Népújság, 1975. december (26. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-04 / 284. szám

\ Városi ökölmóhajnokság Hatvanban ■íép közönségsikerrel, de elég­gé foghíjas részvétel mellett ren­dezték meg Hatvan város 1975. •vl országos jellegű ökölvívó- bajnokságát. A rendezők külö­nösen az egri szakosztályok tün­tető távollétét fájlalták, amit teljesen jogosnak tartunk, ami­kor Mezőtúr, Budapest, Salgótar. jén, Gyöngyös, Miskolc elküldte Hl. osztályú és serdülő ver­senyzőit ajr.lmmár hagyományos­sá váló küzdelmekre. Amit a há­rom versenynapról Összefoglalva elmondhatunk: a korább] évek­hez képest emelkedett a színvo­nal, több IgGn tehetsége» fiatal mutatta meg oroszlánkörmeit. Volt egy külön attrakciója is a bajnokságnak. Meghívásos mér­kőzésén mérte össze tudását az Ifjúsági korosztályba tartozó légsúlyú Makkal László (Hatvan) és Orbán József (Borsodi Bá­nyász). jfc'iközönség nagy örö­mére, hazai győzelemmel végző­dött a találkozó. A verseny többi reszeredihcnyét az alábbiakban adjuk: Serdüld ktopapfrsúlyban: 1. Bo­tos (SBTC), 2.' Oláh (SBTC), 3. Dömeny (SBTC). PapiraUlyban: 1. Oláh (SBTC), 2. Rác* (SBTC). L-gsúlybansá. Révai (SBTC). s. Bada (SBTC), 3. Papp (MÁV HAC). Harmatsúlyban: 1. Botos (SBTC), 2. Marót (Bp. ÉVIG), 3. Tóth (Fetdflbánya). Pehelysúly­ban: X. Csaté (Mezőtúr), 3. Nagy (Honvéd Zalka SE), I. Farkas (SBTC). KSnuyúsúlyban: 1. Basa (MÁV RAO. S. Farkas (Mező­túr). 1. Vincas (MÁV HAC). Kfc­váltósúlyban: 1. Bárdi (MÁV HAC), 2. Kiss (Petóíibánya), 3. Hranek (SBTC). VáltósiUyoan: .1 Hranek, (SBTC), 2. Tóth (Hon­véd Zalka SE), 3. Szűcs (MÁV HAC), Nagyváltósúlyban:T Ma­darász (MÁV HAC). 2. Szabó (Honvéd Zalka SE). Középsúly­ban: 1. Oláh (SBTC), 2. Kosz- tovlcs (MÁV HAC). Nagyközép­súlyban: 1. Kiss (Honvéd Zalka SE). Hl. osztályú felnőtt harmat­it Uly ban: 1. Abrahám (MÁV HAC), 2. Acs (Honvéd Zalka SE). 3. Makkai József (MÁV HAC). Pehelysúlyban: i. Somlai (Hon­véd Zalka SE). Könnyüsulyban: 1. Bara (Honvéd Zalka SE). 2. Vágó (Borsodi Bányász),’ 3. Szurkos (MÁV HAC). Kisváltó- aúlyban: 1. Csősz (Honvéd Zal­ka SE), 2. Hartman (MÁV HAC), 3. Maksa (Petőfibánya). Váltó- súlyban: 1. Pereszlényi (Honvéd Zalka SE). Nagy váltósúlyban: i. Takács (Honvéd Zalka SE), 2. .Tancsurák (Borsodi Bányász). Középsúlyban: 1. Nagy (Borsodi Bányász), 2. Kocsis (MÁV HAC), 3. Lukács (Honvéd Zalka SE). Félnehézsúlyban: l. Kovács (Honvéd Zalka SE), 2. Vaka (MÁV HAC), J. sllye (Borsodi Bányász). Csapatversenyben, serdülőknél: 1. SBTC SS pont, 2. MÁV HAC 33 pont, 3. Honvéd Zalka SE ÍR pont. Felnőtt m. osztályban: 1 Honvéd Zalka SE 45 pont, 2. MÁV HAC 20 pont, 3. Borsodi Bányász 1* pont. ». SF.' Kosárlabda íf ‘ • Torna őt csapattal A» egri■ «ép- te Kfloertperl Szakközépiskola diáksportköre, valamint KlSS-szérvezete hagyo­mányod kosárlabda-fámáját — Eger várba-' felszabadulásának tiszteletére — ez évben is meg­rendezte. - ' - ­A réoet mert együtteack az iskolai ünnepség után körmérkő­zés formájában döntötték «1 a helyezések sorrendjét. A tornát és ezzel a Gép- és Műszeripari Szakközépiskola által felajánlott tííszjes kupát a Salgótarján! KSH kosarasai nyerték. A második helyen a rendező GM Szakkö­zépiskola végzett, akik teljesít ményükéf* megkapták a Borsod megyei Tejipari Vállalat egri üzemegysége KlSZ-ezervezeténeS díszes serleget. Eredmények'; Egri GM Szak­középiskola I.—Egri Gárdonyi zimn. loSfjái^BBá1?). legjobb do­bók: jáangnfat57, Béky 15. SKSE -Egri GM EL *7*42 (31:18). Ld.: lorváth IS, Illetve Betten búk 17. '~ri BM -1.—Egri Dobó Gtmn. 103:1» (ílrO). Ld. Hangrád 29. ill. Szabó «. SKSE—Egri Gárdo- lyi *3:53 ((208). Ld. Lajgut 23, Uetve7 Busák Sí. Egri GM II.— :?ri Dobó 12:42 0«*). Ld.: Mol­nár IS, metve Fülöp IS. Egri Gárdonyi—Egri Dobó «9:29 (30:14). Ed.: Busák S3, illetve Fülöp 11. Egri GM L—Egri GM IL SIÓI (29ti9) Ld.: Kovára Cs. 13, Il­letve Bettenbuk IS- SKSE-Egri Dobó csak (41:27), Ld. Balogh 14, Illetve Fülöp X«. Egri Gárdonyi —Egri GM fi MOS (51:34). Ld.: Busák na, «etve Bettenbuk Sí. Az fSufi helyet eldöntő mér­kőzési i SKSE—E*rf GM SeaMsőrép. l 71 .-69 (41:38) V.: Komaaesy, Tart SKSE: Szabó (20). Lajgut (22), Balogh (4). Nagy (13), Horváth (2). Csen: ftetruraík (8), Telek VálóczL GM L» atengíád (TT), tereel (15), Kovára P. (D. Csáki (21). Kovára CB. (4). Csere: MeBeber, Erdélyt, Magyar. Hatalmas küzdelemben, némi szerencsével nyert a nagy ma­gassági fölényben levő SKSE. A torna végeredménye: 1. SKSE * 4 — 274:202 8 : Egri GUI 4 * 1 337:176 7 Gárdonyi G. 4 2 2 263:303 6 4. E. GM n. 4 1 3 228:243 5 5. Dobó G. 4 — 4 129:307 4 A torna legeredményesebbb Já­tékosa '99 ponttal Bettenbuk Jó­zsef (Egri GM H.) lett. A* BKSt bedobóját Csáki (sö­tét mezben), a GM Szak közép­iskola l. csapatának játékosa Igyekszik szerelni. m Egri Finommechanika— Kandó Műszaki Főiskola 187:83 (48:37) KB n-es férfimérkőzés. Eger, 30 néző. v.: Virik, Domonkos. Finommechanika: Komenczy 32, Lezsák 15, Korepta 28, Zachár 7, Dobi 14. Csere: Tarl 8, Lajár 1, Mészáros 2, Busák, Fülöp. Edző. Ifj. Csányi Barna. Az egriek jó Iramú mérkőzé­sen vágtak vissza ellenfelüknek a tavaszi Idény első fordulójában elszenvedett vereségért. Az első félidő 14. percéig még a vendé­gek vezettek, ettől kezdve a Fi­nommechanika taktikát változta­tott és 11 pontos előnnyel for­dult. Második félidőben elsősor­ban Komenczy és Korepta jóvol­tából. látványos megoldásokkal, szép akciókkal gyarapította pont­jait a hazai együttes, a védeke­zésre azonban ekkor sem fordí­tott elég gondot. A második fél­idő 7. percében Zachár, a 18. percben pedig Dobi kipontozó­dott Jók: Komenczy, Korepta, Tart Kézilabda VB. Győzelemmel kezdtek a magyarok Kedden a Szovjetunió há­rom városában, Vilniusban, Hosztovban és Kijevben kez­dődtek el a VI. női kézilab­da-világbajnokság küzdel­mei. A selejtező mérkőzések menetrendjében némi zavar keletkezett, mert néhány csapat... nem érkezett: meg pontosan a csoportküzdel­mek színhelyére. Érintette ez á magyar válogatott be- rvi'atk'ofeását is. válogatot- itnk első .ellenfele, Tunézia, ugyanis a késők között volt Ennek következtében a ma­gyar lányok csak szerdán (Mánián léptek először pa- n. A tegnapi Magynror- -Dátiii összecsapás 17:9 (7:6) arányú magyar győzel­met hozott. Kedden a ju- goszlávok 16:9-re győzték le Dániát. így a várakozásnak megfelelően a magyar és a jugoszláv együttes kerül majd’ tovább a csoportból a kijevi hatos döntőbe, mert Tunézia válogatottjánál ez a két gárda lényegesen na­gyobb játékerőt képvisel. A december 5-én sorra kerülő Jugoszlávia—Magyarország találkozó tétjét az adja. hogy a csapatok a döntőbe ma- ' gokko'' viszik ezt az »red- mépMt, n döntőben az első négy helyen végző együttes szerzi meg a jogot a montreali olimpián' való szereplésre. Tovább jutott a Dózsa Egri Dózsa—Pásztó 2:0 (1:0) Labdarúgó MNK-mérkőzés a legjobb 32 csapat közé ju­tásért. Hasznos, 600 néző. V.: Balázs. Egri Dózsa:. Rozsnak! — Fodor, Zsidai, Csathó, Csu­hái, Patvaros, Barta (Mol­nár), Galántai, Martha, Vígh, Pécsik. A rossz talajú pályán biz­tosan nyent a nagyon kerné- nyep játszó hazaiak ellen a sok helyzete közül mindösz- sze kettőt értékesítő egri együttes. A következő MNK- fordulóban, melyre jövő év februárjában kerül sor, a most versenyben maradit 16 csapat, köztük az Egri Dó­zsa is, már NB I-es ellen­féllel mérkőzik. Góllövők: Barta, Vígh. Az egriek kő-' zül Zsidai, Galántai és Vigh nyújtott jó teljesítményt, A KAEV 4 az gyár Syön­gyös, közgazdasági egyete­mi végzettségű, ipari gya­korlattal rendelkező szak­embert keres felvételié elemző munkakörbe. Jelentkezés»: a gyár sze­mélyzeti osztályán, szemé­lyesen, vagy levélben. Köszönetnyilvánítás. Kőszönetüuket fejezzük ki mindazoknak, akik drága , halottunk, BAHNT JÓZSEF temetésén részvételükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett fcrjera, I.UCSKAI BÁLINT hamv aszta* előtti búcsúz­tatásán és végsó tisztelet- adásán részt vettek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. özv. Lueskai Bálfntné Értesítjük vásárlóinkat, hogy a telepeinken a termelő gyáraktól történő kiszolgálással vásárolt minden építőanyag- féleséget 1975. december 6-ig elszállítani szíveskedjenek. Tájékoztatásul- közöljük, hogy a fenti időpontig <4 nem szállítóit arukat a termelő gyárak a későbbiekben nem szolgálják ki, csak a számla ellenértékét fizetjük vissza. Észak-magyarországi TÜZEP Vállalat, Miskolc MATRAVIDÉKI FÉMMÜVEK FÜZESABONYI GYÄRA felvesz azonnal női dolgozókat (18 eves kortól), fémdobozok gyártásához, könnyű betanított munkára. JELENTKEZNI LEHET: a gyár munkaerő-gazdálkodasanál. (■ VOLÁN 4. SZ. VÄLLALAT GYÖNGYÖSI ÜZEMEGYSÉGE azonnal felvesz — „D” kategória vizsgával rendelkező gépkocsivezetőket autóbusz gépkocsivezetőnek: — gyakorlattal. rendelkező gépkocsivezetőket tehergépkocsi-vezetőnek: — kalauzokat; — segédgépkocsivezetőket; ' — szállítómunkásokat: — üzemanyag kiadót; — nyugdíjas férfi munkaerőket kazántuto éá üzemanyag-elszámoltató munkakörbe. BEISKOLÁZUNK FELVÉTELRE JELENTKEZŐKET: — 18 ével .betöltött, K általános iskolai végzett-, seggel rendelkező fér|'í munkaerőket alapfokú gépjárművezetői tinfilvanwa; gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőket ,.D’ kategória tanfolyamra. JELENTKEZNI LEHET: Gyöngyös. Eö tér 10. Munkaügyi csoport. . ALLAS szovw­KEZETÜNK FÜZES ABONTt KONTEKCTO8 ÜZEME»* kétmüszakos beosztással gyakorlott Tásó te daraboló szabászokat, trrftóket felveszünk. Térítőkét betanítunk. Jelentkezés a te­lep vezetőjénél Füzesabony, Szlhalpü u. tt. FÜZESABONYI TELEPÜNK*» kétmüszakra be üzemi takarítókat sürgősen felvessünk. Konfekció vetkezet, Füzes­abony, Szthatml «. M. Panorama Szállo­da és Vendéglátó Vállalót , ___>j .± i H gyakorlott syere-geplrót, konyha« kisegítőket, takantekat. Jelentkezés: Eger, Marx Károly n. 2. Munkaügyi osztály, FÜZESABONYI KONFEKCIÓ* ÜZEMÜNK»» miau te speelái varrógépekhez gyakorlott varrógép. műszerészt sürgősen FELVESZÜNK. Jelentkezés: a telep vezetőjé­nél. Füzesabony, Szlhalm! u. L4. Központ: Kon­fekció i Szövetke­zet, Bp. xnj Lehel u. 14, A Füzesabonyi Altauri Gazdaság Erísébettéri—■ Kápolna baropi- H telepere wm deoembeg ií.-i belépéssel' i elves* bacontfigon- dozékat. Érdeklődni lehet személyesen, vagy írásban a barom­fi agazat vezetőjé­nél,' Kerecsenö— Albertmajor. Iparráilalat köz­gazdasági CSo­porrtvezetői mun­kakörbe gyakor­lőtt munkaerőt, valamint gépíróból alkalmaz. Jelentkezéseket levélben Sün­gös 346583” lel-! igére az egri' Magyar Hirdető-, be kérjük leadni. ( Az flszak-ma­gyarországi TÜ­ZEP Vállalat me­zőkövesdi telepé­re árukiadókat és vagonkirakó munkásokat felveszünk. Fizetés megegye, zés szerint és tel- t jesítmenybérezéH- ben. Jelentkezni lehet, a mezőkö­vesdi TÜZEF-te- lep igazgatójánál. I Az Egri Gyer­mekváros Igazga­tósága ................ F ELVÉTELT­HIRDET gyennekíclügye- • : lói. és ápolónői munkakör bétől-.,, lésére. Jelentkez- - Tt)' lehet szemé- ~> - lyesen munkana- <y, pokó.n : az igaz­gatóságon. ;ŐJÍ :c.y Erdőgazdaság Építés vezetőségé,: Egerr'KákÖCzi ü: 68 b. Telefon: ;9: ■3* • anyag- ■ ■ aönyvetői felvész határozott időre. INGATLAN i-o;.­Xt&'í­Női fodrász szak- munkást azonnal fel­veszek. Lakás-, ebéd­ellátással. havi fize­tés. Megbeszélés sze­mélyesen Bakos Györgyné kisiparos, Mezőkövesd, Temp­lom köz 1. Középiskolai fiú­kollégium azonnali belépéssel felvételre keres konyhai dolgozókat. Jelentkezés a kol­légium gazdasag- vezetőjénél. Eger, Rákóczi a. 2. irodának, • raktáiy-fO’. na’k vagy 2 családv r ... részére alkalmas ház" 3 / eladó. Egér, - Makiért-- u. 17. Érdeklődni: Tűzoltó tér 1, „ . ­Sürgősén, azonnal- . beköltözhetően el-r; “ adó 2 szobás, ^ dern szovetkeze.tr kás, . Eger, Leli. 16,-. IV. 4.- (Hadnagy*^ M/4.), azom bát ’ : va- sámap érdeklődni; jí ; „r . 2 szoba, konyhai,v.ó: riyárikonyhás ház­rész. alatta boi.pin-^.,. cével, 'azonnali be- költözhetőséggel el­adó. Érdeklődni le­het Eger, Dpnát u. » 3/a Vasárnap 9 órá­tól.’ - ■ 1ARM0 ' Zsigulihoz szélvédő w- üveg eladó. Gyön- gyös, 'Batthyány' tér 4. Szániszlóm:.- UY fehér Wartburg“ ^ de Luxé eltidá.; Eger,' > "Vécséy-völgy -u,. -35. Liar kas < B iOOO-esjG.-: 'eladó. "Eger",'* ftózsás^.' ^ dúló 34. ' ^ VEGYES v:"; —.... ..........................—-----.. d K arácsonyra diva- tos női és férfipuló- verek, szoknyák, ké- szén kaphatók és -siaf. méretre is rövid idő.. alatt élkefezitem. ' Eger, Dobó tér sz. alatt. (A PatyóT •lat mellett.) . Értesítem kedves . . .^ megrendelőimet, hogy a vár alatti kö­tődőmet áthelyeztem-.: > = Eger, Dobó tér 5^ sz^. - alá. (A Patyolat mel­lett.). Nyitva tartás: réggel 8-tól délután 18 óráig. Vercz Kál- • * ménné. . . ; Perzsaszőnyeg, par- kett kef élőgép. gyer-J".r mek-ebédlőaszta'lka - és fürdőkád eladögdÄ' Eger-, Bajcsy- Zs. «■. .. Eladó. 1 db olasz ' liegedüi Eger: Z^alka-5^' Máté U. 18., II,7.. Kombinált * szöba^i^. bútor olcsón eladó^T,^ Eger, Bornemissza u^x^. 4. (Várállqmásháí)".'^ ű Oiaszék. ‘ • 20—40 kg-os mala-i. ' '±-‘ cók eladók. . Eger.;X3sS£ . Makiári u. 137- ­Fájdalommal tudatjuk, hogy édesanya, nagymama, dédnagymama.-’ ÖZV. KÖLES ZOLTÁNNí: i életének 78. évében', ? december 2-áp elhunyt. Temetése ,pentekeii 13 órakor lesz áz egri Kisasszony-tcmetőbéh: Gyászoló család A JASZ-NAGYKUN VENDÉGI,Aló VILLALAT, SZOLNOK hirdet A JÁSZBERÉNYI CUKRA,SZÜZEM MfZi »-ÍSÉRE. Bővebb felvilágosítás ét jelen a vállalat szeméit/ »'alván •( (Szolnok. Kossuth téri Iröila’íáz Iá. em.). ri' vagy a jászberényi kirendeltségen _ (Jászberény,- Lehel -vezér tér ?4.) • *' • * ­f ü r

Next

/
Thumbnails
Contents