Népújság, 1975. december (26. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-18 / 296. szám
MÄ© PROLETÁRJAI. EGYESUUETERI AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS NAPILAPJA XXVI. évfolyam, 296. szára ÄEÄ: 8® IF 8 L L E IS 1975. december 18, csStSrtffik Felszólalt Németh Károly» az MSZMP PB tagja» a KB titkára Napirenden a népgazdaság V. ©téves terve Megkezdődött az országgyűlés téli ülésszaka Szerdán délelőtt 11 órákor a Parlamentben megnyílt az országgyűlés téli ülésszaka. Részt vett a tanácskozáson Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Aczél György, Apró Antal, Biszku Béla, Rock Jenő, Gáspár Sándor, Huszár István, Németh Károly és Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, továbbá a Központi Bizottság titkárai, valamint a Minisztertanács tagjai. Az illést Apró Antal, az országgyűlés elnöke nyitotta meg. Bejelentette, hogy az országos választási elnökség benyújtotta az időközi választásról szóló jelentését Apró Antal ezután tájékoztatta a képviselőket, hogy a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöksége javaslatot terjesztett elő bizottsági tag felmentésére, illetőleg a bizottságokban felmentés és elhalálozás folytán megüresedett helyek betöltésére. Ezt követően az országgyűlés tudomásul vette az Elnöki Tanács jelentését a legutóbbi ülésszak óta alkotott törvényerejű rendeletéiről, majd Apró Antal bejelentette, hogy a Minisztertanács megbízásából Huszár István, a kormány elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke benyújtotta az országgyűlésnek a népgazdaság V. ötéves tervéről szóló törvényjavaslatot, Faluvégi Lajos pénzügyminiszter pedig a Magyar Népköztársaság 1976. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslatot. Az országgyűlés elnökének javaslatára e képviselők elfogadták az ülésszak tárgysorozatát: 1. A népgazdaság V. ötéves tervéről száló törvényjavaslatot 2. A Magyar Népköztársaság 1976. évé költségvetéséről szóló törvényjavaslatot Az elfogadott tárgysorozatnak megfelelően ezután Huszár István tartotta meg expozéját Huszár István expo%éfai Tisztelt országgyűlési Kedves elvtársak! Országunk életében nagy Jelentőségű egy-egy ötéves tervidőszak lezárása és egy újabb kezdete. A terv mindenkor szocialista társadalmunk sokotíalú fejlesztését szolgálja, ezért teljesítése, az egy-egy tervidőszak alatt megtett út értékelése, nemkülönben az elkövetkező időszak céljainak és feladatainak meghatározása legfontosabb politikai teendőink egyike, egész népünk ügye. Az 1971—75. évekre szőlő népgazdasági terv legfontosabb célként a társadalmi termelés hatékonyságának növelését a kiegyensúlyozott és egyenletes gazdasági fejlődést. a termelés korszerűsítését és összetételének javítását. a nemzeti vagyon gyarapítását. a lakosság életszínvonalának folyamatos növelését, a kölcsönösen előnyös nemzetközi gazdasági kaocsolatok dinamikus bővítését, s ezen belül a KGST-országokkal _ való együttműködés elmélyítését, az ország védelmi erejének erősítését jelölte meg. Ä KITŰZÖTT CÉLOKAT ELÉRTÜK Arról adhatok számot a tisztelt országgyűlésnek hogy a kitűzött célokat elértük. Bár a tervidőszakból néhány nap még hátravan, az adatokból már most megállapítható, hogy a nemzeti jövedelem az előirányzott évi 5,5—6,0 százalék helyett 6,3 százalékkal növekszik. Az ipari termelés évi átlagos növekedési üteme a tervezett 6 százalékkal szemben 6,5 százalékos, a mezőgazdasági termékek termelése is gyorsabban emelkedett, mint az előirányzott 2,8—3 százalék. Az évi átlagos növekedési ütem 3,3—3,5 százalék. Az elmúlt öt esztendőben a nemzeti jövedelem gyarapodását telies egészében a termelékenység növekedése biztosította. A termelésben lekötött eszközödet is figyelembe v°ve ped’g a nemzeti jövede'em növekvőének mintegy 60 százaléka a hatékonyság javulásából származott. A tervidőszakban az aktív keresők száma mindösz- sze 1,8 százalékkal növekedett, a munkaidőalap pedig némileg csökkent, mert az országban — néhány munkakör kivételével — lényegében befejeződött a rövidített munkahétre való áttérés. Az ipari termelés növekedésének több mint 90 százaléka a termelékenység növekedéséből származott. Ösz- szehasonlításul emlékeztetni szeretném a tisztelt képviselő elvtársakat arra, hogy a III. ötéves terv időszakában például az ipari termelés növekedésének még csak kétharmadát fedez‘ük a munka termelékenységének növekedéséből, és ezzel a IV. ötéves terv is csaik mintegy 75—80 százalékos szinten számolt. A mezőgazdaságban a termelés növekedése az aktív keresők számának mintegy 12 százalékos csökkenése mellett ment végbe. A foglalkoztatottság szerkezetében társadalmilag is jelentős és gazdasági fejlettségünkkel összhangban álló változás következett be. Míg 1965—70 között az anyagi termelés ágazataiban 8 és a nem anyagi termelés területén csak 5 százalékkal növekedett a foglalkoztatottak száma, addig a most záruló tervidőszakban az anyagi termelés ágazataiban foglalkoztatottak száma gyakorlatilag nem változott, a nem anyagi termelés ágazataiban azonban mintegy 12 százalékkal növekedett, ezáltal javulhatott a lakosság ellátása az egészségügy, az oktatás é® a szolgáltatások más területén. Ez a gazdasági fejlődés és az életszínvonal növekedésének kísérő jelensége, következménye, s egyben feltétele is. A beru*1 áfásoknál is előtérbe kerültek a nem anyagi jel'egű ágazatok. Ezek beruházása 90 százalékkal míg az anyagi termelési ág'izatokó rsak 40 százalékkal nő. így a nem amvagi ágazatok aránva a szo-iabs- to szektor összes bemházá-j sa'ban elérte a 2Í százaié-1 kot. , 1 A termelési és a ráfordítási szerkezet gyors ütemben változik. Ezt akkor is látnunk és értékelnünk kell, ha talán épp itt sürgetjük leginkább a még gyorsabb átalakulást. A szerkezeti változásokat elsősorban a központi fejlesztési programok segítik. Tovább korszerűsödött az energiatermelés és a -felhasználás struktúrája. Gyors ütemben fejlődtek a műszaki szempontból progresszív ágazatok, mint pL a műszeripar, a híradás- technikai és számítástechnikai ipar, a közúti jármű- gyártás, a gyógyszeripar, a műtrágyagyártás, valamint a petrolkémiai ipar. A gépipar termelésének kb. egyharma- da új, legfeljebb három éve gyártott termék. Mindennek eredményeként a termelést meghaladó ütemben növeke- rett az ipari termékek értékesítése, elsősorban a külföldön értékesített termékek mennyisége. A mezőgazdaság gyors fejlődését jól szolgálta az iparszerű termelési rendszerek megjelenése és elterjedése, a gépesítés színvonalának növelése, a korszerű vegyszerek — a műtrágyák, növényvédő szerek — egyre nagyobb mértékű alkalmazása. íme. ezek a gazdasági növekedésnek talán a legfontosabb, az intenzív fejlődést leginkább jelző vonásai. A népgazdaság hatékonyságának javulása aligha következhetett volna be, ha hazánk nem élt volna a nemzetközi munkamegosztásnak, mindenekelőtt a KGST- országok tervszerű együttműködésének a lehetőségeivel. Különösen gyümölcsözően fejlődött gazdasági kapcsolatunk a Szovjetunióval. ÖTVÉN SZÄZÄISKIÄI NAGYOBB BERUHÁZÁSI VOLUMEN Fejlődésünket a beruházások számottevő növelésével értük el. A most befejeződő ötéves tervben csaknem 50 százalékkal nagyobb a beruházások volumene, mint a megelőzőben. Az átlagot meghaladó mértékben növekedtek a gépi beruházások. Különösen gyorsan fejlődött a villamosenergia- ipar, az építőanyagipar és a vegyipar. A tervidőszakban 80 nagyberuházást fejeztünk be, közöttük olyan jelentőseket, mint a Thorez külfejtés, a Gagarin Hőerőmű, a Duna- menti Hőerőmű 1. szakasza, a Székesfehérvári Könnyűfémmű szélesszalag-henger- műve, a Lenin Kohászati Művek nemesacél-hengerműve, a Magyar Vagon- és Gépgyár motorgyártó és futóműgyártó kapacitásának a fejlesztése, a Borsodi Vegyikombinát PVC-üzeme, a Tiszai Vegyi Kombinát olefinműve, a Beremendi Cementgyár, a Lábatlani Vékonypapírgyár, a Borsodi Sör- és Malátagyár, a Kiskörei Vízlépcső I. üteme, a Metró kelet—nyugati vonala, a Szegedi Biológiai Kutatóintézet. A teljes befejezés előtt megkezdte termelését néhány olyan nagy létesítmény, mM a péti új műtrágyagyár, a He- jőcsabai Cement- és MészmCL A gazdasági építőmunka eredményeként tovább csökkentek az egyes országrészek közötti gazdasági szintkülönbségek. Az Alföld & a Dél-Dunántúl gazdasági fejlődése — a tervnek megfelelően — meghaladta az országos átlagot Gazdasági eredményeink alapján népünk életszínvonalának javításában, a szocialista életmód ki teljesedényeket értünk el. Az egy fősében is számottevő eredmé- re jutó reáljövedelem a tervnek megfelelően 1975-ben várhatóan kb. 26, az egy keresőre jutó reálbér pedig mintegy 18 százalékkal lesz magasabb, mint öt évvel ezelőtt volt. Az idős korúak és a gyermekes családok helyzetének javítására fontos szociálpolitikai Intézkedések születtek. Javult a lakásellátottság. öt év alatt a tervezett 400 ezernél mintegy 20— 30 ezerrel több lakás épült. IV. ötév« tervünk fő céljait annak ellenére teljesítjük, hogy gazdaságunkat érzékenyen befolyásolták a tőkés világgazdaságban 1973 őszétől kibontakozó, gyors ütemű inflációtól kisért válságjelenségek és a számunkra hátrányos érarányváltozások. (Folytatás a i. eMákm) Megnyílt a Kubai Kommunista Párt első kongresszusa Szerdán Havannában megnyílt a Kubai Kommunista Párt első kongresszusa. A kongresszus munkájában több mint háromezer küldött vesz részt. Jelen van számos kommunista és munkáspárt küldöttsége, köztük az MSZMP küldöttsége, Kádár Jánosnak, a párt Központi Bizottsága első titkárának vezetésével. A kongresszus résztvevői megvitatják a társadalomfejlesztés alapvető problémáit a szocialista építés jelenlegi szakaszában. A kongresszus elé kerül jóváhagyásra a párt programtervezete, valamint az új alkotmány tervezete. Ezen kívül megvitatják az első ötéves népgazdaságfejlesztési terv irányelveit. A kongresszus vitájában kiemelkedő helyet foglalnak el a gazdaságirányítással, a népi hatalmi szervek létrehozásával, valamint az ország politikai-közigazgatási felosztásának módosításával kapcsolatos kérdések. A kongresszus végül jóváhagyja a párt szervezeti szabályzatát és megválasztja vezető szerveit (TASZSZ) A párt központi bizottságának beszámolóját Fidel Castro terjesztette élői ★ Alamar, a Havannától. mintegy tíz kilométerre levő lakónegyed neve ma már Kuba határain túl is ismert. Nem elsősorban azért, mert festői szépségű környezetben a Karib-tenger partján épült és épül, pár száz méterre Cojimar félszigettől, Hemingway kedvelt alkotóműhelyétől, hanem azért, mert 1971- ben itt bontakozott ki — Fidel Castro kezdeményezésére — a kubai mikrobrigád- mozgalom. Gyárak, üzemek munkáskollektívái alakították meg azokat a munkacsapatokat, amelyek hozzáláttak a városrész új, korszerű otthonainak építéséhez. — S közben társaik helyettük is elvégezték az üzemben a munkát, pótolták a lakásépítők hiánya miatti termelés- kiesést. Alamar ma már közel 20 ezer lakosú település, válósá- gos kis város, tágas, szép otthonokkal, iskolákkal, üzletekkel. Ide látogatott el kedd délután a magyar pártküldöttség, élén Kádár Jánossal, a Központi Bizottság első titkárával. A helybeliek közül ezúttal a legkisebbek, a gyerekek voltak a „főszereplők”: a Központi Bizottság első titkára a Salvador Allendéróí elnevezett alamari iskola kis növendékeivel, életükkel, munkájukkal ismerkedett meg. „Besäe yara hasta la sierra” — zengett a forradalmi dal az iskolai előkészítő ötéves apróságainak ajkán. A magyar pártküldöttség este — magyar idő szerint a szerda hajnali órákban — megtekintette „A forradalom eredményei” című nagyszabású kiállítást. A Havanna központjában tizenhétezer négyzetméter területen rendezett bem 'g tó képekkel, grafikoí o'ko] afj áttekintést a kubai nép sok évtizedes függetlenségi harcáról és azokról a nagyszerű eredményekről, amelyeket a forradalom győzelme után eltelt csaknem 17 esztendő alatt ért eL A sokezer résztvevővel lezajlott ünnepélyes megnyitót követően Guillermo Garda, a Kubai Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja kalauzolta végig a kiállításon Kádár Jánost, SZKP üdvözlet a kubai pár! kongresszusi óz Moszkvában szerdán nyilvánosságra hozták annak a* üdvözletnek a szövegét amelyet az SZKP Központi Bizottsága intézett a Kubai KP I. kongresszusának résztvevőihez. Az SZKP Központi Bizottsága — hangzik az üdvözlet — meggyőződését fejezi ki, hogy a Kubai Kommunista Párt I. kongresszusának határozatai előmozdítják a kubai munkás- osztály, parasztság és dolgozó értelmiség még szorosabb felzárkózását kommunista pártjaik köré — újabb sikerek elérését a szocializmus nagy ügyében. A Kubai Kommunista Párt — folytatva és fejlesztve az ország első marxista— leninista pártjának és más forradalmi osztagainak harci hagyományait, vezető és irányító erővé fejlődött, s az új, szocialista társadalom építésének elismert élcsapata lett a nyu gáti féltekén. A Kubai Kommunista ÍPárt I. kongresszusa történelmi esemény a kubai forradalom következetes és szakadatlan fejlődésében. Az eddig elért eredmények megbízható alapul szolgáinak a szocialista gazdaság további fejlesztéséhez, és a társadalmi viszonyok tökéletesítéséhez, a anyagi és a kulturális életszínvonal emeléséhez, a tudomány és a kultúra felvirágoztatásához. A központi bizottság megelégedéssel állapítja meg, hogy az SZKP és a Kubai KP azonos nézeteket vall korunk összes fontosabb problémáit illetően. Pártjaink sokoldalú testvéri együttműködése a szovjet—kubai barátság tartós alapja. A Szovjetunió Kommunista Pártja továbbra is mindent megtesz, hogy állandóan erősítse a két ország és a két nép megbonthatatlan szövetségét. Évről évre erősödnek a szoros barátság és testvériség szálai kuba és a többi szocialista ország között Ez a barátság és testvériség a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus elvei iránti hűségen alapszik. Az SZKP Központi Bizottsága üdvözletében végezetül megállapítja, hogy a Kubai Kommunista Párt jelentékenyen hozzájárul a kommunista világmozgalom, valamint az összes forradalmi és antiimnerialita erők összefogásáért folytatott küzdelem közös ügyéhez,