőtt 11 órakor, amikor egy üzemi munkaversenyről szóló tudósítást nem tudott olyan izgalmasan tálalni, mint egy Maigret- sztorit. Inkább megnősült. Még aznap délután fél ötkor, hirtelen felindul úrból. A szertartást gyorsított eljárással bonyolította le Balatoni mester. (Folytatjuk.)
