Népújság, 1975. december (26. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-30 / 304. szám

Közös iskolagond

r Nem mai keletűek azok i m kapcsolatok, amelyek — j eajátos jegyeikkel új szűnt ) hozva az iskolák életébe — I immár legalább évtizede I fonódtak üzemek — és iskolák között. Sokáig tulajdonképpen neve sem volt ennek az együttmunkálko- dásnak, később kezdték az j wegy üzem — egy iskola” megjelöléssel illetni. Amit i magában foglalt: olyan

1 hiányok pótlása — kölcsö- I nősen —, amelyek az I egyik félnél mutatkoznak, s I a másik — segíteni tud.

| Mondjunk mindjárt néhány példát. Sem a városi. sem a vidéki iskoláink bem mondhatók gazdagok- ! * * *iak. Szegényes, szűkös ál* j tálában a tanácsi pénztárca; tornaterem-bővítésre, udvarsalakozásra, ebédlők meg tantermek szépítésére, vagy éppen az éves festésre, illetve mindezek- ; re együtt és még sok más i szükségesre kicsiny a ke- ' re te. A „másik oldalon” pe- dig: tanulna az üzemi ifjúmunkás —, de szűk a , kultúrház, drága a különóra; tornáznának, sportolnának a gyáriak, de hol van a tornateremre, kosárlabda-pályára helye példáiul egy vasasüzemnek? Bzemyi a területe az élet, a munkaformálta kapcsolatok lehetőségeinek Üzem és

iskola között, azzal a szándékkal: a magunk erejéből átadunk nektek, cserébe a ti sajátos segítségetekre számítunk.

Jók és hasznosak is —

többségükben — ezek az együttműködési formák. Csak éppen a tartósság, a hosszabb távra szóló, átgondoltabb, együttműködés formai rendezése — pontosan fogalmazva, az- iskolák és üzemek közötti szerződéses forma várat magára sokhelyütt A SZOT és az Oktatási Minisztérium e kérdések rendezésére is alkotott meg nemrégiben irányelveket, üzemek és iskolák közötti kapcsolatok elmélyítésére, tartalmasabbá tételére. (Kár, hogy ezek az irányelvek eléggé lassan érkeznek el oda, ahova kell: az iskolaigazgatók

asztalára, s az üzemi vezetők. szakszervezeti szervek szobáiba.)

Okos és jó gondolatokat, pontosabban, ajánlatok sorát tartalmazzák ezek az irányelvek. Olyan javaslatokat, például, hogy az üzemek hova összpontosítsák a segítséget (beleértve az iskola karbantartását és eljutva a gyerekek jobb pályaválasztásának segítéséig), az iskolák pedig milyen gazdag támogatást adhatnak az üzemi dolgozók művelődéséhez, tanulásá- lioz, sportjához. Az ajánlások, az irányelvek lényeges gondolata: ne ötletszerűen, egy-két hónapra vagy évre szövődjenek ezek a gyár—iskola kapcsolatok, hanem jóval hosszabb távra, öt évre. Tíz évre. Vagy még hosszabb időszakra is; a határidőket az élet jelöli ki mindenütt. Az erősebb és tartós „szövetség” lehet az alapja a sokféle, jó emberi kapcsolatnak is; diák és a leendő, munkaadó gyár, iskola és a gyári öregdiák között, hogy csak néhány kapcsolatlehetőséget említsünk.

Érdem s töprengeniük iskoláknak és a partnerüze- tneknek azon: hogyan ölt- senek formát hamar ezek a kapcsolatok. Segítenek a szakszervezetek, segítenek a tanácsok is, hogy a több évre szóló szerződések minél több helyen megszülessenek. Olyan jó szolgálatok forrásai voltak eddig is — lehetnek így még Inkább — a szerződéses kapcsolatok, amelyek kölcsönösek és minden érintett számára hasznosak lehetnek. Reméljük, lesznek is.

V. M.

MtVVFTT

január elsején

Megnyitja kapuit Egerben a Bazilikái Kincstár

Mindig az öröm érzése az első, valahányszor egy új létesítmény nyílik meg, ahol a művészet és a múlt értékes ereklyéi láthatók. Az egri Bazilika! Kincstár ünnepélyes megnyitása már december 15-én megtörtént. Ez az egyházi gyűjtemény az esztergomi és a budai Mátyás-templombeli gyűjtemény mellett és után harmadik a maga nemében az országban. Az előbbi kettőhöz képest az Egerben kiállított anyag szerényebb, de híven reprezentálja azokat a századokat, amelyekben ezek a műalkotások születtek. Négy és fél évszázad királyi, érseki,

(Fotó: Szederkényiné Kovács Éva)

püspöki ajándékai gyűltek itt egybe, de gazdagítja ezt a gyűjteményt néhány olyan szép darab is, amelyet az egri főkáptalan tagjai adományoztak. Ötvöstárgyak, textíliák sorakoznak itt példás rendben, a tárlókban, hogy esztétikai

élvezetet nyújtsanak a látogatónak és a művészet hatóerejével élesszék benne a kort, a kor szellemét, levegőjét, amelyben ezek a művészi munkák megszülettek.

A mai látogatót talán meglepi, mekkora kincs és művészi forma alkotott

egységet, főleg a barokkban, amikor az egyház külsőségeiben is bizonyítani akarta erejét és hatni akart a reformáció ellen. Kely- hek, cibóriumok, monstrangj MénmsM

V december ****

ciák, ereklyetartók, mise- kancsók, püspöki mellkeresztek, pásztorbotok remekbeszabott darabjai állnak itt szemünk előtt annak bizonyítására, hogy milyen módon és milyen szinten keresték a művészek és megrendelőik a tartalom és a forma egységét az alkotásokban. összesen ötvenkét ötvösmunka szerepel a kincstár most összeállított kollekciójában. Legtöbbjük bécsi mesterek kezétől származik, akiket csak a monogram fakar itt-ott, de a magyar ötvösök értékei sem hiányoznak, munkáik bizonyítják, hogy művészi felfogásuk, tudásuk és szemléletük maradandót alkotott.

Bár nincs ‘ összehasonlítási alap az ötvöskészlet és a textíliák között, a miseruhák, palástok, szerpapi ruhák és kehelytartók gyűjteménye még gazdagabb, ha lehet ezt a mércét használni, még sokrétűbb, még értékesebb. Nemcsak az a rész, amit az üvegszekrényekben, elsőrendű installációban látunk, hanem az is. amit a szekrényekben, gondosan becsomagolva tartanak, Ezekről a szertartásokon gyakran használt textil iákrói az adott -kor szemlélete néz vissza ránk, az a külsőség, amely formai szépségével ragyogta, vagy túlöltöztette a szertartás lelkiségét. Az Iparművészeti Múzeum szakemberei is Mtták és ismerik ennek a jn. ak az anyagát és nem egy darabjáról, mint ritkaságról szólnak. Így említik többek között a XVIII. századi Erdödy-rirrwres palástot, a hímzett cnzulá- kat, a XVIII—XIX. századi kaukázusi és közép-ázsiai szőnyegeket is. Történetileg minden egyes darabról lehetne érdekeséggel szolgálni, mint például arról a kehelytakaróról is lehet említést tenni, amelyet a XVlt. század elején, az Egerben visszamaradt törökök adtak új egyházuknak.

Ezzel az írásunkkal hírt akartunk adni egy új létesítményről, amely anyagában nemes művészi értékeket tár a látogató elé. A művészet és a kincs házasságából inkább a művészeti alkotását, az esztétikumot hangsúlyoznánk, a formanyelv és a sa iátos szépség miatt. Fotónkon egy 1524-ből származó magyar ötvösmunka jelenik a kincstár legrégibb!

műtárgya, par ja jelenleg az egri vármúzeumban látható, ahová a kincstár azt kölcsön adta.

A kiállítás egyháztörténelem is, de magyar történelem is, a kincsen és a művészi értéken innen és túl. Illő hát, hogy ma már mindez a köz hasznára váljék.

Farkas András

“Az evő ünnepkör, a téli napforduló, a szeretet napjainak derűs óráiban a szokottnál több idő jutott rádiózásra és az ünnepi műsorok soha nem szóltak annyira mindenkihez, mint ezen a hét végén. A gyerekektől a 80 éves, Beethovenért lelkesedő Konkoly Margit néniig mindenki megtalálhatta a neki szánt műsorokat. Tarka, világosságváró órák voltak ezek az operától a beatig, a drámától a népi mondóká- kig. A karácsony a gyerekek és az öregek ünnepe, ezért is jelent meg olyan sok színnel a szeretet hangja. Mint mottó, intelem tért yissza napról napra a József Attila-vers néhány sora: „Valami nagy- nagy tüzet kéne rakni, hogy melegedjenek az emberek... Azt a tüzet-óh, jaj-meg kéne rakni, hogy fölmelegednének az emberek.” Pedig ezekben a napokban fölolvadtak a jégkemény szivek, fölmelegedtek az emberek. Szülők, gyermekek, unokák állták körül az égigérő tüzet „s kézen fogta mindenki földijét”

Öreg Ángyéi üzenete — Szél Júlia dokumentumműsora — is ezt a vágyat kutatta. Riportjaiban megszólaltak

öregek, tsz- és tanácselnökök, minisztériumi főelőadók keresve a választ a kérdésre: „Mi legyen hát az öregekkel?” Mert Ángyéi, az öreg özvegyasszony a faluban eladta házát, beköltözött lányához és egy óvatlan pillanatban a kútba ugrott, csak a bánatot és papucsait hagyva maga mögött. Pedig jól bántak vele, tavaly karácsonyra csak ó kapott ajándékod a családban, A riport legfőbb tanulsága az volt, hogy öreg fát nem lehet átültetni, az öregeket otthon kell tartani a kert virágai, gyümölcsfák, tehenek és a baromfiudvar állatai között, mert városokban az új lakótelepeken még nem alakultak ki a közösségi élet formái. A fiatalok reggel munkába sietnek s az öregek „otthon” gubbasztanak az üres lakásban arra várva, hogy késő délután hazaérkezzenek a gyerekek. A nyár — noha sok mindent megold — rövid és csak beszélgetésekre, ultipartikra ad lehetőséget a lakótelep asztalainál és padjain. Pedig megérdemlik a fokozott gondoskodást, mert ók hozták létre azokat a javakat, amelyekben a mai fiatalok élnek. Igaz, vannak gyerekek, akik hogy mielőbb megkaphassák az örökséget, elmegyógyintézetbe záratják az öreg szüléket, de ott járnak el gonddal, szívvel és sorsukat átérezve, ahol a megszokott > környezetben hagyják őket.

öregeket Idézett GobbI Hilda: „Hogy tetszik lenni?” című műsora is, ami egy sorozat első adása volt. A délutáni órában megszólalt Illyés Gyula, Kulin György, a szövőnő, a kazánkovács, Királyhegyi Pál. Nyugdíjasoknak szóltak az időről és a munkáról (mintha, nem tudnák mi a munka?), az értelmes életről (mintha nem így éltek volna?) Illyés szavai bölcs életvitelre ösztönöztek: „nem idő, — hanem munkakategóriában kell gondolkodni.”, A műsor azt a nézetet igyekezett megcáfolni, mely szerint az öregek vagy tiszteletreméltó bölcsek, akik fölötte állnak a földi világnak vagy szenilis fecsegő vének, akikkel nem kell törődni. Én mindössze azt hiányoltam ebben a derűs órában, hogy az öregek mellett nem szólaltak meg a fiatalok, egy második vagy harmadik nemzedék fiai és lányai, hiszen életüket, tudásukat, munkájukat ennek a nemzedéknek köszönhetik. Végül is minden társadalomban együtt élnek fiatalok és öregek, egyik sem írhatja le a

másikat a társadalom egészéből. Érdemes is idézni GobbI Hilda bevezető sztoriját: „A század örökifjúnak nevezett politikusa már elmúlt 80 éves, amikor egy fiatal fényképész ezt mondta neki! „Uram, remélem lesz alkalmam még egyszer fényképezni önt, amikor majd 100 éves lesz.” Könnyen megteheti — válaszolta az öreg — ha továbbra is vigyáz az egészségére.’^

S hallgatás közben álljunk meg néhány órára a rádió aranykönyvénél, a Tanulmányok a magyar rádió történetéből című kötetnél, mely az első hazai rádiótörténeti kísérlet. A rádió élete szinte az első pillanattól kezdve Összefüggőt az ország politikai történetével, a II. világháború éveiben — elsősorban híranyaga miatt — a világtörténelemmel.

A MTA fiatal történés»- csoportja Ránki György irányításával az 50. évforduló emlékére megkísérli összefoglalni az első 20 év történetét. A tanulmányok a meg alakulás első éveitől a demokratikus Magyar Rádió megteremtéséig követik ezt az utat. „A tanulmányok szerzői nem történészi szerepükből kihajolva nyúlnak a magyar rádiózás első évtizedeinek történetéhez, hanem nagyon világosán felismerve, hogy a hazai rádiós hírszó rás első két évtizedének eseményei, folyamatai, összefüggései csak társadalmunk politikai történetének és ideológiatörténetének szerves részeként értelmezhetők kielégítően.” (Szecskő Tamás)

A könyv előtanulmány egy készülő rádiómonográfiához, tanulmányai hozzásegítenek a korszak történetének mélyebb értelmezéséhez. íTö- megkommunikációs Kutatóközpont).

Ebergényi Tibor

M+A/uet q\ FDNsecA >

Három katona rontott t*. nagy zsivajjal. Az asszony felugrott a sámliról. Majdnem felbukott, olyan álmos volt. A szeme is leragadt, ahogy a gyerek fölé hajolt, aki az ócska takaró alatt aludt. A petróleumlámpa alig pislákolt a tavernát elöntő sötétben. A katonák tántorogva botorkáltak be és a »öntéspultra könyököltek.

— Bort, de jót ám!

Az asszony kinyitotta a szemét. A söntéspulton át három tátott szájú fej hajolt fölé és bámult rá zavaros tekintettel. Önkéntelenül is a lámpához nyúlt, feljebb csavarta a kanócot; a fényben a taverna falain árnyékok futottak szét. A gyerek felriadt, sími kezdett.

A nő újra a katonákra nézett:

— Miféle új szokás ilyen váratlanul berontani, hogy a ménkű csapna belétek!

— Bort akarunk, és üldögélni egy kicsit.

Megdörzsölte duzzadt

szemhéját. Hány óra lehet? Ásított.

*Portugál költő ésé Író. isiiben született. Tanulmányait

Lisszabonban végezte. Előszűr költőként mutatkozott be. Novellái ét regényei sötét horizontú történetek a faluról, ahol az idő mindörökre megállt, és az emberi lélek mélyén parázsló rosszról. A Sa’azar- rezstm idején irt müveiben nem lephetett fel nyíltan a fasizmus ellen, csak burkolt célzásokat tehetett. Ilyen célzás a közólt elbeszélésben Beja város említése, ahol 1»sz-ben a helyőrség elfojtotta a munkások fm'JceU— Három pohár vöröset?

— Nem — mondta az egyik tagbaszakadt legény. Égy litert.

A nő felállt, szüntelenül síró fiát egy birkabőrrel leterített ládára fektette, amelyet két deszkából róttak ösz- sze —, olyan volt, akár egy félhold. Megtaszította, mire a láda ringani kezdett, mint egy bölcső, a gyerek meg ide-oda nyúlkált a kezével.

Mellette vagyon az édesanyja,

Mária, Mária ...

Két katona énekelt. Felegyenesedtek a pulttól, érdes tenyerüket a dal ritmusára összeverdesték, és lábukat

magasra dobálva ugráltak a fekete padlón.

— Hagyjátok abba, különbén kizavarlak az utcára!

Halljátok? Elég legyen!

Az egyik katona megállt, levette a sapkáját és a sötét, ragacsos söntéspultra tette:

— Ne haragudj, Mária.

— Kizavarlak benneteket, megmondtam — ismételte meg az asszony csöndesen. — Hajtsátok fel és kotródja- tok. Ideje becsukni a kocsmát.

— Mit nem mondasz! Hisz szükséged van a pénzünkre, mi is úgy fizetünk, mint bár-- ki más.

A katona alacsony termetét teljesen elrejtette sarkáig érő hosszú köpenye. Magas gallérja a hidegtől kipirult, elálló füléig ért. Nemrég nyírt feje úgy nézett ki, mintha hamuval szórták volna be, sovány barna arcán apró szemek, mosolyogtak.

— Szenteste van, ne haragudj, láejotíüak, bem saymk

és énekelgessünk egy kicsit, az ördög vigye el!... No, cimborák, még egy kört?

A pult szélébe kapaszkodva

egész testével elrugaszkodott. Azután réveteg pillantások kíséretében halkan énekelni kezdett:

A tengerparton három csábító ...

— Na elég! — kiáltotta az asszony. — Már részegek vagytok! Nem kellett volna beengedni benneteket. Igyátok meg és tűnjetek el, nincs időm, másodszor mondom!

Üjra mosoly ragyogott fel a katona szemében:

— Mit nem mondasz!... Bedobtunk egy pár pohárral — ami igaz, az igaz. De nem szabad részegnek nevezni, aki ma iszik.

Felrántotta a vállát: kopaszra nyírt feje szinte teljesen eltűnt a köpenyben.

— Nem akarunk semmi különöset, de hát a katona hogyan ünnepelhetne másként?

Mária a síró gyerek fölé

hajolt, és újból meglökte a ládát. Felegyenesedett, hátrasimította a haját.

— Kérlek, ne énekeljetek itt. Igyatok, beszélgessetek, énekelni amúgy is késó van. |

A tagbaszakadt legény öklével a pultra ütött.

— Bort! — rikkantotta. — elég a fecsegésből — most te fizetsz, Chlco Valinhas. Te persze mindig süketnek tetteted magad, ha ki kell nyitni az erszényedet. Igaz-e, ő a soros, Chameco pajtás?

A még itt is hallgatag Chameco, aki a láda mellett álldogált, mintha álmából ocsúdott volna, megragadta a tagbaszakadt kezét:

— Egyszer a képébe kellett volna másznom — mond- ‘ ta nyugodt, kiegyensúlyozott hangon. — Ö maga kérte, húzzunk be neki akkorát, hogy az orrával szántsa a földet. Am te akkor elvonszoltál onnan, Luis Palmito ... Rosszul tetted. De *

A másik oldalról Chico Valinhas förmedt rójuk:

— Micsoda, hogy én süket vagyok? Szerinted én ima dóm a pénzt, Luis Palmito?

Felhajtotta a köpenye szélét, elővett a nadrágzsebéből néhány pénzdarabot, összeszámlálta és megkocogtatta veük a pultot:

— Tizenhatezer kétszáz! Hé, Mária, idenézz, ez mind borra van! De ha akarnád, másként lehetne. Csak ne vágj olyan arcot, nekünk.meg hátra van egy üzleti tárgyalásunk. Adj egy üveggel. Meg három poharat.

Leültek a recsegő, mocskos asztalhoz, amely a kocsmának szinte az egész sarkát elfoglalta. Mária teletöltötte a poharakat és az asztalra tét te az üveget. Újból odament a ládához, és halkat, dúdolva megpróbálta elcsUónni a fiát.

Palmito hátravetette a fejét: egy hajtásra kiürítette 3 poharat. Megborzongott, azt- tán ismét csordultig töltötte. Mellette Chameco széles, csontos arca szétfolyt, mintha valamilyen köd borította volna be. Chameco zavarom tekintettel bámult:

— Szép kis szívességet tettél nekem, mondhatom. Soha többé ne rángass el, Luis Palmito. Mindenki a maga ura. Itt is. Ha verekedni szottyan kedvem, se neked, se másnak nincs joga visszatartani.

Aztán ugyanilyen zavaros tekintettel ragadta fel a poharat :

— Mindenki a maga ura—

A rongyokba burkolt gyerek fudokolva sírt. Az asz szony lassan ringatta a ládát

— Nem hallgat el a fiad, Mária — mondta Valinhas, és szája széles mosolyra húzódott. — Vinnyog, mint a kutyakölyök, ha szájkosarat tesznek rá. Etesd meg a melledből, hallod?

(Folytatjuk.) ■gBÉBBMjak« LÁMSÜ-