Népújság, 1975. december (26. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-19 / 297. szám
Folytatódott ^Folytatás a 2. oldalról) fórumoknak a munkáját, amelyeken előzetesen megvitatták az V, ötéves tervről szóló törvény tervezetét, annak gazdaságpolitikai koncepcióját A vita most — mondta — örvendetesen tükrözte a törvénytervezetet támogató egységet. jól kifejezte a tervben is megfogalmazott politikával, gazdaságpolitikával való egyetértést Egységesen jutott kifejezésre az a meggyőződés is, hogy a törvényerőre emelkedő terv jól szolgálja szocialista hazánk érdekeit, népünk felemelkedését. Közölte Huszár István, hogy a parlament plénumán elhangzott javaslatok mindegyikét — az oszággyűlési szokásoknak megfelelően — a kormány kellő gondossággal megvizsgálja, együttműködve az országgyűlés, illetékes szerveivel. Egyetlen jó gondolat hasznosítható javaslat sem vesdieí kárba. j A továbbiakban tárgykö- I rönként reagált a vitában el- i hangzottakra. I Először arról szólt, hogy a képviselők örömmel nyugtázták a ÍV. ötéves tervben elért eredményeket, amelyek révén — s ezt a képviselők szűkebb hazájuk adataival, tényeivel, eredményeivel támasztották alá — gazdagabb lett országunk, nőtt népünk életszínvonala, örömtelibbé vált életünk. Mindez jogos büszkeséggel tölthet el bennünket. ©í TERVÜNKBE „BEÉPÍTETTÜK” A JÓ TAPASZTALATOKAT Azokat a tapasztalásokat, amelyeket a IV. ötéves terv teljesítése során szereztünk, —- tetézve történelmünk utóbbi évtizedeinek tapasztalataival — „beépítettük” az V ötéves terv törvényjavaslatába. A törvénytervezet megszületése kapcsán kiemelte a Minisztertanács elnökhelyettese. hogy az V. ötéves tervet a párt XI. kongresszusán elfogadott dokumentumoknak megfelelően, a bennük megszabott • követelményekhez igazodva állították össze. Egyébként több mint három évi igényes, valóban alkotó munka áll amögött, hogy most végleges formát ölt új ötéves tervünk. Szerzőinek nevét — amint a vitában is elhangzott. — aligha lehetne felsorolni: azok alkották meg a tervezetet, akik rűeg is valósítják majd a tervet, kollektív tevékenység produktumáról van tehát szó. A terv — hangsúlyozta a Minisztertanács elnökhelyettese — a célok és az eszközök harmóniáját 'igyekszik megvalósítani. E törekvés pedig azt jelenti, hogy valamennyi hasznosítható tapasztalat, gyümölcsöztethető eredmény birtokában — ezekre építve — megalapozott célokat állítottunk országunk, népünk elé. Joggal hangzott el a vitában az a kérdés, vajon minden feltétel adott-e a terv teljesítéséhez. A valasz az lehet: megvannak, illetve megteremthetők — a gazdasági élet folyamatában létrejönnek — ezek a feltételek, s így 1980-ig felvázolt elképzeléseinket, a törvényben szereplő feladatokat valóra tudjuk váltani. Nincs szó semmiféle maxi mali z- musról. Sokkal inkább arról. hogy a mércét magasabbra állítottuk a korábbinál. A terv reális, kidolgozásakor arra törekedtünk, hogy optimális célokat határozzunk me&. Az öt évre szóló — törvénybe foglalt ' —• munkanrogram maradéktalan megvalósítása következetes cselekvést igényel. Ennek során arra is ügyelnünk keik hogy a gyorsan, rövid idő alatt elérhető sikerek ne tegyenek bennünket elbizako- dottá, ugyanakkor az esetlegesen átmenetileg jelentkező — előre nem látható — gondok ne kedvetlénítsenek el, ne vezessenek lemondáshoz. Egyébként a céljaink elérését szolgáló eszközök részben ga^dasé'»'. részben társadalmi és pol't’kai jellegűek — arn'ot ez a v'tá'-'öi is kitűnt. Smiks-’-’es ezt hangsúlyozni. annál is inká'nb mert a nem gazdasági eszközök, feltételek legalább olyan foni íssak, mint a gaateág&afc m orszíggj files léli ülésszaka Vaskő Mihály és Pállal Árpád a Parlament folyosóján HATÉKONYSÁG, EGYENSÜLY, NÖVEKEDÉS, SZERKEZET Megyei wállalafok* üzemek si% éw wége elolt horipletcHi — a tte3|t-eíímény kről Hatékonyság, egyensúly, növekedés, szerkezet — ezeket a vitában, leggyakrabban elhangzott fogalmakat, rendkívül fontos törekvéseket takaró kifejezéseket elemezte ezután Huszár István. A társadalmi céljaink eléréséért kifejtett és kifejtendő gazdasági tevékenységünk vezérlő gondolatainak, csomópontjainak nevezte valamennyit. Nemcsak » gazdasági életben, hanem más területeken is érvényesülniük kell mindazoknak a törekvéseknek, amelyek e fogalmakkal fejezhetők kL így válhatnak csak valósággá elképzeléseink, az, hogy társadalmunk, gazdaságunk dinamikusan fejlődjék, túljussunk azokon a nehézségeken, amelyekkel ma küzdünk. Nem szűkíthető le az e fogalmak jegyében formálódó és kifejtendő cselekvés csak bizonyos ágazatokra. Hiszen például a hatékonyság a felhasznált erőforrások és az elért eredmény hányadosát jelenti, ez pedig rendkívül fontos minden vonatkozásban. A munkában a mennyiség és a minőség egymástól elválaszthatatlan. A gazdasági fejlődés tervezett növekedési ütemét csak úgy tudjuk elérni, ha mindenben eleget teszünk — mennyiségben és minőségben egyaránt — a tervben foglalt követelményeknek. A számszerűen nagyobb feladatok megoldása sem mehet a minőség rovására, a valóban igényes munkáról még több- letfeladatok esetén sem mondhatunk le. A TETTEKÉ A SZÓ Ezután arról szólt a Minisztertanács elnökhelyettese, hogy a vita jól kidomborította: fő figyelmünket most már a tettekre kell irányítanunk. Mindenkinek a maga területén, a vállalatoknál, a kormányzati munkában, a gazdasági irányításban. A kitűzött feladatok megvalósításában ez a tevékenységnek az eddiginél jobb megszervezését is jelenti. A fejlődés általános üteme — amint ezt az elmúlt évek tapasztalatai is igazolják — értelemszerűen bizonyos eltéréseket, is magában foglal. Így lesz ez az V. ötéves tervben is. Bizonyos területeken az átlagot meghaladóak a követelmények és a lehetőségek. Bizonyos ágazatokban viszont például a beruházási . lehetőségek a következő öt évben nem növekednek a most záruló ötéves tervidőszakhoz képest Mégis, itt is növekvő termelést • kell biztosítanunk. Az V. ötéves terv biztonságot, b’ztos persnektívát igé" ezt azonban valóban íeayel- mezett. racionális. hatékony gazdálkodással tudjuk biztosítani. Ezért is örvendetes. fog® ® 68SSfet6SE8ÜÄ Süfe ja, amely a cselekvő egyetértés jegyében zajlott le, elsősorban a tettekről, a tenni- akarásról szólt, a cselekvést szorgalmazta. Végezetül megköszönte a vitában a törvényjavaslathoz nyúj ett aktív támogatást, a képviselők egyetértését, és kérte, hogy a népgazdaság V. ötéves tervéről szóló törvényjavaslatot — a módosításokkal együtt — az ország- gyűlés fogadja el és iktassa törvényeink sorába. A Minisztertanács elnök- helyettesének vitaösszegző válasza után az elnöklő Apró Antal szót adott dr. Bognár Józsefnek, az országgyűlés terv- és költségvetési bizottsága elnökének. Őr. Bognár József javasolta: az országgyűlés fogadja el a vita során felmerült további két módosító indítványt. Határozathozatal következett: az országgyűlés elfogadta a terv- és költség- vetési bizottság által korábban előterjesztett, valamint a vita során elhangzott újabb módosító javaslatokat Végül az országgyűlés a népgazdaság V. ötéves tervéről Szóló törvényjavaslatot általánosságban és a már megszavazott módosí- tásokkal együtt részleteiben is egyhangúlag elfogadta. Ezzel az országgyűlés befejezte csütörtöki tanácskozását, amelyen az elnöki tisztet felváltva töltötte be Apró Antal, Kaffai Sarolta és Inokai János. A téli ülésszak ma délelőtt folytatja munkáiét, a nap’rendnek megfelelően megkezdi a Magyar Népköztársaság 1976. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat tárgyalását. (Munkatársunk leütése.) Megszületett az reményteljes csemete tervcsaládban. Sokan bábáskodtak körülötte féltőén, jószándékkal — előlegezve a nevelés objektív szigorúságát is — vitatkoztak rajta, illetve azon, hogy milyen ruhát viseljen, amelyben úgy jelenhet meg, hogy az öt esztendő alatt ne kelljen átöltöznie. Tehát: megszületett az ötödik ötéves terv. Munka szülte a munkának. A hangulat tegnap ünnepélyes volt, olyan ünnepélyes, amilyen csak a Parlamentben lehet, amikor szavazásra lendül a törvényalkotó kéz. De — ne vágjunk a dolgok elébe. Még van egy adósságom, amelyről csak hallomásból számolhatok be. Az első napon, illetve estén Erdélyi XÁszlőné, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke a Parlament semm'kéopsn sem gyengébb, de nőnem” képviselői részére adott intim, jól sikerüH fogadást. Ott vopak a midink is: Dr. Nopék Paine,, Fi®k Pva= Közeledik az év vége, rövidesen „mérlegre” kerülnek az idei teljesítmények is: hol, mennyit sikerült megvalósítani a programból s mit adtak terven felül. Noha a számvetés még hátravan — nincsenek pontos adatok az esztendőről — a legtöbb helyütt lényegében már tiszta a kép, következtetni tudnak az elért, illetve várható eredményekre. Ilyenkor már hagyományos körtelefonunkon — e hét közepén — ezekről a tapasztalatokról, a kilátásokról tájékozódtunk ez alkalommal is. AZ EGYESÜLT IZZÓ gyöngyösi gyára — mint lapunk korábbi száma is hírül adta — még a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójára teljesítette IV. ötéves tervét is. így a Pipis-hegyiek, kongresszusi, felszabadulási munkaversenyüket folytatva, az esztendő utolsó két hónapjában a többletért dolgoznak. Mint Temesi Elemér főkönyvelőtől értesültünk: december végéig az éves értékesítést három, az ötéveset öt százalékkal szeretnék növelni. A meghatározott ütemben fokozódó export során a Szovjetunióba, Romániába, az NDK-ba, Kubába, Szíriába, Indiába címzett szállítmányok döntő többsége már úton van, s indulásra készek azok a termékek is, amelyek a külföldi megrendelők által igényelt mennyiség utolsó tételen Mindezekkel, az anyagtakarékossági és önköltségcsökkentési intézkedések végrehajtásával, a gyár DAR ES-SALAAM, JOHANNESBURG (MTI): A Lourenco Marques-i rádió csütörtökön bejelentette, hogy egy reakciós elemekből álló fegyveres csoport szerdán megpróbálta hatalmába keríteni a mozambiki fővárost. Mint a rádióközleményből kitűnik, a mizambiki fel- szabadítási front (FRELIMO) fegyveres erői az éjszaka folyamán leverték a körülbelül 400 rendőrből és katonából álló csoport lázadását A fegyveres összetűzésben a felkelők jelentős veszteségeket szenvedtek. A bejelentés szerint a kormánycsapatok urai a helyzetnek és kezükben tartják a fővárost. (TASZSZ) CANBERRA: Malcolm Fraser, a december 13-i választásokon győzelmet aratott liberális-agrárpárt! koalíció vezére, miniszterelnök, csütörtökön ismertette az új, 24 tagú kormány összetételét. A miniszterelnök helyettese Douglas Anthony, az agrárpárt vezére lett. 4 dáné, fodor Istvánná, Vadkerti Miklósáé és Nagy Márta is. Mondják, hogy fotó is készült mindegyik megyei csokorról. ★ Ami a második napot illeti? Ha érdekli az olvasót, az Országház Gobelintermében ülök és próbálom rendszerezni a jegyzeteimet. Azért, mert a tervjavaslat olyan sai tóérdeklődést váltott ki, hogy kollégáim nem férnek el egy teremben. A rádiósok csendes sarkokban suttognak a magnóba, mások körmölnek a jegyzetfüzeibe, a tévé pedig éppen interjút készít .Huszár Istvánnal, a Minisztertanács elnökhelyettesével. Ide „menekültem” hát e gvőoyörű terembe, milliós értékű gobelinek közé. hogy m'Blár- rt okról beszéltessem képviselőinket. Szabó Imre: = fis ffi terv min&emMp* nyeresége az elképzeltnél jóval nagyobb lesz. A HEVES MEGYEI ÁL- LATFORGALMI ' ÉS HÜ8- IPARI VÁLLÁRÁT — ahogyan Vizer Ferenc főkönyvelő jelentette — termelési értékben és árbevételben nem éri el a tervezettet, így a másfél milliárdosnál is nagyobb program teljesítése csak 1,45 milliárd körül várható. Ugyanekkor azonban a megfelelőbb termékösszetétel kiválasztásával, s a különböző gazdaságossági törekvések hatására a nyereség messzi meghaladja az elképzeltet, elérheti a 33 millió forintot A CEMENT ÉS MÉSZMŰVEK bélapátfalvi gyára: a nagyberuházás munkál mellett is általában szépen teljesíti megszokott feladatait. Gárdosi Sándor osztályvezetőtől ugyanis arról értesültünk, hogy ötéves tervükben meghatározott klin- ker- és cementtermelésüket már december közepe előtt teljesítették, csupán — az ismert tavalyi, idei értékesítési gondok következtében — mészből gyártottak mintegy 16 ezer tonnával kevesebbet. S ez utóbbin sokat már nem is szépíthetnek december utoljáig. Termelési értékük egyébként az egymilliárd fölé emelkedik az ötödik év végéig, s a tervidőszak nyeresége 208 millió forint körül várható. Az országos vállalat selypi gyárában — válaszolta Haraszti Károly gazdasági igazgatóhelyettes — december 12-ére sikerült teljesíteni az éves cementőrlési tervet, amit várhatóan négyezer tonnával növelve, december véAz új — az UPI amerikai hírügynökség által erősen jobboldali beállítottságúnak minősített — kabinet külügyminisztere a liberálispárti Andrew Peackok, a hadügyminiszter az ugyancsak liberálispárti James Killen lett. GENF: Vlagyimir Szemjonov, a Szovjetunió külügyminiszterhelyettese, a stratégiai támadó fegyverek korlátozásáról szóló szovjet—amerikai tárgyalásokon részt vevő szovjet küldöttség vezetője csütörtökön Genfben találkozott Alexis Johnson rendkívüli nagykövettel, az Egyesült Államok delegációjának vezetőjével. BRÜSSZEL: Brüsszelben ülést tartott az Európai Biztonsági és Együttműködés Nemzetközi Bizottság. Az ülés részvevői megvitatták a társadalmi , erők akcióprogramjával kapcsolatos kérdéseket, összefüggésben a helsinki értekezlet eredményeinek gyakorlatba való átültetésével. pen jő. De csak akkor ér valamit, ha a végrehajtás során alaposan odafigyelünk. Például arra, hogy előfordulhatnak objektív problémák, amelyekre a korábbi években nem számíthattunk. Ami a tsz-mosgalmat illeti, mi, vezetők megértjük, miről van szó es igyekszünk a tagsággal is megércetni. De az esetlegesen r.e .i várt anyagi visszaesés érzékenyen érintheti az embereket. Vadkerti Miklósnál — Nagy szerepe van itta politikai munkának. Megértésre akkor is szükség van, ha nem úgy mennek a dolgok, ahogy mindenki elkép. zeit A politikai vonalon mindenképpen erősítenünk kell. Sa$ Kálmán: — A tervtörvény a népgazdaság helyrétH inn-’sz'k tovább szirir Vta^i. Határozottságra, őszinteségre van nsSSésé&Mk, s&sgigj « mm géig 69 ezerre egészítenek M. Az idén emellett 1320 kilométer hosszúságban kellett nyomócsövet is készíteniük, amivel nem lesz baj. Sőt: 18 milliós túlteljesítésre számítanak. A selypi gyár dolgozói, értékesítési programjukban ötezer tonnával több fehércementet exportálnak, mintsem eredetileg szó volt róla, s ennélfogva külföldi szállításaikban elérik a 33 ezer tonnát. így a nyereségük is több lesz, mint amennyi# terveztek. A MÁTRAI ERDŐ- ÉS FAFELDOLGOZÓ GAZDASÁG gazdasági igazgatóhelyettesétől, Pallagi Bélától azt a vá- I laszt kaptuk kérdéseinkre, hogy az eredményeket rontó kedvezőtlen időjárás, illetve a külföldi értékesítési nehézségek ellenére is teljesítik IV. ötéves tervükét, illetve idei árbevételükben elérik a 350—360 millió forintot. Ha nem is minden területen, de általában sikeres volt a fafeldolgozás, különösen pedig a melléktermékek, a mész és a faszén forgalmazása —amelyek számottevően növelték tevékenységük értékét A MÁTRA VIDÉKI FÉMMŰVEK: — Marsai Ferdinánd gazdasági igazgató tájékoztatása alapján —• éves tervét az idén is a tavalyihoz hasonlóan, egy milliárd forint fö-. lőtt teljesítik. Exportjuk, túlnyomóan a tőkés országokba irányuló szállítások fokozódásával 11 százalékkal növekszik, de nyereségük az elmúlt esztendeihez képest csak negyedrészével gyarapszik. Gy. Gy. sorokban LISSZABON: Mint a DFA jelentette, Portugália politikai pártjai és a fegyveres erők mozgalma (MFA) csak a jövő évben fognak dönteni a jelenleg még érvényben levő alkotmány módosításáról. A tárgyaló partnerek — őt párt és az MFA képviselői szerdán este Lisszabonban kezdődött és csütörtökön hajnalban véget ért tanácskozásukon, amelyen az 1975. április 11-én aláírt politikai platform felülvizsgálatáról volt szó, megállapodtak abban, hogy az öt párt december 30-ig a Legfelsőbb Forradalmi Tanács elé terjeszti az eddigi alkotmánytervezet felülvizsgálatával kapcsolatos elképzeléseit. A DPA szerint abban a kérdésben, hogy a fegyveres erők milyen szerepet töltsenek be a jövendő alkotmány keretében, két tábor áll egymással szemben. Németh Károly elvtárs felszólalásából is. Ami az ülésszak vitáját illeti, mélységesen egyetértek Klaukó Mátyás képviselő félsz .látásával, aki a túlzott bürokráciát az „irodizmus”-ban, a túltengő adminisztrációban látja. ,Elmondhatom, hogy nálunk a Bélapátfalvi Cement- és Mészmüben ilyen probléma nincs. A közel 800 fős létszámból csupán 40 fő adminisztratív dolgozó. Fiola Tivadarné: — Megalapozott, megfontolt ez a tervtörvény. Éppen ezért teljes, szívből és meggyőződéssel szavazom meg. ★ Ez a „kerekasztal” beszélgetés mondanom sem kell, hogy nem asztalnál, hanem a folyosó egyik kerevetén. ülve zajlott le. Vadkerti Miklósné búcsúzott el néhány percre a társaságtól, ugyanis a szovjet rádió és tévé interjút kért tőle, A csütörtöki nap-m tehát új törvény szü'stett. Jó egészséget és erőt az újs^ü» lőttnek. mtm í&ábw ' telefonjeötödik J 4**»fWit*** Külföldi eseményeit “